Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem lesz meglepő, hogy az egészségüggyel, illetve a költségvetésnek az egészségügyi részével kapcsolatosan kívánok felszólalni. De mindenképpen tisztázni kell minden ilyen felszólalás elején, hogy milyennek kellene lennie ideális esetben egy költségvetésnek, ha az egészségügyről beszélünk, azaz mire legyen alkalmas, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie. És nagyon egyszerű elmondani, hogy mik azok a fő elemek, amelyeket teljesítenie kell az egészségügynek, és ezáltal minden, ami a magyar egészségügyet finanszírozza…  és ebben az esetben, ugye, a költségvetés finanszírozza nagyon nagy részét az egészségügynek. Éppen ezért alkalmasnak kellene lennie arra, hogy az ellátást a legszélesebb körben kiterjesztve tudják az emberek igénybe venni, hogy ezt az elérhető legmagasabb színvonalon vehessék igénybe, és hogy mindezt megfizethető áron lehessen igénybe venni, azaz valamilyen szolgáltatásért egy megfelelő ellenszolgáltatás járjon. Viszont fontos, hogy a költségvetésnek válaszolnia kell bizonyos kihívásokra is, és amikor a költségvetés számait néztem, ezekre kerestem én is a válaszokat.

Egy olyan fontos kérdésre, mint hogy idősödik a társadalom, és ez egy nagyon nagy nyomás az egészségügyi ellátórendszeren, erre ad-e választ, vagy felkészül-e valahogy a költségvetés? Vagy arra, hogy a technológiai fejlődéssel lépést kell tartani, hiszen, képviselőtársaim, vannak olyan egészségügyi diagnosztikai lehetőségek, amelyek a magyar közfinanszírozott egészségügyben sajnos nem elérhetőek, holott a legmodernebb és talán az egyik legfontosabb gyógyulást jelenthetnék.

Ilyenek például az egyes daganatos megbetegedéseknél azok a molekuláris diagnosztikai eszközök, illetve lehetőségek, amelyek már a piacon elérhetőek, és 1,3 millió forinttól 700 ezer forintig terjednek, és valakit képessé tesznek arra, hogy megmondják, hogy az ő betegségének a lefolyása milyen gyorsaságú, vagy vele szemben milyen terápiát kell alkalmazni. Tűpontossággal meg lehet állapítani, hogy a lehető legkevesebb szenvedéssel, a legnagyobb költséghatékonysággal, a legjobb eredményekkel miként lehet a terápiát alkalmazni. Nos, ilyeneket sem tud a magyar közfinanszírozott egészségügy. De talán ez csak a tortán a hab, tehát nem szabad ebben leragadni. De kérdés, hogy valóban a technológiai változásnak a szorítására, illetve az idősödő társadalom szorítására választ ad-e, illetve ennek megfelel-e.

És itt ugye, megnézhetjük akár nemzetközi összehasonlításban vagy a korábbi hazai összehasonlításban az egészségügynek az állapotát, illetve az egészségügyi költségvetés állapotát, és való igaz, hogy van ebben az évben a 2018-as költségvetéshez képest egy 101 milliárd forintos többlet.

Azonban azt látnunk kell, tisztelt képviselőtársaim, hogy a nemzetközi trend pontosan a technológiai fejlődés és nyomás, az idősödő társadalom miatt abba az irányba mutat, hogy nem ilyen arányban, hanem ennél sokkal nagyobb arányban és sokkal nagyobb ütemben kell növelni az egészségügyre fordított közkiadásokat.

Sok esetben úgy szokták meghatározni, hogy GDP formájában határozzák meg a közkiadások mértékét. Erre nyugodtan mondhatjuk, hogy egy 1,5-2 százalékos elmaradásban vagyunk. De ha reálértéken nézzük, még úgy is komoly elmaradásban vagyunk az európai átlagtól vagy attól a nemzetközi átlagtól, hiszen itt nemcsak Európát kell tekinteni, hanem OECD-átlagot is lehet nézni, amely egy olyan egészségügyi ellátást mutatna, ami nem a világ legjobb színvonala, de talán egy Magyarországgal azonos szintű országban egy elvárható színvonal lenne. Ez adna annyi védettséget a magyar társadalomnak, hogy ebben a magyar társadalom például olyan mutatókban, mint betegség, megbetegedés, illetve halálozás, ne álljon a világ egyik legrosszabb és a fejlett országok közül az egyik legrosszabb statisztikájával, ahogy most teszi.

Tehát az egésznek az lenne a lényege és az egész költségvetésnek az lenne a feladata, hogy mindez, ami az embereknek az elvárása, a reális elvárása az egészségüggyel kapcsolatosan, azt valahol megpróbálja teljesíteni a kormány. És úgy látszik, hogy ez az egyébként  és ezt az önök javára lehet írni  101 milliárd forintos többlet, ami az előző évhez képest mutatkozik az egészségügyi közkiadásokban, az valamilyen szinten gyógyír lehet, de csak bizonyos, nagyon szűk mértékben. Hiszen látjuk, hogy a fejlődés folyamatosan erodálja ezt az összeget, és folyamatosan megjelenik ennek a túloldalán egy állandó költekezés, egy költekezési nyomás.

Kritikaként egyébként meg szokott fogalmazódni, és én is megfogalmazom, hogy a magyar egészségügy közfinanszírozásának az egyik problémája, hogy még mindig adóalapú. Tehát lényegében a költségvetésnek a befolyt adóbevételeiből fizetjük, és nem túlnyomó részben valamilyen címkézett összegből. Tehát a tervezhetősége, a kiszámíthatósága, sőt az embereknek az, hogy meg tudják-e látni, hogy miből lesz valójában az ő befizetett járulékaikból, befizetett hozzájárulásaikból egészségügy, és azt miként vásárolja meg a szolgáltató az ő részükre, ez teljes egészében követhetetlenné válik.

Az alulfinanszírozottságot említettem. Talán másik problémája az, hogy az innovatív forrásteremtéssel, ami valahol a népegészségügyi termékadónál indult, és ott is fejeződött be a magyar költségvetési politikában, azzal hadilábon állunk. Való igaz, hogy a neta  ugye, ezzel a rövidített névvel hívjuk a népegészségügyi termékadót  egy folyamatosan növekvő összeggel számít, viszont az az egyébként 30, majd 50 milliárdos összeg, amire ez nagyjából emelkedik  talán 50 milliárdnál egy kicsivel kevesebb -, ez önmagában nem elég arra, hogy ezt az óriási halmazt, ezt az óriási kiadási kényszert pótoljuk.

Ezért másabb eszközöket is kellene találni, és például a kormányt arra bátorítanám, hogy fontolja meg akár a dohánytermékekre  ez már szakmai felvetésként elhangzott  vagy akár az alkoholos italoknál, vagy akár a szerencsejátékra vonatkozóan hasonló népegészségügyi termékadó bevezetését, hiszen ezek mind-mind olyan társadalmilag káros hatással járó tevékenységek, amelyeket valamilyen módon kompenzálni kell.

Most csak egy gyors számítást nézve a jövedékiadó-bevételnél feltüntetett költségvetési sornál, azt lehet látni, hogy körülbelül egy olyan 30 milliárd forintos pluszbevételt lehet ebből mindenképpen nyerni. És egyébként ez kompenzálhatja annak a hiányát, vagy kompenzálhatja azt az egészségkárosítást, amelyet végeznek ezekkel a tevékenységekkel.

Nagyon komoly probléma szerintem, hogy az egészségügyünk túlzottan támaszkodott az európai uniós forrásokra. Az európai uniós források az elmúlt időszakban  a mágikus szám elhangzott  500 milliárd forintot tettek ki, de, tisztelt képviselőtársam, ebből 330 milliárd forint betonba ment. Üveg lett belőle, épület lett belőle, de nem a beltartalom, nem a diagnosztika, nem az ellátás minősége javult belőle, tehát ez önmagában nem volt elég ahhoz, hogy megfékezze a költségvetés által okozott problémákat, és kiegészítse a költségvetés által fellelt vagy okozott hiányokat.

Az intézményi amortizáció nagyon ritkán szokott szóba kerülni, viszont az „Egészséges Budapest” program keretében, ha minden igaz, egy háttértanulmány sorra vette, hogy például Budapesten milyen hiányokkal küzdenek a kórházak. Túl azon, hogy adósságuk van, túl azon, hogy az épületek nem megfelelőek, egy közel 100 milliárd forintos amortizációs állapotot vagy egy hiányt állapított meg. Ez azt jelenti, hogy az ott lévő eszközök, az ott lévő infrastruktúra egy olyan, szerintem most már óriási hiánnyal küszködik, amelyet az „Egészséges Budapest” program önmagában nem fog tudni teljesíteni. Látjuk, hogy van rá elkülönített pénzösszeg, szintén egyébként lassan félszáz milliárd forintra rúg, amit erre szánt a kormányzat, de ez önmagában arra nem elég, hogy az ott lévő eszközöket, az ott lévő, egyébként nagyon elhasználódott, tönkrement eszközöket, infrastruktúrát pótolják.

(16.20)

Itt jönnek a kódolt problémák ezáltal. A kódolt problémák esetében, ha kevés a pénz, az kicsit olyan, mint a foci, hogy kis pénz, kis foci, ugyanez van, ha kevés a pénz, akkor az egészségügyben is ugyanezek a kevés szolgáltatások jelennek meg, és valahonnan el kell csípni. Ezért van az, hogy a bérek lényegében nem olyan ütemben emelkedtek, hogy lépést tudjanak tartani az európai versenyfutással, a kórházi adósságok olyan ütemben növekedtek, hogy a kórházak most már képtelenek ezt megfelelően kezelni. A legutóbbi hírek szerint Varga Mihály, mondhatjuk úgy, selyemzsinórt küldött az összes kórházigazgatónak, akik, tisztelt fideszes képviselőtársaim, az önök legfontosabb választókerületi emberei, hiszen korábban a kancellária-rendszer az egészségügyben azon bukott meg, hogy a képviselőtársaknak fontosabb volt a választókerületi rendszerben a béke fenntartása, mint hogy ezeket a kórházigazgatókat valamilyen módon a prudens és jó gazdálkodásra szorítsák. De, hozzáteszem rögtön, nem az ő hibájuk, hiszen sokszor nem feltétlenül belső gazdálkodási hiba, hanem külső gazdálkodási kényszer van rajtuk.

Ez a másik, amin javítani kell, és erre sem szolgáltat a költségvetés semmilyen pozitív magyarázatot, nem ad útmutatást, hogy miként próbálja megszüntetni ezt az anomáliát, azaz hogy a kórházak tragikusan, krónikusan és most már hosszú ideje alulfinanszírozottak, mindazt a tevékenységet, amelyet el kellene látniuk, nem tudják ezen a pénzen ellátni. De mondhatnánk egyébként még olyan fontos és tisztázandó kérdéseket is, hogy az alapellátással kapcsolatosan hiányzik az alapellátási ügyelet normatívájának emelése. Ez csak csepp a tengerben. De azt is felhozhatjuk, hogy például az otthoni szakápolás kérdése is egy helyben toporog, az őket illető finanszírozás most már évek óta nem hajlandó emelkedni. A kórházi adósságokkal kapcsolatosan egyébként azt is hozzá kell tenni, hogy nem láttam a költségvetésben erre vonatkozó számsort, holott az előző években mindig benne van. Ezek tizenmilliárdos tételek, hiszen ez a halmozódás ebben az összegben jelenik meg.

Ami igazán fontos lehet, az pedig a költséghatékonysági szempontoknak a jó felhasználása. Ebből a költségvetésből szinte semmit nem lehet kiolvasni arra, hogy miként fogják például az Állami Egészségügyi Ellátó Központban felhalmozott óriási szervezeti tudást olyan irányba hasznosítani, hogy költséghatékonyan és spórolósabban lehessen az egészségügyben gazdálkodni, hiszen belső tartalék van az egészségügyben. Ezt is sokan elfelejtjük, nagyon sokszor párhuzamos ellátások futnak, párhuzamos vizsgálatokat végeznek. Ezeket a belső tartalékokat ki lehetne használni.

Ami viszont igazán fontos és még jobban, markánsabban meg kellene jelennie, mert talán ebben áll az egész egészségügyi költségvetés mikéntje, hogy azért kell a több pénz az egészségügyre, azért kell a lehető leginkább közelíteni az európai átlaghoz, mert szükségünk van egy állami, robusztus és társadalombiztosítás által meghatározott és azáltal finanszírozott egészségügyre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha nem adjuk oda az állami egészségügynek a megfelelő összegeket, akkor az lesz a következménye, hogy a magánegészségügy be fog kúszni az ablakon keresztül és utána nem fogják tudni kitenni. Jött mögülem a mondás, hogy itt is van. Igazuk van azoknak, akik ezt mondják. A mi közös felelősségünk és az összes párt közös felelőssége, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy tízmillió lakos által lakott Magyarországon, ahol szerintem képtelenség, hogy egy magánegészségügy normálisan működjön, csak úgy, hogy egyébként tönkretegye az embereket, egy normális, robusztus állami és társadalombiztosított egészségügy legyen. Ebben a költségvetésben pont ezt nem látom, nem látom, hogy ezt védené, ezt biztosítaná. Azt látom, hogy pont annyi pénzt tett oda, hogy ne dőljön össze a képzeletbeli ház, holott erős pillérekkel meg kellett volna támogatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még biztos sok egészségügyi témájú hozzászólás lesz, de ennek a költségvetésnek arról kellett volna valójában szólnia és az egészségügy szempontjából azt kellett volna hordoznia, hogy egy nagyon erős állami lábat, egy nagyon erős állami finanszírozást tegyen oda, ami a lehető legjobban közelít az európai átlaghoz, amely biztosítja egyrészt a biztonságos, a színvonalas és a modern egészségügyi ellátást. Ez a költségvetés tyúklépésekben közeledik afelé, holott öles léptekkel kellene haladni efelé. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)