Felszólalás adatai
| 201. ülésnap (2001.04.18.), 177-265. felszólalás | |
|---|---|
| Felszólalás oka | Általános vita lefolytatása |
| Felszólalás ideje | 3:11:21
|
Felszólalások: 127-177 177-265 266 Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor.
Most pedig soron következik a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/3846. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3846/1-5. számokon kapták kézhez a képviselők.
Megadom a szót Manninger Jenő közlekedési és vízügyi államtitkár úrnak, a napirendi pont előadójának, 15 perces időkeretben.
MANNINGER JENŐ közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vízgazdálkodásról szóló törvény most beterjesztett módosításának célja, hogy szabályozásunk megfeleljen a települési szennyvíztisztításról szóló uniós irányelvnek. Szeretném előrebocsátani, hogy nem átfogó törvénymódosításról van szó. A csaknem hat évvel ezelőtt hatályba lépett ágazati törvény valóban több ponton megérett a változtatásra, és ezen már dolgozunk. Az előkészítő munka, amelynek során egyrészt figyelembe vesszük az árvíz, az belvíz során szerzett tapasztalatokat, másrészt az Európai Unió tavaly decemberben megjelent vízügyi politikai irányelveit, az év második felében fejeződik be, és kerül a javaslat a tisztelt Országgyűlés elé.
A mostani változtatásokat a csatlakozási tárgyalásaink előrehaladása tette indokolttá. Ahhoz, hogy a környezetvédelmi fejezet tárgyalásai még ebben a félévben lezárulhassanak, szükséges a főbb jogszabályok EU-hoz történő igazítása. Idetartozóan teljesítenünk kell azt, hogy 2000 úgynevezett lakosegyenérték feletti településeken a szennyvizek elvezetése és megfelelő tisztítása megoldott legyen.
A tárgyalások során Magyarország azt az engedményt kérte, hogy ezeknek a követelményeknek 15 év alatt kelljen megfelelnie. Ennek úgy tudunk eleget tenni, hogy messzemenően figyelembe vesszük a jelenlegi helyzetet és kereteket, a jövőbeni feladatokat pedig fokozatosan és differenciáltan határozzuk meg.
A feladatellátás legcélszerűbb módjának pedig azt ítéljük, hogy az irányelvvel és a tulajdonosi jogosítványokkal összhangban annak felelősei az önkormányzatok legyenek. Az állam természetesen továbbra is különböző támogatások révén jelentős hozzájárulásokat vállal, ezért a törvény meghatározott önkormányzati körben kötelező feladatként írná elő a szennyvizek összegyűjtését, elvezetését, tisztítását, illetve ártalommentes elhelyezését.
A javasolt önkormányzati kötelező feladatmeghatározás feles törvénymódosítással is megtehető. Az alkotmányból levezethetően és alkotmánybírósági döntés alapján is törvény, adott esetben a vízgazdálkodásról szóló törvény is, előírhat kötelező feladatot az önkormányzatok számára. Megjegyzem, hogy hasonló megoldás született a múlt évben a hulladékgazdálkodásról szóló törvény elfogadásakor is.
A törvénymódosítás alapján 15 év alatt elérjük, hogy az országban mintegy 2000 lakosegyenérték feletti agglomerációhoz tartozó település az uniós követelményeknek megfelelő közműves szennyvízelvezető rendszerrel rendelkezzen. A 2000 lakosegyenérték alatti kistelepülések esetében pedig a vízbázisvédelemre vonatkozó jogszabályok által meghatározott, valamint a környezetvédelmi szempontból érzékeny területeken lenne kötelező feladat a szennyvizek összegyűjtése és ártalommentes elhelyezése.
(17.20)
E kistelepüléseken szükséges fejlesztések is részét képezik a 15 éves nemzeti programnak.
Ami pedig a finanszírozási hátteret illeti, a program teljesítése 15 év alatt összesen 810 milliárd forintot igényel. Ez az összeg évenkénti bontásban megfelel a költségvetésben jelenleg is ilyen célra, különböző címen rendelkezésre álló kereteknek. A jövőbeni költségvetési finanszírozás az ISPA-forrásokat is igénybe véve garantálja a program ütemes megvalósítását.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat több felhatalmazást is kér a kormány számára a jogharmonizációhoz és a végrehajtáshoz szükséges jogszabályok megalkotására. Ezek közül gyakorlati jelentősége miatt különösen fontosnak tartjuk a szennyvíz-elvezetési agglomerációk lehatárolását és jegyzékének elkészítését. E tekintetben a jelenleg meglévő agglomerációk átrendezését nem tervezzük, azt azonban szükségesnek ítéljük, hogy a jegyzék igazodjon a gyakorlati élet változásaihoz. Erre a kétévenkénti felülvizsgálat lehetőséget ad.
A törvénymódosításnak a kötelező önkormányzati feladat előírására vonatkozó rendelkezése csak 2003. január 1-jén lépne hatályba. Ez idő alatt lehetőség lenne a felkészülésre, a feladatok és a források ütemezésére.
Végezetül pedig szeretném megköszönni a kijelölt bizottságok megkülönböztetett figyelmét a törvénymódosítás iránt. Tisztában vagyunk azzal, hogy a parlamenti vita során benyújtott módosító indítványokkal tovább javulhat a törvényjavaslat. Természetesen nyitottak vagyunk ilyen tárgyalásokra és ezek mérlegelésére, hiszen valóban olyan jelentős ügyről van szó, amely környezetvédelmi, egészségügyi hatásai miatt alapvetően érinti a lakosság többségének életminőségét.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalására, valamint a bizottságokban megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Lázár Mózesnek, a gazdasági bizottság előadójának.
LÁZÁR MÓZES, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság márciusban tárgyalta ezt a törvényjavaslatot. Röviden összefoglalva, és utalva az államtitkár úr által elmondottakra, az uniós irányelvek illesztése a hazai jogrendszerbe, illetve a szükséges törvényi felhatalmazások megteremtése a rövid indoka ennek a törvényjavaslatnak. Ez elhangzott a bizottsági ülésen az előterjesztők részéről is.
Korábban már megfogalmazódott, hogy egy csomagban módosítani szükséges az erre vonatkozó törvényeket, mert egyrészt az uniós irányelvek, az ár- és belvízproblémák és egyéb tapasztalatok, illetve a törvény '95-ös megjelenése óta eltelt időszak indokolják. Egy későbbi időpontra tervezte az előterjesztő ennek a csomagnak a beterjesztését, de a 2001 januárjában megnyitott uniós tárgyalások során, azon belül is a környezetvédelmi fejezetnél két pontban sikerült áttörést elérni: a szennyvíz-elhelyezési, másrészt pedig az ivóvíz-javítási programok benyújtását kérte az Európai Unió, és kérte az ezekhez szükséges jogi megalapozást. Így jó esélyünk van arra, hogy a derogáció véglegesítésre kerüljön ebben a fejezetben, amelyet korábban kértünk. A környezetvédelmi fejezeten belül tehát kulcskérdéssé vált ez a terület.
A többség egyetértett a felvázolt és szóban is kiegészített indokokkal, és mindezt azért mondtam el, mert a kisebbségi véleményt megfogalmazók részéről néhányan aggályosnak tartották, hogy miért kellett ezt most beterjeszteni a parlament elé, de nyilván majd a kisebbségi vélemény előadója ezt részletesebben el fogja mondani.
A törvényjavaslattal új fogalmak kerülnek bevezetésre: szennyvíz-elvezetési agglomeráció vagy lakosegyenérték. Ez azért is fontos, mert az ISPA-támogatások ezek alapján adhatóak, és ezekre nyilván a települések meg a magyar állam is majd számít a megvalósítások során.
Több fölvetés - a többségi és a kisebbségi vélemények részéről egyaránt - féltette az önkormányzatokat, hogy a rájuk rótt feladatokat meg tudják-e valósítani, és lesz-e hozzá szükséges forrás. Külön kiemelték többen is a kistelepülések problematikáját, amelyeknek a jelenlegi viszonyok mellett nem sok esélyük van a szennyvíztisztítás megoldására a mostani struktúrában. Elhangzott az előterjesztők részéről, hogy az állam mindenképpen továbbra is forrásokat biztosít a területfejlesztési és a helyi források mellett arra, hogy a szennyvíztisztítást ezeken a területeken is megteremtse.
Elhangzott, hogy az agglomerációs kijelöléseknél a mostani, már meglévő szennyvízrendszereket és az épülőben lévő rendszereket adottságnak tekintik, ugyanakkor a meglévőkre vonatkozó gazdaságos rákapcsolás mindenképpen előnyt élvez. Ezenkívül elhangzott, hogy most már gondolkodni kell azokon a megoldásokon, amelyek nem a komplett szennyvízrendszerekben gondolkodnak, hanem egyedi megoldásokban, három-négy ház esetén, mert a nem gazdaságos megoldás helyett gazdaságos, de ugyanakkor ugyanazt az eredményt produkáló tisztítórendszerekre van szükség. Elhangzott az előterjesztők részéről, hogy erre nagyon sokféle megoldás van már.
El kell mondanom, hogy a kisebbségi és a többségi vélemény megfogalmazói egyaránt elfogadták az elveket és a szándékot, amely a törvényjavaslatot indokolta; az előterjesztők részéről ott lévők az elhangzott kérdésekre a többségi vélemény szerint kielégítő válaszokat adtak, és a gazdasági bizottság 18 igen szavazattal és 10 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót a kisebbségi véleményt tolmácsoló Farkas Imre képviselő úrnak.
FARKAS IMRE, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kisebbségi véleményt képviselők alapvetően egyetértettek a törvény céljával. Meggyőződésünk szerint a lehető legtöbb településen szükség van a szennyvíz összegyűjtésére és tisztítására, azonban úgy gondoljuk, hogy a magas költségekre tekintettel itt három szereplőnek van komoly dolga: a kormánynak, az önkormányzatoknak és a lakosságnak. Erre alapozva a megoldást azonban már másként látjuk, mint ahogy azt most a kormány a törvényjavaslatában megtette, mert azt gondoljuk, mit segít az, ha a szennyvíz összegyűjtését és tisztítását kötelező önkormányzati feladattá tesszük.
Megítélésünk szerint a probléma most sem ez, hogy az önkormányzatok nem akarják ezt megcsinálni, őket nem kell kötelezni, hogy ez legyen számukra előírva, mert akkor majd megcsinálják; az önkormányzatoknak az a feladata és az a problémája, hogy ehhez az igényhez általában nem kapnak kellő állami forrást, vagy egyáltalán nem kapnak forrást, illetve a beruházás költsége egyes esetekben irreálisan magas, vagy meglehetősen magas üzemeltetési díjak jönnek ki, amit a lakosság nem tud vállalni. Ezért úgy gondoljuk, miért kellene ezt a kötelezettséget az önkormányzatoknak ezt követően a törvény elfogadása után vonszolni, ha az állam tíz év alatt sem tudja biztosítani majd a forrásokat.
A kötelezettségeket tekintve egyébként is vannak már riasztó példák az önkormányzatok számára. Szeretném figyelmeztetni képviselőtársaimat, és ezt a bizottságban is elmondtam, hogy az utak és csatornák esetében egyszer már az önkormányzatok nyakába lett varrva ez a feladat, amikor az állam ehhez támogatást ígért, majd amikor a kormánypárti képviselők ezt megszavazták, a következő húzásként a költségvetésből ezt a támogatást már el is törölték. Így tehát a feladat kikötött az önkormányzatoknál, de pénzt nem kaptak hozzá.
Az államtitkár úr is jó példaként hivatkozott a szilárd hulladékok összegyűjtésére a hulladékgazdálkodási törvény esetében. Sajnos, itt is negatív példák vannak, mert a hulladékgazdálkodási törvényben is támogatást ígértek az üzemeltetésért, és a költségvetési törvényben, ami most két évre vonatkozik, már csak ennek a szolgáltatásnak a fejlesztéséért adtak támogatást, a szolgáltatás ellátásáért nem. Úgy érzem, az ilyen példák alapján az önkormányzatok joggal vonakodnak egy ilyen kötelezettség bevállalásától.
(17.30)
A kormány azonban - most el kell mondanom - részben becsületes volt, mert ebben az esetben még semmiféle támogatást sem ígért meg, tehát nem mondta, hogy mit kapnak ezek a települések. Ezért a mi véleményünk szerint ezeket a kötelezettségeket csak az állam teljesítésével arányosan lehet az önkormányzatokra ráterhelni.
A kisebbségi véleményt megformálók sötét lónak látják az agglomerációs besorolást is. Egyformának gondoljuk arra, hogy ezek után minden települést be lehessen ebbe a kategóriába sorolni, akár a legkisebbeket is. Majd megszavazzuk itt az Országgyűlésben, hogy a kormány ezt el tudja végezni, és ezt követően a kistelepüléseknél is belép minden esetben majd ez a kötelezettség, aminek véleményünk szerint akár tíz évig sem tudnak majd megfelelni, esetleg később sem.
A többségi véleményt megformáló képviselőtársam is elmondta, hogy a bizottsági vitában nagy szerepe volt annak, hogy lehetnek olyanok a kisebb települések esetében, hogy nem egy komplett szennyvízelvezető rendszert és tisztítóművet kell építeni, hanem léteznek olyan megoldások, amelyek talán olcsóbbak a néhány házból álló települések vagy pedig bokorszerűen elhelyezkedő házak szennyvíztisztításának esetében. Ezt helyesnek is tartjuk, csak azt látjuk valójában, hogy az agglomeráció fogalmát illetően már nem ezt fogalmazza meg a kormány, mert ott minden esetben a vezetékes megoldásról beszél. Úgy gondoljuk, ha komolyan gondolja ezt az egyébként jó elképzelést a kormány, akkor az agglomerációba bele kell érteni más megoldásokat, nem csak az ilyen vezetékes rendszernek a megvalósítását.
Ezek alapján gondoltuk mi, hogy ehhez a nemes célhoz a kormánynak nem kellene az önkormányzatokra erőltetni ezt a kötelezettségét, a további műszaki kérdéseket pedig át kellene gondolni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Házas Józsefnek, a környezetvédelmi bizottság előadójának.
DR. HÁZAS JÓZSEF, a környezetvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A környezetvédelmi bizottság 2001. március 20-án tárgyalt a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításához benyújtott T/3846. számú törvényjavaslatról. Az ülésen éppen Manninger Jenő közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár úr ismertette az előterjesztő nevében a törvény módosításának célját, amennyiben a vízgazdálkodási törvény rendelkezéseit alkalmassá kell tenni a települési szennyvíztisztításról szóló 91/271-es EGK-irányelvek hazai jogrendszerbe történő beillesztésére, valamint azt is, hogy a további jogi szabályozáshoz rendelkezésre álljanak a szükséges felhatalmazások.
Elmondta még az államtitkár úr azt is, hogy a hazai, alig 50 százalékos szennyvízelvezetés mértéke szükségessé teszi, hogy a 2000 lakosegyenértéket meghaladó, úgynevezett szennyvízelvezetési agglomerációt alkotó településeken a szennyvíz összegyűjtése, ártalommentes elvezetése és elhelyezése a vízgazdálkodási törvényben kell, hogy külön kötelező feladatként legyen meghatározva.
A bizottsági ülésen az általános vitára való alkalmasság eldöntésének gyakorlatához képest szokatlanul élénk vita alakult ki. Az élénk képviselői érdeklődés bebizonyította, hogy nagyon fontos kérdés került elénk, jellemző volt a vitára, hogy a törésvonalak nem az ellenzéki és kormánypárti vélemények különbözősége mentén alakultak ki. Mindkét oldal részéről megfogalmazódott, hogy a törvényjavaslat szükséges, a jogharmonizációs folyamat fontos lépését jelenti. A hozzászólok szinte egybehangzó véleménye alapján viszont a beterjesztett módosítás kevés.
Az európai uniós direktívákban már átfogó felülvizsgálat fogalmazódik meg, ami ebben a javaslatban még nem látható. Az ivóvízbázis védelme, a szennyvízelvezetés jelenlegi helyzete, ellentmondásai szükségessé tennék a törvény átfogóbb módosítását. Aggályosnak látták képviselőtársaim, hogy csak a nagy tisztítóművek létrehozására módosul a törvény, az alternatív szennyvízkezelési módok kimaradtak. Megfogalmazódott, hogy a kötelező önkormányzati feladat mellé a törvény forrást nem nevez meg. Markánsan megjelent a vízgazdálkodás felelősségének három tárcához történt szétosztásának problémaköre is. Szükségesnek látnák a bizottság tagjai megfelelő térképek, adatbázisok elkészítését a vízgyűjtő területekről, melyek tartalmaznák a veszélyforrásokat is a jelzett régiókban.
Képviselőtársaim kifogásolták az érzékeny vízbázisok szűk körét, konkrétan megnevezve még a szigetközi és a karsztvidékek vízbázisait. Többen felvetették a vízgazdálkodási társulások helyét, szerepét, kifogásolták a nemzeti program sorsát, különösen azt, hogy erről a szakbizottság tagjai nem kaptak tájékoztatást.
Tisztelt Országgyűlés! Végül a bizottság 7 igen szavazat és 7 tartózkodás mellett nem tartotta általános vitára alkalmasnak benyújtott törvényjavaslatot. Az a helyzet állt elő, hogy nem többségi és kisebbségi vélemény megfogalmazására kerül most sor, hanem rendhagyó módon ellenzéki és kormányoldali indoklásra.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Pap Jánosnak, aki a kisebbségi véleményt fogja ismertetni.
DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényt a környezetvédelmi bizottság megtárgyalta, és a hozzászólások egyrészt a javasolt módosításokat érintették, másrészt - és ezek is voltak jelentős számban - azokat a hiányzó törvénymódosításokat, amelyek időszerűségét több képviselő, de a tárca képviselője is indokoltnak tartotta.
Magáról a törvényjavaslatról a következő vélemények hangzottak el. Problémásnak látszik a 2000 lakosegyenérték, elsősorban az alatta maradó települések, illetve azok szennyvíztisztítása esetében, az értékes vízbázisok zöme pedig ezek alatt található. A 2000 fő mint határ sok veszély forrása lehet: a több kilométer csatornahálózat, annak eldugulása, pangó szennyvíz kialakulása, és még lehetne sorolni.
Ezt támasztja alá, hogy a 2000 fő alatti települések nem részesülnek támogatásban - sajnálatos módon ma még nem - a szennyvíztisztításhoz; Nyugaton ezzel szemben többféle tisztítási lehetőség van. Segíteni kellene a térségeknek a megfelelő megoldás megtalálását, szorgalmazni kell az egyedi megoldásokat a kistelepüléseken. Nem szerencsés az a megfogalmazás sem, hogy a szennyvizet tisztítom vagy bevezetem az élő vízfolyásba, még akkor sem, ha erre ma sajnálatos gyakorlat van Budapest esetében is. Az agglomeráció kétévenkénti felülvizsgálata nehezen kivitelezhetőnek tűnik, és még több probléma forrása lehet.
Kérdésként merült fel, hogy a nemzeti program hogyan lesz kötelező az önkormányzatok számára, ha azt nem foglaljuk törvénybe. Ami viszont a törvényjavaslatból kimaradt, és képviselőtársaim fontosnak tartották volna, az, hogy nem nyitott meg a javaslat több olyan fejezetet, amelynek megnyitása indokolt lett volna már a mostani módosítás kapcsán is. Ilyen például a vízitársulatok helyzete, ugyanis nehezen illeszthető be tevékenységük a mai vízgazdálkodásba és annak irányításába. A társulás és a vízügyi igazgatóságok törvényes rendezésére lenne szükség; azt gondolom, a belvíz és az árvíz nagyon szépen megmutatja, hogy itt az összhanggal problémák vannak.
Egy országos térképrendszer kellene a vízbázisokról, a vízgyűjtőkről, amelyek alapján a veszélyeztetettségi zónák kijelölhetők lennének, ahová koncentrálható lenne a szennyvíztisztítás. Az EU-hoz hasonlóan be kellene vezetni a vízgyűjtő-gazdálkodást, ne csak vízbázisban, hanem vízgyűjtőben is gondolkodjunk.
Az ivóvízvédelem nem önkormányzati, hanem állami feladat, és azt törvényben meg kell fogalmazni. Felmerült az is, hogy a kormány és az önkormányzat milyen viszonyban van ezen a téren, marad-e a pályázat, a támogatási szisztéma vagy más várható. Nem tartják jónak a képviselőtársaim azt a módszert, amikor az elhasznált víz, ivóvíz alapján számolják a szennyvíz díját. Nagyon gondot jelent a szennyvíztisztítás ellenőrzése, problémaként fogalmazták meg, hogy a szennyvíztisztítók zöme elavult, és igazából így a rendszer nem jól fog működni. A távlati vízbázisok védelme maradjon állami feladat, ezt szinte minden képviselő egyértelműen megfogalmazta.
Hiányzik a törvényből az az alapgondolat, hogy a víz ennek az évszázadnak a stratégiai kincse. Most a szennyvíz a lényeges ebben a törvényben, azonban ennél fontosabb lenne az elején kezdeni, éspedig a vízvédelemmel. Problémás a koncesszió kérdése is, ha az állam jelentős szerepvállalással beruház, kiadható-e ez koncesszióba - ez is szabályozást igényel a jövőben. Az érzékeny vízbázisok száma sokkal több, mint a deklarált három, amelyből például sajnálatos módon kimaradt a Maros-hordalékkúp és a Szigetköz is - hogy csak kettőt említsek meg. A törvényjavaslat - márpedig az EU-jogszabály elsősorban erre vonatkozik - kihagyja a felszíni vizekkel való foglalkozást, illetve a törvénybe emelését. Általános gondként fogalmazódott meg, hogy a vízgazdálkodás három tárcához tartozik, miközben az egész vízgazdálkodást egységesen kellene kezelni.
Mindezek után a bizottság 7 igen szavazattal és 7 tartózkodás - tehát nem "ellenében" - mellett nem támogatta, hogy általános vitára kerüljön.
(17.40)
Az már csak az élet érdekessége - és itt hadd mondjam el, ha már marad az öt percből még időm -, hogy bizony én azt mondtam el, amit a kormánypárti oldal fölsorolt itt a kisebbségi véleményben.
Én néztem azt a két szem képviselőt, aki az ellenzéki oldalról hozzászólt; bizony bármennyire tisztelem Házas József képviselőtársamat és nem is vitatkozni szeretnék vele, de bizony elcsipegetett abból, amit most én mondtam, mert azt mi mondtuk, tehát ha úgy tetszik, a kisebbségi vélemény. De én ezt már többször megfogalmaztam a Házban, hogy igazából egy bizottsági előadónak - legyen az kormánypárti vagy ellenzéki - nincs nehéz szerepe, és én nem értek egyet azzal, hogy kisebbségi és többségi előadó, tudniillik van annyira intelligens minden bizottsági tag, hogy előveszi a jegyzőkönyvet, és ami ott elhangzott, el tudja mondani.
Ezért fordul elő az a furcsa helyzet, hogy nem volt nem szavazat, nem mond mást jelen esetben, mert szakmai vita folyik igazából, és nem politikai vita ez ügyben, és ugyanazt mondta el Házas úr, csak hát én azt szerettem volna elmondani, amiről az öt szem kormánypárti képviselő beszélt, szemben a négy ellenzékivel, csak hát a helyettesítések miatt úgy alakulhatott, hogy a kevés ebben az esetben több lehetett, illetve annyi lehetett, mint a többi, és így lett 7 tartózkodás és 7 igen.
Én azt gondolom, hogy igazából jelen esetben a környezetvédelmi bizottság is azt mondta erre a törvényjavaslatra, hogy általános vitára alkalmas, de ez csak egy kis mellékzönge hozzá.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Hadházy Sándornak, az önkormányzati bizottság előadójának.
HADHÁZY SÁNDOR, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati és rendészeti bizottság március 21-i ülésén tárgyalta meg a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. számú törvény módosításáról szóló T/3848. számú törvényjavaslatot.
A bizottsági ülésen elhangzott, hogy az európai uniós jogharmonizáció keretében a magyar jog részévé kell tennünk a 2000 lakosegyenérték, az agglomeráció fogalmakat és a magyar vízjog alapfogalmait, amelyet a vízgazdálkodásról szóló törvény 1. számú melléklete tartalmaz.
A 2000. decemberi környezetvédelmi törvény módosításához hasonlóan a módosítás másik célja az volt, hogy a további jogharmonizációs munkához szükséges felhatalmazások beépüljenek a törvénybe. Ahogy a környezetvédelemről szóló törvény az érzékeny területekkel kapcsolatos kormányrendelet szintű szabályozáshoz nem tartalmazott felhatalmazást, tehát az 1995. évi LIII. számú törvényt e tekintetben módosítani kellett, úgy kell most a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi törvényt is módosítani azért, hogy a jogharmonizáció keretében a Brüsszel által tőlünk elvárt ivóvíz-ellátási és szennyvíz-elvezetési nemzeti programot kormányrendeletben tudjuk meghatározni.
Az elnevezésből úgy tűnik, hogy nemzeti program, tehát valami politikai koncepciószerű, nagy terjedelmű szöveges anyag lenne.
Ennek azonban ez az általános elnevezése a közösségi jogban, és ez lenne a magyar jogban is. Ez lényegében azokat a paramétereket tartalmazza, amelyeket el kell érnünk a vízkészlet-gazdálkodás területén, főként környezetvédelmi szempontokból.
Az önkormányzati bizottság számára a legfontosabb kérdés, hogy az önkormányzatoknak kötelező feladatot fogalmaz meg a törvényjavaslat a szennyvízelvezetés területén. Ezt tartalmazza a 2. § és a 4. §, ahol az állami feladatok pontosítása történik. Ezt a legszükségesebb jogharmonizációs módosítást tartalmazza az állami és önkormányzati feladat tekintetében a törvényjavaslat, megadva a szükséges felhatalmazást és a megfelelő fogalmi kereteket a kormányrendelet számára.
A bizottsági ülésen az ellenzék részéről kérdésként merült fel, hogy mivel a módosítás érinti az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. számú törvényt, amely - mint tudjuk - kétharmados törvény, és a vízgazdálkodásról szóló törvény pedig feles törvény, ezért alkotmányossági aggályt fogalmaztak meg. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy az alkotmány 43. §-a kimondja, hogy törvényben lehet feladatot adni az önkormányzatok számára. A 44/C. § pedig azt mondja, hogy az önkormányzatok alapjogaira vonatkozó alaptörvény, tehát a '90. évi LXV. törvény kétharmados törvény. Ugyanakkor az alkotmány ezen jogszabályhelyéhez kapcsolódó alkotmánybírósági határozat, az 1671/AB/1991. számú alkotmánybírósági határozat azt mondja, hogy csak az önkormányzati törvény, alaptörvény igényel kétharmados többséget, és az önkormányzatnak feladat feles törvényben is adható, sőt maga az 1990. évi LXV. törvény 1. § (5) bekezdése, valamint 8. § (3) bekezdése kifejezetten lehetőséget biztosít arra, hogy ilyen jellegű döntéseket, feladatokat, mint ami ebben a törvénymódosító javaslatban található, meg lehet adni.
Az ellenzék részéről azon aggály is megfogalmazódott, hogy e törvénymódosítás kapcsán az önkormányzatokra háruló új feladatokhoz nincsenek megteremtve a szükséges források.
A kormány részéről válaszként elhangzott, hogy ezzel kapcsolatban kormányzati előkészítő munka van folyamatban, amelynek keretében kidolgozásra kerül egy nemzeti program, amelynek megvalósítása 15 éves időtávlatban képzelhető el, és amelyhez a kormányzat mintegy 800-850 milliárd forintot fog biztosítani.
Mindezek alapján az önkormányzati és rendészeti bizottság 18 igen, 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Jauernik Istvánnak, a kisebbségi vélemény előadójának.
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság ülésén is hasonló problémák, gondok merültek föl az ellenzéki képviselők részéről, mint más bizottságokban, és mint ahogy a kormánypárti képviselők is fogalmaztak meg aggályokat a Pap képviselőtársunk által említett bizottsági ülésen.
A mi bizottságunk ülésén is szóba került az érzékeny vízbázisok jelenlegi helyzete, szó volt a vízgazdálkodással kapcsolatos feladatokhoz rendelkezésre álló források szükségességéről, szóba kerültek a különböző törvények közötti eltérő megfogalmazásbeli problémák. Konkrétan: a katasztrófavédelmi törvény a kitelepítés, kimenekítés szót használja, ugyanakkor a vízgazdálkodásról szóló törvényben a kiürítés szó szerepel, amely teljesen értelmezhetetlen a katasztrófahelyzetben. Ebből sajnálatos módon az elmúlt évben és az azt megelőző évben is volt probléma. Bizony, ezek problémát jelentenek a gyakorlati végrehajtás során is, és sajnálatos módon ez a mostani törvényjavaslat nem orvosolja ezt a gondot. Az államtitkár úrtól hallottuk azt, hogy dolgoznak ezen a feladaton. Jó volna, ha ezeket minél előbb, ha már a törvényjavaslat a parlament elé került, megoldanánk.
Több kérdés között én azzal kezdeném, hogy államtitkár úr itt azt mondta, ez nem egy nagy horderejű törvény. Úgy gondoltuk mi nagyon sokan, hogy lehet, hogy ez egy rövid törvény, de mégis egy nagyon jelentős, nagy horderejű törvény, főleg azért, mert az önkormányzatoknak egy új kötelező feladatot ad, és főleg azért, mert itt nagyon nagy összegekről van szó.
Ennek a feladatnak a végrehajtásáról a mi bizottsági ülésünkön elhangzott az 1000 milliárdos összeg. A kormány képviselője ezt kicsit túlzottnak tartotta, és azt mondta, hogy mintegy 800-850 milliárd forintról van szó a 15 év alatt. Ha ezt megnézzük, akkor is ez évi 50 milliárdos nagyságrend. Ha valaki nézi az önkormányzatok költségvetését vagy nézi azt, hogy beruházásra milyen összegek szerepelnek, akkor látható, hogy itt nagyságrendileg nagyobb pénzekről van szó. Éppen ezért azt állítjuk, hogy egy nagyon nagy horderejű, nagyon nagy jelentőségű törvényről van szó.
Új feladat az önkormányzatoknál. Hadházy képviselő úr itt említette, hogy ellenzéki képviselő rákérdezett ennek az alkotmányjogi kétharmados voltára. Nem vitattuk ezt a dolgot, a kormány képviselője nagyon korrektül elmondta, hogy igen, az Ötv. 8. § (3) bekezdése lehetővé teszi azt, hogy törvénnyel új feladatot adjunk az önkormányzatoknak. Ez így helyénvaló dolog is, csak az Ötv. azt is mondja, hogy az új feladat végrehajtásához biztosítani kell az önkormányzatoknak a feladat végrehajtásához szükséges forrást. Erről ez a törvényjavaslat nem szól semmit.
Mikor mi elutasítottuk ezt a törvényjavaslatot és általános vitára alkalmatlannak tartottuk, akkor nem azt mondtuk, hogy nincsen szükség erre, nem azt mondtuk, hogy nem kell a vízgazdálkodás, a csatornázás, a szennyvíztisztítás kérdését megoldani, nem azt mondtuk, hogy nem szükséges a környezet védelme, az egészségünk védelme, hanem azt mondtuk, hogy ez a törvény ebben a formában, így nem alkalmas a feladat megoldására.
(17.50)
Igenis szükség van rá, elmaradás van, szükség van az európai uniós elvárás miatt is - bár nemcsak emiatt, hanem a magunk egészsége, környezetvédelme érdekében, de így ez nem ad jó megoldást. Az önkormányzatok eddig is csinálták ezeket a feladatokat, igaz, szabadon vállalható módon. Ez azt jelenti az Ötv. 8. § (2) bekezdése szerint, hogy az önkormányzat saját maga határozta meg a lakosság igényétől függően, és az anyagi lehetőségétől függően, hogy milyen mértékben, milyen módon vállalja ezt a feladatot föl, ezután már nem lesz lehetősége az önkormányzatnak azt mondania, hogy így vagy úgy csinálom; törvény szabályozza, és a milyenséget is megmondja a törvény.
Éppen ezért, ha egy ilyen kötelező feladatot adunk, ehhez biztosítani kell a forrásokat. Ez nem történt meg, így ez a törvény nem támogatható, így, ebben a formában nem fogadható el. Nagyon bízom abban, hogy majd a módosító indítványok során megtaláljuk azt a megoldást, ahol a forrást is biztosítani lehet. Kicsit optimista vagyok, hogy talán olyan módot is találunk, amely nem látszatmegoldás lesz, nemcsak az, hogy egy paragrafust beleteszünk, hogy az éves költségvetésben biztosítani kell a forrást, hanem valamilyen valós garanciális szabályt is adunk a források biztosítására.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Martonosi Györgynek, a területfejlesztési bizottság előadójának.
DR. MARTONOSI GYÖRGY, a területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A területfejlesztési bizottság 2001. március 21-ei ülésén megtárgyalta a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról benyújtott T/3846. számú törvényjavaslatot. Az előterjesztő szerint ez a törvénymódosítás alapvetően az európai uniós jogharmonizáció keretében került benyújtásra, illetve az ahhoz szükséges igényeket fogalmazza meg, amikor kimondja, és az önkormányzatok feladatává teszi a helyi vízi közművek működtetését, a vízfogyasztás rendjének megállapítását, az önkormányzati hatósági feladatok ellátását, a helyi vízrendezés és vízkárelhárítás, az árvíz- és belvízelvezetés elleni védekezés feladatát, és kimondja, hogy a települési önkormányzat köteles gondoskodni a település megfelelő ivóvízellátásáról, valamint a szennyvizek összegyűjtéséről, tisztításáról, elvezetéséről és a szennyvíziszap kezeléséről.
A bizottsági munka során szakmai vita folyt a törvénymódosítás kapcsán. Én klasszikus értelemben nem kormánypárti és ellenzéki véleményeket szeretnék megfogalmazni, hanem szeretnék utalni arra a vitára, ami a bizottsági ülésen elhangzott. A tárca előterjesztésében elénk került törvényjavaslat során megfogalmaztuk azt, hogy az elmúlt évi ár- és belvíz okozta károk, és a belvíz elleni küzdelem során szerzett tapasztalatok alapján szükség lenne a vízgazdálkodásról szóló törvény általános módosítására.
Ebben a munkában a területfejlesztési bizottság amúgy is élen járt, hiszen az elmúlt évben létrehozott egy ad hoc bizottságot, amelynek az volt a feladata, hogy gyűjtse össze azokat a törvénymódosítási javaslatokat, amelyek a vízgazdálkodás helyzetét átfognák, illetve a vízgazdálkodásról szóló törvénykezést javítanák.
Megkerestük akkor a megyei területfejlesztési tanácsokat, vízgazdálkodási társulatokat, és nagyon sok módosító indítványt kértünk be. A tárca képviselője elmondta, hogy ez a munka folyik, a jelen pillanatban az előttünk lévő törvényjavaslat ezt a feladatot nem tudja felvállalni, a tárca vállalta, hogy az ősz folyamán a Ház elé terjeszti ezt az átfogó törvénycsomagot.
A képviselőtársaim a bizottsági vitában több problémát fogalmaztak meg. Felvetették azt, hogy a szennyvízkezelés kötelező önkormányzati feladattá történő emelése finanszírozási forrásokat is igényel. A tárca képviselője elmondta, hogy az elkövetkezendő 15 évben a 2000 lakos feletti települések szennyvízkezelését, szennyvízelvezetését tudjuk megoldani, ez mintegy 810 milliárd forintba kerül. Ez a következő évek költségvetésébe beépíthető lesz, évekre elosztva ez már most, az idei és a jövő évi költségvetésben is megjelenik. Ez a program gyakorlatilag 1999-től folyik, és a mostani végrehajtása megfelelő garanciát jelent arra nézve, hogy a program végrehajtásáig, 2015-ig ez a szennyvízkezelési program végrehajtható lesz, illetve a beruházások megvalósíthatóak lesznek.
Felmerült az a kérdés, hogy a szennyvizek kezelése, elhelyezése, a mérés és a szennyvizek költségei nem szabályozhatók. A tárca képviselői elmondták, hogy jelenleg az önkormányzatok működtetik a vízi közművek 80 százalékát, míg állami kézben 20 százalék van, ezért önkormányzati rendeletben határozzák meg azt a mértéket, amit a lakosok fizetnek a településeken.
Szó volt az érzékeny vízbázisú területekről a bizottsági ülésen. A tárca képviselője elmondta, hogy olyan program készül, amely támogatni fogja azokat a településeket külön pénzekből, amelyek érzékeny vízbázisú területeken oldják meg a szennyvízelvezetés kérdését.
Végül egy hosszú szakmai vita után a bizottság az előttünk lévő törvényjavaslatot 13 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta. (Szórványos taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
ELNÖK: A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Bajor Tibor fogja ismertetni. (Jelzésre:) Nem fogja ismertetni, mert nincs jelen.
A mezőgazdasági bizottság többségi véleményét Pap János fogja ismertetni.
DR. PAP JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság ülésén a bizottság elnökétől hangzott el a következő mondat: a mezőgazdasági bizottság azért kérte ki ezt a törvényjavaslatot, mert annak több mezőgazdasági vonatkozása is van, illetve kellene hogy legyen, amit módosítani kellene most. Elég, ha csak a vízitársulásokról és egyéb vízjogi kérdésekről szólunk.
Sajnálattal állapítottuk meg, hogy ezek a részek kimaradtak a törvényből, és így már igazából a bizottság azt is megfogalmazta, hogy vajon van-e értelme ezután, hogy a bizottság tárgyaljon e javaslatról. Azt gondolom, hogy igen, mert még e módosítással is rendkívül sok kapcsolódás van a mezőgazdasági bizottsághoz, a mezőgazdasághoz, elég, ha a szennyvízről, de ha a végtermékről, a szennyvíziszapokról és azok mezőgazdasági ártalmatlanításáról beszélünk, akkor feltétlenül van kapcsolata, és ilyen szempontból, azt gondolom, kell róla beszélni.
A bizottsági ülésen is - gondolom, minden bizottsági ülésen - elhangzott, hogy jogharmonizációs törvény; ugyan megfogalmazódott az is, hogy akkor a címében szerepelnie kellene. Minden bizottság elmondta, a bizottságunknál is elhangzott, hogy többletfeladatok jutnak az önkormányzatra, és vajon ez milyen többletköltségnél jár, és honnan lesz erre forrás. Nem hiszem, hogy a bizottsági előadók feladata lenne vagy e körben kellene elmondani, de azt gondolom, hogy ez nagyon szépen megválaszolható, amikor a vízellátás és a szennyvíztisztítás kérdéséről beszélünk, hogy a többletköltség és az egyéb hogy viszonyul egymáshoz.
Nagyon élesen hangzott el, és azt gondolom, több helyen elhangzott, hogy a vízbázisok és a távlati vízbázisok védelmét nem lehet vagy nem szabad az önkormányzatokhoz telepíteni. Azt gondolom, hogy ez nemzeti érdek, és egy-egy önkormányzattól ezt nem lehet számon kérni. Magyarország településszerkezetét és a falvak méretét is ismerve a 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvíztisztítása és ebből adódóan a vízbázisvédelem, mint ahogy a környezetvédelmi bizottság kisebbségi előadójaként már elmondtam, ugyanígy elhangzott a mezőgazdasági bizottság ülésén is; még nagyon sok problémát fog fölvetni, a legnagyobb gondok itt jelentkeznek a jövőben, hiszen a legértékesebb vízbázisok pontosan ezen települések alatt találhatók.
A kistelepüléseknél a megoldás - hasonlóan egyébként az EU-országokhoz, követelmény kell hogy legyen, hogy ne jelentsen elviselhetetlen terheket -: itt szóba jöhet úgynevezett alternatív megoldás.
(18.00)
Több képviselő részéről elhangzott a gyökérzónás szennyvíztisztítás, ami - mint tudjuk - Magyarországon pillanatnyilag nem támogatott tisztítási forma, és hátrányban van a 2000 lakosegyenértékhez viszonyítva. A közműolló nagymértékű kinyílása pedig pontosan ezeken az úgynevezett kistelepüléseken, szórványtelepüléseken jelent súlyos problémákat. A bizottság több tagja megfogalmazta, hogy mikorra várható a 2000 lakosegyenérték fölött a községeknél a teljes szennyvízkezelés, és ebben a szennyvíz tisztítása, illetve a tisztított szennyvíz elhelyezése, illetve a szennyvíziszap elhelyezése.
Mindezen problémák, gondok felvetése után a bizottság ezt a javaslatot 13 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta, megjegyezve azt, kéri a kormány igen tisztelt képviselőit, hogy a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat támogassa. Azt gondolom, erre reményünk is van, hiszen államtitkár úr az expozéjában elmondta, hogy a módosító indítványokhoz pozitívan állnak, és amennyiben lehet, azokat támogatják. Lehet, hogy rosszul hallottam, de ez majd kiderül a későbbiekben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ELNÖK: Megadom a szót Simon Józsefnek, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.
SIMON JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A vízgazdálkodásról szóló törvény módosításához benyújtott törvényjavaslat mezőgazdasági bizottsági tárgyalása során kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Ennek az a lényege, hogy egy sor ma ismert problémát ez a törvényjavaslat nemcsak nem old meg, még csak nem is említ, de amiket megemlít, azokat sem megfelelő súllyal. Ezek közül egy dologra hívta fel az ellenzék határozottan a figyelmet.
Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága 2000. szeptember 20-án kérte fel a vízügyi minisztert, a környezet- és a természetvédelmi kormányzatot, a területfejlesztési tanácsokat, az önkormányzatok érdekvédelmi szervezeteit, hogy közösen dolgozzák ki az újító és alternatív szennyvíztisztítási technológiák alkalmazásának az irányelveit és feltételeit a 2000 fő alatti települések gondjainak a megoldására. Ebben a kérdésben többször fordultunk az illetékes minisztériumokhoz, vártuk ennek a törvénynek a benyújtását, és reménykedtünk abban, hogy megfelelő válaszokat kapunk a szakmailag megalapozott kérdéseinkre.
Kiemelten is kértük a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumot, hogy a Környezetvédelmi Minisztériummal együttesen a megfelelő jogszabályok előkészítésével, továbbá a Környezetvédelmi Alap céltámogatás pályázati feltételeinek a kialakításával segítsék a szennyvíztisztítás terén az aprófalvak sajátosságainak a figyelembevételét, különösen az újító és alternatív, köztük gyökérzónás környezetkímélő, környezettakarékos technológiák alkalmazására. Személyesen is kértük a miniszter urat, hogy a társszervekkel közösen segítsen a kistelepülések szennyvízkezelési ügyeiben, s lehetőleg találjunk olyan megoldást, amely nem ellentétes az EU gyakorlatával és elvárásaival, mégis gyorsabb előrelépést tesz lehetővé a közműollók zárásában, és a községeknek sem jelent elviselhetetlen terheket.
A törvényjavaslat áttanulmányozása után megállapítható, hogy ez a kérés nem került meghallgatásra. A törvényjavaslatban vannak ugyan olyan tágan értelmezhető gumiszabályok, amelyek akár pozitív elmozdulást is jelenthetnének, de a jelenlegi megfogalmazásban arra is kitűnően alkalmasak, hogy a végtelenségig elodázódjék az aprófalvak említett gondjainak a megoldása. Államtitkár úr az expozéjában is kitért arra, hogy például az agglomerációs területén nem terveznek lényegi változásokat, tehát még csak arról sincs szó, hogy pozitívan értelmezhetnénk ezeket a kezdeményezéseket.
Több bizottság beszámolója kapcsán is elhangzott, de a mezőgazdasági bizottságban is aggályosnak ítéltük az önkormányzatoknak megfogalmazott feladatok forrásait. Noha a jogalkotásról szóló törvény előírásai szerint gazdasági hatáselemzés nélkül be sem nyújtható egy ilyen törvény, mellékletként sem kaptunk semmiféle tájékoztatást, és a kérdéseinkre sem kaptunk választ. Ha a településeknek önerőből kell kigazdálkodniuk a feladatokat, a költségkímélő technológiák, újragondolt határértékek híján aligha haladhatunk gyorsabb ütemben előre. A vízbázisok védelmének feladatát amúgy sem lehet mindenestül az önkormányzatokhoz telepíteni; ezt egyébként Pap képviselőtársam mint kormánypárti képviselő is határozottan szóvá tette.
A mezőgazdasági bizottságban joggal merült fel az az igény is, hogy a törvény fogalmazzon világosan arról, hogy az önkormányzatok helyi vízrendezési, vízkár-elhárítási, ár- és belvíz-elvezetési felelőssége kiterjed-e a mezőgazdasági területekre, és ha igen, milyen szerep hárul a jövőben a vízitársulatokra. Elvi alapon kellene rendezni a települési önkormányzatok és a vízitársulatok közötti viszonyrendszert, különben nemkívánatos zavarokat keltő feladatkeveredés jöhet létre.
Ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ, ezért - a bizottság kisebbségi véleményét ismertetve - arra az álláspontra jutottunk, hogy ez a javaslat pillanatnyilag kiérleletlen, így általános vitára nem javasoljuk a parlamentnek. Az arány - ahogy Pap képviselőtársam is jelezte - 7 nem és 4 tartózkodás.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági felszólalások végére értünk. Most a képviselői felszólalások következnek, méghozzá a napirendi ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben. Írásban összesen tízen jelentkeztek, először nekik adom meg a szót, s utána az időközben jelentkezett képviselőknek.
Először megadom a szót Balla György képviselő úrnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párttól; őt követi majd Házas József, az MSZP részéről.
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A vízgazdálkodásról szóló törvény jogharmonizációs céllal történő módosítására készített, jelenleg előttük lévő T/3846. számú törvényjavaslat egy lényeges állomás abban a sorban, mely az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások során jogharmonizációs feladataink között szerepel a környezetvédelem fejezetben. A javaslat - hasonlóan a tisztelt Ház által tárgyalt és egységesen támogatott, valamint elfogadott, a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény módosításához - hármas feladatot teljesít: módosítja a hatályos törvény rendelkezéseit, felhatalmazásokat ad a további szükséges kodifikációs feladatokhoz, és az uniós jogszabályokkal koherens fogalommeghatározásokat ad, és egészíti a jelenleg hatályos joganyagot.
A törvényjavaslat célja az, hogy a 91/271. számú EGK-irányelvben előírt, 2000 lakosegyenértékkel jellemezhető szennyvízkibocsátás feletti szennyvíz-elvezetési agglomerációban keletkező települési szennyvizek elvezetése és tisztítása, illetőleg a szennyvizek ártalommentes elhelyezése egy 15 éves program keretében megoldott legyen.
Az előterjesztés benyújtását az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett Európai Megállapodás, továbbá az ezzel összefüggő, a kormány 2168/2000. számú határozatában előírtak teszik szükségessé és indokolttá. Az előbbi irányelv célja a környezet megóvása a települési és egyes ipariszennyvíz-kibocsátások káros hatásaitól. A magyarországi intenzív szennyvíz-elvezetési, -fejlesztési program kezdete 1993, amikor a céltámogatási rendszerben a csatornázás és szennyvíztisztítás törvényi szinten bekerült a támogatott célok közé.
A fejlesztés következő szakasza az országos szennyvíz-elvezetési és -tisztítási keretterv, amelynek alapján megszületett a magyarországi települési szennyvíz-elvezetési és szennyvíztisztítási program irányelveiről szóló kormányhatározat, mely többek között az ország 68 százalékos arányú szennyvízcsatornával való ellátását, valamint 22 százalékos arányban a korszerű, egyedi szennyvízelhelyezést, szakszerű közműpótlók alkalmazását irányozza elő.
Az állampolgárok és az önkormányzatok teherbíró képességére figyelemmel, valamint a szükséges és elégséges feladatvállalás érdekében a javaslat csak a 2000 lakosegyenérték feletti szennyvízkibocsátások, illetve az érzékeny területek, valamint az utóbbiakhoz tartozó vízgyűjtő területek befogadói, továbbá a távlati és sérülékeny vízbázisok védelme esetén írja elő az előbbi kötelező feladatot. Tehát érvényesíti a szabályozás a fokozatosságot, a differenciált feladattelepítést.
(18.10)
Természetesen - és a törvény ilyen irányban javítható - foglalkoznunk kell azon települések problémáival is, akik nem tartoznak ehhez a körhöz. A települési szennyvizek elvezetése és tisztítása nemzeti programjának költségigénye mintegy 800 milliárd forint és 15 éves maga a program. Ebből tehát kiszámítható az is, hogy gyakorlatilag nagyjából ugyanannyi pénzt kell egy 15 éves program keretében erre biztosítani, amelyet jelenleg is megtesz a költségvetés.
Figyelemmel a feladatra való felkészülési idő biztosításának szükségességére, a költségvetés tervezésére, a jelenlegi finanszírozási rendszer korszerűsítésére, a javaslat 2003. január 1-jei hatállyal teszi a települési önkormányzat feladatává a technológiai sort, figyelembe véve a szennyvízelvezetés, az összegyűjtött szennyvizek tisztítása, az iszapelhelyezés, valamint a nem közművel összegyűjtött települési szennyvizek elhelyezésének szervezését és megoldását. A javaslat több felhatalmazást tartalmaz a kormány részére, így a közműves szennyvízelvezetésbe bevonandó területek, nevezetesen a szennyvíz-elvezetési agglomeráció kijelölésének szabályozására. A javaslat szorosan összefügg a szennyvíz-elvezetési agglomerációk lehatárolásáról, a nemzeti programról szóló kormányrendeletekkel, a települési szennyvíztisztítás szempontjából érzékeny felszíni vizek és vízgyűjtő területek kijelölésére szóló kormányrendelettel.
Magyarországon 1999 végén az ország lakosságának 98 százaléka rendelkezett vezetékes ivóvízellátással, ezen belül a közüzemi ivóvízhálózatba bekötött lakások, illetve ingatlanok aránya országosan 91,6 százalék volt. A közcsatornába bekötött lakások száma ugyancsak '99 végére elérte, illetve meghaladta a 2 milliót, ez 49,3 százalék. A közműolló 42,3 százalékra csökkent tehát. A biológiailag tisztított települési szennyvizek aránya az összeshez képest 57 százalékra nőtt.
Az uniós csatlakozással összefüggő feladatok közül a legtöbb fejlesztési igény a szennyvízelvezetés és -tisztítás megvalósításával kapcsolatban merült fel. Ez persze, tisztelt képviselőtársaim, nem jelenti azt, hogy jelen törvényjavaslat csak a csatlakozás miatt fontos. A probléma ugyanis az országon belül van, és ennek a problémának a megoldása nemzeti ügy. Mindannyian tudjuk, hogy számtalan olyan települése van az országnak, ahol a kommunális szennyvíz már a mezőgazdasági művelést veszélyezteti. Természetesen a jelenlegi rendszer is képes volt a problémamegoldás egyfajta kezelésére, de nem jelentett végső megoldást. Éppen ezért egy olyan törvénymódosításra van szükség, amely a jelenlegi rendszerből kimaradt települések esetén is tud hathatós megoldást nyújtani.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi törvény a települési szennyvízelvezetést és -tisztítást az önkormányzat feladatává tette ugyan, de nem kötelező módon. Az eddigi gyakorlat szerint az irányelvekben szereplő feladatok végrehajtásában érintett önkormányzatoktól nem kérhető számon a határidőre történő teljesítés. Szükségessé vált az irányelv szerinti feladatok kötelező önkormányzati feladatként való előírása, természetesen csak állami finanszírozási szerepvállalás mellett.
Az irányelv nem követeli meg a közműves szennyvízelvezetést, ha a gyűjtőrendszer létesítése nem jelent igazolható környezetvédelmi hasznot, vagy kiépítése és üzemeltetése aránytalanul nagy költséggel járna. Ez esetben azonos szintű védelmet biztosító egyedi rendszerek vagy egyéb megfelelő megoldások alkalmazhatóak. Ez az engedmény létjogosulttá teszi a csatornahálózatlan területeken a szakszerű egyedi, régebbi kifejezéssel csatornapótló megoldások elterjesztését. Az ilyen megoldásokra egyébként éppen akkora figyelmet kell fordítanunk, mint magára a csatornázásra és szennyvíztisztításra.
Fel kell hívnom a képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az 1998-ban elkészült közösségi vívmányok átvételéről szóló nemzeti program már a tárgyalási álláspont kiadása előtt jelezte, hogy csak viszonylag hosszú idő alatt teljesíthetőek az irányelv előírásai. A környezetvédelem területén lezajlott átvilágítási tárgyalásokon az irányelv átvétele a csatlakozó országok számára a legfontosabb témaként szerepelt a vízügyi szabályozási témák között. Az átvilágítási tárgyalások eredményeként született közös álláspontban már a Magyarország által kért átmeneti mentességhez tartozó és a nemzeti programban rögzített határidők szerepelnek. Hangsúlyozni kell, hogy a Magyarország által kért mentesség Európai Unió általi elfogadása még a csatlakozási tárgyalások függvénye, azonban a határidők későbbi időpontra módosítása semmi esetre sem lehetséges.
A csatornázás és szennyvíztisztítás fejlesztése, valamint a tisztítás során keletkezett anyagok minél nagyobb mértékben hasznosítással történő elhelyezése szerepet játszik az életminőség javításában, hozzájárul az ország nemzetközi megítéléséhez és komoly részét képezi a fenntartható fejlődés feltételei teljesítésének. A szennyvíz-elvezetési, -tisztítási programok a világon mindenütt, az Európai Unió fejlett országai részére is rendkívül komoly kihívást jelentenek, ami az ismeretek állandó felülvizsgálatát igényli. Ezért is írja elő az irányelv a nemzeti szennyvíz-elvezetési programok kétévenkénti aktualizálását. A nemzeti program legközelebbi, 2002-ben esedékes felülvizsgálatára 2000. december 31-ei induló állapottal kerül majd sor.
A fentiek alapján tisztelt képviselőtársaimnak javaslom, hogy a törvényjavaslatot módosításokkal együtt fogadják el. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja támogatja az előttünk lévő törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Házas József képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; akit majd Zsikla Győző követ, a Független Kisgazdapárt részéről.
DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosítására került a Ház elé a most tárgyalt T/3846. számú javaslat. A víz az emberi élet lételeme, az ezzel foglalkozó jogszabályok a törvények láthatatlan hierarchiájában kiemelt helyet foglalnak el. A most benyújtott törvényjavaslat kimondott célja, hogy a jogharmonizációs folyamatban a vízgazdálkodási törvényt alkalmassá tegyük az EGK 91/271. számú irányelvének megfelelően a szennyvíztisztításról szóló ajánlások befogadására.
A szocialista frakció fontos lépésnek tartja a módosítást a harmonizáció érdekében. Időszerű a beterjesztése, a célja támogatható. A képviselőcsoportunk által megfogalmazott vélemények nem is a célt kifogásolják. A ciklus parlamenti gyakorlatát ismerve aggodalmaink a javaslat terjedelmével kapcsolatosak. Ez egy kis terjedelmű módosítás, amit az uniós elvárások miatt törvényalkotási kényszer szült. Az Uniónak való megfelelés kapkodás érzetét kelti bennünk. Gyorsan módosítjuk a nagy törvényeket egy kicsit, hogy jó tanulónak tűnjünk az európai előszobában berendezett felvételi-előkészítő tanfolyamon.
Véleményemet arra alapozom, hogy az elmúlt év decemberében az Európai Unió elfogadta a vízgyűjtő-gazdálkodási keretirányelvet, amely a tagországok hosszú távú összehangolt vízügyi politikájának célkitűzéseit tartalmazza. A keretirányelv magában foglalja a hosszú távú tervezés célját, tartalmát, módszertanát és ütemtervét. Amennyiben hazánk taggá válik, ezen dokumentum alapján kell a hosszú távú vízgazdálkodás-fejlesztési politikánkat kialakítania.
A keretirányelv alapján célszerű lett volna néhány hónap munkája után a fenti elvárások alapján a vízgazdálkodási törvény átfogó módosítása. Bizonyítja az általam elmondottakat az a tény is, hogy a környezetvédelmi bizottság ülésén szinte minden képviselő a nagyobb terjedelmű módosítás mellett érvelt. Csak reménykedünk abban, hogy a ciklus hátralévő idejében még egyszer tárgyalni fogjuk e kiemelkedő fontosságú, környezeti tényezőt érintő törvény módosítását. Meggyőződésünk szerint hatásosabb lett volna a brüsszeli hivatalnokok szemében is az átfogó törvény-felülvizsgálat és a teljes körű harmonizáció.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat 2. §-ában az előterjesztő a működő vízbázisok védelme mellett az önkormányzatok kötelező feladatává kívánja tenni a távlati vízbázisok védelmét, kezelését. Amíg az egyik esetben ez helyes és természetes, a távlati vízbázisok esetében furcsa helyzetek állhatnak elő. Egy létező példa: mennyiben kötelezhető a Szigetközben lakó polgár arra, hogy most áldozzon a majdani esetleges Budapest ellátására szolgáló távlati vízbázis kezelésére? Véleményünk szerint ezt változatlanul állami feladatként szükséges ellátni. Védelmük, felügyeletük, gondozásuk a vízügyi hatóságok feladatkörében kellene hogy megjelenjen a törvényjavaslatban.
(18.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Elismerve az Unió javaslatát a szennyvízkezelési agglomeráció megfogalmazásáról, a megvalósítás gyakorlati módszerét vitatjuk. A törvényjavaslatban homályos a nemzeti program és az agglomeráció létrehozásának összefüggése. Információink szerint a nemzeti program már az uniós adminisztrációnál van. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a parlamenti szakbizottság erről csak a minisztériumi szakértői válaszból értesül a törvény tárgyalása során. Ezek szerint a kormány felülről kijelöli az agglomerációkat, esetenként belekényszerítve néhány száz fős önkormányzatokat is. Az agglomeráció területén kötelezően meghatározza a szennyvízkezelés módját, ami a nagyberuházásban érdekelt csoportoknak jó, de ezzel kizárja néhány helyen a környezeti, gazdasági szempontok alapján kedvezőbb megoldásokat. Legalábbis a javaslatból nem derül ki, hogy milyen módon alkalmazhatók az alternatív megoldások.
Az előterjesztés alapján nem látjuk biztosítottnak az önkormányzatok szabad választási lehetőségét. Az aprófalvas települések helyzetét ismerve kétségessé válik, hogy az elöregedett lakosság áldozni tud a 2000 lakosegyenérték felett kötelezően előírt rendszer kiépítésére, a javaslatban pedig még utalás sincs a forrásokra. A szocialista frakció legfontosabb kifogása éppen az, hogy ismét kötelező feladatokat kapnak az önkormányzatok, ugyanakkor csak homályos szóbeli ígéretek utalnak a finanszírozásra. Cinikus arról beszélni, hogy valamilyen hangzatos terv pályázati lehetőséget ad a közösségeknek, saját erő nélkül illúzió a beruházások belátható időn belüli megvalósítása. A legfeljebb 50 százalékos csatornázottságú országunkban nem lényegtelen, hogy a lakosok és az önkormányzatok tudjanak a források megteremtésének a módjáról.
Nem tudjuk hova tenni az előterjesztésben szereplő kétévenkénti felülvizsgálati és szükség szerinti módosítási előírást, amely a vízgazdálkodási agglomerációkat érinti. Képzeljük el, hogy a kijelölt térségben megindul a tervezési és előkészítési munka, ugyanakkor előre meg nem határozott indokok alapján módosításra kerül az agglomeráció határa - milyen biztonságot jelent ez az érintett önkormányzatoknak? Ugyanakkor ha a törvény a nemzeti programban a kormány és a települések közösségének konszenzusára bízná a változtatás lehetőségét, lényegesen gyakorlatiasabban járna el. Véleményünk szerint a teljes jogú tagság megszerzése előtt egy ilyen súlyú döntés meghozása esetén az érintettek bevonásával előkészített országgyűlési határozattal jóváhagyott módszer bevezetése szükséges.
A települési folyékony hulladék kezelése, ártalmatlanítása már a második törvényben válik önkormányzati feladattá, sem a hulladéktörvényben, sem itt nincs azonban utalás a költségeknek az állam és az önkormányzatok közötti megosztásáról. Az ígéret is szép szó persze, de ebben a Házban a megfelelően előkészített, hatástanulmányokkal ellátott törvényeket illene tárgyalni.
Nem menti az előterjesztőt a 2003-as hatályba léptetés időpontja sem. Úgy tűnik, a kormány sietett, hogy kedvezően ítéljenek meg bennünket Brüsszelben, de a számlát a következő kormánynak kell kifizetnie. Az összeg nincs kitöltve, és ha nem országgyűlési jóváhagyással történik az agglomerációk kialakítása, akkor az utód akár el is felejtheti a programban való részvételt. Mindenesetre akármilyen színű lesz is az új kormány, kitöltetlen váltót kap, és országgyűlési kötelezés hiányában akár össze is tépheti azt a váltót.
Tisztelt Országgyűlés! A rövid törvényjavaslatban több olyan kérdés is van, amelyről a részletes vita során módosító javaslataink indoklásaként kívánunk szólni.
Összefoglalva: a szocialista frakció kevesli a törvény módosítását, még ha egyet is ért a jogharmonizációs szándékkal. A töredéknek minősülő javaslat legnagyobb hibájának azt tartjuk, hogy az önkormányzati kötelező feladatokhoz nem rendel forrást.
Tisztelt Országgyűlés, végül engedjenek meg egy szubjektív megjegyzést! A bizottsági viták ismertetése során elmondtam, el mertem mondani olyan véleményeket is, amelyeket kormánypárti képviselőtársaim mondtak el a bizottsági vitában, illetve nem is volt vita. Megkövetem Pap képviselő urat, hogy egyet merek érteni minden olyan javaslatukkal, amely a bizottsági vitában elhangzott.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP-frakció soraiból és dr. Pap János részéről.)
ELNÖK: Megadom a szót Zsikla Győző képviselő úrnak, a Független Kisgazdapárt részéről; őt majd Lotz Károly követi, az SZDSZ-ből.
ZSIKLA GYŐZŐ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy többször is hallottuk, a vízgazdálkodásról szóló '95. évi LVII. törvény módosítására az európai uniós jogharmonizáció jegyében kerül sor. Nem csak jogharmonizációról van azonban szó, hiszen a közműves szennyvízelvezetés kérdése hazánkban még nagyon sok településen nem megoldott feladat. E javaslat célja ennek a helyzetnek a javítása is, és az ezzel összefüggő környezetvédelmi szempontok sem elhanyagolhatóak.
A törvényjavaslat a vízgazdálkodással kapcsolatos állami feladatokat a vízgazdálkodás országos koncepciójának jóváhagyásán túlmenően az egyes részterületek nemzeti koncepciójának kidolgozásával bővíti ki. A települési önkormányzatoknak a helyi vízközüzemi fejlesztéseiket a vízgazdálkodás országos koncepciójával és a nemzeti programokkal összehangoltan kell megvalósítaniuk. Az önkormányzatok feladata 2003. január 1-jétől bővül a 2000 lakosegyenérték feletti szennyvíz-kibocsátású agglomerációk esetében a szennyvíz elvezetésének és tisztításának megszervezésével.
A törvény továbbá mennyiségi meghatározás nélkül előírja a vízbázisok, valamint az ivóvízellátást biztosító létesítmények védelmét, és itt jelentkezik egy újabb probléma. Jelenleg ugyanis csatornaberuházásra nem kaphatnak támogatást a 2000 fő alatti települések, márpedig sok esetben ezen települések alatt találhatóak azok a vízbázisok, amelyeket meg kell védenünk és amelyek védelmét e törvény most előírja. Szintén a kistelepüléseknek fog gondot jelenteni, amit az elmúlt években sajnos tapasztalhattunk is, hogy van olyan térség, ahol időnként olyan magas a talajvízszint, hogy a települések a szennyvízcsatornázás hiányában képtelenek megoldani a szennyvízkezelés feladatát.
Az agglomerációk lehatárolása a törvényben felsorolt szempontok alapján a kormány feladata. A 4. § (4) bekezdése logikusan és minden szempontra kiterjedően meghatározza a szennyvíz-elvezetési agglomerációk lehatárolásának szempontjait, és ezeket fontossági sorrendben sorolja fel. Az első helyen, az a) pont alatt a környezetvédelmi, közegészségügyi, járványügyi, vízbázisvédelmi, összességében vízminőség-védelmi szempontokat foglalja össze mint az ivóvízellátás legfontosabb szempontjait. A második helyen, a b) pont alatt említi meg a javaslat a gazdasági, településszerkezeti és településfejlesztési szempontot, hiszen az a) pont szempontjai szerint garantált ivóvízbázis által termelt ivóvízkészlettel a b) pontban felsorolt szempontokkal reprezentált társadalmi igényeket kell kielégíteni. Lényegében az összes többi fontos szempont ezeknek van alárendelve, így a műszaki, a domborzati, a klimatikus, a hidrológiai, a természet- és tájvédelmi, valamint az idegenforgalmi szempontok. A már meglévő és üzemelő rendszereket agglomerációknak kell tekinteni.
A törvényjavaslat tartalmazza továbbá az integrációs követelmények teljesítéséhez szükséges egyéb kormányzati felhatalmazásokat is. Az önkormányzati vízgazdálkodási feladatok ellátását központi költségvetési és önkormányzati költségvetési pénzeszközökből, valamint vízgazdálkodási társulatok által kell biztosítani. Itt meg kell említeni, hogy a törvényben előírt feladatokat az önkormányzat csak úgy tudja megvalósítani, ha a kormánytól a jövőben ezekhez megfelelő mértékű támogatást kap.
További kérdéseket vet fel, hogy ha valahol mégis felépül a szennyvízhálózat, a lakosság egy része nem köt rá. Ennek az oka lehet akár szociális jellegű is, de sok esetben ez azért van, mert a locsolásra és egyéb célokra felhasznált ivóvíz nem folyik vissza a szennyvízcsatornába, viszont ez után is kell fizetni szennyvíz-elvezetési díjat, és ezt elsősorban a mezőgazdasággal érintett falusi lakosság igazságtalannak tartja. Ha már a mezőgazdaságot említettem, szerintem a jövőben hatékonyan kellene támogatni a szennyvízben található, felhasználható szerves anyagok mezőgazdasági célú felhasználását.
(18.30)
A most általam felvetett néhány gondolatból is kiderül, hogy sok még a tennivaló a vízgazdálkodással kapcsolatban, ezért ez a javaslat csak egy lépésnek tekinthető ezen a területen. Ezen lépés összhangban van a Magyar Köztársaság és az Európai Közösség közötti társulási megállapodásban megfogalmazottakkal és a települési szennyvíztisztításról szóló európai közösségi irányelvekkel.
A Független Kisgazdapárt frakciója ezért támogatja a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm a figyelmet.
ELNÖK: Megadom a szót Lotz Károly... Bocsánat, kétperces hozzászólás van, akkor egyelőre, képviselő úr, egy kis türelmet kérnék. Pap János jelentkezett kétperces hozzászólásra.
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor jól értelmeztem, hogy ha nincs tiltva, akkor szabad, és szeretnék élni a kétperces hozzászólással. Néhány olyan dolog elhangzott, amiről azt gondolom, hogy reagálni kell már.
Többen fölvetették, hogy az önkormányzatoknak kötelező feladatot adunk a szennyvíztisztítással, miközben mindenki egyetért azzal, hogy az egészséges ivóvízellátás kötelező önkormányzati feladat - az természetes. Szeretném elmondani, hogy ez a két dolog összefügg. Ezt a két dolgot nagyon hibásan az emberiség - és ez mindenhol így van a világon - sajnos szétválasztotta. Azt gondolom, hogy egészséges ivóvízellátás a szennyvíz megfelelő elvezetése, tisztítása és elhelyezése nélkül nem valósítható meg. Tehát ne csináljunk úgy, mintha az egyik természetes lenne, a másik pedig nem!
Ezen kívül pedig az önkormányzatok nagyon szépen csinálták eddig mint nem kötelező feladatot is, állami támogatással. Én azt gondolom, hogy ez a jövőben sem változik meg, tehát ezen nem kellene ennyire fölháborodni.
Nem biztos egyébként, hogy minden jó, amit az EU-ban csinálnak; szeretnék egy példát mondani. Amikor dicsérjük, hogy átveszünk bizonyos direktívákat, a szennyvíziszap csökkentése miatt minél kisebb víztartalom a cél, erre törekszenek, miközben a keletkezett szennyvíziszapot utána beteszik a tengerbe. Nem lenne szerencsés, ha mondjuk, ezt követnénk, és az élővizeinkbe ezt az iszapot utána betennénk.
Van egy jellemző dolog, amiben látszik, és nagyon örülök, hogy szakmailag nem mindenben értünk egyet: azt mondta képviselőtársam, hogy a működő vízbázisoknál természetes, hogy az önkormányzat védi, míg a távlatinál állami feladat kell legyen. Kérem szépen, semmi különbség nincs, például a Szigetköz esetében, mert a működő vízbázis ugyanaz, mint a jövőbeni vízbázis. Itt a kutakat keverjük össze! Én azt gondolom, hogy a kutak védelme azoknak a feladata, akik a kútból nyerik a vizet; a vízbázis védelme pedig állami feladat, és nem lehet önkormányzatnak a feladata, úgy a Szigetköz esetében, mint mondjuk, a Maros-hordalékkúp esetében. Tehát itt nem szerencsés összekeverni a vízbázist és a kutat; azt gondolom, ez a jövő szempontjából is fontos.
A másik pedig egy nagyon érdekes dolog, még az önkormányzatokhoz hadd tegyem hozzá: mindannyian elfogadjuk ebben a Házban "a szennyező fizet" elvet és ennek alkalmazását a fenntartható fejlődés szellemében. Ha "a szennyező fizet" az elv, akkor azt gondolom, ott kell fizetni, ahol a szennyvíz keletkezett, és máris nincs probléma, hogy az önkormányzatoknak kötelező feladatává tettük.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: További kétpercesek nincsenek, úgyhogy most következik Lotz Károly képviselő úr, az SZDSZ részéről; akit majd Horváth Béla követ, a Független Kisgazdapártból.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány által a vízgazdálkodásról szóló '95. évi LVII. törvény módosítására benyújtott törvényjavaslatnak kis terjedelme ellenére két szempontból kiemelkedő jelentősége van. Tartalmát tekintve a törvényjavaslat az Unióhoz való csatlakozást előkészítő munkában - amint azt az általános és részletes indoklás egyaránt jelzi - több területre is kiterjedő, fontos jogharmonizációs lépést jelent. Ehhez érdemes még hozzátenni, hogy a különösen kényes és sok problémával járó környezetvédelmi fejezetében a törvényjavaslat igyekszik az európai uniós jogharmonizációs közelítést is elősegíteni.
Rendkívüli fontosságú kérdés, ami az európai uniós tárgyalások előbbiekben említett igen nehéz fejezetének egyik legkényesebb kérdését érinti, hogy kinek kell gondoskodni Magyarországon a szennyvízkezelés megoldásáról, beleértve a finanszírozást: a törvényjavaslat ezt tokkal-vonóval az önkormányzatok kötelező feladatává teszi. Az a közismert indoklás, amely szerint a szorosan kapcsolódó ivóvízellátás eddig is kötelező volt - erre utalt egy kicsit most kétpercesében Pap János képviselő úr -, amíg a szennyvízelvezetés ezzel szemben fakultatív önkormányzati feladat volt, és jobb lenne ezt egyenszilárddá tenni, ez önmagában - hogy úgy mondjam - műszakilag, technológiailag igaz, de ez nem ad választ arra nézve, hogy 2003. január 1-jétől az új kötelező feladat ellátására meglesznek-e a megfelelő költségvetési források.
Ma is gyakorlat ugyanis, hogy az önkormányzatok önként vállalt feladatként tervezik a szennyvízhálózatukat kiépíteni vagy továbbfejleszteni, esetenként, de igen ritkán, megvan hozzá a szükséges önerő is - a kormányzati támogatás azonban, forráshiány miatt, nemegyszer elmarad. Ezzel kapcsolatban Farkas Imre képviselő úr igen sok és látványos példát sorolt már fel. Így a 2003. január 1-jei hatálybalépési időpont ismételt hangoztatása megítélésem szerint nem más, mint egy alapvető kérdés megválaszolása előli elbújás; azt is mondhatnám, hogy ugrás vagy ugratás a sötétbe.
Nem hiszem, hogy ezt a bizonytalanságot a probléma tisztázása nélkül - beleértve itt az úgynevezett agglomerációs besorolást, amelyre már ugyancsak történt több utalás - felelős képviselőként szabad lenne felvállalni. Általában is indokolt, de ennél a törvényjavaslatnál, amelynek megvalósítása az elkövetkező 15 évben legalább 800 milliárd forint kiadást jelent - ennél lényegesen magasabb becslések is vannak -, különösen fontos, hogy a feladatok ellátásához szükséges pénzügyi feltételek a törvény keretei között, e törvény keretei között rendeződjenek.
Tisztelt Ház! Az elmúlt öt évben jól vizsgázott vízgazdálkodási törvény a bekövetkezett változások és az összegyűlt tapasztalatok alapján megérett az átfogó felülvizsgálatra. Erre utalt államtitkár úr is. A szükséges változások között kiemelendők a jogi környezetben bekövetkezett módosulások, mint például a katasztrófavédelmi, a polgári védelmi vagy a honvédelmi törvény, ez utóbbi módosításának elfogadása. A tapasztalatok körében az első helyen az igen szomorú emlékeket ébresztő, visszatérő árvizek hangsúlyozandók. Ezek egyaránt indokolttá teszik a megelőzés és a védekezés területén több anyagi, műszaki, illetve személyi kérdés rendezését, illetve a szabályozás korszerűsítését, amelyekre még vissza kívánok térni.
Az elmúlt időszak tapasztalatai, valamint a kérdés jelentőségét nyomatékosan hangsúlyozó európai uniós vízminőségi irányelvek alapján mélyebben kell foglalkozni a fogyasztóvédelemmel is. Úgy vélem, hogy az elmúlt időszak problémáit, vitáit is elemezve egyrészt az ivóvíz minőségi követelményeinek megállapítását, a szolgáltatások szakmai színvonalát rögzítő követelményeket, a fogyasztók garanciális jogait, az ellenőrzés rendjét és munkamegosztását a vízgazdálkodási törvényben, annak mielőbbi továbbfejlesztése keretében kell rögzíteni.
Szintén sok tapasztalat támasztja alá annak az uniós irányelvnek a létjogosultságát, amely a határokon túlnyúló osztott vízgyűjtőkre vonatkozik. Végigtekintve az elmúlt időszaknak különösen a Felső-Tisza-vidéket érintő eseményeit, érdemes a törvény átdolgozása során nagyobb vízgyűjtő egységekben gondolkodva, illetve a gazdasági és a leendő európai uniós régiókra is tekintettel újraértékelni és továbbfejleszteni az eddigi rendszert. Ezt támasztják alá a szükségtározók új hálózatára vonatkozó legfrissebb elképzelések is.
Az összegyűlt szakmai tapasztalatok azt is jelzik - erre néhány utalás ma már történt -, hogy nem volt szerencsés politikai meggondolások, kormányalakítási kompromisszumok érdekében 1998-ban a korábban egységes vízgazdálkodást megbontani. Megítélésem szerint ez súlyos anomáliákhoz vezetett. Gondolok itt például a vízmennyiség és vízminőség kérdéskörének szétválasztásából, a belvízelvezetés, illetve a csatornahálózat felelős kezelésének hiányosságaiból, továbbá a vízitársulatok leválasztásából eredő problémákra. A vízgazdálkodási törvény átdolgozása során indokolt lenne - szeretném államtitkár úrnak nyomatékkal hangsúlyozni - ezeknek a kérdéseknek az újragondolása és lehetőség szerinti újrarendezése.
Mint korábban jeleztem, most szeretnék visszatérni némely árvízi tapasztalatra. Tudomásul véve a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium törekvését, hogy az idei év végére kellően felkészüljön az 1995. évi LVII. törvény átfogó módosítására, néhány kérdést nem tartok addig halogathatónak, azok rendezését még az előttünk fekvő törvényjavaslat keretében szükségesnek ítélem megoldani.
(18.40)
Így különösen elengedhetetlennek tekintem az élet- és vagyonbiztonság érdekében az árvizek okozta károk elhárítását, illetve mérséklését célzó közfeladatok keretében a vízkárelhárítással összefüggő közérdekű használati korlátozásokat, valamint a velük járó jogok és kötelezettségek, vagyis röviden a szükségtározás és hozzá kapcsolódóan a vésztározás feltételeinek kormányrendeletben való szabályozását. Az érvényes előírások ugyanis mind tartalmukat, mind a kapcsolódó jogszabályokat tekintve több szempontból ma már erősen túlhaladottak.
Tisztelt Képviselőtársak! Az emberi vonatkozásokról sem megfeledkezve ugyancsak kormányrendelet kiadására való mielőbbi törvényi felhatalmazást indokolnak a gát-, csatorna- és mederőrök feladat- és hatáskörében megoldandó problémák. Csupán címszószerűen említem, hogy az őrök nem minősülnek hatósági személynek, nincsenek meg a feladataik részletes szabályai, pontatlanok jogosítványaik és képzési követelményeik. Pedig milyen nagy szükség van rájuk, különösen árvizek, árvizek előrejelzése és az elhárítási feladatok idején!
Ugyancsak kormányzati kötelezettséget jelentő felhatalmazást igényel a védelmi munkák finanszírozásának korszerűsítése. A vízkárelhárítás finanszírozási és elszámolási rendje ugyanis erősen elavult szabályok alapján történik, ily módon nem zárható ki a védekezési munkában zavarok keletkezése, illetve a védekező szervezetek gazdasági stabilitásának megingása. Ez pedig - különösen vészhelyzetben - rendkívüli, mindenképpen elkerülendő kockázatokkal jár, illetve járhat; reményeink szerint ilyen ritkán fog előfordulni, mert az elmúlt három év tapasztalata nem erre utal.
Tisztelt Ház! A felsoroltakat fontos és gyorsan orvosolandó problémáknak tekintjük, éppen ezért a rájuk vonatkozó esetekben a Szabad Demokraták Szövetsége módosító javaslatokat kíván benyújtani. Manninger államtitkár úr utalt rá, hogy nyitott erre a kormányzat.
Végül megjegyzem, hogy a törvényjavaslatot fontosnak és időszerűnek tartjuk, de támogatását frakciónk részéről csak a felszólalásomban jelzett önkormányzati finanszírozási probléma megoldása, illetve módosító indítványaink elfogadása esetén tartom elképzelhetőnek.
Köszönöm szíves figyelmüket.
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Pozsgai Balázs képviselő úr.
POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Zsikla és Lotz Károly képviselőtársaim hozzászólása alapján szeretnék ebben a két percben néhány gondolatot elmondani, pontosabban, arra a törvényi ellentmondásra felhívni a figyelmet és számadatokkal alátámasztani, amelyet ez a törvény önmagában hordoz. Mégpedig itt a szennyvízelvezetéssel, annak kötelezővé tételével és a belvízelvezetés kötelezővé tételével kapcsolatban, ha megnézzük a mai tényhelyzetet, ami az országban az önkormányzatok tekintetében van, akkor azt láthatjuk, hogy ez a törvény szembemegy a címzett és céltámogatási törvénnyel, amelyben egyre szigorodó feltételekkel juthatnak az önkormányzatok támogatáshoz.
Tehát egyik oldalról elvárjuk, hogy az önkormányzatok megoldják ezeket a feladatokat, a másik oldalról meg nem biztosítjuk azt a forrást, amelyre szükségük volna. Ha a tavalyit vetem össze az ideivel, míg a múlt évben 8,5 milliárd forint állt rendelkezésre új, induló céltámogatásra, idén ez az összeg 6,5 milliárd forint. Emellett nő a saját erő szükségessége, és csak akkor kapnak az önkormányzatok ebből a támogatásból, ha garantálni tudják, hogy az évek alatt az önkormányzati források az építkezés végrehajtására, befejezésére rendelkezésre állnak.
A másik megközelítése ennek a dolognak az, hogy ma pénzügyminisztériumi források alapján 200 önkormányzat szennyvízberuházása van félkész állapotban, tehát nekünk a törvény minden pozitívuma mellett ezt a belső ellentmondást is fel kell oldani: ha egyszer valamit egyik oldalról kötelezővé teszünk, és elvárjuk, hogy ezekben a kérdésekben az önkormányzatok lépjenek, a másik oldalról, ha nem biztosítjuk ezt a forrást, akkor ez a dolog ilyen értelemben nem fog megvalósulni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: Az imént tévesen jeleztem a hozzászólót, úgyhogy nem Horváth Béla, hanem Lezsák Sándor képviselő úr következik, a Magyar Demokrata Fórum részéről, akit majd Kiss Andor követ a MIÉP-től.
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat államtitkári előterjesztéséből kitűnt, hogy a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosítása a települési szennyvíztisztításról szóló európai uniós irányelvben meghatározott követelményeknek a hazai jogrendbe illesztése érdekében szükséges. A törvényjavaslat a vízgazdálkodás területén emiatt pontosítja, illetve részben újrafogalmazza mind az állam, mind a települési önkormányzatok feladatait. A feladatok újrafogalmazására csak a települési szennyvíztisztítás feladatainak a szemszögéből tesz javaslatot az előterjesztő, holott egy szomorú aktuális esemény, a tiszai árvíz indokolttá tenné a vízgazdálkodási problémáknak egy tágabb újrafogalmazását is.
Tisztelt Ház! Az állam feladatait a javaslat a korábbi törvényhez képest csak pontosítja. A korábbi, a vízgazdálkodás országos koncepciójának a kidolgozására és végrehajtására vonatkozó bekezdés bővült az országos program egyes részterületeinek a kialakítási kötelezettségével is.
A törvényjavaslat a koncepció kidolgozására vonatkozóan nem tartalmaz semmilyen határidőt. A határidő hiányát, az ebben rejlő késlekedési lehetőséget aggasztónak tartom a jelenlegi körülmények között.
Emlékeztetem a tisztelt Házat, hogy az 1995. évi törvény sem tartalmazott határidőket, de akkor még nem lehetett látni az országot fenyegető, növekvő árvízveszélyt. Az elmúlt három év vízmagassági rekordokat döntő árvizei arra figyelmeztetnek minket, hogy nem késlekedhetünk, nagyon hamar, egy új koncepció keretében kell megterveznünk és megszerveznünk a Tisza mentén élők árvíz elleni védelmét, mert minden jel szerint a korábbi koncepció szerinti védekezés tovább már nem szolgálja az itt élők élet- és vagyonbiztonságát.
Eddig a védekezés egész rendszere annak a célnak a szolgálatában állt, hogy az időről időre bekövetkező árvizeknél a víztömeget minél gyorsabban engedjék keresztül a fő elvezetőn, azaz a gátakkal határolt hullámtérben. Ez a koncepció az elmúlt évszázad esztendeinek többségében bevált, az utóbbi három évben viszont tarthatatlannak bizonyult, és úgy tűnik, ma már nem lehet kizárólag a gátak magasítására alapozni a védekezést. Ha a különböző vízfolyásokon egyszerre érkező árhullámok feltorlódnak, akkor ma már a legmagasabb gát is alacsonynak, gyengének bizonyulhat.
Ezzel nem azt mondom, hogy rossz volt a korábbi elképzelés, hanem csak azt mondom, hogy ezen az élet már túllépett, okafogyottá vált. A Tisza vízgyűjtő területein végzett erdőirtások új helyzetet teremtettek, s nekünk ehhez a megváltozott körülményhez mint alvízi országnak alkalmazkodnunk kell. A gátak vég nélkül már nem magasíthatóak tovább, és egy olyan hirtelen jött áradat, mint az idei, amelyik 24 óra alatt nyolc méternyit emelt a vízszinten, bármikor átszakíthatja a rejtett gyenge pontokon a védműveket.
A legtöbb szakmai javaslat az eddigi hullámtérnek csak a jelentős kiterjesztése árán látja elkerülhetőnek az árvizeket. A további kérdés az, hogy mit lehetne kezdeni a ma még hullámtéren kívüli, részben mezőgazdasági művelésbe vont, időszakosan elárasztandó földekkel. Mivel a vízborítás nem lenne állandó, az államnak szerződést kellene kötnie a gazdákkal, hogy kártérítést kaphassanak azokban az években, amikor szükség van a megnövelt hullámtér elárasztására. Ennek az új koncepciónak a szakmai megvitatása nem késlekedhet tovább, máskülönben minden évben számíthatunk az idei árvízkárok megismétlődésére.
Szót kell hogy ejtsek egy másik, már évek óta halogatott koncepció kidolgozatlanságáról is. 1995-ben hatpárti egyetértéssel született meg a Duna-Tisza közi homokhátság apadó vízkészletének utánpótlásáról rendelkező országgyűlési határozat.
(18.50)
A 105/1995. sorszámú országgyűlési dokumentum arra kötelezte a kormányt, hogy dolgozzon ki javaslatot a homokhátságot fenyegető természeti katasztrófa elhárítására, és az itt élő mintegy 700 ezer lakos aszálykárokkal sújtott életfeltételeinek javítására. Az évszázad elején még közel 600 tó volt, mára viszont tíz alá csökkent a tónak nevezhető, tartósan is vízzel borított területek száma. Mind a felszíni víz, mind a talajvíz, mind a mélyebbről elérhető rétegvíz minősége évről évre romlik.
2001-ben hatéves lesz ez a végre nem hajtott országgyűlési határozat, emiatt is hiányoltam hozzászólásom elején jelen törvényjavaslatból a koncepciók kialakításának határidejét.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat az uniós elvárásoknak megfelelően előírja a települési szennyvíztisztítás önkormányzati kötelezettségeit. A korábbi törvényhez képest bővülnek az önkormányzatok feladatai. Idézem: "A települési önkormányzat a vízgazdálkodási tevékenységek mint közfeladatok körében köteles gondoskodni a települések lakott területén az ivóvíz minőségű vízre vonatkozó előírásoknak megfelelő ivóvízellátásról, a 2000 lakosegyenértékkel jellemezhető szennyvízkibocsátás feletti szennyvízelvezetési agglomerációt alkotó településeken a keletkező használt vizek összegyűjtéséről, tisztításáról, elvezetéséről, a szennyvíziszap elhelyezéséről, illetőleg a szennyvizek egyéb, ártalommentes elhelyezésének megszervezéséről."
A víztisztítás céljával egyetértek, azzal viszont magam sem, hogy ismét egy olyan feladatkörrel bővülnek a települési önkormányzatok teendői, amelyhez hiányoznak a megnevezett pénzügyi források.
Abban egyetértek Pap János fideszes képviselőtársammal, hogy valóban nem kell ezen háborogni, hiszen az önkormányzatok jelentős része különféle pályázati lehetőséggel megteremti majd ennek a forrását, és meg fogja oldani ezt a feladatot is, azonban a kérdéssel foglalkozó szakemberek szerint a vízminőség javításának 2009-ig szóló ütemterve 90 milliárd forintba kerülne. Vajon ebből az összegből mennyi terhe lehet olyan településeknek, a hátrányos térségek kisebb településeinek, amelyek már ma is a közvilágítás csökkentésén, az intézmények fűtésén próbálnak spórolni, vagy éppen az általános iskola bezárását fontolgatják?
Tisztelt Ház! Mind a határidők törvényjavaslatba történő beépítése, mind a szennyvíztisztítás forrásainak a megnevezése beépíthető a törvényjavaslatba módosító indítványok révén, ezért a törvényjavaslatot ilyen formában a Magyar Demokrata Fórum nevében támogatásra érdemesnek tartom.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps az MDF és a Fidesz soraiból.)
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Pozsgai Balázs képviselő úr.
POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lezsák képviselő úr hozzászólásának egyetlen pontjára szeretnék rátérni, egy tárgyi tévedésre, amely azzal van kapcsolatban, hogy említette a képviselő úr, hogy a Tisza vízgyűjtő területein, különösen Ukrajnában a fakitermelés, az erdők tarvágásai nagymértékben hozzájárultak a tiszai árvízhez. Ez egy tárgyi tévedés. Erre vonatkozóan a cáfolat a múlt évi árvízzel kapcsolatos konferencián itt, a parlamentben elhangzott: Ukrajnában 30 százalékkal növekedtek az erdősült területek, a Tisza vízgyűjtő területének térségében. Tehát sokkal összetettebb, globális hatásokról van szó, mint egyszerűen az erdőkivágásokról.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Pap János képviselő úrnak, szintén kétperces hozzászólásra.
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglep, amit Pozsgai képviselőtársam mondott, tudniillik felvételek bizonyítják azt, hogy a kivágott erdők miatt a víz nem marad helyben. Egyébként pedig megkérdezném, mi indokolja azt, hogy több száz év óta vagy néhány évtized óta nem jött le ilyen hatalmas vízmennyiség. Kérdezem öntől, hogy miért van ez. Most biztos azt fogja mondani, hogy a globális felmelegedés miatt, de ez nyilván máshol is van, és ha a globális felmelegedés miatt lenne az egész, akkor a Dunán ugyanígy lejönne ilyen hatalmas vízmennyiség. Gondolom, ez a Tisza vízgyűjtőjén lehullott csapadék és az a csapadék, amely nem tudott helyben maradni.
Azt gondolom, ennek a problémának a megoldása elsősorban ott keresendő, hogy helyben kell tartani ezt a vízmennyiséget, és olyan szélességben kell leengedni, hogy le tudjon folyni, ahogy valamikor lement a folyón. Azt gondolom, hogy a gátak emelése és a szükségtározó, amit lehet, hogy Lotz képviselőtársam említett, nem old meg sok mindent. Ki kell számítani, hogy egységnyi szükségtározó mekkora vízgyűjtő területről képes befogadni a vizet, és rájövünk majd arra, hogy a szükségtározók számát természetesen lehet növelni, a Tisza mellett számtalan szükségtározót lehet beállítani, csak egy idő után a szükségtározók is megtelnek. Azt gondolom, nem ez a megoldás, a megoldás a helyben tartás és a víz gyors levezetése, és nem ilyen szűk keresztmetszetben, mint ahogy most történik.
Ha már kétpercest kértem, hadd reagáljak Pozsgai képviselő úrnak egy másik megjegyzésére, hogy 200 önkormányzat van félkész állapotban. Ebből vajon mennyit örököltünk? Mennyi az, ami évek óta húzódik? Ezt illő lenne tudni, mert azt gondolom, nagyon sokat örököltünk.
Egy nagyon érdekes dolgot hadd vessek fel! Az önök által hozott 102. rendelet, amit már nagyon sokszor emlegettem, lehetővé teszi azt, illetve kényszeríti a szennyvíztisztítókat arra, hogy a szennyvíziszapot 4-5-6 ezer forint értékben köbméterenként a szeméttelepre vigyék azért, mert a mezőgazdasági hasznosítása, ami nagyon kívánatos és jó lenne, nem megvalósítható. Ha ez megvalósítható lenne, akkor, azt gondolom, az a kérdés, hogy az önkormányzatok miből tudják finanszírozni a csatornázást és a szennyvíztisztítást, egyértelműen megválaszolható lenne, tudniillik ebből a pénzből, ha ennek, mondjuk, a tizedrészét kellene fizetni, akkor simán megoldható lenne.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: További kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak.
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Pozsgai képviselőtársam egy konferenciára hivatkozik, ahol azt hallotta, hogy nem az erdőirtások teremtettek új helyzetet a Tisza vízgyűjtő területein. Nem voltam itt ezen a konferencián, nem hallhattam ezt a tudományos értékelést, elemzést, azonban én végigjártam a Tisza vízgyűjtő területeit az elmúlt három esztendőben, és ott a helyszínen győződhettem meg arról, amit Pap képviselőtársam megerősített.
Ennyit szerettem volna hozzátenni, és a tárgyi tévedését ezzel tulajdonképpen visszautasítom. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.)
ELNÖK: Lotz Károly képviselő úr következik.
DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Ház! Az árvízi jelentések elég világosan fogalmaztak - egy kicsit Pap Jánosnak és Pozsgai Balázs úrnak szeretném ezt jelezni -, eléggé világos volt az ok: itt egy olyan fagyott időszakról volt szó, amikor a 30 centis hóolvadás 48 óra alatt következett be, illetve a hirtelen felmelegedés és a körülbelül 30 milliméteres csapadék együttes hatása, ami - azt mondják - az együttállásnak egy olyan változata, ami évszázadonként legfeljebb egyszer fordulhat elő, plusz még ez az erdővel kapcsolatos dolog. Egy kicsit engem is meglepett, amit Pozsgai képviselő úr mondott, mert a hozzám is eljuttatott információk nem egészen ezt mutatják, hogy a felső részeken az erdőirtásnak nem lett volna hatása, sőt inkább pont az ellenkezője következett volna be az elmúlt időszakban. Lehet, hogy az információk jók, de az eddigiek éppen az ellenkezőjét bizonyították. Egyszóval, ez az együttes hatás mindenképpen indokolta ezt az egyszerűen valóban kivédhetetlennek tűnő gátszakadást.
A következő időszakban valóban megoldhatatlannak tűnik szükségtározók nélkül, de általában az egész mederrendszernek az újragondolása nélkül, amiről tudomásom szerint szó van, és ezzel kapcsolatban Brüsszelben is felvetődött ennek a legalább négy országot érintő egységes rendszernek a kidolgozása, amely egyszerűen nélkülözhetetlen.
Ennek a bizonyos egymilliárd hektár szántóterületnek a kivonása, amely a csatlakozásunkig szükséges, adna lehetőséget éppen ezeknek a tározóknak az újragondolására, az egész rendszer áttekintésére még egyszer.
Köszönöm szépen. (Dr. Fazekas Sándor: Egymilliárd? - Dr. Pap János: Az Nagy-Magyarország!)
ELNÖK: Pozsgai Balázs képviselő úr következik.
(19.00)
POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nem akarom a vitát generálni, az anyagot át fogom nyújtani a képviselőtársaimnak az erdősültséggel kapcsolatban; én is úgy olvastam ezt az információt.
A másik az, hogy ne menjünk bele abba a vitába, mert ha a győri tisztítóműre gondolok, 1994 előtt indult annak a beruházása, akkor tehát visszamehetünk a '90-es évekig. Én a tényt mondtam, és nekünk a tényhez ebből kell kiindulni: rengeteg önkormányzat kényszerből, kényszerberuházásból, mert építési kényszere van a lakossággal szemben azért, hogy felmutasson valami beruházást, mellyel azt is elérték, hogy a beruházók közreműködésével tudtak olyan pénzeszközöket előteremteni, amely a saját alapot megteremtette a beruházásaikhoz. Ezek eredményezték ezt a kétszázas számot, ezek működőképes tisztítórendszerek és csatornarendszerek, vagyis csak félig működőképesek, mert vagy a végtisztítás fázisában vannak problémák - mert nincs elegendő szennyvíz a teljes kiépítettség hiányában -, illetőleg egyéb beruházási folyamatok megvalósításában.
Én azt keresem - és nem a vita forrását -, hogy hogyan lehet kilábalni ebből a kérdésből, hogy az európai uniós csatlakozás időszakára a 2000 lakosnál nagyobb települések teljes mértékben el legyenek látva szennyvízelvezető rendszerrel és tisztítórendszerekkel, és hogy ezt tudjuk folytatni a kistelepülések tekintetében is. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Pap János képviselő úr.
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak hogy egy dologról beszéljünk, hogy hány önkormányzatnál van probléma és lemaradás, szeretném a képviselőtársam figyelmét felhívni egy adatra: 1998-ban 18 milliárd forintot zárolt, illetve csoportosított át a kormány pontosan a szennyvíztisztítók befejezésétől, illetve a csatornázás befejezésétől. Legyünk pontosak, ez a 18 milliárd forint nagyon hiányzik, és ha nehezen működnek ezek a telepek, akkor ez ennek is köszönthető.
(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Szeretném egy másik adatra is felhívni a figyelmet, és innentől kezdve nem is kell egymásra mutogatni: ez pedig az elmúlt negyven-ötven évnek az a hibás technokrata felfogása, és ezt most rendszertől függetlenül szeretném elmondani - szakmai kérdés, még egyszer mondom, nem politikai kérdés -, az a hibás felfogás, mely szerint mára 800 milliárd forintra van szükség minimálisan ahhoz, hogy a csatornázásban a megfelelő szintet és a fenntartható fejlődés követelményeinek megfelelő szintet el tudjuk érni. Kérdezem én önöket - a tizenöt év biztosan nem elég -, hogy ez a rendszer, amely ennyi problémát és ennyi gondot okozott, kibír-e harminc-negyven évet. Ezen kellene gondolkodni, és sajnálatos módon ehhez nincs pillanatnyilag forrás. És azt gondolom, egyetlen kormánynak sincs eszköze ehhez, mert ha lett volna eszköze, akkor ezt nyilván önök is megcsinálták volna, mert gondolom, szívesen teljesítették volna ezt a lemaradást. Nyilván azon vagyunk, hogy ezt megtegyük, és ebben a helyzetben azt gondolom, az önkormányzatoktól ez az önrészvállalás, amit a törvény előír, elvárható.
Még egyszer szeretnék hivatkozni arra az elvre, amit önök is, mi is és mindenki a Házban elfogad: ez "a szennyező fizet" elve; bizony, aki szennyez, fizesse meg ennek a költségeit. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kiss Andor képviselő úrnak, MIÉP.
KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. A MIÉP véleményét szeretném ismertetni a T/3846. számú törvényjavaslatról, amely a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról szól.
Mint ahogy az előterjesztőtől, illetve a bizottsági előadóktól a bizottsági vitákban megtudtuk, erre a törvénymódosításra az európai uniós jogharmonizáció miatt van leginkább szükség. Valóban, számomra is érthetetlen az a dolog, hogy ha a kormányzat tervezi a vízügyi törvénynek egy átfogó módosítását, akkor ezzel a részkérdéssel miért állt most ide a parlament elé. Volt már ilyen egyszer-kétszer a Ház történetében, emlékezzünk a Balatonról szóló nyúlfarknyi törvénymódosításra, amelyet aztán nem az ígért három hónap múlva, hanem majdnem egy év múlva követett a végleges törvényjavaslat - nehogy ezzel is így járjunk!
Természetesen indok lehet az, hogy a svéd elnökség idejének lezárásáig jó lenne ezen a törvényjavaslaton túl lenni, hogy jó pontokat szerezhessünk az Európai Unió bővítésénél. De ha már a svéd elnökség és a környezetvédelmi fejezet lezárásáról esik szó, akkor talán megérdemelné a tisztelt Ház, hogy itt üljön a Környezetvédelmi Minisztérium képviselője is ebben a szép székben itt előttem.
A törvényjavaslat a 91/271-es EGK-irányelvet veszi át, amely nyilván tökéletesen ráhúzható Európára, de nem biztos, hogy Magyarországra is. Magyarországnak más sajátosságai is vannak, mint Európának, nálunk sokkal több kis- és aprófalvas település található, mint bizonyos európai uniós tagországokban. Természetesen azért ott is vannak olyan országok, ahol van ilyen aprófalvas településszerkezet, de nálunk ez különösen jellemző. Ily módon azt hiszem, egy 2000 lakosegyenérték ilyen drasztikus meghúzása elég szigorú követelmény, pláne, ha ezt nem rugalmasan kezeli majd az elkészülő nemzeti program, illetve a szennyvíz-elvezetési agglomerációk meghatározása.
A törvényjavaslat lényege tulajdonképpen az, hogy kötelező önkormányzati feladattá teszi a szennyvízelvezetést és szennyvíztisztítást. A magam részéről ezzel az elvvel egyet tudok érteni, lévén, hogy az önkormányzatoknak valóban rengeteg kötelező feladatuk van, és ha az ivóvízellátás ide tartozik, akkor logikailag mindenképpen ide illő tartoznia a szennyvízkezelésnek is, a szennyvízelvezetésnek és szennyvíztisztításnak. Én is osztom az ellenzéki pártok képviselőinek azon véleményét, hogy a mai körülmények között és a 2003. évi életbe léptetéssel ez egy önkormányzatokra való feladattestálás a megfogalmazásom szerint, mert valóban nem nagyon látom az anyagi hátterét annak, hogy ezt az önkormányzatok végre is tudják hajtani.
Elhangzott itt 810 milliárd forint, hogy az elkövetkezendő tizenöt évben ennyi pénzt kellene költeni erre az önkormányzati feladatra. Nagyon jól emlékszem a környezetvédelmi bizottság másfél-két évvel ezelőtti, a gazdasági bizottsággal tartott együttes ülésére, amikor ez a szám ennek másfélszerese volt, aztán keringtek számok 1000 milliárd forintról.
Azt tudom mondani, hogy ahány ilyen felmérés van, annyi összeg is, és ez az összeg tendenciájában egyre kevesebb, holott azt tudjuk, hogy az elmúlt két évben 300-400 milliárd forintot nem költöttek erre a szennyvíz-elvezetési, szennyvíz-csatornázási területre.
Amire különösen oda kellene figyelni, és sem a bizottságban, sem itt az előttem szólók nem nagyon szóltak még róla: ha már ez a 810 milliárd forint elköltésre kerül az elkövetkezendő tizenöt évben, akkor ez valóban hasznos módon kerüljön elköltésre. Mikre gondolok itt? Egyrészt nincsen meghatározva, hogy hogyan kerüljön ez a 810 milliárd forint ütemezésre; erről nem is nagyon hallottunk sem a bizottsági ülésen, sem most az előterjesztőtől, bár nyilvánvalóan valamilyen összeget fel lehet mutatni az idei és a jövő évi kétéves költségvetésből.
Ahhoz, hogy ezek a pénzek jól hasznosuljanak, pontosan rögzíteni kell, hogy milyen csatornahálózatokat és szennyvíztisztítókat kellene az elkövetkezendő tizenöt évben építeni. Nem határozta meg még ma Magyarországon senki sem, hogy egy csatornaberuházás vagy egy csatorna hány évre szóljon, hány év alatt amortizálódjon. Nagyon fontos dolog lenne, hogy hány év alatt lehetne leírni, az önkormányzatok nyilván úgy tudnának tervezni: ha ötven év a leírási idejük, akkor megelégedhetnek egy egyszerűbb, olcsóbb beruházással; ha száz év lenne a leírási ideje a csatornahálózatnak, akkor minőségi anyagokból, hosszú élettartamú anyagokból készítenék el ezeket a csatornaberuházásokat.
Az sem mindegy, hogy milyen rendszerű ez a bizonyos csatornahálózat. Az elmúlt években a csatornázási rablógazdálkodás megmutatta, hogy ebben az országban senki nem törődik a beruházás-üzemeltetés összhangjával. Lehet, hogy most sikeresen 30-40 százalékkal olcsóbb csatornaberuházást lehet építeni, de az üzemeltetés jóval drágább. Bizottsági ülésen már régen elmondtam, hogy tudok olyan települést, ahol vákuumos csatornát készítettek olyan helyen, ahol gyakorlatilag még ivóvízbekötések sem voltak, és lajtkocsival kellett hordani bele a vizet, hogy a vákuumot fent lehessen tartani. Micsoda költségeket ró ez a lakosokra, amikor az üzemeltetés díját meg kell fizetniük? Egy megyei önkormányzat is adott ki ajánlást 1997-98 táján arra, hogy milyen rendszerű hálózatokat kell kiépíteni, és azt hiszem, nagyon sok önkormányzatot félre is vezettek ezzel.
(19.10)
Finanszírozási forrásként az előterjesztő, illetve a kormánypártok erőteljesen emlegették az ISPA-támogatásokat. Természetesen ezekre mindenképpen lehetne számítani, de itt is a lényeg az, hogy ezek jól és hatékonyan kerüljenek felhasználásra.
Többször szóba került már az, hogy ezt a bizonyos állami támogatási rendszert át kellene alakítani. Erről már a parlamenti bizottságokban is többször vita folyt, hogy talán emellett vagy e helyett az osztogató rendszerű állami támogatás helyett sokkal célszerűbb lenne valamilyen hitelkonstrukcióval finanszírozni ezeket a csatornaberuházásokat, mert akkor az önkormányzatok valóban sokkal érdekeltebbek lennének abban, hogy ezt a pénzt hatékonyabban költsék el.
Meg kell vizsgálni azt a problémát is, hogy ha már elkészültek ezek a csatornahálózatok, illetve szennyvíztisztítók, ezek milyen hatékonysággal működnek. Hiába készülnek el a hálózatok, alig van rájuk bekötés. Az ősszel a környezetvédelmi bizottsággal jártunk Vas megyében egy kistelepülésen, ahol ugyan egy úgynevezett alternatív szennyvíztisztítót, egy gyökérzónást néztünk meg, de amikor a településről kifolyó szennyvízmennyiséget megszemléltük a befolyó aknánál, az bizony nem volt több, mint bármelyik belvárosi ivókútból vagy vízkútból csordogáló vízmennyiség egy kora esti órában, amikor a legnagyobb szennyvíztermelés van a településen. Még ez szerencsére egy gyökérzónás, tehát viszonylag olcsón üzemeltethető szennyvíztelep volt, gondoljuk el, ha ez egy komoly gépészeti berendezéssel működő szennyvíztisztító lenne, akkor egy ilyen, néhány liter/óra kapacitással működő szennyvíztisztító micsoda költségekkel járna.
A törvényjavaslat meghatározza a három kiemelt, tehát a három védendő vízbázist - amit nyilván bővíteni kellene -, ami szintén abból az európai uniós sajátosságból következik, hogy az Európai Unióban nincsen aprótelepüléses településstruktúra, amelyek alatt nálunk a legértékesebb vízbázisok vannak.
Fontos kérdés még az, hogy ebben a 810 milliárd forintban vagy az elkövetkezendő fejlesztésekben hogyan szerepelnek azok a települések, ahol már valamilyen csatorna részben elkészült, de további fejlesztésekre van még szükség; tehát 10-15 évvel ezelőtt néhány kilométer csatornát megépítettek, de igény lenne további építésekre. Ezek pályáztatása már bizony nehézséget okoz az önkormányzatoknak, lévén, hogy a kormány - véleményem szerint - elsősorban az új beruházásokat preferálja a bővítések helyett. Nyilván bővítések is folynak, de elsősorban nagyvárosi településeken.
Mindezeket összefoglalva: a Magyar Igazság és Élet Pártja a törvényjavaslat módosítását mindenképpen célszerűnek és szükségesnek tartja, de szerettük volna egyben látni az egész vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását, így végleges véleményünket a törvényről a vita végén fogjuk kialakítani.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Arnóth Sándor képviselő úrnak, Fidesz.
ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, a vízgazdálkodásról szóló 1995-ben elfogadott törvény módosításra szorul. Nem azért szükséges most hozzányúlnunk, mert az előző parlament hibás avagy rossz munkát végzett volna, hanem azért, mert az eltelt idő alatt hazánk jóval közelebb került az Európai Unióhoz, és szükségessé vált a sürgős jogharmonizáció.
A javaslat céljai között én az egyik legfontosabbnak azt tartom, hogy az uniós jogszabályokkal összeegyeztethető fogalommeghatározásokat tartalmaz. Ezen túl módosítja a hatályos törvény más rendelkezéseit úgy, hogy további felhatalmazást ad a szükséges kodifikációs feladatok elvégzéséhez. Mindezek mellett jól látható, hogy a törvény nagy hatással lesz az önkormányzatokra is.
Ha a 91/271. számú EGK-irányelvben meghatározott követelményeket a hazai jogrendszerhez illesztjük, akkor önkormányzataink újabb feladatot kapnak. Eddig ugyanis a települési önkormányzatokat kötelező feladatként az egészséges vízellátásról szóló gondoskodás kötelezettsége érintette. Most pedig a 2000 lakosegyenértékkel jellemezhető szennyvízkibocsátás esetében megjelennek az új feladatok: a szennyvíz összegyűjtése, ártalommentes elvezetése és elhelyezése, tisztítása, a szennyvíziszap megfelelő kezelése. Ez nem pusztán egy feladatsor ismertetése, hanem szigorú technológiákhoz kötött gazdasági tevékenység is, s mint minden gazdasági tevékenység, úgy ez is pénzbe kerül, mégpedig igen sokba.
Jómagam több becslést, szakértői véleményt ismerek, s ha csak a számunkra legkedvezőbbet említem is, annak összege 800 milliárd forint; bár megjegyzem, ennek a dupláját is említették már egyes szakértők. S a teljesíthetőséget is 15 évre teszik. Ezzel az Unió közepesen fejlett országaihoz tudunk felzárkózni.
Ha ezt az irdatlan terhet az önkormányzataink nyakába eresztjük, akkor az eredmény jóval több, mint kétséges lesz. Ezért időre és pénzre van szükség. A javaslat 2003. január 1-jétől teszi az önkormányzat kötelező feladatává e hatalmas munka felvállalását.
Addig el kell végezni jó néhány feladatot is, így a források biztosítását. Itt gondolnunk kell állami tőkére, a lakosság és az önkormányzatok áldozatvállalására, valamint a külföldi segítségre egyaránt.
A következő: a jelenlegi finanszírozási rendszert alkalmassá kell tenni ennek a nagy összegnek a kezelésére és szétosztására. A harmadik feladat: a lakosság fölkészítése is nagy figyelmet igényel; hiszen ismerik a jelenséget: készen van a hálózat, de nem kötünk rá, mert drága. A feladatokat természetesen a teljesség igénye nélkül soroltam, de talán nem puszta illusztrációként hatnak, mert az élet szülte ezeket.
Hazánknak egyébként jók az esélyei, hiszen meglehetősen korán, 1993-ban indult a céltámogatások keretében a program, s azóta megduplázódott a csatornák hossza, s a tisztítói kapacitás ennél is nagyobb ütemben bővült. A közműolló azonban így is jelentős, s ez valahol 40-50 százalék körül jár. Ezért kellene az a 800 milliárd forint és a 15 év, hogy ezt az adósságot csökkenteni tudjuk, ez a törvény pedig azért, hogy az uniós forrásokat elérhessük.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A javaslat részletesen foglalkozik a szennyvíz-elvezetési agglomerációk kérdésével is. Azokról a területekről van szó, ahol a szennyvíz képződik, ahová elvezetik, ahol megtisztítják és ahová kibocsátják az immár tisztított vizet. Érzékeny része ez életterünknek, hiszen vízbázisaink jövőbeni sorsáról van szó. A javaslat ezért érinti a felszíni vizekről és vízgyűjtő területekről szóló 240/2000. számú kormányrendeletet is.
Szükség van a szennyvíz-elvezetési agglomerációk lehatárolására, rendszereik maradéktalan kiépítésére, s mindezeken túl még két fontos problémát említek, s ezek összefüggnek az előbbiekkel: így a felszín alatti vízbázisok védelmét szolgáló passzusok hiányát, valamint például a fürdők által termelt szennyvizek problémáját. Úgy gondolom, ezek módosító és kapcsolódó módosító javaslatokkal pótolhatók. Tudomásom szerint többen képviselőtársaim közül éltek és élni is szándékoznak ezzel a lehetőséggel.
Tisztelt Ház! Kérem önöket, támogassák az előttünk fekvő javaslatot, amelynek céljait az előbbiekben ismertettem, és tegyék lehetővé, hogy támogatásukkal az önkormányzatokat felkészíthessük új feladataik ellátására, valamint a pénzügyi feltételeket is megteremthessük ezekhez a fontos célokhoz.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak, MSZP:
FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kormánypárti oldalról is többen elmondták - akár a bizottsági vitát elemezve, akár a hozzászólások során -, hogy itt a pénzügyi forrásokkal gondok vannak.
Arnóth Sándor képviselőtársam, úgy láttam, teljesen jól látja a helyzetet, elmondja, hogy az önkormányzatoknak milyen gondjai vannak, és milyen aggályaik lépnek fel ezzel kapcsolatosan. Már teljesen úgy gondoltam, hogy látja ezt a problémát, amikor egy kis ugrással elmondja, hogy erre való tekintettel van az a határidő, hogy 2003. január 1-jén lép életbe a szabályozásnak ez a része. Ebben, azt hiszem, ő sem és más kormánypárti képviselő sem lehet nyugodt, hiszen ami feladatok itt vannak, azt a kormány részéről is elmondták, hogy tíz év alatt sem lehet ezekhez a forrásokat biztosítani. Úgyhogy a 2003. január 1-jének az odaírása a törvénybe szerintem abszolút semmit nem jelent, akár holnap is lehetne, akár 2003. január 1-je vagy 2005. január 1-je is, egyik sem teljesíthető.
(19.20)
Úgy gondolom - és ezt a kormánypárti képviselőktől tanultam a pénzügyi törvényeknél -, hogy sok esetben, ahol valamit akartak üzenni az Uniónak, de nem akarták, hogy nekik kelljen megvalósítani, azt mondták, hogy lépjen életbe az uniós csatlakozás alkalmával. Azt javaslom, hogy ne 2003. január 1-jét írjunk oda, hanem itt is írjuk oda, mint ahogy önök ezt már nagyon sok esetben alkalmazták, hogy az uniós csatlakozás alkalmával lépjenek életbe ezek a szabályok. Véleményem szerint ez egy világos üzenet lesz az Unió számára, ugyanakkor nem tartalmaz (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) teljesíthetetlen követelést.
Köszönöm szépen. (Dr. Házas József tapsol.)
ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre kért szót Arnóth Sándor képviselő úr, Fidesz.
ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az önkormányzatok valóban nehéz helyzetben vannak. Én olyan helyen élek, ott választottak képviselővé, ahol a belvíz nagyon nehéz gond, az Alföld közepén. Az én szülőhelyemet úgy hívják: a sár rétje. Ez mindent elmond erről a területről.
Itt iszonyatos erővel és igényként jelentkezik a csatornázás szükségessége, mindenféle csatornára szükség van - felszíni és egyéb. Egyetlenegy önkormányzat sem tudott kitérni ez elől az igény elől. Hál' istennek, nem arról szól most a dolog, hogy kell-e csatorna vagy nem, hanem arról, hogy a városnak melyik részében vagy melyik faluban csináljuk meg, vagy éppen Földes községben műszaki szakadás lépett fel, és ott meg tudjuk-e csinálni, hogy a szennyvíztisztító kapacitást hozzáigazítjuk a csatornák hosszához.
Jelzi egyébként ezt egy másik adat is számomra, nemcsak a személyes tapasztalásom, hogy a KAC című pénzalapra, mintegy 2-3 milliárd forintra 40 milliárdos igény esett be. Tehát valami egészen elképesztő igény jelenik meg erre a dologra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Anélkül, hogy számháborúba mennék bele, ha nem tűzünk ki valamiféle sarokpontokat, hogy eddig valamit el akarunk érni, akkor ez egyfajta gumitörvény lesz, ebből nem lesz semmi. Ennek az esélye valóban megvan, hiszen Magyarországon élünk. Azt gondolom, hogy aminek nagyon nekiveselkedett az ország, annak végül is jobbára a végére járt. Szerintem ez is olyan lesz, és ezeknek teljesíthetőknek kell lenniük, mert nem tudunk megmenekülni a vizes problémák elől, akár kiirtották a fákat, akár nem, akár lesz belvíz, akár nem. Ezeket a kérdéseket meg kell oldanunk. Ha nem ez a kormány, akkor egy másik vagy egy harmadik, de ugyanott leszünk vele, ezeket meg kell csinálni.
Azt mondom, hogy (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - elnézést - ki kell tűzni ezeket az időpontokat.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre kért szót Lamperth Mónika képviselő asszony, MSZP.
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy az a logika, amit itt Arnóth képviselő úr az előbb az érvelésében elmondott az önkormányzatok vízgazdálkodással kapcsolatos feladatainak forrásai körüli problémákról, az rendben van.
Valóban, az a probléma, amelyről ön beszélt, valós, nekem ugyanez a tapasztalatom. Csakhogy ez önmagában, amit ez a törvény most előír, ebből semmit nem old meg. Hiszen az önkormányzati törvénynek ma is van egy olyan előírása, hogy új kötelező feladatot csak úgy adhat törvény az önkormányzatoknak, ha hozzárendeli a forrásokat. Ez általában a mindenkori költségvetési törvényben kell hogy valamilyen módon megtörténjék, csak nincs arra garancia, hogy ezt a kormány majd betartja, mert ma a legnagyobb probléma a belvizeknél is az - és én ezt súlyosan felrovom az Orbán-kormánynak az előző év önkormányzati és belvizes tapasztalatai alapján -, hogy a mostani költségvetésben sincs meg ennek a fedezete, és ezt nem én mondom, hanem az az államigazgatási szerv, amely felel azért és a kormányt tájékoztatja, hogy mi a helyzet.
Például a belvizekénél a katasztrófavédelmi szervezetek, igazgatóságok végeztek egy felmérést, és megállapították - és jó időben mondom, remélem, hogy nem lesz egy hónap múlva, mondjuk, ebből súlyos probléma -, hogy a belvízelvezetéshez, a belvízproblémák megoldásához az önkormányzatoknak nincsen meg a forrásuk. Ez most ugyanolyan élő probléma. Én nem akarom, hogy e törvény kapcsán a belvízügyeket, -problémákat beszéljük meg, de amikor az ellenzék e törvénynél az önkormányzati feladattelepítésnél más garanciákat is kér, akkor azt gondolom, hogy a tapasztalatok alapján érdemes ezt megfontolni.
Köszönöm. (Simon József tapsol.)
ELNÖK: Kétpercesek következnek; Arnóth Sándor képviselő úr, Fidesz.
ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lamperth Mónikának válaszolnék. Igaza van, egy faluban szükségesek a biztosítékok, és még sincs igaza, hiszen jelenleg is rendkívül nagy összegeket lehet e célokra elérni, hiszen a céltámogatásokról szóltunk, a területfejlesztési forrásokról lehet szólni ilyenkor, a vízügyi célelőirányzatról, a környezetvédelmi célprogramról. Ha, urambocsá, olyan nagy a baj, akkor a katasztrófavédelemnél is ott vannak a szükséges eszközök.
Tehát úgy gondolom, hogy az önkormányzatok nincsenek ennyire magukra hagyva, mint ahogy ön ezt most beállítja. Ez nem erről szól, ez a törvény egyébként sem erről szól. Úgy gondolom, hogy a felvetésének nagyon fontos gondolatai vannak, ezeket meg kell fontolni, és ezeket beilleszthetőnek tartom én magam is a törvénybe, de a másik üzenete, hogy az önkormányzatok ennyire magukra lennének hagyva, ez viszont nem igaz. Én is elég régi bútordarab vagyok az önkormányzatoknál, tehát a bőrömön tudom az összes dolgát ennek.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm. Két percre Megadom a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz.
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány gondolattal még vissza is mennék. Azt gondolom, hogy amikor a csatornázás-, illetve vízbázisproblémáról, szennyvízelvezetésről, -kezelésről beszélünk, akkor elkövetünk egy nagy hibát, ezt az előbb nem fejtettem ki. Magunk generáltuk ezt a problémát, nem lett volna szabad addig extra vízfogyasztásra kötelezni vagy szorítani az embereket, amíg a szennyvíz elvezetése és kezelése nem oldódott meg. Saját magunknak csináltuk a problémát azzal a rossz logikával, hogy majd ha az egészséges ivóvizet odavisszük mindenkihez a házba csatornával, és annyit használhat, ami egyébként nem kell, mert a tízszeresét használjuk, mint ami kellene, akkor majd a csatorna magától jön. Mint látjuk, ma nem jön, hanem hozza a problémákat, ez a dolog egyik része.
A másik része, nagyon érdekes: természetesen ellenzéki oldalról semmi problémát nem jelent, ha ön azt mondja, hogy az Orbán-kormány a belvíz esetében mit tett. Szeretném megkérdezni önt - és nagyon szívesen hivatkozom e példára, mit gondol, hogy több száz év alatt, de mondhatnám, több ezer év alatt a belvíz nem jelentett gondot, az a víz, amely adott helyre hullott, eltűnt -, tessék megmondani, mitől van a belvíz! Mitől jelent az utóbbi időben problémát? Én megmondom önnek, hogy mitől jelent a belvíz problémát; attól jelent a belvíz problémát, hogy azokon a területeken, amelyeken egyébként korábban a víz nyelése, áteresztése, a talaj vízbefogadó képessége normális volt, mert olyan gazdálkodást folytattak, amit ma nagy előszeretettel úgy fogalmazunk meg, hogy fenntartható gazdálkodás, de mondhatnánk úgy is, hogy régi paraszti gazdálkodás, amikor a talaj szerkezetével foglalkoztak, és az képes volt elnyelni azt a vizet, ami ráhullott. Kérem szépen, ma ezért van jelentős mértékben belvíz, mert olyan gazdálkodás folyt ebben az országban, ahol nem foglalkoztak azzal az értékkel, ami ennek az országnak a legnagyobb értéke, ez pedig a termőföld.
Egyébként önnek javaslom, ha egyszer erre kíváncsi, hogy a belvízproblémát okozó területeken érdemes megnézni a talajszelvényt, hogy egy 20-30 centis, vagy akár kétméteres belvíz esetén a talajban milyen száraz réteg van lejjebb, mert a talaj nem képes átengedni a vizet. Azt gondolom, hogy ez egy súlyos szakmai kérdés, és nem lehetne politikai kérdéssé tenni. Az pedig, hogy a vizet el kell onnan vezetni, ahol éppen lehullott, ez pedig a másik nagy hiba. Azt gondolom, hogy mindenre ott van szükség, ahol éppen megjelenik, ne akarjunk már úgy csinálni, hogy jobban tudunk mindent, mint a természet.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Lamperth Mónika képviselő asszonynak.
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az, hogy Pap János képviselőtársam le akar engem itt vizsgáztatni egy parlamenti vita keretében, ezt önmagában nem tartom bajnak, bár Hadházy Sándor képviselőtársammal együtt már vizsgáztunk ebből a bajai vízügyi szakközépiskolában, úgyhogy azt gondolom, hogy erre akár hosszabb időt is szánhatnánk.
Nem azt a szakmai okfejtést akarom most cáfolni, amiről ön beszélt, és nem is erről beszéltem, tehát vagy nem figyelt rám eléggé, vagy félreérthető voltam, akkor elnézést kérek.
Arról beszéltem, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóságok az elmúlt időszakban egy felmérést készítettek. Somogy megyében minden országgyűlési képviselőnek megküldték, így nekem is - mint Kaposvár város országgyűlési képviselőjének -, és ők leírták, hogy az a baj, hogy nem tudnak megfelelő módon a belvizes időszakra felkészülni az önkormányzatok, mert nagyjából tudják, hogy mit kellene csinálni, lenne is dolguk a belvízrendezéssel, -elvezetéssel, de nincs rá pénzük, mert nincs meg a forrás a költségvetésükben. Ezt nem én találtam ki, ez ebben az anyagban van leírva, egy hónappal ezelőtt keletkezett, és én ezt a példát csak arra mondtam, hogy nem szabad olyan feladatot adni az önkormányzatoknak, aminek egyébként súlyos terhei vannak, de források nélkül nem tudják ellátni.
Úgyhogy az ön szakmai okfejtésével nem akarok különösebben vitába bocsátkozni, mindenesetre csak azt szerettem volna elmondani, hogy ha ismét lesz egy olyan nehéz belvizes időszak, mint ami az előző évben volt, akkor nem szabad majd különböző harminc, meg nem tudom hány évig visszamutogató érvekkel operálni kizárólag - mert persze ebben is van igazság -, hanem meg kell nézni azt az oldalát is, hogy ha valóban tavaly szembesültünk e problémával, és a költségvetés vitájában egyébként ezek az érvek elhangzottak - mert elhangzottak -, akkor a felelősségnek azt a részét, amely a kormányra tartozik, el kell vállalni.
Köszönöm szépen.
(19.30)
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Horváth Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretnék visszakanyarodni az előttünk fekvő törvényjavaslathoz, nevezetesen a vízgazdálkodási témakörről szeretném a véleményemet elmondani.
A víz mint jogalkotás tárgya több tárcát érint: a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumot, a Környezetvédelmi Minisztériumot, az FVM-et, a Belügyminisztériumot és az Egészségügyi Minisztériumot. Más megközelítésben a vízügy, a vízgazdálkodás a magyar mérnöki kultúra fontos része is, magyar mérnökök és technikusok csodás alkotásainak sorozata. Végül a vízügy, a vízgazdálkodás átíveli az elmúlt 120 év műszaki törvényalkotását is. Mindezek alapján a szakma iránti tiszteletem okán szólalok fel ebben a kérdésben, és úgy ítélem meg, hogy az előttünk fekvő szakmai törvényjavaslat nem ellenzéki vagy kormánypárti igazságot tartalmaz, hanem kizárólag szakmai igazságot, ezért nagyon sok felszólalóval - üljön az kormánypárti vagy ellenzéki oldalon - egyetértek.
Parlamenti ciklusokon keresztül vizsgálva a törvényalkotást, láthatjuk, hogy hébe-hóba kerül be a parlament elé egy-egy műszaki témájú törvényjavaslat, ezért az előttem felszólalókkal ellentétben nem a kicsit unos-untalan hangsúlyozott, de valóban a törvény lényegét megfogalmazó jogharmonizációval meg EU-csatlakozással kívánok foglalkozni, hanem inkább műszaki oldalról szeretném felvillantani ennek a törvényjavaslatnak a lényegét.
Először egy rövid történeti áttekintést tennék. Említettem már, hogy az elmúlt 120 év parlamenti munkáját átíveli a vízüggyel való törvénykezési munka, ezért mindenképpen meg kell említenem, hogy az előttünk fekvő törvénymódosítás nyolc paragrafusból áll, az alaptörvény, amely 1995-ben került az Országgyűlés elé, 45 paragrafusból állt, és - időben nagyot ugorva a kezdetekhez - az alapmű, amely a magyar törvénykezés egyik csúcsteljesítménye, az 1885. évi XXIII. törvénycikk a vízjogról, amely rendkívül kiváló kiindulópont volt, jellemzi, hogy mennyire terjedelmesen foglalkozott ezzel a szakmai területtel: 196 paragrafusból állt. S ahogy ma itt, csakúgy, mint néhány évvel ezelőtt, 1995-ben, akkor is rendkívül nagy vita kísérte a vízügyi törvényalkotást.
Egy gondolat erejéig még hadd szóljak az 1885. évi alaptörvényről. Annyira kiváló volt az a törvény, hogy harminc évig nem is kellett hozzányúlni. Csak a történeti hűség kedvéért hadd említsem meg, hogy gróf Széchenyi Pál földművelési, ipari és kereskedelmi miniszter nyújtotta be azt a vízjogról szóló törvényjavaslatot. Hogy megörökítsük az utókornak az akkori bizottsági előadó nevét, elmondom, hogy Dárday Sándor 1885. május 7-én úgy fogalmazott - két mondatot idézek a felszólalásából, mert nagyon szép gondolatok, érdemes őket megörökíteni -, hogy "A víz a maga éltető erejével, hordképességével és hajtóerejével egyaránt szolgálhat úgy a mezőgazdaság, mint az ipar és kereskedelem céljainak. A különbség csupán az, hogy míg a kereskedelem és ipar tekintetében a víz mint közlekedési út vagy a víznek hajtó ereje csakis olcsósága által nyer jelentőséget, addig a víznek éltető erejét a mezőgazdaságra nézve semmi sem képes pótolni." Ezt mondta az akkori bizottsági előadó elődünk közel 120 évvel ezelőtt. S ha kezünkbe vesszük a kinyomtatott eredeti törvényt 1885-ből, láthatjuk, hogy egy rendkívül precíz, maradandó és szakmailag, jogilag megalapozott parlamenti anyagról van szó.
Mivel említettem a felszólalásom elején, hogy nem jogharmonizációról és EU-csatlakozásról kívánok szólni, ezért röviden pár névre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, valamint - az előbb idézettek alapján - arra, hogy mik voltak azok a főbb események, amelyek a víz éltető erejének a bizonyítékai. Elődeink, azok a szakemberek és politikusok, akik építőmérnökként vagy politikusként felfigyeltek az árvizek és belvizek által veszélyeztetett területek rendkívüli fontosságára, fő céljuknak az ország gazdasági felemelkedése érdekében elsősorban az Alföld vízrendezését, a vizek kártételeinek csökkentését tűzték ki célul. Engedjék meg, hogy kultúrtörténeti érdekességképpen néhány nevet csak villanásszerűen említsek. Kevesen gondolnák, hogy Kempelen Farkas nemcsak kiváló sakkautomatájáról volt ismert, hanem arról is, hogy az alföldi csatornázás tervezésében rendkívül aktív szerepelt vállalt. Vagy megemlíthetjük 1830. szeptember 4-ét, amikor megindult a gőzhajójárat Bécs és Pest között, amely Közép-Európában az első ilyen rendszeres vállalkozás volt. Érdekességképpen megnéztem a "Magyar szólások és közmondások gyűjteményét": 75 olyan magyar szólást és közmondást találtam benne, amely a vízzel foglalkozik.
De hogy megdicsérjek egy ellenzéki pártot is, az elmúlt napokban Wesselényi báró nevét említette a MIÉP, amikor felvetette - utalva az 1838. évi pesti árvízre, egyébként az önfeláldozó hős Wesselényi Miklósról van szó -, hogy árvízvédelmi, gátépítési programra lenne szükség, amit Wesselényi Miklóssal jelképezhetnénk, de erre a kérdésre majd visszatérek, most kizárólag a neves reformkori politikus nevét szerettem volna megörökíteni. Ugyancsak említhetem Türr István nevét, aki rendkívül fontos hazai vízügyi beruházások mellett a Szuezi- és a Panama-csatorna munkálataiban vett részt - s folytathatnánk a sort. Ha arra gondolok, hogy a magyar kormány benyújtotta a magyar hősök emléknapjának törvényjavaslatát, akkor szóban mindenképpen meg kell emlékeznem a vízépítés névtelen és neves hőseiről is.
Nagyot ugorva az időben - azt hiszem, Széchenyi István munkásságára nem kell kitérnem -, rátérve a konkrét törvényjavaslatra mindenképpen meg kell említenem, ahogy 1885-ben, úgy tulajdonképpen most is a tulajdon és a tulajdonjog körül folyik a vita, és ahogy már többen említették, valóban újabb állami és önkormányzati feladatokat határoz meg az előttünk fekvő törvényjavaslat.
Az állami feladatokkal kapcsolatban egy rendkívül nagy hiányérzetemet szeretném megfogalmazni. Miközben az 1. § a) és b) pontjában új fogalmat hoz be a vízgazdálkodás területén - nevezetesen nemzeti programok elkészítésére tesz ígéretet -, felhívom a tárca figyelmét, hogy egy új c) pontban az árvíz és belvíz kérdésével kiemelt állami feladatként mindenképpen foglalkozni kellene. Igaz, hogy az eredeti törvényjavaslat k) pontjában vagy az eredeti javaslat VI. fejezetében szerepel a vizek kártételei elleni védelemről szóló rész, de úgy gondolom, itt új c) pontként koncepcionálisan egy nemzeti program kidolgozására lenne szükség. Ezt Lotz Károly miniszter úr is érintette, de az árvízvédelem ügyét magam is stratégiai kérdésnek tekintem.
Kétségtelen, hogy a területfejlesztési bizottság ülésén a tárca helyettes államtitkára említette, hogy az Unió az árvízi védekezést a szubszidiaritás elve szerint helyi feladatként kezeli. De a tárca is vallja és én is vallom, hogy ez Magyarországon a magyar adottságok figyelembevételével nem valósítható meg, ezt a kérdést mindenképpen állami feladatként kell koncepcionálisan kezelni.
Nem Lotz Károly miniszter úr ellen kívánok felszólalni, de Lamperth Mónika kicsit vehemens felszólalásával kapcsolatban hadd mondjam el, hogy itt van a kezemben az 1996. évi központi költségvetésből a közlekedési tárcára vonatkozó része, amely nagyon érdekes megállapításokat tesz.
(19.40)
Konkrétan a vízkárelhárítás kapcsán megállapítja, hogy az esedékes igények az előző évi fedezeti szint mindössze 44 százalékát teszik ki. Megállapítja, hogy reálértékben, arányaiban tovább csökken a vízkár-elhárítási beruházásokra fordítható pénzeszköz. Vagy egy másik költségvetést előveszek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az 1997. évit. Még egy percet, ha kaphatnék! Lotz Károly miniszter úr védelmében elmondva - Lamperth Mónika talán akkor szólalt volna fel ilyen vehemensen -, azt olvashatjuk a tárca előterjesztésében, hogy a miniszterelnök úr, nevezetesen Horn Gyula miniszterelnök úr többszöri, a sajtóban, sőt a parlamentnek tett ígérete ellenére az árvízvédelmi művek állapota tovább romlik, a vagyonbiztonság, a lakosság életbiztonságának veszélyeztetése tovább fokozódik, jelentősen visszaesik a rekonstrukcióra fordítható pénzeszköz.
Tehát felesleges, úgy gondolom, kedves Lamperth Mónika, kormányokkal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vagy a jelenlegi kormánnyal szemben politikai felhangot megütni, hisz az előző kormányt is az írásos anyag alapján, amelyet Lotz Károly miniszter úr terjesztett a parlament elé...
ELNÖK: Képviselő úr!
HORVÁTH BÉLA (FKGP): ...rendkívüli felelősség terheli a kialakult árvízi helyzet miatt.
Köszönöm, elnök úr. Elnézést, hogy visszaéltem a türelmével. Kétpercesekkel majd folytatni kívánom a felszólalásomat. (Taps az FKGP padsoraiból.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Simon József képviselő úrnak, MSZP.
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a kétperces felszólalásra akkor jelentkeztem, amikor Pap János képviselőtársam szakmailag eligazította Lamperth Mónikát egy olyan kérdésben, amely talán nem feltétlenül az ő felvetésére volt válasz. Ezért ezt a témát nem szívesen illetem, csak annyiban kapcsolódik az előbb elhangzott hozzászóláshoz, hogy lehet persze időben visszafelé mutogatni, lehet olyan folyamatokat, olyan tényeket felsorakoztatni ebben a vitában, amelyeknek a gyakorlati problémához, a jelen törvénytervezet tényleges tartalmához és a jobbítás lehetőségeihez gyakorlatilag semmi köze nincs. Ennek kapcsán szeretnék pár dolgot megemlíteni.
Azok a problémák, amelyek a belvízelvezetés kapcsán ma jelentkeznek, nem kizárólag vezethetők vissza a Pap képviselőtársam által megkritizált földművelési eljárásokra.
A mai problémáknak sokkal több köze van ahhoz a kárpótlási gyakorlathoz, amelynek a következtében olyan birtokszerkezet alakult ki Magyarországon, hogy a korábban létesített belvízelvezető közművekkel ma már senki nem foglalkozik, ugyanúgy, mint ahogy az alapcsövezés rendszere is karbantartók híján kárba veszett befektetés volt annak idején.
Szeretnék még egy mondatban kitérni az előttem elhangzott hozzászólásra. Az az igazság, ha tisztességesek vagyunk, hogy minden kormány felelőssége nagyjából addig terjed, ameddig a takarója. A mai kormány joggal tűzte napirendre e törvény módosítását, több kényszer is van a dologban, nemcsak az EU-s harmonizációs igény, hanem az összegyűlt feladatok. De az ország és a kormány lehetőségei is nagyobbak, a megoldásokat is ehhez kell mérni.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre kért szót Pap János képviselő úr, Fidesz.
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt azt gondolom, hogy nem oktattam ki senkit, szakmai érveket mondtam. Az pedig meglep, ha ebben a Házban tisztán, meg nem cáfolt szakmai érvek hangzanak el politikai szlogenek helyett, ez néhány képviselőtársamnak bántja a fülét. Azt gondolom, ha valaki, akkor Simon József képviselő úr érti, hogy miről beszéltem, ezért is furcsa, hogy pont ő vetette fel ezt. De természetesen ezt elfogadom, mert megszokták a képviselő hölgyek, urak ebben a Házban, hogy igazából nem kell foglalkozni a szakmával, nem kell foglalkozni a törvényszerűségekkel, elég politikai szlogeneket elejteni. Én nem szeretnék ezen az úton járni. Én azt mondom most is Lamperth képviselőtársamnak, hogy cáfolja meg, amit mondtam; ugyan nem tette, csak sérelmezte.
De szeretnék önnek mondani egy példát arra, hogy lehet-e visszamutogatni vagy sem. Mondok egy teljesen egyszerű és logikus tendenciát, amit ön úgy ismer, mint én, és nagyon sokan ismerik még a Házban. Volt a nagyüzemi mezőgazdálkodásnak egy szégyenletes korszaka: amikor már normálisan nem tudtuk a versenyt felvenni a Nyugattal, akkor azt a taktikát választottuk, hogy azokat a területeket - (Simon Józsefnek:) és örülök, hogy ön bólogat rá, mert akkor elfogadja, amit mondok -, amelyeket egyébként mezőgazdasági művelésre soha nem tartottak alkalmasnak, feltörték, mezőgazdasági művelésbe, szántóművelésbe vették azért, hogy hét évig nem számolják be a termést, és ezzel a termésátlagokat csalással lehetett emelni. Ezek a területek hiányoznak ma ahhoz, hogy a felesleges vizeket gyűjtsék, elvezessék, tárolják.
Ma szükségtározókról beszélünk, mert ezek valamikor nádasok, gyepek, rétek voltak, szükségtározóként is működtek. Ez bűn volt, de már túl vagyunk ezen, hogy bűn volt. Most az lenne a feladatunk, amikor önök arról beszélnek, hogy gátat kell építeni, erősíteni, magasítani, azt gondolom, hogy ezeket a területeket visszahozzuk. Tehát van itt éppen elég sok dolog, amire lehet mutogatni.
A képviselőtársam említette a birtokpolitikát például. Bizony, bizony, amíg a nagyüzemi birtokpolitika, a nagyüzemi táblák nem alakultak ki, ezek a problémák nem jelentkeztek. Akkor sem volt belvízelvezető. Kérdezem, hogy vajon miért nem. Érdemes rajta elgondolkodni! (Dr. Kóródi Mária: Persze, meg a középkorban is más volt!)
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Szintén kért percre kért szót Simon József képviselő úr, MSZP.
SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szívesen veszem fel ezt a kesztyűt, mert a legtöbb kérdésben Pap képviselőtársammal egyetértek. Az előbb is bólogattam, de szeretnék visszatérni ahhoz a gondolathoz, amit az előbb is kifejtettem. Más most a feladat. Valóban ezek hibák voltak, valóban súlyos károkat okoztak. Természetesen mindannyian, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, ma már tudjuk, hogy nem olyan nagyságrendű károkat, mint akár Amerikában, akár Nyugat-Európában okozott a nagyüzemű mezőgazdálkodás bevezetése azokon a nagybirtokokon, ahol megfelelő tapasztalat és szakértelem nélkül próbálták ezeket az ügyeket kezelni. Nem érte olyan súlyos kár a magyar termőföldtulajdont, különösen értékében, mint amit sokan felételeznek.
Ennek ellenére eszem ágában sincs azt a gyakorlatot megvédeni, amit a képviselőtársam az előbb mondott. Én csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy az elmúlt tíz esztendőben, mióta demokratikus parlamentje van Magyarországnak, és a nép által választott pártok által legitimált kormányai vannak, azóta is gyűlnek ezek a problémák, és nemcsak régi gondokkal kell megküzdeni, hanem olyanokkal is, amelyek kifejezetten új kihívások, új problémák. Most ez a törvényjavaslat ezeket próbálná orvosolni. Ehhez képest sem az eszközök, sem a technika, sem a felölelt problémakör nem ad választ egy sor olyan kérdésre, amit akár agrárszakmai szempontból joggal kifogásolnánk.
Hadd elevenítsek fel a bizottsági vitánkból csak egy momentumot! Mi a helyzet a vízitársulások és az önkormányzatok feladatmegosztásában a községek határában lévő mezőgazdasági területeknél? Szeretném, ha az államtitkár úr erre a kérdésre majd külön kitérne, mert ebből a törvényből aztán egyáltalán nem olvasható ki, hogyan orvosolható egy olyan problémacsomag, ami sok millió forintot emésztene fel, és nyilván a mezőgazdasági termelők érdekeit is szolgálná, közben az önkormányzat feladatkörébe van sorolva pénzügyi fedezet nélkül.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm. Két percre megadom a szót Horváth Béla képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt.
HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Több képviselőtársam említette már, hogy a törvényjavaslat új fogalmat határoz meg, a szennyvíz-elvezetési agglomeráció fogalmát emeli be a törvényjavaslatba. Úgy érzem, ez egy rendkívül vitás kérdés lesz az elkövetkezendő időszakban. A törvényjavaslat szerint kormányrendelet fogja ezeket majd lehatárolni, és kicsit lazán értelmezve a 4. § (5) bekezdése szerint kétévente felülvizsgálják ezeket a szennyvíz-elvezetési agglomerációkat.
Azért érzem ezt a kérdést nagyon kényesnek, mert a Ház asztalára fog kerülni mintegy fél éven belül például az országos területrendezési terv; törvény formájában fogjuk elfogadni. Ugyancsak törvényt fogunk alkotni valószínűleg még ebben az évben a budapesti agglomerációs rendezési tervről. Tehát miközben mi törvényt alkotunk, ez is már az önkormányzatokkal egy rendkívül nagy egyeztetést igényel, és sok önkormányzat sérelmesnek találja ezeket a készülő törvényjavaslatokat. Tehát miközben ez évben megalkotjuk ezeket a fontos rendezési tervezet, kétévenként felül fogják vizsgálni a kormányrendeletet, tehát itt bizonyos súrlódást és önkormányzatok közötti feszültséget látok. Nem látom teljesen tisztán és megoldottnak ezt a kérdést. Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, MDF; őt követi Pap János.
(19.50)
NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitának e szakaszában nem tartanám célszerűnek elismételni előttem szóló képviselőtársaimnak a törvényjavaslatot méltató vagy éppen elmarasztaló szavait, inkább csak néhány olyan fajsúlyosabb kérdésre erősítenék rá, amelyek kimaradtak a vitából, vagy olyan ügyekre, amelyekkel nem értek egyet.
A szennyvízkezelés, szennyvízcsatornázás, -tisztítás kapcsán többnyire környezetvédelmi, közegészségügyi, járványügyi szempontok, vonatkozások, az életminőségünk javulása jut az eszünkbe. Én azonban úgy vélem, hogy a szennyvízcsatornázás és ez az egész kérdéskör nem csupán környezetvédelmi kérdés, legalább annyira településfejlesztési, sőt területfejlesztési kérdés is. Egy példát is hoznék erre, saját városom, Vasvár példáját, ahol tíz éve reménytelen várakozások voltak egy új szennyvíztisztító megépítésére, azonban az a prioritási rend, amely a céltámogatásokban szerepel, nem tette lehetővé a támogatást, hiszen vízbázisvédelmi oka a beruházásnak bizony nem volt.
Az elmúlt évben egy költségvetési módosító indítvánnyal, a szétszakadt beruházásokhoz kapcsolódó javaslattal vált lehetővé ez a beruházás, így vált lehetővé, hogy egy városban szennyvíztisztító legyen. Hiszen az nem volt elég érv, hogy a kibocsátott szennyvíz - amely egy túlterhelt mechanikai tisztítóból folyt ki - befogadója egy most kialakítandó tájvédelmi körzet, a 300 méternél mélyebb kutak bizony nem sérültek. Fontos tehát, hogy ez a szempont is bekerüljön a prioritások közé, és erre ez a törvényjavaslat alkalmat teremt. Alkalmat teremt, hiszen nemcsak vízbázisvédelmi szempontok vannak benne, hanem azt is kimondja, hogy a 2000 fő lakosegyenérték feletti szennyvíz-elvezetési agglomerációkat érintő településeken meg kell oldani ezt a kérdést.
Elhangzott, hogy akkor 2000 fő fölött lesz csatorna, az alatt nem. Én ebben nem hiszek, hiszen úgy vélem, hogy nem ez az előterjesztő szándéka. Annál is inkább nem így van ez, hiszen a 2000 fő feletti településekhez műszakilag és gazdaságilag is szükséges településeket csatolni, hogy gazdaságosan működhessen az a mű. Egy ennél gyengébb érvet is mondok: ha ez így lenne, akkor én magam hamarosan egy eurokonform választókörzetben találnám magam, hiszen a 78 település közül 75 tartozik a kétezres lélekszámúak alá, az pedig, gondolom, nem lehet szándék, hogy csupán a három városban legyen szennyvíztisztítás.
Erre utaló jel az is, hogy a jogszabálytervezetben a szennyvíz-elvezetési agglomeráció lehatárolása során figyelembe veendő szempontok között nemcsak a környezetvédelmiek szerepelnek, hanem az említett gazdasági mellett településfejlesztési - és itt javaslom ezt kiegészíteni a területfejlesztésivel is -, műszaki, idegenforgalmi szempontok is. Visszatérve az előző példához: a szennyvíztisztító megvalósítása teszi lehetővé azt, hogy egy városba egyáltalán ipar telepedjen, hiszen nagymértékű ipartelepítésre közműpótló megoldásokkal nincsen lehetőség.
Felvetődött az is - talán Házas képviselő úr mondta -, hogy az önkormányzatoknak milyen lehetősége van arra, hogy megválasszák, mely agglomerációba tartozzanak, hogy sérül az önkormányzati döntési szabadság. Polgármesterként is azt mondom, hogy korlátai vannak az önkormányzati önszerveződésnek, a szennyvíztisztítás esetén is vannak korlátai. Hiszen ha elképzelünk két egymással szomszédos szennyvíztisztítási agglomerációt, és a köztük levő település megválaszthatná, melyikbe tartozzon, egyetlenegy szempontot mérlegelne: hogy melyikben lesz gazdaságosabb működésű, és melyikben lesz kisebb a beruházás; ezzel eltávozna egy olyan másik agglomerációból, amelyikben magasabb, az ő távozásával még magasabb lenne. Ebből következik, hogy ezt a döntést nem szabad erre a szintre telepíteni, hanem egy olyan szintre kell ezt tennie a törvénynek, amely képes térségi érdekben és térségi szolidaritásban is gondolkodni.
A törvényjavaslatban, úgy vélem, lehetőség lesz arra, hogy ennek révén olyan agglomerációk alakuljanak ki - ismét példát mondok -, mint amely Szombathely környékén hozandó létre: ott, ahol Sé, Torony, Dozmat és Bucsu községek Szombathely körzetében várják azt a lehetőséget, hogy szennyvíztisztításhoz jussanak, hiszen a nagyváros környezetében csatornázás nélkül alakultak ki ezek a települések. Viszont létre kellene hozni egy áthidalási alapot is, hiszen ha műszaki szükségszerűségként láncra kellene fűzni ezeket a településeket, akkor nem lenne megengedhető az, hogy amennyiben ezek a települések nem egyszerre jutnak el a döntésükkel és az anyagi lehetőseikkel ahhoz a ponthoz, hogy szennyvízcsatornát építsenek, akkor egy középen lévő település akár meghiúsítsa ezt az elképzelést. Erre a majd később kialakítandó támogatási rendszernek mindenképpen gondolnia kell.
A törvény a vízellátás mellett a jövőre nézve közfeladatként nevezi meg a szennyvízcsatornázást is az említett körben. Mi lesz erre a települések reagálása? Tisztelt képviselőtársaim, azok, akik a települési jegyzékbe bekerülnek ennek folytán, örülni fognak; akik meg nem, azok meg nem fognak örülni. Nem tudom elképzelni, hogy az első gondolatuk az legyen, hogy a kormányzat megint valamit a nyakunkba varrt, van készség a szennyvízelvezésre. Én inkább azt látom, hogy milyen megoldásokat lehet találni ahhoz, hogy a 2000 fő alatti településeken, idegenforgalmilag frekventált helyeken vagy ott, ahol ez mindenképpen fontos, is lehetővé váljék, hogy ne csak a hosszú időtáv, 15 év után legyen lehetőség a szennyvízcsatornázásra, ezt kellene megoldani.
Nagyon fontos lenne az is, hogy a törvényben az új művek létrehozása mellett megjelenjen a régiek korszerűsítése is. Hiszen a környezetvédelmi követelmények szigorodása, a technológiai fejlődés megköveteli, hogy a szennyvíztisztítók időszakonként korszerűsítésre kerüljenek és hogy hatásfokukat javítsuk.
A szennyvíztisztítókat nemcsak megépíteni, hanem - rendeltetésük szerint - használni is kellene, erre is utaltak képviselőtársaim. Itt a környezeti tudatformálás mellett, azt hiszem, nagy szerepe kell legyen a helyhatóságoknak, az önkormányzatoknak is, hiszen meggyőződésem: van hatáskörük arra, hogy azokon a településeken, ahol elkészült a csatorna, de nem megfelelő a rácsatlakozás, ott akár hatósági eszközökkel is gyorsítsák ezt a folyamatot.
Mindezek mellett a törvényjavaslatot - Lezsák Sándor képviselőtársamhoz hasonlóan - az MDF nevében is elfogadásra javaslom. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Lezsák Sándor tapsol.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Horváth Béla képviselő úrnak.
HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Befejezésképpen a tárcának szeretnék egy javaslatot tenni. 1995-ben, amikor a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot a Ház elé terjesztette az akkori tárcavezetés, valamennyi országgyűlési képviselő kapott egy tájékoztató anyagot olyan címmel, hogy "Magyarország vízügyi politikájáról". Javaslom, hogy még a részletes vita megkezdése előtt valamennyi országgyűlési képviselő kapjon egy aktualizált, hasonló szakmai mélységű tájékoztató anyagot. A tárca elkészítette a közlekedésfejlesztési elképzelését, nemrégiben megkaptuk az útépítési fejlesztési koncepcióját, tehát én úgy gondolom, akkor lenne ez kerek egész, ha kaphatnánk egy 2001-ben készült, új vízügyi politikai-szakmai háttéranyagot.
(20.00)
Egyébként meg befejezésképpen a magam nevében támogatom a kormány előterjesztését az elmondott módosító elképzeléseimmel együtt.
Köszönöm.
ELNÖK: Köszönöm. Szintén két percre kért szót Házas József képviselő úr, MSZP.
DR. HÁZAS JÓZSEF (MSZP): Kedves Képviselőtársaim! Egy rövid megjegyzésem lenne. Németh Zsolt képviselőtársam visszahivatkozott arra, hogy én az önkormányzatok szabad választási lehetőségeivel kapcsolatban mit mondtam. Tudom, hogy gyakorló polgármesterként kiválóan ismeri ezeket a problémákat, én gyakorló önkormányzati képviselőként szintén valószínűleg ugyanazt a szeletét látom, amit képviselőtársam. De én azt mondtam, hogy a kormány és a települések konszenzusát szeretném látni ebben a törvényben.
Tehát teljesen egyetértek azzal, hogy mindenki azt fogja választani, amelyik gazdasági szempontból neki a legkedvezőbb.
Köszönöm szépen.
ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Pap János képviselő úrnak, Fidesz.
DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vízgazdálkodásról szóló törvény módosításához én is szeretnék néhány gondolattal hozzájárulni. Ez a törvénymódosítás több pontot is érint a törvényből. Hiába rövid a törvény, azt gondolom, hogy nagyon lényeges részeket érint. Sajnálatos viszont, hogy több ponton nem módosítja, amit - már mint bizottsági előadóként is megemlítettem - módosítani kellett volna.
Először magáról a javaslat tartalmáról kívánok szólni, azon részeiről, amelyek szakmailag javításra szorulnak, vagy komoly gondokat, problémákat vetnek föl. Meggyőződésem a hazai viszonyokat ismerve, hogy a településszerkezet és annak méretei komoly problémákat vet föl a 2000-es lakosegyenérték tekintetében. A legnagyobb gond ott jelentkezik majd, ahol nem érik el a 2000 főt, és nincs lehetőség ilyen agglomeráció létrehozására, ugyanakkor ezeken a területeken találhatók a legértékesebb és ez idáig érintetlen, a jövő szempontjából kulcsfontosságú vízbázisok. Az eddigiekben, ha a támogatásokat és egyéb előnyöket nézzük, ebben nem részesültek ezek a települések. Ilyen például az egyedi szennyvíztisztítás, a gyökérzónás vagy egyéb alternatív megoldás. Azt gondolom, hogy maga a javaslat is meghasonlik egyébként ezen a ponton, mert egyszer csak a 2000 fő feletti településekről beszél, majd az adott paragrafus másik pontjában már a 2000 fő alattiakról is, tehát ettől, lakosegyenértéktől függetlenül határozza meg a feladatot. Látható tehát, hogy igazából nem köthető lakosproblémához egy adott feladat megoldása.
Meggyőződésem nekem is, hogy a létszámtól függetlenül meg kell oldani a teljes szennyvízelvezetést és -tisztítást, mert csak így őrizhető meg - én nyugodtan ki merem ejteni ezt a szót is - az emberiség legnagyobb kincse, a tiszta ivóvíz. Természetesen minden esetben a térségnek, a tájnak, a településszerkezetnek legjobban megfelelő, ha kell, alternatív megoldást kell előnyben részesíteni és támogatni.
A 2000 fős lakosegyenérték más, még több veszély forrása is lehet. Így meggyőződésem, hogy több település esetében ez csak rendkívül hosszú csatornahálózattal oldható meg, ami magában rejti - azon kívül, hogy költséges - az eldugulás veszélyét, ebből következően a szennyvíz rothadását és az ebből következő szagterhelést. Sajnálatos módon ezt egyébként nagyon sok településen "élvezik" már ma is. Nem is beszélve arról, hogy ez a rendszer rendkívül költséges, ami nagyobb terhet ró az önkormányzatokra, például átemelő szivattyúk és egyéb műtárgyak miatt.
Pluszgond lehet, ami egyébként normális körülmények között is kardinális kérdés, a keletkezett szennyvíziszap elhelyezése, mert egy területen, a központi területen, ahol adott esetben a szennyvíztisztító található, összegyűlik. Nem is beszélve egyébként a tisztított szennyvízről, ami hol megfelel, hol nem felel meg az előírásoknak, ami így az élővízbe kerül.
Szakmailag, én megmondom őszintén, nehezen tudom követni az agglomeráció kétévenként felülvizsgálatát. Nem is értem, hogy mire jó, mert ha megvalósul egy rendszer, és a 2000 főnyi, tehát 2000 lakosegyenértéken megvalósul a hálózat, megvalósul a tisztítókapacitás, a tisztítótelep, innentől kezdve nem tudom, hogy mit fogunk fölülvizsgálni. Tudniillik azt gondolom, innentől kezdve egy adott falu nem köthető át egy másik rendszerre, hanem ennek a rendszernek kell működni, mert ha kialakulnak egymás mellett a 2000 fős agglomerációk, akkor azt gondolom, nem lenne szerencsés ennek a megváltoztatása.
Tisztelt Képviselőtársaim! A másik ilyen fontos terület a vízbázisok és a távlati vízbázisok; illetve a vizek minőségét illetően vannak észrevételeim és sajnos negatív tapasztalataim is. Sajnálatos módon a tervezet nem beszél ebben a témakörben a felszíni vizek védelméről, holott az említett irányelv pontosan a felszíni vizek védelméről beszél. Azért nehéz egyébként ezt beilleszteni a mi jogrendszerünkbe, mert míg az EU esetében a víznyerés, az ivóvíznyerés többnyire a felszíni vizekből történik, addig Magyarországon több mint 90 százalékban a felszín alatti vizekből történik. De azt gondolom, hogy ha átemeljük ezt az irányelvet és fontos pontjait beemeljük, akkor ezt a pontot is be kellene emelni. Nem is beszélve arról, hogy enélkül nehezen oldható meg a felszín alatti vizek védelme, hiszen ebből táplálkoznak a felszín alatti vizek, és a felszín alatti vizek táplálják egyébként a vízbázisokat.
Én azt látom, hogy a vízbázisvédelem kapcsán több ellentmondás is tapasztalható. Ahogy már bizottsági előadóként is elmondtam, a vízbázisok és a távlati vízbázisok védelme nemzeti feladat, nem utalható egyetlen önkormányzat feladatkörébe sem. Ez sokkal fontosabb terület annál, és azt gondolom, hogy nem is oldhatják meg az önkormányzatok, az önkormányzatok szövetsége sem, hogy az állam erről a területről kivonuljon; hasonlóan mint az árvízvédelem, szintén központi feladat kell hogy legyen.
Említettem már azt is, hogy félreértelmezik a vízbázisokat is, mert azok nem egyenlők az ivóvíznyerésre használt kutakkal. Igaz azonban, hogy a kutak is ezekből a vízbázisokból kapják az utánpótlást, de a vízbázis ennél sokkal több, és ami lényeges, nagyobb az érintettségi területe, mint a kút esetében. Így aztán előfordulhat az is, mint például Mosonmagyaróvár esetében is, hogy évek óta hiába küzdünk ezért - egyébként ez egy '97-es rossz döntés, de nyilván szakmai döntés -, míg ugye a városnál az ivóvízkút olyan, hogy nincs a védőidomon rajta a város, de tulajdonképpen a kutat az a vízbázis táplálja, amin viszont már rajta van a város, ezért előfordulhatott az, hogy a város csatornázása szempontjából oly fontos első kategóriába sorolás elmaradt, és emiatt évek óta a teljes csatornázást nem tudjuk megvalósítani. Azt gondolom, ha a Duna elterelését, a Szigetköz problémáját és egyebeket figyelembe vesszük, akkor ez nagyon súlyos gondokat vet föl, és sajnos tíz év óta a mai napig ez egy fontos probléma. Ez viszont elénk vetíti azt a veszélyt, hogy a város és környékének az egészséges ivóvizet adó kútja, illetve a jövő szempontjából - és ez a fontosabb - több millió ember ivóvize elszennyeződhet csak azért, mert a szakma egy kategorizálást dolgozott ki, ami miatt nem támogatható egy beruházás.
Ezzel az a baj, hogy a természeti folyamatok az ember akarata ellenére folynak, és azt gondolom, hogy ez így helyes és így jó. A baj csak akkor jelentkezik, ha nem vesszük figyelembe, és úgy teszünk, mintha nem is lenne ilyen. Sajnos több példa mutatja, hogy aminek a bekövetkezésére számíthatunk, az előbb-utóbb jelentkezik is. Nézzék meg a tiszai ciánszennyezést, amiről azt gondoltuk, hogy ilyen majd nem lesz, és lám-lám, egy nagyobb esőzésnél ez bekövetkezett. Nem kellene megvárnunk a bajt, ezért a vizek védelmét szigorú szabályok mellett, állami feladatként kell megfogalmazni, mert ténylegesen többről van szó, mint egy falu vagy város feladatáról, felelősségéről vagy lehetőségéről.
A javaslat végén nagyon jól látszik, hogy egy "vagy" vagy egy "és" szócska mit eredményezhet. Azt egyébként, ami ma Budapest esetében így van, nevezetesen a szennyvíz tisztítótelepre vezetéséről és onnan a végső kibocsátási pontra vezetéséről úgy szól ez a tervezet, hogy vagylagosan fogalmazza meg. Mint említettem, ma az a helyzet, hogy zömében tisztítatlanul ömlik Budapesten a szennyvíz a Dunába, és mára szinte egy szennyvízcsatornává tette a folyót.
Ez az a pillanat egyébként, amikor meg kell jegyeznem azt is, hogy nem biztos, hogy minden jó, amit az EU-ból átveszünk. Ilyen például az élővizekbe való kibocsátás. Meggyőződésem, hogy a törvényben csak az lehet elfogadható, hogy csak tisztítás után lehet az élővízbe bevezetni a tisztított szennyvizet, ha az az előírásoknak megfelel, és ami ennél sokkal lényegesebb, ha más megoldás nincs, sok, köztük az EU-országok közé tartozó ország is a tengerbe is csak úgy vezeti be a szennyvizet, hogy több kilométer hosszú csatornahálózat után engedi be a vízbe. Azt gondolom, hogy Budapest esetében ez a néhány méter nem egyenlő ezzel a megoldással.
Azon is érdemes azonban elgondolkodni, hogy miközben a mezőgazdasági területek jó része vízhiánnyal küzd, aközben tisztított szennyvízzel szennyezzük folyóinkat, és nem hasznosítjuk a talaj pufferoló képességét és a vízben lévő rengeteg értékes tápanyagot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány dologról szólnék, ami nincs benne a törvényben, de benne kellett volna hogy legyen. Többen említették a vízitársulatok tevékenységét. Itt csak az a nagy baj, és itt lehet látni, hogy milyen káros, ha egy lobbitevékenység miatt olyan paragrafusok kerülnek egy törvénybe, amelyek egyébként zűrzavart okoznak, és ez sajnos egy lobbitevékenység miatt került be ebbe a törvénybe. Ezt ki kellene küszöbölni, és azt gondolom, hogy - kormányzati és ellenzéki oldaltól függetlenül - mindenki szeretné, ha ezt megoldanánk.
(20.10)
Szerencsés lenne, amit sokan elmondtak, ha a vízbázisvédelmet megelőzné a vízgyűjtő-gazdálkodás. Ebben az esetben megvalósulna a felszíni, a felszín alatti vizek védelme és a vízbázisvédelem. Ekkor joggal várhatnánk el, hogy szennyvíz ne kerüljön az élővízbe, mert az előbb-utóbb lekerül a vízbázisba, és szinte semmit sem ér a drága tisztítás. Ha valahol, akkor a víznél jól látszik, hogy mit jelent, ha egy körforgásba elvtelenül avatkozunk bele, és nem vesszük figyelembe azonos súllyal az egész életciklust.
Súlyos problémákat vet föl, hogy a szennyvíztisztítás ellenőrzése nem megoldott: egyrészt a kibocsátott vizek minősége merülhet itt föl, másrészt az úgynevezett tisztítóművek kiiktatásának, az élővizekbe engedett tisztítatlan szennyvíznek a kérdése. Ez egy jól működő mérő-, megfigyelőrendszerrel kiküszöbölhető és megfelelő szankcionálással vissza is szorítható. Természetesen a hulladékgazdálkodásról szóló törvény módosítása is szükséges ezen a területen.
A jövő egyik nagy feladata és nagy terhe is lesz az elavult tisztítók rekonstrukciója. Ennek hiányában ugyanis hiába épülnek meg a csatornák, jelentős egyéni szerepvállalással és állami szerepvállalással is, ha a hatásfokuk minimális.
Szakmai hibának tartom, hogy az érzékeny vízbázisok számát csak háromban határozták meg, amiből például a Maros-hordalékkúp és a Szigetköz is kimaradt. Ez teljesen indokolatlan, mert ez nem az a terület, ahol lobbi- vagy egyéb érdek érvényesülhet. Meggyőződésem, hogy ez a besorolás felülvizsgálatot igényel, és az érzékeny területeket az ott szükséges beavatkozásokkal együtt törvényben kellene rögzíteni.
Megköszönöm megtisztelő figyelmüket, és ismételten kérem az államtitkár urat, hogy a módosító indítványunkat támogatni szíveskedjen. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Hadházy Sándor képviselő úrnak, Fidesz.
HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat kapcsán két kérdésre szeretnék kitérni: az egyik a vízbázisvédelem, a másik pedig a szennyvíz összegyűjtése, kezelése, elhelyezése, és hogy ezzel kapcsolatban mik az önkormányzatok feladatai, milyen szerepet szán a kormányzat az önkormányzati szektornak.
Az első kérdésem az lenne, és erre szeretnék megválaszolni, hogy vajon az önkormányzatok az egészséges ivóvízellátást tudják-e megfelelő színvonalon biztosítani, tudják-e azt garantálni, hogy a rendelkezésre álló, jelenleg működő, illetve távlati vízbázisok védelme hosszú távon biztosítható, megoldható legyen. Szakmai szempontból meg kell kérdezni, hogy milyen hatások érhetik ezeket a vízbázisokat.
Rögtön egy olyan kérdéssel találkozunk szembe, hogy a települési önkormányzatok ez idáig elég gyakran vitatkoztak azon a vízügyi szervezetekkel, a vízbázisok üzemeltetőivel, hogy vajon a védterület hogyan határolható le, és miért nem lehet a védterületen vonalas létesítményeket elhelyezni vagy akár a települést bővíteni. Ez a kérdés a továbbiakban az önkormányzat asztalán fog maradni, hiszen az ő feladata lesz az egészséges ivóvízzel való ellátás, és ennek megfelelően az ő feladata kell legyen a vízbázisvédelem is, tehát ezt a vitát házon belül kell lefolytatnia. Azonban szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy ez igen nagy veszélyeket rejt magában, hiszen az önkormányzatok váltják egymást, és jöhetnek olyan önkormányzatok, amelyek rövid távon képzelik el egy település jövőjét, és hajlandóak a rövid távú célok érdekében a hosszú távú célokat, érdekeket föladni vagy háttérbe szorítani. Éppen ezért rendkívül fontosnak tartom azt, hogy a települések a vízbázisvédelem tekintetében ne maradjanak egyedül, és ne ők dönthessék el egyes-egyedül, hogy ezek a védterületek milyen módon lesznek lehatárolva, az ivóvízbázisok védelme milyen módon lesz megoldva. Ehhez mindenképpen szükséges a tárca megfelelő szakmai segítsége és kellő határozottsága is. Nem tudom igazából ma azt, hogy ezt a feladatot milyen együttműködés formájában és milyen jogszabályi háttérrel fogják kezelni.
A másik kérdés a vízbázisvédelemnél a településen és környezetében lévő mezőgazdasági kultúra, illetve a talajművelési technológia, hogy milyen vegyszereket, növényvédő szereket és táperőjavító szereket használnak a mezőgazdák, hogyan oldható meg a vízbázisvédelem mellett ez a kérdés is, hogy a termelői érdekek ne sérüljenek, hogyan lehet a termelőket arra rábírni, hogy ezeken a kényes és sérülékeny helyeken biokultúra honosodjon meg. Ezeket mindenképpen fontosnak tartanám.
Szeretném még fölhívni a figyelmet a kiemelt jelentőségű magyarországi vízbázisok védelmére. Pap János is szólt előttem arról, hogy a Szigetköz nem szerepel ezen a listán, ami igen sajnálatosnak nevezhető, de térségünkben a Budapest főváros ivóvízbázisának mintegy 60-70 százalékát kitevő Szentendrei-szigetre szeretném fölhívni a figyelmet. Ezen a szigeten van négy település, mind a négy település elég kis lélekszámú, többségében 2000 lakosegyenérték alatti. A településeken most kezd beindulni a szennyvízcsatorna-hálózatépítési program, nyertek céltámogatást a Belügyminisztériumból, szerencsére a Fővárosi Vízművek fölismerte azt, hogy ezeket a településeket nem lehet egyedül hagyni, jelentős forrásokat csoportosított át és részt vesz a szennyvízprogram megvalósításában, de azért további problémák vannak, amelyeket a mezőgazdaság, a turizmus, a kommunálishulladék-kezelés és -elhelyezés kérdése vet föl. Különösen, még ha azt is figyelembe vesszük, hogy az egész sziget része a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak, akkor mindezen kérdések kezelését nem képesek a helyben élők - a helyben lévő önkormányzatok, a helyben élő polgárok - megoldani. Ezeket a településeket meg kell óvni a túlfejlesztéstől, hiszen ha a népesség száma jelentősen megnövekedne, akkor a vízbázisvédelem kérdése még kezelhetetlenebb lenne, még több problémát vetne föl. Az ilyen jellegű vízbázisvédelem megoldásában, a kérdés kezelésében az államnak fokozottan kell részt vállalnia, és arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ez a fokozott szerepvállalás a jövőben maradjon meg, hiszen az ilyen nagy jelentőségű, ilyen nagy volumenű forrásokat igénylő kérdéseket ilyen kis települések önmaguk nem képesek megoldani.
A következő kérdés az, hogy a települések ma nem igazán érdekeltek abban, hogy az egyes szennyvízelvezető rendszerek beruházásának előkészítése során a legnagyobb figyelmet arra fordítsák, hogy ezt a rendszert majd fönn kell tartani, üzemeltetni kell, és ennek a költségeit hogyan lehet kitermelni, áthárítani a helyben élőkre, a lakosokra és a vállalkozókra. Úgy gondolom, ha ez a jogszabály életbe lép, akkor az önkormányzatok - mivel ezeket a kérdéseket is nekik kell majd megoldani - nagyobb figyelmet fognak fordítani nemcsak a létesítésre, hanem az üzemeltetésre is, hiszen az önkormányzatok hatáskörébe tartozik a díjmegállapítás, amihez ugyan ma jár egy bizonyos összeg fölött állami kiegészítő támogatás, azonban ez egy olyan magas limit után jár vagy igényelhető, amely mindenképpen elgondolkodtatja az önkormányzatokat.
Szeretnék még egy kérdést megnevezni, mégpedig azt, hogy jelen pillanatban a vízkészlet-használati díjból származó bevételek képezik a vízügyi célelőirányzatot, amelyből részben ezek a beruházások finanszírozhatók, részben más beruházások is. Úgy gondolom, hogy ez a vízkészlet-használati díj olyan csekély mértékű, hogy a vízdíj megállapításánál komoly tételt, komoly költségkihatást nem jelent.
(20.20)
Megfontolásra javaslom ennek a vízkészlet-használati díjnak a megemelését és visszaforgatását, kiemelt jelentőségű vízbázisok védelme céljára.
Köszönöm a szót. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Óriási gondjaim vannak ezzel a törvényjavaslattal, mert úgy érzem - sokadik áttanulmányozásra és számos módosító javaslat elkészítése után -, hogy itt jogharmonizáció címén most már nemcsak az országon belüli átverés, hanem az EU-val szembeni átverés is megkezdődött. Hogy ezt miért állítom, azt a következőkkel indokolnám. Az egyik: ebben a törvényjavaslatban azokra a feladatokra, amelyeket meghatároz, azon kívül, hogy van egy távoli hatályba léptető rendelkezés, nincs olyan határidő, hogy mikorra kell elkészíteni azt a nemzeti fejlesztési tervet, amely kiterjed majd erre a nevezetes 2000 lakos-egyenértékű agglomerációra. A másik, és most már csak részeket emelek ki, mert az általános vitában sok minden elhangzott: számomra ez a törvényjavaslat azt jelenti, mint amikor a rossz gazda csak arról gondoskodik, hogy elkészüljön egy mű, lehetőleg jó drágán, de hogy mi lesz utána az üzemeltetéssel, az már a feledés homályába merül.
Hadházy képviselő úr itt érintette nagyon röviden az önkormányzatok és a szennyvízdíj kérdését, a díjmegállapítás ügyét. Én ezt még tovább vinném, miközben egyetértek önnel, csak én ebben már látok egy olyan korlátot - és ezek a tapasztalatok -, hogy mi van akkor, amikor a lakosság ebben a nagy játékban, ahol a kormányzatnak, önkormányzatnak és az egyénnek is együtt kellene működni, az egyén úgy dönt, hogy ugyan rákötöttem a szennyvízre, de már csak az ivóvizet veszem a vezetékes hálózatról, és a meglévő kútból használok vizet. Tehát szakaszolja a belső rendszert, és így működteti az egész szennyvízrendszerét; jobb esetben még a hálózatban teszi, rosszabb esetben megmarad a korábbi működési modellnél. Tehát azt gondolom - egyetértve mindazokkal, akik feszegették -, hogy igenis a költségkihatásokról beszélni kellene, nemcsak a létesítésről, hanem később, az üzemeltetés szakaszában is.
Erről a területről szeretnék külön kiemelni olyan területet, amikor a vízbázisvédelem érdekében igenis közös érdekünk, a jövőnk, az unokáink érdeke, hogy egy-egy térséget megőrizzük. Rákényszerítünk kistelepüléseket arra, hogy szennyvízrendszert építsenek, és valahol segíteni kellene azt, hogy ezt megfelelően, gazdaságosan üzemeltetni tudják.
A másik hasonló dolog az agglomerációban: kérem, gondolják végig, Németh Zsolt képviselő úr érintette, hogy azok a kistelepülések is szeretnének valamilyen megoldást a bajaikra, amelyek közül feltehetően legfeljebb 15 település lenne képes összehozni a 2000 lakosegyenértéket. De a 15 település közt hatalmas dombok vannak, tehát vízszintbeli különbségek vannak, hihetetlenül drága megoldás lenne, közben a törvényjavaslatban az szerepel, hogy a szennyvízelvezetés csak kizárólag csatornarendszeren keresztül megoldható. Tehát azt hiszem, hogy ebben valamit mindenképpen oldani kellene.
A másik, amit több képviselőtársam érintett, vagy úgy, hogy szolidaritás vagy úgy, ahogy Házas képviselő úr említette, hogy az önkormányzatok beleszólási lehetősége: én Házas képviselő úrral értek egyet, mert azt gondolom, bármennyire is valós az, amit elmond Németh Zsolt, hogy itt lehetnek konfliktusok, de ha erre a konszenzusra nem a települési önkormányzatok jutnak, akkor azt hiszem, hogy a konfliktus hosszú évekre, évtizedekre kódolva van. Tehát mindenképpen kísérletet kellene arra tenni, hogy ez az agglomeráció a települési önkormányzatok véleménye vagy egyetértése alapján jöjjön létre. Ezt talán még a részletes vitáig lehetne érlelni, hogy milyen formában, de meg kellene oldani.
Mindenképpen kell hogy szót váltsunk arról, hogy ma a vízügyi kérdések több tárca kezében vannak, és az ezen belüli koordináció probléma. Én még egészen olyan messzire is elmennék, ami a Phare-minisztert illeti. Két államtitkár úr van jelen, akikkel részt vettünk egy konferencián, és ők is hallották azt a tragikus helyzetet a Kis-Balaton térségében, ahol előbb épült meg Phare-támogatással az út, amelyhez nem lehet hozzányúlni, és most emiatt nem lehet csatornázni. Tehát nekik kell kitalálni majd, hogy ezt milyen megoldással fogják áthidalni, mert az út két végpontján a rendszer működik.
Most jutok el oda, amikor az önkormányzatnak pluszfeladatot adunk forrás nélkül, és felelősséget, kötelezettséget. Mit tehet az önkormányzat? Ha jól emlékszem, Pap János érintette a különböző környezetvédelmi céltámogatásokat - sorban állnak, aztán vagy nyernek, vagy nem. Nem is egy helyen állnak sorban, hanem több helyen. És mi van, ha egyik helyen sem nyernek? A feladatot nem tudják megvalósítani, nem tudják végrehajtani, és közben a felelősség az övék.
Tehát azt gondolom, hogy nagyon rövid ez a törvényjavaslat, hihetetlenül sok sebből vérzik. Mi magunk is tettünk nagyon sok módosító javaslatra kísérletet, mert abban egyetértek mindenkivel, és talán ez lehet a fő vezérelv, hogy itt a jövőről, arról van szó, hogy az unokánk számára is biztosított legyen a jó minőségű ivóvízellátás.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nem érkezik jelzés.) Nem. Így megkérdezem Manninger Jenő államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.
MANNINGER JENŐ közlekedési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, majd a végén.
ELNÖK: Az államtitkár úr nem kíván válaszolni.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vita lezárására, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap végén kerül sor.
Mielőtt a következő törvényjavaslat részletes vitáját elkezdenénk, jegyzői bejelentés lesz. Németh Zsolt jegyző úr, tessék!
Felszólalások: 127-177 177-265 266 Ülésnap adatai