Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

KISS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy nagyon örülök annak, hogy számos kormánypárti képviselő aktívan részt vesz ebben a vitában, mert ettől egy kicsit elszoktunk, én magam is elszoktam. Azt hiszem, néhány olyan gondolattal gazdagították ezt a vitát, amelyek mindenképpen helyes, hogy itt elhangzottak. Nem feltétlenül értek ezekkel egyet, de azt gondolom, hogy egy vitának akkor van értelme, ha A meg B pont is van ebben, és szerintem is helyes az, ha mindenki, aki ezt a vitát esetleg figyelemmel kíséri, a lehető legtöbb szempontot észre tudja venni, hogy ki hogyan látja a dolgokat. Egyúttal én magam biztos, hogy nagyon örülök annak, hogy ez most így van, és ez most ebben a vitában így lehet.

Hadd kezdjem azzal, hogy amikor elénk került ez a tervezett napirend, akkor a III. kerület választott képviselőjeként kezdeményeztem egy megbeszélést a kerületben dolgozó civil szervezetekkel, szakértőkkel, hogy átbeszéljük, ők hogyan is értékelik ezt a jelentést, általában a fogyatékosok ügyét hogyan értékelik. Önökkel ennek a beszélgetésnek az esszenciáját szeretném megosztani azzal, hogy természetesen a saját véleményemet is belemondom. Az esetleges tévedésekért én vagyok a felelős, a jó meglátások viszont a kollégáknak, a civil szervezeteknek a kiváló munkáját, áldozatos tevékenységét tükrözik.

Elsőként, ha megengednek egy kritikát, elhangzott az, hogy nagyon helyes, hogy a jelentésben szó volt arról, hogy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény módosításának egy része megtörtént. Ám kifogásolták többen azt, hogy teljes egészében az ígért módosítási irányok nem történtek meg. Annak ellenére nem történtek meg, mondják, hogy 2012. év végén egyébként a minisztérium ‑ a kormányzatra általában nem jellemző módon ‑ széles körű egyeztetéseket folytatott. Nyilvánvalóan volt arra is magyarázat, hogy miért nem került szélesebb körű jogalkotásra sor, hiszen a 2014. év választási zűrzavara ezt elvihette, azonban több civil szervezet jelezte, hogy kívánatos lenne, ha a többletgaranciák beépítése az egyenlő hozzáférésre vonatkozóan beépülne a törvénybe. Illetve amit már számos képviselőtársam itt elmondott, és én nem részletezném ezt tovább, jó lenne, ha azok a határidők, amelyek kikerültek a jogszabályokból, vagy ha nem is azok a határidők, akkor más határidők, de visszakerülnének.

Nagyon fontos arról beszélni, amit a jelentés is tartalmaz, hogy a támogató szolgáltatás kulcsszerepet tölt be a fogyatékos személyek ellátásában, önálló életvitelük, önrendelkezési joguk biztosításában. El kell mondanom, hogy 2015-ben jelentősen csökkentették a szolgáltatásra rendelkezésre álló forrásokat. Ha néhány statisztikai adatot nézünk, akkor jól látszik, hogy míg 2011-ben 338 támogató szervezet nyújtott szolgáltatást, 2012-ben 276, 2013-ban 275, 2014-ben 269. A finanszírozás feladategységek meghatározásával valósult meg. Míg 2012-ben 1,4 milliónál valamivel több feladategység finanszírozására volt lehetőség, ez 2014-re 1,2 milliónál valamivel többre csökkent, és ez a helyzet idén sem változik. Természetesen a tevékenységek finanszírozásának csökkenése maga után vonta az ellátást igénybe vevők számának és az őket ellátó humán erőforrásnak a drasztikus csökkenését is. Egyes számítások szerint a legmagasabb feladategységet teljesítő szervezetektől általában 40 százalékos támogatásmegvonás történt. Azt lehet mondani, hogy ez mindenképpen negatív hatással volt.

Általános kritikaként jelezték a civil szervezetek azt, hogy a gépkocsipark teljesen elavult, beszerzésre, korszerűsítésre nincs lehetőség, és számos más probléma is volt, amit Vágó Sebestyén képviselőtársam már elemzett, ezekre én nem térnék itt ki.

A Fecske Szolgálattal kapcsolatban, amelyet a jelentés pozitívan értékel, fontos leszögezni, hogy ez valóban egy pozitív dolog. A jelenlegi értelmi fogyatékos, autista és halmozottan fogyatékos személyeket látja el. Segítséget értelemszerűen csak az ő számukra jelenthet, és finanszírozást is csupán ezeknek a személyeknek a részére szolgáltató szervezetek vehetnek igénybe ilyen alapon, de ők természetesen köszönik azt, hogy ilyen támogatás a részükre jut.

Az életvitelt segítő eszköz fogalmának a gyógyászati segédeszköz fogalmától való elkülönítése valóban szükséges a szervezetek véleménye szerint, ugyanakkor azonban arra is rá kell mutatni, hogy nagyon sok esetben ezeknek az eszközellátottsága részben vagy teljesen megoldatlan. Az eszközök beszerzését az áfa csökkentése elősegítheti, de ez sem feltétlenül oldja meg. Mindenképpen szükséges lenne a támogatási rendszer fejlesztése, önmagában az adókedvezmények biztosítása és a költségvetési rendszer kiépítése nem elégséges megoldás. Úgy gondolják a szervezetek, hogy a jelenlegi helyzet megoldása többletforrások bevonását is igényelné, és szeretnék, hogy ebben a dologban előrelépés történjen.

Nagyon sok szó esett az akadálymentesítés felméréséről, arról, hogy hol tart ez a dolog. Engedjék meg, hogy ennél egy kicsit hosszabban időzzek, annál is inkább, mert a mai napig emlékszem arra a megdöbbenésemre, ami elsőéves egyetemista koromban elfogott akkor, amikor egy látássérült évfolyamtársam azon kérésére, amit azóta elhunyt egyik professzoromhoz intézett, hogy rögzítheti-e az előadást, hogy abból újra tanulhasson, a professzor úr nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy természetesen nem. Többen felhördültünk, de hát a professzor úr nem volt hajlandó változtatni nyilván ebbéli elszánásán. Ugyanakkor amikor a III. kerületben önkormányzati képviselősködni kezdtem, egy pozitív irányú megdöbbenés ért engem: az, hogy vannak nyitott közösségek is, olyanok, amelyek úgy gondolják, hogy szeretnék biztosítani a közösség minden tagja számára, ha lehetséges, az egységes hozzáférést a közösség javaihoz vagy az intézményekhez. Ilyen értelemben, azt kell mondanom, az egyik esetben egy nagyon negatív tapasztalatom volt, a másik esetben pedig azóta egy nagyon pozitív tapasztalatom van. Ennek ellenére azt lehet látni, aki az élet sok területén megfordul, az biztosan tudja, hogy akadálymentesítés kapcsán van még mit tenni.

Ha megnézzük ezt a honlapot, amit meg lehet nézni ‑ a jelentés beidézi a honlapot ‑, akkor a tanulmánynál több minden látható. Az egyik az, hogy nem jó a helyzet. Persze mindenkinek van ebben sara, de amikor én magam ezt a jelentést is elolvastam, akkor őszintén megdöbbentem azon, hogy itt tartunk.

(18.10)

Azért is döbbentem meg őszintén azon, mert gyakorlatilag már nagyon régóta minden kormányzatnak pártállástól függetlenül fontos szándéka volt az akadálymentesítés mind a közintézményekben, mind általában Magyarországon. Ennek ellenére riasztó számomra az, hogy még mindig nem vagyunk ebben sikeresek, mindenképpen fontos tenni ezért. Ráadásul, ahogy a jelentésből is kiderül, a közoktatási és az egészségügyi intézményekben még az átlagnál is rosszabb a helyzet, tehát azokban az intézményekben, ahol leginkább és legégetőbb szükség lenne az, hogy mondjuk, élenjárjanak az akadálymentesítésben, azt láthatjuk, hogy még rosszabb a helyzet. Magam is több iskolában tanítottam életemben, számos iskolában másként fordultam elő, és én is azt tapasztalom, bizony nem megoldott az, hogy ezek az intézmények megközelíthetőek legyenek, s nem megoldott az sem, hogy fogyatékos embertársaink ezeket az intézményeket sokszor igénybe vegyék. Azt gondolom, ezen mindenképpen fontos változtatni, fontos lenne változtatni. Nem gondolom azt egyébként, hogy a pártoknak egymást kellene sárral dobálni ebben a kérdésben. Azt gondolom, helyes lenne szembenézni ezzel a problémával, és egy nagyon tudatos fejlesztést végezni az akadálymentesítés terén, még akkor is, hogyha az ember a sajtót figyeli, akkor erre jó és rossz példákat is egyaránt láthat. A napokban egy 40 centis magasság áthidalására uniós pályázatból felépülő lift képe villant be, de néhány órával ezelőtt néztem egy honlapot, ahol pedig úgy valósították meg egy közintézmény akadálymentesítését, hogy a túl meredek rámpát lépcsősítették. Most nyilvánvalóan látjuk, hogy itt két szélsőségről beszélünk. A jó az lenne, hogyha egyik sem létezne, a jó az lenne, hogyha az intézmények megközelíthetőek lennének, és igénybe vehetőek lennének.

De kevés szó esik a hallássérült nemzettársaink akadálymentesítési problémáiról. Mondjuk úgy, hogy eléggé kíváncsi vagyok arra, hány közintézményben tudnak embertársaink, polgártársaink ügyet intézni. Valahogy ez a kérdés el is sikkad. Azt gondolom, nem tudunk nem figyelni erre a kérdésre.

Ha már néhány aktuális kérdést megengednek, csak úgy, mert engem képviselőként érintenek: a 4-es metró beruházása során már akadálymentesítési megoldásokat alkalmaztak a beruházásnál. Azt gondolom, ez mindenképpen üdvözlendő dolog, és annak is örülök III. kerületiként, hogy az 1-es villamos felújítása kapcsán is hasonlóan alkalmaztak ilyen megoldásokat. Mindezt mindenképpen támogatandónak tartom, és mindenképpen előrelépésnek tartom. Ne mondják, hogy csak kritikát fogalmazok meg, ezt üdvözlöm, és mindenképp örülök, hogy ez megoldható. Ugyanakkor talán egy kicsit profán és kevésbé sokszor elmondott dolog, de a civil szervezetek is számos esetben kritikát fogalmaznak meg azzal, hogy a nyilvános illemhelyek akadálymentesítése például sokszor nem történt meg ezeknek a beruházásoknak a kapcsán. Általában azt lehet mondani, hogy azért helyes, jó irány az, ha a közlekedési beruházások kapcsán figyelünk erre az akadálymentesítésre.

A továbbképzésekről megengednek talán néhány gondolatot, mert ez szakmám is. Azt kell mondanom, én magam rendkívüli módon üdvözlöm azt, ha ezek a továbbképzési lehetőségek, amelyeket a beszámoló is ismertet, minél nagyobb számban kerülnek meghirdetésre, ugyanakkor azonban jelenleg, ha jól tudom, akkor a beszámolóban érintett továbbképzések nem indulnak. Azért is érdekes és kicsit kényes ügy a pedagógus-továbbképzések kérdése, mert mint ismert, a pedagógusoknak megfelelő számú órát kell hétévenként letudniuk a továbbképzésekben, ugyanakkor azonban a továbbképzések rendszerében fontos megjegyezni, hogy a pedagógusok számára forrásokat erre senki nem biztosít. Az állam biztosít forrásokat arra, hogy legyen valamennyi ingyenes továbbképzés, azonban pedagóguskollégáim általában próbálják vadászgatni ezeket a képzéseket, hiszen alacsonyjövedelmű, kispénzű emberek lévén nem mindegy, hogy milyen képzéseken vesznek részt. Megoldás lehetne az, hogy ebben a tárgykörben az állam támogatásával ilyen továbbképzések kerüljenek meghirdetésre, természetesen ingyenesen, mert gyakorlatilag így azok a kollégák is igénybe tudják azt venni, akik mondjuk, anyagi erőforrásuk nem lévén, ezt nem tudják.

A nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedés növelése érdekében az 1990-es évektől kezdve megjelennek programok. Jelenleg is futnak ilyen programok, és mindenképpen azt gondolom, ezt pozitívan kell értékelni, hogy mind uniós támogatással, mind pedig kormányzati támogatás révén vannak ilyen programok, azonban fontos megjegyezni, hogy ha az információim nem csalnak, akkor 2015. márciusig, illetve októberig tartanak ezek a programok. Nyilvánvaló, hogy tovább tudjanak menni, ehhez többletfinanszírozás vagy újabb uniós források bevonása szükséges. Remélem, ezek a források meglesznek, és ezek a programok menni tudnak, hiszen ezek, akár azt lehet mondani, olyan ciklusokon átívelő kezdeményezések és programok, amelyek ebben a kormányzatban is kiváló hatékonysággal folynak, kár lenne veszni hagyni őket.

Ha arról beszélünk, hogy mi nincsen ebben a jelentésben, akkor nagyjából számos ilyen kreatív megoldást tudnék önöknek előhozni; most az idő előrehaladta miatt nem terhelem önöket ezzel, hogy részletezzem órákon keresztül azt, hogy mi nincs ebben a programban. Ugyanakkor fontos megjegyezni az egyenlő hozzáférés biztosítása körében lévő előrelépések hangsúlyozását. Nagyon lényeges, hogy ebben további előrelépésekre van szükség, és arra, hogy a beruházások, mind az állami, mind az infrastrukturális beruházások kapcsán követelje meg a kormányzat azt a fajta műszaki, vagy ha úgy tetszik, szakmai szakértelmet, amely az esélyegyenlőségi beruházások kapcsán mindenképpen szükséges. Itt ugye ez a két példa, amit elmondtam önöknek, mindenképpen jól mutatja azt, és nem hiszem egyébként, hogy rossz szándék volt bármelyik esetben a beruházónál, ám a szakértelem is hiányzott, ez, mondjuk, mindenképpen elmondható.

És hogy összekapcsoljam az előttem lévő napirenddel ezt, engedjenek meg az ombudsmani jelentésből csak egy nagyon rövid részletet. Egy 2013-as ügyről van szó, ahol támogatást kért egy súlyosan fogyatékos személy, és több hónapig tartott, amíg ezt a támogatást megkapta, azért, mert az ehhez szükséges szakhatósági vizsgálatokat, illetve szakhatósági véleményt 5 hónap alatt állították ki. No, most azért az mindenképpen megengedhetetlen, hogy azoknak az embertársainknak, akiknek nagyon fontosak lennének ezek a támogatások, eddig kell várniuk arra, hogy ehhez hozzájussanak. Köszönöm, hogy meghallgattak.