Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A hetvenes évek elején egy olyan iskolában tanítottam Kecskemét környékén, ahol egy osztályteremben az egyik padsor volt az ötödik osztály, a másik padsor pedig a hatodik osztály. S volt időszak, amikor minden tantárgyat én tanítottam. Szembe kellett néznem azzal, hogy ez nem szükségmegoldás, hanem a megoldás. Azoknak a gyerekeknek, azoknak a családoknak ez volt a megoldás.

Ma is így tekintek a kis iskolákra, a kis létszámú iskolákra, mert kis iskolákban is nőhetnek naggyá a gyerekek és nevelődhetnek szinte világhíressé. Nem egy példát lehetne erre felsorolni. Mindenképpen ilyen megközelítéssel szeretném hívni azokat a kollégákat a padsorokból innen is, onnan is, akik így állnak hozzá, és ezt a néhány hónapot valóban azzal töltenénk, hogy megvizsgáljuk a lehetőségét annak, mit tehet a parlament, a költségvetés, mit tehet a következő esztendőkben a kormányzat, a társadalom, az önkormányzatok, egyáltalán az ország az iskolák megerősítése érdekében.

Egyetértek Rózsa Endre képviselőtársammal abban, hogy ’89-től kellene vizsgálódni. El is fogadom akár előterjesztőként is, csak hadd jegyezzem meg, hogy az 1993-as dátum a közoktatási törvény életbelépése miatti határkő volt számomra. De elfogadom, valóban sok minden indokolja ezt is. Az első változat egyébként ’89 volt, aztán szűkítettük, mert attól tartottam, hogy hatalmas a terület, de elfogadom, valóban sok minden szól mellette.

Göndör István felvetésére, hogy meghatározhatja-e majd ez a bizottság az ideális vagy elfogadható létszámot, a válaszom, hogy ez inkább a szakmapolitikának, a szakmának a feladata. Mi legfeljebb azokat az embereket próbáljuk megtalálni, akik számunkra hitelesen meg tudják mondani, hogy egy iskolában hány gyerek legyen a minimum. Egyébként a szakirodalomban, de nemzetközi összehasonlításban is egymásnak nagyon ellentmondó adatokat kapunk, akár ha az elmúlt esztendőkre vonatkozóan Ausztriában, Franciaországban, Németországban vagy másutt vizsgálódunk. Érdemes egyébként nemzetközi összehasonlításban is megnézni, hogy milyen folyamatok játszódtak le, lássuk mi előtt állunk, és hogy elkerüljük azokat a csapdákat és nehéz helyzeteket, amelyek elkerülhetők egy-egy folyamatban, egy-egy fejlődésben.

Azt is el tudom fogadni, hogy december 31-én fejeződjék be a vizsgálat, bár arra kérem képviselőtársaimat, hogy ezt fontolják meg. Ugyanis jön egy költségvetési vita, és tudjuk, hogy a parlamentben az ősz a legnehezebb időszak. Ha ennek nekifutunk és ezzel párhuzamosan próbáljuk egymás mellé illeszteni az elemzéseket, s újabb és újabb elemzéseket előhívni, hogy valóban pontosan és tisztán lássunk, akkor úgy gondolom, mindenképpen szükség lenne még a következő esztendőből három-négy hónapra. Tehát egyrészt fenntartás nélkül elfogadom, hogy 1989 legyen a kezdő dátum, de arra kérem képviselőtársaimat, fontolják meg azt a javaslatukat, amely december 31-ével befejezné ezt a vizsgálatot.

Hogy ezt sikerül-e a nyáron elindítani? Ez mindenképpen jó volna, mert ezzel is időt nyernénk, és nem nehezítené a szeptember-októberi sokrétű és sokágú feladat az amúgy is terhelt, túlterhelt képviselők munkáját, hiszen általában azok vállalkoznak ilyen munkára, akiknek e mellett egyéb feladatuk is van.

Arra kérem képviselőtársaimat, hogy próbáljuk megtalálni az ideális megoldást, azt, hogy induljon el a munka már a nyáron. De azt is elfogadom, hogy elindulhat a munka annak a reményével, hogy ez a bizottság szeptemberben feláll és teszi a dolgát, esetleg április végéig.

Köszönöm a megértő figyelmüket és hozzászólásaikat. (Taps.)