Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Mondhatnám azt is, hogy köszönöm a hozzászólásokat, erre vártam, erre számítottam, amit egyrészt a rengeteg információhiány, a nem tudás, másrészt pedig azt gondolom, hogy a napi politikai szándék vezetett.

A szeplőtelen fogantatáshoz, illetve a munkásotthon civilségéhez engedjenek meg egy idézetet Drucker Tibor volt igazgató úr 1964-ben megjelent, Csepeli Munkásotthonról szóló könyvéből. Többet is idézhetnék, de szerintem a legbeszédesebb idézetet engedjék meg, hogy elmondjam önöknek. „A mozgalmi munka mellett, ahhoz szorosan kapcsolódva az otthonban volt a munkásság szellemi központja is. Itt tevékenykedett a Csepeli Általános Munkás Dalárda, a Munkásszínjátszók Vigalmi Gárdája, az Általános Munkás Könyvtár, melynek jelentős szerep jutott a munkások nevelésében. Itt volt a bázisa a Természetbarátok Turista Egyesületének, az Eszperantista Mozgalomnak, a Gyermekbarátok Egyesületének és az Alkoholellenes Munkásmozgalomnak, melyek fedőszervei voltak az illegalitásba szorított osztályharcos küzdelmeknek.” (Dr. Bárándy Gergely: Ebben az időszakban a pártközpont a Képviselői Irodaházban volt, éppen ott, ahol a te irodád is van.) Ennyit nagyjából a fogantatásról, és arról, hogy mi történt.

Nagy tisztelettel fölhívnám Szabó Szabolcs egyéni képviselő úr figyelmét arra, hogy másfél év alatt, amit Csepelen töltött az elmúlt időszakban, nem biztos, hogy teljes egészében megismeri Csepel történetét, és nem biztos, hogy teljes egészében át is érzi, mi történt ott. Én 51 éve élek ott (Mesterházy Attila: Végre voltál jó helyen is.), és bizony ott voltam a rendszerváltás környékén is. Ahol nem az történt, amit ön tetszett mondani, amit ön itt fölidézett, hanem egész más történt. Az elvtársak ’90-ben elbukták a választásokat, mind országgyűlési szinten, egy MDF-es és egy SZDSZ-es képviselő jutott be a parlamentbe, és elbukták bizony az önkormányzati őszi helyhatósági választásokat is. A 35 fős képviselő-testületből egy kommunista és egy kriptokommunista került be a rendszerbe, az összes többit egyébként az SZDSZ, Fidesz, MDF, Független Kisgazdapárt, Kereszténydemokrata Néppárt képviselői és egy független adta. (Mesterházy Attila: Akkor a Fidesz mint liberális párt volt itt.) No, tisztelettel, lehet kiabálni, csak nem érdemes. (Közbekiáltások az MSZP soraiból.)

Miután az történt, hogy elbukták a politikai porondon a megmérettetést, ezért nyilvánvaló, ott nem lehet egyik napról a másik napra egy akkora gyárban, mint a Csepel Művek trösztje volt ‑ azért volt egyébként az a tíz vállalat, tehát nem tíz ilyen kitalált vállalat dobta össze a Csepeli Munkásotthont, hanem a trösztből a tíz legnagyobb meghatározó vállalat, ahova egyébként az akkori párttitkárok simán beugrottak a vezérigazgatói székekbe, mert úgy döntöttek ott, azokon a helyeken, hogy ezt ők megtehetik. Létrehoztak egy olyan céget, amely döntött egyrészt a Csepel Művek összes cégéről; ezért van ma a Csepel Műveknek többek közt, a volt Csepel Műveknek, vagy ha úgy tetszik, a Weiss Manfréd Műveknek több mint 800 tulajdonosa. Ezért nem lehet ma ott ipari parkot létrehozni jelen pillanatban, ahhoz különböző tulajdoni viszonyok megszüntetésére lenne szükség. Tehát az egészet szétrabolták, ha úgy tetszik, az egészet széthordták, és az egészet gyakorlatilag tönkretették, ott a melósok munkáját teljes egészében elvették. Ez történt.

De mivel az életnek vannak más színterei is, három ilyen fontos színtere volt még az életnek. Az egyik a kultúra. Erre hozták létre a Csepeli Munkásotthon Alapítványt, amit teljes egészében megszálltak és ők irányítottak. És erre hozták létre a Csepel SC, a Csepel Sport Club Alapítványt, ami dettó. Jól tetszett mondani, csak rosszul mondta a neveket, meg a jobbikos képviselőtársam sem mélyedt el a témában annyira. Az egyiket Podolák György felügyelte, a másikat Avarkeszi Dezső. (Szávay István közbeszólása.) Nem ezt mondta, mert rossz neveket tetszett mondani, de mindegy. Avarkeszi Dezső a Csepeli Munkásotthonban uralkodott, míg Podolák György a Csepel SC-ben.

Aztán volt még egy nagyon fontos terület, az egészségügy. Ezt is megpróbálták lenyúlni. Itt szerencsére az orvosok ellenálltak. Ezt a munka-egészségügyi központot akkor lehetett lenyúlni ‑ ez a II-es kapu egyébként, a csepeliek tudják, miről beszélek ‑, amikor ’94-ben azok az emberek, akikkel visszasiratták a 3,60-as kenyeret, akik a legnagyobb pofont adták a 3,60-as kenyérnek, ismét őket juttatták politikai hatalomba. Rögtön el is adták a II-es kapunál levő rendelőintézetet, ahol egyébként az akkori kornak megfelelően talán az egyik lemodernebb munka-egészségügyi központja volt Magyarországnak.

No, tehát nagyjából ez a történet eleje. De van itt még más is, amit össze tudnánk hasonlítani, a Csepel SC Alapítvány és a Csepeli Munkásotthon Alapítványnak a párhuzamos futása. A Csepel SC Alapítványt 2005-ben ‑ akkor nem sírt senki, nem voltak itt rajtam kívül, akik felszólaltak volna ‑ Podolák György egyetlen tollvonással ‑ én azt igazolni tudom, amiről beszélek, és ha bemennek a bíróságra, akkor az iratokat meglátják ‑ átadta egy offshore-cégnek, az összes tulajdonjogot. Minden kertelés, minden megállapodás, minden nélkül, egy egyszerű döntés­sel rábírta az akkor még egyébként regnáló tíz céget, hogy írják alá, hogy ez a jog… Egyébként már akkor az én javaslatomra, akkor sporttanácsnok voltam, és akkor készítettem elő a csepeli önkormány­zatban ‑ tetszenek tudni, 2005-ről beszélünk, 2004-2005-ről, akkor még a csepeli önkormányzatban volt összesen öt fideszes képviselő; tehát ennyit a Fidesz-lenyúlásról ‑, azt szerettem volna, hogy a csepeli önkormányzat tulajdonába, köz­tulajdonba, vagy ha nem tulajdonba, akkor legalább az alapítói jogok a csepeli önkormányzathoz kerüljenek. Ez jó tíz évvel ezelőtt volt, és még egyszer szeretném hangsúlyozni, akkor még szerintem esélyünk sem volt arra, hogy bármikor ott csepeli polgármester legyen vagy csepeli fideszes többség, de úgy láttuk volna biztosítottnak. Ez nem sikerült.

A bíróság kétszer elutasította a bejegyzést. Kétszer. Majd valamilyen oknál fogva a Legfelsőbb Bíróság egyik kollégiuma úgy döntött, hogy mégis meg lehet ezt a bejegyzést tenni, és megtették 2006-ban, és ma úgy van a Csepel SC, ahogy van. Egy offshore-cégnek gyakorlatilag a tulajdonában van, mert az offshore-cégnél vannak az alapítói jogok. Pont. Jó napot kívánok. Az elvtársak kivánszorogtak a kuratóriumból és a felügyelőbizottságból is, hagyták, hadd történjen, ami lesz.

Itt nem ez történt. Itt egy kicsit eltolódtak az idők, és valahogy úgy számolták, hogy örök életben ők lesznek egyébként, ők adják a polgármestert, ők lesznek többségben. Nem így történt 2010-ben. Én 2010-ben világossá tettem, mégpedig a beiktatási beszédemben, amit épp a munkásotthonban tartottam, hogy szeretném, ha a munkásotthon köztulajdonba kerülne, vagy legalábbis az emberek által közbizalommal megbízott, megválasztott képviselő-testület tudjon dönteni a sorsáról. Ezt képviseltem, ugyanazt, mint amit egyébként a Csepel SC-vel kapcsolatban. És bizony, kedves képviselőtársam, nem egy, hanem nagyon sok tárgyalást folytattam ebben az ügyben. Nagyon sok lehetőséget kínáltam föl, nagyon sok lehetőséget vártam volna. De azt a lehetőséget, hogy a csepeli önkormányzat továbbra is 30-40-50 millió forinttal finanszírozza a munkásotthon működését, és egyébként rálátása sincs, hogy ott mi történik, kivel kötnek szerződést, milyen szerződést, kit fizetnek, hányan dolgoznak ebben a rendszerben, azt gondolom, hogy azt nem tarthatjuk fönn, és ezt fenntarthatatlan állapotnak érzem.

Innen történt meg, hogy 2012-ben, Csepel újraépítésének 300. évfordulóján azt a lehetőséget kínáltam föl, hogy az önkormányzat cége átvehesse ezt az alapítványt, illetve az alapítói jogokat. Ebbe a Siemens, mint az egyik még meglevő alapító simán belement, ünnepélyes keretek között aláírta az önkormányzattal a szerződést; a Csepeli Fém­mű ‑ amely felszámolás alatt van, és egy Megay Oktáv nevű felszámoló kezébe került, ott éveken keresztül zajlott a felszámolás; annak is érdemes lenne utánanézni, na, mindegy ‑, ők meg nem. És így került a bírósághoz az alapítói jog. Szerintem nincs jó helyen a bíróságnál az alapítói jog, mert a bíróságnak erre az egészre rálátása sincs. Akinek rálátása van, az a csepeli önkormányzat.

A csepeli önkormányzat nem az én hitbizományom, de nem is az öné, hanem a csepeli embereké. A csepeli emberek ötévente döntenek arról, hogy kit szeretnének látni. Tetszik látni, hogy mondjam, a szerencse meg a politikai élet forgandó. Tehát 2006-ban még senki nem gondolta, hogy 2010-ben fideszes önkormányzat lesz. Én nem gondolom azt, hogy 2015-ben megjósolható, hogy 2019-ben kit fognak a csepeliek választani. De az intézze a sorsát ennek az intézménynek, akiben egyébként megbíznak a csepeliek! Nagyon egyszerű.

És van még egy, ami szerintem megalapozza azt, hogy beadhattam ezt a törvényjavaslatot, és mivel egyedi esetről van szó, de az egyedi eset alapján sok esetet lehet majd ezzel a törvényjavaslattal orvosolni, mert szeretném fölhívni a figyelmet, ez nem lex munkásotthon, hanem sok esetben használható lesz ez a törvényjavaslat a dolgok rendbetételére.

(21.10)

Volt Csepelen egy MDF-es székház, amit az elvtársak ’90-ben az akkori MDF-fel, amelyik megszerezte ott a hatalmat, ugyanígy egy kicsi mutyival összedobtak. Ez az MDF-es székház ott található Csepelen a víztoronynál, a HÉV-végállomásnál. Ebben benne volt az akkori Fővárosi Önkormányzat, benne volt az akkori csepeli leköszönő tanácselnök ‑ Orosz Ferencről beszélek, aki aztán később alpolgármesterként 20 éven keresztül irányította gyakorlatilag a kerületet ‑, és átjátszották az egészet az MDF-nek. Az MDF már rég nem volt, de MDF-székház még mindig volt Csepelen.

Ezért három évet kellett küzdenem a Fővárosi Önkormányzat különböző bürokratáival, hogy a csepeli önkormányzat ezt megkaphassa, és arra a célra fordíthassa, amit ön mindennap lát. Egy lepukkant, lerobbant, szétlopott épületből lett egy gyönyörű nyugdíjasklub, ahol minden este tömve van a ház, ahol minden este legalább 100-150 nyugdíjas szórakozik, legalább 100-150 nyugdíjas tölti el az estéjét békésen, szeretetben, és azt gondolom, egy kicsit épülve. Ez a helyzet.

Tehát ezt tudom ígérni én, hogy ha a törvényjavaslatot elfogadjuk ‑ nem kertelek ebben a tekintetben ‑, akkor egyértelmű, hogy a munkásotthon egy új perspektíva elé lép. (Szávay István: De nem a munkásotthon az egyetlen civil szervezet ebben az országban!) Ez a törvény nem a civil szervezetekről szól, képviselő úr, mielőtt itt egészen félreértené ezt a történetet, hanem, még egyszer mondom, egy egyedi eset orvosolásán keresztül szeretnénk… (Szávay István: Ez egyáltalán nem egyedi eset, képviselő úr!), szeretnénk azt a lehetőséget megadni az önkormányzatoknak ‑ azoknak az önkormányzatoknak, amelyeket egyébként a polgárok választanak meg, és teljes egészében legitimek ‑, hogy éljenek a lehetőségükkel, amennyiben ezt vállalják. Az önkormányzat nem módosíthatja ennek az alapítványnak a céljait. Tehát nem teheti meg, hogy ezentúl akkor ott egy brókerközpontot fog üzemeltetni. Továbbra is azokat a célokat kell teljesíteni, amit az alapítók annak idején nagyon szépen meghatároztak.

Azt gondolom, hogy ez a jogszabály teljes egészében garancia arra, hogy a Csepeli Munkásotthon, és azok a közhasznú alapítványok, amelyek hasonlóan kulturális intézményeket, vagy egyéb, ne adj’ isten, szociális intézményeket tartanak fenn, azok a helyi önkormányzattal együttműködve egy új perspektíva elé állítsák ezeket az intézményeket. Én ezért terjesztettem be ezt a törvényjavaslatot. Ha úgy tetszik, ez a törvényjavaslat már ultima ratio volt, képviselő úr, tehát itt már nem volt más lehetőség. Én nem szerettem volna, hogy törvényjavaslattal orvosoljuk. Jól látható, hogy mindent megpróbáltunk azért, hogy együttműködés legyen az önkormányzat és az alapítvány között. Az alapítvány teljes egészében kizárta ebből az önkormányzatot. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)