Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha ebben a vitában bármilyen szempontból releváns lenne az egyszeri képviselő hangulata, akkor most sértve érezném magam amiatt, hogy itt hosszas termelési jelentések kerültek felolvasásra, amelyeket egyébként már megtárgyaltunk a bizottsági vitaszakaszban. Tehát a vita felépítése eleve rossz, és egy érdemi részletes vitát értelemszerűen kizár 45 percnyi termelési jelentés, legyen szó akármelyik oldal akármilyen álláspontjáról. De hozzá szeretném tenni azt is, hogy a zárszámadás műfaja tipikusan nem olyan, hogy az általános vitához képest a mi álláspontunk gyökeresen megforduljon, vagy akár új ismeretek alapján máshogy tudjunk hozzáállni egy zárszámadáshoz. Ez szerintem abszolút logikus és elfogadható. Nyilván nem változott meg a kormány költségvetési politikája sem, tehát nem egy zárszámadás elfogadása után tárgyal meg és tervez egy következő költségvetést, hanem a kettő között több hónapos elcsúszás tapasztalható. Arról nagyon sok szakmai vitát folytathatunk, hogy hány forintba kerül ennek a hatása.

Továbbra is állítom, hogy azért vannak a forintárfolyam által kihatott költségvetési tételek, mondjuk, szociális transzferek esetében könnyebb lenne a tervezés akkor, ha aktuálisabb forintárfolyammal tudnánk számolni, de ez egy hosszabb szakmai vita, amit lényegében már az általános vita szakaszában lefolytattunk.

Az derül ki számomra a győzelmi jelentésekből, termelési jelentésekből is, hogy bár makroszámok tekintetében igyekszik magyarázni a bizonyítványt a kormány, azért azok az emberek, akikről az egész költségvetési tervezés szól, mégiscsak vonalkódok a kormányzat szemében. Azt is látom, hogy miközben az inflációs adatokat vizsgálják, egész egyszerűen elmulasztották megvizsgálni azt, hogy egy tipikus magyar ember, egy tipikus magyar nyugdíjas a jellemző fogyasztói kosarának beszerzése, elfogyasztása közben milyen extra terhekkel szembesül a korábbi időszakhoz képest. Nem 2,8 százalékos növekménnyel szembesül egy éven belül. Ha csak az alapvető élelmiszerek árát felületesen megvizsgálja, ismeri valaki, látja, hogy a leginkább kitett társadalmi csoportok extra nehézségekkel szembesülnek, a családpolitika általam támogatott kedvezményei pedig jellemzően felső középosztálytól felfelé csapódnak le.

Államtitkár úr, hadd mondjak egy példát a zárszóhoz! Babaváró, nem támogatás, hanem kölcsön tekintetében hozzám fordult egy fiatal pár, gyermekvállalás, gyermekáldás előtt állnak, pár hónap és érkezik az újszülött. Az esetükben fordult elő, hogy fel szerették volna venni a kormány által kitalált babaváró kölcsönt. A hölgy katás vállalkozóként valamikor két évvel ezelőtt adminisztratív átállási okokból egy hónapra nem tudta vagy nem fedezte a tb-jogviszonyát. Még egyszer mondom: több évre visszamenőleg működő vállalkozóként, adózóként egy hónap maradt ki. Visszamenőleg és utólag ezt már nem tették rendezhetővé számára, ezért a babavárót egész egyszerűen nem veheti fel; úgy lepattintotta az erre hivatott pénzintézet, mint annak a rendje.

Lehet győzelmi jelentéseket harsogni erről is, és nem vitatom Novák államtitkár úrasszony elhivatottságát és elszántságát e kérdésben, csak amikor itt elmondja ma egy fideszes önkérdezés során a válaszban azt, hogy milyen sokan veszik igénybe ezeket az áldásokat, milyen jó ez, megint csak azt mondom, hogy ezek a tipikus magyar élethelyzetek kimaradnak. Amikor mi itt a parlamentben jelezzük, hogy ilyen-olyan problémák, anomáliák jelentkeznek, nem kapunk válaszokat, nem kapunk korrekciót e tekintetben. Ez a fiatal pár továbbra sem tudja az életkezdéséhez igénybe venni ezt az amúgy tényleg felhasználható, nem mondom, hogy támogatást, hanem kölcsönt. Mondom ezt úgy is, hogy fenntartom annak a lehetőségét, hogy a CSOK-ból és társaiból, tehát jellemzően a hiteltömegből és nem a támogatásokból egy devizahitelezéshez hasonló eladósodási krízis is beindulhat kedvezőtlen makrokörnyezet és kedvezőtlen begyűrűző folyamatok esetén. Ne legyen ilyen, ne legyen igazam, de ennek a veszélyével sajnos a magyar fogyasztóvédelmi viszonyok között számolnunk kell.

Azt is látom ugyanakkor, hogy a kormányzat a lakhatási válság tekintetében nem tett érdemi lépéseket, ez pedig kihat az egyetlen területre, ami, nem azt mondom, hogy engem érdekel, de ami mindennek a kulcsa. Ez az egyetlen terület pedig a demográfiai kérdéskör. Magyarországon, úgy látom, a polgárok hozzáállása most már egy óriási törésvonal mentén két szakaszra osztható. Az egyik oldalon állnak azok, akiket pusztán a gazdasági folyamatok érdeklik, és akár bevándoroltatás, akár szervezett külső erőforrásgyűjtés árán GDP-adatokkal, makroadatokkal foglalkoznak. A másikon pedig azok a felelős állampolgárok állnak, akik Magyarországon nem akarják a helyi identitás, a kulturális értékek, egyebek feloldódását engedni akár bevándoroltatás által, akár mondjuk, a kormányzat százezernyire tehető idegen munkásainak az idetelepítésével.

Úgy látom, hogy ez a törésvonal, bár fellelhető, a kormány ugrál egyik oldalról a másikra. Az egyik cselekedetével a törésvonal egyik odalán van, a másikkal a másikon, és nem ad választ a demográfiai kihívásokra. Egész egyszerűen nem ismeri fel Magyarország Kormánya, hogy a magyar emberek nem automaták. Tehát odaöntött, szórt, csorgatott pénzzel nem lehet statisztikai eredményeket elérni, ha ugyanezen honfitársaink számára a mindennapi biztonságérzetet, a jogszabályok és egyáltalán az egész klíma kiszámíthatóságát nem kölcsönzik, harmadsorban pedig a lakhatási válságot nem számolják fel.

Ez lett volna a költségvetési vita, zárszámadási vita egyik kulcsterülete is, hogy hogy fordulhat elő, hogy egy ilyen kulcsterületen 230 milliárd fölötti az ígérvény lakhatási támogatási szisztémát illetően, és 193 milliárd forint valósul meg. Tehát magyarázatot igényelne az, hogy ez a szakadék miből keletkezik, és hogy ez a köztes több tíz milliárd forint hova vándorolt el, miért nem szolgálta a magyar emberek, a magyar fiatalok lakhatási céljait, miért tartózkodó Magyarország Kormánya egy bérlakásprogrammal kapcsolatban, miért nem tett a felszámolt LTP állami támogatása helyébe valami, fiataloknak szóló tisztességes és korrekt takarékoskodási megoldást. Mert végighallgatjuk mi nagyon szívesen a győzelmi jelentéseket, de azt látjuk, hogy minden egyes demográfiai mutató tekintetében kudarcot vallott sajnos ez a kormányzat. Bárcsak ne erről kellene beszélnünk!

Államtitkár asszony ma a házasságkötések számának emelkedéséről beszélt, és én ennek örülök. Őszintén támogatom az ilyen irányú államtitkári szándékokat, de ez nem demográfiai mutató. A demográfia egy makacs dolog, egy szakma. Az összes demográfiai mutatóban, élveszületések számában érthető és várható módon bukott ez a kormányzat, hiszen szakmaiatlan lett volna elvárni azt, államtitkár úr, Magyarország Kormányától, hogy egy mennyiségileg kevés szülőképes korú hölgyet illető bázisból majd robbanásszerűen sokkal több gyermek fog születni. Ez nem lett volna szakmai, és korrekt sem lett volna az élveszületések számának robbanását várni ettől vagy bármelyik ezt megelőző, vagy bármelyik későbbi kormánytól.

De a termékenységi arányszám egy viszonylag jó mutató, önök is így gondolják, hiszen évekig hivatkoztak erre. Akkor fejtsük meg azt, hogy ennek az örömteli emelkedése most miért csapott át csökkenésbe! Tehát hogy lehet az, hogy a kedvezményezett társadalmi csoportok, kohorszok egyszerűen nem hozták azt a demográfiai eredményt, amit a kormány elvárt tőlük? Ez közös felelősségünk, államtitkár úr, minden képviselőtársammal, aki itt van a teremben, ezt közösen kell megfejtenünk, és akár egy összpárti megoldást kellene rá találni. Harminc év múlva, higgyék el nekem, kizárólag ezt fogják rajtunk számonkérni. Lehet, hogy földügyekben, nagyon fontos agrárkérdésekben majd lesznek a történelemkönyvekben lábjegyzetek, hogy miről és hogyan döntöttünk, adott esetben hogy indultak el majdnem a külföldi felvásárlások, de ami a leglényegesebb, és ami igazán számít, az az, hogy a demográfiai kérdéskörrel mit tudtunk mi kezdeni.

(20.00)

Államtitkár úr, önök a legsötétebb lapjaira kerülnek a történelemkönyveknek e téren! Én nem szeretnék ehhez csatlakozni, én azt szeretném, ha ezt közösen meg tudnánk oldani. Mi segíteni szeretnénk ebben, ahogy minden nemzetstratégiai kérdésben segítettünk, de pontosan a probléma eltagadása megakadályozza azt, hogy mi akár pozitív, közös szándékkal meg tudjuk ezt oldani. Kérem tehát, reagáljanak arra, hogy a lakhatási válsággal mit akarnak kezdeni, a fiatalok előtakarékoskodását hogy kívánják támogatni, illetve hogyan kívánják azt a lehetőséget biztosítani egy magyar fiatal számára, hogy a jelenlegi felsőoktatást illető költségeket állni tudja, emellett a lakhatási költségeket állni tudja, és rendelkezzen akkora mobilitással, hogy a családtól valahogy elszakadva, mondjuk, vidéki fiatalként a fővárosban folytassa a tanulmányait, és kilépjen a munkaerőpiacra.

Én nem azt szeretném, ha világvándorokat kellene csinálni a magyar fiatalokból, akik majd külföldön megtalálják a számítást, és esetleg visszajönnek ide, én azt szeretném, hogy a magyar szisztéma ne csak felső középosztálytól fölfelé hasson. Nem akarom önt, önt főleg nem akarom megsérteni, képviselőtársaimat sem, de az az elgondolás, hogy a támogatási rendszer áldásai a felső középosztálytól fölfelé hatnak, és ez majd lecsorog, leszivárog az összes többi társadalmi csoporthoz, ez vegytiszta neoliberális gondolkodásmód. Sehol a világon nem érhető tetten olyan modell, hogy ez a neoliberális dogma megvalósult volna, és valóban, ezek a fölülre csoportosított áldások mint a szirup, leszűrődtek volna az összes társadalmi réteghez. Ez egy hibás út; én állítom, amikor a kilakoltatásoknál vagyunk ott, akkor is ezt mondom, amikor a devizahitelesekért állunk ki, akkor is ezt mondom.

Nem szabad szelektíven hatni egy-egy társadalmi csoport tekintetében, nem szabad kiválasztani a leendő szerencséseket, hanem mindenkinek meg kell kapni a tisztességes életlehetőségeket. Tehát a társadalom felosztását e tekintetben csak építők és rombolók közötti törésvonal mentén tartom elfogadhatónak, az építőket mindenben támogatni kell, a rombolóknak pedig segíteni kell, hogy építőkké válhassanak. Ez lehet az egyetlen elfogadható módszertan, és ennek rendelném én alá a költségvetés tervezését is, még egyszer mondom, a magyar jövő érdekében, a lakhatási válság megszüntetése érdekében és azért, hogy Magyarország 50 év múlva is egy magyar dominanciájú közeg, hely lehessen, hiszen csak ez lehet a normális, közös célunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)