Felszólalás adatai
283. ülésnap (2006.01.30.), 201. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Pap János (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 3:15 |
Felszólalások: Előző 201 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Két módosító indítvány, illetve két csoport mellett szeretnék érvelni, illetve kérni az ön egyetértését, belátását.
Az egyik a 16. pontban szereplő módosító indítvány, illetve ezzel szinte azonos a 17. és a 18., de még a 15. is ide sorolható. Itt nem másról van szó, mint a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház rekonstrukciójának második üteméről.
Amikor ez a kórház-rekonstrukció hosszú-hosszú évek után elindult, akkor az volt a koncepció, hogy a 4 milliárd forint egyszerre nagyon nagy falat lenne, ezért bontsuk meg két részre, kétszer 2 milliárd forintos rekonstrukcióra, s amikor az első megvalósul, a másodikat lehet indítani. Egyrészt öröm az, hogy az első befejeződött, másrészt örömtelinek lehetne mondani azt is, hogy a másodikkal folytatódik, csak hát azt már nehezen érti meg az ember, hogy ha négy évvel ezelőtt 4 milliárd forint volt az igény, akkor a második ütemmel miért nem fejezzük be a kórház rekonstrukcióját, és miért bontjuk meg még további két ütemre. Ezért próbáltam az eredeti koncepciót továbbvinni egy mérsékelt nagyságú összeggel - ez van a 16. pontban -, még ha kicsivel kevesebb is az összeg, mint az eredetileg beígért második ütem kerete, és egy megemelt összeggel, hiszen figyelembe kell venni azt is, hogy a kórház-rekonstrukció első üteménél jelentős elmaradás volt, amit a városnak kellett kipótolnia több mint 500 millió forinttal. Ez elég érzékenyen érintette a költségvetést, és úgy gondoltam, hogy ezzel a megemelt összeggel lehetne a második ütemet folytatni.
A következő egy másik terület. Ez sajnos kimaradt a támogatotti körből. Tudom, hogy a rendelkezésre álló keret nem teszi lehetővé, hogy mondjuk, a Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola rekonstrukciója bekerüljön. Csakhogy a kórház-rekonstrukcióval kapcsolatban az a tapasztalatunk, hogy amikor sokszor felvetettük, hogy ezt a rekonstrukciót, illetve felújítást is meg kellene ejteni, akkor ez előbb-utóbb bekerült. S ha másért nem, már csak azért is jó, hogy ez itt van - még akkor is, ha ezt elvetette a minisztérium -, mert szerencsés volna, ha a tárca ezzel rövid időn belül számolna, tudniillik olyan állapotban van az iskola - megjegyzem, nagyon fontos és szükséges igényt elégít ki -, hogy a rekonstrukció nem halogatható tovább, és az önkormányzatnak saját erejéből kell - hozzáteszem gyorsan, hogy igazából nem saját erejéből, hanem hitelt kell felvennie - ezt a rekonstrukciót megindítani, mert egyébként az oktatási tevékenység nem folytatható az iskolában. Valamilyen biztatás kellene arra, hogy a jövőben a következő körben ez az intézmény bekerülhet a támogatotti sorba.
Még egyszer arra kérem miniszter urat, hogy amennyiben módja és lehetősége van - elsősorban persze ha a pénzügyi kerete megengedi -, akkor a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház rekonstrukciójának második ütemét ezzel a megemelt összeggel legyen kedves támogatni, illetve a Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola rekonstrukciója pedig a közeljövőben kerüljön be a rekonstrukciós körbe.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
(19.20)
Felszólalások: Előző 201 Következő Ülésnap adatai