Felszólalás adatai

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nem vitatható, hogy erre a törvényre szükség van, alapvetően két ok miatt. A törvény megalkotásának egyik indoka az, hogy a bűnözés terén megjelenő új vagy fenyegetővé váló jelenségekre a jogalkotónak reagálnia kell. Márpedig a bűnözés egyre szervezettebbé és emiatt egyre veszélyesebbé válik.

A szervezett, maffia jellegű bűnözés egyik velejárója a személyi bizonyítás erőszakos, megfélemlítésen alapuló támadása. Tehát szükség van olyan eszközökre, amelyek hatásosabb védelmet biztosítanak egyrészt a tanúk, a tettestársak, másrészt a velük családi vagy más szoros kapcsolatban állók részére. Szükség van a szabályozásra azért is, hogy az állam védelmet tudjon nyújtani azoknak, akik olyan információk átadására képesek, amelyek birtokában az állam biztonsági, bűnüldözési és igazságszolgáltatási érdekei hatékonyabban érvényesíthetők.

A szabályozás másik indoka az európai uniós jogharmonizáció. Az uniós országok joganyagának ugyanis része a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programja. A nemzetközi bűnözés elleni harc hatékonyabbá tehető, ha ez a szabályozás a csatlakozni kívánó országok joganyagában is megtalálható.

Szükséges tehát a törvény megalkotása. Az azonban tény, hogy a Ház az idevonatkozó joganyagról teljesebb képet kapott volna akkor, ha a tervezet a büntetőeljárási törvény és a büntető törvénykönyv módosításával együtt kerül az Országgyűlés elé.

(11.00)

Vegyünk egy példát a büntető törvénykönyvvel kapcsolatosan! Egyrészről tényleg szükséges a fenyegetett vagy más módon befolyásolni kívánt tanúk védelme, ugyanakkor indokolt lenne megváltoztatni a büntető törvénykönyv azon rendelkezéseit, amelyek a fenyegetőkre vonatkoznak, a fenyegetőket büntetik.

A hamis tanúzásra felhívás, amely szokásos és tipikus bűncselekmény a tanúk befolyásolására, a legenyhébben büntetendő vétségek közé tartozik, ami miatt általában pénzbüntetés kiszabására kerül sor. Ha a tényállást módosítanánk és a büntetést szigorítanánk, ezzel talán csökkenthető lenne a védelmi programba bekerülők száma.

A büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatos másik példám: a büntető törvénykönyv a hozzátartozók között nem sorolja fel a gyerek állandó felügyeletével megbízott személyt, a tervezet igen. A két jogszabályt nyilván összhangba kell hozni. A tervezet a büntetőeljárásban részt vevők között említi a tanú ügyvédjét. A hatályos büntetőeljárási törvényben ilyen nincs, ezért azt kell mondanunk, hogy itt se legyen. Majd ha bekerül a büntetőeljárási törvénybe, itt is lehet szabályozni, addig nem.

Mikor lehetne még hatékonyabb a szabályozás? Akkor, ha a program a maga teljességében nemcsak a magyar állampolgárokra volna alkalmazható. Ha a törvény a gyakorlatban is beválik, a jövőre nézve megoldást kellene találni arra, hogy - még egyszer mondom - a maga teljességében a program minden eleme külföldi állampolgárokra is alkalmazható legyen, ha a magyar állam biztonsági, bűnüldözési és igazságszolgáltatási érdekei ezt megkívánják. Ennek az az indoka, hogy Magyarországon a maffia jellegű bűnözés főszereplői gyakran külföldiek. A bűnözésnek az a szintje, ahol már érdemleges információk nyerhetők, akkor lesz elérhető, ha a védelem korlátozás nélkül a külföldiekre is kiterjeszthető. Ezen érdemes elgondolkodni, és ha megoldható, a szabályozás kiegészítését meg kell tenni.

Amivel viszont mindenképpen ki kell egészíteni a tervezetet, az a kívülálló, normális életet élő, jogkövető állampolgár védelmét szolgáló tilalom, amely kimondja, hogy a védelmi programban részt vevők adatait nem lehet úgy megváltoztatni, hogy azok létező, élő személy adataival megegyezzenek. Az egész program nem ér annyit, hogy a bűnözők esetleges bosszúja ártatlan embereket érjen el csak azért, mert a személyi adataik megegyeznek.

Szintén ki kell egészíteni a törvényt a tanúvédelmi szolgálat pontos helyének meghatározásával a rendőrségi hierarchián belül, hiszen nem mindegy, hogy egy ilyen fontos szervezet mennyire lesz független, kinek lesz alárendelve, ki fogja irányítani, kik tudnak majd és mennyit a szolgálat munkájáról. Ki kell egészíteni a tervezetet azzal is, hogy ki lesz, mely szervezet lesz jogosult a szolgálat tevékenységének ellenőrzésére.

Tisztelt Ház! Egy törvény akkor jó, ha a gyakorlatban alkalmazható. A program gyakorlati alkalmazhatóságának próbaköve a titkosság biztosítása. Ez a törvény akkor lesz jó, ha a titok titok marad. De vajon az marad-e, megvannak-e ennek a feltételei? A tervezet bírósági, más és viszonylag nagy számú hatósági, közjegyzői és a többi eljárások igénybevételét írja elő, ami már önmagában a titkosság ellen hat.

De gondoljunk csak az adatkezelők, adatgazdák magas számára, ahol az érintett valódi és hamis adatai megtalálhatók. Vagy ami még ennél is kirívóbb, néhány esetben a tervezet megengedi az érintett oda-vissza ingázását a régi és az új adatai között, ami viszont a legnagyobb mértékben veszélyezteti a titkosságot. Ez tehát a leggyengébb láncszem.

A titkosság fenntartására két megoldás kínálkozik. Az egyik az, hogy a védelmi programot és a vele kapcsolatos eljárást egy törvényileg meghatározott szűk körön belül kell tartani. A másik megoldás: a tervezetből ki kell hagyni vagy módosítani kell azokat a szakaszokat, ahol a titkosság sérülhet. Felvethető például, hogy az érintett és a szolgálat közötti megállapodásból keletkező viták eldöntéséhez szükséges-e a bírói út.

A kiskorú érintettekre vonatkozó szabályozást úgy kell alakítani, hogy az garantálja a titkosságot, de ugyanez vonatkozik a nyugellátást, a társadalombiztosítást, az egészségügyi szolgáltatásokat és az adózást érintő szabályokra is. A visszaesés értékelésénél a megváltozott személyazonosságú személy korábbi és jelenlegi adatai is napvilágot látnak. Ez dekonspiráció a jogszabály erejénél fogva.

Szóval, ha jogelvek ütköznek, akkor a szabályozásnak el kell döntenie, hogy melyikhez alkalmazkodik. Jelen esetben az egyenlő elbírálás elvét alkalmazza-e, vagyis, ha valaki visszaeső, azt minden esetben és mindenkinél értékeli, vagy azt mondja, hogy a társadalomnak nagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy fel lehessen törni a maffiabűnözés reteszét, és ha ehhez a védelmi program titkossága kell, akkor biztosítja; vagyis sem a visszaesés esetén, sem más esetben nem engedi meg, hogy a régi és az új személyazonosság egymás mellett és egy időben nyilvánosságra kerüljön. Ha ez megtörténik, akkor az a program végét jelenti.

Ahhoz, hogy a program szavatolni tudja a titkosságot és az érintettek biztonságát, arra lenne szükség, hogy az érintettek a különösen védett tanúk pozíciójába kerüljenek. Az érintetteknek ne kelljen a bírósági tárgyalóteremben megjelenniük ahhoz, hogy vallomást tegyenek. Olyan technikákat kellene alkalmazni, mint például a zártláncú videokonferencia, amikor az érintett nincs jelen, és a képét, valamint a hangját is eltorzítják. Ugyanis a jelenlegi bírósági épületek alkalmatlanok az érintettek hatékony elkülönítésére.

Tisztelt Ház! Néhány helyen a tervezet szabályozása logikátlan, módosításra szorul. Például az 5. § egyik bekezdése lehetővé teszi, hogy a büntetőeljárás alatt minden eljáró hatóság kezdeményezheti a megállapodást, ugyanakkor a büntetőeljárás befejezése után ezt a jogot már csak az eljárt nyomozó hatóságnak adja meg. Nem lehet tudni, miért zárja ki e körből a tervezet például a büntetés-végrehajtást felügyelő ügyészt vagy a büntetés-végrehajtási bírót. Az ügyvivő kiválasztását a tervezet kizárólag az érintettre bízza. Meg kellene gondolni, hogy maga a törvény zárja ki, hogy a büntetett előéletű személy vagy az, aki büntetőeljárás hatálya alatt áll, ne lehessen ügyvivő. A szolgálatnak pedig meg kellene adni azt a jogot, hogy a rizikóvizsgálatokat indokolt esetben az ügyvivővel szemben is elvégeztethesse, és adott esetben kizárhassa a programból.

Tisztelt Ház! Beszédem elején leszögeztem, hogy a törvényre szükség van, de néhány módosításra is, amelynek elfogadása segíteni fogja a törvény gyakorlati alkalmazását.

Köszönöm szépen. (Taps.)