Felszólalás adatai
207. ülésnap (2001.05.10.), 132. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Sáringer Gyula Ede (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:30 |
Felszólalások: Előző 132 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már Andrássy Gyuláról esett szó, néhány dolgot szeretnék elmondani róla.
Részt vett a szabadságharcban. 1823-ban született, itt kellett volna kezdenem, és 1890-ben halt meg. A szabadságharcban részt vett, a császári hadbíróság halálra ítélte. 1857-ben amnesztiát kapott, hazatért a londoni és párizsi emigrációjából, Deák Ferenc pártjához csatlakozott. A képviselőház alelnöke volt 1865 és '67 között. Szerepe volt a kiegyezés megvalósításában. Deák javaslatára miniszterelnök lett 1867 és 1871 között, és honvédelmi miniszter is egyben. 1868-ban az elemi iskolai oktatást ő vezette be, illetve ő javasolta az elemi iskolai oktatás bevezetését. '69-ben az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elválasztotta. 1870-ben a Legfőbb Állami Számvevőszéket állította fel. 1871 és 1879 között az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere, közben pénzügyminiszter is volt, és 1888-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Azt hiszem, ennyivel tartozunk Andrássy Gyula emlékének. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 132 Következő Ülésnap adatai