Felszólalás adatai

MOLNÁR LÁSZLÓ (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország a kiművelt emberfők, az úgynevezett szürkeállomány tekintetében mindig előkelő helyet foglalt el a világban. Hírünket olyan tudósok öregbítették, mint Szent-Györgyi Albert vagy Teller Ede és még sokan mások, akik egyedülálló tudományos munkásságukkal méltán váltották ki a világ elismerését. Mérnökeink felkészültségét és tudását elismerik és értékelik bárhol a világon.

Az elért sikereket annak köszönhették, hogy hazánkban mindig is magas színvonalú és ingyenes volt a felsőoktatás. Nem elhanyagolható azonban az a kérdés, hogy a hallgatók milyen áron jutnak a felsőfokú képzéshez, a diplomához, vagyis, hogy úgy mondjam: ki fizeti a révészt? Kezdetben természetes volt, hogy a felsőfokú intézmények nappali, esti vagy levelező tagozatán tanulók úgymond ingyenesen jutottak a diplomához.

Azután, 1995-ben a Bokros-csomag néven elhíresült megszorító intézkedések következtében bevezették a kötelező tandíjat. Ez azt eredményezte, hogy sok fiatal szociális oknál fogva lemondani kényszerült a továbbtanulási szándékról. Ez főleg ott következett be, ahol a szerény jövedelmű család nem tudta finanszírozni gyermeke felsőoktatási tanulmányi költségeit.

A polgári kormány 1998-ban - meghirdetett programjával egyezően - a felsőoktatási törvény módosításával eltörölte a tandíjat. Az első diploma ingyenes megszerzését garantáló törvény módosítása után munkájuk mellett tanulók - hangsúlyozom, a dolgozó, szegényebb családokhoz tartozó állampolgáraink - joggal gondolták, hogy számukra is ingyenes lesz az első diploma megszerzése, különös tekintettel azokra, akik munka mellett azért kényszerülnek diplomát szerezni, továbbtanulni, hogy meg tudják tartani munkahelyüket, és ne kerüljenek ki az utcára. Számukra a munkahelyük nem tudja vagy nem is akarja a képzési díjat megfizetni, néhány kivételtől eltekintve. A hazai magánvállalkozások adóztatása, agyonterheltsége miatt ez tőlük el sem várható.

A költségtérítéses képzés igen nagy terhet ró a hallgatókra, illetőleg azok családjaira. Az oktatás ára - szakoktól függően - 50 ezer és 700 ezer forint között van. Előfordult például 1998-ban, hogy egy félévért 450 ezer forint díjat állapítottak meg, és így nem csoda, hogy a meghirdetett 40 férőhelyből csak egy-két helyet sikerült betölteni. Ezenkívül az egyetemek nemcsak a képzési díjat vasalják be a hallgatóktól, hanem vizsgadíj, szakdolgozat-elbírálás s a többi címén további 20-30 ezer forintot is.

Melyik az a család, amely ekkora terheket évekig, az áhított diploma megszerzéséig el tud viselni? A most meghirdetésre került diákhitel segít ugyan a hallgatókon, de ilyen nagy összegű fizetési kötelezettség rendezésére mégsem igazi megoldás, és csak nappali képzésben részt vevő hallgatók jutnak hozzá. Szólni kell még ezenkívül az első akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés, valamint a párhuzamos képzés ingyenességéről. Ennek lehetősége ugyanis javaslat formájában felmerült, de amelyet végül is senki sem támogatott.

Tisztelt Képviselőtársak! Az, hogy az első diploma ingyenes megszerzésénél megkülönböztetjük az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókat a munka mellett tanulni szándékozó állampolgároktól, azt a képtelen helyzetet idézi elő, hogy ugyanazon egyetemen ugyanazon képesítésért és diplomáért az egyik évfolyamon 200 ezer forintot fizetnek a hallgatók, a másikon viszont semmit. Véleményem szerint ezt az ellentmondást, igazságtalan megkülönböztetést csak úgy lehetne megszüntetni, ha megszűnne a kétfajta képzési rendszerben történő diplomaszerzés közötti különbség, és az első diploma ingyenes megszerzése, vagyis a tandíjmentesség az egyetemen minden tanulóra kiterjedne. Ezt így tartom demokratikus jogállami megoldásnak.

Kérdezem tehát az illetékesektől, a szakminisztériumtól: mikor terjed ki az első diploma ingyenes megszerzése az egyetemeken és főiskolákon munka mellett tanulni szándékozó, dolgozó állampolgárainkra is?

Köszönöm a szót. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)