Felszólalás adatai

VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Előterjesztők! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán én is többségében dilemmákról és kritikai észrevételekről szeretnék szót ejteni. Úgy gondolom, hogy olyan problémák megoldására tesz kísérletet a javaslat, amelyek előttünk állnak, és amelyek valóban feszítik a hazai közoktatást. A megfogalmazott megoldási javaslatok azonban többségében végiggondolatlanok, nem pontosak, a következmények nehezen kalkulálhatók, szakmailag is több esetben kifogásolhatók.

De szaladjunk végig a javaslatokon! Nyilván értelemszerűen arról a kérdésről, ami már ma eldőlt, nem szeretnék beszélni, de egyetértek az előttem elhangzott kritikai észrevétellel; valóban, szabálysértési eljárás alapja nem lehet szmsz-módosítás, illetve az szmsz-ben rögzített szabályok számonkérhetősége, és eddig is volt lehetőség arra, hogy az intézmény belső életét az szmsz-ben akár ilyen kérdésekben is szabályozzuk.

A következő kérdés, amiről szeretnék beszélni, az a nem szakrendszerű képzésben részt vevő pedagógusok alkalmazhatósága, illetve a számukra előírt képzettség, továbbképzés biztosítása és elérhetősége. Úgy gondolom, hogy miután a nem szakrendszerű oktatás szerepe növekszik, az időintervallum, amikor ez a képzés folytatható az intézményekben, kibővült, innentől kezdve ezzel a kérdéssel érdemben foglalkozni kell, és egyetértek államtitkár úrral, hogy e tekintetben a rugalmasság irányába való ellépés egy jó irány. A rendeleti szabályozás lehetőséget teremt arra, hogy rugalmas legyen az eljárás. Nem szabad ezt nagyon merev szabályok közé szorítani, a meglévő pedagógusok többsége alkalmas a nem szakrendszerű képzésben való oktatásra is, ezt segíteni kell továbbképzésekkel. Itt a rugalmas eljárásnak azért is fontos lehet a szerepe, mert a továbbképzési források az intézményekben korlátozottabban állnak rendelkezésre, tehát a javaslatnak ez az eleme, azt gondolom, hogy jó irányba tett jó lépést kezdeményez. Természetesen a javaslatot lehet, hogy pontosítani kell, a merev szabályokat azonban oldja, és ez egy jó irány és jó lépés.

A következő kérdéskör, amiről a javaslat szól, ez a vezetői pályázatok ügye. Tatai-Tóth András részletesen elmondta az előzményeket. Úgy gondolom, hogy aki nyitott szemmel jár ma Magyarországon, ismeri az intézményeket, és ismeri az önkormányzati vezetői pályázatelbírálási gyakorlatot - ugye, az önkormányzatok adják a tulajdonosok többségét a közoktatási intézmények esetében -, az magával a kérdésfelvetéssel, illetve azzal, hogy e tekintetben problémák vannak, egyet kell értsen.

Azt kell mondanom, hogy a tendencia a jelen felé közeledve egyértelmű; a szakmai megalapozottságú döntéseket egyre nagyobb arányban a politikai indíttatású döntések váltják fel, vagy nagyobb arányban jelennek meg az ilyen értelmű motivációk vagy indítékok a döntések mögött, és ez probléma, ezzel foglalkozni kell, és erre valamilyen választ kellene adni. A normális esetben a folyamat nem ilyen irányba halad, a tulajdonos abban érdekelt, hogy szakmailag színvonalas intézményvezetés legyen, és ebben érdekelt az alkalmazotti közösség is. Úgy gondolom, kimondhatjuk, hogy nagyon sok értelemben ma Magyarországon nem normális, hanem abnormális viszonyok vannak. Természetesen az alkalmazotti közösségben a szakmai szempontok érvényesítésében felülkerekedhetnek az alkalmazotti létből következő elemek.

(21.50)

Ezért is fogalmazott úgy a korábbi időszakban a közoktatási törvény, meg fogalmaz jelenleg is, és ennek is tulajdonítható a korábbi jogi vita, amely az alkalmazotti közösségnek, illetve a nevelőtestületnek nem ad vétójogot. Én önmagával azzal a gyakorlattal, hogy a tulajdonos jogai széleskörűen rögzítettek, ugyanakkor kötelező véleményezési eljárás van, és széles körű a véleményt alkotók köre, ezzel nagyon egyetértek.

Ugyanakkor még egyszer szeretném azt megerősíteni, hogy a folyamatok rossz irányba mutatnak. Az a javaslat, amit elénk raktak az előterjesztők, szerintem is több problémát rejt, egyrészt a vezetési programról a jelenleg hatályos közoktatási törvény szerint valóban a nevelőtestület mondhat véleményt, az egyéb szereplők egybekapcsolása, különösen azt figyelembe véve, hogy az alkalmazotti közösségnek tagjai a nevelők is, nem jó megoldást jelent.

Államtitkár úrral egyetértek, ez a 40 százalékos szabály így, ahogy megfogalmazódik, nem helyes, és nem kezeli azt a problémát, amikor az alkalmazottak alkalmazotti mivoltukban a különben progresszív szakmai változtatások irányába nem érzékenyek. Úgy gondolom tehát, hogy az előttünk fekvő javaslat ebből a szempontból semmiképp sem végiggondolt, semmiképp sem pontosan fogalmazó, vagyis nem elfogadható. Még egyszer szeretném azonban megerősíteni, hogy ha reálisan tekintjük a ma Magyarországon zajló folyamatokat, hangsúlyoznunk kell, hogy itt érdemi problémák vannak az ország nagyon sok városában, nagyon sok településén.

Önkormányzatban dolgoztam hosszú időn keresztül tisztségviselőként és képviselőként. Mi Békéscsabán azt a gyakorlatot alkalmaztuk, ami egy kimondott elv volt. A kimondott elv úgy szólt, hogy olyan pályázó nem kap támogatást a városban, ahol a véleményre jogosultak támogatási aránya nem éri el az 50 százalékot. Ez egy hallgatólagos megállapodás volt, éveken keresztül működött. Az elmúlt időszakban ilyen megállapodások nem léteznek. Sorozatban fordulnak elő olyan esetek, amikor nem szakmai indokok alapján, hanem teljesen egyértelműen politikai indokok alapján 5-10 százalékos nevelőtestületi vagy intézményen belüli támogatás esetén is kinevezést kapnak intézményvezetők, ezzel nagyon súlyos belső, intézményen belüli feszültségeket okozva, a működést sok esetben lehetetlenné téve vagy akadályozva.

Úgy gondolom, teljesen egyértelműen leírható az a folyamat, amelyik a politikai zsákmányszerzés - és itt most nem egy oldalra szeretnék utalni, hanem általában a hazai politikai közállapotokra - logikáját az intézményekben és az intézményvezetői kinevezésekben is érvényesíti. Ez egy nagyon rossz irány. Sajnos, a társadalom önvédelmi reakciói nem elegendőek és nem olyan jól működőek, hogy ezt a folyamatot megakadályoznák. Nagyon bízom benne, hogy ebbe az irányba fogunk haladni, vagyis következménye lesz a politikai alapú, nem szakszerűségen alapuló kinevezéseknek. Azonban a módszer, amit az előterjesztő javasol, meggyőződésem szerint ezt a problémát nem oldhatja meg.

A harmadik kérdés, amiről szeretnék beszélni, ez az emelt szintű érettségi előírása, kötelező előírása a diplomát adó képzéseknél. Nos, államtitkár úr jogosan vetett fel dilemmákat az üggyel kapcsolatban, én ezeket a dilemmákat szeretném erősíteni. Hatalmas problémák vannak ma Magyarországon az alapérettségi színvonalával, hatalmas problémák vannak ma a felvételi eljárásokkal, hatalmas problémák vannak azzal a szelekciós mechanizmussal, amely a középiskolán belül kialakul. Úgy gondolom, a problémák, amelyeket fölvet az előterjesztő, jogosak. Ha a megoldásokat keressük, akkor mi az emelt szintű érettségire adott pontok eltérítésével, magasabb arányával, illetve a felsőoktatási intézményekbe, diplomát adó képzésekbe való bekerülés minimumpontjainak megemelésével oldanánk meg. Azt gondolom, mind a két irány azt a folyamatot segíti, ami a szakmai színvonalat emeli, és ami a felsőoktatásba bekerülő diákok előképzettségét vagy felkészültségét magasabb szintre hozza.

Az a javaslat, amely előírja az emelt szintű érettségit minden diplomát adó képzésnél, egy egyszerű javaslat, a jelenlegi szabályokkal nincs összhangban, ennél vannak célravezetőbb megoldások. Úgy gondoljuk, hogy ebbe az irányba lehetne kereskedni. Itt is szeretném azonban megerősíteni, hogy a probléma, amely a javaslat kapcsán felvetődik, valóban létező probléma, és kezelni kellene.

Összefoglalóan azt mondhatom tehát, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatban, módosításban megfogalmazott ötletek reálisan meglevő problémákra keresnek válaszokat, a megoldási irányok azonban szakmailag kifogásolhatók, nem megfelelően végiggondoltak, így jelen formájukban számunkra nem elfogadhatóak.

Köszönöm a figyelmet.