Felszólalás adatai
260. ülésnap (2005.11.03.), 318. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Élő Norbert (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:30 |
Felszólalások: Előző 318 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Külügyminisztérium költségvetése egy fontos szempontot tartalmaz, a bürokrácia csökkentését. Emellett pedig még fontos volt, hogy a határon túli magyarok támogatása ne csökkenjen az előző évekhez képest. A bürokrácia csökkenése úgy valósul meg, hogy a központi igazgatási költségeket 7,5 milliárd forintról 6,8 milliárd forintra csökkenti ez a költségvetés, a külképviseletek igazgatása viszont szinten marad. Ez azt jelenti, hogy a nagykövetségek összevonásával, illetve szomszéd államokkal közös követségek nyitásával, átszervezésekkel megoldható az, hogy ugyanolyan hatékony külügyi munkát végezzen a Külügyminisztérium és az apparátus, mint eddig, viszont sikerül azt a fontos célt megvalósítani, hogy hosszú évek óta először a bürokráciát csökkentsük, amit egyébként a Medgyessy-Gyurcsány-kormány több mint 30 százalékkal csökkentett 2002 óta.
A határon túli magyarok támogatása pedig, Németh Zsolt elmondásával ellentétben nem csökken, ugyanis mind az oktatási-nevelési támogatás, mind a Szülőföld Alap felülről nyitott előirányzat, így itt a tényleges igénybevételhez lesz igazítva az előirányzat kiosztása. Tehát az előre benyújtott számítások szerint nem fog csökkenni az elmúlt évhez képest. A Sapientia Egyetem támogatása egyébként azért kisebb, mint az elmúlt években, mert a beruházás megvalósult, elkészült az egyetem, ma már csak az üzemeltetésre kell pénzt adni, és az egyetem tájékoztatása szerint ez a pénz, amiben megállapodtak, tökéletesen fedi ezt.
Ugyanezt kell elmondanom az 56-os megemlékezésekről. Az 50 éves megemlékezésre van pénz, ha nem is a Külügyminisztérium fejezetében, de a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében, tehát a méltó megünneplés nem fog csorbát szenvedni.
Emellett a schengeni határ megvalósítására is van pénz, ez is megtalálható a költségvetésben.
Még azt kell elmondjam, hogy a külügyi munka intenzitását mindenképpen erősíteni kell, hiszen Magyarország és a többi ilyen, úgynevezett középhatalom az EU-25-ökön belül rendkívül megerősödik. Azt kell hogy mondjam, hogy mind Oroszország, mind Amerika érdeklődése Magyarország irányában erősödik, és ezáltal ki tudjuk használni azt a lehetőséget, hogy a külügyekben előrébb tudunk jutni. Viszont azt is figyelembe kell vennünk, hogy ez csak akkor sikerülhet, ha tényleg a hatékony külügyi munkára helyezzük a hangsúlyt, és nem arra, hogy megpróbáljunk egy akkora külügyi apparátust fenntartani, mint akár az Egyesült Államok, hiszen erre Magyarországnak nincs pénze.
(21.40)
Egyébként elterjedtek azok a hírek, hogy követségeket kell bezárni, ezt a Külügyminisztérium cáfolja. Nem kell bezárni követségeket, hanem belső átszervezésekkel meg tudják oldani a státusokat.
Úgyhogy én úgy gondolom, hogy ezeket figyelembe véve a Külügyminisztériumnak ez a költségvetés bőségesen elegendő, megoldja a problémákat, csökkenti a bürokráciát, és a határon túli magyarok támogatása sem csökken.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 318 Következő Ülésnap adatai