Készült: 2024.05.11.05:09:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

221. ülésnap (2009.09.15.), 110. felszólalás
Felszólaló Dr. Latorcai János (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:11


Felszólalások:  Előző  110  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Először Alexa képviselőtársam elmondottaihoz szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Az első, valahogy úgy fogalmazott a képviselő úr, hogy 1990-ben ennek az országnak a választópolgárai a piacgazdaság mellett döntöttek. Tisztelettel jelezni szeretném, és ha jól tudom, az alkotmányban is így szerepel, hogy a Magyar Köztársaság gazdasága szociális piacgazdaság. Akkor miért tetszik bármilyen formában zokon venni a kereszténydemokratáktól, hogy a kereszténydemokraták, akik megítélése szerint a gazdaságot csak keresztényszociális gondolat mentén lehet az ország számára igazságosan működtetni, emellett foglalunk állást? Úgy gondolom, azt lehetne zokon venni, és azzal kellene szembesíteni bennünket, ha nem emellett törnénk lándzsát.

A másik, Keller képviselőtársamnak: azt mondja, hogy azért kell az önkormányzatok nyakába varrni a bedőlt hitelek után, hogy felvegyék az új hiteleket, mert ők ismerik legjobban a rászoruló embereket. De hát, tisztelt képviselő úr, ha az ön szomszédjának, akit mondjuk, nagyon jól ismer, bedől a hitele, akkor az ön nyakába kell varrni, ön vegye fel a hitelt? Úgy gondolom, ez nem megy.

Még egy: valóban az önkormányzatok ismerik legjobban az embereiket? Utalnék egy augusztusban történt nagyon szerencsétlen üzemi balesetre, amikor Magyarországon egy hölgy éhen halt egy üzemben. Négy napig senki nem vette észre, hogy nem evett, és lényegében nem ivott. Az önkormányzatok vajon honnan vették volna ezt észre, amikor erre vonatkozó információjuk vagy információgyűjtésük nincs.

(16.20)

Úgy gondolom, valóban úgy kellett volna eljárni, ahogy itt már több képviselőtársam is mondta. (Keller László közbeszól.) Én nem kiabáltam bele egyetlenegy mondatába sem. Elvárom öntől, hogy ön ugyanúgy viselkedjen velem szemben. Elnézést, elnök asszony. Ezért azt mondom, hogy ha az állam valóban segíteni akar, akkor az államnak kellene lehetővé tenni ezt olyan bankokon keresztül, amelyek országos hálózattal rendelkeznek, hogy a hitel helyett egy kiváltó hitelt vehessenek föl. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  110  Következő    Ülésnap adatai