Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Meg kell mondanom, hogy az elmúlt évben is és az idén is a Kúria elnökének a beszámolóját azzal a jó érzéssel hallgattam végig, hogy egy önálló hatalmi ág magabiztos, nyugodt és higgadt beszámolójával találkozunk; egy olyan beszámolóval, amely a tényekre szorítkozott és a tényekről szólt. Ez napjainkban és ebben a meglehetősen hányatott világban már önmagában is egy jelentős eredmény.

De jelentős eredmény az is, tisztelt Ház, hogy a Kúria nemcsak hogy a támadásokra nem reflektál, hanem kifejezetten a magabiztosságával megadja azt a nyugalmat, amelyre feltétlenül szükség van az igazságszolgáltatás során.

Amivel külön szeretnék foglalkozni, érintette ezt az elnök úr is: a jogegységi tanács és a jogegységi határozatok kérdésével. Ebben a Házban valószínűleg én vagyok az, sőt egészen biztos, aki az igazságügy területén egy sokkal régebbi időszakra tud visszatekinteni, mint a maiak, és biztonsággal állíthatom, hogy már abban az időszakban is a Legfelsőbb Bíróság döntései nemcsak hogy segítették az alsóbb bíróságoknál működő bírák, ügyvédek, ügyészek munkáját, de ez kifejezetten pótolhatatlan volt. Egy idő után minden törvényhozásnál előfordulnak azok a fajta anomáliák, ahol egymással nehezen összeegyeztethető megállapítások vannak, amelyek eldöntésénél egy bírónak valahol sokkal szélesebb látókör és sokkal szélesebb rálátás kell, mint amennyi esetleg egy helyi bíróságon adott. Ezt pótolja és meggyőződésem szerint kisegíti ez a döntés.

Ennél is fontosabbnak tartom itt a következőt. Jól látható az a mértéktartás ‑ és én azt javaslom, hogy ez a jövőben is maradjon meg ‑, amely nem viszi el ezeket a döntéseket a precedensjog bevezetése és a precedensjog megjelenése irányába, ugyanakkor megadja azokat a támogatásokat és támpontokat, amelyek nélkül nagyon nehéz egységes döntéseket hozni. Én nem fogok konkrét példákat előhozni, mint amiket itt egyik képviselőtársam elmondott. Én úgy gondolom, a bíróságnak általában erre kell törekednie, hogy ezek a döntések egységesek legyenek, minden bíróságon azonos elvek érvényesüljenek.

Még egy olyan téma van, ami miatt én ma szót kértem, ezt is érintette az elnök úr, és ez a kommunikáció kérdése. Elégséges a kommunikáció, sok a kommunikáció, egyáltalán mennyire kell a kommunikáció? Én azt gondolom, hogy a bíróságoknál azt a mértéket és léptéket megtalálni, amely a közvélemény számára még nemcsak elfogadható, hanem kellő tájékoztatást is ad, ugyanakkor nem megy túl azon a határon, amely a bíróságokra nézve és erre a hatalmi ágra különösen kötelező, nevezetesen hogy semmiképpen ne sértse azokat az ügyben szereplő személyeket, konkrétan azokat az ügyeket, amelyekről szó van, én azt gondolom, hogy itt lehet bizonyos lépéseket tenni.

Ez a kommunikáció, amit ma kapunk, meggyőződésem szerint mértéktartó, esetenként talán azért szűkszavú egy kicsit, mert nem kíván olyanfajta területekre elkalandozni, egyébként nagyon helyesen, ami esetleg az ítéletnek már nem volt része. Ugyanakkor azt hiszem, a magyarázatokban lehet és van szükség egyfajta olyan egyszerűsítésre, amely azoknak az embereknek a számára is áttekinthető és világos, akik a jogban járatlanok. Az esetek többségében ugyanis arról van szó, hogy a félreértéseket, zavarokat a közvélemény tekintetében az okozhatja, ha nem értik magát a kommunikációt sem. A kommunikációnkban tehát ez a fajta felelősség, én azt gondolom, jelentős és fontos.

Mindezt azonban talán nem mondtam volna ma el, ha nem hangzik el egy olyan javaslat itt az általam egyébként nagyra becsült Bárándy képviselő úr részéről, amely valami olyasmiről beszélt, hogy konzultáció ‑ talán a két hatalmi ág között, vagy a bíróságok és a parlament között? Ha nem, akkor képviselők és a bíróságok között? Nehéz ezt megmondani, mindenesetre én a magam részéről nem tartanám szerencsésnek. Nagyon határozottan az a véleményem, hogy ha a hatalmi ágaknak egymással érintkeznie kell, azoknak meg kell legyenek azok a formái, amely formai keretek között ezek megtörténnek; és ezek a formai keretek rögzítettek kell hogy legyenek.

Nem szabad egy olyan helyzetet teremteni, ahol a legkisebb kétely vagy aggály merül fel, hogy a két hatalmi ág valamiféle olyanfajta konzultációkat folytat, amely túlmegy az alkotmányos és a törvényes kereteken. Ennek az elkerülése meggyőződésem szerint feltétlenül szükséges, és a mai keretek elégségesnek látszódnak ahhoz, hogy a bíróság függetlensége is megmaradjon, és a törvényhozás is tegye a maga dolgát.

Még egy mondat erejéig visszatérve a bírói egységi döntésekre. Kérem szépen, vannak olyan helyzetek, amikor ez világos, és ezt a törvényhozás némi önkritikájával kell mondanom, amikor egy bírói döntés nem segíthet azon a helyzeten, ha törvényi hiányosság van. És ha törvényi hiányosság van, akkor különösen fájdalmas és rosszízű dolog, ha a bíróság irányába próbálunk mutogatni, mert ebben az esetben a törvényhozáson van a feladat, és meg kell hozza azokat a döntéseket, amelyek alapján a bíróságok már egyértelmű és világos döntéseket tudnak hozni. Meggyőződésem szerint ezt senkire áthárítani nem lehet.

Még egy rövid mondat azzal kapcsolatban, ami miatt ma döntően szót kértem. Engem mélységesen felháborított, hogy egy olyan lapban, amit ingyen osztogatnak, megjelent egy hirdetés, amely hirdetés a következőket tartalmazza, valamiféle, azt mondom, hogy politikai show-ként, éspedig nem akárhol, hanem munkahelyhirdetés címén.

(10.30)

„Magyar bírói testületekbe keresünk főállású bírókat, akik képesek a lojális munkavégzésre, irányított csapatmunkára, kreatív jogértelmezésre. Jogi végzettség hiánya nem akadály.” A többit nem olvasom fel, mert az még penetránsabb.

Kérem szépen, azt, hogy ez egy hiba folytán jelent meg vagy milyen okból jelent meg, én meg nem tudom mondani, de személy szerint, mint a parlamentben a legnagyobb frakció tagja, a legmélységesebben visszautasítok minden ilyenfajta kezdeményezést. Kérem szépen, ez a történet nem arról szól, hogy valaki jópofa volt. Ez a történet arról szól, hogy egy olyan önálló, független ágat, mint a bírói kar, mélységesen megsért, és föltételezem egy olyan személy, akinek az IQ-ja alighanem valahol a pad alatt is aligha lenne megtalálható.

Kérem tisztelettel, azért világossá kell tenni, hogy az a frakció, amelyhez mi tartozunk, a hatalmi ágak szétválasztásának, a hatalmi ágak önálló működésének, annak a teljes mértékű támogatásának… ‑ és ezt a miniszterelnök többször kifejtette egyértelműen. Lehet itt mindenféléket félremagyarázni, de azok a nyilatkozatai, amelyek erről szólnak, félreérthetetlenek. (Dr. Staudt Gábor: Csak a cselekedeteket kell nézni, Béla!) Én azt gondolom, hogy ez a szellem az, amely át kell hassa ezt az egész mai tárgyalásunkat, megbeszélésünket, a beszámolókat. Én a magam részéről a beszámolót egyébként messzemenően támogatom. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)