Felszólalás adatai
257. ülésnap (2005.10.24.), 77. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Veres János (MSZP) |
Beosztás | pénzügyminiszter |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | interpelláció szóban megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 4:12 |
Felszólalások: Előző 77 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Két pontosítást azért szeretnék tenni az ön által elmondott interpelláció kapcsán. Egyrészt tévedés az, hogy a polgári kormány időszakában került volna tisztázásra ennek az üzemnek a tulajdoni viszonya, hiszen 2004 novemberében került sor a tisztázásra, 2004 novemberében került tiszta viszony ennek a bizonyos feldolgozóüzemnek a tulajdonlapjára.
A másik: ön szóbeszédre hivatkozott ugyan, de hát ön által is tudottan téves számot mondott az imént a nyilvánosság előtt, és szeretném, ha ezt korrigálná. Az én legutolsó információim szerint az, amit ön 20 forintnak mondott, 45 forint. De nem akarom végigmondani azoknak az értékeknek a különbségét, amit ön itt meghivatkozott. Azt gondolom, korrigálni kellene, ha lehetőség van rá.
Egyébként természetesen igaz az a hír, amely arról szól, hogy a Tokaj Kereskedőház állami tulajdonban maradása mellett döntöttünk, tekintettel arra, hogy a korábbi időszakban meghirdetett pályázatra olyan ajánlat nem érkezett, amely ajánlat figyelembevételével az értékesítést célszerű lett volna megtenni. A Tokaj Kereskedőház az elmúlt három évben mindenfajta állami támogatás nélkül, külön kiemelt, erre a célra biztosított felvásárlási keretek nélkül oldotta meg működését. Kétszeresére növelte exportját, a társaság olyan beruházást hajtott végre, amellyel immáron európai színvonalon tudja kezelni a bort, tudja a technológiai folyamatokat végrehajtani. Ön is kapott meghívót annak a technológiai sornak az átadására, amely ezt biztosítja. Képviselőtársa jelen volt, meggyőződhetett arról, hogy ez egy nagyon korszerű és modern beruházás.
Most először valóban arra a célra használta fel a cég a rendelkezésére álló anyagi forrásokat, kiegészítve pályázati pénzekkel is, amire az önök kormányzása idején ugyan hivatkoztak, de egy fillér sem valósult meg abból, hiszen a 2000 környékén adott állami támogatásokból nem valósult meg semmilyen modernizáció a feldolgozókapacitások területén. Jelenleg ennél az üzemnél is sajnos meglehetősen elhasználódott, arra a célra nem használható tárolóedényzet van. Ebben ma már nem lehet azt a tevékenységet folytatni, amire ön hivatkozott. Ebből következően valóban a cég üzleti tervének a részét képezi az, hogy ennek a feldolgozóegységnek a meghirdetésére sor fog kerülni, és ha megfelelő árajánlat érkezik rá, akkor az értékesítésre is sor fog kerülni.
Egy vállalatnak természetesen szabad üzleti döntése az, hogy egy ilyen értékesítésből származó bevételt a vállalat fejlesztése érdekében milyen célra fordít, és - mint ahogy azt ön is tudja, és képviselőtársai is tudják - ez a vállalat tulajdonviszonyait értelemszerűen nem fogja megváltoztatni, hiszen ez a pénz a vállalaton belül marad, ott marad fejlesztésre, ott fognak belőle célszerű döntésekkel jó perspektívát nyújtó fejlesztéseket megvalósítani.
S még egy dolgot fontosnak tartok, mert ez a téma meglehetősen sokszor, sokféleképpen szóba került ebben a Házban. A cég az elmúlt három évbeni működésével azt bizonyította, hogy alkalmas arra a célra, arra a feladatra, amit tőle a térségben elvárnak. Alkalmas arra, hogy racionális gazdálkodás mellett úgy fejlessze tevékenységét, úgy bővítse termelőkapacitásait, ami a megfelelő történelmi hagyományok ápolásához, az új piaci kihívásokra történő válaszadáshoz, azaz a piacbővítéshez szükséges.
(16.00)
Ma ez a cég jelentősen tudta növelni - ahogy mondtam, nagyjából kétszeresére tudta növelni - a korábbi években meglévő exportját, és szerencsére ma már olyan felvásárlása a cégnek nincs, mint ami volt 2000-ben és 2001-ben, amiből jelentős mennyiséget csak szesz termelésére tudott felhasználni a későbbiek során, mert olyan gyenge minőségű volt a fölvásárlása, amiből sajnos minőségi tokaji bort készíteni nem lehetett.
Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 77 Következő Ülésnap adatai