A felszólalás szövege:
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Vendégek a karzaton! A mai rendkívüli vitanap témája a munka világa. A munka világa, amelynek közvetve vagy közvetlenül szinte minden honi polgár érintettje. Vagy mint munkavállaló - ők vannak a legtöbben -, vagy mint munkaadó, vállalkozó és sorolhatnám tovább. Tehát olyan téma ez, amely joggal tarthat számot széles körű társadalmi érdeklődésre. Különösen érdekes terület ez most, közvetlenül az önkormányzati választások előtt, hiszen eme vitában az ellenzék nagyokat tud csördíteni a szerinte tehetetlen, szociálisan érzéketlen kormányra. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Úgy van!)
Az ellenzék szociálisan érzékeny szónokai még a száz nap letelte előtt számon kérik a kormányon programját. Ez rendben is van. De nemcsak a kormányét, hanem, ahogy tegnapelőtt tették, a sajátjukat is a nyugdíjak esetében. Az ellenzék teszi a dolgát, és ez így van rendjén. A baj csak az, hogy néhány hónappal ezelőtt még önök voltak döntési helyzetben, önök kormányoztak. Számomra a mai vita azt jelzi, hogy a volt kormányzó pártok a polgárok emlékezőképességét kissé alulbecsülik. A sajátjukét, amely viszont meglehetősen szelektív, túlértékelik.
A következő rövid visszatekintés, amely a mostani kormány örökségét jelenti, nem a polgárokat akarja emlékeztetni az elmúlt négy esztendő megpróbáltatásaira, hiszen ők ezekre jól emlékeznek. A tisztelt ellenzéki képviselőtársaim tudatalattijából kívánom előcsalogatni a kormányzati emlékfoszlányokat.
Az előző évek, az előző négy esztendő a jövőt nehezítő politika évei voltak. A magyar gazdaság 1997 végére került abba a helyzetbe, amiben 1994 tavaszán volt. Mindezt elérhette volna vagy tarthatta volna 1995-ben is, ha az akkori kormány helyzetértékelése nem lett volna téves, ha háromnegyed éves tétovázás után nem vág bele egy indokolatlan megszorító gazdaságpolitikába, amelynek csúcsát a Bokros-csomag jelentette. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Az 1994-es és az 1998. évi várható helyzet között azonban azonos vagy hasonló makroszámok mellett három lényeges különbség van. Nevezetesen az - és ezt Kiss Péter képviselőtársam figyelmébe ajánlom -, hogy a lakosság 90 százaléka ma sokkal szegényebb, 10 százaléka viszont sokkal gazdagabb, mint 1994-ben volt. Lássuk be, ez azért mégsem írható az eddigi kormány több mint kéthónapos számlájára! Vagyis a nemzeti jövedelmet az elmúlt négy esztendőben antiszociálisan osztották el. Másodjára az elmúlt esztendőkben csak hosszú idő alatt pótolható veszteség érte az ország polgárait, a nemzet gazdaságát. A harmadik, a legsúlyosabb különbség pedig a családok helyzetében tapasztalható. Erről szeretnék egy kicsit bővebben beszélni.
A Bokros-csomag családtámogatási rendszereket megszüntető rendelkezései következtében történelmi mélypontra, százezer alá zuhant a születések száma és felgyorsult a lakosság fogyása. Ma 140 ezerrel élünk kevesebben, mint 1994-ben. Csökkentették a közoktatási és a felsőoktatási kiadásokat, ezzel a jövőt vették el az Európai Unió versenyének kitett fiatalok tömegeitől, rontották az ország felzárkózási esélyeit. 1994 és 1998 között a lakossági reáljövedelmek - beleértve a nyugdíjakat is - értékük több mint egyötödét vesztették el. Ma a lakosság egyharmada a létminimum alatt tengődik, 50 százaléka a létminimum körül él.
És most egy példa arra, hogyan igyekezett a szegénységet csökkenteni az MSZP-SZDSZ-szövetség kormánya. A Központi Statisztikai Hivatal - feltehetően az előbb említett szövetség nyomására - 1995-ben a létminimum-számításhoz figyelembe vett javak körét leszállította. Tehát a szegény embereknek a Horn-kormány idején kevesebb húsra, tojásra, burgonyára, gyümölcsre volt szüksége, mint az Antall- és Boross-kormány idején. Ezen intézkedés következtében rögvest jelentősen csökkent a létminimum tájékán élők száma - de csak papíron, a statisztikai kiadványokban!
Csak mellékesen jegyzem meg, az MSZP-SZDSZ típusú létminimum-számítás szerint 75 ezer 1 forint, míg a megelőző időszakban 110 ezer 332 forint volt szükséges egy háromgyermekes család havi megélhetéséhez. Hát így is lehet a szegénység ellen küzdeni! Erről egy példa jut eszembe, egy barátom mesélte, hogy egyszer Moszkvában járt egy téli napon, és szállodában szállt meg. A szállodában csak néhány fokkal volt hidegebb, mint kint. Szólt a gyezsurnajának, hogy tegyen valamit, intézkedjen. Az bejött, megnézte a hőmérőt, ami 4 fokot mutatott, leakasztotta, elment, aztán visszajött, és hozott egy olyat, amelyiken 24 fok volt, és a dolog részéről meg lett oldva. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Jaaaj!)
Szót kell ejteni az előző évek privatizációs gyakorlatáról is. 1994 és '97 között több mint 900 milliárd forintnyi állami vagyont adtak el, 95 százalékban külföldiek számára. Ez azt jelenti, hogy a spontán privatizáció során elúszott vagyonnal együtt a magyar privatizáció 80 százalékban a szocialistákhoz kötődik. Ezek az egyszeri jövedelmek járultak hozzá a fizetési és a költségvetési mérleg javulásához, az áldozat azonban nem arányos az eredményekkel.
Beszélni kell arról is, hogy a magas infláció, az erőszakolt piacszűkítés és csak a szavakban vállalkozásbarát politika következtében a hazai kis- és középvállalkozók jelentős része tönkrement.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a költségvetési deficit az előző kormány idején súlyos társadalmi deficitté alakult. Az utolsó, az idei, a szocialisták és a szabaddemokraták által beterjesztett költségvetés bevételi oldala nem mozdult el pozitív irányba, az elosztási oldal viszont torzult. Nagy jövedelemátcsoportosítás történt a felső tízezer, a bankok - lásd például kamatkiadások - irányában, míg száz forint nemzeti jövedelemből ma feleannyi jut a családoknak, mint 1994-ben. Az 1998-as reálbérek és reálnyugdíjak az 1994. évinek kevesebb mint 80 százalékát fogják kitenni.
Tisztelt Képviselőtársaim! És most a múltból váltsunk a jelenbe és a jövőbe! Mit tehet ebben a helyzetben az új kormány, a polgári Magyarország kormánya? Mit kell szem előtt tartania, amikor a jövő évi terveket, a jövő évi költségvetést előkészíti? Mindenekelőtt azt, hogy a családok sokaságának lassan elviselhetetlen helyzetén javítson. Mindenekelőtt azt, hogy a családalapítás, a gyermekek vállalása ne legyen egyenlő a szegénység önkéntes vállalásával; hogy Magyarország minden polgára az otthonlét biztonságát érezze, érezhesse saját hazájában, tehát jusson több pénz a közbiztonság javítására, jusson több pénz a szociális és az egészségügyi biztonság javítására, jusson több pénz az oktatásra, jövőnk zálogára, a fiatalok támogatására.
(10.20)
Ezeket a pénzeket úgy kell előteremteni, hogy közben a pénzügyi egyensúly ne romoljon, inkább javuljon és az infláció tovább csökkenjen, valamint a növekedés fenntartható legyen. Ezért el kell érni, hogy az államot illető bevételek valóban az államot illessék. Ezért el kell érni, hogy a közterhek valóban a köz terhei legyenek. Ezért az államnak az adókat mindenkitől - nem csak a többségükben kis jövedelmű emberektől - be kell szednie. Persze ez a szigorítás érdekeket, súlyos érdekeket sért, de nem a kisemberek érdekeit.
A feketegazdaság elleni eredményes harc az adóbeszedés szigorítása, hatékonyabbá tétele nélkül reménytelen vállalkozás. És természetesen, ha az adóbeszedés szigorodik, a beszedett pénzekkel szigorúan, nagyon takarékosan kell bánni. Fel kell számolni a pazarlást. Csak így lehet elérni, hogy az államnak egyre kevesebb pénzt kelljen elvonnia, csak így lehet elérni, hogy több pénz maradjon a gazdaságban, a termelőszférában, a vállalkozásokban, ami fontos feltétele a növekedés fenntartásának. A megoldás lehet tehát a gyors gazdasági növekedés és az infláció fokozatos, évenkénti 4-5 százalékos csökkenésének egyidejű fenntartása. Ehhez természetesen szigorú pénzügyi politikára, hatékony és társadalmilag igazságos érdekegyeztetésre van szükség. Mindenkinek, az államnak, a munkavállalóknak és a munkaadóknak is az az érdekük, hogy a jövő évre kilátásba helyezett reálbér-növekedés minél alacsonyabb nominálbér-növekedés mellett valósuljon meg.
És itt álljunk meg egy pillanatra! Az érdekegyeztetés valóban rendkívül lényeges dolog. Az érdekegyeztetés során nem minden oldal esélye egyenlő. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a munkavállalói oldal van, hiszen nem rendelkezik olyan erős érdekérvényesítési képességgel, mint például a munkaadók. Ennek okai sokrétűek, csak néhányat emelek ki. A szakszervezeti mozgalom - mint a munkavállalók érdekképviselete - komoly változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben; azzal, hogy a volt szocialista nagyvállalatok helyét közepes, illetve kisvállalatok vették át, az járt együtt, hogy a szervezett dolgozók létszáma drasztikusan lecsökkent. Más szóval, a gazdasági vállalkozások túlnyomó részében megszűnt a szakszervezet. De a megmaradt szakszervezetek befolyása és érdekérvényesítő képessége is eltérő. A rendszerváltozás ebben a szférában is megteremtette a pluralizmust. A szakszervezetek tehát rendkívül színes szervezeti formákban, nehezen becsülhető taglétszámmal és nehezen becsülhető befolyással rendelkeznek.
Ma nehéz azt is kideríteni, hogy a jelen helyzet mennyiben köszönhető a rendszerváltásnak vagy a nemzetközi trendek érvényesülésének. Számos elemző a szakszervezeteket az indusztriális kor termékeinek tekinti, és ma, a posztindusztriálisnak nevezett korban a globalizáció terjedésével egyre kevésbé hisz a szakszervezetek jövőbeni lehetőségeiben. Ha ez így van - és miért ne lehetne így -, hamarosan újra kell gondolni az érdekegyeztetés jelenlegi szerkezetét.
Mit tehet az állam, mit tehet a kormány ebben a helyzetben az átalakulás éveiben? Az állam érdeke - az átmenet terheinek megosztása miatt - az, hogy a munkavállalókat erős szakszervezetek képviseljék. Erre azért is szükség van az állam szempontjából, hogy a munkavállalók számára átmenetileg előnytelen szerződések is betarthatók legyenek.
Tehát a szakszervezet ne csak követelni tudjon, hanem ha kell, legyen képes tagságát vissza is fogni. Többé-kevésbé így volt ez 1994-ig. A szocialista kormány azonban magához láncolta a szakszervezeti vezetőket. A szakszervezeti bürokráciának nyújtott előnyökért passzív érdekérvényesítést várt és kapott. Hadd emlékeztessek Balsai frakcióvezető úr szavaira: "Hol voltak az MSZOSZ vezetői akkor, amikor a Bokros-csomagot bejelentették?" Itt voltak, itt voltak köztünk, itt ültek a parlamentben, de nem mozdultak.
Ha valakinek az jutna eszébe, hogy mindez azért történt, illetve azért nem történt semmi, mert vezetői a nagyobbik kormányzó párt soraiban ültek, ehhez nem tudok semmit hozzáfűzni, de közel jár az igazsághoz. Mindenesetre lássuk be, érdekes helyzet volt. Akár az is előfordulhatott volna - és itt Kósa képviselő úrra kell utalnom -, hogy a kormányoldalt Kiss Péter miniszter képviseli, aki véletlenül az MSZP-frakció tagja, a munkaadói oldalt - mondjuk, találomra (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mi az, hogy találomra?) - Boldvai László úr képviseli, aki történetesen az MSZP-képviselőcsoportban ül, és a munkaadók (Sic!) érdekeit velük szemben az a Paszternák úr védi inaszakadtáig, aki a változatosság kedvéért szintén a szocialista frakció tagja. Tudom, hogy ez nem lehetett így, ez csak az én rosszindulatú képzeletem műve, és ne haragudjanak a nevesítésért. Igazuk van, mondhattam volna más neveket is, mert vannak.
Tehát az érdekegyeztetés az elmúlt négy esztendő során kiürült, formálissá vált, hiszen az érintettek legtöbbje több irányú hatásoknak volt kitéve. Végül is a kutya ugatott, de nem harapott. A látványos fenyegetőzések ellenére a kormány erősítette pozícióit a szakszervezetek zajongása mellett. De ennek az lehet az eredménye, hogy felgyorsul a szakszervezetek bomlása. Ennek látható jele az, hogy csökken az ágazati és szakmai kollektív szerződések száma. Az MSZP-SZDSZ-kormány ebben az értelemben cinikusan profi volt. Nem gyötrődött a munkavállalók problémáival. Egyenlőségjelet tett a szakszervezeti vezetők és a dolgozók közé. A bürokrata elit érdekeit respektálva alkudozott. Ez volt a szocialista kormány érdekképviseleti politikájának lényegi eleme, így kötötte magához az érdekképviseleti szervek erre alkalmas vezetőit. A szabályzott együttműködők szerepkörébe csak lekötelezett, lojális emberek kerülhettek. Így szőtték azt a láthatatlan hálót - azonos indulást és életstílust képviselő emberek részvételével -, amely könnyed átjárást biztosít szakszervezeti, párt- és állami alkalmazás között.
Meg lehetne vizsgálni, hogy az 1994-ben a közigazgatásba bekerült emberek milyen hányada érkezett a szakszervezetekből és képviseli most az államot azzal a még mindig vagy már megint szakszervezeti vezetővel szemben, aki az asztal másik felén ül. Ilyen felmérés nem készült, de így is jól kirajzolódik a kapcsolati háló.
Most, hogy az anyapárt, a szakszervezeti vezetők anyapártja ellenzékben van, ez a csoport aktivizálja, szolgálatba helyezi magát. Látszólag érdekeket véd, valójában kormányt akar buktatni, hergeli, tüzeli a tagságát, tüntetéssel fenyegetőzik. Mint az imént állítottam, valóban a munkavállalói oldal a legkiszolgáltatottabb. De nemcsak a másik két oldallal, bizonyos esetekben saját választott képviseleti vezetőivel szemben is védtelen és kiszolgáltatott. Kívánom, hogy ezen tudjanak változtatni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 18 | 73 | 1998.10.19. | 5:22 | 19-21,55-80 |
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita sokadik órájában már igen nehéz új elemekkel hozzájárulni a törvénymódosításhoz, azonban én mégis kísérletet teszek erre. A mostani áfa- és adótörvény-módosításokról általában elmondható, hogy javítják az adóalanyok helyzetét. A változások nem alapvető jellegűek, de ezek most nem is lennének különösképpen indokoltak. Az áfatörvény-módosítás az előző esztendők konzisztenciára törekvő hagyományait élteti tovább. A módosítások a Magyar Demokrata Fórum szempontjából három szempontból figyelemre méltóak: egyfelől könnyítik az adózók adminisztratív terheit, másfelől likviditási könnyítést jelentenek a korábbi szabályozással szemben, harmadjára - ez rendkívül figyelemre méltó - a módosítások komoly lépést jelentenek az EU-konformitást biztosító jogharmonizáció irányába.
A valóban vállalkozásbarát környezet megteremtése kormányzati célkitűzés. E cél elérését szolgálja az adminisztratív terhek csökkentését célzó módosítások sora. E szempontból fontosnak és kiemelendőnek tartjuk az alábbi módosítást: különösen a kisebb forgalommal és bevétellel rendelkező adóalanyok, tehát a kis- és középvállalkozók bevallási kötelezettségét fogja könnyíteni a törvény 47. §-ának változása. A bevallások rendjébe javasolt változások következtében azoknak az adózóknak, akik a tárgyévet megelőző esztendőben 3 millió forint alatti tényleges bevételre tettek szert, éves adóbevallást kell benyújtaniuk. Egyébként az új szabályozási elvek szerint a bevallások rendjét az adózás rendjéről szóló törvény helyett az áfatörvény fogja szabályozni. Meg kívánom jegyezni, hogy erre a változásra még érthető és világos magyarázatot nem kaptunk.
A vállalkozásbarát adókörnyezet megteremtését szolgálják a módosítások azon részei, amelyek az adózók likviditási helyzetét javítják. A javasolt változások szerint a termékimportnál, illetve az importszolgáltatásoknál az adófizetési kötelezettség és az adólevonási jogosultság időpontja egybeesik, így a saját nevében rendelő adóalanynál a két aktus összevezethető, ami komoly likviditási könnyítést jelent az adózó számára. Lényegében ezzel a lépéssel az állam lemond az adózók pénzének térítésmentes használatának lehetőségéről, és az adózó nem fog önakaratán kívül kamatmentes hitelt nyújtani az államnak.
Az EU-konformitást segíti elő, hogy 1999. január 1-jétől a Központi Statisztikai Hivatal ITJ-számrendszeréről a törvény átáll a kombinált nómenklatúrára, azaz a vámtarifaszámra. Az új termékazonosító rendszer azonban - különösen a kezdeti időszakban - átmeneti zavarokat, értelmezési zavarokat okozhat. A zavarok egyfelől abból adódhatnak, hogy a ma használatos ITJ és az új vámtarifaszámok nem teljes mértékben fedik egymást. Másfelől zavart okozhat az is, hogy az új rendszer néhány terméket és szolgáltatást más adókulcs alá sorol. Ezen előrelátható bonyodalmak elkerülésére a pénzügyi kormányzatnak fel kell készülnie, illetve az adózókat fel kell készítenie.
Összességében a tervezett módosításokat a Magyar Demokrata Fórum támogatja, mert azok saját elképzeléseivel egybeesnek, a vállalkozók helyzetét és lehetőségeit általában javítják. Ugyanakkor szólni kell arról is, hogy a nagyobb mérvű változások elmaradása bizonyos hiányérzetet kelt bennünk. Erre csak két kiragadott példát engedjenek meg: a lakásépítéssel kapcsolatos áfa-visszaigénylés lehetőségével a tervezet nem foglalkozik. Erre államtitkár úrtól nagyjából megnyugtató magyarázatot kaptunk, úgy hallottuk, hogy kormányrendelet fogja a kérdést szabályozni. A kérdés az, hogy ez a kormányrendelet mikor lép hatályba. Üdvös lenne, ha az áfatörvény-módosítás életbelépése és a kormányrendelet egybeesne, mert így tudnánk valójában választási ígéreteinket megtartani és betartani. A másik hiányosság egyebek mellett az, hogy a be nem hajtható követelések áfa-visszatérítésének ügyével a mostani módosítás nem foglalkozik.
Mindent egybevetve a mostani módosítások a Magyar Demokrata Fórum értelmezésében a 2000. évi átfogó adóreform előkészítését jelentik, és e vonatkozásban jó szolgálatot tesznek, ezért azokat módosító indítványok beadásával és azok elfogadásával támogatni fogjuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, mindnyájan elfogadjuk azt az állítást, hogy az autópálya-építés a gazdaságpolitika eszköze, amely a régiófejlesztést, a munkahelyteremtést szolgálja. De ezt a célt csak úgy lehet megvalósítani, ha a kormányzatnak világos elképzelése, világos koncepciója van a közúti hálózat fejlesztését és az autópályák építését illetően. Az előző kormány ilyen hosszú és középtávú fejlesztési elgondolással adós maradt. Különösen igaz ez az M7-es út esetében.
Mint azt mindnyájan tudjuk, a legkorábban épült, 90 km-es autópályáról és az Aligától Zamárdiig terjedő 70-es autóútról van szó. Akik ezt az utat használják, jól tudják, hogy műszaki állapota katasztrofális. A teljesen elhasználódott szakasz rekonstrukciója 145 milliárd forintba kerülne, ezzel szemben az előző kormányzat egy 1997-es határozatában csupán 9 milliárd forint elkülönítéséről döntött. Ebből az összegből csak a legszükségesebb javítások végezhetők el, és akkor még nem beszéltünk az M7-es út továbbépítéséről az országhatárig.
Cselekvés helyett a Horn-kormány felkérte a Központi Ellenőrzési Irodát, hogy végezzen elemzést a meglévő autópálya felújítása és a továbbépítés forráslehetőségeit illetően. A vizsgálat mindenekelőtt azt állapította meg, hogy a helyzet valóban tarthatatlan, az útépítés mindenképpen szükséges. Az M7-esen a zsúfoltság egyre nagyobb, a Balaton-parti településeken, Fonyódon, Balatonföldváron, Lellén, Balatonbogláron ez a terhelés nyáron szinte elviselhetetlen. Ha az első tételt a régiófejlesztéssel, a munkahelyteremtéssel és az M7-es esetében az idegenforgalom fejlesztésével kapcsolatban elfogadjuk, akkor ebből az következik, hogy az autópálya-építés a tervezéstől a kivitelezésig állami feladat.
(9.20)
A források előteremtése is állami feladat. A koncesszióba adás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, tehát más források után kellene nézni. Az M7-es esetében meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy az út továbbépítése hogyan válhat az EU-csatlakozásra való nemzeti felkészülési program részévé, ugyanis az M7-es autópálya az európai uniós csatlakozást követően az európai 5. számú korridor részét fogja képezni, így a források megszerzésére nemzetközi pénzeszközökből támogatások formájában is van esély. A kormány alkalmazhatná az EU által preferált kofinanszírozás megoldását, mégpedig úgy, hogy a magyar hozzájárulás a Budapest-Balatonszentgyörgy közötti szakasz építésére és felújítására vonatkozna, az EU pedig az országhatár és Balatonszentgyörgy közötti szakaszra adna hozzájárulást.
Természetesen az M7-es önmagában nem oldja meg az ország közlekedési gondjait, kell egy olyan, maximum 10 éves program, amely biztosítaná, hogy a következő évezred első évtizedének végére minden autópályánk az országhatárig megépüljön. Ennek tervezett költségigénye hozzávetőleg 650 milliárd forintnyi összeg, éves leosztásban 65 milliárd forint. Csak megjegyzem, hogy az előző kormányzat, a Horn-Kuncze-kormány közel ilyen összeget szánt volna a nagymarosi duzzasztórendszer továbbépítésére - tessenek elgondolkodni rajta, hogy melyik a fontosabb!
Azt gondolom, komolyan kell vennünk - és mi komolyan is vesszük - azt az ígéretet, amelyet a kormányprogramban tettünk. Komolyan vesszük, hogy megállítjuk a vidéki Magyarország leszakadását, komolyan vesszük, hogy fokozzuk a vidék népességmegtartó erejét, de ehhez gazdasági fellendülés, fejlődés, infrastrukturális fejlesztés és autópálya-építés szükséges.
Az előző kormány a következő évezredre ígért átfogó koncepciót. Én az ott lakó több százezer ember érdekében és nevében kérem, hogy a mi kormányunk ezt tegye meg jövőre, 1999-ben. Jövőre tehát alkossa meg és hozza nyilvánosságra a középtávú fejlesztési tervét, és lásson annak megvalósításához! Valóban adjunk esélyt a vidéki Magyarországnak, a hét és fél millió vidéki magyar állampolgárnak!
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látszik, a volt kormánypárti, jelenlegi ellenzéki képviselők nagyon megfogadták a "cirkuszt és kenyeret" elvét; kormányzati pozícióban kenyeret nem sokat tudtak adni, de cirkuszt most tudnak csinálni. Én másról beszélnék, olyanról, ami talán több embert érint.
Mint Balaton-parti képviselő kérdezem öntől - több ezer ember problémáját próbálom megjeleníteni -, hogy hová tűntek a Balatonból a halak, és ki fogja a horgászok érdekeit megvédeni.
Ez a látszólag nem túl jelentős kérdés három szempontból nagyon fontos. Egyrészt jelzi a Balaton ökológiai helyzetét, biológiai állapotát. Másrészt több ezer horgász szempontjából fontos, akik évente közel 10 ezer forintot fizetnek ki azért, hogy engedélyt vásárolhassanak és horgásszanak. Harmadrészt fontos a Balaton-parton élő több tízezer ember szempontjából, akik az idegenforgalomból élnek. S ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a szezon megnyújtásának egyik lehetősége a horgászturizmus fejlesztése, akkor be kell látni, hogy ez halak nélkül meglehetősen nehézkes.
Kérdezem miniszter urat mint a tárca vezetőjét, aki felelős a halászat felügyeletéért, mit kíván tenni annak érdekében, hogy a Balatonból ne halásszanak, ne horgásszanak és ne vegyenek ki több halat, mint a természetes szaporulat és a pótlás. Támogatna-e a minisztérium egy olyan indítványt és javaslatot, amely megtiltaná az elektromos - úgynevezett szelektív - halászat gyakorlatát, mert ennek rendkívül súlyos és káros következményei lesznek a későbbiekben?
Köszönöm. (Taps az MDF soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a választ, miniszter úr. Én el is fogadom ezeket a szakmailag nyilván megalapozott érveket, de nagyon nehéz lesz ugyanezeket elfogadtatni azokkal a külföldről érkező horgászturistákkal és helyi horgászokkal, akiknek a tapasztalatai egészen mást mutatnak. Bízom benne, hogy a következő egyperces válaszában teljesen meg fog nyugtatni engem is és a horgászokat is.
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, köszönöm az előlegezett figyelmet. Ma a költségvetési törvény azon fejezetéről, illetve részéről szeretnék beszélni, amely a turisztika fejlődését igyekszik biztosítani, a jövő esztendőben kijelölni azt az utat, amelyen ennek az ágazatnak végig kéne menni, és ennek a feltételeit igyekszik megszabni.
Elöljáróban azonban engedjenek meg néhány, látszólag nem idevonatkozó vagy idevágó mondatot, majd megindoklom, hogy miért teszem ezt. Kormánypárti képviselőként meg kell vizsgálni, hogy ez a jelenlegi törvénytervezet mennyiben szolgálja a kormányprogram időarányos megvalósulását. Teszem ezt azért, mert a kormányprogram elhatározta, hogy a családokat támogatja, a családok támogatását középpontjába helyezi, elhatározta, hogy a közbiztonságot javítja, elhatározta, hogy az infrastruktúrát az országon belül javítani fogja.
Mértékadó idegenforgalmi szakemberek azt állítják - és biztosan igazuk van-, hogy az idegenforgalom akkor működhet igazán eredményesen, ha a vendéglátók, a vendéglátó ország nemzete, népe jól érzi magát a saját hazájában, akkor tud igazán jó vendéglátó lenni. Úgy gondolom, hogy a kormányprogramnak ez a része a költségvetésben megjelenik, és támogatni fogja ezeket a célkitűzéseket és ezeket a törekvéseket.
Van néhány olyan terület, amit megneveztem, amely indirekt módon feltétlenül elősegíti a turizmus fejlődését. A közbiztonság rendkívül fontos. Ha valami az előző esztendőkben hazánk megítélését, a turisztika szerepének csökkenését vagy jelentéktelenedését valójában előidézhette, akkor az elsősorban a közbiztonság rohamos mértékű romlása volt, amit a külföldiek észrevettek, és bizony nem jó hírünket keltették.
A kormányprogramban és a törvények tervezetében, a költségvetési törvényben megjelenő javaslatok, amelyek egyrészt a rendőrségi, a közbiztonsági szervek anyagi támogatását irányozzák elő, és ezt megvalósítják, valamint a büntető törvénykönyv módosítása, amely szintén hozzá fog járulni a közbiztonság javításához, nyilvánvalóan javítani fog e helyzeten.
De ugyanilyen fontos az idegenforgalom szempontjából az, hogy az idegenforgalmi szolgáltatások szolgáltatási értéke és vásárlói értéke, ára nagyjából fedje egymást, hiszen ez egy fejlett turizmussal rendelkező országtól elvárható.
(12.20)
Az előző esztendőkben ez nem teljesen így volt. Emlékezzünk csak azokra a botrányokra, amelyek néhány belvárosi vendéglátóipari egységben tapasztalhatóak és észlelhetőek voltak!
Azt gondolom, hogy képzéssel, oktatással, a szakmai kamarák, a szakmai szervezetek kontrollszerepének erősítésével és a fogyasztóvédelmi felügyelőség, valamint a hatóságok fokozottabb, határozottabb fellépésével ez a feltétel is teljesülni fog.
A harmadik ilyen nagyon fontos és kiemelt terület a közlekedés. Nem várhatjuk el a külföldi turistáktól, hogy nem európai minőségű vagy európai léptékkel mérhető utakon közelítsék meg kívánt célpontjukat - a jelenlegi költségvetés e téren is javulást ígér. Ha a kormány elfogadja azt a középtávú autópálya-fejlesztési koncepciót, és nekilát a megvalósításának, amely valóban garanciája lesz a minőség fejlődésének, akkor, azt hiszem, ezt a feltételt is teljesültnek tekinthetem.
Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert látni kell, hogy a turizmus nagyon szerteágazó terület, és sok olyan része van a nemzetgazdaságnak, amely indirekt módon támogathatja a turizmus fejlesztését.
De miért fontos, s mi a jelentősége a turizmusnak? A világ egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazata, és ez így van a mi országunkban is. A nemzetgazdaság különleges területe ez, amely a gazdaság valamennyi szektorával kapcsolatban áll valamilyen formában. Hazánkban ma az egyik leggazdaságosabban devizát termelő ágazat, amely jelentősen javítja a fizetési mérleget, rendkívül nagy az élőmunkaigénye. Ma 250-300 ezer ember él közvetlenül az idegenforgalomból és a turisztikából: ez azt jelenti, hogy minden harmadik-negyedik család érintett valamilyen formában. Elősegítheti ráadásul az elmaradt területek gazdasági felzárkózásának ütemét: gondolok itt az Alföld néhány területére, de vannak az országnak olyan speciális területei, például a Balaton környéke, amelyeken a helyi lakosság fő megélhetési, bevételi forrása maga az idegenforgalom.
A turizmus által megtermelt, hozzáadott érték a GDP-ben már jelenleg is nagyon jelentős összeg, mintegy 10 százalékos arányt képvisel. Most olyan szempontból kell megnézni a költségvetést, hogy megfelelő fontosságú tényként kezeli a nemzetgazdaságban a turizmust, és eképpen gondoskodik arról, hogy működése zökkenő- és zavarmentes legyen.
Az idegenforgalom területi irányításának korszerűsítése keretében az idegenforgalmi intéző bizottságok titkárságai regionális idegenforgalmi bizottságok titkárságaivá alakultak át. Emellett két új RIB-titkárság jött létre, amit egy 1998 januárjában meghozott kormányhatározat írt elő. Utalni szeretnék arra, hogy talán ez az egyik olyan fejezete a költségvetésnek, amelyben nagyon komoly folyamatosság, folytonosság észlelhető és tapasztalható, és amit az előző kormány elkezdett, azt a jelenlegi kormány mint jót, mint amivel egyetért, kisebb módosításokkal és változtatásokkal átvette. Gondolom, nem baj, ha a költségvetésnek vannak ilyen területei is.
A RIB-ek lehetővé teszik egyrészt, hogy helyi idegenforgalmi specifikum - tehát a területi elv - érvényesüljön, de lehetővé tesznek bizonyosfajta koordinációt is. A költségvetés a RIB-titkárságok működésére a XV. fejezetben, a 7. cím alatt 135 millió forintot ír elő. Ez az összeg vélhetően hatékonyan járul hozzá az eredményes működéshez, de ezt még kiegészíti majd néhány olyan, pályázati szolgáltatásokért nyújtott összeg és támogatás, amely a céltámogatásoknál jelenik meg a turisztikai célelőirányzatok esetében. Ezek az irodák, ezek a titkárságok biztosítják tulajdonképpen a szervezett turizmus infrastrukturális működésének infrastrukturális hátterét, ami az eredményes működés garanciája lehet.
A komolyabb tétel, a több mint 6 milliárd forintot kitevő célelőirányzat a XV. fejezet 4. alcíme alatt jelenik meg: ez közel 1 milliárd forinttal több, mint amennyit tavaly tudtunk ugyanerre a célra fordítani. Ha 10 vagy 11 százalék körüli inflációval számolok, akkor is azt tudom mondani, hogy ez körülbelül 10 százalékos reálérték-növekedést hoz magával, ami rendkívül üdvözlendő, és bizonyos fejlesztésekre feltétlenül elégséges lesz. Ez a célelőirányzat négy pontban fogalmazza meg a célkitűzéseit - és ezzel teljesen egyet lehet érteni -: a nemzeti marketing és propagandaminőség fejlesztése az egyik, a nemzetközi piaci jelenlét feltételeinek javítása a második, az ország turisztikai adottságainak jobb kihasználása a harmadik és az idegenforgalom középtávú stratégiájának megvalósítása érdekében az idegenforgalmi képzés, oktatás segítése, támogatása, amely természetesen hozzájárul majd a szolgáltatások színvonalának növeléséhez, a kívánt eredmények eléréséhez.
Meg kell viszont fogalmaznom egy kritikát is az előbb említettekkel kapcsolatban, és ez talán nem a költségvetésre vonatkozik, hanem arra a kormányzati struktúrára, amely a mai napig nem jelölte még ki, hol dőljön el az, hogy az idegenforgalmi marketing milyen országképet akar eladni, milyen országképet akar hazánkról, a magyar nemzetről, Magyarországról kiállítani, hiszen ezt a költségvetés és a mostani struktúra a Turizmus Rt.-hez irányítja, az ő feladata ez, s az anyagi forrásokat is odarendeli. Azt hiszem, az előző kormány is adós maradt, mulasztást követett el abban, hogy ilyen kormányzati intézményt létrehozzon. Emlékeztetnék rá, hogy 1993-ban Csapody Miklós képviselőtársam javaslatot tett egy nemzeti tájékoztatási iroda létrehozására, amely az összes ilyen, országképpel kapcsolatos kérdést, tevékenységet, feladatot koordinálná és kézben tartaná.
A célelőirányzaton kívül lehetőségünk van még a Phare-program vonatkozó fejezetei által biztosított 210 ezer ECU, azaz körülbelül 32 millió forint támogatást igénybe venni, ami szintén jó szolgálatot tehet a turizmus fejlesztése szempontjából. Ez a támogatási rendszer itt főleg az EU-csatlakozás szükséges előírásainak teljesítését igyekszik biztosítani, és erre mindenféle garanciák meg is vannak a tervezetben.
Befejezésül: megállapítható, hogy a turizmus fejlesztésének pénzügyi feltételeit a költségvetési törvénytervezet biztosítja. A következő esztendőkben azonban az ágazat fejlesztésének ütemét gyorsítani kell, s természetesen a vonatkozó anyagi forrásokat is bővíteni szükséges. Mindezeket azért mondom, mert az EU-csatlakozást követően a magyar belföldi turisztikai piac a nagy közös európai turistapiac részévé válik, és egészen új kihívásokkal, egészen új feladatokkal kell megküzdenie. Ha azt akarjuk, hogy majd eredményesen vegyünk részt ebben a versenyben, akkor ennek a feltételeit meg kell teremtenünk.
A fentiek alapján a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja a T/325. számú törvényjavaslatot, mint a kormányzati célok megvalósulásának eszközét - különösen turisztikai szempontból -, támogatni fogja és támogatásra javasolja.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két módon szeretnék Bauer képviselőtársam hozzászólására reagálni. Egyfelől nagyon nehéz pénzben kifejezni, de kísérletet kell tenni arra, hogy azért a hátrányért, amely a történelmi egyházak a létező szocializmus négy évtizede alatt érte, valahogy rehabilitálódjanak - ez az egyik.
A másik pedig az, hogy az állam és az egyház szétválasztása már nagyon régen megtörtént. Most inkább azokat a területeket kell megtalálni és megkeresni, amelyeken együtt tud működni az állam és az egyház, hogy azt az erkölcsi válságot, illetve annak az erkölcsi válságnak a maradványait közösen számoljuk fel, amelyeket szintén az előbb említett, elmúlt négy évtized hagyott ránk, és ami talán súlyosabb örökség, mint az a gazdasági csődhelyzet, amit az előző kormány hagyott ránk.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
(17.00)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Először egy általános megjegyzés. Önök, tisztelt ellenzéki képviselők, azt állítják, hogy mindent szabad, amit a törvény nem tilt. Ha ezt végiggondolom, akkor természetes, hogy a törvénynek tiltania kell a drogfogyasztást mint a társadalomra káros cselekményt.
Jó néhány adatot felsorolt Fodor Gábor képviselőtársam az Egyesült Államok vonatkozásában; én mondanék néhány magyar adatot. 1993 és '97 között a nyilvántartott drogfogyasztók száma 2800-ról 11 ezerre nőtt. A bűncselekmények száma, amit drogfogyasztással kapcsolatban követtek el, körülbelül 400 százalékkal emelkedett az említett négy esztendő alatt. Még egy adatot mondanék: 19 fiatal halt meg ebben az esztendőben túlzott drogfogyasztás miatt. Egy szokásos drogkarrier, aminek a vége halál - és ilyen volt ez a 19 eset is -, általában 50 millió forintba kerül az államnak, az adófizetőknek, ennyi ennek a költsége, a költségvonzata. Persze egy emberélet nem mérhető forintokban, én erre kísérletet sem teszek.
És utolsósorban a csekély mennyiséghez tartozó fogalomváltozás, illetve az idetartozó mennyiségek megváltoztatása: ugye, abban egyetértünk, hogy nem nevezhető csekély mennyiségnek - ahogy a jelenlegi törvényi szabályozás ezt lehetővé teszi - a halálos adag többszöröse. Erről volt szó, ezért kellett ezt a tételt is szigorítani.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, ott sem hozott látványos javulást drogügyben az a kormányzati intézkedés, amely liberalizálta a kérdést, nevezetesen Hollandiára gondolok. Tudjuk, hogy Hollandiában meglehetősen puha módon nyúltak ehhez a kérdéshez, és a kapott eredmények rácáfoltak az előzetes várakozásra, ott is nőtt a drogfogyasztás. Azt hiszem, a megelőzést tulajdonképpen a családokban kell majd elkezdeni, tehát az igazi hely, ahol erről le lehet szoktatni a gyerekeket, illetve el lehet kerülni, hogy a gyerek rászokjon a drogra, az a család, csak ehhez fel kell mutatni egy világos értékrendet, és ki kell mondani: ez bűn.
A jelenlegi törvényi szigorítás tulajdonképpen nem azokat igyekszik visszarántani vagy visszatartani, akik már kapcsolatba kerültek a droggal, akár egyszer, akár többször, akár függőkké válva, hanem azokat próbálja megóvni a drogfogyasztás veszélyeitől, akik még se fogyasztóként, se kereskedőként, se alkalmi dealerként vagy alkalmi fogyasztóként sem kerültek kapcsolatba a droggal. Kérem, hogy ezt a részét is gondolják át, tisztelt ellenzéki képviselők, amikor a törvényjavaslat vitájához hozzászólnak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Négy részre bontanám a mondanivalómat. Az elsőben arról beszélnék, hogy miért rendkívül fontos a szervezett bűnözés elleni harc, a Magyar Demokrata Fórum ezt mért tartja rendkívül fontosnak, aztán egy rövid visszatekintést tennék, hogy ez ügyben mi történt 1990-94 között, majd 1994-98 között, legvégül pedig néhány konkrétumot emelnék ki az előttünk fekvő törvényjavaslatból.
A szervezett bűnözés elleni harc azért rendkívül fontos a Magyar Demokrata Fórum szerint, mert úgy épül be a társadalom tisztességes testébe, egészébe, életébe, olyan látens és észrevehetetlen módon, ahogy egy rákos sejt képes alantas módon a szervezet egészét megtámadni és végén a halálát okozni. Azért, mert gazdasági csatornákon keresztül szinte megkülönböztethetetlen módon épül be a normális gazdasági életbe. Azért, mert rendkívül konspiratív, rendkívül nehezen követhető, az információáramlás nagyjából egyirányú, és rendkívül nehezen göngyölíthető fel az ilyen típusú bűnözés. Végül azért, mert rendkívül kegyetlen. Én a kegyetlenség alatt nemcsak azt a brutalitást értem, ami ezeket a cselekedeteket jellemzi, hanem talán még kegyetlenebb az az eljárás és az a mód, ahogy gyermekeket, fiatalkorúakat próbálnak - szándékuk ellenére - például kábítószerfüggővé tenni kábítószerrel átitatott bélyegekkel. Azt hiszem, ez minden tisztességes magyar állampolgár ellenérzését kiváltja.
Mi történt 1990-94 között? A rendszerváltást követően a rendőrségnek egészen új kihívásokkal kellett szembenéznie, hiszen megnyíltak az országhatárok, és maga a szervezet sem volt olyan állapotban, ami lehetővé tette volna az új kihívásoknak való tökéletes megfelelést. Gondoljunk csak arra, hogy a rendőrség 1990 előtt sokkal inkább egy diktatúra elnyomó szerveként működött, mint bűnüldöző szervként, és nem volt meg az a társadalmi elfogadottsága, ami az eredményes bűnüldözői tevékenységet biztosította volna. Annak a négy évnek talán a legnagyobb vívmánya és legnagyobb eredménye az volt, hogy sikerült ebből az elnyomó szervezetből, erőszakszervezetből egy olyan polgárbarát rendőrséget kialakítani, amely együttműködött a lakossággal, amely szolgálta a lakosságot, és amely egyre inkább kivívta a lakosság elismerését, és nőtt társadalmi elfogadottsága. A parlament annak idején megteremtette a működés törvényi hátterét, és megteremtette az anyagi feltételeket, így a rendőrség működése annak idején biztosítva volt.
Aztán jött 1994, jött egy új kormány, és megtapasztalhattuk, hova vezet az, ha a belügyi tárca vezetése szabaddemokrata kézbe kerül és liberális elvek alapján történik. Most nem személyeket akarok bántani, mert Kuncze miniszter urat egyébként rendkívüli módon tisztelem, hanem arra szeretnék rávilágítani, hogy különféle politikai filozófiák alapján végzett kormányzati tevékenység hova vezethet, és milyen eredményei lehetnek annak.
1994-98 között a rendőrség fejlődése, épülése megtorpant, sőt, inkább anyagi és erkölcsi ellehetetlenülésének lehettünk szemtanúi. Mondom ezt azért, mert e négy esztendő alatt a rendőrség támogatása körülbelül 30 milliárd forinttal csökkent, ami egyrészt anyagi romláshoz vezetett, másrészt pedig ebből fakad az erkölcsi leépülés jó része is. 1995-96 között több mint 1500 magasan képzett diplomás rendőrtiszt hagyta el a rendőrség kötelékét, egyszerűen megélhetési okokból próbált a versenyszférában, a gazdasági szférában lehetőséget és egzisztenciát teremteni önmaga és családja számára.
(11.00)
De nem mondhatom, hogy ebben az időszakban nem történtek lépések a szervezett bűnözés visszaszorítására, de ezek a lépések inkább visszájára sültek el, mint eredményt hoztak volna; gondoljanak csak a KBI megalakulása körüli hercehurcára és arra az eseménysorra, ami ezt előidézte, ami ezt követte. Amikor ezt a szervezetet létrehozták, akkor a létrehozók tulajdonképpen egy szervezet létrehozásának valamennyi elvét felrúgták; ez meglátszott ennek a szervezetnek a működésének is.
De azt hiszem, az erkölcsi megítélésnek nem használt, sőt nagyon kárára volt az a jelenség, amikor nagy hirtelen a rendőrség vezetőit leváltották, a rendőrséget szinte lefejezték. Persze a beígért eredmény elmaradt, hiszen akkor azt mondták, erre azért van szükség, mert a rendőrség működésének hatékonysága nagyon megkérdőjelezhető, és majd a rendőrségi vezetők váltása meghozza a eredményt. Hát semmiféle eredményt nem hozott meg! Azt gondolom, nincs ebben az országban olyan tisztességes ember, aki ne igényelne ma határozottabb, szigorúbb és eredményesebb rendőri fellépést, és alig érthető ezek alapján, hogy ezzel a közóhajjal szemben az MSZP és az SZDSZ képviselői miért félnek attól, hogy a rendőrség hatékonyabban sújt majd le a bűnözőkre. Tehát a törvénymódosításra azért van szükség, hogy eredményesebb lehessen az a harc, amely a társadalom tisztességes egészét megvédi a bűnözőktől.
Engedjék meg, hogy az előttünk fekvő tervezetből néhány konkrétumot kiemeljek, először és elsősorban a közveszélyes üzletek bezárásának vonatkozásában. A közveszélyes üzletek bezárása aggályos amiatt, hogy a jogkövetkezmény a jogsértést kétségtelenné téve, jogerős hatósági határozat meghozatala előtt is alkalmazható.
Előfordulhat - a kriminális konkurenciaharc áldozatává is válnak -, hogy a rivális üzletek bejelentéseikkel, alaptalan feljelentéseikkel a másik üzlet ellehetetlenítésére törekedhetnek majd, mondják a módosítás ellenzői. Kétségtelen, hogy a büntetőeljárás keretében vagy éppen a vámigazgatás körében jelenleg is számos olyan jogkorlátozás történhet, amelyek a jogsértések alapos gyanújához kapcsolódnak, s közömbös az, hogy utóbb a hatósági eljárás bűncselekmények, szabálysértés vagy bizonyíték hiányában szűnik-e meg. Az üzlet bezárására irányuló hatósági döntés helyességét a döntés pillanatában fennálló tények ismeretében lehet megítélni, s nem pedig az eljárás utólagos, esetleg kedvező fordulata szerint minősíthető maga a döntés. Nyilvánvaló, hogy a hatóság kárfelelőssége azokban az esetekben merülhet fel, ha az üzlet bezárása irányuló kezdeményezés, tehát a jegyző megkeresése alaptalan tényeken nyugszik, tehát a hatóság nem járt el kellő körültekintéssel. Az üzletek közötti rivalizálás potenciális lehetősége azonban nem szolgálhat okként arra, hogy a javaslatot ne tegye meg a kormány.
Itt külön szót kell ejteni a drogdiszkókról, ahol egy-egy ilyen eljárás lefolytatása, míg jogerős határozat születik, nem szünteti meg a büntetendő és üldözendő cselekmény gyakorlását, hiszen erre más lehetőség és más módszer nincs.
Az idegenrendészeti szabályokkal kapcsolatban a kritikák zöme azt a kérdést teszi fel, hogy ezek a szabályok egyáltalán összhangban vannak-e az európai uniós normákkal. Azt hiszem, hogy a válasz egyértelmű, hiszen az Európai Unió tagországai e téren hasonló gyakorlatot folytatnak.
A titkos információgyűjtés lehetőségeinek a rendvédelmi szervek mindegyikére történő kiterjesztésének megalapozottságát egyesek ugyancsak vitatják, mondván, hogy a lehetőség túlzott hatalmat biztosít a rendvédelmi szervek számára, másrészt pedig a munka szükségtelen párhuzamosságát, az egészségtelen rivalizációit is kitermeli.
E tekintetben is el kell oszlatni az aggályokat. Az egyes nyomozó hatóságok ugyanis csak akkor alkalmazhatják a különleges eszközöket, ha az általuk folytatott nyomozás olyannak tekinthető, amelyben egyébként is alkalmazhatók az ilyen eszközök. Tudniillik a nyomozó hatóság nem fosztható meg az eredményes eljárást lehetővé tevő eszközök igénybevételétől akkor, ha a hatáskörébe tartozó ügy egyébként alapul szolgálhat az ilyen módszer igénybevételére.
A Magyar Demokrata Fórum úgy vélekedik, hogy ez a törvény a 10 millió tisztességes magyar állampolgár biztonságát szolgálja, és ezért támogatandó. A szavazás során a törvény elfogadását támogatni fogja, és erre kéri a parlamenti képviselők többségét is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Arról szeretnék beszélni, hogy az utóbbi hetekben vonult le az évszázad legnagyobb árvize a Tiszán. Embert próbáló feladat elé állította ez az ott lakókat, azokat, akik segítettek a mentési munkálatokban, és azt hiszem, az egész ország népét. De komoly feladat és komoly kihívás volt ez azok számára is - és most róluk szeretnék szólni -, akik tudósítottak ezekről az eseményekről, akik az ország nyilvánosságával megismertették az ottani helyzetet. Részükre is embert próbáló feladat volt ez, hiszen nem mindenki volt képes ennek a nagy kihívásnak és ennek a nagy feladatnak szakmai szempontból megfelelni.
Először azokról, akik megmérettettek, de könnyűnek találtattak. Ide lehet sorolni az írott sajtó néhány munkatársát, de az elektronikus sajtó riportereit is. Nem lehet elfeledni azoknak a felelőtlenségét, akik helikopterből vagy motoros csónakokból készült felvételeikkel igyekeztek felnagyítani az amúgy is drámai eseményeket, és meggondolatlan mondataikkal terjesztettek rémhíreket.
Tudjuk, Lónya messze van Budapesttől, de a főszerkesztőt vagy a szerkesztőt ez nem nagyon érdekelte, mert hírverseny van, és kérdés, hogy a hírversenynek áldozatául eshet-e a valóság, elveszítheti-e egy lap az előfizetőit, ha egy hírversenyt elveszít, és ezért akár az igazságot is feláldozza.
Így történhetett meg, hogy Budapesten tartózkodó újságírók némelyike Kárpátaljára "telepítette ki" a beregi település valamennyi lakóját, Lónya lakóit - pedig azok csak a gátakig mentek el, hogy éjjel-nappal védjék házaikat és életüket. Amikor megjelent az újságban az álhír, akkor órákig csengett a telefonkészülék Lónyán, mert a településről eltávozott rokonok és ismerősök híreket akartak hallani a kitelepítettekről, szüleikről, testvéreikről és az otthon maradt szomszédokról. Az ellenőrizetlen, nyegle hírek miatt történhetett meg, hogy egy budapesti hölgy már füzetek és iskolai tankönyvek gyűjtésébe akart kezdeni, és nem akarta elhinni, hogy Lónyáról egyetlen személyt sem kellett kitelepíteni, mert folyton csak azt hangoztatta, hogy az újság megírta, az újság pedig nem hazudik. És valóban, egy színesben megjelenő országos napilapot lobogtatott, amely szó szerint ezt írta: "az ungvári magyar főkonzul szerint példaszerű az együttműködés a magyar és az ukrán hatóságok között". Példaként említette, hogy Lónyáról és környékéről csak Ukrajna felé lehetett kimenekíteni az embereket, a hatóságok azonnal megadták a zöldutat. Ha tőlem függne, rémhírterjesztés miatt eltiltanám szakmája gyakorlásától az illető személyt.
Az sem volt szerencsés, hogy az elektronikus sajtó munkatársai néhány esetben beszámoltak az eseményekről, és tulajdonképpen a bulvársajtó színvonalára vitték le ezeknek a híreknek a szintjét. Üdítő kivétel volt ezek alól a Szamos Televízió, egy helyi televízió, amely megmutatta fiatal, tehetséges munkatársai révén, hogyan kell hitelesen és őszintén beszámolni ezekről az eseményekről, mert ők nem voltak restek, felültek a honvédségi kétéltűekre, járták a gátakat, megszólaltatták a gátőröket és tették a dolgukat. Lehet, hogy néha amatőr módon végezték, amit végeztek, lehet, hogy néha a kevés is több lett volna, mint amit bemutattak, de akik látták képsoraikat, azok nem kételkedtek egy percig sem tisztességükben.
A Szamos Televízió riportereitől példát vehettek volna a sztárok, akik csak az olcsó szenzációt keresték a zsákba erőszakolt malacokat és szakálluknál rángatott kecskéket bemutató képsoraikkal. Ez alól kivétel volt egyébként - üdítő kivétel volt szintén - a közszolgálati televízió híradója, amely mentes volt ezektől a képektől.
És most néhány szó azokról, akik emberi tisztességből, szakmai felkészültségből, helytállásból példát mutattak. Az MTI munkatársairól kell szólnom, akik nemzeti intézményhez méltó hitelességgel és tisztességgel tudósítottak az eseményekről, végig a helyszínen voltak, és sok egyéb sajtóorgánum tőlük vette át a hiteles híreket.
Fontosnak tartottam még így napirend után is, hogy ezeknek az embereknek is köszönetet mondjunk, hiszen ők is hozzájárultak ahhoz, hogy az évszázad legnagyobb árvize ilyen szerencsés módon zajlott le, bonyolódott le, és ők hitelesen tájékoztatták az ország népét, az ország lakosságát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint azt jó néhányan tudjuk, de szerintem nem elegen, ez év augusztus 11-én egy meglehetősen ritka természeti jelenség tanúi lehetünk. Teljes napfogyatkozás lesz, amely a Siófok-Szombathely-Szeged tengely területén észlelhető teljes mértékben.
Úgy tudom, hogy Európa más részein, ahol ugyanez a jelenség tapasztalható és látható lesz, évek óta intenzíven foglalkoznak azzal, hogy erre az eseményre felkészüljenek, hiszen ez idegenforgalmi szempontból rendkívüli lehetőségeket rejt magában, mondhatnám, egy speciális idegenforgalmi termék. Elég ritka a jelenség, mert a legutolsó 1842-ben volt észlelhető - Petőfi még verset is írt róla -, és 2081-ben lesz a következő.
Én tudom, hogy az érintett önkormányzatok nagyon sokat tesznek azért, hogy a turistákat erre az időpontra odacsalogassák a helyszínre, s ugyanezt teszi néhány vállalkozás is. A kérdésem, hogy a turizmus vezetői és irányítói mit tesznek azért, hogy erről az igen ritka természeti jelenségről ne késsünk le, mert a következő - ahogy mondtam - 2081-ben lesz.
Köszönöm figyelmüket, és várom megnyugtató válaszát. (Taps.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Természetesen megnyugvással fogadom államtitkár úr válaszát. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy azon a hétvégén, amikor erre az eseményre sor kerül, a Hungaroring is megrendezésre kerül az országban. A kettőt érdemes lenne összekötni, mert azt hiszem, hogy ebben óriási lehetőségek rejlenek. S ha ez a két esemény jól sikerül, akkor talán ez új lendületet adhat a belföldi turizmusnak is, hiszen az Alföldről - ahol ez a jelenség nem jól látható és észlelhető - nagyon sok család keresheti majd fel a Balaton környékét, új lendületet adva a belföldi turizmusnak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar városok, illetve azok önkormányzatai nincsenek egyenlő helyzetben. A városok adottságai, a polgáraik számára nyújtott szolgáltatások mennyisége és minősége rendkívül eltérő. Igaz ez az egészségügyi, oktatási, szociális és foglalkoztatási viszonyokra.
Fontos különbség, hogy nem minden város rendelkezik rendőrkapitánysággal. A különbséget csak fokozza és mélyíti, hogy a Belügyminisztérium 2000. január 1-jétől az okmánykibocsátási jogosítványt csak azoknak a városoknak akarja megadni, ahol rendőrkapitányság létezik és működik. Az előzetes ígéretek még más városok számára is biztosítani látszottak e lehetőséget, sőt a városi önkormányzatok legtöbbje e remény alapján beruházott és előre készült, hogy polgárai számára többletszolgáltatást biztosítson.
Ezek a városok és vonzáskörzetük lakói, ha a helyzet nem változik, jövőre rosszabb helyzetbe kerülnek. Például egy balatonföldvári lakos, aki ez idáig minden hétfőn akár helyben is intézhette személyi igazolványával kapcsolatos ügyeit, jövőre ugyanezért utazhat Siófokra. De ugyanígy rosszul járnak Csurgó, Lengyeltóti, Balatonboglár és Balatonlelle lakói is, hogy szűkebb pátriámról, Somogy megyéről beszéljek.
Kérdezem a tisztelt államtitkár urat, lát-e módot, lát-e lehetőséget arra, hogy 2000. január 1-jétől legalább azok a városok kapják meg még az okmánykibocsátási jogosítványt, amelyek erre előre felkészültek, vagy hajlandók előre megfinanszírozni az iroda felállításának költségeit.
Kérem kedvező válaszát. (Taps az MDF soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm megnyugtató válaszát, államtitkár úr. (Derültség az SZDSZ soraiban.) Gondolom, megérti, hogy én ebben a kérdésben az önkormányzatok álláspontját képviselem. Az önkormányzatok nevében kérem, hogy a Belügyminisztérium ebben a helyzetben viszonylag gyors és pontos információval oszlassa el azokat a kételyeket, azt a bizonytalanságot, amit a jelen helyzet magában hordoz.
Köszönöm a válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a megszólalási lehetőséget. Én is azt gondolom, hogy hétfőn döntöttünk ebben az ügyben, és az a véleményem, hogy az előző évekhez képest semmivel sem jut kevesebb idő a költségvetés megtárgyalására, mint eddig jutott. Mindenkinek volt alkalma kifejteni a véleményét, a vitához hozzászólni, ezért az MDF-frakció nem tudja támogatni az ügyrendi javaslatot.
Köszönöm szépen.
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előző képviselői felszólalással ellentétben én ezt a költségvetést egészen másnak látom és egészen másképpen minősítem. Én azt gondolom, hogy ez a költségvetés a gazdasági növekedés költségvetése; ez a költségvetés az infláció visszaszorításának költségvetése; ez a költségvetés a harmadik évezred magyar költségvetése. (Horváth János tapsol.)
(10.50)
Ebben a 6-7 százalékos inflációban, amit jövőre tervez a költségvetés, benne van kilenc esztendő minden nehézsége, minden nyomorúsága; benne van az Antall-kormány idején szükségszerűen 30 százalék feletti infláció és annak minden következménye, amit a magyar társadalom nagy méltósággal viselt; és benne van - el kell ismerni - a Bokros-csomag néhány pozitív következménye. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy ez a néhány pozitív következmény rendkívül nagy társadalmi áldozatokat kívánt. Összességében meg kell állapítani, hogy a magyar gazdaság, a magyar nemzet jövője szempontjából ez a két tény, az infláció letörése és a gazdasági növekedés a jövő évezredre meghatározó lehet.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Én egy szűkebb területről, az idegenforgalomról, a turizmusról szeretnék szólni. Ellentétben azokkal, akik a szakterületeknek többet kívánnak és követelnek, én a megelégedettségemnek fogok hangot adni, hiszen ismerem a források szűkösségét.
Elöljáróban annyit mondanék, hogy általában a fejlett nyugat-európai országokban a nemzeti jövedelem megtermeléséből az idegenforgalom 20-25, valahol 30 százalékkal veszi ki a részét. A magyar nemzeti jövedelem idegenforgalmi részesedése jelenleg 8-9 százalék körül van, de komoly esélyünk van, hogy ez a húzóágazat, ez a nyugat-európai sikerágazat nálunk is dominánsabbá és meghatározóbbá váljék. A kérdés az, hogy ennek megvannak-e az intézményi feltételei, és megvannak-e a költségvetésbe beépített feltételei.
Az intézményi feltételekről annyit, hogy boldogabb lennék ugyan, ha nem helyettes államtitkári szinten lenne képviselve az ágazat a kormányzatban, de egyelőre ezt is elfogadom; mindenesetre eredmény, hogy így van. Eredmény, hogy már az előző ciklus idején felállt az Országos Idegenforgalmi Bizottság, mint a miniszter tanácsadó testülete. Eredmény az, hogy végre ebben a ciklusban felállt az Országgyűlés idegenforgalmi bizottsága, megalakultak a RIB-ek. Tehát azt mondhatom, kijelenthetem, hogy az intézményi háttér a fejlődés vonatkozásában biztosított.
Nézzük meg a költségvetési hátteret, a finanszírozási hátteret, hogy az mennyire biztosított ebben a most tárgyalandó költségvetési törvénytervezetben. Az előző esztendőkben - 1997-ben és '98-ban, majd '99-ben - körülbelül 6 milliárd forint körüli összeget sikerült elkülöníteni erre a célra. Ez az első esztendő, amikor ez az összeg már a tervezetben 8,2 milliárddal szerepel, ami közel 35 százalékos növekedést jelent. Ha figyelembe vesszük, hogy az infláció várhatóan egyszámjegyű lesz, akkor azt mondhatom, hogy az ágazat fejlesztésére fordított összegek reálértékben is legalább 20-22, de lehet, hogy 25 százalékkal fognak nőni. Engedjék meg, hogy még egy számot ismertessek. Ebben az esztendőben ez idáig az idegenforgalmi bevételek 1,7 milliárd dollárt tettek ki, aminek ha csak az áfavonzatát nézzük és összevetjük, akkor körülbelül megegyezik, összegszerűségében hasonló az orosz államadósság mennyiségéhez.
Hogyan fogjuk felhasználni ezt a pénzt? Hogyan fogjuk hasznosítani? Azt gondolom, hogy az a pályázati rendszer, amely évek óta működik, a fejlődés alapját szolgálja, jól vizsgázott, és ezt a rendszert kell tovább éltetnünk.
Milyen feladat áll a magyar idegenforgalom, a vendéglátás előtt? Ezen a szakterületen is meg kellett történnie, le kellett játszódnia - még napjainkban is történik és játszódik - a rendszerváltás folyamatának. Hiszen a magyar idegenforgalom hosszú évtizedeken keresztül egy nem túl magas igényszintű, főleg a kelet-európai volt szocialista országok - illetve akkor szocialista országok - igényeinek a kielégítésére volt berendezve. Az új kihívásoknak való megfelelés nagyon nagy feladat az idegenforgalmi szakemberek, az idegenforgalom számára. Ez a pályázati rendszer - miután kellő innovációt, szellemi tőkét, szellemi hátteret feltételez - jól működik és jól szolgálja ezt az átalakulást.
A mennyiségi turizmus szemléletéről alapvetően a minőségire kell áttérnünk, hiszen ha a nyugat-európai turistapiacon, idegenforgalmi piacon eredménnyel akarunk részt venni és szerepelni, akkor nem a szálláshelyek bővítéséről, az idelátogató turisták számának az emelkedéséről és emeléséről, növeléséről, hanem a szolgáltatások minőségének a javításáról kell beszélnünk, erről kell szólnunk. Ez a pályázati rendszer ezt jól biztosítja.
Örvendetes dolog, hogy néhány nappal ezelőtt az Országgyűlés elfogadta azt a kormánypárti javaslatot, amely a belső turizmus, a hazai turizmus fellendítését célozza, szolgálja, az üdülési csekkek értékhatárát 10 ezer forintról 20 ezerre emelte. Az ellenzőknek csak annyit mondanék, hogy a belföldi turizmus élénkülése, ami az egyik oldalon kiesést jelent, a másik oldalon már az áfabevételek meg fogják hozni azt a pluszt, amire számítottunk, és természetesen fellendülhet a hazai turizmus.
Engedjék meg, hogy néhány kritikát is megfogalmazzak, de ez alapvetően nem költségvetési kritika lesz, hiszen ezzel a költségvetéssel az ágazat elégedett lehet. A legfontosabb kritikám a Magyar Turizmus Rt. munkájának, illetve feladatának szól, de nem őket akarom ezzel kritizálni. A Magyar Turizmus Részvénytársaság feladata az, hogy a turisztikai országképet ápolja és külföldön terjessze.
S itt csatlakoznom kell az előttem szóló képviselő asszony egyik megállapításához, illetve vitatkoznom kell vele, hogy szükség van-e országképre. Hogy gondoljuk azt, hogy egy országképet egy részvénytársaság fog majd valamilyen módon kitalálni? Hiszen a turisztikai országkép csak része lehet egy ország imázsának, egy ország teljes képének, és ennek a képnek a kialakítása alapvetően kormányzati feladat! Nagyon örülök annak, hogy erre végre pénzt különítettünk el, és módosító indítványt fogunk benyújtani, hogy ennek kormányzati szinten történő képviseletére is sor kerülhessen. 1993-ban Csapody Miklós tett egy ilyen kísérletet. Ezt fogjuk újra elővenni és újra benyújtani, hiszen erre rendkívül nagy szükség van.
1996-ban, amikor az expót nem rendeztük meg - ami nagyon nagy veszteséget okozott ennek az országnak -, akkor azt gondolom, hogy ennek alapvetően nem anyagi okai voltak, hanem a szellemi háttér, az intellektuális háttér hiányzott. Az akkori kormányzat nem volt képes kitalálni, hogy tulajdonképpen egy ilyen expó keretén belül mit kellene üzenni magunkról a világnak, mi az, amit fontos lenne elmondani magunkról. Úgyhogy ez a pénz és ez az intézmény, amit fel kívánunk állítani, illetve létrehozni szeretnénk, ezt a célt fogja szolgálni, és elkerülhetetlen, különösen az egységesülő Európában lesz szükség arra, hogy a mi nemzetünket, a magyar nemzetet jól meg tudják különböztetni a többi országtól, a többi nemzettől.
Szólnom kell még arról, hogy miután kritikaként a Balaton a leggyakrabban felkeresett turisztikai célpont Budapest után, és a hazánkba látogató turisták 80 százaléka a Balatont is felkeresi, végre el kellene érnünk, hogy a Balaton külön költségvetési tényezőként jelenjen meg a költségvetés tervezetében. Én régóta híve vagyok egy Balatonról, a Balaton térségéről szóló önálló törvény létrehozásának és elfogadásának. A végső megoldást ebben látom, hiszen a Balaton nemcsak hazánk, hanem egész Európa olyan kincse, amelyre kiemelten, fokozottan kellene vigyáznunk és a fejlesztésével törődnünk.
Még egy dolgot kell megjegyeznem kritikaként, de ez sem költségvetési vonatkozású, hanem sokkal inkább az ágazat képviselőinek és vezetőinek szól, hogy sokkal többet kellene fordítanunk az idegenforgalmi képzésekre. Példaként említem, hogy a falusi turizmus azért nem működik igazán jól, mert télen nem használjuk ki azokat a képzési lehetőségeket, amelyekkel ezt az ágazatot előre lehet mozdítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)
Köszönöm szépen. Összességében a Magyar Demokrata Fórum nevében elfogadásra javaslom a költségvetést. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Az általam nagyra tisztelt Bauer képviselőtársam által elmondottakra három dologban szeretnék reagálni.
Az első: állítása szerint most végre, a kommunizmus szelleme után Bokros Lajos szelleme kísért itt a Parlament falai között, és vele hadakozunk. Hát nem így van! Én hozzászólásomban elmondtam, hogy Bokros Lajos programjának voltak vállalható részei és elemei, ezt el kell ismerni. De a politika művészete abban rejlik, hogy megtaláljuk-e azt a kényes egyensúlyt a társadalmi folyamatok, a gazdasági és a pénzügyi folyamatok között, amit meg kell a társadalom fejlődése szempontjából találni. Azt gondolom, hogy a Bokros-csomag itt bukott meg, hogy az ő programjáért ez a társadalom túl nagy árat fizetett. Egy fogyatkozó lélekszámú nép, nemzet esetében a családtámogatási rendszert megvonni vagy az oktatást költségessé tenni, bevezetni a tandíjat, ez több mint hiba - ez bűn volt!
A másik: 1994 - a képviselő úr azt állítja, hogy az akkori Antall- és Boross-kormány költségvetése milyen súlyos következményekkel járt. Egy dologra szeretném emlékeztetni: 1994-ben a kormányváltás idején 17 százalék volt az infláció, ami utána huszon-valahány százalékra emelkedett. Tudom, hogy egyensúlyhiányra vezethető vissza, de az egyensúlyhiány volt a fejlődés alapja - egyensúlyból nem lehet fejődni!
A harmadik, amire szeretnék emlékeztetni: az adósságállomány - megint az Antall-kormány számlájára írva.
(15.40)
Egyet tett az Antall-kormány, hogy egy rendkívül rossz szerkezetű adósságot konvertált elviselhető szerkezetűvé. Ezt szeretném önnek és mindenkinek a figyelmébe ajánlani, és emlékeztetni rá.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ahogy már sokan elmondták, 1994-ben, az akkori kor szükségét felismerve, a Boross-kormány utolsó törvényei egyikeként megalkotta a kamarákról szóló törvényt, és ezzel korszakosat alkotott. Visszatekintve meg kell állapítanunk, hogy ez a törvény jó és kiállta az idők próbáját. Mégis, hiába van biztosítva a megfelelő törvényi háttér, a kamarák működéséről nem mondhatjuk el, hogy az elvárt szintet, színvonalat megütnék, hogy jól működnének.
Mi az oka ennek a kettősségnek, és miért nem tudnak jól működni a mostani kamarák ebben a rendszerben? Alapvetően két okát látom ennek. Az egyik - talán a legfontosabb - az, hogy a törvényben a kormány számára előírt rendeletek meghozatala nagyon nagyot csúszott. Ha azok a rendeletek nem 1997-ben és 1998 elején születnek meg, hanem 1994 végén vagy 1995 elején, akkor a kamarák nem kerültek volna olyan helyzetbe, mint amilyenbe kerültek. Ezért meg vagyok lepve az MSZP képviselőcsoportjának hozzáállásán, mert semmit nem akarnak ebből a felelősségből elismerni, ugyanakkor megköszönöm Szalay Gábor hozzászólását, aki utalt arra, hogy bizony az előző kormánynak nagy a felelőssége abban, hogy a helyzet így alakult.
S van egy másik ok is, amiről itt nem esett szó, csak körbejárkáljuk és mindenki utalgat rá. Én kimondom: a másik igen komoly baj az - ami egyébként az egész magyar gazdasági élet utolsó tíz esztendejére jellemző -, hogy megjelentek és aktív szerepet vállaltak az új rendszerben a régi rendszer visszamaradottjai, a hivatásos mozgalmárok. Nem akarom ezzel az összes kamarai vezetőt minősíteni, hiszen közöttük is nyilván vannak tisztességes és jó szándékú emberek, de bizony ott is eluralkodott ez a nézet. Amikor a kamarai választások megtörténtek, akkor igen erős baloldali politikai háttérmunka következtében zömmel ilyen mozgalmár típusú vezetők kerültek a kamarák élére, akik - nem akarom a hibájukul felróni - ennek a rendszernek igazából a lényegét sem értik, ezért nem kérhető számon tőlük, hogy miért nem tudják ezt jól működtetni.
A kérdés az, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat ad-e megoldást erre a két, általam igen fontosnak tartott problémára. Azt gondolom, igazából egyikre se ad, hiszen a vita most arról szól, hogy legyen-e kötelező tagság vagy ne legyen, kelljen-e tagdíjat fizetni vagy ne kelljen - de nem erről kellene beszélni! Először is a jól működő kamaráknak olyan jog- és hatáskört kellene biztosítani, amely működésük során a tagságot megkerülhetetlenné teszi. Erre való utalás vagy ennek a lehetősége ebben a törvénytervezetben nem nagyon lelhető fel.
A másik általam jelzett problémára vonatkozóan, hogy a kamarák vezető tisztségeibe hozzáértő, a gazdasági életben már bizonyított, vállalkozó típusú szakemberek kerüljenek, ebben a törvénytervezetben semmiféle garanciát nem láttam, és erre nem lesz megoldás a kötelező tagság, vagy ha megtartjuk a kötelező tagságot és elengedjük a tagdíjat, illetve ennek különféle változatai és verziói.
Ahogy elöljáróban mondtam, az 1994-ben elfogadott törvény alapvetően jó, annak előterjesztője itt ül a Fidesz padsoraiban, sőt egy bizottságnak az elnöke. Én felajánlom, hogy a Magyar Demokrata Fórum akkori kormányzati tapasztalatát, szakmai hátterét igénybe véve segítséget nyújt a kormánykoalíció másik két pártjának, és módosító javaslataival igyekszik ezt a törvénytervezetet olyan állapotba hozni, hogy az mindenki megelégedésére legyen, de főleg a vállalkozók érdekeit szolgálja, és a kamarák valóban olyan elismert és elfogadott szereplői legyenek a gazdaság életének, mint ahogy az egy jól működő nyugat-európai demokráciában elvárható és szokásos.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy a '94-es törvénnyel kapcsolatban a legnagyobb probléma az, hogy nem lett betartva. A be nem tartásból következően, amiért az MSZP akkori kormányát meglehetősen nagy felelősség terheli, kialakult egy helyzet, és ez a mostani új törvény ezt a rossz helyzetet akarja valamilyen módon, szerintem nem túl szerencsés módon kezelni, ahelyett, hogy arra törekedne, hogy az eredeti törvényt valahogy tartsuk be.
Ha a kamaráknak, amelyeknek Nyugaton, a nyugati gazdasági életben - függetlenül a rendszertől, hogy kötelező tagság, nem kötelező - nagyon nagy szerepük van az egész gazdaság működtetése szempontjából, nem adunk megfelelő jogköröket, akkor az egész dolog komolytalanná válik. Ezért fordulhatott elő, hogy '94 után, amikor nem kaptak pénzt, nem kaptak eszközt, nem kaptak hatáskört, akkor valóban hivatásos mozgalmárok jelentek meg egy csomó helyen - tisztelet a kivételnek -, akikkel nem politikai bajom van, mert ettől még csinálhatnák jól is, amit csinálnak, csak nagyon rosszul tették idáig, ezért kéne őket valahogy onnan elmozdítani.
De a lényeg az, hogy a kamarákat inkább megerősíteni kéne, és a törvénybe olyan garanciákat beépíteni, hogy vezető posztra csak olyan ember kerülhessen, aki oda igazából méltó. Teljesen mindegy, hogy politikailag milyen színezetű, a szakmai háttere legyen meg. Ennek egyetlenegy módja van, ha a kamarák jogkörét oly mértékben bővítjük, ahogy ez Nyugat-európában szokásos, és a rendszer önmagától ki fog alakulni és működni fog.
A mi módosító javaslataink zöme ez irányba próbálja ezt a törvényt módosítani és elvinni, mert ezt látjuk egyetlen lehetséges megoldásnak. Köszönöm szépen.
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A déli Balaton-part egyik ékessége az elmúlt évtizedekben a Balatonboglári Borgazdaság volt. A privatizációt megelőző időszakban közel kétezer embernek és ugyanennyi családnak biztosított megélhetést, de ha ehhez hozzávesszük a szőlőtermelő szakcsoportok tagjait, akkor lényegesen több boglári és környékbéli polgárról van szó.
A Balatonboglári Állami Gazdaság teljes privatizációja két lépcsőben történt. Az első lépcsőben, 1994. december 24-én kelt szerződéssel, közel 200 millió forintért a részvénycsomag 25 százaléka az MRP-szervezet tulajdonába került. A szakmai befektetőnek minősülő Hungarovin Részvénytársaság az 1995 februárjában végrehajtott tőkeemelés révén 53,6 százalékos tulajdont szerzett. A privatizáció második részeként 1996 februárjában a Hungarovin Rt. a még állami tulajdonban lévő részvénycsomag megvásárlásával 100 százalékos tulajdonos lett, az ÁPV Rt. egy, azaz egy darab aranyrészvényt birtokol.
Az ÁVÜ és a Hungarovin Rt. a társaság működésére vonatkozóan 1995 februárjában, gyakorlatilag a szerződés megkötésével egy időben, szindikátusi szerződést is kötött. Ez a szerződés tartalmazza a társaság működtetésére vonatkozó vásárlói kötelezettségeket. Ez a szerződés a rossz privatizációs, illetve a rossz szindikátusi szerződések iskolapéldája. Nem tartalmaz passzusokat a dolgozói létszám vonatkozásában, és e megkötések hiányában a munkavállalói létszám mára az eredetinek megközelítőleg a 10 százalékára esett vissza. A palackozás Balatonbogláron megszűnt. Gazdaságossági okokra hivatkozva a bort és a pezsgőt Budafokon palackozzák.
Utolsó aktusként 2000. január 1-jétől mint gazdaságtalan tevékenységet, a gyümölcslégyártást és -töltést is fel fogja számolni, illetve át fogja helyezni a tulajdonos. Noha a szindikátusi szerződés 2010 februárjáig garantálja, illetve a Hungarovin Rt. számára kötelezővé teszi a BB-pezsgő, -bor és -üdítő márkanévvédelmét, a palackozás áthelyezése, a gyümölcslégyártás megszüntetése, illetve áthelyezése a márkanév csendes elhalásának okozója lehet. Csak megjegyzem, hogy a Balatonbogláron megtermelt bor jelentős része "Balaton" fantázianéven kerül forgalomba Nyugat-Európában, a BB márkanév megjelölése nélkül.
Kérdésem a következő a tisztelt államtitkár úrhoz. Van-e kormányzati akarat (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy az előző kormányzati ciklus idején az MSZP-SZDSZ-kormány által megkötött rendkívül rossz privatizációs szerződés káros hatásait ellensúlyozza? (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) Ha az akarat megvan, van-e arra lehetőség, hogy a rossz hatásokat ellensúlyozza? (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)
ELNÖK: Képviselő Úr! Lejárt a rendelkezésére álló időkeret!
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Kérem és várom a megtisztelő válaszát, államtitkár úr.
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Hiába állapítjuk meg, hogy milyen hibák történtek az előző ciklusban, a mostani hibákat kell orvosolnunk. A vizsgálatot örömmel üdvözlöm, várom a vizsgálat eredményét, de azt gondolom, hogy alapvetően nem fogja megoldani az ott élők helyzetét, viszont az új helyzetre való felkészülés jegyében kérem a kormányt, különösen a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy az ottani szakcsoport tagjainak legyen segítségére, adjon módszertani segítséget abban, hogy az új típusú szövetkezetek - szerintem megoldás lehet erre a helyzetre - megalakításában tudjanak jeleskedni.
Ehhez kérem támogatásukat, és a válaszát köszönöm, elfogadom. (Taps az MDF és a Fidesz soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Elnök Úr! Én is önmérsékletet tanúsítok, és visszalépek, és bízom abban, hogy az ön indítványának hatására ez a vita normális eredeti medrébe visszatérve folytatódik. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a politikusok, a törvényhozás, a parlament dolgát össze akarják foglalni, akkor ezt nagyon sokféle módon lehet tenni. Engedjenek meg most egy szubjektív közelítést: törvényeink legyenek olyanok, hogy adják meg a testnek, ami a testé, és adják meg a léleknek azt, ami a léleké. Azt gondolom, hogy ez a törvénymódosítás, amiről most beszélünk, az utóbbi kategóriához tartozik, és örülök annak, hogy egyáltalán szóba kerültek itt, a Parlament falai között ezek a kérdések, hiszen nem ideológiai vitáról van szó, ahogy ezt ellenzéki képviselőtársaink oly gyakran mondják. Nagyon sajnálom, hogy az "ideológia" szó vagy fogalom az elmúlt időben sikeres munkálkodásunk eredményeképpen valamiféle pejoratív tartalmat nyert. Ne használjuk, hanem mondjuk azt, hogy értékrendi törvényről vagy értékrendi törvények változtatásáról van szó.
A díjaknak, a kitüntetéseknek, az elismeréseknek nagyon nagy szerepe van egy nemzet életében, múltjában, jelenében és jövőjében. Különösen fontos ez ma, a mai világban, amikor a mai világ nem az egyén teljesítményének sikeréről, nem a tudományos, a művészeti életben elért sikerekről, hanem valami egészen másról, a globalizációról szól. Ha megnézzük, a mai sikeremberek, a menedzserek általában a pénz-, az üzleti világból kerülnek ki, és ők jelentik mérhető, értékelhető, felfogható teljesítmény nélkül azt, ami egy társadalomnak ideált, példaképet jelenthetne. Tulajdonképpen nem másról van szó, amikor kitüntetésekről és díjakról beszélünk, mint ideálokról, célokról. Minden társadalomnak szüksége van követhető mintákra, ideálokra, olyan teljesítményprodukáló emberekre, az ő példamutatásukra, ami egy nemzet előremenetelét, fejlődését, életben maradását garantálhatja. Egyébként ebben a világban, a mai világban ez a fajta teljesítmény elsikkadna, és én ezért örülök nagyon, hogy most az ezredforduló kapcsán erről a törvényjavaslatról szó van.
Ahogy előttem többen megtették, én is összekapcsolnám a korona ügyével is, hiszen holnap tárgyaljuk a koronáról szóló törvénytervezetet. Mind a kettő olyan, amire mondhatjuk, hogy nincs praktikus oka, és az embereket nem érdekli, végezhetünk közvélemény-kutatásokat, és bebizonyíthatjuk, hogy bizony, az embereket az érdekli, hogy mi van a zsebükben. De azért egy nemzet jövője, továbbélése szempontjából ezek legalább olyan fontos kérdések - különösen így az ezredforduló táján -, mint az, hogy mennyi és mi van a zsebünkben és mi lesz holnap.
A Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról, mint azt itt többen elmondták előttem, 1948-ban a '48-as szabadságharc 100. évfordulójára alapították, és nagyon jól tették, hogy így tették, hogy így döntöttek, az akkori Országgyűlés így döntött, hogy ezt a díjat, ezt a kitüntetést, a Kossuth- és a Széchenyi-díjat megalapította. Nem lehet minket azzal vádolni, nem lehet a mostani koalíciót azzal vádolni, hogy kizár és kirekeszt, hiszen ha ezt tenné, akkor elutasítaná ezt a díjat, hiszen ennek a díjnak az előtörténetében, az előéletében voltak olyan időszakok, amikor nem pontosan a megfogalmazott célok érdekében használták fel. Csak megemlítem, és nem akarom a teljesítmény nagyságát csökkenteni, de nem biztos, hogy felhőtlenül boldogok voltak azok a kiemelkedő akadémikusok, tudósok és művészek, akik ezt megkapták, amikor arról értesültek, hogy gyári dolgozóknak, esztergályosoknak, marósoknak is adtak ilyen díjat, a kettő nem összemérhető. Mind a kettőnek megvan a helye a világban, mind a kettőnek megvan a maga értéke, csak egy dolgot nem szabad vele tenni: nem szabad összekeverni.
(12.00)
Amikor arról beszélünk, hogy egy letűnt kor ízlésvilágától akarunk megszabadulni, vagy azt akarjuk megújítani, felfrissíteni, akkor talán erről kellene egy kicsit több szót ejteni, hogy ezt a fajta egybecsúsztatást, egybemosást, ezt a fajta egyenlősdit akarjuk elfelejteni akkor, amikor a Kossuth- és a Széchenyi-díjnak egy sokkal méltóbb külsőt igyekszik kölcsönözni ez az új törvény, egy sokkal méltóbb megjelenést, amit talán nagyobb örömmel fogja a tulajdonosokat eltölteni, mint a mellre akasztható jelvény vagy dísz.
Én azt gondolom, hogy ez nem egy lényegi módosítás, ez nem érinti negatívan, nem befolyásolja azokat, akik ezelőtt kapták meg ezeket a díjakat, ugyanolyan módon, ugyanolyan értéket hordozva viselhetik, mint akik később fogják megkapni. Talán a későbbiek szerencsésebbek, hiszen méltóbb módon jelenik meg ez a díj a maga fizikai valóságában.
A törvény másik része a Magyar Corvin-láncot, a Magyar Corvin-koszorút és a Magyar Corvin-díszjelvényt érinti. Megint olyan vitának vagyunk a tanúi, ami senkinek nem használ.
Én emlékeztetnék azokra a vitákra, amelyek az első ciklus idején, Horthy kormányzó újratemetése idején zaklatták fel a magyar közvéleményt. Akkor nem volt mástól hangos a honi sajtó, nem voltak mástól hangosak az ellenzéki pártok szónokai, mint hogy riogattak minket: ha ez az aktus megtörténik, vajon a fejlett, a kulturált, a civilizált nyugati világ hogy fog ehhez viszonyulni, és mit fog ehhez szólni. No, jó néhány évvel az esemény után megállapíthatjuk, hogy a nyugati világ, a fejlett világ, a civilizált világ semmit sem szólt hozzá, maga az aktus semmit nem jelentett. Ha negatívuma valaminek volt, akkor annak a belső sajtókampánynak és ellenzéki hadjáratnak talán volt, amelynek annak idején tanúi lehettünk. Én azt hiszem, hogy tulajdonképpen most is erről van szó.
Nagyon örülök, és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nagyon örül, hogy a kitüntetések, az adományok köre ezzel bővül, színesedik a paletta, és a teljesítmény, az egyéni teljesítmény, a művészeti, a tudományos életben elért teljesítmény további elismeréssel, további módon fokozottan elérhető.
Nagyon jó dolognak tartjuk azt is, hogy egy olyan új díj jelenik meg, amelyet a miniszterelnök adhat át, hiszen a miniszterelnök, a mindenkori miniszterelnök - és itt nemcsak a miniszterelnökről, hanem az államelnökről is akarok szólni - egy olyan közjogi méltóság, aki köztiszteletet érdemel. Én nem hiszem, hogy bármely párt jól teszi, bármely politikai erő jól teszi, ha aktuálpolitikai kérdésként kezeli ezt az ügyet.
A Magyar Köztársaság elnökének, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének a tisztelet, a tekintély akkor is jár, ha bármely politikai erőnek vagy bármely politikai pártnak a tagja, hiszen ő a választók többségének akaratából tölti be ezt a posztot, és e módon kéne a politikai erőknek, a politikusoknak is ehhez viszonyulni. Úgyhogy mi örülünk, hogy ez a lehetőség, a Corvin-lánc, a Corvin-koszorú és a Corvin-díszjelvény odaítélése, ennek a lehetősége, ennek a jogköre a magyar miniszterelnökhöz kerül, ha a törvényt elfogadjuk.
Azt is örömmel üdvözöljük, hogy diplomáciai bonyodalmak vagy kisebb feszültségek elkerülése érdekében a Magyar Köztársasági Érdemrendnek lesz egy külön fokozata, ami kizárólag köztársasági elnököknek jár, és nagyon örülünk, hogyha ennek a magyar köztársasági elnök is tulajdonosa lesz.
Összegezve és összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvénytervezetet aktuálisnak tartja így, az ezredforduló tájékán, általános vitára alkalmasnak tartja, és kisebb módosításokkal a törvényt az Országgyűlés figyelmébe és elfogadásra ajánlja.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 107 | 34 | 1999.12.08. | 6:26 | 1-37,332-414 |
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Miniszter Asszony, Képviselőtársaim, Tisztelt Országgyűlés! Előttem már sokan mondták, de muszáj, hogy én is mondjam: szerencsés nemzedék a miénk, szerencsés nemzedék a mi nemzedékünk. És különösen szerencsések vagyunk mi, országgyűlési képviselők, akik a sors kegyéből ezekben a gyönyörű ünnepi esztendőkben ülhetünk itt, a Parlament falai között, és szolgálhatunk. Szerencsések vagyunk, mert nemcsak az ezredfordulót, de a szent év kezdetét és államiságunk ezeréves évfordulóját, születésnapját is ünnepelhetjük. Tehát a szent év kezdete számunkra kettős ünnep. És az ünnepek fontosak. Fontosak, mert erőt, nemzetmegtartó erőt jelentenek.
Ha megvizsgáljuk a mögöttünk hagyott évezredet, és feltesszük a kérdést, mi a titka annak, hogy ezer olyan nehéz esztendő után ez a maroknyi nép itt élhet a Kárpát-medencében, és itt lehetünk, akkor a válasz az, hogy nemzetmegtartó erőt jelentett hazaszeretetünk, hitünk, erkölcsiségünk és az ünnepeink.
(9.30)
Viharos évezred, nehéz évszázad, ellentmondásos évszázad él mögöttünk. De az utolsó évtized kegyes volt hozzánk. Egy hit és erkölcs nélküli rendszer omlott össze még tíz évvel ezelőtt, és egy véráldozat nélküli rendszerváltozás részesei lehettünk.
1996-ban ünnepelhettük volna méltó módon honfoglalásunk 1100. évfordulóját. A mi kormányunk, az Antall-kormány annak idején az Expo keretein belül meg szerette volna mutatni a világnak, hogy mi magyarok most így az ezredforduló táján milyenek vagyunk. És most lehetőségünk van arra, hogy egy kicsit az ezredik évforduló okán magunkat ünnepeljük. És ha ünnepelünk, akkor méltó módon kell ünnepelni. Úgy, ahogy elődeink tették ezt a millennium nagyszerűségét törvénybe foglalva. A törvény kőbe vésve ma is ott látható, ott olvasható e Ház kupolatermében a főlépcsővel szemben.
Mi méltó kívánván lenni elődeinkhez, törvényt kívánunk alkotni az államalapítás nagyszerűségéről és a Szent Koronáról. A törvény és a törvényalkotó célja az, hogy a magyar Szent Korona ismét méltó fényében ragyogjon, világítsa be a nemzet égboltját, azt az égboltot, amely a nemzet egésze fölött van, az egészét takarja határainkon belül és határainkon túl. Azt kívánjuk és azt akarjuk, hogy a Szent Korona, és ahogy régen oly szépen nevezték, a hozzátartozó drágaságok ne múzeumi tárgyként feküdjenek a Nemzeti Múzeum tározójában, hanem a nemzet egységét szimbolizálandó méltó helyen, az ország Házában, a népfelség elve megtestesülésének színhelyén legyenek elhelyezve. Ebben a Házban, amely az ország legszebb háza, de számunkra talán Európa és a világ legszebb háza. Mert itt van a méltó helyük. Mert a nemzet egységére és annak jelképére, szimbólumára szükség van.
Szükség volt ezer esztendőn keresztül, mert a nemzet megmaradását jelentette. És erre az egységre a harmadik évezredben, a XXI. században is nagy szükségünk lesz. Hiszen új kihívással kell szembenéznünk a XXI. században, az egységesülő, a globalizálódó Európa kihívásaival. Bizton hiszem, hogy az egységesülő Európában csak annak a nemzetnek van esélye a sikerre, amely nemzetnek egészséges a nemzettudata, ismeri és tiszteli múltját, ismeri gyökereit és történelmét, fejet hajt és tiszteleg elődei, ősei előtt. És ezt tesszük mi is e törvény elfogadásával, tisztelgünk és fejet hajtunk őseink, elődeink előtt.
Mert tisztelt képviselőtársaim, ez a törvény erről szól. A magyar történelemről, a viharos évezredünkről és értékeinken, nemzeti értékeken építkező jövőnkről, a következő évezredről. És ha ünnepelünk, ajándékot illő adni. Ajándékot a nemzet minden polgárának határokon innen és határokon túl. Az ajándék nem a korona, az ajándék a törvény és a törvénynek az elfogadása, ami egy politikai kiegyezés, egy békejobb nyújtása lehetne egymásnak itt a parlament két oldalán, és talán egy békejobb nyújtása az egész nemzetnek.
Szerettük volna ezt a törvényt hatpárti konszenzus keretei között előterjeszteni, hiszen így lett volna ez a legelegánsabb, így fejezte volna ki a legjobban az együttgondolkodást, az összetartozást. Sajnos, az előkészítő tárgyalások során voltak olyan pártok, ellenzéki pártok, amelyek nem voltak hajlandóak ebben a munkában alkotó módon részt venni. Ha majd döntünk, ha erről a törvényről szavazunk, akkor kérem képviselőtársaimat, gondoljanak arra, hogy miközben a múltról és a jelenről beszélünk, a jövőnkről, ennek a nemzetnek a jövőjéről is döntünk.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja ennek a törvénynek az elfogadását, azok a módosító javaslatok, amelyek érkeztek a törvényhez a mi frakciónkból, nem a frakció álláspontját képviselik, mi azt szeretnénk, ha ezt a törvényt ez ünnepélyes alkalom, az ezredforduló, az államalapítás ezredik évfordulójának alkalmából konszenzussal fogadná el a parlament. Ezt ajánlom tisztelt képviselőtársaim figyelmébe.
Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Kedves hajózás iránt érdeklődő Képviselőtársaim! Hatodikként megszólalva már nagyon nehéz elkerülni az ismétléseket, különösen úgy, hogy azt hiszem, nagyon sokan egy anyagból dolgoztunk, sokan a házi feladatot egymásról írták le; én legalább igyekszem a szórendeket felcserélni, hátha kicsit frissebb lesz.
(13.20)
Komolyra fordítva a szót, azért ez valamire felhívja a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy talán a Mahart, amely megkínálta szakértői anyaggal a gazdasági bizottság tagjait, és gondolom, jó néhány képviselőt, nem lett kellőképpen és kellő mértékben bevonva az előkészítésbe, annak ellenére, hogy 100 százalékos magyar tulajdonú vállalat, és azt hiszem, hogy szakemberei kellő hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkeznek. Gondolom, nem lenne baj őket jobban igénybe venni.
Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja üdvözli e törvénytervezet elkészítését. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez megszületett. Ennek több oka van, hiszen tarthatatlan, hogy a vízi közlekedést ma még mindig - igaz, hogy többszörösen módosítva - egy olyan 1973-ban elfogadott kormányrendelet, egy olyan törvényrendelet szabályozza, amely azóta már rég nem tudja kiállni az idők próbáját.
Amellett, hogy a jogi szabályozás mai követelményeinek nem felel meg, nem képes választ adni a jelenlegi hatályos törvény a társadalmi és gazdasági változásokból adódó új kihívásokra. Természetesen az új törvény megalkotását uniós törekvéseink is indokolják, hiszen figyelembe veszi ez a tervezet az Európai Közösség és tagállamai által elfogadott 1994. évi I. törvényt. További érdeme az előterjesztésnek, hogy fontos szempontként tartja számon az európai jogrendbe való beilleszkedést, a jogharmonizációt. A javaslat a dunai hajózás és áruszállítás érdekében figyelembe veszi és alkalmazza a Rajnán kialakult jogrendet, mert az Európai Unió jogrendjének fejlődése a rajnai szabályok egyre teljesebb átvétele felé halad. A tengerhajózás vonatkozásában a nemzetközi szerződések figyelembevételével a javaslat mint tengerparttal nem rendelkező ország tengerhajózását szolgálja.
A dicsérő szavak után, amelyek rendkívül fontosak, néhány olyan észrevétel, amely nem dicsérő hangon fog elhangzani. Ebből a törvénytervezetből - miután ez alapvetően egy szakmai törvény, de ennek ellenére vannak szakmapolitikai és főleg politikai vonatkozásai - két szempontot szeretnék kiemelni, amelyek szerintem politikai vonatkozásúak: ez a törvény 2. és 13. §-a.
A 2. § - előttem már nagyon sokan jelezték - az állami támogatással, az állami szerepvállalással foglalkozik, és úgy gondolom, hogy a tervezet leglényegesebb pontja ez a 2. §, hiszen itt dőlhet el a magyar vízi közlekedés és a magyar vízi szállítás jövője. Itt dőlhet el, hogy versenyképes lesz-e a magyar vízi szállítás, és itt dőlhet el, hogy meg tudjuk-e védeni a magyar vízi szállítási piacot, és itt dőlhet el, hogy a magyar közlekedés aránytalansága vagy arányai javulnak-e majd a vízi közlekedés javára.
Vajon a tervezet készítői figyelembe vették-e, hogy nemzetgazdasági, ökológiai, környezet- és természetvédelmi érdek a vízi közlekedés és a vízi áruszállítás fejlesztése? Vajon figyelembe vették-e, hogy 1 tonnakilométerre vetített energiafelhasználás és -költség a lehető legkisebb az összes szállítási mód közül a vízi szállítás esetében? Tekintetbe vették-e, hogy a ro-ro rendszerű szállítás a hétvégi kamionstop és az ebből adódó összes kellemetlenség negatív hatásainak nagy részét képes kiküszöbölni? Vajon figyelembe vették-e a tervezet készítői, hogy a túlterhelt közutak mellett a Duna szállító kapacitása elenyésző mértékben van kihasználva?
Gondolom és feltételezem, hogy az előterjesztő minden általam feltett kérdést megvizsgált, és meg merem kockáztatni, hogy a válaszokat illetően alapvetően egyetértünk, és ők sem adnának más választ, mint amit mi adnánk e kérdésekre. De akkor mégis hol a nézetkülönbség a tervezet készítői és közöttünk, a Magyar Demokrata Fórum frakciója között? Mi, az MDF képviselőcsoportjának tagjai úgy hisszük, hogy a fenti kérdésekre csak akkor és úgy adható pozitív válasz, ha a vízi közlekedés és a vízi szállítás fejlesztésében az állam a tervezettben foglaltaknál jóval nagyobb szerepet vállal.
Miért van szükség a nagyobb állami szerepvállalásra? Azért, mert ez a tervezet a magyar közlekedésfejlesztési koncepció megvalósításának egyik igen fontos eszköze. Azért, mert a magyar vízi szállításnak kemény nemzetközi piacon kell jelenleg is és a jövőben még inkább helyt állnia. Az előttünk fekvő törvénytervezet nemcsak a hatósági szabályozásról rendelkezik, de kijelöli, illetve kijelölheti a magyar vízi közlekedés jövőjét, fejlődését. A kérdés az, hogy a törvényjavaslat a jogharmonizációs szándékon túl tesz-e azért, hogy a magyar vízi szállítás hazai és nemzetközi pozíciói javuljanak. Azt gondolom, és ki merem jelenteni, hogy tesz - de nem eleget, tehetne többet is.
Nem eleget, mert ha a tervezet jelen állapotában kerül elfogadásra, akkor a rendkívül mostoha körülmények között működő ágazat helyzete később sem javul, sem külföldön, sem belföldön. Hiszen a nemzetközi piacon a magyar vízi fuvarozóknak olyan konkurensekkel kell megküzdeniük, akik saját hazájuktól jóval nagyobb állami támogatásban részesülnek. Talán nem teljességgel elfogadhatatlan az a párhuzam, amely a magyar vízi szállítás és a magyar mezőgazdaság között lelhető fel. Mindkét ágazatnak olyan nemzetközi vetélytársai vannak, illetve olyanokkal kell versenyezniük, amelyek állami támogatása lényegesen erőteljesebb. Ráadásul itt van az átmenet nehéz időszaka, a csatlakozás előtti hátrányos állapot, amikor már meg kell felelnünk az európai uniós normáknak, de a tagságból fakadó előnyöket még nem élvezhetjük.
Joggal feltételezhető, hogy tőkeerős nyugat-európai hajózási vállalkozások, illetve az európai uniós tagságra rövid időn belül nem számítható Duna-menti országok magyarországi cégalapításokkal kívánnak majd az EU-tagság előnyeiből részesülni. Ez a tervezet, ha nem módosítjuk, nem lesz képes a nyugati konkurencia térnyerését megakadályozni, mert nem támogatja eléggé a hazai vállalkozásokat, és nem védi kellően a magyar piacot. Mindezekkel szemben a számunkra kedvező piacokról a már sokat emlegetett mannheimi megállapodás vonatkozó szakasza kizár bennünket.
Legyen szabad most a 13. §-ról is szót ejtenem. E szakasz lenne hivatott a magyar vízi fuvarozók és a vízi fuvarozási piac védelméről rendelkezni. Ez a szakasz a hajózási engedélyről szól. A 13. § (1) bekezdés b) pontja szerint magyar tulajdonnak kell tekinteni a magyarországi székhelyű jogi személy által, valamint a jogi személyiség nélkül alapított gazdasági társaságot. A (2) bekezdés szerint a gazdasági társaságot akkor lehet magyar tulajdonnak tekinteni, ha a külföldit tagsági jogviszonya alapján megillető tulajdoni hányad nem haladja meg az 50 százalékot. A tervezet ezen szakasza, nyilvánvalóan ellentétben az alkotók szándékával, könnyen kijátszható. Nem kell egyebet tenniük a külföldi vállalkozóknak, mint egy céget Magyarországon bejegyeztetni, azután egy külföldi céggel - akár a sajátjával - egy olyan vegyesvállalatot létre hozni, amelyben a honi székhelyű cég legalább 51 százalékot birtokol; akkor a tervezet szerint ennek a hajózási vállalkozásnak a hajózási engedély már megadható. Hol van itt a hazai vállalkozók és a hazai piac védelme? Mert sajnos ezzel az aktussal a magyar fuvarpiac megszerzése céljából, külföldi érdekeket szolgáló hajópark kerülhet magyar lobogó alá.
Annak ellenére, hogy az Európa Tanács 1356/1996. számú rendelete kimondja, hogy különböző nemzetiségű hajókat csak azonos módon szabad kezelni, a tagországok megtalálták, illetve a rajnai egyezmény keretében már megvoltak azok a biztosítékok, amelyekkel saját érdekeiket érvényesíthetik. Ezért a magyar jogalkotásban is meg kell alkotni, létre kell hozni - talán e törvény keretén belül - azokat a protekcionista jogszabályokat, intézkedéseket, amelyek illeszkednek az EU normáihoz, de érvényesítik a magyar akaratot, a magyar érdekeket, és védik a magyar piacot, és emellett nem eredményeznek hátrányos megkülönböztetést a külföldi hajózási vállalatokkal szemben.
A Magyar Demokrata Fórum mindezen kifogások ellenére úgy gondolja, hogy ez a törvény nagyon fontos. Támogatni fogjuk, és bízunk abban, hogy nemzeti érdekeinket szem előtt tartó módosító javaslatainkat az előterjesztő, a kormány képviselője és az egész parlament, az egész Országgyűlés támogatni fogja, és így feltétlenül elfogadásra javasoljuk ezt a rendkívül fontos törvényt.
Köszönöm a figyelmet.
(A jegyzői székben Mádai Pétert
Kocsi László váltja fel.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Két esztendővel ezelőtt sokat beszéltünk az M7-es továbbépítéséről, fejlesztéséről, és tettük ezt azért, mert átéreztük az ottélők nehéz helyzetét, mert ismertük a 70-es út túlterheltségét és az ebből adódó fokozott balesetveszélyt.
Mindnyájan tudjuk, hogy milyen nehéz a helyzet, tudjuk, hogy nyáron ezen az úton átkelni a száguldozó kamionok között, egy túlélési verseny megpróbáltatásival egyenértékű. A megyei baleseti statisztikák szerint messze a 70-es út, a Balaton-parti út a legveszélyesebb, itt történik a legtöbb baleset.
A múlt héten egy súlyok kamionbaleset következtében idézőjelben hála istennek nem emberek pusztultak el, csak lovak. De az csak isteni szerencse, hogy veszélyes anyagokat szállító kamionok nem okoztak idáig olyan környezeti katasztrófát és olyan elháríthatatlan bajt, aminek ki vagyunk téve.
A múlt héten a gazdasági bizottsági meghallgatáson arról értesültünk, hogy 2002-ig az eddigi tervekkel ellentétben legfeljebb arról lehet szó, hogy az Aliga-Zamárdi közötti szakasz másik oldala megépül, és egy teljes autópálya lesz az M0-ástól Zamárdiig. Na most, ha ez így lesz, akkor ez a Balaton-parton élők helyzetét egy jottányit sem fogja javítani, legfeljebb annyi történik, hogy a régi rossz úton nem zötykölődve fogunk Zamárdiig menni, de Zamárditól végig a Balaton-parton ugyanolyan balesetveszélyes és ugyanolyan nehéz lesz a közlekedés.
Én tisztelettel azt kérdezem a miniszter úrtól, hogy tekintettel a késésre, a tervezési és kivitelezési késésekre, lát-e lehetőséget arra, hogy ne az Aliga és Zamárdi közötti másik két sáv épüljön meg a következő két-három esztendőben, hanem megtartva a mostani két sávot Aliga és Zamárdi között, mintegy 30 kilométerrel hosszabbítsuk meg a Balaton-parton a gyorsforgalmi utat, mert igazából ez tehermentesítené a Balaton-partot.
Kedvező válaszát várom. (Taps.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Nagyon szépen köszönöm a miniszter úr válaszát, és nagyon kedvezőnek gondolom, hogy ezen a javaslaton el fognak gondolkodni.
Éppen most 29 esztendeje, hogy először kaptak ígéretet 1971-ben az ottélők, hogy tovább fogják építeni az M7-est. Én nagyon bízom abban és remélem, hogy most végre ez az ígéret valóra is válik, hiszen az ottélőknek nemcsak baleseti és nemcsak közlekedési szempontokból fontos a továbbépítés, hanem a megélhetésük szempontjából, hiszen az idegenforgalom fejlesztése, fejlődése elképzelhetetlen az úthálózat javítása nélkül.
Úgyhogy köszönöm ezt a biztató választ, és az ottani lakosokkal együtt várjuk a kedvező fejleményeket.
Köszönöm szépen.
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A villamos energiáról szóló törvény alkotásába kezdtünk, és nagyon remélem, hogy a belátható jövőben el is fogjuk azt fogadni. Tesszük ezt annak érdekében, hogy a fogyasztók a kor lehetőségeinek megfelelő minőségű és alacsony költségű, tehát olcsó áramhoz jussanak a villamos energia versenypiacáról, melynek kialakulását a törvény segíti. Tesszük ezt annak érdekében, hogy a villamosenergia-piac az Európai Közösség jogszabályi feltételeihez hasonló körülmények között működjék, tekintettel a hatékonyságra, a takarékosságra és a környezetvédelemre.
Lássuk be, hogy e törvényre nagy szükség van, hiszen az energiapiac változásai a jelenlegi törvényi kereteket szétfeszíteni látszanak. A jelenleg hatályos 1994. évi XLVIII. törvény csak a villamos energia termeléséről, szállításáról és a szolgáltatásokról szólt. Ez a törvény az akkori viszonyoknak, az átalakulásnak biztosított jogi hátteret. De ez a törvény mára a fejlődést, a versenypiac kialakulását inkább gátolja, mint elősegíti. A villamos energiáról szóló törvény nagyon helyesen figyel és tekintettel van az átmenet nehézségeire. El kívánja kerülni azt a csapdát, hogy a piac előnyeit, de számítható kezdeti hátrányait rászabadítsa a termelőkre, a fogyasztókra, a piac minden szereplőire.
Ha visszatekintünk az elmúlt tíz esztendő folyamataira, a gazdaság szinte minden területén a gyors, fokozat nélküli átmenet okozta a legtöbb feszültséget. A piaci szereplők önhibájukon kívüli felkészületlensége, az innovatív és technikai készségek fogyatékosságai, a kiegyenlítő mechanizmusok hiánya számos konfliktus forrása volt. Közbevetőleg meg kell jegyezni, hogy a környező, az átalakulás állapotában lévő országok közül messze hazánk teljesített a legjobban, a legkisebb veszteségeket mi szenvedtük el.
Azért kell a jelenleg tárgyalandó törvény alkotásánál különösen figyelemmel lenni a változásokra, mert az energiahordozók árainak változásai a legérzékenyebben érintik a lakosságot, és inflációgerjesztő hatásuk mellett komoly társadalmi feszültségek forrásai is lehetnek. E törvény egyik legjelentősebb erényének tartjuk, hogy az alkotók az előbb említettekre tekintettel voltak, és a törvény viszonylag nyugalmas piaci átmenetet biztosíthat.
Lássuk, hogyan valósul meg a törvényalkotói szándék a gyakorlatban! A javaslat törekvése az, hogy együttesen kezelje az egyre bővülő versenypiac és a folyamatosan visszaszoruló közüzemi szolgáltatás párhuzamos jelenlétét. A cél érdekében a fogyasztókat két nagy csoportra osztja. Itt majd új fogalmakkal kell megismerkednünk, hiszen a törvény új fogalmakat vezet be.
A fogyasztók azon része, akik megfelelő alkupozíció kivívására alkalmasak - tehát a nagyfogyasztók -, az első ütemben úgynevezett feljogosított fogyasztókká válnak. Mit is takar, mi a lényege a feljogosított státusnak? A státus lényege az, hogy birtokosai szabadon választják meg, melyik termelőtől vagy melyik kereskedőtől vásároljanak villamos energiát, és természetesen az ilyen módon vételezett villamos energia árában a felek szabadon megállapodhatnak. Persze, ennek a viszonylagosan liberalizált helyzetnek is meglehetnek a csapdái, de erről majd később szólok.
A másik csoportba a közüzemi fogyasztók tartoznak. Ők a lakossági, a kommunális és az egyéb kisebb fogyasztók. Ők azok, akik méreteik, szerényebb felhasználási kapacitásaik vagy széttagoltságuk miatt gyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, ezért az államnak kötelessége érdekeiket védeni. Ők azok, akiket nem szabad egy liberalizált piac viszonyainak kitenni, hiszen ennek a helyzetnek bizonyosan csak vesztesei lehetnek. Az erős alkupozíció hiánya miatt ők nem dönthetnek szabadon arról, hogy kitől, mely termelőtől vagy kereskedőtől és milyen áron szerzik be a villamos energiát. E fogyasztók érdekeit az állam a törvényben előírt közüzemi ellátási kötelezettség biztosításával és szabályozott végfelhasználói árral képes védeni.
Az előbb elmondottak teljesülését hogyan szolgálja a tervezet? Úgy, hogy a villamosenergia-ellátást egy együttműködő rendszer biztosítja. E rendszeren belül két piaci mechanizmus alakul ki, elkülönült szereplőkkel és elkülönült szabályozással. A rendszert magát független rendszerirányító koordinálja. A javaslat a termelői piacot megnyitja, hiszen bárki építhet és működtethet a feltételek teljesülése esetén erőművet, de csak szigorúan piaci alapon. A meglévő erőművek azonban, melyek szinte mindegyike nem piaci alapon épült, szerződéseik értelmében termelésük egy részét kötelesek a közüzemi fogyasztók ellátása érdekében nem piaci áron értékesíteni.
(11.00)
Ezek a termelők fennmaradó kapacitásukkal természetesen versenyezhetnek a piacon a feljogosított fogyasztók ellátásáért is.
A közüzemi láncolatot egy sajátos ellátási kötelezettség jellemzi. A közüzemi nagykereskedőt a közüzemi szolgáltatóval szemben, a közüzemi szolgáltatót pedig a közüzemi fogyasztókkal szemben terheli felelősség, illetve kötelezettség. Amikor a feljogosított fogyasztók és a termelők, illetve nagykereskedők viszonyáról beszéltem, egy lehetséges csapdahelyzetet is említettem.
Mi okozhat ebben a rendszerben zavart? A zavar oka elsősorban az lehet, hogy a hazai jogi normák nem minden esetben egyeznek az Európai Közösség normáival, illetve életbelépésük eltérő időpontja zavart okozhat. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy kialakulófélben lévő piacon a negatív hatások szinte azonnal érvényesülnek.
Ennek oka lehet például az esetleges kedvezmények megvonása, és az árnövekedés azonnal érezhető. A kedvező hatások, elsősorban az árcsökkenés, nyilván jóval később következik be, és jóval később érezteti hatását. Ha tehát egy, már jól működő piacról jelenik meg egy termelő vagy kereskedő a mi formálódó, inkább még csak negatívumait éreztető drága piacunkon, akkor e megjelenők esélyei elsősorban olcsóságuk miatt lényegesen jobbak.
Az Európai Unió - az előbbiek miatt - hosszas előkészítés után elfogadta a villamosenergia-piac belső szabályairól szóló irányelvet. Ez az irányelv a tagállamok számára előír egy meghatározott ütemű és fokozatos piaci nyitást. Az irányelv a piacnyitással nem érintett fogyasztók esetében lehetőséget ad a közüzemi szolgáltatási kötelezettség fenntartására, míg a feljogosított fogyasztók esetében a rendszerhez való szabad hozzáférés mellett biztosítja az integrált villamosenergia-ipari vállalkozások tevékenységének szétválasztását, valamint azok átlátható és diszkriminációmentes működését, ugyanúgy, ahogy ezt az előttünk fekvő törvényjavaslat is teszi, amely ezek szerint tehát illeszkedik az EU jogrendjéhez.
Az előttem szólók többen emlegették a hatásvizsgálat hiányát. Nem mondom, hogy a következő mondatok a hatásvizsgálatot pótolják, de azért érdemes figyelni arra, hogy az EU-tagállamokban a piacnyitás 1999. február 27-ével vette kezdetét, és az azóta eltelt időszak tapasztalatai rendkívül kedvezőek. Kedvezőek, mert az árak mind a nagyfogyasztók, mind a közüzemi fogyasztók esetében csökkentek, persze, ez a piac teljesen más kondíciókkal indult.
A következő kérdés az, hogy e jól működő piac kihívásaival szemben mi fogja védeni a mi formálódó piacunkat. Az európai uniós csatlakozásig e törvény, különösen e törvény 29. és 80. §-a. A csatlakozás után ezt a védelmet a reciprocitási klauzula fogja biztosítani.
Miről is szól ez a klauzula? Arról, hogy a piacnyitás egyenlőtlenségeinek elkerüléséért a tagállamban feljogosított fogyasztóval esetlegesen megkötendő szerződést meg lehet tiltani, ha az ellátó tagállamában a fogyasztó nem minősülne feljogosítottnak. Tehát a reciprocitási klauzula következtében az eltérő fejlettségű piacok szereplői csak akkor kerülhetnek üzleti kapcsolatba, ha piaci pozícióik bármelyik piacon közel azonosak.
Összegezve tehát: a törvényjavaslat legfőbb erénye a piac kialakulásának, erősödésének biztosítása és a fokozatosság elvének betartása. Ez a fokozatosság és a kétszintűség, a piac szétválasztása védi a szereplőket, a hazai szereplőket egymással szemben, és védi a hazai formálódó piacot a fejlett külföldi piacokkal szemben. Ez a védelem a külföldi piacokkal szemben mindaddig fennáll, amíg hazánk európai uniós csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződés életbe nem lép, és azt ki nem hirdetik, ugyanis ekkor a 29. és a 80. § hatályát veszti. Ennyit a törvényjavaslat szükségességéről.
A hátrányokról, a hibákról nem igazán kormánypárti feladat beszélni, nem akarom az ellenzék kenyerét elvenni. Ennek bőven lehettünk tanúi, és azt hiszem, a legtöbb kifogás megalapozott és figyelembe veendő. A törvény nyilván több helyen módosításra és pontosításra szorul, ezekről majd a részletes vita során fogunk szót ejteni.
Az előzetesen kézhez kapott szakértői anyagok, amelyek a piac szinte minden szereplője, tehát a termelők, a kereskedők, a nagyfogyasztók részéről érkeztek, szinte azonos arányban, de más-más szempontok alapján, saját szempontjaik alapján bírálják a törvényjavaslatot. Ezek ismeretében meg merem kockáztatni, hogy a törvényalkotó jó úton jár, hiszen a piac egyik szereplőjét sem sújtja jobban a többinél, és nem is teremt senki számára kivételezett helyzetet.
Összefoglalva: erre a törvényre egyfelől a hazai viszonyok jobbítása miatt, másfelől az európai uniós csatlakozási folyamat miatt nagyon nagy szükség van, ez a törvény jól fog illeszkedni az Európai Unió jogrendjébe, ezért a Magyar Demokrata Fórum elfogadását jó szívvel javasolja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Meglehetősen furcsa és sajátos az én helyzetem, hiszen kormánypárti képviselőként és képviselőcsoportunk szószólójaként a kamarai törvény tárgyalásánál külön véleményt, a két másik koalíciós pártétól eltérő véleményt fogalmaztunk meg, annak adtunk hangot, és most nekem kell az előttünk fekvő törvényről beszélnem.
Először nézzük meg, hogy miben rejlettek, miben foghatók meg a különbözőség okai! Azt gondolom, a tények megállapításában semmiféle különbözőség nem volt a parlamenti pártok között, azt gondolom, egyetlen parlamenti párt között sem volt. A célok tekintetében, az új törvény megalkotásának céljai, kitűzött céljai tekintetben a kormányoldal és az ellenzék nyilván más-más célt tekintett fontosnak. A kormánypártok között, a kormánykoalíción belül viszont a célok elérésének a módozatai tekintetében volt különbség, ez okozott köztünk vitát.
Ha visszatekintünk, 1994-ben az akkori kormány, a Boross-kormány idején a parlament az utolsó törvények egyikeként fogadta el a gazdasági kamarákról szóló törvényt, aminek volt néhány hiányossága - egyébként a törvény maga, azt gondolom, jó volt. A hiányossága abban fogható meg, hogy a végrehajtást kormányrendelet volt hivatott meghatározni, és miután a törvény elfogadását követően nem sokkal kormányváltás következett be, az új kormány meglehetősen későn fogott hozzá, hogy ezeket a rendeleteket megalkossa. Így meglehetősen hosszú ideig nem volt szabályozva a kamarák hatásköre, feladatköre, jogosítványa, és nem volt szabályozva és biztosítva a működési költségeik forrása. Ennek kettős következménye lett: egyrészt meglehetősen magas tagdíjat kellett a kötelezően beléptetett tagoktól szedni, másfelől - jogosítványok hiányában - ez a szervezet, még mielőtt működni kezdett volna, tulajdonképpen kiüresedett és formálissá vált a működése.
Az előbb Göndör képviselőtársam arról beszélt, hogy szakemberek kerültek utcára, akik a kamarákban dolgoztak. Azt gondolom, hogy sajnos nem sok jó szakember dolgozott a kamarákban, mert ha jó szakemberek dolgoztak volna ott, akkor azért nem úgy működtek volna, ahogy működtek, mert nem igazán jól működtek ezek a kamarák. Hogy lehetett volna ezen a helyzeten változtatni? Hiszen egy harmadik járulékos probléma, hogy valóban, a kamarai vezető posztokat ellepték az olyan emberek, akiket én az akkori hozzászólásom idején hivatásos mozgalmárnak minősítettem. De nem a mozgalmársá-gukkal volt bajom akkor sem meg most sem, hanem azzal, hogy alapvetően nem nagyon értettek ahhoz, amit elvállaltak, hiszen az élet, a gazdasági élet, a politikai élet különféle területen tűntek fel, és minden alkalommal szakértőnek minősítették magukat.
Nyilván azt kellett volna elérnünk, hogy egyfelől a tagok komolyan vegyék a kamarákat, a kötelező kamarai tagságot ne nyűgnek, hanem valamilyen előnyöket nyújtó helyzetnek fogják fel, másfelől hogy az önkormányzatiság valóban érvényesüljön, és valóban olyan emberek kerüljenek a kamarák élére, akik képesek a kamarákat jól és eredményesen irányítani. Ezért mi azt gondoltuk - és a módosító javaslataink ezt irányozták elő -, hogy a kamarák jogosítványait erősíteni kell, hiszen a gazdasági életnek meglehetősen fontos szereplői a kamarák, ez az intézményrendszer rendkívül fontos, és szerettük volna elérni, hogy az ilyen módon érdekeltté tett tagok valóban olyan vezetőket válasszanak, akikkel eredményesen lehet együtt dolgozni. Miután a javaslataink nem találtak meghallgatásra, illetve nem fogadták el őket, egy másik módozat, a másik két koalíciós párt által szorgalmazott módozat került elfogadásra.
Ebben a helyzetben teljesen felesleges most újrakezdeni ezt a vitát. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja - fegyelmezett demokrataként - tudomásul veszi az akkori döntést, és most minden erejével azon van, hogy az elfogadott változat valósuljon meg, hiszen nem lehet rosszabb annál, mintha megpróbálunk káoszt teremteni, és például felesleges vitákat gerjesztve nem fogjuk tudni betartani azt a határidőt, amit a törvény előír, és mondjuk, október 31-éig nem kerül át a hatáskör oda, ahova át kell kerülnie.
Arra szeretném kérni - különösen ellenzéki - képviselőtársaimat, hogy most az egyszer szakadjunk el attól a gyakorlattól, hogy mindenki fújja a magáét, akkor is, amikor ennek már igazából nincs értelme, hiszen ahhoz, hogy az eredeti állapotot visszaállítsuk, a tavaly decemberben elfogadott törvényt kellene módosítani. Most legfeljebb olyan indítványokat tegyünk, amelyek valóban érdemben fogják ezt a mostani törvényjavaslatot olyan állapotba hozni, hogy ne keletkezzen káosz, és hogy a gazdasági élet fontos szereplői, a vállalkozók megfelelő és méltó körülmények között tudják a munkájukat végezni.
Én a magam nevében kijelenthetem, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, bár nyilván fog beadni módosító javaslatokat, de ezek a módosító javaslatok a törvény céljának a megvalósulására fognak irányulni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból. - Szalay Gábor tapsol.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Félreértettük, úgy látszik, hogy több fajta káosz képe élhet a képzeletünkben. Én konkrétan arra gondoltam, hogy nekünk a tavaly decemberben elfogadott törvény határidőket szab. Nekünk, képviselőknek, az Országgyűlésnek. Én azt szerettem volna elérni vagy arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ha mi ezeket az időbeli határokat destruktív viták miatt nem tudjuk betartani, és visszatérünk olyan stílushoz, amely jellemezte a parlamentet decemberben, abból is kialakulhat egy káosz. Nem az, ami az okmányirodák ablaka előtt történik, hanem itt, a parlamenten belül, és ez az egész intézmény a parlament tekintélyét áshatja alá.
Én ezt értettem a káosz alatt, de teljesen elfogadom az önök felvetését, bár én konkrétan erre gondoltam. Köszönöm.
HERÉNYI KÁROLY, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! (Az ÁSZ elnökéhez fordulva:) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én a többségi véleményt fogom ismertetni, és engedjék meg, hogy először a jegyzőkönyvet ismertessem önökkel. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága a 2000. évi április 26-ai ülésen a törvényjavaslatot megvitatta, és ahhoz a Házszabály 95. §-a (1) bekezdése alapján az alábbi általános vitát előkészítő ajánlást nyújtja be. A bizottság a törvényjavaslat általános vitára bocsátását 15 igen szavazattal, 10 tartózkodással támogatja. Ennyi a jegyzőkönyvi kivonat.
Engedjenek meg néhány mondatot indoklásul, hogy a bizottság többsége miért gondolta úgy, hogy ennek a törvényjavaslatnak létjogosultsága van, és támogatásra érdemes és alkalmas. Magát a rendszerváltás folyamatát néhány törvény életén, változásának dinamikáján keresztül tudjuk figyelemmel kísérni és követni. A számvitelről szóló törvény élete, alakulása pontosan egy ilyen törvény, hiszen időben három részre bonthatjuk az eseményeket. 1992. január 1-je előtt, amikor is az első, számvitelről szóló törvényt elfogadtuk, állami rendelkezések szabályozták a számvitel részletes és általános dolgait, és ezek a rendelkezések zömmel az akkori döntéshozókat, a gazdaságpolitika irányítóit hozták olyan helyzetbe, információkkal látták el, hogy döntéseiket kellő megalapozottsággal meg tudják hozni. Viszont nem szolgáltattak információkat a piac - vagy akkor még inkább csak kvázi piacról beszélhetünk - azon szereplői számára, akik azért már-már kezdtek a gazdasági életben megjelenni.
1992. január 1-je után a helyzet merőben megváltozott, hiszen az akkori törvény már az információk áramlását, azok mélységét, sebességét többé-kevésbé szabályozta, és a gazdasági élet, a piac szereplőit igyekezett olyan információkkal ellátni, amelyek a gazdasági életben való működést számíthatóvá, koordinálhatóvá és átláthatóvá tették. Most újra egy olyan szakaszba jutottunk - az idő meghaladta ezt az állapotot -, amikor újra módosítani kell, illetve egy új törvényjavaslatot kell benyújtani, ami előttünk fekszik, ennek okai két dologban foghatóak meg. Egyrészt elérhető közelségbe került az európai uniós csatlakozásunk, és nyilván az uniós csatlakozásnak jogharmonizációs követelményei is vannak, és úgy gondoljuk, hogy ez a törvény a jogharmonizációs igényeket a lehető legnagyobb mértékben igyekszik kielégíteni. Másfelől a hazai gazdasági élet piaci szereplőinek pozíciói is oly mértékben és oly módon változtak, hogy az információellátottság mélysége, sebessége, irányai újraszabályozásra kényszerülnek, és ez a törvény ezt a szabályozást hivatott újragondolni, és hivatott a mostani helyzetet rendezni.
A teljesség igénye nélkül néhány kiragadott érv, amiért a bizottság többsége támogatásra javasolja ezt a törvénytervezetet; az előbb említett módon, mert az európai integrációs törekvéseink törvényi harmonizációját nagyon jól szolgálja. Aztán például azért, mert bővül az értelmező rendelkezések és fogalmak száma, a törvény átláthatóbb és világosabb lesz, a hatálya is szűkül, illetve értelmezhetőbbé, egyértelműbbé válik. A javaslat ismét megengedi - és azt gondoljuk, hogy ez pozitívan fog hatni a gazdasági életre és annak szereplőire a számviteli szabályozásban - az üzleti évnek a naptári évtől való eltérését.
(10.20)
Végül ami a leglényegesebb, és ami talán a legtöbb vitát fogja kiváltani, a kettős könyvelésre való áttérés kötelezettsége: a javaslat tételesen indokolja és kifejti a kettős könyvelésre való áttérés szükségességét és annak jelentőségét, valamint az európai uniós törekvéseink ügyében tett szolgálatát.
Mindezek alapján a gazdasági bizottság többsége a tisztelt Ház figyelmébe ajánlja, támogatásra és elfogadásra javasolja a T/2517. számú törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Előzetesen annyit, hogy a Magyar Demokrata Fórum az előttünk fekvő T/2537. számú törvénymódosító javaslatot természetesen támogatja. Néhány mondatban megpróbálom megindokolni, hogy a támogatásunkat mi támasztja alá.
Ha egy kicsit visszatekintünk az időben, akkor azt kell látnunk és tapasztalnunk, hogy az 1990-es esztendő, a rendszerváltoztatás esztendeje nagy megrázkódtatásokat magával hozó időszak volt, és az egyik legnagyobb megrázkódtatás pontosan a lakáspiac, a lakásépítés, a lakáshoz jutás területén érte a magyar társadalmat. Az összes, rendszerváltást követő kormány megpróbált ezen a helyzeten segíteni, hiszen a '90 előtt működő rendszerek és mechanizmusok szinte teljességgel összeomlottak, a statisztikák arról számolnak be, hogy a lakásépítés - akár az állami, az szinte teljesen, de a magánlakás-építés is -, pontosan a túl drasztikus és hirtelen piaci körülményekre való átmenet következtében minimálisra csökkent.
Az első kormány, az Antall-kormány nagyon nehéz helyzetben volt, és igazából nem tudott hathatós megoldásokat találni a probléma enyhítésére. Az őt követő Horn-kormány főleg szociálpolitikai szempontból igyekezett a problémát kezelni, hiszen úgy is hívtuk ezt a lakástámogatási rendszert, hogy szociálpolitikai támogatás, amely önmagában jó kezdeményezés volt, néhány hibája azonban feltétlenül akadt. Az egyik nagyon jelentős és nagyon komoly hiba az volt, hogy ezt a keretet csak új lakások építésére lehetett igénybe venni. Ennek a következménye kettős volt: egyfelől a mi filozófiánk - konzervatív párt révén - azt mondja, hogy a családokat, több generációt is a lehető leghosszabb ideig együtt kell tartani, ez a fajta szociálpolitikai támogatás inkább ez ellen hatott. De egy másik szempontot is érdemes figyelembe venni, amiről keveset beszélünk, hogy ennek következtében a magyar vidék, falu szerkezete, struktúrája egy kicsit kezdett átalakulni, nevezetesen: a központi városmag vagy településmagvak vagy magrészek, pontosan azért, mert ezeket a forrásokat nem lehetett felújításra használni, kezdtek kiöregedni, kezdtek lepusztulni, a települések egyre inkább terebélyesedtek, hiszen a településszélen meglévő új telkeken lehetett ingatlanokat építeni.
Az új, polgári kormány az otthonteremtési koncepcióval és programmal - azt hiszem - talán a legeredményesebben próbál ezen a nehéz helyzeten segíteni, és az előttünk fekvő törvényjavaslat ennek a célnak a megvalósítását szolgálja, hiszen piaci körülmények között próbálja a piac szereplőit egy támogatási rendszerrel vagy háttérrel ellátni addig, amíg a piac ezen szereplői nem lesznek olyan gazdasági pozícióban, hogy minden támogatás nélkül eredményesen tudjanak ezen a helyzeten úrrá lenni. Teszi ezt mind a két fél számára kedvező módon: egyrészt, és itt csak egyet emelnék ki, többletjogosítványokat ad azoknak az intézményeknek, amelyek jelzálog-hitelezéssel foglalkoznak, számlát vezethetnek, és egyéb módon bővíthetik piaci tevékenységüket; másrészt, ami a felhasználókat érinti, például az előtakarékosság megszorításában kedvezményeket tesz, egy évvel csökkenti, és - azt hiszem - ez jelentősen javítja helyzetüket.
E megfontolások és ezen indokok alapján a Magyar Demokrata Fórum a gazdasági bizottság indítványát támogatja, és a módosító javaslatok megvitatása után a parlamentnek tisztelettel elfogadásra javasolja.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz soraiból. - Kovács Kálmán tapsol.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, a rendszerváltoztatás óta az egyik legkomolyabb konfliktusokat kiváltó kérdés mindig a médiák ügye volt, a rádiózás és a televíziózás ügye. A politikai színezetű viták igazából '96-ban vehettek új irányt, hiszen 1996-ban elfogadtuk a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényt, amely alapvetően új helyzetet teremtett.
Lehet ezt a törvényt vitatni, jóságát, működőképességét megkérdőjelezni. Egy dolog azonban tény, hogy megteremtette a duális rádiózás és televíziózás törvényi hátterét, és ezzel teljesen átrajzolta a magyar médiapiacot. Teljesen érthető, illetve indokolható volt az a fajta vehemens egymásnak feszülés a mindenkori ellenzék és a mindenkori kormánypártok vagy erők között, amely az egyedüli és monopolhelyzetet élvező közszolgálati televízió és rádió érdekében történt. Azonban a duális televíziózás és rádiózás lehetőségének megteremtésével a közszolgálati rádió és közszolgálati televízió belátható okokból rögtön a piacnak csak egyharmadát képes uralni, egyharmad szeletéből részesül, tehát az ilyenfajta politikai egymásnak feszülés, azt gondolom, mára teljességgel indokolatlanná vált.
A legutóbbi választások, a kuratóriumok elnökségének megválasztása, kivéve az ORTT elnökségének megválasztását, a törvény szellemének, illetve pontosabban betűjének betartásával, figyelembevételével történt, tehát alkotmánybírósági állásfoglalás és mindenféle jogértelmezés azt mutatja, hogy a megoldás jogi szempontból tökéletes volt, de nem mondhatjuk azt, hogy ez valójában egy elegáns megoldás lett volna, hiszen az élet tudott olyan helyzetet produkálni, amire a törvény előkészítői, készítői és az akkori döntéshozók nem voltak felkészülve.
Sasvári Szilárd képviselőtársam javaslata, amelyet a Magyar Demokrata Fórum természetesen támogat, ennek a helyzetnek a feloldását igyekszik segíteni, létrehozni, és egy olyan helyzetet igyekszik teremteni, amely nemcsak jogi szempontból száz százalékkal elfogadható, hanem politikai szempontból is megkérdőjelezhetetlen, és - használjunk ilyen kifejezéseket a Parlament falai között - elegáns európai megoldásnak tekinthető. E megfontolásból a Magyar Demokrata Fórum támogatja e törvénymódosító javaslat elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Először a politikai vitáról mint műfajról: nem igazán konstruktív ez a fajta társalgás itt a parlamentben. Ha bármelyikünk azt hiszi, hogy ezt a vitát hallgatván, mondjuk, az M7-es lerobbant útpályán való zötykölődés közben elviselhetőbbek lesznek a viszontagságok egy utazó számára, akkor az nagyon téved. Én annak örültem volna, ha itt nem politikai vitanapot kezdeményezünk, hanem végre szakmai vita indul, hiszen politikai döntés kérdése, hogy építünk-e autópályát vagy nem. Ha ezt eldöntöttük, akkor utána ez innen már nagyjából, többé-kevésbé a szakma kérdése.
Koncesszió vagy állami kivitelezés: elég sok bíráló hangot hallhattunk ma délelőtt, különösen az Antall-, Boross-kormányok időszakát illetően, ellenzéki oldalról, kormánypárti oldalról egyaránt; azért nézzük, hogy milyen helyzetben kellett helytállni annak a kormánynak, milyen feltételek és milyen kondíciók mellett.
1990-ben a választás után huszonegynéhány milliárd dollár államadósság, egy lerobbant, tőkehiánnyal agyonterhelt vagy azzal sújtott gazdaság a halál szélén, 800 millió dollár belső készlet, akkor még a belső államadósságot nem is számszerűsítettük, azt se tudtuk, hogy milyen helyzetben vagyunk. Nyilván ugyanúgy, ahogy a gazdaság egyéb területén, itt is a legnagyobb problémát a tőkehiány, a forráshiány jelentette, ezért nem nagyon adódott más választás az akkori kormánynak, mint hogy az autópálya-építést mint stratégiailag kifejezetten fontos ügyet koncesszió keretében próbálja megvalósítani és építeni. Arra, hogy eleve rossz volt-e ez a döntés, vagy a koncesszió önmagában mint eljárás, vagy mint megvalósítási technika rossz-e, azt mondhatjuk, hogy nem, hiszen Nyugat-Európában számos példa van arra, hogy ilyen módon komoly nagyberuházások valósulnak meg, mindenkinek a javát szolgálják, és mindenki jól jár.
Sajnos, a mi helyzetünk egészen más volt, sajnos az akkori körülmények mások voltak, most már így utólag visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ebből az egész történetből egyvalaki járt biztosan igazolhatóan jól, ezek a koncesszorok voltak. Hiszen a tőkehiány, amely a magyar kormányt sújtotta, jellemezte azokat is, akik a koncessziót vállalták, drágább hitelekből építették az akkori autópályákat, mint amilyeneket az állam fel tudott volna venni, és ráadásul ezek mögé a drága hitelek mögé kormánygaranciát kellett rakni, amelynek a következményei meglehetősen súlyosak voltak.
1997-re teljesen világos lett, hogy itt már nem feltételezések és kitalációk vannak, hiszen 1997-ben napvilágot látott egy KEI-jelentés, amely egyértelműen arról beszélt, és úgy foglalt állást, hogy bizony, ha állami beruházásban valósult volna meg az autópálya-építés, akkor annak lényegesen több előnye és sokkal kevesebb hátránya lett volna, mint amilyen a koncessziós változat volt. A minket követő kormány követte a koncesszió gyakorlatát. Közös hibákat követett el az előző kormányzat, az azt követő kormányzat és az egész magyar döntéshozatali mechanizmus, hiszen meg tudtuk építeni Európa egyik legdrágább autópálya-rendszerét, bekerülési költségeit tekintve, átlagban majdnem 1,6 milliárd forint volt ez kilométerenként, és amikor ezt megépítettük, ez, mondjuk, róható a mi kormányunk, az MDF vezette kormány nyakára vagy hibájául, utána meg tudtuk állapítani Európa messze legdrágább autópálya-használati díjait, aminek a csúcsa 32 forint volt kilométerenként. Csak megjegyzem, hogy Európában ebben az időben Görögországban volt a legolcsóbb az autópályadíj, 2,8 forint volt kilométerenként, és a legdrágább Franciaországban, ez is csak 12,8 forintba került, tehát több mint 2,5-szerese volt a legdrágább európainak a hazai autópályadíj.
Azt gondolom, hogy ezek után a polgári kormány döntése, hogy ezen a rendszeren, ezen a kivitelezési vagy megvalósítási rendszeren változtatni kell, teljesen jogos és teljesen ésszerű volt. Azt gondolom, hogy ez a két esztendő, amely idáig eltelt, az útkeresés két esztendeje volt, hiszen valamit kellett találni a régi rendszerek felváltására, és az a most vázolt gyorsforgalmi útépítési tízéves program, annak a költségvetési háttere, financiális háttere, annak a megteremtése, a kivitelezés, a lebonyolítás megszervezése a Magyar Demokrata Fórum számára elfogadható és támogatandó, hiszen részbeni állami szerepvállalása egy olyan konstrukciót igyekszik megvalósítani, amelyben, remélhetjük, mindenki jól fog járni. Elsősorban jól fognak járni azok, akiknek nem kell ilyen drága pénzen majd utazni az újonnan megépülő gyorsforgalmi utakon, másodsorban jól fognak járni azok a magyar vállalkozók, akik végre lehetőséghez juthatnak az új konstrukcióban ahhoz, hogy autópályát építsenek.
Én nem tudok olyan esetről, hogy akár Olaszországban, akár Ausztriában, akár Franciaországban, ha meghirdettek egy-egy pályázatot, vagy autópályát építettek, akkor azt ne honi cégekkel végeztették volna el. Én nem tudom, hogy Olaszországban épített-e már osztrák cég, és Franciaországban görög cég, nem hiszem, mert az általános gyakorlat, hogy hazai kivitelezőkkel valósíttatják meg ezeket a nagyberuházásokat. Egyébként nem lennék én ellene annak, hogy külföldiek is induljanak itt, mint ahogy eddig is megtették, hiszen zömében francia és osztrák cégek vettek részt az autópálya-építésben. Abban az esetben ezt el tudnánk fogadni, ha a mi cégeink, a mi magyar cégeink hasonló eséllyel és lehetőségekkel pályáznának nyugat-európai kiírások esetében, de már maga a kiírás is általában úgy fogalmazódik meg, hogy ezek a cégek ki vannak zárva.
Engedjék meg, hogy néhány szóban szűkebb pátriámról, a Balaton mellékéről is beszéljek, és az M7-es útról. Örvendetes dolog, hogy az M7-es út fejlesztése szerepel a Széchenyi-tervben is, és szerepel az autóút-, gyorsforgalmiút-építési tervben is, mégpedig úgy, hogy 2001-ig a Zamárdi és Aliga közötti gyorsforgalmi út másik oldala épülne meg, a másik két sáv épülne meg, autópályává fejlesztenék ezt a részt is, ezt a 20 kilométeres szakaszt, valamint felújítanák a teljes, így 110 kilométer hosszú szakaszt, és egy teljesen megújult autópályán közlekedhetnének az oda utazók. Azonban én ezt az álláspontot vagy ezt a tervet csak részben tudom elfogadni. Az ott lakók egybehangzó véleménye, az ottani polgárok érdeke azt kívánná, hogy most ne a Zamárdi és Aliga közötti gyorsforgalmi út másik oldalát építsük meg, hanem ezzel a 20-30 kilométerrel, amit ez jelentene, építsük tovább azt az elkerülő gyorsforgalmiút-szakaszt, amely a Balaton-parti települések zömét jelentősen tehermentesítené. Miért igénylik ezt az ott lakók, és miért gondolom én ezt nagyon fontosnak?
Ha elfogadjuk, hogy a tavalyi esztendőben az idegenforgalmi bevételek 3,5 milliárd dollárt tettek ki, és ennek legalább egyharmada, tehát több mint egymilliárd dollár a Balaton partján, a Balaton két oldalán képződött, akkor, ha el akarjuk érni, hogy néhány esztendő múlva ez a bevétel ötmilliárd dollár legyen, ennek a feltételeit meg kell teremteni. Tudomásul kell venni, hogy a Balaton-part települései nem egy olyan verseny részesei, ahol az ország lemaradt részeivel, Ózddal és Baranya elmaradott térségeivel kell hogy megvívják a sajátos versenyüket, hanem azokkal az európai üdülőhelyekkel, amelyekkel nekünk meg kell mérkőznünk, az adriai tengerpart, a francia tengerpart, az olasz tengerpart, és bizony oda sokkal jobb feltételekkel és sokkal kulturáltabb körülmények között tudnak utazni az oda látogatók. Ha ezt a beruházást mi halasztjuk, ha ezt a beruházást, az M7-es továbbépítését nagyon rövid határidőn belül nem kezdjük el és nem valósítjuk meg, akkor ennek a térségnek a versenyesélyei, a turisztikai fejlesztési lehetőségei olyan mértékben romlanak, hogy utána sokkal nagyobb költséggel és sokkal hosszabb idő alatt pótolhatók csak. Ha elfogadjuk, hogy egy olyan húzóágazat az idegenforgalom, és ennek olyan létszükséglete az M7-es továbbépítése, ami elodázhatatlan, akkor, azt hiszem, az állam nagyon komoly bevételekre tehet szert.
Még egyszer, összegezve, a Magyar Demokrata Fórum az autópálya-építési koncepciót, a kivitelezés elméletét és későbbi gyakorlatát támogatja, és én azt szeretném, ha a parlamenti pártok ebben a támogatásban, attól függetlenül, hogy mely oldalon ülnek, csak azért, hogy autópálya épüljön, és ésszerűen épüljön, és magyar érdekek érvényesüljenek, egyetértenének.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A harmadik szakaszban tárgyaljuk azokat a módosító indítványokat is, amelyek közül néhányat én nyújtottam be. A törvényjavaslat egyébként tökéletesen megfelel az elvárásainknak minden szempontból, kivéve egy szempontot, a finanszírozás kérdésének a tárgyalását, illetve biztosítását - ezt a hiányosságot igyekeznek pótolni ezek a javaslatok.
Ha egy olyan törvényt fogadunk el, amely egyébként szakmailag, környezetvédelmi, területfejlesztési és minden egyéb szempontból minden próbát kiáll, de nem rendelünk mellé forrásokat a végrehajthatóság érdekében, akkor önmagunk elé állítunk egy olyan akadályt, amit nagyon nehéz, szinte lehetetlen lesz teljesíteni.
Egy anomáliára szeretném felhívni a figyelmet. Az államháztartási törvény - ebben a Balaton-törvényben is a leglényegesebb a környezetvédelmi rész, a csatornázás és egyebek, érthetően itt a legszigorúbbak a megkötések - a felszíni vizek védelme szempontjából három kategóriába sorolja a településeket.
Az 52 part menti településsel kapcsolatban nincs is nagy baj, hiszen ezek zöme az I. kategóriába, a kiemelten támogatott kategóriába tartozik. Azonban a II. kategóriába már csak néhány, parttól távolabb eső település, város tartozik, mint például Lengyeltóti, és az összes többi a III. kategóriába, ami a legkevésbé, illetve a nem támogatott kategória.
Ha a két törvény közötti ellentmondást nem oldjuk föl, akkor nagyon nehéz helyzetbe fogunk kerülni. Én a módosító javaslataimban egyfelől a költségvetés kötelezettségvállalását erőltetem, hiszen minden módosító javaslatom - és ezek variációk - azzal kezdődik, hogy a központi költségvetésnek kiemelten kell támogatnia ezen beruházások megvalósulását. Ha ezek nem valósulnak meg, és két éven belül igen szigorú megkötések lépnek életbe, akkor ez a parttól távolabb fekvő települések elsorvasztásával lehet egyenértékű, úgy lehet felfogni, hiszen ott ingatlant, házat építeni, családot alapítani nem lehet. Tehát az elvándorlás meg fog nőni. A falu megtartó képességének a növelése, amit mi szeretnénk, bizony nem fog teljesülni, és nem fog megvalósulni.
(22.00)
Nagyon sokan adtunk be hasonló tartalmú módosító javaslatokat, és engem is meglepett, hogy a múlt hetiekkel ellentétben a hét végi futárpostában mégis azt tapasztaltam, azt vettük észre, hogy tárgyaljuk a törvényt, a részletes vitát még a tavaszi ülésszak utolsó előtti napján lefolytatjuk. Ez némi nehézséget okoz az egyeztetések és a módosító javaslatok összeillesztése szempontjából, de én is azt gondolom, a nyarat arra kell használnunk, hogy bizottsági kapcsolódó módosító javaslatok formájában a tárcával való egyeztetést követően valami olyan megoldásra jussunk, amely ennek az egyébként kitűnő törvénynek a megvalósulását a későbbiekben garantálni fogja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottsági módosító indítvány beadására még mód van az egyeztetés után, nem szükséges most elnapolni ezt a vitát, hiszen a nyár folyamán képesek leszünk egyeztetni.
(22.30)
Két érvet szeretnék felhozni, hogy Bóka és Balsay képviselő urak módosító javaslatát megtámogassam és az állami garanciák fontosságát hangsúlyozzam. A hatálybalépés öt évvel való kitolására gondolok. A következő történt: a választókörzetemben harmadik esztendeje ad be hét település Lengyeltóti gesztorságával egy olyan szennyvízrendszer kiépítésére pályázatot, amely a Balaton vízgyűjtő területéből kivinné ezeknek a településeknek az összes szennyvizét. Harmadik esztendeje utasítja el először a minisztérium, utána pedig a regionális területfejlesztési tanács ezt a pályázati anyagot, ami egyébként szakmailag kiváló és tökéletes.
A beruházás négy év alatt tudna megvalósulni, hiszen ez négy szakaszban valósulna meg; ha elfogadták volna idén, ez a néhány község és település akkor se tudná a törvény 2002-es hatálybalépésének szigorú feltételeit teljesíteni, és máris hátrányosabb helyzetbe kerülne. Azt gondolom tehát, hogy mind a garanciális elemek a központi költségvetésben, mind pedig a hatálybalépés öt évvel történő kitolása rendkívül indokolt és rendkívül fontos, és feloldja azokat az esetleges anomáliákat - legalábbis képes feloldani -, amely abban az esetben keletkezik, ha a törvényt ebben a formájában fogadjuk el.
Köszönöm szépen.
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Urak! Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Így a költségvetési vita ötödik napja és az eddigi tapasztalatok alapján az a benyomásom, hogy a vita során a hozzászóló képviselők sokkal inkább a nagy elosztórendszerek mibenlétét vizsgálták, az elosztható pénzek elosztási metódusát támadták és vizsgálták, és viszonylag kevés szó esett arról, hogy vajon ebben a költségvetésben hol vannak azok az elemek, melyek azok az elemek, amelyek a forrásoldal erősítését szolgálják, amelyeknek az a céljuk, hogy ne a torta elosztásának a milyenségét, minőségét befolyásoljuk, hanem a torta nagyságát; a tortát lehetőleg növelni legyünk képesek.
Én most ennek a költségvetésnek egy speciális részéről, a Gazdasági Minisztérium egyik alfejezetéről, a turisztikai részről szeretnék beszélni, mert azt gondolom, hogy ebben a költségvetési részben olyan tartalékok vannak, amelyeket ki kell aknáznunk, és azt gondolom, hogy ennek a kormánynak, a polgári kormánynak a szándékai, gazdaságépítő, gazdaságélénkítő szándékai tetten érhetőek, és ezen keresztül jól bemutathatóak.
Az előbb Katona Béla képviselőtársam, akivel együtt ülünk a gazdasági bizottságban, azt mondta, hogy keresi azokat a pénzeket, amelyek a költségvetésben el vannak dugva a Széchenyi-terv megvalósítását megalapozandó. Én egy dologra rá tudok mutatni és rá tudok világítani. A tavalyi körülbelül 8 milliárdos idegenforgalmi támogatással szemben, turisztikai céltámogatással szemben a következő esztendei előirányzat 25 milliárd, ami több mint háromszoros mértéket jelent, 2002-ben pedig közel 28 milliárdos lesz ez a tétel. Tehát azt gondolom, ha jól megnézzük ezt a költségvetést, akkor a Széchenyi-tervre fordított pénzeket megtalálhatjuk.
Miért fontos, hogy a turizmus végre elnyeri méltó helyét, úgy van kezelve a költségvetésben és a kormányzati gondolkodásban, ahogy kell? Ennek vannak előzményei. 1990 tájékán a magyar idegenforgalom és turizmus még meglehetősen mostoha gyerekként kezelve érezhette magát kormányzati vitákban, költségvetésben, valójában nem is illeszkedett be a parlamenti kormányzati struktúrába, képviselete alig-alig volt ezekben a döntéshozó testületekben, szervezetekben.
Aztán 1998-ban áttörés következett, hiszen önálló parlamenti bizottság alakult idegenforgalmi bizottság néven, ami természetesen az ágazat érdekérvényesítő képességét úgy a parlamenten belül, mint a turisztikai helyettes államtitkárság a kormányzaton belül meg tudta növelni. Nyilván ennek is köszönhető, hogy az utóbbi három évben jelentősen megnőtt a turisztikai céltámogatásokra fordítható összeg. Ha elfogadjuk pénzügyi befektetők és szakértők azon véleményét, hogy egy-egy pályázati forint - hiszen ennek a 25 milliárdnak jövőre meglehetősen nagy része pályázati források fedezésére lesz fordítva - 3-4, sőt 5 forintot képes a vállalkozói szférából bevonni és megmozgatni, akkor tulajdonképpen nem 25 milliárd forintról beszélhetünk a következő esztendőben, hanem ennek legalább a négyszereséről, olyan 100 milliárdról.
Engedjék meg, hogy előzetesen egy kis áttekintést adjak a magyar turizmus helyzetéről. Forrásként - egyébként mindenkinek ajánlom - a Széchenyi-tervet használtam, hiszen kitűnően fogja meg ezt a problémát, kitűnően dolgozza fel a helyzetet, és kitűnő programot, prognózist készít a magyar idegenforgalom vonatkozásában.
Néhány adat: 1990 és '99 között a turizmusból származó devizabevételek rendkívül alacsony importtartalom mellett - és ez nagyon fontos - megnégyszereződtek; '99-ben 3,4 milliárd dollár volt az idegenforgalmi bevétel, ami a folyó fizetési mérleg hiányának a háromnegyedét kitette. A bruttó nemzeti terméknek ma már több mint egytizede a turizmusból származik, 250 ezer ember számára nyújt munkát, megélhetést, és a most körülbelül 600 millió dollár befektetéssel folyó szállodaépítési hullám újabb tízezer munkahelyet teremthet. Csak összehasonlításképpen: a magyar bányászatban jelenleg 17 ezren dolgoznak.
Miért fontos ez az ágazat? Azért, mert egyidejűleg alkalmas arra, hogy a gazdaságot élénkítse, de úgy, hogy a gazdasági egyensúly nem bomlik meg. Rendkívül kedvezőek az adottságaink, más vonatkozásban ezt nem mondhatjuk el a gazdaság más ágazataira, de a turizmus rendkívül jó kondíciókkal rendelkezik. Ez nyilván adódik abból, hogy hazánk fekvése, európai elhelyezkedése azt eredményezi, hogy a turistaérkezések 60 százalékát és az abból eredő 51 százalékos bevételt jelentő legnagyobb piacnak szinte a közepén helyezkedünk el, a közepén fekszünk.
(9.30)
Annak ellenére, hogy ilyen jók az adottságaink, még a 3,4 milliárd dollár is meglehetősen szerény bevételnek tűnhet azok mellett a lehetőségek mellett, amelyekkel az ország rendelkezik. Évente körülbelül 30 millióan utaznak hazánkba, ezzel Európában a 14. helyet foglaljuk el a beutazók számát illetően, a látogatók 3-4 százalékos részesedése mellett a bevételből azonban csak 1,1 százalékkal részesedünk. Addig, amíg Ausztriában, ahova közel azonos számú turista érkezik, egy látogató átlagban 635 dollárt költ, addig nálunk ez a költés csak 118 dollár - ezért merem én azt mondani, hogy ebben az ágazatban rendkívül nagy lehetőségek rejlenek.
Mi az oka, hogy nem tudjuk kihasználni adottságainkat, hogy nem tudunk ezekkel a lehetőségekkel élni? Ennek két nagyon jelentős oka van. Az egyik az infrastrukturális elmaradottság, az úthálózatunk rendezetlensége; ezen nyilván az a program, amely a gyorsforgalmiút- és autópálya-hálózat fejlesztését szolgálja, nagymértékben segíteni fog. De körülbelül ezzel egyenértékű az a gond és probléma, hogy a turisztikai termékeink és szolgáltatásaink meglehetős igénytelenséget mutatnak, hiszen a kereskedelmi szálláshelyek elenyészően kicsiny része képes kielégíteni az olyan nyugat-európai elvárásokat, ami olyan turistákat vonzana ide, akiknek a költési szokásaik és lehetőségeik lényegesen meghaladják azokét, akik ma jönnek. Kevés a versenyképes szolgáltatás, kevés a versenyképes termék.
A másik nagy problémánk, hogy Magyarország kitűnő adottságait tekintve nem használja ki ezeket a lehetőségeket, hiszen az idelátogató turisták 61 százaléka Budapestet és a Balatont keresi fel, 40 százalék kíváncsi csak az ország más részére. Ezt még tetézi az a probléma, hogy az idelátogató turistáknak több mint a 30, illetve 40 százaléka júliusra és augusztusra tervezi az utazását, tehát nagyon szezonális jellegű a mi turisztikai képletünk.
Van még egy olyan dolog, amelyről beszélni kell, de erre, azt hiszem, a Széchenyi-terv és a költségvetés is választ ad: rossz a külföldi és a belföldi turisták aránya ebben a szerkezetben. Addig, amíg Nyugat-Európában általában 40 százalék a külföldiek aránya és 60 százalék a belföldieké, nálunk ez pont fordítva van: 70 százalék külföldi turista látogatja a vendéglátóhelyeket, szállodákat, és csak 30 százalék körüli a belföldi turisták száma. Addig nem beszélhetünk minőségi turizmusról, amíg ez az arány meg nem fordul, hiszen a turizmus fejlesztésének az alapja, hogy a belföldi turizmus erősödjön. Ezen kíván segíteni az üdülésicsekk-rendszer, amely minden évben nagyobb forrást biztosít arra, hogy kispénzű nyugdíjasok, alacsony jövedelmű alkalmazottak, tanulók igénybe vehessék ezen szolgáltatásokat, ezen keresztül is szolgálva a turizmus céljainak megvalósulását.
A Széchenyi-terv néhány turisztikai ágazatot preferál, kiemel, én ezek közül kettőt említenék meg, egyről részletesebben is szólnék: az egyik a gyógyvíz, a gyógyvizekre épülő gyógyturizmus, a másik a konferenciaturizmus. Mind a kettőt rendkívül fontosnak tartom, hiszen Magyarország európai gyógyvíz-nagyhatalomnak minősíthető. Körülbelül 350 olyan fürdőhely található Magyarországon, amely ilyen célból hasznosítható lenne, ezeknek a minősége, az állapota azonban annyira leromlott, hogy csak töredékük felel meg a nemzetközi elvárásoknak, csak töredékük képes kielégíteni a nemzetközi igényeket. Ha figyelembe vesszük a gyógyturizmusra fordítható összegeket, azt a pályázati rendszert, amely két célt támaszt: az egyik az új fürdőhelyek, új szállodák építése, a másik pedig a meglévők rekonstrukciója, és azt, hogy - ahogy az előbb elmondtam - nagyon komoly vállalkozói források, vállalkozói pénzek megmozgatására lehet számítani, akkor néhány éven belül ezek a turisztikai bevételek, amelyek tavaly 3,5 milliárd dollárt tettek ki, megduplázhatók, megháromszorozhatók.
A fejlődés, illetve az anyagi támogatások emelkedése mindenképpen lehetőséget biztosít arra, hogy a torta eloszthatósága, feloszthatósága javuljon, hogy a pénzügyi bevételeink növekedjenek. Ennek egy nagyon fontos feltételét látom, amit majd szem előtt kell tartani, hiszen pályázati rendszerekről van szó: a pályázati rendszerek átláthatósága és tisztasága azért fontos, mert az egész rendszerbe vetett bizalmat és hitet áshatja alá, ha ez nem így van. Ezeknek a pályázatoknak az elbírálásában, a pályázati pénzek odaítélésében - és az irány jó, amerre ez a dolog megy - szükséges az idegenforgalmi regionális bizottságok erősítése, illetve lehetőségeik, kompetenciájuk növelése, valamint a szakmai szervezetek egyre szélesebb körű és egyre erőteljesebb bevonása. Azt hiszem, így reménykedhetünk abban, hogy ez az ágazat valóban tudja majd hozni azokat a terveket, azokat az eredményeket, amelyeket a Széchenyi-terv és ez a költségvetés megcélzott.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Előttem megszólaló egyik képviselőtársam azt a kérdést tette fel, hogy miért éppen most akarjuk ezt a törvényt módosítani. Vissza kell tekintenünk az elmúlt évtizedre. Ez a törvényhozás szempontjából a versenyfutás évtizede volt, hiszen a törvényhozás igyekezett olyan törvényeket alkotni, amelyek az új helyzet kihívásaira megfelelő választ adtak. Úgy gondolom, hogy négy esztendővel a törvény hatálybalépése után illő és elvárható dolog, hogy a törvényalkotó, a törvényhozók áttekintsék a törvény működésének eredményeit, hiányosságait.
Azt hiszem, mindannyian elismertük, elismerték, akik idáig megszólaltak, hogy a '96. évi törvény, amit most módosítani akarunk, alapvetően jó, azonban az élet tud olyan helyzeteket produkálni, amelyekre ez a törvény nem tud adekvát válaszokat adni. A módosítás lényege az, hogy a verseny még átláthatóbb legyen, a verseny feltételei még szabályozottabbak legyenek. Különösen fontos ez azért, mert egy kialakuló piacgazdaságban, ahol az állami monopólium lebontása után a gazdasági élet szereplői igen eltérő méretűek, kapacitásúak, meg kell teremtenünk annak a törvényi lehetőségeit és feltételeit, hogy ne csak az erősök erősödjenek, és ne a kicsik elpusztuljanak, hanem lehetőleg élettérhez, lehetőséghez jusson a gazdasági élet minden szereplője, ha a törvényeket betartja.
A magyar versenyjog tulajdonképpen nemzetközi tapasztalatokat használt fel, amikor megalkotásra került, a német modell egyes elemei, de a francia elemei is felfedezhetők. Egyébként jellemző az egész Európai Unióra, hogy nem egységesen határozza meg az egyes országok versenyjogát, hanem csak az egymás közötti kapcsolatokat próbálja szabályozni, és a mi törvényünk is csak ezt teszi. A mostani törvénymódosítás egyik lényege, alapvető szándéka, hogy a Gazdasági Versenyhivatal lehetőségeit erősítse a verseny átláthatóvá tétele érdekében.
A javaslat bővíti a hivatal eljárásjogi eszközrendszerét és pontosítja az eljárási szabályokat. A javasolt módosítások következtében a szankciórendszer hatásfoka javul, és változnak majd a hivatal munkatársaira vonatkozó szabályok is. Az 50 paragrafust érintő módosítás jelentős része fogalmi pontosítás, amely azt célozza, hogy a gazdasági szereplők érdekei még árnyaltabban legyenek megjeleníthetők és megítélhetők.
Miután ma az általános vitát kezdjük, engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül számunkra néhány fontos elemet ragadjak ki a módosító javaslatból. Nagyon fontos kérdés a versenyjogban az érintett árupiac konkrét meghatározása, melynek célja a versenykorlátozás piaci hatásainak megítélése az egymással versengő vállalkozások azonosítása révén. Az érintett árupiacot keresleti és kínálati helyettesíthetőség szempontjából szokták definiálni. A keresleti oldalú helyettesíthetőség a vevő oldaláról közelíti meg ezt a nagyon fontos kérdést, hogy két áru, illetve szolgáltatás bizonyos szempontok alapján egymással kellő mértékben helyettesíthető-e vagy pedig nem. A kínálati oldali helyettesíthetőség pedig azt jelenti, a versenyhatóság azt veszi górcső alá, hogy van-e olyan vállalkozás, amely egy adott, szóban forgó árut vagy szolgáltatást éppen nem nyújt, de különösebben jelentős anyagi, időbeli kockázatok vállalása nélkül erre képes lenne, ezzel olyan versenynyomást jelentve a vizsgált vállalkozásnak, mint az adott árut, szolgáltatást aktuálisan nyújtó vállalkozás.
Fontos megemlíteni azt is, hogy az elmélet a kínálati helyettesíthetőségtől megkülönbözteti a potenciális versenyt. Ezt nem a piac meghatározásakor veszi figyelembe, hanem a megállapodás, magatartás, összefonódás piaci hatásainak vizsgálatakor. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló '96. évi LVII. törvény jelenleg csak a keresleti helyettesíthetőségről tesz említést. Ez utóbbit a gyakorlatban valóban gyakrabban használják, de a teljesség azt kívánja, hogy a törvényben utaljunk a kínálati helyettesíthetőség intézményére is.
(12.10)
Jelentős módosítás az, hogy a versenykorlátozó megállapodást megengedő egyedi mentesítő határozatot ezután a Versenyhivatal határozott időre is kiadhatná. Igen fontos módosítás ez, mert a cél az, hogy ne mosódjék el a kivétel és az egyedi mentesítés jogintézményei közötti különbség.
A másik törekvés az, hogy a versenykorlátozás ne kapjon örök időkre szóló engedélyt, hanem csak a hatóság által meghatározott időpontig kapjon átmeneti felmentést a tilalom alól; természetesen adott esetben ezt a lehetőséget kötelezettségekhez és szigorú feltételekhez kell kötni.
Jónak tartjuk a törvényalkotó elképzelését arra vonatkozóan, hogy az önkormányzatok ezután ne legyenek kötelesek a Gazdasági Versenyhivatallal egyeztetni minden olyan általuk kibocsátani tervezett jogszabályt, amely a versenyre hatással lehet. Úgy módosulna a törvény, hogy ugyan az egyeztetés intézményét továbbra is biztosítja a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulók számára, de már nem kötelező erővel. A jogosultság alanya a jegyző lesz, mivel a törvényesség feletti őrködés az ő feladata.
Indokoltnak tartjuk bevezetni Magyarországon is az úgynevezett ágazati vizsgálat kezdeményezésének lehetőségét. A tanács 17/62. számú rendelete szerint az Európai Közösség versenyhatósága ágazati vizsgálatot kezdeményezhet, ha egyes piacok működéséből arra következtet, hogy azon a területen a vállalatok feltehetően nem a törvényeknek megfelelő vagy versenyellenes tevékenységet folytatnak. Ha a vizsgálatok során a bizottság gyanúja bebizonyosodik és a piaci jelenségek mögött vállalati versenykorlátozások állnak, egyedi jogsértési eljárásokat indíthat. Uniós csatlakozásunk miatt fontos ennek az intézménynek a magyarországi gyakorlatba való átültetése.
A javaslat alapján, ha a Versenyhivatal a piac működését illetően nem megfelelő mozgásokat, működést tapasztal, kérhessen az ott működő vállalatoktól, vállalkozásoktól információkat az adott vállalkozás piaci működésével kapcsolatban. Ezzel a módszerrel a piacfigyelői munkáját könnyíti meg a hivatal, mert megfelelő adatokhoz jut a piaci működést illetően. Fontos az is, hogy a határozatban előírt adatszolgáltatás megtagadása pénzbírságot von maga után, valamint hogy a valótlan vagy megtévesztő adatszolgáltatás is bírsággal szankcionálható.
A Gazdasági Versenyhivatal jogállása, feladatai, országgyűlési kapcsolatai nagyon sokban különböznek a közigazgatás más szerveitől. A tisztségviselők, munkatársak, vizsgálók és egyebek kötöttségei sokkal szigorúbbak, ezért különösen fontos, hogy az összeférhetetlenséget teljes mértékben kizárja a törvény az ő esetükben. A törvényalkotó ez irányú törekvése pontosan ezt célozza, és határozott lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy ezt a problémát is zökkenőmentesen áthidalja.
Összegezve: a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja úgy gondolja, hogy időben történik meg e törvény módosítása, időben történik meg a piaci kihívásokhoz való hozzáigazítása, és az időben való megtörténés mellett az előkészítettség minőségében is megfelel minden elvárásnak. A módosítások elfogadása meg fogja könnyíteni a magyar vállalkozók helyzetét, hiszen az európai uniós csatlakozást követően nem találják számukra teljesen idegen környezetben magukat.
Ezen gondolatok alapján a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja a törvényjavaslatot támogatja, és azt az Országgyűlésnek elfogadásra javasolja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Különleges nap ez a mai, hiszen a második olyan törvényt tárgyaljuk; délelőtt a tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról beszéltünk, most pedig a gazdasági reklámtörvényről. Mind a két törvény a fogyasztók védelméről szól, a fogyasztók érdekeinek az érvényesítéséről. Ezt nagyon fontos dolognak tartom hangsúlyozni. Ezek a törvények nem a piac szereplői ellen készültek, a módosító javaslatok nem a piac szereplői ellen fogalmazódtak meg, hanem azért, mert védeni kívánják a fogyasztók, a vásárlók érdekeit. A mostani törvény különlegesen érzékeny területet érint, engedjék meg, hogy egy kis példával ezt szemléltessem.
(15.40)
Addig, amíg az írott sajtó, a rádió, a televízió műsorainak bizonyos kulturális, intellektuális színvonalát meglehetősen keményen szabályozzuk és szabályozták, addig van a kommunikációnak egy olyan területe és a közízlés formálásában ennek a területnek legalább olyan súlya van, ha nem nagyobb, mint az előbb említettnek, mint a reklám. Sőt, azt is el kell még mondanom, hogy a reklámok megismerése - szemben a rádióval, televízióval, újságokkal - semmiféle aktivitást nem kíván a fogyasztótól, hiszen az utcán közlekedvén óriásplakátokkal és egyéb reklámhordozókkal találja szembe magát, akarva-akaratlanul élvezője, rosszabb esetben elszenvedője azok hatásának. Ezért rendkívül fontos ez a törvénymódosító javaslat, amely a gazdasági reklámtevékenységről szóló '97. évi törvény módosításáról szól, hiszen néhány hiányosságra hívja fel a figyelmet. Azt gondolom, hogy az az egyeztetés, ami a '97-es törvény elfogadásakor megtörtént, most sem maradt el, sőt talán egy kissé szélesebb körben valósult meg, hiszen azóta a reklámpiac szélesedett, szereplőinek száma növekedett.
Mi indokolja ennek a törvénynek a módosítását? Van néhány ok, ezekből néhányat felsorolnék. A legfontosabb talán az, hogy csatlakozni kívánunk az Európai Unióhoz, és ezzel összefüggésben nyilván itt is jogharmonizációra van szükség; másfelől pedig azért, mert régóta szükséges ezen a területen is a tisztánlátás, persze anélkül, hogy magát a gazdasági reklámtevékenységet, mint a piacgazdaság működésének egyik nagyon fontos velejáróját akadályozzuk.
A fogyasztóvédelem az Európai Unióban az egyik kiemelt helyet foglalja el, fontos közösségi érdek és jog. 1998-ban, a magyarországi fogyasztóvédelem átvilágítása során az Európai Bizottság jelezte, hogy a magyar szabályozás nem felel meg az európai uniós normáknak. A vizsgálat ekkor két nagyon fontos területen állapította meg azt, hogy a magyar szabályozás nem megfelelő az összehasonlító és a megtévesztő reklámok esetében. Tehát a törvénymódosítás egyik alapvető oka ez.
Ahhoz, hogy az európai uniós elvárásoknak a magyar jog megfeleljen, először egy belső jogharmonizációt kell elvégezni. Ezt a következő indokolja: a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény 1997. szeptember 1-jei hatálybalépéséig a megtévesztő reklámok és a hirdetések közzétételének tilalmát a belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény, valamint a belföldi reklám- és hirdetési tevékenységről szóló 12/1972. számú belkereskedelmi minisztériumi rendelet megtiltotta. A gazdasági reklámtörvény hatálybalépését követően a megtévesztő reklám közzétételének általános tilalma megszűnt, a törvény ezt a fogalmat nem határozza meg. Ez bizony komoly visszalépés volt abban az esztendőben. Az említett törvény az összehasonlító reklám fogalmának meghatározását megteszi, de ugyanakkor nem állapítja meg az összehasonlító reklám megengedett és tiltott formáira vonatkozó szabályokat, ezért fontos és jónak tartjuk, hogy a jelen módosítás pótolja mindezen hiányosságokat.
Örülünk, hogy a törvényjavaslat e két kritériumnak megfelelni kívánva részletesen megállapítja a megtévesztő reklám fogalmát, közzétételének általános tilalmát, valamint azt, hogy mik a megtévesztő jelleg megítélésének kritériumai. Ez azért is fontos, mert a gazdaság szereplői így pontosabban fogják tudni, milyen törvényes eszközök állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a reklám útján termékeikkel korrekt módon kereshessék meg potenciális vevőiket.
A teljesség igénye nélkül hadd említsem, hogy az eljárási szabályokat olyan garanciális szabályokkal egészíti ki a javaslat, amelyek biztosítják a megtévesztő és a nem megengedett összehasonlító reklámokkal szembeni, az említett irányelv által elvárt gyors, hatékony eljárás lehetőségét.
Egy másik igen fontos és bizonyára sok vitát kiváltó - hiszen itt előttem is erről beszéltek a legtöbben - és általunk, a Magyar Demokrata Fórum által támogatandó javaslat az, amely az úgynevezett szexualitást kihangsúlyozó reklámokra vonatkozik. A javaslat egyértelművé teszi, hogy az ilyen reklámokat csak szexuális árukban, illetve ilyen dolgokat árusító üzletekben lehet közzétenni. Semmi szükség arra, hogy akár az elektronikus, akár az írott médiában bárkire rákényszeríthető legyen az ilyen jellegű reklám. Ezzel a módosítással a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja azért is egyetért, mert így biztosítottnak látjuk például azt, hogy az ilyen reklámokat bármilyen okból elutasítók ne érezzék, hogy rájuk erőszakolnak valami olyat, ami például vallási meggyőződésükben sértené őket, ténylegesen csak azok férhessenek hozzá, akiknek igényük van erre.
Egy régebbi rendelet alapján szexuális ügyeket reklámozó és azokat megjelenítő újságok az újságárusoknál csak lezárva és csak bizonyos korosztálynak adhatók el, ezzel szemben, ha az önök előtt fekvő mai napilapok jó néhányát felütik, akkor abban bizony pornográf hirdetések jelenhetnek meg képpel ellátva és szöveges formában is, és az ember gyereke - és ezt a szó valódi értelmében is értem, az én gyerekeim is és az önök gyermekei is - minden akadály nélkül kézbe veheti, és ha jóhiszeműen kézbe veszi, akkor ilyen dologgal találja szembe magát.
Rendkívül fontos módosítást tartalmaz a javaslat a gyógyszerek reklámozására vonatkozó szabályokat illetően is. A törvényjavaslat megteremti az összhangot az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvénnyel. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi reklámtörvény a gyógyszertörvény megalkotása előtt született meg, a jelenlegi gyógyszerforgalom nem egyezik az 1999. január 1-jétől használt gyógyszerforgalommal, és ez problémát jelent a gyógyszerek reklámozására vonatkozó rendelkezések betartásánál.
Örömmel fogadtuk azt a szándékot, hogy az új szabályozás növelni kívánja a fogyasztók tájékozódási és választási lehetőségeit. A Magyar Demokrata Fórum szerint a törvényjavaslat hatálybalépését követően ezen a területen az európai uniós országok polgáraihoz hasonlóan hazánk polgárai is hasonló jogokat élvezhetnek, így látjuk folyamatosnak az ezen területen is elengedhetetlenül fontos jogharmonizációt, de a belső jogbiztonság megszilárdulását is. Engedjék meg, hogy kiemeljem azt a tényt, hogy hazánkban már a XX. század elején is szigorúan tiltották a reklámszédelgést, példa erre az 1923. évi, tisztességtelen versengésről szóló V. törvénycikk, amely megtiltotta a szédelgő feldicsérést - mint üzleti tisztességbe ütköző magatartást.
Sorolhatnék még példákat, hogyan szabályozzák a reklámtevékenységet az Európai Unióban vagy az Egyesült Államokban, de nem teszem, mert bízom abban, megértik, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nem a reklámok ellen van, és nem elsősorban a tiltást szorgalmazza, hanem azt, hogy végre ezen a területen is tiszta kép alakuljon ki, a törvényi feltételek teremtsék meg és biztosítsák a különböző termékek reklámozásához szükséges jogi peremfeltételeket, a fogyasztók valódi, jó minőségű áruhoz, szolgáltatásokhoz jussanak, és ne érezhessék becsapva magukat.
Úgy értékeljük, hogy ez a törvényjavaslat ezt szolgálja, ugyanakkor elfogadásával eleget teszünk az európai csatlakozáshoz elengedhetetlenül szükséges jogharmonizációs követelményeknek is. Kívánjuk, hogy a törvény elfogadásával ezek az elvek és ezek az igények mind jobban érvényre jussanak. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja a fentiek miatt támogatja a törvényjavaslat Országgyűlés általi elfogadását.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság ez év november 29-i ülésén tárgyalta a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény módosítására irányuló, illetve ezt célzó T/3468. számú törvényjavaslatot, mégpedig az általános vitára való alkalmasság szempontjából.
A bizottság megállapította, hogy a törvényjavaslat a kormány által ez évben vállalt jogharmonizációs kötelezettségeknek kíván eleget tenni, amelyeket a szociálpolitikai és foglalkoztatási fejezet tekintetétében vállalt. A törvényjavaslat kilenc uniós irányelv jogharmonizációját kívánja megvalósítani. A jogharmonizáció alapvetően érinti a gazdasági szférának a foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó jogszabályát, a munka törvénykönyvét, de tekintettel arra, hogy valamennyi irányelv nemcsak a gazdasági szférában, hanem az állami alkalmazottak tekintetében is megfelelő vonatkozó szabályokat tartalmaz, ezért a törvényjavaslat nemcsak a munka törvénykönyvét, hanem a közalkalmazottak és köztisztviselők jogállásáról, a bírák, az ügyészek jogállásáról szóló, valamint az igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló törvényt is módosítja.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az egyes közösségi jogintézmények nem emelhetők át úgy a magyar jogrendszerbe, hogy a vonatkozó magyar jogintézményeket ne módosítanánk. Az Európai Unió Tanácsa és Bizottsága is állítja, hogy a nemzeti jogrendszerbe nem ezeket a szabályokat, illetve nem csak ezeket kell átemelni, hanem egyben alkalmassá kell tenni arra, hogy a közösségi jogot be tudja fogadni. Ezért abban az esetben, ha egy jogintézményt ugyan módosítani kell, de magának a jogintézménynek a fogalmára, tartalmára vonatkozóan a bírósági gyakorlat, a jogalkalmazás bizonytalan, akkor a jogintézmény fogalmának, szabályainak pontosítása mellett lehet csak a jogharmonizációt megvalósítani.
Ezek figyelembevételével a gazdasági bizottság 15 igennel és 8 nemmel, tartózkodás nélkül úgy döntött, hogy a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak minősíti. Köszönöm szépen. (Taps az MDF és a Fidesz soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az évtized, ami mögöttünk áll, a változások évtizede volt, és nyilván ezek a változások nem hagyhatták érintetlenül a munka világát sem, sőt a legnagyobb változásokat talán itt tapasztalhattuk.
A kilencvenes esztendők előtt az akkori állapotot alapvetően az jellemezte, hogy az állam mint a legnagyobb munkaadó, ennek a szférának a legjelentősebb szereplője volt.
(11.30)
Az elmúlt tíz esztendőben az állami szerepvállalás erősen háttérbe szorult, a piacon más szereplők jelentek meg.
A törvényhozás - mint számos esetben - az elmúlt tíz esztendőben e téren is versenyt futott a valósággal, a jelenségekkel, és próbálta a törvényi hátteret megteremteni. Ennek egyik szemléletes bizonyítéka, hogy 1992-ben a munka törvénykönyvéről egy egészen új törvényt kellett alkotni, de ezt a törvényt is azóta számos esetben módosítani kellett.
Most egy új helyzetbe kerültünk, most nem a valóság után rohan a törvényhozás, hiszen azt gondolom, hogy alapvetően a munka törvénykönyve a hazai viszonyokat nagyjából törvényi háttérrel megfelelően ellátja, most egy új feladat megoldása hárul ránk, az európai uniós csatlakozás követelményeinek való megfelelés feladata. Ez a mostani módosítás alapvetően ezt célozza meg és ezt irányozza elő. Hála istennek, előállt az a helyzet, amit Nagy Sándor képviselőtársam az előbb említett, hogy ez a kilenc irányelv, hat plusz három irányelv... - legalább három irányelv esetében nem követő magatartást tanúsítunk, és nem az események után futunk, hanem már előre gondolkodunk, és előre cselekszünk.
A Magyar Demokrata Fórum 1990 óta, kormányra kerülése óta elkötelezett híve az európai uniós csatlakozásnak. A most elénk terjesztett törvényjavaslat ennek az akaratnak, az uniós csatlakozásnak a cselekvéssé való konvertálását, alakítását jelenti, hiszen ez az aprómunka teszi lehetővé azt, hogy ez csatlakozás valójában minél előbb bekövetkezzék. A Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy Magyarország a teljes jogú európai uniós tagság elnyeréséhez szükséges feladatokat sorra sikerrel teljesíti. Ezen folyamat része a jogharmonizáció és az, hogy a Magyar Köztársaság kilenc közösségi irányelv rendelkezéseit építse be a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény és az ezzel összefüggő egyes munkaügyi tárgyú törvények szabályai közé.
A közösségi jogokkal való harmonizáció meggyőződésünk szerint segíti a munkaerő hatékonyságának növekedését és ezen keresztül az ország teljesítőképességének és életszínvonalának javulását. A jogharmonizáció a munkaerő szabad áramlásának feltételei között egyforma jogbiztonságot fog adni a közösségben munkát vállaló honfitársainknak és a nálunk dolgozó, más tagországbeli munkavállalóknak is, egyben a módosítások előnyösek a munkáltatók és a tőkeáramlás szempontjából is.
A törvényjavaslatot életre hívó kötelezettségekkel és törekvésekkel a Magyar Demokrata Fórum messzemenően egyetért. Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk, hogy a Magyar Demokrata Fórum csak olyan változtatásokat támogat a munka világának szabályrendjében, ami a hazai munkavállalókat nem juttatja akaratuk ellenére, külső kényszerként a jelenleginél rosszabb helyzetbe, sőt helyzetüket javítja.
Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a törvénytervezet általános indoklása világosan fogalmaz: a törvényalkotó feladata a közösségi irányelvek beépítése a hazai munkaügyi törvénykezés szabályrendjébe, és nem az irányelvek szövegszerű, sokszor tükörszerű fordítása, illetve átmásolása. Itt szeretnék utalni egyik ellenzéki képviselőtársunk előzetes felszólalására, aki azt mondta, idáig úgy gondolták, hogy a jogharmonizáció nem egyéb, mint a közösségi irányelvek vagy szabályok kiollózása és beragasztása a magyar jogrendbe. Ha ennek a javaslatnak van hibája - és még egyszer előrebocsátom, hogy messzemenően egyetértünk az elvekkel -, akkor a hibája talán az, hogy túl szöveghűen vette át a fordításokat, figyelmen kívül hagyva a magyar valóságot, a magyar gondolkodásmódot.
A Közösség egyes országainak nemzeti munkaügyi szabályozása a közösségi irányelveken alapul, de figyelembe veszi a nemzeti sajátosságokat, az egyes országok eltérő feltételrendszerét, hagyományait. A hazai szabályozásban ugyanezt a közelítési módot tartjuk követésre érdemesnek, és azt gondoljuk, a mostani törvényjavaslat alapvetően ezt teszi. A jogharmonizációs kötelezettségen túl a hazai szociális piacgazdaság gyors ütemű fejlődése túlhaladta bizonyos értelemben a jelenlegi munkaügyi szabályrendszert, tehát az átalakítás ezért is sürgető. Időközben jelent meg igény például a részmunkaidős foglalkoztatásra vagy a távmunka szabályozására. Most időtálló törvényt kell alkotnunk, amit a hazai munkavállalókkal és munkáltatókkal szembeni felelősség, a szakszerűség és a gondosság kell hogy áthasson és jellemezzen.
Amint mondottam, az alapelvekkel egyetértünk, de a törvényjavaslat számos helyen bizonytalan megfogalmazásokat tartalmaz, amelyeknek újragondolását javasoljuk. Erre néhány példát hadd soroljak fel! Minden bizonnyal fordítási hiba, hogy a törvényjavaslat 3. §-ában módosítani javasolt, a munka törvénykönyve 5. § (1) bekezdése a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szólva fajról beszél. Ez súlyos fordítási hiba nézetünk szerint. Természetesen az etnikai hovatartozás szerinti hátrányos különbségtétel tilalmával messzemenően egyetértünk.
Szintén félrevezető és korrekciót igényel a törvényjavaslat 4. §-ában előírt rendelkezés, amely a hátrányos megkülönböztetés szabályairól beszél. Nyilván nem így értette az előterjesztő, de ezek a hibák is jelzik, hogy a törvényjavaslat kiforrott anyagnak még nem teljességében tekinthető.
A javasolt törvényszöveg több helyen megfogalmazásában is irányelv jegyeket mutat. A javaslat 2. §-a az eredeti munka törvénykönyve 3. §-át kiegészíti a (2) bekezdéssel, melyben a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából jelentős tényekről és körülményekről ír a törvényszöveg. A "jelentős" szó nehezen értelmezhető a jogalkalmazás során.
Hasonló aggályokat vet fel a törvényjavaslat 7. §-ában megjelenő, a 76. §-t kiegészítő rész, "a munkavállalót terhelő munkába járási aránytalan többletköltséget" vagy "az átirányítással járó aránytalan sérelem" fordulat alkalmazásával. Hasonló megfoghatatlan kitételek több helyen is fellelhetőek.
Ezek az irányelvekbe illő megfogalmazások a munkavállalók kiszolgáltatottságát is növelhetik, ugyanakkor parttalan viták alapjául szolgálhatnak a munkáltatók és dolgozói érdekképviseletek között. Félő, hogy a munkaügyi vitákban eljáró bíróságok is kellő jogi iránymutatás nélkül maradnak, ha a törvényi előírások nem elégségesen egzaktak.
A fiatal munkavállalók munkaviszonyának kérdését rendezni kell. Öröm számunkra, hogy a törvényjavaslat ezt megteszi. A 18 éven aluli munkavállalók foglalkoztatási szabályrendjének törvénybe iktatását a Magyar Demokrata Fórum üdvözli.
A csoportos létszámcsökkentés szabályai ma is jól kidolgozottak, a változtatások azonban további pozitív módosításoknak tekinthetőek. A törvényjavaslat könnyebbé teszi a felszabaduló munkaerő újrafoglalkoztatását, növeli a munkaerő-piaci szervezetek munkájának hatékonyságát. Megnő a munkáltatók felelőssége, számot kell adniuk a csoportos létszámcsökkentés elkerülése érdekében és a hatások enyhítésére tett intézkedésekről.
Hasznos a munkaerő-kölcsönzés munkajogi szabályainak megalkotása. A munkaerő-kölcsönzés már jó ideje élő gyakorlat, azonban szabályok és nyilvántartások nélkül. Az új szabályok a kölcsönözhető munkaerő jogbiztonságát teremtik meg, tiszta viszonyokat határoznak meg a munkaerőt kölcsönbe adó, a kölcsönbe vevő szervezetek és a munkavállalók között. A kölcsön munkaerő a munkaerőpiac perifériájáról bekerül a teljes jogú munkavállalói körbe, ami önmagában is bővítheti a foglalkoztatottságot, és európai színvonalra emeli a munka világának ezt a szeletét is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A pozitív változások kidolgozottsága jó, ugyanakkor néhány változtatási javaslat kevésbé jól kimunkált, újragondolást, a közösségi irányelvek nemzeti alkalmazási lehetőségeinek feltárását, hazai jogrendünkbe illesztését követeli.
Alapelvnek tekintjük, hogy azon területeken, ahol a jelenlegi munkaügyi szabályozás jó, ne rontsuk el; ahol a munkavállalót hátrányosan érintik a szükségszerű változások, az átállásra adjunk időt; ahol lehet, a változtatás ne diktátum legyen, hanem a munkavállalókkal konszenzuson alapuló új feltételrendszer.
(11.40)
A törvényjavaslatot áttanulmányozva a teljesség igénye nélkül a Magyar Demokrata Fórum ezeket a módosítandó területeket az alábbiakban jelöli meg.
Ilyen a javaslat 9. §-a, amelynek (2) bekezdésében megfogalmazottak szerint a törvényszöveg az átirányításnál az aránytalan sérelmet zárja ki. A definíció, ahogy az előbb már erre utaltam, megfoghatatlan, pontosabban kellene körülírni. Pozitívum viszont, hogy a törvényi rendelkezés az átirányítás esetén a ténylegesen végzett munkáért járó magasabb bér kifizetését kötelezővé teszi.
Ilyen a javaslat 11. §-a; ez a rendelkezés az állami, beleértve az állami résztulajdonosi kört is, illetve szélső esetben néhány részvény által önmagában is jogteremtő tulajdonosi kapcsolódást, szabad munkavállalói átirányítást jelent. A törvénymódosítás gyakorlatilag valamennyi munkavállaló munkaszerződésének átdolgozását is igényelné a hatálybalépését követően. A Magyar Demokrata Fórum szerint ez olyan horderejű változás lenne a hazai munka világában, melynek várható hatásait modellezni kell és hatástanulmányt kellene készíteni.
Ilyen a javaslat 15. §-a; ezen rendelkezés szerint, amennyiben kollektív szerződés vagy a felek megállapodása nem rendezi a munkarendet, a munkaidőkeretet, a napi munkaidő-beosztás szabályait a munkáltató állapítja meg. Ez a rendelkezés elvileg feleslegessé teszi a munkavállalói és az érdekvédelmi szervezetek hozzájárulását. A rendelkezést ismételt megfontolásra javasoljuk.
A 118/A. § (1) és (2) bekezdése alapján legfeljebb négyhavi munkaidőkeret is meghatározható. A törvényjavaslat ugyan kollektív szerződéshez köti ezt a lehetőséget, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy a munkáltató és a munkavállaló érdekérvényesítési lehetőségei jelentősen eltérnek.
A tervezett változások racionalitása ugyan vitán felül álló, de a hazai feltételek bizonyos esetekben még hiányoznak. Elég, ha a gyermekintézmények nyitva tartására utalunk, amely önmagában is kizárná a dolgozó nők többségét a munkavállalási lehetőségekből, különösen akkor, ha a 119. § (3) bekezdés és a 120. § (1) bekezdés is életbe lép. A napi négy és tizenkét óra között ingadozó, illetve az egyes napokon belül is változtatható munkaidőt a gyermekes anyák, különösen a gyermeküket egyedül nevelők - függetlenül attól, hogy nők vagy férfiak -, nem vagy csak nagyon nehezen tudják tolerálni. A Magyar Demokrata Fórum szerint ezen rendelkezések csak a munkavállalók hozzájárulásával valósíthatók meg, különösen akkor, ha az érintettek garanciát kapnak arra, hogy ne érje őket joghátrány, ha a munkáltató felhívására nem áll módjukban vállalni az érintett jogszabályokban körülírt kötelezettségeket.
Tisztelt Ház! Most a családtámogatással összefüggő kérdésekről szeretnék szólni. A gyermekgondozási szabadságról visszatérő szülőknek, a gyakorlati igénybevétel alapján elsősorban az anyáknak javasoljuk, hogy 90 napig ne lehessen felmondani, szemben a törvény módosításában szereplő 30 nappal. Ez a viszonylag hosszabb türelmi idő lehetővé tenné a gyermekes szülőknek az új helyzethez való alkalmazkodását, megkönnyítené a keresőtevékenység és a gyermeknevelés összeegyeztetését. A törvényben javasolt 30 napos felmondási idő alatt sem a munkavállalónak, sem a munkáltatónak nem válik egyértelművé, hogy a szülő, az anya az új helyzetben a vele szemben támasztott munkakövetelményeknek meg tud-e felelni vagy sem.
A munka törvénykönyve a módosítások után sem - s ezt talán hiányosságaként vethetném fel - foglalkozik kellő mélységben a részmunkaidős foglalkoztatással. A részmunkaidős foglalkoztatás elterjesztésében nagy lehetőségek rejlenek mind foglalkoztatáspolitikai szempontból, mind a munkavégzés és a családi élet harmonizálása érdekében; ugyanakkor elősegíti a munkaerőpiac nagyobb flexibilitását is. Nemzetközi összehasonlításban a részmunkaidős foglalkoztatásban nagy lemaradásunk van. Mi részmunkaidő esetében szülőkről beszélünk, a rendelkezésre álló statisztikák ugyanakkor csak a nőkre vonatkoznak, így ezeket idézem dr. Frei Mária egyik tanulmányából. Ezek szerint a részmunkaidőben foglalkoztatott nők aránya a női foglalkoztatottak százalékában 1998-ban az Európai Unió átlagában 28,1, százalék volt, Angliában 41,2 százalék, Németországban 32,4 százalék, Belgiumban 32,2 százalék, Ausztriában 22,2 százalék, még Törökországban is 13,3 százalék. Ezzel szemben Magyarországon ez az arány 5 százalék, ami Csehország 5,4 százalékos adatával vethető össze. A részmunkaidős foglalkoztatás ezekben az országokban 1990 óta körülbelül ezen a szinten mozog. Úgy véljük, hogy még azonos munkavolumen mellett is nagyobb lenne a nők foglalkoztatási aránya Magyarországon, ha nagyobb gondot fordítanánk a részmunkaidős foglalkoztatásra.
Természetesen megkérdezhetjük, hogy mi az akadálya ennek hazánkban. Kereseti oldalon a munkáltatók általában azt szokták felvetni, hogy a munkaadónak nem érdeke a részmunkaidős munkavállalók alkalmazása, mivel ezáltal fajlagosan megnövekednek a költségei - utazási költségtérítés, védőruha, egészségügyi hozzájárulás, egyebek -, valamint a munkaszervezési-adminisztrációs terhek is megnőnek. A munkavállalói oldalról is jelentkeznek problémák, hiszen a részmunkaidősök joggal vélhetik úgy, hogy munkaerő-piaci pozíciójuk általában gyengébb, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott társaiké. Például tőlük esetenként könnyebben válnak meg, alacsonyak az alacsony munkabérből származtatott juttatások, például a nyugdíj, valamint az egyéb ellátások is. A részmunkaidős alacsony keresethez képest a részmunkaidőben foglalkoztatottak költségei - ruházkodás, étkezés - fajlagosan olyan magasak lehetnek, hogy nem éri meg a különbséget. Ezek az indokok természetesen jogosak és nehezen leküzdhetőek, ám azt javasoljuk, hogy ez a front a törvényi környezetet tekintve kerüljön áttörésre.
A nemzeti családpolitikai koncepció kilátásba helyezte, hogy olyan módosítást eszközöl a munka törvénykönyvén, ami után a munkáltató a kisgyermekes szülők igényét a részmunkaidős foglalkoztatásra csak alapos indokkal utasíthatja el. Javasoljuk, hogy a kisgyermekes szülők részmunkaidős foglalkoztatása esetén a munkavállalóknak az egészségügyi hozzájárulás mértékét központi forrásból, például a Munkaerő-piaci Alapból térítsék meg, esetleg fontoljunk meg további adókönnyítéseket is.
Tisztelt Ház! Most elsősorban a kisgyermekes szülők részmunkaidős foglalkoztatásáról beszéltem, és amennyiben az anyák ezt szélesebb körben igénybe veszik, úgy jobb lehetőségük lesz a teljes munkaidős foglalkoztatásra is akkor, ha a gyermeknevelési időszak lezárul. Ez tehát egy komoly további előny, mert a 35-40 közötti nők újra bekapcsolódása a munkába ma nem megoldott kérdés. De hozzáteszem, hogy a részmunkaidő kérdése nemcsak a kisgyermekeiket nevelő szülőket kell hogy érintse, hanem ki kell terjeszteni általában a munkavállalók teljes körére.
Azzal kezdtem a beszédemet, hogy az elmúlt tíz esztendő a nagy változások ideje volt és a szereplők is változtak. Ma a munka világát sajátos szerepzavar jellemzi. Csak két példát hadd citáljak. Az egyik: az előző ciklus idején elfogadott Bokros-csomag nagy jó akarattal sem nevezhető egy baloldali program vagy koncepció megvalósításának; a másik pedig a közelmúltunk egyik történése, amikor a minimálbér ügyét vitattuk. Itt a szakszervezetek, akik meglehetősen nagy szerepzavarba kerültek, tulajdonképpen az állammal szemben fogalmazták meg igényeiket, és ebben a helyzetben a munkavállalók érdekeinek képviseletét a minimálbér felemelésével tulajdonképpen a polgári kormány vállalta át. Nagyon fontos ennek a most előttünk fekvő javaslatnak a megvitatása és elfogadása; ennek sikere akkor garantálható, ha a szerepek tisztázottak, mindenki a saját szerepének megfelelő identitást veszi fel, ennek megfelelően cselekszik.
Ennek figyelembevételével a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja a törvényjavaslatot elfogadásra javasolja. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
HERÉNYI KÁROLY, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság múlt szerdai ülésén tárgyalta a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosítását, illetve az erről szóló törvényjavaslatot.
Az előbb képviselőtársam, Vojnik Mária, azt mondta, hogy az egészségügyi és szociális bizottság ülésén kormánypárti képviselők nemigen tettek fel kérdést a kormány képviselőjének, előadójának. Hasonló helyzet állt elő a gazdasági bizottság ülésén is. Azt gondolom, hogy ennek oka az, hogy a kormánypárti képviselők számára e törvénymódosítás evidenciaszámba megy, tehát különösebb kérdéseket nem kellett ott föltennünk, mert meggyőző volt az előterjesztés.
1991-hez képest - hiszen a törvénymódosítást nyilván az indokolja, hogy a helyzet alapvetően megváltozott - tényleg lényeges változásnak lehettünk tanúi. 1993-ig meredeken emelkedett a munkanélküliek száma. A rendszerváltozás egyik legkritikusabb időszaka volt ez, és az egyik legsokkolóbb jelenség és hatást kiváltó folyamat a munkanélküliség nagy arányú terjedése, térhódítása volt, amely, ahogy 1993-at elértük, kezdett megfordulni, és azóta a trend egészen más lett.
Akkoriban a munkahelyek elvesztésének alapvetően az volt az oka, illetve a munkanélküliek létszámának gyarapodását az idézte elő, hogy munkahelyek szűntek meg százezrével, hiszen a szerkezetváltásnak, a privatizációnak, az állami vagyon lebontásának ez volt a következménye. Mára a gazdasági helyzet változása következtében a munkanélküliség sokkal inkább abból adódik, hogy a munkavállalók képzettsége nem felel meg az elvárásoknak, hiszen fejlettebb országrészeinkben már tapasztalható, hogy számos betöltetlen munkahely van, mert egyszerűen nincs kellően képzett munkaerő, amely rendelkezésre állna.
Ezért gondoljuk, hogy ez a kormány által beterjesztett törvénymódosítás megteremti annak a lehetőségét, hogy egyfelől a képzést hatékonyabbá, jobbá tegye, és ezáltal az elhelyezkedést, a munkába állást elősegítse, másfelől az inaktívak, akik még nem vesztették el a munkahelyüket, de valamilyen okból nem vesznek részt munkában, ne kerüljenek hátrányba. Itt nagyon fontos a gyermekgondozási segélyt, ápolási díjat vagy gyermekgondozási díjat igénybe vevők köre, akik azáltal, hogy meghatározott időre kiesnek a munkavégzésből, lépést tudjanak tartani a technológiai folyamatok változásával, fejlődésével, be tudjanak kapcsolódni ennek az ellátásnak a keretébe, és munkaerő-piaci esélyeik növekedjenek vagy javuljanak.
A törvényjavaslat másik lényeges eleme egy új központi hivatal, a foglalkoztatási hivatal létrehozása, amelynek törvényi feltételeit teremti meg ez a módosítás. Egy 1997-es törvénymódosítást követően állt elő az a helyzet, amely irányítási nehézségeket eredményezett és okozott.
A gazdasági bizottság tagjai a beszámoló meghallgatása után 16 igen szavazattal, 10 nem ellenében és tartózkodás nélkül ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartották, és javasolták az Országgyűlésnek.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban annyit, hogy az előttünk fekvő, a polgári törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslatot a Magyar Demokrata Fórum a vitában és a szavazásnál is támogatni fogja.
Az előbb sajtószabadságról és sok egyébről esett szó; Pető Iván képviselőtársam a sajtószabadságról beszélt. Engedtessék meg nekem, hogy egy kicsit más megközelítésből, mint ahogy általában szoktunk beszélni róla, hadd tegyek említést a sajtószabadságról. Azt gondolom - és talán nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel -, hogy a sajtószabadság alkotmányos, törvényi feltételei ma Magyarországon teljes mértékben érvényesülnek. A sajtószabadságot ma más gátolja, és más állja útját, és ezek anyagi jellegűek.
Aki ma sajtóterméket akar előállítani, annak két dolgot kell elérnie, egyfelől megfelelő tőkét kell mozgósítania, másfelől olyan anyaggal kell megtöltenie azt az orgánumot, amely eladhatóvá teszi. Az eladhatóság, a példányszám emelése egyenes arányban van egymással és összefügg - ez nagyon gyakran a minőség, a színvonal rovására megy, és nagyon gyakran tartalmi értelemben a sajtószabadság korlátozását is jelenti.
Egyébként a mostani törvénymódosítás a mi véleményünk szerint nem olyan súlyú és terjedelmű, mint ahogy azt előttem ellenzéki képviselőtársaim állították. Nem a sajtószabadságot akarja ez a módosítás korlátozni, hanem azt a felelőtlenséget, amely általában a szabadság talán természetes velejárója, de mindenképpen korlátozásra szorul. Tulajdonképpen két alkotmányos jog érvényesüléséről van szó, és a mi véleményünk az, hogy ezek közül az egyik, a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos joga, szinte száz százalékban érvényesül a magyar gyakorlatban. A másik viszont, az emberi méltósághoz való jog, a személyiségi jog védelme az előzővel szemben inkább csorbát szenved.
Mondhatnám azt is egy példával, hogy a montesquieu-i három hatalmi ág mellett megjelent egy negyedik hatalmi ág, amely a közvélemény-formálás szempontjából hatalmas súllyal és jelentőséggel bír, tulajdonképpen anyagi természetű, és mindenféle társadalmi kontroll híján működik. Ezért lenne nagyon fontos, hogy a szabadsággal együtt járó felelősség itt erőteljesebben érvényesüljön. Mondhatnám úgy is, ahogy azt a frakcióülésünkön megfogalmazták, hogy tudomásul kell venni, hogy az én öklöm szabadsága tulajdonképpen addig terjed, amíg a másik orra el nem kezdődik, vagy amíg a másik orrát el nem érem.
A kérdés az, hogy vajon a mostani polgári törvénykönyvben eléggé védett-e a személyiségi jog. Látszólag úgy néz ki, hogy igen, azonban ha újságírók és politikusok között egy hasonlatot alkalmaznék, és azt mondanám, hogy ezek meccsek, akkor olyan 5:1-re idáig az újságírók vezetnek. Minden párt politikusai közül tudnék felhozni olyat, akit valamifajta sérelem ért a sajtó útján, és majdnem mindegyikről be tudom bizonyítani, hogy azok a polgári törvénykönyv által biztosított helyreigazítási és jóvátételi eljárások, amelyekkel élt, messze nem hozták meg azt a hatást pozitív értelemben, amit a sajtóban alkalmazott vagy a sajtó által ellenük véghez vitt "támadás", rongálás előidézett és okozott.
Egy-két dolgot azért hadd hozzak fel példának! Talán emlékeznek rá, hogy a Magyar Köztársaság volt miniszterelnökéről egy ízben, egy ma már nem létező lapban kétszer kétkolumnás tanulmány jelent meg, illetve irodalmi igényűnek feltüntetett mű, amely az ő magánéletét boncolgatta és gazdasági kapcsolatait. Természetesen per lett a dologból, természetesen a volt miniszterelnök ezt a pert megnyerte, a per által ami pénzhez jutott, jótékony célra használta fel, de én azt gondolom, hogy a magyar újságolvasók vagy a sajtót követők, figyelők tudatában sokkal kevésbé ragadt meg az a hír, amely erről a perről szólt, mint maga a hamis tényállítás.
Ezekből az indokokból kiindulva azt gondolom, hogy ez a módosító javaslat, amelyet most képviselőtársaink elénk terjesztettek, mindenképpen támogatandó. De nemcsak a közélet szereplőinek, akiknek nyilván nagyobb toleranciával kell bírniuk az átlagembernél, fontos ez a módosító javaslat, mert nemcsak az állampolgárokat fogja védeni, és nemcsak a méltósághoz való alkotmányos jogot biztosítja, de azt gondolom, hogy az újságírók társadalmának jelentősen nagyobb tisztességes részét is védeni fogja, hiszen az újságírók ugyanazon helyzetben vannak, mint a politikusok, hogy igen gyakran esnek az általánosítás áldozatául.
Ha jól megnézzük, akkor a közvélekedés, a közmegítélés nem helyezi sokkal jobb pozícióba az újságírók társadalmát, mint a politikusokét, úgyhogy ők is rászorulnak ilyen típusú védelemre. Az általánosítás szokása alól talán kiragadható lesz a dolog, ha megnevezik azokat, akik az alkotói szabadsággal ily módon élnek vissza.
A végső megoldás talán majd az lesz, ha az újságírók etikai szervezete olyan erős befolyásolással, és olyan erős érdekérvényesítő képességgel fog rendelkezni saját berkein belül, hogy az oda nem valókat, akik a szakma írott, íratlan és erkölcsi szabályait nem tartják be, saját maga fogja kiközösíteni.
(15.50)
De addig, amíg ez nem történik meg, és nem tudom, mikor fog ez megtörténni, addig, úgy gondoljuk, ez a törvényjavaslat, amelyet - még egyszer mondom - a Magyar Demokrata Fórum támogatni fog, el fogja érni a célját, és talán rendezettebbé teszi azokat a viszonyokat, amelyek ma a magyar média világát, általában a közéletet jellemzik.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Teljesen egyetértünk, de én nem egy miniszterelnökről akartam beszélni, mert - ahogy mondtam - minden pártból tudnék példákat felhozni. Engem a jelenség aggaszt, és én azt remélem ettől a törvénytől, hogy talán valami preventív hatása is lesz, hiszen az ilyen, a sajtó útján elkövetett sérelmek általában nem állíthatók helyre. Abban, azt hiszem, egyetértünk, hogy ha valakit ilyen súlyos vádak érnek és utána a cáfolat megjelenik sokkal kisebb terjedelemben, a helyreigazítás is, és csak egyszer, annak közel nem olyan a hatása, ami ellensúlyozni tudná az eredeti írás negatív hatásait.
Én abban bízom, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos megelőző üzenetet fog magában hordozni, nagyobb felelősségre, felelősségteljesebb munkálkodásra fogja ösztönözni az újságíró kollégákat. Köszönöm szépen.
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államiságunk ezeresztendős ünnepén érdemes megvizsgálni, mi ennek a csodának a titka, hogy ez a kicsiny, maroknyi nemzet ezer esztendőn keresztül ilyen nyelvi elzártságban, ilyen elszigeteltségben, de létezni tudott és meg tudott maradni. Ha az okokat keressük, akkor nyilván keresztény hitünk, hazaszeretetünk, kitartásunk és mindezek mellett, ugyanilyen fontossággal az ünnepeink is szerepet játszottak abban, hogy mi most itt lehetünk és magyarul beszélhetünk. Jól tudták ezt 1944 és '45 tájékán, akik akkor hatalomra kerültek: ha egy nemzetet vagy egy rendszert ki akarsz kezdeni vagy szét akarsz verni, akkor kezdd az ünnepei szétverésével.
Történelmi folytonosság szakadt meg 1944-45-ben, tudatos történelemhamisítás indult. Megindult az úgynevezett szocialista tudat formálása, és ez a szocialista tudat nem tartotta szükségesnek a magyar nemzet ezeréves történelmének hiteles ismeretét, múltunk, gyökereink tudatos vállalását, sőt mindent elkövettek a történelem meghamisítása érdekében, nemzettudatunkat, nemzeti büszkeségünket rombolták, a "bűnös nemzet" tudatát igyekeztek belénk plántálni. Legnagyobb nemzeti ünnepeinket elvették: március 15-e a Tanácsköztársaság vörösterrorjával került egy szintre, és Forradalmi Ifjúsági Napok néven mosták össze 1848 hőseit 1919 vörös terroristáival; államiságunk ünnepét, augusztus 20-át, Szent István ünnepét az új kenyér és az új sztálinista alkotmány ünnepévé alacsonyították; október 23-a megünneplése államellenes bűncselekménnyé minősíttetett, szaporítva ezzel a rendőrség munkáját. Ünnepelhettünk viszont november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom esedékes évfordulóján, mintha bármi közünk is lett volna hozzá, azon kívül, hogy következményeit negyven éven át szenvedtük el.
Sajnos ez a nemzettudatot romboló szándék 1990 után sem hagyott alább. Emlékezzünk csak arra a hisztériakampányra, arra a jajveszékelésre, amitől Horthy Miklós kormányzó hazai földbe való temetése idején volt hangos az ország! Ugyanezek a hangok gúnyolódtak a Magyar Köztársaság jelképeiről, a köztársaság címeréről folytatott vita során; de tetten érhető ez a gúnyos, lekicsinylő stílus akkor is, ha 1956-ról esik szó. Döbbenetes és felháborító, ahogy, hála istennek, egyre kevesebben, de nagy közvélemény-formáló erővel bíró csoportok azokról az '56-os, még köztünk élő hősökről beszélnek, akik életük kockáztatásával fizették meg mai szabadságunk árát. Elég a Hősök terére kimennünk, hogy az ilyenfajta gondolkodás eredményeiről a gyakorlatban szerezzünk tapasztalatot: addig, amíg más nemzet tisztelettel adózik hősei előtt, addig nálunk az ismeretlen katona sírját gördeszka-, görkorcsolya- és BMX-pályának használják rosszul nevelt vagy csak közönyös fiatalok. Az előbb megemlítették itt Arlington példáját, a Vörös teret, én megemlíthetném Athént vagy Varsót, ahol díszőrség vigyázza az ismeretlen katona sírját.
És ha a törvénynek van hibája, akkor egy biztosan van: talán nem a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe kellene ennek az ügynek a rendezését helyezni, mert idáig is lehetősége lett volna, hogy ezen a helyzeten változtasson, de nem tette meg. Azt gondolom, ez a honvédelmi miniszter hatás- és jogköre kell hogy legyen, és ilyen irányú módosító javaslatot be is fogunk adni.
(17.10)
A nemzeti gondolat elutasításáról hozhatok példát a kultúra területéről is. 1992 januárjában, amikor ennek a hónapnak a 22. napját, a Himnusz születésének napját a magyar kultúra napjává nyilvánította az akkori kormány, az előterjesztő minisztérium államtitkára kénytelen volt a kérdések méltatlansága miatt egy televíziós vitát otthagyni. Emlékeztetnék rá, hogy közelmúltunk jó néhány esztendejében hivatalos alkalmakkor nemzeti imádságunk többnyire csak a szovjet himnusz és az Internacionálé társaságában hangozhatott el, mert tudták - és az ellenzők ma is tudják -, hogy egy erős nemzettudat megfosztja a zavaros ideológiákat vallókat, a lelki zavarosban halászókat a siker esélyétől.
Ezért nagyon fontos és mulasztást pótló az előttünk fekvő T/4163. számú, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényjavaslat, amely nem előzmények nélküli. Elődjének tekinthető az 1924. évi XIV. törvény. Ez a törvény minden esztendő májusának utolsó vasárnapját szentelte az első világháború hősi halottainak emlékezetére. Az előttünk fekvő javaslat a gondolatot és a célt kiterjeszti ezer esztendőre, mert nincs még egy nép Európában, amelyik ennyi hősi vért áldozott volna a hazája védelméért, mint a miénk.
Május utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánítjuk. A törvény elfogadása méltó módon illeszkedik a millenniumi eseményekhez, és folytatja azt a sort, amelyet a 2000. évi I. törvény kezdett meg. A Szent Korona tavaly január 1-jei Parlamentben való elhelyezéséről rendelkezett ez a törvény, kiszabadítva az államiság szimbólumát múzeumi zártságából. (Dr. Szűrös Mátyás: Rabságából!)
Az előttünk fekvő törvény rövid, mindössze öt paragrafusból áll. De nem is kell ennél hosszabb törvény, hiszen az emlékezés és a hősök iránti tisztelet minden igaz magyar lelkében ott él. Fontos törvény ez, értékrendet, erkölcsi rendet helyreállító törvény. Szinte hallom és halljuk, hallottuk az ellenérveket: van ennél fontosabb dolgunk is, inkább a gazdasággal kellene törődnünk, vagy már megint magyarkodunk. Igen, ha úgy tetszik, magyarkodunk. Magyarkodunk, hogy helyreállítsuk nemzeti öntudatunkat, nemzeti büszkeségünket múltunk teljes egészének becsületes és tisztességes vállalásával. Tesszük azért, mert adósai vagyunk hőseinknek, eleinknek. Tesszük azért, mert tudjuk, hogy az egészséges nemzettudat, a nemzeti önismeret a legfontosabb nemzetépítő és nemzetmegtartó erő. Tesszük azért, mert az egységesülő Európában csak erős és egészséges nemzettudattal rendelkező népeknek van sikerre esélyük. A törvény ezt a sikert fogja szolgálni.
Ezért a Magyar Demokrata Fórum az előttünk fekvő törvényjavaslatot támogatja, és az Országgyűlésnek elfogadásra javasolja.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol Lezsák Sándor befejezte vagy abbahagyta. Ő a hazai helyzetről adott egy áttekintést, én ezt folytatom, és megpróbáljuk ezt a kérdéskört nemzetközi vonatkozásban is egy kicsit megvilágítani és körüljárni.
A jövedelmi szakadék nem csupán a szociális ellátások megvonása vagy megkurtítása miatt növekedett meg, hanem azért is, mert megszűnt az adómentes létminimum lehetősége, ezzel együtt viszont látványosan mérséklődtek a sokmilliós jövedelmek felső adókulcsai.
(13.20)
Itt nyilván az előző időszakról, ciklusról, az ezt megelőző évekről van szó. Azaz: amíg a legszegényebbektől elvettek, addig mindent, ennek az elvont jövedelemnek egy jelentős részét megszűnő adóteher formájában a szocialista-szabad demokrata kormány átcsoportosította a leggazdagabbakhoz, ami értelemszerűen tovább növelte a jövedelmi szakadékot.
1998-ban és '99-ben az új polgári kormány egyre több, korábban megvont szociális vívmányt állított vissza. Ennek ellenére 1999-ben tovább nőttek a jövedelmi különbségek. Ebben az évben a legmagasabb jövedelmű népességtized a jövedelmek 29,4 százalékát szerezte meg, míg a legalsó népességdecilis csak 3 százalékot, azaz 9,8-szoros jövedelmi különbséget mértek. Szaknyelven szólva, 1999-ben ellátási vákuum keletkezett a családtámogatások rendszerében.
A Bokros-csomag által megszüntetett ellátások időben elhúzódó negatív hatása ebben az évben vált legerősebbé, ugyanakkor az új kormány által elkezdett családpolitika pozitív hatása még nem érvényesült. Akkor a legtöbb társadalompolitikus úgy vélekedett, hogy a jövedelmi folyamatok tehetetlenségi hatása hamarosan a lélektani határ, a tízszeres jövedelmi különbség fölé növeli a hazai jövedelemdifferenciáltságot.
Nem ez történt. A foglalkoztatottság növekedése, a családosok adóterheinek mérséklése és a korábban megvont szociális ellátások helyreállítása 2000-ben már látványosan éreztette hatását. A tavalyi évben, 2000-ben hét és félszeresre csökkent a jövedelmi különbség a legszegényebb és a leggazdagabb népességtized között. Ez óriási eredmény, jelzi azt, hogy helyes a polgári kormány kiemelkedésre, munkára és tanulásra ösztönző szociálpolitikája.
Magyarország eredményeinek értékelése érdekében szólnom kell nemzetközi tapasztalatokról is. Csak olyan országokkal korrekt az összehasonlítás, amely országok szintén rendszerváltó országok. Ezen országoknak három csoportja rajzolódott ki. A szegények és gazdagok közötti szakadék Magyarországon jobban nőtt, mint Németország keleti felében, Csehországban és Észtországban. Ez utóbbi három ország közös vonása az, hogy a '90-es évek végéig folyamatosan polgári pártok voltak kormányon. Ismétlem, az elszegényedést a rendszerváltó országokban leginkább a folyamatos polgári kormányzás akadályozta meg!
Külön figyelemre méltó Észtország példája, ahol a régi Szovjetunió területén belül a legnagyobb jövedelmi differenciáltságot mérték 1990 előtt. (Dr. Wiener György: Ott volt a legmagasabb az életszínvonal!) Ezt a polgári értékrend még meglévő hatásával magyarázták. Nos, 1990 után a volt szovjet tagállamok között ma is itt tapasztalhatók a legkisebb jövedelmi különbségek, és paradox, de igaz, hogy ismét a polgári értékrend erős volta miatt, ami megakadályozta a más tagállamokban felülkerekedő, gátlástalan jövedelem- és vagyonfelhalmozást.
Magyarországhoz hasonló jövedelmi különbségek alakultak ki Lengyelországban, Litvániában és Szlovákiában. Ez utóbbi három ország közös vonása az, hogy a '90-es évek végéig váltógazdálkodásban kormányoztak a polgári és az 1990 előtti hatalmi garnitúra pártjai. Nem sikerült olyan mértékben megállítani az elszegényedést, mint a folyamatosan polgári kormányok alatt működő országokban, de jobban sikerült megállítani az elszegényedést, mint a folyamatosan baloldali kormányzás alatti államokban. (Szabó Sándorné: Hol élsz?)
Látványosan növekedtek a jövedelmi különbségek Oroszországban, Bulgáriában, Szerbiában és Lettországban. Mindezen országok közös vonása az, hogy a '90-es évek végéig folyamatosan az 1990 előtt hatalmi garnitúra pártjai, az úgymond baloldali értékeket megvalósító pártok voltak hatalmon. Ezekben az országokban már az elmúlt évtized közepe körül több mint tízszeres jövedelmi különbséget mértek a legszegényebb és a leggazdagabb népességtized között, és ez a szakadék azóta nyilván tovább növekedett. Ezekben az országokban a volt pártapparátus úgy teszi önmagát milliárdos réteggé, hogy eközben folyamatosan működteti a baloldali értékeknek a sokakat még megtévesztő frazeológiáját.
Mi a tanulság a nemzetközi adatokból? Nem tett különösebbet a magyar polgári kormányzat, mert a német, észtországi és cseh társai hasonló eredménnyel fel tudták venni az elszegényedés elleni küzdelmet. A hazai baloldali pártok sem mások, mint az orosz, lett vagy szerbiai társaik, akik szintén hasonlóan képesek voltak megnövelni a lakosságon belüli jövedelmi szakadékot. Mi mindnyájan, a hozzánk tartozó polgári, illetve hozzánk tartozó baloldali kormánycsapatokban azonos teljesítményt nyújtottunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Wiener György képviselőtársam kétségbe vonta az én állításaimat. Én azt gondolom, hogy amiket én elmondtam, azok tények. Az, hogy Mec iart milyen gondolkodású és ideológiájú politikusnak minősítjük, az majd legyen kettőnk vitája. (Dr. Wiener György közbeszól.) Jó, legyen majd kettőnk vitája.
Én másról szeretnék beszélni: ennek a vitának, amit ma megszerveztünk és megrendeztünk, a céltalanságáról. Van egy adott helyzet Európában és Magyarországon is a rendszerváltást követően, és kormányok több-kevesebb sikerrel próbálják ezt megoldani. Úgy tűnik, hogy talán a jobboldali kormányok egy kicsit több sikerrel, mint a baloldaliak. (Taps az MDF soraiban.) De mindenképpen figyelembe kellene venni egy alapvető dolgot. Ilyen és hasonló rendszer, demokrácia sok országban működik, és viszonylag kevés országban működik eredményesen. Meg kellene vizsgálni, hogy ahol eredményes, ott ennek mi az oka. Ha én ezt a dolgot a játékelmélet modelljeivel próbálom megvilágítani, akkor háromféle lehetőség adódik. Lehet játszani egy olyan modellt, ahol minden játékos vesztes; lehet játszani egy olyan modellt, amit mi játszunk 12 éve, hogy van egy vesztes és van egy győztes; és lehet játszani egy olyan modellt, ami a siker garanciája: a győztes-győztes modellt.
Ezek a viták, ezek a ma itt, ebben a parlamentben kiprovokált vagy előhívott viták nem a győztes-győztes modell érvényre jutását szolgálják, újra parttalanná teszik a dolgot, és nem a megoldás felé vezetnek minket, nem a szegénység valódi felszámolása felé. Amíg a parlamenti pártok nem lépnek ezen túl, és nincs egy nemzeti minimum vagy megegyezés egy ilyen ügy kezelésében, addig a sikerre sem nekünk, sem ennek az országnak reménye sincs.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF padsoraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Balatonföldvár, Kőröshegy, Szárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Boglár, Fonyód polgárainak első ízben 30 esztendeje tettek ígéretet arra, hogy az M7-es autópályát a Balaton déli partján továbbépítik. A fejlesztés szükségességéről kár szót ejteni, nincs olyan ember, aki a továbbépítéssel ne értene egyet. Mégis 30 esztendeje az ígéret ígéret maradt.
Autópálya ugyan nem épült, de sok-sok pénzért számos terv készült, különösen Balatonföldvár és Kőröshegy térségéről. Sajátos hely ez, gyönyörű, de komoly építészeti leleményességet igénylő tája a Balatonnak. Nyakas magyarok lakják a vidéket, akik védik szülő- és lakhelyüket. Nem hagyják, hogy a gyönyörű tájon sebet ejtsenek, úgy védik szűkebb hazájukat, mint ahogyan mi védtük a Duna vidékét a vízlépcsőépítés ellen.
Kitartásukat siker koronázta, hiszen a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium szakemberei végül is elfogadták érveiket, és a legeurópaibb megoldás, a V-jelű tervváltozat mellett döntöttek. Csak megjegyzem, hogy a V-változatot a helybéli lakosok és az önkormányzatok 1993-ban már elfogadták. Azóta, illetve a legutolsó V-változat jóváhagyásáig több mint 30 tervváltozat készült.
A napokban az engedélyeztetési eljárás során újabb akadály merült fel. Most a Somogy Megyei Erdőfelügyelőség nem hajlandó a szükséges hozzájárulásokat megadni. Környezetvédelmi, erdővédelmi szempontokra hivatkozva, egy korábbi, a lakosság által elvetett M-jelű változat megépítését szorgalmazzák, sőt az engedélyeztetési eljárást másfél-két hónappal ezelőtt le is állították.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az idő halad, a türelem fogy. Tavaly nyáron civil fórum alakult a továbbépítés érdekében. A forgalom nő, a balesetek száma növekszik, egyre több turista pártol el a Balatontól a tarthatatlan közlekedési állapotok miatt.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az erdőfelügyeletet felügyelő minisztérium felelős tisztségviselőjét kérdezem, meddig kell tűrnünk a hivatalok packázásait. Mikor kezdődhet el, mint a vidékfejlesztés igen fontos eszköze az M7-es gyorsforgalmi út továbbépítése Zamárditól az országhatárig?
Várom államtitkár úr válaszát. (Taps az MDF soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Örömmel hallgattam válaszát, és természetesen elfogadom. Nagyon remélem - és az ott lakó Balaton-parti polgárok nevében adok hangot reményemnek -, hogy végre ez a hosszú egyeztetési szakasz lezárul, és végre továbbépülhet az autópálya.
Nagyon ígéretes és örvendetes, ami a meglévő szakasz felújítását illeti, hiszen a Balaton-partról közlekedve sokan tudjuk bizonyítani, hogy ilyen szervezetlen autópálya-felújítás még nemigen fordult elő. Nagyon reméljük, hogy az évtized közepén már gyorsforgalmi úton autózhatnak a Balaton-parti polgárok is, akik Horvátországba igyekeznek.
Köszönöm válaszát, és elfogadom.
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A tavalyi esztendő egyik legfontosabb elfogadott törvénye a Balaton védelméről szól. Égető szükség van erre a törvényre, hiszen a Balaton állapotának megóvása nemzeti érdek. Magam, egyetértve a törvényalkotó szándékával, számos módosító indítványt nyújtottam be. Az indítványok jó része a törvény végrehajtásának anyagi biztosítékát szolgálta volna. Az előterjesztő azzal az indoklással utasította el javaslataimat, hogy a költségvetési törvény egyéb forrásból - többek között pályázati forrásokból - biztosítja a szükséges pénzt, ugyanis a törvény hatálya alá eső 164 település önkormányzatainak döntő többsége csatornázottság híján nem adhat ki építési, bővítési, korszerűsítési engedélyeket.
Az akkori ígéretekkel szemben a csatornaépítési pályázatok elbírálásakor a térségből benyújtott pályázatok általában nem nyertek támogatást. Így járt Lengyeltóti másik kilenc településsel együtt benyújtott pályázata, amelyet ismét elutasítottak. Ez a pályázat, amely megvalósulása esetén az érintett településeken képződött szennyvizet tisztított állapotban a Balaton vízgyűjtő medencéjén kívülre vezetné, jelentősen szolgálná a Balaton vízminőségének védelmét. Csatornázottság híján ezeken a településeken építési engedély nem adható ki. Ez az egyébként indokolt szigorúság kellő központi források biztosítása nélkül azt fogja eredményezni, hogy a települések elöregedését nem tudjuk lassítani, a népességmegtartó képesség pedig jelentősen romlik.
Kérdezem tisztelt miniszter urat, milyen lehetőséget lát arra, hogy a törvény végrehajtásának, illetve betartásának anyagi forrásai biztosíthatók legyenek.
A körzetben található, a törvény hatálya alá eső 164 település lakói nevében várom tisztelt miniszter úr biztató válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Természetesen elfogadom a választ, és nagyon biztató az, amit a miniszter úr mondott. Egy javaslattal szeretnék élni. Az előbb összehasonlította az ország más településeit, és arra hivatkozott a miniszter úr, hogy ott is nagyon fontos a vizek védelme. Ez természetesen így van, viszont ez a 164 önkormányzat, amely a törvény hatálya alá esik, sokkal nehezebb helyzetbe került ezáltal, hiszen kötelező feladványokat szabtunk és írtunk elő nekik. Abban az esetben, ha az ön által idézett törvény és rendelkezések azon része, amely a felszíni vizek védelme szempontjából a településeket több kategóriába sorolja, úgy alakulna vagy úgy módosulna, hogy ez a 164 település I. kategóriás lenne - itt főleg a háttértelepülésekről van szó, nem a parti településekről, mert ezek nagyjából rendben vannak, hanem a kis, elszegényedett településekről -, akkor ez talán segítené a helyzet megoldását.
Nagyon örülök, hogy a KAC-támogatást Lengyeltóti elnyerte, és nagyon bízom abban, hogy a többi érintett minisztérium is támogatásáról fogja ezt a térséget biztosítani.
Köszönöm, elfogadom a válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! A legnehezebb volt most itt a megszólítások pontosítása, hiszen kétszer volt elnökváltás azóta, amióta én a rendes 15 perces hozzászólásra várok, de hála istennek, sikerült. Unalmas leszek az előttem szólókhoz képest, hiszen én valóban megpróbálok a tárgyra szorítkozni és ennek a beszámolónak a vitájához hozzászólni, ugyanis alapvetően erről van szó.
A hat esztendeje életbe lépett törvény - akármilyen volt ennek az eddigi vitának a hangulata, azért lássuk be - többé-kevésbé jó; azt a célt, amit a törvényalkotói szándék akkor megjelölt, betölti. A cél az, hogy a közpénzek felhasználása a lehető leghatékonyabban történjen, a legátláthatóbb módon, és van egy harmadik és nagyon fontos eleme ennek a dolognak, ami a vita középpontjában állt: lehetőleg az alakuló, formálódó, fejlődő magyar piacgazdaság szereplőinek valamilyen előnyt biztosítson, hiszen nagyon felkészületlenek azokkal a vetélytársakkal szemben, akiknek e vonatkozásban és e téren nagyon komoly rutinjuk, tapasztalatuk és tőkéjük van.
Ahogy tehát mondtam, most a közbeszerzési tanács beszámolójáról fogok beszélni, és azt előrebocsátom, hogy mind a három évi beszámolót, amiről most beszélünk, és a határozati javaslatot a Magyar Demokrata Fórum természetesen elfogadja és szavazataival támogatni fogja. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a közbeszerzések ügyével a Magyar Demokrata Fórum minden vonatkozásban elégedett, hiszen azért erre nincs okunk. Egyszerűen azt mondjuk, hogy a törvény alapján a közbeszerzési tanács alapvetően jól végzi a dolgát, és a dolog viszonylag jól működik.
(16.40)
Azt hiszem, abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az elfogadást követő első nagyobb módosítás - 1990-ben történt ez - javított a törvényen, életszerűbbé tette (Dr. Latorcai János: 1999-ben!) - 1999-ben, így van! -, és megtartotta azokat az erényeit a törvénynek, amelyek lehetővé tették, hogy a magyar vállalkozások versenyképesek maradjanak.
A mögöttünk lévő esztendő adatai azt mutatják, hogy a kis- és középvállalatok egyre jelentősebb szereplői a közbeszerzési piacnak, a 2000. év adatai alapján arányuk elérte az 50 százalékot. Addig, amíg a külföldön bejegyzett cégek aránya 2000-ben 10 százalék körüli volt, az idei előzetes adatok alapján a kis- és középvállalkozások már közel 60 százalékban részesednek a piacból, míg a külföldön bejegyzett vállalkozások részesedése 7 százalék körüli. A fennmaradó részt a magyarországi nagyvállalatok teszik ki, tehát a trend jó. A magyar adófizetők forintjai magyar vállalkozók szolgáltatásait egyenlítik ki és a nemzetgazdaságot gyarapítják. Egyébként a közbeszerzési piac is nő: 1999 és 2000 között közel 25 százalékkal, több mint százmilliárd forinttal bővült a pénzmozgás, és elérte az 524 milliárd forintot.
A két évvel ezelőtti módosítás legfontosabb eleme és talán legfontosabb értéke is az volt, hogy jelentősen szigorította és szűkítette a hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárások lehetőségeit. Míg a szigorítás előtti évben az ilyen típusú eljárások aránya 25 százalék körüli volt, 2000-re ez a szám felére, 12 százalékra csökkent. A hirdetmény nélküli eljárások háttérbe szorulása jelentősen növelte a közbeszerzési eljárások átláthatóságát és nyilvánosságát, hiszen csökkent azon döntések aránya, amelyeknek csak az eredményeit kell közzétenni a Közbeszerzési Értesítőben, egyéb adatokat a pályázóra és a pályázatra vonatkozóan viszont nem.
Ennyit a törvény előnyeiről, nagyságáról és jóságáról, viszont vannak hibái, és most egy-két szót ezekről a hibákról. A kiírástól függően... - hiszen kétféle módon lehet, illetve többféle módon, de alapvetően két nagy csoportba lehet sorolni a kiírásának módját; az egyik kiírás csak az árat veszi figyelembe, a másik mód pedig azt is, amikor egyéb szempontokat vesznek figyelembe: műszaki tartalmat, határidőt, fizetési lehetőségeket és egyebeket. Ennek az eljárásnak a során viszonylag nagy és szubjektív a döntési lehetősége e pontrendszer alapján a döntést hozónak, és bizony ebben a pontrendszerben az ár relatíve háttérbe szorul, és minél bővebb a forrás, annál bőkezűbb a döntéshozó.
Ha összevetjük az állami vagy önkormányzati hasonló műszaki tartalmú pályázatok beruházásait, jelentős áreltéréseket találhatunk. Tehát azzal, hogy összetett és nemcsak az árakat figyelembe vevő döntéseket a törvény lehetővé tesz, és ezekben nem az ár dominál, pontosan az árleszorító hatás érvényesülése veszik el. Mondhatjuk azt is, hogy a törvény alapján igazságosan döntenek, de az elvárhatónál esetenként lényegesen drágábban dolgoztatnak. Ez a gyakorlat nem egyezik az uniós eljárással, módosítani kellene, és ha erre van fogadókészség, akkor ezt a módosító javaslatot megtesszük. Ezzel nem kell megvárni az uniós csatlakozást, ez nem jogharmonizációs kérdés, ez egy kicsit rendet tenne e téren.
Tehetetlen a törvény azokban az esetekben is, amikor nagy összegű beruházások során a pályázat elnyerését követően a pályázót különféle, a megbízó által informális módon kijelölt alvállalkozókkal való szerződéskötésre kötelezi. Eme szerződések értéke esetenként meghaladja a közbeszerzési eljárásra kötelező összeget, de mivel a megbízó itt már nem költségvetési szerv, nem kötelezhető közbeszerzési eljárásra.
Szólni kell arról a helytelen és elfogadhatatlan gyakorlatról is, amit a számvevőszéki jelentés is tartalmaz, amikor a vesztesek alvállalkozóként jelennek meg, és alvállalkozó végzi el a munkát; a fővállalkozó tulajdonképpen megdrágítja az egész eljárást, és a fővállalkozói hasznot teszi zsebre, de igazából produktuma nincs. A Számvevőszék jelentése azt mondja, hogy az eljárás szabályos, de ha ez szabályos, akkor rosszak a szabályok, ha ez törvényes, akkor rosszak a törvények, ezen változtatni kell, és mi természetesen ebben is partnerek vagyunk.
Természetesen szólni kell az autópálya-építés ügyéről, és meg kell védenem a bizottságot, hiszen nem kompetenciájuk egy olyan eljárás vizsgálata, amely nem esik a törvény hatálya alá. Ezt az általunk 1995-ben elfogadott törvény 1. §-ának d) pontja teszi lehetővé. Itt sokan elmondták, nem fogom megismételni, e törvény alkalmazása esetén a közbeszerzési tanácsnak semmiféle jogosultsága nincs, tehát ne kérjünk rajtuk olyat számon, amire nincs felhatalmazásuk és nincs kompetenciájuk. Egyébként nem egyedi ez a nemzetközi gyakorlatban, hiszen az európai uniós tagországok törvényei is hasonló kivételeket tesznek lehetővé, és preferálják a saját vállalkozókat, ha nem is ilyen módon, de megteremtik annak a lehetőségét, hogy ők tudjanak a maguk javára gyarapodni és hasznosulni. Egyébként a mi törvényünk 6. §-a a)-tól j)-ig terjedő pontjaiban pontosan a kivétel lehetőségeit fogalmazza meg. Ha ez ellen parlamenti képviselőtársaimnak kifogása van, akkor a törvényt kell módosítani, de nem a közbeszerzési tanácson kell ezeket az ügyeket számon kérni.
Úgy gondolom, hogy a Magyar Országgyűlés tagjaként mi a Magyar Köztársaság érdekeinek védelmére tettünk esküt, és ugyanezt tette a kormányunk is, és amikor a kormány a közbeszerzési törvény 1. §-ának d) pontját megalkotta, akkor pontosan ennek a kötelezettségének tett eleget, hiszen megtette, hogy a magyar vállalkozók, a sokkal rosszabb kondíciókkal induló vállalkozók a nemzetgazdaság gyarapodása érdekében lehetőséghez jussanak. De ugyanazokat a felhangokat hallom ki az ellenzéki képviselőtársaim argumentációjából, mint amit a státustörvény idején hallottunk, vagy amit akkor hallottunk, amikor megakadályoztuk azt, hogy külföldiek termőföldet vásárolhassanak Magyarországon.
A magyar parlamentben egy magyar képviselőnek és a magyar kormánynak a Magyar Köztársaság érdekeit kell elsősorban védeni (Dr. Latorcai János: Így van!) és nem fordítva. Ráadásul, ha belegondolunk abba, hogy a kilencvenes évek elején mennyi Phare-támogatásban részesült ez az ország, és ott formális és informális úton az adományozó országok a saját szakértői gárdájukból hány szakértő céget jelöltek ki, és az ide juttatott pénznek hány százalékát vitték vissza saját országukba, akkor nagyon érdekes eredményre juthatnánk. Az EU-jelentés ezt soha nem tartalmazza, és általában erről hallgatni szoktunk. Tehát a mi dolgunk az, hogy kellő és illő figyelemmel olvassuk el ezeket a jelentéseket, és a jelentések elolvasása után törjük a fejünket, hogy a magyar érdekeket hogyan tudjuk a lehető legjobban érvényesíteni.
Nézzük meg - visszatérve a témához -, hogy jogorvoslati téren milyen lehetőségeket biztosít a törvény, és hogyan élnek e lehetőséggel az érintettek! Olyan eljárások során, ahol egy pályázatnak csak egy nyertese lehet és sok vesztese, természetes, hogy sok a reklamáció és sok a panasz - ez lehet jogos és lehet ok nélküli. Az elmúlt esztendőben a 3800 közbeszerzési pályázatból 700-at támadtak meg jogorvoslati kérelemmel a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A bizottság több mint 300 esetben állapított meg jogsértést, és 170 esetben megsemmisíteni kényszerült az eljárást és a döntést, és új eljárás kiírására kötelezte a döntéshozót. Ez a 7-8 százalék között tetten érhető jogsértés az európai átlagnak nagyjából megfelel, a törvény előírásainak pontosításával ez az arány vélhetőleg javulni fog.
Engedjék meg, hogy szóljak az önkormányzatok közbeszerzési gyakorlatáról! Sajátos helyzetükből adódóan nehezen tudnak közbeszerzési eljárást lefolytatni, hiszen éves költségvetési támogatás alapján terveznek és dolgoznak, éven átnyúló beruházások során helyzetük meglehetősen kiszolgáltatott. De itt hadd hívjam fel a figyelmet még egy olyan dologra, amiről kevés szó esik! Meg van fordítva... - az elnök úr a beszámolójában mondta, hogy néhány törvényt össze kellene igazítani, hiszen az államháztartási törvény, önkormányzati törvény, közbeszerzési törvény nem mindenhol pontosan illeszthető és nem koherens egymással.
Hogy történik ma Magyarországon egy önkormányzati pályázat vagy valamilyen beruházás lefolytatása? Az első az, ha, mondjuk, csatornát akar egy önkormányzat építeni, akkor pályáznia kell valamilyen forrásra. Megpályázza ezt a forrást; az elnyert összeget utána különféle forrásokból a később kivitelező pályázók megismerhetik. Ha, mondjuk 400 millió forintot nyert egy ilyen csatornázási pályázatra az adott önkormányzat, akkor érdekes módon a kiírást követően az összes pályázó 400 millió forint körüli értékben fog pályázatot benyújtani - kicsi a szórás.
(16.50)
Tehát meg van fordítva a dolog. Talán úgy kellene ezt tenni, hogy először ki mennyiért tudja ezt a munkát elvégezni, és utána pályázni, vagy valamilyen forrást keresni, mert így tulajdonképpen nincs verseny, ez egy látszatverseny. Van egy összeg, és utána ott kis eltéréssel aki nyer, az nyer, viszont a közpénzek felhasználása biztos, hogy nem így a leghatékonyabb és nem a legjobb, úgyhogy ezen a későbbiekben feltétlenül változtatni kéne.
Végül még egyszer megismétlem, hogy ezek a törvény hiányosságai, és nem a Közbeszerzések Tanácsának hiányosságai; az ő munkájukat és beszámolójukat természetesen elfogadjuk, és a tisztelt parlamentnek elfogadásra javasoljuk ezt a beszámolót, és magát a határozati javaslatot szavazatainkkal támogatni fogjuk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem lesz két perc, csak annyi, hogy sajnos a magyar és a külföldi vállalkozások közötti különbség nem 10 százalék, hanem 40 év. A 40 évből nagyon sokat behoztunk, de az mindnyájunk közös politikai felelőssége, hogy ez egyre közelebb kerüljön egymáshoz. Dicséretes a törvényhozónak ez a szándéka, ami majd akkor működhet, amikor tényleg 10 százalék lesz a különbség, akkor ez életképes. De addig, amíg itt szakadéknyi különbségek vannak, és a semmiből kell valamit teremteni, addig az ilyen kormánylépések indokoltak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Alelnök Úr! Végigülve itt a tegnap délutáni és esti vitát, valamint a ma délelőttit, nekem a világhírű japán rendező, Kuroszava egyik filmje, a Vihar kapujában jutott eszembe, ahol ugyanazt az eseményt négyen abszolút négyféleképpen értelmezik, és teljességgel elbeszélnek egymás mellett. Most egy kicsit jobb lett a kedvem, mert Lentner Csaba képviselő úr beszéde bebizonyította számomra, hogy ellenzéki képviselőként is lehet olyan hangnemben előadást tartani itt, a Parlament falai között, ami méltó. Ki kell emelnem az alelnök úr beszédét, amit kedden este nem hallgathattam végig, de figyelmesen elolvastam a jegyzőkönyvet, és azt hiszem, tartalmában és stílusában is méltó volt e Házhoz. Sajnos, ezt nem minden képviselőtársunkról tudom elmondani, és szomorú vagyok.
Miután itt szerepleosztásról elég sok szó esett, engedjék meg, hogy ennek a zárszámadási törvénynek és a költségvetési törvény végrehajtásának inkább a pozitívumait emeljem ki, hiszen ellenzéki képviselőtársaim dolga nem egyéb, mint hogy a negatívumokra felhívják a figyelmet. De egy kicsit tekintsünk vissza! Azt gondolom, ami az utóbbi esztendőben történt, az az előző tíz esztendő megkoronázása, hiszen az utóbbi esztendőben olyan mutatványt sikerült a magyar gazdaságnak végrehajtania, ami rácáfol mindenféle közgazdasági iskolákra, legyen az akár Samuelson, legyen az akár Friedman, hiszen mindenki azt mondja, hogy az infláció és a munkanélküliség együttes kezelése nem megoldható, az egyik a másik rovására javítható ugyan, de a kettő együtt igen ritkán.
A magyar gazdaságnak, a magyar társadalomnak sikerült elérnie 2000-re azt, hogy az infláció egy számjegyűvé vált, és azt is elértük, hogy a munkanélküliség 6 százalék körülire csökkent, ami az európai átlagot közelíti, sőt bizonyos értelemben jobb is ennél. Ennek a mostani viszonylagos jólétnek azért megvolt az ára, mert ebben benne van az, amikor 1990-ben több mint 30 százalékos volt az infláció, és a munkanélküliség több mint 20 százalékot ért el. A mostani eredmények nemcsak a politika sikerének tudhatók be, hanem annak a méltóságos teherviselésnek, ahogy ez a nemzet tíz éven keresztül azon megpróbáltatásokat elviselte és tűrte, aminek előidézésében és okozásában semmi része és semmi szerepe nem volt, úgyhogy azt gondolom, fejet hajthatunk a magyar nemzet tízéves teljesítménye előtt.
Ahogy mondtam, a pozitívumokat igyekszem kiemelni. A legfontosabb pozitívum mindjárt az, hogy ebben az esztendőben, a 2000. évben sikerült eldőlnie egy nagyon fontos kérdésnek úgy, hogy az európai uniós csatlakozásunk ezentúl már nem gazdasági kérdés és nem gazdasági kritériumok teljesítése lesz, hanem politikai kérdéssé változott egyértelműen, hiszen ebben az esztendőben értük el először, hogy a költségvetés adóssága a bruttó hazai termékhez viszonyítva 60 százalék alá ment, tehát a maastrichti követelményt kielégítve 56 százalék volt. Ez olyan eredmény, ami már európai szintűnek mondható.
Aztán említenem kell - de többen megtették ezt előttem -, hogy 2000-ben 5,2 százalékkal nőtt, kiugróan jól nőtt a magyar gazdaság teljesítőképessége. A folyó fizetési mérleg hiánya az 1999. évihez képest 2 milliárd euróról 1,6 milliárd euróra csökkent. Az államháztartási hiány már csak 3,7 százaléka a bruttó hazai terméknek, és ebben nincsenek benne a privatizációs bevételek. Az önkormányzatok 1710 milliárd forint bevétellel gazdálkodhattak. Ugyan ez 12,5 százalékkal meghaladta az előirányzatot, a kiadás is nőtt 12,1 százalékkal, tehát az önkormányzatok bevételei, ha nem is nagyon, de növekedtek, és pozitívumot mutattak az előző esztendőhöz képest.
Hogy van az, hogy a mutatók jók, minden mutatónk jók, és kiugróan jók a környező országok mutatóihoz képest, mégis, ha megkérdezik a közvélemény-kutatók az embereket, kevésbé látják optimistán a jövőjüket, mint ahogy a környező országokban, rosszabb körülmények között lévő országokban mérik ezt a közvélemény-kutatók. Azt hiszem, ez a politika és a politikusok felelőssége, a mi felelősségünk, hogy ugyanarról a tényről vagy ugyanazokról tényekről milyen hangszerelésben, milyen indíttatásból és hogyan beszélünk. El kellene érni tizenegy évvel a rendszerváltoztatás után, hogy érzelmi egymásnak feszülések helyett tények feszüljenek egymással szemben, és próbáljuk a helyzetet közösen jobbítani.
Ebben a törvényben, amelyet most tárgyalunk, a zárszámadási törvényben, benne foglaltatik néhány törvénymódosítás is. A Számvevőszék is kifogásolja ezt a gyakorlatot, én sem tartom helyénvalónak, az egyetlen mentség az, hogy 1996 óta az így történik, tehát nem az első esetben fordul elő. Egyébként a Magyar Demokrata Fórum ezekkel a törvénymódosításokkal alapvetően természetesen egyet tud érteni, hiszen ezek a törvénymódosítások a közjót fogják szolgálni, azt fogjuk elérni, hogy a honpolgáraink komfortérzete, otthonlétérzete ebben az országban növekedjék, de azt hiszem, ez mindannyiunk közös célja, legyen a képviselő ellenzéki vagy kormánypárti.
(12.00)
Itt megint pozitívumokat kell kiemelnem: 14 milliárd forint céltartalék-előirányzat bérkiegészítésre a közszférában; 50 milliárd forint a köztisztviselői bérek és juttatások fedezésére; 13,4 milliárd forint a korkedvezményes nyugdíjtartozás rendezésére; 20 milliárd a kis- és középvállalkozók helyzetének javítására; további 5 milliárd az állami bérlakások vonatkozó támogatási előirányzatainak kibővítésére; 57 milliárd a nyugdíjellátások kiegészítésére; további 10,5 milliárd a rokkantsági, baleseti és hozzátartozói nyugellátás szintjének javítására; 5 milliárd a nemzeti földalap működésének biztosításához. Mindez úgy, hogy az egyenleg nem bomlik meg, hiszen pluszbevételek vannak, és az egyenleg megmarad.
A pénzügyi kormányzatot számos kritika éri az infláció alultervezettsége miatt. Csak meg kívánom jegyezni, az inflációnak mindig van egy olyan eleme, egy nagyon kevéssé kalkulálható és prognosztizálható eleme, amely az inflációs pszichózis vagy inflációs várakozás címszó alatt jelenik meg; akármilyen mértékben határozzák meg az inflációt, e miatt a tétel miatt mindig több lesz. Tehát ha a kormány alultervez, akkor tulajdonképpen igyekszik megelőzni ezt a várható következményt, és azt gondolom, hogy a jelenlegi pénzügyi kormányzat ezt nem tette rosszul.
A beszámolóban, illetve a vizsgálati jegyzőkönyvben, amelyet az Állami Számvevőszék jelentésében olvashatunk, van egy igen fontos megállapítás. A legfontosabb megállapítások egyike, és ez minden kormány felelősségét megmutatja, hogy tizenegy évvel a rendszerváltozás után még mindig nincs egy olyan állami vagyonleltár, amely az állami vagyont tételesen felsorolná, nemcsak pénzeszköz formájában, hanem terület, elhelyezkedés és egyebek vonatkozásában is. Csak emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat, hogy nemrégiben, a tavaszi ülésszak idején a polgári törvénykönyvet kellett módosítanunk azért, mert 2001-ben megváltozott volna az elbirtokláshoz szükséges, a polgári törvénykönyvben előírt tíz esztendő. Ezt azért kellett felemelnünk tizenöt esztendőre, mert akikre ez rá volt bízva, tíz év alatt nem voltak képesek egy olyan leltárt készíteni, amelynek alapján az elbirtoklás megakadályozható lett volna.
Megkérdezem, hogy vajon politikai szándék hiánya-e a leltár elkészültének meg nem történte vagy pedig valami más. Azt gondolom, hogy mind a három kormány vagy mind a három ciklus idején a kormányzati hatalmat gyakorlók megpróbálták ezt a kérdést rendezni, és ez nem sikerült. Akkor nyilván a végrehajtásban van a hiba.
Engedjék meg, hogy e törvény kapcsán egy olyan dologról beszéljek, amelyről nem nagyon szoktunk szót ejteni, a magyar közgondolkodásról. A magyar közgondolkodás nagyon sajátos, egy kettős vonulat tapasztalható a magyar közgondolkodásban, a politikai gondolkodásban is. Ennek egyik természetes oka, hogy Magyarország, amióta ezer esztendeje itt élünk a Kárpát-medencében, két nagy kultúra, két nagy vallás határán terül el, és nyilvánvaló, hogy mind a kettő behatással van a közgondolkodásunkra.
Úgy gondolom, hogy amit a kormányzat nagyon ügyesen és nagyon jól alkalmaz, de az előző kormányzatok is megcsinálták és megtették, a dinamikus gondolkodás, inkább a nyugatrómai modellt veszi alapul és azt próbálja követni, a kor kihívásaira, az idők szavára mindig aktuális, adekvát, jó válaszokat igyekszik adni. Van egy másik, egy statikus szemlélet. Ez leginkább a bizánci gondolkodást, gondolatvilágot, a bizanterikus gondolkodást idézi fel, ez pedig sokkal inkább megtalálható a végrehajtásban. Sőt, az elmúlt tizenegy esztendőben - meg merem kockáztatni - volt egy negatív trend, egy olyan kontraszelekció, hogy általában azok az emberek kerültek be a közigazgatásba, a végrehajtó hatalom gyakorlásának lehetőségéhez olyan emberek jutottak, akik alapvetően dinamikus gondolkodásúak, akiknek sokkal fontosabb volt az érdekérvényesítés, mint a hatékonyság, ha két ilyen mérőszámot vetek össze. Ezért nagyon fontos ennek a kormánynak az a döntése és a parlament döntése, hogy a köztisztviselői törvényt módosítsa, és megpróbáljon egy olyan köztisztviselői kart kialakítani vagy létrehozni, amely képes a dinamikus gondolkodásra, amely képes a kor kihívásaira olyan válaszokat adni, amelyek elfogadhatóak.
A gazdasági bizottság egyik ülésén szóba hoztuk, hogy az extra könnyű fűtőolaj miért nem jövedéki termék. Egy szocialista képviselő adta be ezt a módosító javaslatot. A pénzügyi kormányzat ezt a módosítást nem támogatta. Utána a MOL-nál egy kihelyezett ülés keretében azzal szembesültünk, hogy ugrásszerűen megnőtt az extra könnyű fűtőolaj-fogyasztás, illetve -vásárlás, mert nagyon könnyű belőle motorok hajtására alkalmas motorolajat készíteni. Akkor újra összeült a gazdasági bizottság; egy önálló bizottsági javaslat keretében elértük, hogy az extra könnyű fűtőolaj nulla adókulccsal - azért, mert a számviteli rend akkor sokkal szigorúbb - jövedéki terméknek minősüljön. De ez nem volt egyszerű mutatvány, mert körülbelül négyszer kellett a Pénzügyminisztérium képviselőjével nagyon keményen konfrontálódni, hogy a végrehajtó hatalom ezt a politikai szándékot figyelembe vegye.
Azt gondolom, hogy itt tartós politikai sikerre annak a kormánynak lesz lehetősége, és a mi kormányunknak erre az esélye megvan, amely ezt a fajta statikus gondolkodást, amely a közigazgatásra jellemző, dinamikussá tudja változtatni, és örömmel konstatálom, hogy ennek az előkészületei megtörténtek.
Összegezve: úgy gondoljuk, hogy nyilván van elmarasztalnivaló és van hiánya ennek a végrehajtási törvénynek, a zárszámadási törvény nyilván olyan dolgokra hívta fel a figyelmet, amelyeken változtatni és javítani kell, de a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja ezt a törvényt elfogadásra javasolja a tisztelt Háznak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF és a Fidesz soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Főigazgató Úr! Képviselőtársaim! Jó dolog egy olyan ellenzéki képviselő után felszólalni, aki olyan hangot hozott ide a parlamentbe, ami igen ritka, és örülök, hogy egy ilyen szakmai törvény kapcsán csak tudunk egyetérteni és szót érteni. Teljesen igaza van a képviselő úrnak, hogy erre a mostani törvényre nagyon nagy szükség van, hiszen az energiapiac változásai kinőtték a jelenlegi törvényi kereteket.
A jelenleg hatályos 1994. évi XLVIII. törvény csak a villamos energia termeléséről, szállításáról és a szolgáltatásokról szólt. Ez a törvény az akkori viszonyoknak, az átalakulásnak biztosított jogi hátteret. De ez a törvény mára a fejlődést, a versenypiac kialakulását inkább gátolja, mint elősegíti. A villamos energiáról szóló törvény nagyon helyesen figyel és tekintettel van az átmenet nehézségeire. El kívánja kerülni azt a csapdát, hogy a piac előnyeit, de számítható kezdeti hátrányait rászabadítsa a termelőkre, a fogyasztókra, a piac minden szereplőjére.
Ha visszatekintünk az elmúlt tíz esztendő folyamataira, a gazdaság szinte minden területén a gyors, fokozat nélküli átmenet okozta a legtöbb feszültséget. A piaci szereplők önhibájukon kívüli felkészületlensége, az innovatív és a technikai készségek fogyatékosságai, a kiegyenlítő mechanizmusok hiánya számos konfliktus forrása volt.
Közbevetőleg azért érdemes megjegyezni, hogy a környező, az átalakulás állapotában lévő országok közül messze a mi hazánk teljesített a legjobban, és a legkisebb feszültségeket, a legkisebb veszteségeket, hála istennek, mi szenvedtük el. Azért is kell a jelenleg tárgyalandó törvény alkotásánál különös figyelemmel lenni a következményekre, mert az energiahordozók árainak változásai a legérzékenyebben érintik a lakosságot. Inflációgerjesztő hatásuk mellett komoly társadalmi feszültségeik forrásai is lehetnek.
A T/5100. számú törvény erénye az, hogy az alkotók az előbb említettekre tekintettel voltak, és a törvény viszonylag nyugalmas piaci átmenetet biztosíthat.
(11.30)
Az egy évvel ezelőtt tárgyalt - hiszen akkor kezdtük az első javaslatot tárgyalni - előterjesztéshez képest a mostani javaslat kedvező elemekkel bővült. A 16. § talán a szokásostól eltérő módon a szociális ellátásról rendelkezik, de ez javára szól a törvénynek. Fontos változás, hogy a törvény preferálja a 10. §-ban a hulladékokból és a megújuló energiaforrásokból történő áramtermelést. Szintén új elem a rendszerirányító intézményének bevezetése és megerősítése; megnövekedett joggal, ugyanakkor megnövekedett felelősséggel is rendelkezik, ő felel a villamosenergia-rendszer működésének biztonságáért. Egyik fontos jogosítványa az, hogy energiamérleget köteles készíteni, ha szükséges, évente, de legalább minden második esztendőben kötelezően.
A javaslat további pozitívuma, hogy az átállási költségek viselésének módját az első változatnál részletesebben szabályozza. Az a szakasz, amely azt mondja ki, hogy a közüzemi fogyasztók és az MVM Rt. között hatósági árat, a termelők és az MVM Rt. viszonylatában szabad árat kell alkalmazni, várhatóan a befagyott költségek csökkenését fogja eredményezni.
A javaslat törekvése az, hogy együttesen kezelje az egyre bővülő versenypiac és a folyamatosan visszaszoruló közüzemi szolgáltatás párhuzamos jelenlétét. A cél érdekében a fogyasztókat két nagy csoportra osztja, az egyik a közüzemi piac, a másik pedig a versenypiac. A versenypiac szereplői, a fogyasztóknak az a része, akik megfelelő alkupozíció kivívására alkalmasak, tehát a nagyfogyasztók az első ütemben úgynevezett feljogosított fogyasztókká válnak. Mit is takar, mi a lényege a feljogosított státusnak? A státus lényege az, hogy birtokosai szabadon választják meg, melyik termelőtől vagy kereskedőtől vásárolnak villamos energiát, és az ilyen módon vételezett villamos energia árában a felek természetesen szabadon megállapodhatnak.
A törvényjavaslat a kormány hatáskörébe utalja a piacnyitás mértékének meghatározását. Eszerint 2003. január 1-jén nyílik meg a piac, megfelelően az európai direktíváknak, ami 33 százalékos nyitásról szól. Miután a javaslat szerint a feljogosított fogyasztók a fogyasztások legalább felét hazai erőművekből kötelesek megvásárolni, ez a 33 százalék már csak 15-16 százalékot jelent, tehát az átmenet biztosított.
A másik csoportba a közüzemi fogyasztók tartoznak, ők a lakossági, a kommunális és az egyéb kisebb fogyasztók. Ők azok, akik méreteik, szerényebb felhasználási kapacitásaik vagy széttagoltságuk miatt gyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, ezért az államnak kötelessége érdekeiket védeni. Ők azok, akiket nem szabad egy liberalizált piac viszonyainak kitenni, hiszen ennek a helyzetnek bizonyosan csak vesztesei lehetnek, különösen az első időben. Az erős alkupozíció hiánya miatt ők nem dönthetnek szabadon arról, hogy kitől, melyik termelőtől vagy kereskedőtől és milyen áron szerzik be a villamos energiát. E fogyasztók érdekeit az állam a törvényben előírt közüzemi ellátási kötelezettség biztosításával és szabályozott végfelhasználói árral képes védeni.
Az előbb elmondottak teljesülését hogyan szolgálja a tervezet? Úgy, hogy a villamosenergia-ellátást egy együttműködő rendszer biztosítja. A rendszeren belül két piaci mechanizmus alakult ki, elkülönült szereplőkkel és elkülönült szabályozással. A rendszert magát az előbb említett független rendszerirányító koordinálja. A javaslat a termelői piacot megnyitja, hiszen bárki építhet és működtethet a feltételek teljesülése esetén erőművet, de csak szigorúan piaci alapon. A meglévő erőművek azonban, amelyek szinte mindegyike nem piaci alapon épült, szerződéseik értelmében termelésük egy részét kötelesek a közüzemi fogyasztók ellátása érdekében nem piaci áron értékesíteni. Ezek a termelők fennmaradó kapacitásukkal természetesen versenyezhetnek a piacon a feljogosított fogyasztók ellátásáért itt.
Itt azonban el kell mondanom néhány olyan mondatot is, ami talán nem ehhez a törvényhez kapcsolódik, de fontos róla szót ejteni: ez pedig a régi, hagyományos erőművek környezetvédelmi állapota. Mind környezetvédelmi szempontból, mind az elhagyott bányák rekultivációs, rehabilitációs szempontjából ezek az erőművek jelen állapotukban nem képesek ezen feladatukat teljesíteni, szabadpiaci körülmények között pedig végképp nem lesznek képesek. Példaként említhetném Ajkát és környékét, ahol a már nem művelt bányák olyan környezeti károkat okozhatnak, ami Ajka egész környezetét, lakosságát veszélyeztetheti, ezért itt indokolt egy erőteljes állami beavatkozás.
Visszatérve e kis kitérő után: a közüzemi láncolatot sajátos ellátási kötelezettség jellemzi. A közüzemi nagykereskedőt a közüzemi szolgáltatóval szemben, a közüzemi szolgáltatót pedig a közüzemi fogyasztókkal szemben terheli felelősség, illetve kötelezettség. Amikor a feljogosított fogyasztók és a termelők, illetve a nagykereskedők viszonyáról beszéltem, egy lehetséges csapdahelyzetről is szót ejtettem.
Mi okozhat ebben a rendszerben zavart? A zavar oka elsősorban az lehet, hogy a hazai jogi normák még nem mindenben egyeznek az Európai Közösség normáival, illetve életbe lépésük eltérő időpontja okozhat zavart. Tulajdonképpen arról van szó, hogy egy kialakulófélben lévő piacon a negatív hatások szinte azonnal érvényesülhetnek. Ennek oka lehet például az esetleges kedvezmények megvonása, és az árnövekedés azonnal érezhető. A kedvező hatások, elsősorban az árcsökkenés nyilván jóval később következnek be, és jóval később éreztetik hatásukat. Ha tehát egy, már jól működő piacról jelenik meg egy termelő vagy kereskedő a mi formálódó, inkább még csak negatívumait éreztető drága piacunkon, akkor a megjelenők esélyei - elsősorban olcsóságuk miatt - lényegesen jobbak.
Az Európai Unió az előbbiek miatt hosszas előkészítés után elfogadta a villamosenergia-piac belső szabályairól szóló irányelvet. Ez az irányelv a tagállamok számára előír egy meghatározott ütemű és fokozatos piaci nyitást. Az irányelv piacnyitással nem érintett fogyasztók esetében lehetőséget ad a közüzemi szolgáltatási kötelezettség fenntartására, míg a feljogosított fogyasztók esetében a rendszerhez való szabad hozzáférés mellett biztosítja az integrált villamosenergia-ipari vállalkozások tevékenységének szétválasztását, valamint azok átlátható és diszkriminációmentes működését ugyanúgy, ahogy ezt az előttünk fekvő törvényjavaslat is teszi, amely ezek szerint tehát kitűnően illeszkedik az Európai Unió jogrendjéhez.
Az előttem szólók közül többen emlegették a hatásvizsgálat hiányát. Nem mondom, hogy a következő mondatok a hatásvizsgálatot pótolják, de azért érdemes figyelni arra, hogy az európai uniós tagállamokban a piacnyitás 1999. február 27-ével vette kezdetét, és az azóta eltelt időszak tapasztalatai rendkívül kedvezőek. Kedvezőek, mert az árak mind a nagyfogyasztók, mind a közüzemi fogyasztók esetében csökkentek; persze ez a piac teljesen más kondíciókkal indult.
A következő kérdés az, hogy e jól működő piac kihívásaival szemben mi fogja védeni a mi formálódó piacunkat: az európai uniós csatlakozásig e törvény, különösen a törvény 47. és 48. §-a. A csatlakozás után ezt a védelmet a reciprocitási klauzula fogja biztosítani. Miről is szól ez a klauzula? Arról, hogy a piacnyitás egyenlőtlenségeinek elkerüléséért a tagállamban feljogosított fogyasztóval esetlegesen megkötendő szerződést meg lehet tiltani, ha az ellátó tagállamban a fogyasztó nem minősülne feljogosítottnak. Tehát a reciprocitási klauzula következtében az eltérő fejlettségű piacok szereplői csak akkor kerülhetnek üzleti kapcsolatba, ha piaci pozícióik bármelyik piacon közel azonosak.
Összegezve tehát: a törvényjavaslat legfőbb erénye a piac kialakulásának, erősödésének biztosítása és a fokozatosság elvének betartása. Ez a fokozatosság és a kétszintűség, a piac szétválasztása védi a szereplőket, a hazai szereplőket egymással szemben, és védi a hazai formálódó piacot a fejlett külföldi piacokkal szemben. Ez a védelem a külföldi piacokkal szemben mindaddig fennáll, amíg a hazánk európai uniós csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződés életbe nem lép és azt ki nem hirdetik. Ugyanis ekkor a 47. és a 48. § hatályát veszíti. Ennyit a törvényjavaslat szükségességéről.
A hátrányokról, a hibákról nem kormánypárti feladat beszélni; nyilván vannak, és nem is akarom az ellenzék kenyerét elvenni. Bizonyára ennek bőven lehetünk majd tanúi a későbbi vitában, és azt gondolom, az eddig elhangzottak is megfontolásra érdemesek, hiszen nagyon komoly szakmai érvek hangzanak el.
Az előzetesen kézhez kapott szakértői anyagok, amelyek a piac szinte minden szereplője - a termelők, a kereskedők, a nagyfogyasztók - részéről érkeztek, szinte azonos arányban, de más-más szempontok, saját szempontjaik alapján bírálják a javaslatot.
(11.40)
Ezek ismeretében meg merem kockáztatni, hogy a törvényalkotó jó úton jár, hiszen a piac egyik szereplőjét sem sújtja jobban a többinél, és nem is teremt senki számára kivételezett helyzetet.
Összefoglalva és végezetül: a törvényjavaslat szükségszerű, időszerű, jól megfontolt, szakmai érvekkel kitűnően alátámasztott, ezért a Magyar Demokrata Fórum a törvényjavaslat törvénnyé emelését és parlamenti elfogadását jó szívvel javasolja a tisztelt Háznak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Egy olyan problémára szeretnék rávilágítani - hogy stílszerű legyek -, ami Balatonboglárról szól, de azt gondolom, nemcsak Balatonboglár, hanem az ország számos települése van hasonló helyzetben. Ugyanis a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény így rendelkezik a közvilágításról: "A települési önkormányzat köteles gondoskodni a közvilágításról." A 26/1992. számú kormányrendelet kimondja, hogy a jegyző látja el a közvilágítási berendezés létesítésével, üzemeltetésével kapcsolatos eljárásokkal összefüggő feladatokat és hatásköröket.
Az a szolgáltató, aki a Balaton déli partján szolgáltat, a Dédász Rt., 1998. augusztus 23-án szerződést kötött a boglári önkormányzattal a közvilágítás üzemeltetésére. Ezt a szerződést 2000. június 29-én módosították, és 2001. június 30-áig meghosszabbították. Jelenleg az önkormányzatnak nincs a kötelező közvilágítási feladat ellátására szerződése. A Lajtán túl, Ausztriában és Németországban a villamosenergia-hálózat önkormányzati tulajdonához kapcsolódó magas szintű liberalizált szolgáltatás társul.
A magyarországi önkormányzatok számára a kétharmados önkormányzati törvény előírja, hogy a kötelező közszolgáltatás önkormányzati szolgáltatás, illetve igazgatási feladat. Ezzel szemben a szolgáltató tulajdonos és egyben szakhatóság is. Amikor egy önkormányzat - jelesül Boglár - közvilágítási hálózatot kíván építeni, kiszolgáltatottságából eredően köteles lemondani az általa kifizetett és megvalósított tulajdonról. Nincs közvilágítás, illetve nagyon hiányos a közvilágítás, nyáron nagyon nehéz elmagyarázni a turistáknak, hogy miért nincs, télen pedig az ott lakó polgároknak.
Kérdezem miniszter urat, hogy a helyzet feloldására milyen javaslatot tud tenni a tárca, illetve milyen intézkedést tud foganatosítani azért, hogy ez a helyzet megoldódjék. (Taps az MDF soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen. Köszönöm a választ, államtitkár úr. Én is azt gondolom, az igazi megoldás az lesz, ha a ma tárgyalásba vett törvénytervezet törvényerőre emelkedik. Jelen pillanatban itt egy kvázi piacról van szó, ahol a szolgáltató meglehetősen monopolisztikus helyzetet vívott ki magának. Amennyiben a parlament a törvényt elfogadja, a helyzet nyilván változni fog. Azt pedig külön köszönöm, hogy az önkormányzat bevonásával igyekeznek a nemcsak Balatonboglárt, hanem számos települést érintő hasonló problémát megoldani.
Köszönöm szépen.
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A déli Balaton-part egyik kiemelkedően fontos körzete, illetve annak központja Fonyód városa. Télen-nyáron nagy turistaforgalmat bonyolít le, és állandó lakóinak száma is meghaladja az ötezret. Iskolái, óvodái, középiskolája, gimnáziuma van, ezek szolgálják az itt lakók kényelmét. Egy kitűnő egészségügyi kht. is található a városban.
Természetesen a mentőállomás is működik; ha kell, kiválóan tölti be a feladatát. Az Országos Mentőszolgálat Somogy megyei szervezete azonban 2001. szeptember 1-jétől megszüntette az esetkocsi- és az éjszakai szállítókocsi-szolgálatot. Ezzel igen nehéz helyzetet teremtett a betegek, esetleges balesetet szenvedettek ellátásában. Fonyód város mentőellátási körzete kiterjed a városon túl Ordacsehire, Balatonyfenyvesre, Imremajorra, Pálmajorra és még jó néhány településre. Amennyiben a marcali mentőállomás egy másik irányban lát el mentőfeladatot, úgy ez a terület kibővül Keresztúrral, Balatonmáriafürdővel, Berénnyel és más településekkel is. Az optimális ellátást az a körülmény is veszélyezteti, hogy a kórházak messze vannak. Ha az M7-es úton történik egy nagyobb baleset, mivel a megszüntetés miatt Siófok és Nagykanizsa között a főútvonal mentén nincs esetkocsi, az ellátás akár órákat is igénybe vehet. Jó esetben Siófokról megérkezik a mentőautó negyven perc alatt; ha az éppen beteget szállít, akkor Marcaliból kell esetkocsit hívni, az pedig egy-másfél óra. A sérültek pedig addig szenvednek.
A Fonyódhoz 14 kilométerre lévő Lengyeltótiban csak a nyári hónapokban látnak el éjszakai mentőügyeleti szolgálatot. Így a fonyódi mentőknek kellene ellátni Lengyeltótit és a környező mintegy kilenc települést is. Nyilván nem egyszerre, de ha esetleg éjszaka történik valami baj, és mind a marcali, mind a siófoki kocsi szállít, elfogadhatatlanul sok idő megy el várakozással, ami életveszélyt is jelenthet. A fonyódi esetkocsi- és éjszakai szállítókocsi-szolgálat megszüntetése tehát súlyosan hátrányos helyzetbe hozza a város, a környék polgárait, a mentőállomás dolgozóit is. Mindez történik abban a városban, ahol az önkormányzat jól felszerelt mentőautót adományozott az Országos Mentőszolgálatnak.
Kérdezem a miniszter urat, milyen okai voltak vagy lehettek ennek a döntésnek: anyagi vagy esetleg egyéni érdekek diktálta szemlélet? Kérdezem a miniszter urat, milyen lehetőséget lát arra, hogy visszaállítsák a fonyódi esetkocsi- és éjszakai szállítókocsi-szolgálatot, vagy ha a kettő együtt nem megy, legalább az egyiket.
Várom a válaszát, nemcsak a város és a mentőállomás dolgozói, de a környező települések polgárai nevében is. Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiból.)
(14.50)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a megnyugtató válaszát. Azt hiszem, hogy ez az eset azt bizonyítja, hogy az egészségügy nagyon nehéz öröklött körülmények között működik, de ha van akarat és van jó szándék, akkor az anyagi szűkösséget pótolni lehet, hiszen ez történt ebben az esetben is. Én a környéken lakó polgárok nevében, a mentőállomás dolgozói nevében köszönöm, hogy figyelmet tudnak szentelni erre a területre is, és köszönöm, hogy ilyen pozitív megoldást nyert ez a probléma. Természetesen a válaszát elfogadom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvénytervezet, lássuk be, nem egyszerű törvény a maga 450 paragrafusával, a maga vaskos terjedelmével, és úgy tűnik, hogy ez egy olyan szakmai törvénytervezet, amely nehezen tűri, hogy politikai vitát próbáljunk kovácsolni belőle. Úgy gondolom, ez idáig sikerült is ezt a csapdát elkerülnünk, de nem biztos, hogy ez így marad. A Magyar Demokrata Fórum részéről szeretnék - szakértők által felkészítve - kizárólag szakmai alapon beszélni erről a törvénytervezetről, erről a javaslatról.
A magunk részéről kizárólag azt vizsgáltuk, hogy a tervezett változtatások hogyan hatnak a pénzpiacra, miben segítik a tőke jó irányú mozgását, azt hogyan szorítják olyan korlátok közé, hogy ez mindenki hasznát szolgálja, de ugyanakkor hogyan garantálja a biztonságot a befektetőknek, és nem utolsósorban azt, hogy ez a művelet, ez a beavatkozás hogyan hat a magyar gazdaság fejlődésére, azzal szinkronban van-e. Bizton állíthatom, hogy a tervezet ezeket a kritériumokat, úgy tűnik, teljesíteni képes.
Amikor 1990-ben, az első tőkepiaci szabályozást követően megindult a Budapesti Értéktőzsde, 1991-ben megszületett a befektetési alapokról szóló törvény, '94-ben beindult az árutőzsde, kevesen gondolták, hogy rohamléptekkel nőjük ki ezeket a törvényi szabályokat, és ahogyan fejlődött a magyar gazdaság, úgy kellett lépten-nyomon ezeket a területeket szabályozó törvényeket is módosítani, miközben új feltételként az uniós szabályokat is figyelembe kell venni. Ahogy Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Pelikán József gátőr mondja: "Akkor még nem sejtettem." Bizony, sokan nem sejtették 1990-ben, hogy 2001-re elérünk egy olyan tőkepiaci szintre, amit más országok 20-30 év alatt értek el. Ez a fejlődés kényszerítette, hogy az egymástól függetlenül megjelenő törvényi szabályozásokat összehangolva, újrarendezve egy közös gyűjteménybe kell szerkeszteni. Ez a tőkepiacról szóló törvény, amely több mint két évig készült, és ezen időszak alatt az összes érintett szakmai szervezettel a konzultáció, az egyeztetés folyamatos volt.
Az egyesített törvényjavaslat három törvény helyét váltja fel, az értékpapírról szólót, a befektetési alapokról szólót és az árutőzsdéről rendelkezőt. Ezek a jelenleg még külön életet élő törvények rendkívül változatosan szabályozták a tőkepiacot, azonban némely részük már elavult. A cél egy átlátható tőkepiac megteremtése, amely egyben biztosítja a versenysemlegességet. Ebbe a versenysemlegességbe az MDF beleérti, hogy a liberalizálódó piacon a magyar piaci szereplők ne szenvedjenek hátrányt bármely külföldi szereplővel szemben. Úgy tűnik, a tervezet ennek eleget tesz, de van egy működési terület nem ennek a törvénynek a hatálya alatt, nevezetesen az adózás, ahol a magyar befektetők sajnos igen komoly versenyhátrányban vannak, mert az ellenfeleik, külföldi versenytársaik többéves adókedvezményt kapnak, amíg a honiak nem.
Ha már ebben a ciklusban nem is, de a következőkben ezt feltétlenül felül kell vizsgálni, ugyanis a külföldieknek nyújtott adókedvezményt tévesen értelmezzük, azt nem a hazai befektetőkkel szemben kell nekik megadni, hanem más, tőkecsábító országokkal szemben kell alkalmaznunk, hogy továbbra is vonzó befektetőhely legyen Magyarország. De természetesen hasonló feltételeket kell biztosítani a hazai befektetőknek is.
Magáról a javaslatról: merész lépés az értékpapír-forgalmazás területén a dematerializáció bevezetése, azaz az eddigi hagyományos nyomdai úton előállított értékpapír mellett megjelenik az elektronikus úton kibocsátott is. Nyilvánvaló, az eljárás egyszerűbb, olcsóbb, korszerűbb, és talán a pénzmosás ellen is fel lehet használni. A kérdés az, mennyi lesz a visszaélés. Természetesen értjük mindazokat a szabályozó részeket, amelyek egyben a csalás ellen hatnak, csak Magyarországon láttunk már néhány csodát, hiszen jó néhány olyan dologgal találkozunk, amely külföldön kitűnően működik, nálunk pedig e területeken visszaélések sorát követik el. Csak egy példa: a bankkártyák. Jellemzően félnek is az emberek a használatától itthon, holott Nyugaton már alig találkozni készpénzes vásárlással, néhány szállodában már el sem fogadják a készpénzt.
A kötvénykibocsátást, a pénzpiac élénkülését talán ösztönözni fogja az a terv, amely szerint a kibocsátó saját tőkéjén felül is kibocsáthat kötvényt, természetesen kellő hitelminősítés esetén. A továbbiakban pedig megkülönböztetett módon kell majd tájékoztatást adni a tőkén felüli kibocsátásról, jelezve annak fokozatos kockázatát. Ez azért fontos, mert az állampapírokon kívül vállalati kötvények alig forognak a piacon. Ugyanígy segítheti az élénkülést, hogy a későbbiekben már nemcsak két éven túl működő cégek bocsáthatnak ki részvényt. További segítség lehet majd e téren, hogy a tervezet szerint eszközök fedezetével is lehet majd értékpapírt kibocsátani, például hitelportfólió fedezetével.
Nagy terjedelemben foglalkozik a tervezet a befektetési szolgáltatásokkal. Teljes egészében azonosul a Magyar Demokrata Fórum a tervezet azon részével, amelyben fontos cél a befektetők védelmének biztosítása, azok széles körű tájékoztatása a befektetés folyamatáról. E területen komoly változás fog beállni, amely az árutőzsdei brókercégeket fogja érinteni. Rájuk is vonatkoznak majd azok a szabályok, amelyeket már az értéktőzsdék alkalmaznak, ugyanis az árutőzsde pénzügyi szekcióján hasonló tartalmú műveleteket lehet végezni, mint az értéktőzsdén, de a szabályozás ez idáig nem volt egységes.
A szabályozások egyébként sokkal részletesebbek és egyértelműbbek lesznek, mint eddig voltak, így például az értékpapír-kölcsönzésről. A kölcsönzés eddig is elvégezhető volt, de a biztonsághoz kell a javasolt szabályozás, azaz az értékpapír-kölcsönzés nem más, mint a polgári törvénykönyvben leírt kölcsönzés és az arra vonatkozó feltételrendszer. Csakhogy a bróker olyan valamit kölcsönöz, ami nem az övé, hanem a befektetőé, ehhez természetesen a tulajdonos beleegyezése és sok-sok garanciális elem és kikötés kell.
A befektetési szolgáltatás mellett jelentős a befektetési alapokra vonatkozó tervezet is. Az 1991-es törvényalkotás óta jelentősen átalakult ez a terület. A befektetési alapkezelők ezek után lehetőséget kapnának más típusú vagyonkezelési tevékenység végzésére is. Egy liberalizáltabb piacon változatos befektetési formák alakulhatnak ki, de mindezek mellett a befektetők védelmét is garantálni kell. Várhatóan a későbbiekben sokkal könnyebben lehet majd befektetési alapot létesíteni, ami elősegítheti a piac élénkülését.
Egy ma sokat emlegetett terület, árutőzsde, értéktőzsde is szabályozásra kerül. Jelenleg a tőzsdék önálló szervezetek, a későbbiekben várhatóan gazdasági formában fognak működni, részvénytársaságként.
Elgondolkodtató az az elképzelés, hogy csak 10 százalékig szerezhet egy-egy befektető tulajdont a részvénytársaságban, azonban a puding próbája az evés. Az viszont biztos, hogy e korlátozással megakadályozható, hogy öncélú felvásárlás áldozata legyen a tőzsde.
Ma nem lehet végső változatról beszélni, hiszen nem tudjuk, merre fejlődnek, merre alakulnak a tőzsdék Európában, ki kell várni és folyamatosan szabályozni kell a beállt változásokhoz képest a hazai törvényeket is.
A tervezet az összes tőkepiaci műveletre és intézményre egy újrakodifikált szabályozást vezet be, a felügyelet eszköztára kibővül. Új elem, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a következő költségvetésben már önálló fejezetet képezne, addig viszont önálló fejezeti jogosultságot kapna, ezzel biztosítható lenne függetlensége, és garantálható, hogy a későbbiekben sem lehet feladatvégzésre utasítani őket. Ugyanakkor a Magyar Demokrata Fórumnak gondjai, fenntartásai vannak ezzel a résszel, hiszen kétharmados támogatást igénylő szakasz ez, és nem vagyunk benne biztosak, hogy garantálható lesz a kétharmados többség, és az Országgyűlés ezt a szakaszt elfogadja. Bízzunk benne!
(20.10)
Néhány gondolat az eddigi ellenzéki felvetésekről. A tőzsde jelenlegi stagnálását ellenzéki képviselőtársaink igyekeznek a kormányra hárítani. Mindenféle beavatkozásról, tőzsdeélénkítésről, annak a hiányáról beszélnek, de egyben azt is elvárják, hogy a kormány maradjon távol a tőzsdétől. Természetesen a tőzsde stagnál. De ha valaki veszi a fáradságot és megnézi az utóbbi másfél év amerikai tőzsdeindexeinek az alakulását, és összehasonlítja annak folyamatdiagramjait a magyar tőzsdével, akkor érdekes dolgokat fog tapasztalni. A két diagram szinte tizedmilliméternyire hasonlóan mozog. Ennek az oka nyilvánvalóan az, hogy a magyar tőzsdét döntő többségben külföldi pénzek uralják, ezen belül is az amerikai tőke dominál. Ugyanúgy, ahogy a világ más tőzsdéit is az amerikai befolyásolja, a kisebb tőzsdéket, mint például a magyart, még inkább. Tehát a kormány, ha még akarná, akkor sem tudná befolyásolni a magyar tőzsdét. Erre indirekt módon egyedül az Országgyűlésnek van módja, és úgy van módja, ha a törvényjavaslatot elfogadásával törvényre emeli.
Ezért alaptalanok a kormány elleni vádak. Természetesen nagy baj a befektetőknek és a részvénykibocsátóknak a veszteség, a tőzsdei árzuhanás. Azonban mi is történik ilyenkor? A már említett döntő többségű külföldi pénz kiáramlik az országból, mert eladják a részvényeket. De ilyenkor a részvényekért kapott forintot átváltják saját valutájukra, azaz váltási veszteséget szenvednek, és ezen az alacsony árú tőzsdepiacon helyet kaphat a magyar tőke, mert egyes részvények az alacsony áraik miatt elérhetők lesznek. Amikor viszont felfelé mozdul a tőzsdeindex, a külföldi ismét megjelenik, egy átváltási veszteséget újra elszenved, igaz, ezt az MNB nyeri meg, majd megveszi a már nagyobb részben magyar tulajdonú részvényeket. Ezzel csak azt a folyamatot akarom érzékeltetni, hogy a zuhanásnak nemcsak árnyoldala, habár döntően ez van, de vannak ebből adódó kisebb előnyök is.
Ugyancsak hangzatos vád, hogy ebben a tervezetben nincs semmiféle inspiráció, amely a tőkepiac jelenlegi stagnáló helyzetét kimozdítaná erről a pontról. Lehetséges, hogy ezt nehéz kiolvasni ebből a tervezetből, de akkor meg kell említeni a Széchenyi gazdasági programot, a Széchenyi plusz gazdaságélénkítő csomagot, amelyhez hasonlót egyelőre az Egyesült Államok is kezd alkalmazni a magyar elképzelésekhez hasonlóan, pontosan a visszaesés megakadályozására.
Természetesen tudom, hogy egy törvénymódosítás, illetve egy új törvény elfogadása nem fogja a magyar pénzpiacot alapvetően, azonnal fejlődési pályára indítani, de úgy gondolom, ha ezt a most előttünk fekvő törvényt elfogadjuk, akkor a pénzpiac fejlődését, a pénzpiac jövőjét fogja garantálni. Ezért a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényjavaslatot a módosítókkal együtt - amelyeket majd be fogunk nyújtani a részletes vita során - az Országgyűlésnek tisztelettel elfogadásra javasolja.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiból.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen jelentős az előttünk fekvő törvényjavaslat, de ahogy az előbb Bauer Tamás képviselőtársam mondta, nyilván nem ez fogja a magyar gazdaság helyzetét megoldani. Bauer Tamás utalt arra, hogy 1995-ben az MDF vezérszónoka még másképp vélekedett a liberalizációról. Azt gondolom, ennek megvolt az oka, a magyar gazdaság akkori helyzete messze nem volt olyan, messze nem volt a magyar gazdaság olyan állapotban, mint most, amikor ez a mostani lépés már közgazdaságilag is jobban alátámasztható és megindokolható.
Hogy az infláció egyenes vonalú csökkenése most egy vízszintes irányt vett, azzal az egyszerű dologgal magyarázható, hogy a gazdaság folyamatai sokkal összetettebbek és bonyolultabbak annál, mint hogy egy első fokú egyismeretlenes egyenlet egyenesével kifejezhetőek legyenek. Nyilvánvaló, ahogy az infláció növekedésének az üteme is hullámhegyeket és -völgyeket mutat, ha diagramon ábrázoljuk, a csökkenés ugyanúgy ábrázolható. Mindenesetre a kormány nagyon nehéz helyzetben van, hiszen az egyik oldalról bírálják az infláció alultervezésével, a másik oldalról - ahogy független kisgazdapárti képviselőtársam mondta - bizony a forint erősödése a társadalom bizonyos rétegeit nehéz helyzetbe hozza.
(14.10)
Ez így is van, én ezt elismerem, de azt azért ne vitassuk, hogy ez a gazdaságpolitikai intézkedéssor, amelynek az eredménye ez a mostani folyamat vagy a mostani törvényjavaslat is, alapvetően az egész ország érdekeit szolgálja, és összességében ez egy nagyon pozitív dolog. Nem vitatom, hogy vannak olyan szegmensei a magyar társadalomnak és a magyar gazdaságnak, amelyek átmenetileg hátrányt szenvednek, de azt hiszem, hogy ők vannak kisebbségben. A kormány dolga az, hogy a nehéz helyzetbe kerülteken segítsen. Úgy gondolom, hogy ezt meg is fogja tenni.
Ez a törvényjavaslat, amelynek következtében a devizakorlátozást magunk mögött hagyjuk, nemcsak gazdasági értelemben, de politikai értelemben is lezár egy korszakot, hiszen a magyar történelemben kétszer fordult elő devizakorlátozás. Az egyik a harmincas években, a másik pedig 1947-48 után, 1950-ben, amikor tulajdonképpen a magyar forint csak másodrendű szerepet nyerhetett el a nemzetközi pénzpiacon, habár az akkori gazdaságpolitikusok, a politikai közgazdaságtan tanítói azt mondták, hogy így védik meg a magyar valutát vagy a magyar forintot, vagy fizetőeszközt, hogy a külföldi, a nyugati piacokon szokásos pénzeszközök romboló hatása ne tudja itt kifejteni a hatását.
Mindnyájan emlékszünk arra - hiszen egy korosztályhoz tartozunk nagyjából, akik itt vagyunk -, amikor 70 dollárból kellett utaznunk, és emlékszünk, amikor törvénysértő volt, ha valaki utazni akart, vagy valamihez hozzá akart jutni, akkor az akkori törvényeket sajnos meg kellett szegnie, mert egyébként nem tehette meg. Nos, ezeknek a rémes eseteknek vége, a büntető törvénykönyv vonatkozó tételei is érvényüket veszítik sok más korlátozó intézkedés mellett. Egy hosszú folyamat végére értünk, ahol a teljes konvertibilitás megteremtésével a gazdasági szereplőknek és a magánszemélyeknek kötetlenül lehet gazdálkodniuk a valutával és a devizával.
A Magyar Demokrata Fórum üdvözli a változásokat és a benyújtott törvényjavaslatot. A kormány júniusi ülésén döntött a devizakorlátozások teljes megszüntetéséről és a forint teljes konvertibilitásáról. Ennek a döntésnek tulajdonképpen a következménye a mostani tervezet. A tervezet a környezetet teljesen leírva tisztázza a forint fizetőeszközként való felhasználásának szerepkörét, de egyben lehetőséget ad szerződéses úton, hogy a jogügyleteket devizában végezhessék egymás között a szerződő felek.
Azonban az nyilvánvaló, hogy számos esetben - adófizetés, jegyzett tőke nyilvántartása, perrendtartási költség, áfa-visszaigénylés és egyebek - csak a forint kerülhet szóba mint fizetőeszköz. A kormány ugyan lehetőséget kap arra, hogy három hónapra felfüggessze a teljes konvertibilitást, de ezt csak akkor teheti meg, ha ezt kritikus események indokolják. A határt átlépő állampolgároknak viszont 2 millió forintot elérő és azt meghaladó összegű készpénzről nyilatkozniuk kell, ha ezt magukkal viszik. Ezt az intézkedést a pénzmosás megállítása követeli meg tőlünk. Azt gondolom, hogy ez így teljesen helyes, és teljesen rendjén való.
Természetesen nemcsak ez a törvény módosul, hanem van a büntető törvénykönyv és vannak más törvények, amelyek vagy módosulnak, vagy pedig hatályukat veszítik.
Összességében: a Magyar Demokrata Fórum teljes mértékben támogatja ezt a tervezetet. Úgy érezzük, hogy nemcsak egy szigorú, jogkövetkezményekkel járó megszorító intézkedéscsomagot hagyunk magunk mögött, hanem egy zsákutcába jutott és Magyarországra rákényszerített, megbukott társadalomelméletet is. Ezzel a lépéssel egyébként hozzájárulunk a teljes jogú európai uniós taggá válás folyamatához, és ezt a folyamatot ez a lépés erőteljesen segíteni és támogatni fogja. Ezen okok miatt a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvénytervezetet tulajdonképpen változtatások nélkül a tisztelt Háznak elfogadásra javasolja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tényleg furcsa helyzet, hogy nekem fent kell ülnöm, de azt gondoltam, hogy lejövök, és én is bekapcsolódom röviden ebbe a vitába.
(15.50)
Az előbb Vojnik Mária képviselő asszony és Kökény képviselő úr is azt mondta, hogy kellően elő volt készítve a dolog '97-ben, '98-ban, hatástanulmányok készültek. De én azt szeretném kérdezni, hogy tudomásuk szerint az a több mint 400 ezer 40 éven felüli, a mostani szolgáltatás lehetőségeit választó állampolgár tudja-e, hogy jelen pillanatban körülbelül 6 százalékkal kevesebb nyugdíjat kapna a vegyes rendszerben való részvétel mellett, mint amit kapna, ha maradt volna az államiban.
Ez egy elég egyszerűen követhető dolog, ugyanis elég rosszul gazdálkodnak a magánkasszák, a magánpénztárak. A működés első két esztendejében még pozitív volt a mérlegük, de a 2000. esztendőben már negatív volt a reálhozam, és ebben az esztendőben sem fog ez jobban kinézni. Úgyhogy azt gondolom, itt alapvetően azzal van a baj, hogy a magánkasszák nagyon rossz befektetési döntéseket hoznak. Ha megnézik a portfóliót, akkor ebben igen magas a részvények aránya... (Keller László: A kormány!) Én a magánnyugdíjpénztárakról beszélek, egyelőre (Keller László: Rossz gazdasági környezet! - Tállai András: Magas a működési költség!) - igen rossz döntéseket hoznak.
Ennek a módosító javaslatnak semmi olyan szándéka nincs, és ezt a nyugdíjpénztárak is elismerik, hogy ezzel az ő működésük ellehetetlenülne. Nem lehetetlenül el, csak az állampolgárok kapnak egy újbóli választási lehetőséget, hogy döntsék el két-három év működésére visszatekintve, hogy most melyik rendszert választják, mert a mi számunkra egyáltalán nem meggyőző az eddigi működés, és egyáltalán nem biztos, hogy akik így döntöttek, azok jól döntöttek, és ezt a döntést a későbbiekben nem fogják vagy nem kívánják megváltoztatni. Ennek a lehetőségét teremtettük meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Először is köszönöm a csere lehetőségét Boda Ilona képviselőtársamnak.
Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény két rendkívül lényeges területét érinti. A felülvizsgálati eljárás szabályainak koncepcionális jellegű változtatása a felülvizsgálatnak mint rendkívüli jogorvoslatnak, a gyakorlat által felvetett igényeknek, valamint az Európai Tanács által meghatározott követelményeknek megfelelő szabályozás bevezetését célozza. Az eljárások ésszerű időn belül történő befejezése, a jogorvoslati fórumok számának és a jogorvoslat terjedelmének arányos korlátozása mellett azonban egyenrangúan fontos szempont a polgári eljárásokban az is, hogy a felek garanciális jogait a törvény megfelelően biztosítsa.
Ennek egyik eszköze, hogy a felek jogait és kötelességeit érintő rendelkezéseket magában a törvényben kell elhelyezni. Ezen szabályok egy része azonban jelenleg nem megfelelő jogalkotási szinten, a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 123/1973. számú IM utasításban, a Büsz.-ben kerül szabályozásra.
A törvényjavaslat ezért a felülvizsgálati eljárás szabályainak koncepcionális jellegű módosítása mellett rendelkezik néhány rendkívül jelentős szabálynak a Büsz.-ből történő átemeléséről. Ezek a szabályok közvetlenül érintik a feleket, illetve a bírósági eljárással érintettek garanciális jellegű jogaira, ezek feltételeire és korlátaira vonatkoznak, vagy a jogok érvényre juttatásának szabályait állapítják meg. A szabályok átemelése nem mechanikusan, szó szerint történt. A polgári perrendtartás rendelkezései a Büsz.-ből átemelt garanciális jellegű szabályok lényegével egészültek ki, elvégezve egyben a szabályozás szükséges korszerűsítését is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatban végrehajtott ezen módosítások egyik csoportját a jegyzőkönyvre vonatkozó rendelkezések adják. A polgári perrendtartás hatályos rendelkezése előírja, hogy a tárgyalásról, a felek szóbeli meghallgatásáról, valamint a tárgyaláson kívül foganatosított meghallgatásról jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv - mint közokirat - a percselekményeken elhangzottak rögzítésén túl anyagot szolgáltat az érdemi döntés meghozatalához is. A módosítások kisebb része a jegyzőkönyv teljességét biztosító kiegészítő rendelkezéseket tartalmazza, nagyobb része a jegyzőkönyv kijavítására, továbbá a hangfelvétel útján rögzített jegyzőkönyv írásba foglalására vonatkozó szabályokat iktatja be.
A törvényjavaslat a jegyzőkönyv kijavításának eseteit három csoportban szabályozza. Amennyiben a jegyzőkönyv elkészítésére az eljárási cselekménnyel egyidejűleg kerül sor, a jegyzőkönyv hivatalból, vagy az elnök engedélyével a felek megjegyzései alapján módosítható. Akkor viszont, ha a jegyzőkönyv elkészítése nem az eljárási cselekménnyel egyidejűleg történt, az eljárási cselekményen jelen levő felek, ha a jegyzőkönyv részükre kézbesítésre kerül, a kézbesítést követő 8 napon belül, ha nem kerül kézbesítésre, akkor az eljárási cselekménytől számított 15 napon belül kérhetik a jegyzőkönyv kijavítását. Ehhez természetesen szükséges, hogy az eljárási cselekményről távol maradó fél utóbb a jegyzőkönyv tartalmának megismerése érdekében maga tegyen lépéseket. A javaslat értelmében a jegyzőkönyv bármilyen jellegű módosítása esetén a törvény folytán szükségtelenné vált részeket úgy kell törölni, hogy a törölt szövegrész olvasható maradjon.
A hatályos szabályozásnak megfelelően a jegyzőkönyvet és a jegyzőkönyvben végrehajtott módosításokat a tanács elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá. A törvényjavaslat ezt a szabályozást egészíti ki azzal, hogy ha a bíróság tanácsban jár el, a tanács elnökének akadályoztatása esetén a jegyzőkönyvet a helyettesítési minőség feltüntetésével a tanács egy másik tagja írja alá.
További kiegészítést tartalmaz a javaslat arra az esetre, amikor az eljárási cselekmény rögzítése hangfelvétellel történt. Ekkor a hangfelvétel írásban történő áttétele során a leírást végző bírósági dolgozó aláírásával igazolja, hogy a leírást a hangfelvételnek megfelelően készítette el. A tanács elnöke a jegyzőkönyvet ebben az esetben is aláírásával hitelesíti.
A polgári peres eljárás során is, csakúgy, mint az eljárási jogokban általában, rendkívül nagy jelentőségük van az eljárás során keletkezett iratoknak. A polgári perrendtartás rendelkezései jelenleg nem tartalmaznak rendelkezést az iratok elvesztésének vagy megsemmisülésének esetére. Az erre vonatkozó rendelkezéseket eddig kizárólag a Büsz. tartalmazta, ezért szükséges ennek megfelelő jogforrási szintre történő emelése. Az iratok elvesztése vagy megsemmisülése esetén a javaslat szerint a bíróság elnökének azonnal jelentést kell tennie.
Az elveszett vagy megsemmisült iratok pótlása érdekében az eljáró tanács elnöke a javaslatban példálózóan felsorolt intézkedések megtételére jogosult, így elrendeli az iratok teljes vagy részleges pótlását, meghallgatja az eljárásban részt vett személyeket, kiadmányokat, iratmásolatokat szerez be.
Mellőzhető azonban valamennyi elveszett irat pótlása abban az esetben, ha az iratok alapján már határozat született, és a határozat jogerős és végrehajtható. Ez utóbbi esetben a felektől a határozat hiteles kiadmányának másolatát szükséges csak beszerezni.
Az iratok elvesztéséhez hasonlóan nincs rendelkezés a polgári eljárásról szóló törvényben az iratokhoz csatolt okiratok kiadásáról. A csatolt okiratokra a feleknek a polgári eljárás időtartama alatt bármikor egyéb jogviszonyaik rendezése értelmében szükségük lehet, ezért szükséges az ezek kiadására vonatkozó szabályok törvényben történő elhelyezése. Így a per eldöntése szempontjából fontos körülmény igazolására szolgáló iratok esetében, valamint azoknál az iratoknál, ahol a bíróság szükségesnek látja, az iratok kiadására csak hiteles másolat ellenében kerülhet sor. A hiteles másolat készítésének viszont olykor éppen az lehet az akadálya, hogy az eredeti irat a bírósághoz beadatott, és egyéb hiteles másolat nem áll a felek rendelkezésére. Kiegészítő szabályként kerül ezért meghatározásra, hogy ilyen esetekben a fél kérelmére és költségére a hiteles másolatot a bíróság készíti vagy készítteti el.
Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári perrendtartás hatályos szabályozása a bíróság tevékenységét területi korlátok közé szorítja nemcsak az illetékességi okok tekintetében, hanem később, az eljárás folyamán is, amikor a bíróság eljárási cselekményeket végez. Ha a bíróságnak saját területén kívül kell az ügyben eljárnia, a törvény két utat biztosít. Az első esetben maga a bíróság járhat el, figyelmen kívül hagyva a területi korlátokat, a másik esetben viszont ahhoz a bírósághoz kell fordulnia, amelynek területén az eljárási cselekményt foganatosítania kell. Ez a megkeresés.
(9.00)
A bíróság saját területén kívül csak kivételes esetekben járhat el. Ilyen eset, amikor ez a területe határán foganatosítandó eljárási cselekmény befejezéséhez szükséges, vagy ha sürgősség vagy más fontos érdek áll fenn. A bíróságnak ekkor indokolnia kell, hogy eljárására miért volt szükség, ugyanakkor előre értesítenie kell azt a helyi bíróságot, amelynek területén az eljárási cselekményt végzi.
A polgári perrendtartás azonban nem tartalmaz részletes rendelkezéseket az eljárási cselekmények megkeresés útján történő végrehajtására vonatkozóan. A törvényjavaslat ezért kiegészítő jellegű szabályokat tartalmaz azokra az esetekre, amikor a bíróságnak saját területén kívül, megkeresés útján kell valamely eljárási cselekményt foganatosítania.
A törvényjavaslat egyrészt a megkeresés végrehajtásának megkönnyítésére irányuló, másrészt a megkeresett bírósággal szemben fennálló kötelezettségeket tartalmazó rendelkezéseket tartalmaz. Így pontosan meghatározza azokat az adatokat, amelyeket a megkereső bíróságnak a megkeresett bírósággal közölnie kell, ugyanakkor a megkeresett bírósággal szemben 15 napos elintézési határidőt állít fel a megkeresés elintézésére.
A polgári eljárásjogban a határozat jogerejének rendkívüli jelentősége van. A jogerős határozat, amely perorvoslattal nem vagy csak korlátozottan támadható meg, a jogerősen eldöntött kérdésekben irányadóvá válik mind a felekre, mind a később eljáró más bíróságokra vagy hatóságokra. A végrehajthatóság szintén a jogerő beálltával nyílik meg.
A jogerő megállapítására vonatkozó szabályok eddig szinte kizárólag a Büsz.-ben kerültek elhelyezésre. Tekintettel azonban arra, hogy ezek a rendelkezések a felekre is kiható hatályúak, tehát nem tisztán ügyviteli jellegűek, törvényben történő elhelyezésük elengedhetetlen.
A polgári ügyekben hozott határozatok esetében a jogerőt a bíróság záradékkal tanúsítja. Előfordulnak olyan esetek, amikor a teljes határozatnak csak egy részére vonatkozóan, több személy részvételével folyó perben egyes személyekre vagy egyes tárgyakra vonatkozóan is meg lehet állapítani a jogerőt anélkül, hogy az egész határozat jogereje megállapításra kerülhetne. Az első fokon eljárt tanács elnöke a határozatot ekkor az ezt kifejező záradékkal látja el, és a jogerő megállapításáról értesíti az érdekelteket a záradékkal ellátott határozat vagy a jogerőt megállapító végzés megküldésével. Új rendelkezés, hogy a bíróság a jogerőről minden esetben értesíti az érdekelteket.
Sajátosan érvényesül a szabály a házassági perekben, ahol a házasságot felbontó vagy az érvénytelenséget megállapító rendelkezési rész jogerejét az első fokon eljárt tanács elnöke az iratok másodfokú bírósághoz történő felterjesztése előtt köteles megállapítani.
Összegezve: az elkészült törvényjavaslat mind a polgári eljárások ésszerű határidőn belül történő befejezésének, a jogorvoslat korszerűbb rendjének, mind pedig a bírósági eljárással érintett felek garanciális jellegű jogainak biztosítására vonatkozóan megfelelő szabályozást készít elő és nyújt. Ennek fényében ezt a javaslatot a Magyar Demokrata Fórum támogatja, és a módosító javaslatok figyelembevételével a tisztelt Háznak elfogadásra javasolja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Juhász Gábor hozzászólása idején - amelyhez egyébként gratulálok, mert egy új iskola megjelenését láttuk az MSZP kommunikációjában - Amerikában, az Egyesület Államokban éreztem magam. A néhánnyal ezelőtti amerikai elnöknek volt egy nagyon híres beszéde, "I have a dream" - van egy álmom - volt a jelmondata ennek a dolognak. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Tulajdonképpen ez a mostani beszéd ennek az átvétele volt, elmondta, hogy milyen álma van az MSZP-nek és mit kíván megvalósítani. Hát volt négy esztendeje, hogy ezt megvalósítsa.
A diákhitelről csak annyit, hogy a mostani kormány nemcsak diákhitelt ad, hanem eltörölte azt a nem igazán baloldalhoz méltó intézkedést, amely bevezette a tandíjrendszert.
Egyébként egy ország identitását a résztvevők és alkotók identitása határozza meg, a politikai pártok is ideértendők. A politikai pártok is komoly identitászavarba kerülnek akkor, amikor kiderül, hogy a mostani jobboldali kormány jó néhány baloldali programelemet valósított meg a baloldal ellenállásával és ténykedésével szemben, így például a minimálbér-programot. A kormányunknak volt annyi tehetsége, hogy megkérdezte az embereket, még a baloldali választókat is, hogy mit szólnak ehhez az intézkedéssorozathoz, és ők ezt elfogadták.
Meg kell dicsérnem a MIÉP képviselőcsoportját, akik nem vettek részt ezen a mai vitán, hiszen ebből a mai vitából nem lehet jól kijönni. (Dr. Géczi József Alajos: Tegnap a Duna TV-nél kellett volna velük szavazni!) Így van, nem lehet jól kijönni. Azért nem lehet jól kijönni, mert tulajdonképpen azt járatjuk le, aminek érdekében ez a kormány valamit tett, valamit tesz. Ha költségeket keresünk, habár ez költségekben nem kifejezhető, ki lehetne számolni, hogy ezek a viták, mondjuk, az Országimázs Központ támadása, a kormány országimázst építő ténykedései és azok támadása (T. Asztalos Ildikó közbeszólása.) milyen kárt okoznak az egész nemzetnek, milyen kárt okoznak az egész országnak. (Dr. Kóródi Mária: Mivel?)
Egyébként előzménye van az Országimázs Központnak, hiszen 1993-ban Csapody Miklós képviselőtársunk javaslatára egy olyan nemzeti tájékoztatási iroda jött létre, amely hivatva lett volna arra, hogy a kormány ténykedéseiről és intézkedéseiről az országot, a választópolgárokat hitelesen tájékoztassa. Ha ez a hiteles tájékoztatás akkor megtörténik, és ennek különösen a mostani ellenzéki pártok nem állnak ellen, akkor nem fordulhatott volna elő olyan helyzet, ami például a kárpótlás kapcsán bekövetkezett. Nagyon jól emlékszem arra, hogy amikor a kárpótlási jegyekről és magáról az intézményrendszerről az akkori kormány tájékoztatást akart szervezni a televízióban, ki lettek onnan tiltva. Hankiss Elemér tiltotta ki akkor a magyar kormányt onnan, mondván, ez nem pártpropaganda és nem kormánypropaganda helyszíne. A kárpótlás azóta is meglehetősen nagy bonyodalmakat okoz a fejekben, nincs helyre téve a dolog. (Dr. Géczi József Alajos közbeszólása.) Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a nemzeti vagyon egy nagy részét azokon az önök által leértékeltnek minősített kárpótlási jegyeken vették meg, amit 160 százalékkal lehetett a privatizációban, főleg baloldali embereknek, hasznosítani és használni. (Kuncze Gábor: Ez volt Boross Imre!)
Úgyhogy ennek a kormánynak az a döntése, hogy az Országimázs Központot létrehozta, az egyik legjobb és legidőszerűbb döntése volt. 1998-ban vetődött fel az idegenforgalmi bizottságban a kérdés először nagyon komolyan, hiszen a Turizmus Rt. volt hivatott megalkotni az országimázst, legalábbis az idegenforgalmi országimázst. No de hát egy országimázs idegenforgalmi része önmagában nem létezik, ki kell találni (Dr. Kóródi Mária: Létezik!) magát az országot! El kell szakadnunk valahogy a gulyáskommunizmus vagy a legszabadabb és legvidámabb barakk képétől, és valami újat kell építeni.
Azt gondolom, nem ül a magyar parlamentben olyan képviselő, aki ne vallaná azt, hogy célja a közjó szolgálata. A közjó szolgálatának megvannak a maga lehetséges eszközei, megvannak a maga lehetséges pontjai. Téved az a politikai erő és az a politikus, aki azt gondolja, hogy egy nemzet boldogulását csak anyagiakban, anyagi eszközökkel lehet kifejezni. Ez a kormány pontosan ezt ismerte fel. Egy ember boldogulása, boldogsága nagyjából attól függ, hogy milyen célokat képes kitűzni. Ehhez az kell, hogy pontosan tudja értékelni és ismerni önmagát, hogy a célok elérhetőségét, a célok megvalósíthatóságát pontosan mérje fel. Ezt tesszük mi is. Úgy, ahogy a nemzet összeáll az egyénekből, személyekből, és a személynek megvan a maga személyisége, pszichéje és lelke, ugyanúgy egy nemzetnek is meg kell hogy legyen ez, és egy felelős politikai erő ezzel törődik és ezért tesz.
Nagyon rosszul tudom megélni azt, amikor az ellenzéki képviselőtársaim politikai érdekek mentén vagy politikai tőkét kovácsolandó a nemzet sikereit gyalázzák és a nemzet sikereit próbálják megcáfolni, negligálni a nemzet előtt (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!), a pozitív attitűd erősítése helyett a negatív beidegződéseket erősítve csak azt sulykolni, hogy az országnak az a fele, amelyik 1998-ban polgári erőkre adta a voksát, szavazatát, rosszul döntött, rosszul mérte fel a helyzetét, és olyanokat támogat, akik ezt az országot bajba, pusztulásba viszik. (Filló Pál tapsol.) Ez pont fordítva van. Ez pont fordítva van! Önök teszik ezt, amikor a nemzet eredményeit nem ismerik el, amikor tíz év szenvedéseit - aminek megfizette az árát ez a nemzet, mert volt, amikor 30 százalék volt az infláció, ma egyszámjegyű, de megfizettük közösen az árát - nem ismerik el.
(12.00)
Itt az ideje, hogy végre kezdjünk el egy kicsit örülni, hogy látszik az alagút vége, hogy valami elindult, hogy valami alakul, de nincs olyan alkalom egy-egy politikai vitanap során, amikor ne akarnának több millió szavazót meggyőzni arról, hogy rosszul döntöttek, az ország kocsija rossz irányba megy, és ami itt történik, az tragédia. (Dr. Géczi József Alajos: Ilyet sose mondtunk.) Lehet, hogy nem mondtak, de a másodlagos üzenetek ezek; az elsődleges üzenetek is, de a másodlagos üzenetek különösképpen.
Két dolog azért keveredik az országimázzsal kapcsolatban, az egyik a kormány tájékoztatása, a másik pedig egy olyan országkép, ami a magyarságot kifelé jól eladja, hitelesen mutatja be, aminek ráadásul van egy visszaható ereje, hiszen ha jó az országkép, akkor az azt jelenti, hogy az ország lakói boldogok, kiegyensúlyozottak, szeretnek Magyarországon élni, ahogy ezt Stumpf miniszter úr felméréseiből nagyon helyesen láthatjuk és tudhatjuk. Én nem is lennék az ellen, hogy a kormányok ezt tegyék, ezt tette az önök kormánya is.
Itt van a kezemben egy olyan parlamenti jegyzőkönyv, amely egy napirend előtti felszólalást tartalmaz, 1997-ben datálódott, és az MSZP kormányának egy határozati javaslata volt ennek a témája. Az akkori közigazgatási államtitkár volt az előterjesztője. Néhány szót hadd idézzek ebből az előterjesztésből: "A kormányzati döntések, vélemények esetenként nagyobb biztonsággal juthatnak el az állampolgárokhoz a helyi médiumokon keresztül. A kormányzati politika hatékonyabb megismertetése és megértése céljából szükségesnek tartom egy olyan kormányzati tévéhíradó rendszeresítését, amely a kábeltelevíziókon keresztül eljut a vidéki közönséghez. A tervek szerint heti egy alkalommal 8-10 perces műsor kerül összeállításra az adott hét legfontosabb eseményeiről, témáiról a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára, illetőleg a kommunikációs és sajtóiroda közreműködésével, a tárcák szükség szerinti bevonásával, interjúk, képbejátszások formájában. A műsor saját főcímmel, saját zenével kezdődik, helyet hagyva a helyi televíziók főcímének, hogy amennyiben a helyi televíziók igénylik, saját műsoruknak is tekinthessék azt." (Kuncze Gábor: Olvasd fel azt is, hogy mit mondatok erről a parlamentben.) Ennyit a kormányzati törekvésekről, arról, hogy az önök kormánya idején hogyan próbálták az akkori közvéleményt ilyen eszközökkel befolyásolni és a saját eredményeikről tájékoztatni.
Nagyon sok vád éri az Országimázs Központ költségvetését. Az ÁSZ igen mélyreható vizsgálatot végzett az ügyben a miniszterelnök úr felkérésére, de olyan szabálytalanságot, amilyenekről önök beszéltek, még véletlenül sem talált. Volt egy-két eltérés, de az eltérés mindig a szerződésekben megadott határokon belül történt, például ha valamilyen költségtúllépésre került sor. De ugyanez az ÁSZ-jelentés visszahivatkozik egy másik vizsgálatra is, ami 1996-os eseményt vizsgál, és ami az önök kormányzása idején történt. Amikor pénzügyminisztert váltott a Horn-kormány 1996 márciusában, köttetett a Pénzügyminisztériumban egy olyan szerződés - ez évi keretszerződés volt, és az ÁSZ nem tesz különbséget szerződés és szerződés között aszerint, hogy keretszerződés vagy egyszeri szerződés -, amelynek 1,2 milliárd forint volt az évi keretösszege, és imázsépítést szolgált, multicégek megbízatását. Ezt Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter kötötte. Azt gondolom, hogy a szándék talán akkor sem volt rossz. De ha ezt önök megtették, akkor az Országimázs Központ költségvetésének összegét miért sokallják, ami - legalábbis valorizált értelemben - nem emelkedett, és miért nem látják be, hogy erre a pénzre nemes és jó célok érdekében szükség van. (Kuncze Gábor: Nemes és jó célra belátnánk!) Különbséget kell tenni a pártérdekek, a politikai érdekek és egy nemzet érdekei között. Az Országimázs Központ a nemzet érdekeit szolgálja. Az a támadássorozat, amit önök napról napra rendszeresen megvalósítanak, nem a nemzet érdekeit, hanem a saját pártjaik érdekeit szolgálja, és ezen jó lenne túllépni.
Engedjék meg, hogy az Országimázs Központ bevezető anyagának talán az ars poeticát megfogalmazó kis idézetével zárjam a hozzászólásom. Metternich bölcs ember volt és kiemelkedően tehetséges diplomata, a Szent Szövetség létrehozója és atyamestere. Így vélekedett a magyarokról 1844-ben: "Földjeiket kellene belterjesebben művelniük, és azon törni a fejüket, hogyan értékesítsék mezőgazdasági termékeiket a legelőnyösebben. Ehelyett lóversenyeket rendeznek, kaszinókat alapítanak, és 1 millió forintot szánnak egy hídra, amelyhez nem vezetnek járható utak." Igen, ebben az időben Széchenyi István azon dolgozott, hogy az országban lótenyésztés, útépítés, folyószabályozás, nemzeti kaszinó, tudományos akadémia és Lánchíd legyen. Igaz, személyes életpályája egy elmegyógyintézetben tört ketté, ahol önkezével vetett véget életének. Metternich minden cselekedete a múlt tiszteletén alapult. Széchenyi vele szemben a jövőt építette, a magyar jövőt. A róla elnevezett Lánchidat 1990 októberében a világ második legszebb hídja címmel illették abban a versenyben, ahol a döntőbe háromszáz híd jutott be.
Azt gondolom, hogy a mostani kormány Széchenyi szellemében dolgozik és cselekszik a nemzet érdekében. Kérem, hogy e cél érdekében álljanak mellénk, fogjunk össze, hogy ez a nemzet valóban boldoguljon. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)