Készült: 2024.05.10.20:33:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

70. ülésnap (2019.06.11.), 282. felszólalás
Felszólaló Szilágyi György (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:21


Felszólalások:  Előző  282  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebből is látszik egyébként, hogy van, amiben egyetértünk, van, amiben nem, hiszen egy dolog biztos, hogy Budapesten a parkolási maffia él, és létezik. De azt ki kell jelenteni, hogy ezt a rendszert a baloldal és a Fidesz közösen alakította ki. Közösen üzemeltette, és egyes magáncégek, kihasználva a régi politikai kapcsolataikat, még ma is üzemeltetik. Ez egy nagyon zsíros falat. Hogy csak példákat mondjak, az egyik kerületben, amikor az egyik fideszes potentátot kinevezték, hogy ő ott tegyen rendet meg felügyeljen, akkor a legelső dolga az volt, hogy meg akarta szerezni a parkolási céget, és hogy ő üzemeltesse a parkolást. Nem tudom, hogy kelle a Csárdi úrnak kerületet mondani, hogy ez hol történt.

Ez a parkolási díj ma egy sarc a fővárosban. Ráadásul egy olyan sarc, ami laza elszámolású, hiszen láthattuk azokat a példákat, amikor zsákszámra viszik ki az aprót, és nem tűnik fel hosszú hónapokon keresztül, ha hiányzik a pénz. Ez vajon milyen elszámolás lehet? Vagy szintén egy másik kerület, nem tudom, miért mindig az a kerület jut eszembe, ahol nincs sorszám a parkolócédulákon. Ott vajon hogy számolják el ezeket a pénzeket? Ez egy abszolút laza elszámolással működő dolog, és meg kell említeni sajnos azt a zuglói fideszes, MSZP-s parkolási mutyit, amit a polgármester tehetetlenül néz a mai napig, és nem tud vele mit csinálni. Ez a sarc magánzsebeket töm folyamatosan, ráadásul az autósok nem kapnak érte semmit.

Ezt a maffiát fel kell számolni, véleményünk szerint újra kell gondolni a fizetős parkolás rendszerét, hogy az átláthatóan és az autóstársadalomnak is előnyöket nyújtva működjön. Tehát a tárgysorozatba vételt  ezért hangsúlyozom ki, a tárgysorozatba vételt  támogatjuk, és utána azt szeretnénk, hogy itt a Ház előtt szakmailag vitatkozzunk arról, hogy hogy tudnánk minél jobban átalakítani ezt a parkolási rendszert. Remélem, hogy lesz rá lehetőségünk, bár ez a nagy csönd, ami a fideszes padsorokból felénk árad, nem ezt jelzi jelen pillanatban, hiszen ez nem a figyelem csendje, hanem a nemtörődömség csendje, hogy nincsenek benn a Házban. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.)




Felszólalások:  Előző  282  Következő    Ülésnap adatai