Felszólalás adatai
172. ülésnap (2000.11.09.), 451. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Tóth Imre (FKGP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:08 |
Felszólalások: Előző 451 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
TÓTH IMRE (FKGP): Kovács képviselőtársam gondolataival egyetértek, és tulajdonképpen sok átfedés van azzal összefüggésben is, amit Wiener képviselőtársam mondott, aki többek között az önkormányzatok vagyonfelélésével összefüggésben jogos aggályait is elmondta. Gondoljunk bele, hogy 1994 és '98 között milyen komoly impulzust kaptak a települési önkormányzatok a gázközművagyonnal összefüggésben, két változatban arra nézvést, hogy éljék fel ezt a vagyontestüket és ne tartsák meg, ne is álljon érdekükben, mert nem tudják azt kumulálni, olyan mértékben összegezni, amelyben már ütőképes, akár - idézőjelben - "nemzeti" vagyontest is megmaradhatott volna. Gondoljunk bele, hogy az önhikis alapállapotot egy ilyen vagyontest és annak különböző hozadékai teljes mértékben nélkülözhetővé tennék!
Tulajdonképpen az önkormányzatok esetében olyan helyzetbe kerültek és olyan helyzetbe voltak hozva, hogy még csak kilátásuk se legyen arra, hogy megtarthatják ezt a vagyontestet, és többségi tulajdonosai lehetnek egy gázközművagyonnak, egy energiaszektornak. Miért nem? És miért nem történhetett így? Mert a külföldi érdekeltségek már akkor megkeresték a gázszolgáltatók menedzsmentjeit egyik oldalról, befolyásukat kiterjesztették az ÁPV Rt.-re, illetve annak jogelődjére - ezek a levelezések ma is fellelhetők -, és egybeeső adott menedzsmenti és adott állami érdek ellehetetlenítette ezt a helyzetet, így a települési önkormányzatok nem tarthatták meg ezt a vagyont, ami rendkívül szomorú, egy rendkívül komoly érték lehetne ma. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Lehet ez propagandisztikus fogás, de ha forintban kiszorozzuk, akkor már nem az.
Felszólalások: Előző 451 Következő Ülésnap adatai