Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom, nem tudom, talán a nagy meleg okozta, hogy ez a törvényjavaslat idekerült a Ház elé. Persze lehet, hogy valami más is van a háttérben, de elsőre, amikor elolvastam, akkor ez jutott az eszembe: talán a nagy meleg. Mit tud ez a nyár produkálni?!

Szóval, ha komolyan belenézünk ebbe a törvényjavaslatba, mielőtt elkezdeném ezt citálni, előtte egy ilyen pici, rövid visszatekintést engedjenek meg, képviselőtársaim, meghivatkozva a Becsó Zsolt képviselőtársam által elmondott dolgokat.

2012 egy új munka törvénykönyvét szülte, biztos emlékeznek rá. Nem is csodálom, hogy nem, vagy csodálom, hogy ha nem akarnak, vagy azt se csodálom, ha nem akarnak. Mindegy, ahogy akarják. De hogy mit csináltak, azt megnézhetik. Megteremtették a kiszolgáltatottságot, olyan helyzetet hívtak életre, ahol dolgozó ember és dolgozó ember közötti különbségeket szültek. Olyan helyzetet teremtettek, ahol a jogbiztonság csökkent, ahol még a munkabérek is csökkentek, biztos emlékeznek rá, ha más nem, a pótlékok.

A délutános pótlék megszűnt, az éjszakai lecsökkent. Most így a vasárnapi bezárások kapcsán, amikor azt mondják, hogy hétköznap hosszított műszak, akkor a délutános pótlékok járnak nulla forinttal.

Nem akarok nagyon messzire menni, csak jelzem, ezek mind-mind hozamot termelnek, nulla egyenértékű hozamot termelnek a dolgozó ember számára. Ezt szülték önök egy munka törvénykönyve keretei között.

És mint az előbbiek kapcsán is említettem, a közfoglalkoztatott embernél meg azt a különbséget is megteremtették, hogy nem azonos elbírálási alanyként jelenik meg. Pótszabadság, mondtam az előző napirendi pontnál, ezért nem ragozom tovább. Hiába a 30 éves jogviszony a háta mögött, az nem számít. Hiába nevel ugyanúgy három gyermeket, mint a másik, az nem számít.

Szóval, hogy néznek önök ezekre az emberekre, a közfoglalkoztatottra, a közmunkát végző emberekre? Mesélnek itt sokfajtát, de a cselekedeteiken keresztül, amelyek törvényeket és rendelkezéseket szülnek rájuk nézve, abból egyértelmű, hogy hogyan és miképpen tekintenek rájuk.

Tudják, az önök elmúlt öt esztendejének, most már hatodik esztendejének a legfontosabb ígéretei azok voltak, hogy egymillió új munkahelyet a gazdaságba, adóforintokat termelő munkahely, meg hát még mellette az is, hogy radikális adócsökkentés. És erre már más nem jut eszembe, csak az, hogy Lázár János szavait iszom, amikor hallgatom a napokban, hogy most már milyen söralátétről kell beszélni. Olyanról, amit nem is lehet a Parlament falai között sem elhelyezni.

Az egymillió új munkahelyről meg csak az jut az eszembe, hogy amikor statisztikát próbálnak meg rajzolni, amikor statisztikai alanynak tekintik a közfoglalkoztatottat, akkor Becsó képviselőtársam majdnem dicshimnuszt zengve elmondja, hogy a foglalkoztatás nő.

(14.20)

Persze, hogyne nőne a foglalkoztatás, tudja, külföldön, Angliában, Németországban, Ausztriában, akik közül százezres nagyságrendben számítják be a magyar foglalkoztatási statisztikába a maguk által elüldözött gazdasági menekülteket, százezres nagyságrendben, meg azt a 200 ezer embert, aki a közfoglalkoztatásban, egyharmaddal kevesebbet érő pénzért dolgozik ma, mint amennyiért dolgozott öt évvel ezelőtt.

Nem statisztikai számokat kell mondani, mögöttes tartalmakat, és hogyha ezeket szépen sorba vesszük, akkor kiderül, hogy önök semmit nem csináltak. Jobb lett volna, ha nem csinálnak semmit, mert akkor lehet, hogy jobbak az eredmények, foglalkoztatási oldalról is, meg egyébként is.

Amikor munkanélküliségről beszélnek, jusson mindig az eszükbe két dolog! Az egyik az, hogy azok, akik bent voltak a statisztikai rendszerekben és külföldre menekültek, merthogy munkatevékenység után mentek, hogy a családjukat el tudják tartani, azok kijöttek a munkanélküli-ellátó statisztikákból, majd odakint dolgozóként, az itteni foglalkoztatási statisztikákat javítják. Értik ugye, amit mondok?

Önök ne jöjjenek foglalkoztatási statisztikákkal, foglalkoztatási és munkanélküliségi számadatokkal, ne jöjjenek akkor, amikor az emberek, akik egyrészt önmagukról gondoskodnak, másrészt mások irányába szolidárisak, hiszen a megszerzett jövedelmük után 1,5 százalékos járulékot fizetnek, egyfajta szolidaritási és biztosítási járulékot; akkor önöknek a válasz erre az, hogy kirugdossa őket az ellátórendszerekből, 9 hónapról 3 hónapra csökkenti az ellátások időtartamát, és annak a pénznek a töredékéhez való hozzáférési lehetőséget sem adja meg, amit ők befizettek. Átmeneti értelemben vetten is olyan rövidre szűkítik ezeknek az embereknek az újra elhelyezkedés esélyét, ami példátlan Európában. Érdemes ezeket is végiggondolni.

Meg a harmadik aspektusát is érdemes végiggondolni, hogy milyen béreket foganatosítottak Magyarországon. Csak három egyszerű példát mondok, és akkor már itt vagyunk a törvénynél, a nagy meleg ellenére.

Az egyik az, hogy a közfoglalkoztatott ‑ mint mondtam ‑ nagyjából egyharmaddal kevesebbet érő pénzhez jut hozzá, mint 2010-ben. Ez az önök dicső munkásságának az eredménye. A 60 200 forinttal szemben most 40 ezer forintot érő pénzzel állnak a kezükben, mert közben volt egy 18 százalékos infláció az öt év leforgása alatt.

A minimálbér, amelyet nyomtak óriásplakátok sokaságán, az egekig emelkedik? Hogyne, a bruttója, ami után járulékterhet, többletterhet fizet a munkavállaló is, meg a munkaadó is. Egy haszonélvezője van: a kormány. De az emberek ma minimálbérben 5 ezer forinttal kevesebbet érő pénzt vesznek a kezükbe, mint 2010-ben. Értik, ugye? A létminimum tekintetében, ahol a dolgozó embereknek több mint a fele Magyarországon létminimum alatt keres, ott nyílik az olló a minimálbér és a létminimum között. Mire olyan büszkék?

Sem a foglalkoztatás, sem a munkanélküliség, sem a bérpolitikai helyzet tekintetében a Magyarországon élő emberek messze döntő többségének önök nem tudnak pluszosat mondani. Ezektől az emberektől főleg az alacsonyabb jövedelmi pozícióban lévő emberektől önök elvettek, nem adtak nekik. Erre nem kellene olyan büszkének lenni.

És akkor itt vagyunk a törvénynél. A törvény tekintetében a közfoglalkoztatás vonatkozásában egymásnak ellentmondó mondatokat hallani a Parlament falai között is, képviselőtársaim, államtitkár úr és mindenki más, a kormányzati oldal szerepvállalói részéről.

Pogácsás államtitkár úr nem most, itt a bevezető gondolataiban, még reggel úgy fogalmazott, hogy szűk rétegeknek kell a közfoglalkoztatás. A költségvetés meg valami egészen másról beszél, ugye? A költségvetés arról beszél, hogy 2016-ban 70 milliárddal több forrást fordítunk közfoglalkoztatásra, nagyjából 40-50 ezerrel több érintett létszám lesz, mint a korábbiakban. Mondhatja államtitkár úr, hogy persze, hosszú távon. Milyen hosszú távon? Három évig kormányoznak még, ne gondolkodjanak olyan hosszú távra. A jelen problémáit akarják megoldani!

A kiszolgáltatottságot növelik. Mint mondtam, bérpozicionális helyzetben a közfoglalkoztatottak sokkal rosszabb szituációban élik a mindennapjaikat, mint ahogy. Értékteremtő munkatervékenységet kellene folytatni, vannak jó példák. Én is sok jó példát tudok mondani, de számtalan olyat, amelynek nincs helye a közfoglalkoztatásban. Számtalant! Sajnos, azt kell mondanom, hogy a tapasztalások azt mutatják, hogy ez a többség, nem kell, hogy előhozzam Gyöngyfa példáját, ahol a polgármester is lemondott annak kapcsán, mert egyszerűen nem tudta emberileg elviselni azt, hogy 30-36 ember egy fél éven keresztül 300 folyóméter árkot tisztít és ez a közfoglalkoztatás. Nem, hölgyeim és uraim, ez nem közfoglalkoztatás, ez valami egészen más. Ez a statisztikának az építése, amivel ki lehet állni a világ elé, és lehet olyanokat mondani, aminek köze sincs a valósághoz.

És most hoznak egy olyan törvénymódosítást, amelyben azt mondják, hogy ha az elsődleges munkaerőpiacon az érintett munkavállaló felmond, vagy közös megegyezéssel megszünteti a jogviszonyát, akkor neki igazából nincs is szüksége semmilyen segítségre, mert valószínű, hogy ő bízva önmagában, megtalálja a helyét a munkaerőpiacon, azon a munkaerőpiacon, ahol a gazdaságban önök új munkahelyeket nem teremtettek. Olyan feltételeket sem teremtettek, amelyek eredménye az lenne, hogy új munkahelyek százezrei teremtődtek volna a gazdaságban. De az ember, aki beleszorulhat olyan helyzetbe, hogy igenis meg kell váljon a korábbi munkaadójától, az válhat kiszolgáltatottá. Ott önöknek nincs dolguk; ott önök úgy gondolják, hogy még ki is kell rekeszteni bizonyos rendszerekből.

Mi az, hogyha nem a modern rabszolgatartó folyamat építése az, amit önök csinálnak?! A haveroknak, a nagygazdáknak, olcsó pénzért, egyszerűsített foglalkoztatás keretei között napi 500 forintért munkaerőt biztosítunk. És hogyan? Ahogy az előbbiekben beszéltünk róla, majd a polgármester kijelöli, neki adunk egy kis pénzt, hogy jól érezze magát, csinálja azt, amit mi mondunk ‑ mármint önök ‑, a járási hivatalok meg majd eldöntik. Rendben van ez?

És rendben van az, hogy ha a munkavállalás tekintetében felmond a munkavállaló, mert adott esetben kizsigerelik, olyanfajta munkaviszony keretei között végzi a munkát, amit már nem bír el, vagy a munkafeltételek nem olyanok, hány ilyen van?! Az ellenőrzések tízezrei támasztják alá. És ezért kényszeredett módon felmond, akkor önök büntetik őt, jön az extra nyomorúság, nincs még közmunka sem az ő számára.

De van olyan helyzet, a közös megegyezés tekintetében is, amikor arról szól a történet, hogy egyszerűen a munkaadó azt a lehetőséget akarja kiütni, hogy ne kelljen semmilyen körülmények között, mondjuk, bírósági hercehurca alanyaivá válni, és van olyan is, amikor felmondási tilalom vagy felmondási korlátozás alatt van valaki. Biztosan ismerik ezeket, államtitkár úr, minden bizonnyal. Ezekben az esetekben akkor mi a helyzet? Ezekre nem gondolnak? Ezeknek az embereknek, hogyha megszűnik a jogviszonyuk, még a közmunka sem jár? Az sem kell?

Szóval, azt akarom mondani, hogy abszolút torz, amit csinálnak. Abszolút torz, merthogy egyrészt hogy meg sem fizetik ezeket az embereket, emellett még olyan jogi környezetet formálnak, ami a kiszolgáltatottságukat még tovább növeli. Nem jó az, ha szürke- meg feketefoglalkoztatás van egy országban. Nem jó, de van, és nagyjából tudjuk ‑ az elmondásokból mindenképpen ‑, hogy még vidéken is, a mezőgazdaságban egy munkanapra történő foglalkoztatásnál, ami nem jó, amit szeretnénk, ha másképp lenne, de nagyjából 5 ezer forintot fizetnek kézbe egy embernek. Önök ezzel a haveroknak, a pereputtynak, a Jóisten tudja, kinek történő közvetítéssel olyan helyzetet teremtenek, hogy a felét sem tudják megkeresni ezek az emberek.

(14.30)

Mi ez? Gondoskodás ‑ vagy épp a kiszolgáltatottság növelése? Szóval, az a baj, képviselőtársaim, államtitkár úr, hogy ha azt az utat járják, hogy a biztonságot csökkentik, a szolidaritást nélkülözik, mármint önök részéről a tevékenység nélkülözi a szolidaritást; ha a közmunkához, mindegy, hogy gombászást vagy kecskét kínálnak, közben 47 ezerre csökkentik 60 200-ról a nekik adott béreket; ha olyan tevékenységet folytatnak, amely kapcsán úgymond kivezénylésnek tűnik mindaz, amit önök csinálni akarnak velük; ha kizsigerelik; ha mint mondtam, a közmunka nyári táborát, munkatáborát kívánják szervezni ‑ nem gondolom, hogy ez az az út, amelyet járni kell. Azt gondolom, hogy olyan feltételrendszereket kell biztosítani e tekintetben, ahol a közfoglalkoztatott ember, vagy az, aki azt megelőzően, mielőtt közfoglalkoztatottá vált volna, elvesztve a munkáját, legalább a lehetőségével bírjon annak, hogy attól a minimumtól ne essen el. Ha meg már közfoglalkoztatott, akkor meg a bére olyan legyen, amely az értékteremtő tevékenységgel párosuló munkafolyamatot legalább azzal díjazza, hogy mondjuk, a minimálbér összegét érje el.

Ez lenne az önök dolga, nem az, hogy ilyen törvénytervezeteket hozzanak a Ház falai közé. Arra kérem önöket, fontolják meg, és a nagy nyári melegre való tekintettel itt a hűs falak között talán ésszerűbb javaslatokkal egészítsék ki ezt a törvényjavaslatot. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a függetlenek soraiból.)