Készült: 2024.05.04.17:12:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

246. ülésnap (2005.09.19.), 2. felszólalás
Felszólaló Gyurcsány Ferenc
Beosztás miniszterelnök
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 24:03


Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, házelnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Az adóreform elkezdődött. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: De jó! - Oh! - Hoppá!) Olyan kormánya már volt a Harmadik Magyar Köztársaságnak, amely beszélt erről. (Dr. Áder János: Medgyessy Péter!) Sőt olyan kormánya is volt ennek a köztársaságnak, amely megígérte, hogy átfogó és mély (Dr. Áder János: Gyurcsány Ferenc!) adóreformra tesz javaslatot. Most, a Harmadik Magyar Köztársaságnak tizenötödik évében van egy olyan kormánya (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Csak dumál!), amely nem beszél az adóreformról, hanem azt megvalósítja. (Taps az MSZP soraiban.)

Bátor lépésekkel biztonságot és igazságot teremtünk az adórendszerben is. (Arnóth Sándor: Alig várjuk már!) Mi a biztonság az adórendszerben? Elsősorban az, hogy kiszámítható; hogy először történik az meg, hogy valamennyi adózó és a költségvetést tervező valamennyi szakember pontosan tudja, hogyan fog alakulni a következő öt év adópolitikája, hogyan alakulnak át az egyes adónemek, az egyes sávhatárok, az egyes adókulcsok, melyek a legfontosabb változások, amelyekre a következő években számítani kell. Hiszen mindig azt igényeltük, azt igénylik az emberek és azt igénylik a vállalkozások, hogy legyen kiszámítható a változás. Ez teremt biztonságot. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)

Mi az igazságosság az adórendszerben? Egy rendkívül egyszerű, és azt gondolom, sokak által támogatott elvnek az érvényesítése. Az tudniillik, hogy a közteherviselés jelentse azt, hogy több a felelősség fent, és több a lehetőség lent. Igen, azt jelenti, hogy van bátorságunk megtenni azt, hogy nagyobb és több hozzájárulást kérünk azoktól - például azzal, hogy bevezetjük a luxusadót, bevezetjük mindenki számára, mondom: a politikusok számára is -, akiknek több a lehetősége, éppen annak érdekében, hogy több felelősséget tudjunk vállalni azokért, akiknél nagyobb a szükség.

S hogy mi ebben a bátorság? Az, kérem szépen, hogy egy kormány nem beszél róla, egy kormány szembemegy például azzal a korábban sokszor vélt és megerősített igazsággal - mondta ezt az Orbán-Torgyán-kormány is -, hogy adórendszerbeli komoly átalakításokat legfeljebb a ciklusok elején lehet elkezdeni. El lehet kezdeni ezt, kérem szépen, bármikor, amikor az ember pontosan tudja és mély meggyőződése, hogy amit tesz, az helyénvaló, az igazságos, és javítja az emberek, javítja a gazdaság helyzetét.

Ez a program, amelynek lassan majd elkezdődik a vitája a parlamentben, az adórendszer valamennyi fontos elemét érinti. Nincs olyan adónem, amely ebben az öt évben ne alakulna át, összességében ne eredményezné azt, hogy Magyarországon a jelenlegi 38 százalékot meghaladó átlagos terhelésről kevesebb mint 35 százalékra csökken a kivetett adók összes jövedelmünkhöz mért aránya. (Dr. Áder János: Taps? Elmaradt a taps!)

Ez a program az igazságosság és a biztonság programja. Miután az elmúlt napokban elkezdődött e program értékelése - és ebben úgy látom, hogy jó néhány félrevezető, helyenként pontatlan megjegyzés is van -, anélkül, hogy terhelném a tisztelt Házat (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nyugodtan!), egyetlenegy fontos megjegyzést hadd tegyek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Figyelünk majd!) Az idei évben a munkavállalók átlagos jövedelme 156 ezer forint. A 156 ezer forintra idén minden 100 forintból 21 forint adóteher esik, sőt egy picivel talán még több is. 100-ból 21, az átlagos jövedelmek szintjén. Mi lesz a következménye pusztán a személyi jövedelemadó változásának a következő évi adóterhekre? Hogy az átlagos jövedelmeknek - ugyanennek a 156 ezer forintnak - az adóterhe minden 100 forintból kevesebb lesz, mint 19 forint. Kérem szépen, én úgy gondolom, hogy a matematika jelenlegi szabályai szerint a 19 kevesebb, mint a 21. Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az az adócsomag, amelyet most az Országgyűlésnek beterjesztünk, a személyi jövedelemadó tekintetében és az átlagos jövedelműek számára 21 forint helyett kevesebb, mint 19 forint adóterhelést fog jelenteni minden 100 forint megkeresett jövedelemből.

Kérem szépen, ettől igazságos ez az adóprogram. Attól, hogy éppen az ellenkezőjét teszi annak, mint az 1998-2002 között bevezetett adótörvények, amelyek során az átlagos jövedelmek adóterhe 21 forintról 26 forintra növekedett. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez hányadik lépés?) Kérem szépen, ettől igazságos ez az adóprogram.

Azt hála istennek még az ellenzéki képviselők sem vitatják, hogy az általános forgalmi adó csökkentése - amelyben 25 százalékról 20 százalékra csökkentjük a legmagasabb adó alá eső termékekre fizetendő adót - valóban megtakarítást fog jelenteni a vásárlóknak, hogy valóban csökkenteni fogja az árakat, hogy valóban ennek is van köze ahhoz, hogy a következő évben minden korábbinál alacsonyabb lesz a magyar pénzromlás üteme; olyan alacsony, hogy a jegybank elnöke és a kormány pénzügyminisztere egymást erősítve és megegyezően állítják, hogy Magyarországon 25 év után bekövetkezett az árstabilitás.

(13.10)

Engedjenek meg ezen a ponton egy talán személyesnek tűnő, mégsem érdektelen megjegyzést. Varga képviselő úr az elmúlt napokban tartott egyik sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy ez egy olyan adócsomag, amelynek következtében példának okáért a miniszterelnök adóterhelése csökkenni fog, ő azonban inkább olyan adóváltozásokat szeretne, amelyek az átlagfizetésből, illetve az átlagfizetésnél kevesebből élők jövedelmét növelik, adóját csökkentik. Egyik oldalról remélem, hogy ez utóbbiakra - azaz, hogy kinek jó a mostani adórendszerbeli változás - az előzőekben egyértelmű és világos választ adtam.

De hadd válaszoljak a személyemet érintő megjegyzésre is, már csak azért is, mert erről ritkán beszélek, de ha a volt miniszter úr ezt a kérdést kinyitotta, akkor köszönöm neki, és hadd mondjam el még egyszer azt, amit nyilvánosan nem nagyon szoktam hangoztatni.

1. Képviselő úr, azt hiszem, tudja, vagy legalábbis ha akarja, tudhatná, hogy a teljes jövedelmemet a legelső perctől szociális és jóléti célokra ajánlottam fel és adom át minden hónapban arra rászoruló civil szervezeteknek. (Taps az MSZP soraiban.) Az adórendszer változása tehát engem a jövedelmem tekintetében semmiképpen nem érint, és örülök annak, hogy változatlanul és egy percnyi megingás nélkül azt a magatartást folytatom, amiről ugyan nem beszéltem, de amit akkor is folytattam, amikor nem politikus voltam, és folytatom azóta is, amióta politikusként van munkajövedelmem.

2. Jövedelmem második felét az osztalékjövedelmem teszi ki. Bizonyára tudja a volt pénzügyminiszter, hiszen nyomon követi az adótörvények változását, hogy az osztalékjövedelmekre kivetett adót a Gyurcsány-kormány megemelte, 20-ról 25 százalékra. Ez azt jelenti, hogy ha nem változik a következő évben felvett osztalékjövedelmem, akkor több mint 4 millió forinttal fogok több adót fizetni, mint amennyit fizettem tavaly. Ha úgy gondolja a pénzügyminiszter úr, hogy nekem szégyenkeznem kell azért, mert több adót fizetek, mint korábban, hogy olyan adópolitikát folytatunk, amelyben - mondom még egyszer - több a felelősség fent és több a lehetőség lent, és én azok közé tartozom, akik több adót fognak fizetni, luxusadót fognak fizetni az ingatlan után, emelt szintű osztalékadót fognak fizetni a felvett osztalék után - én büszke vagyok erre. Ha ön emiatt kárhoztat, lelke rajta! (Taps az MSZP soraiban.)

Ha már itt tartunk, hadd hozzak szóba még egy dolgot. Az ország valamennyi polgárának természetesen szíve joga, hogy az országban történő adómódosításokat, törvénymódosításokat a maga elkülönülő világában értelmezze. De felelős politikusoknak, olyanoknak, akik az ország dolgát irányítják, felelős újságíróknak, elemzőknek az a feladatuk, hogy együtt lássák a történéseket. Például azt, hogy miért szüntetjük meg a személyi jövedelemadó-kedvezmények túlnyomó részét. Miért is tesszük ezt? Azért tesszük, kérem szépen, mert Magyarországon éppen az önmagát polgárinak mondó kormány kormányzása idején az a számunkra elfogadhatatlan gyakorlat alakult ki, hogy gyermektámogatás-ügyben azok kapták a lényegesen többet, akik egyébként is sokkal többet kerestek, hiszen az adókedvezmények éppen ezt eredményezték. (Dr. Áder János: Ez nem igaz! Ez hazugság!) Ez a közgazdasági egyszeregy. Az történt ebben a rendszerben, hogy egy többgyermekes, sokat kereső családban az egy gyermekre jutó gyermektámogatás meghaladhatta a 17 ezer forintot, mindeközben az egy-két gyermekes, alacsony jövedelmű családokban az egy gyermekre jutó támogatás 6-7-8 ezer forint volt. Mi azt mondtuk, hogy ez nincs rendben. Nem vitatom, lehet úgy is gondolni, ahogyan az Orbán-kormány gondolta - lehet. Én ezt legitim érvelésnek gondolom, csak szociálisan igazságtalannak tartom, és azt mondom, hogy meg kell változtatni.

Mondok egy példát önöknek ebben az ügyben. Az történt példának okáért, hogy egy gyermek esetén 5100 forint volt a családi pótlék, s ehhez legfeljebb 3 ezer forint adókedvezményt lehetett kapni. Mennyi ez együtt? 8100 forint. (Dr. Áder János: De hát ez nem igaz!) Mit javasolunk mi, hogy jövőre mennyi legyen az egy gyermek után járó családi pótlék? 11 ezer forint. Tudniillik úgy gondoljuk, nincs rendben az, hogy 8100 forintot kap az egyik család, az alacsony jövedelmű, a másik meg 17 ezer forintot. Kétgyermekes szülők esetében ugyanez történik. (Taps az MSZP soraiban.)

Ráadásul összességében is az történik, hogy a következő évben a tervezett inflációnál messze többet költünk családtámogatásra. Hogy érzékeltessem a különbséget: 2002-ben az egy gyermekre jutó családtámogatás összege átlagosan és egy gyermekre mintegy 10 ezer forint volt, a következő évben pedig, 2006-tól átlagosan és egy gyermekre 14 ezer forint lesz. Ráadásul mindez úgy, hogy igazságosabban oszlik meg, és nem azok kapják a többet, akiknek egyébként is több van. Én ebben a fajta társadalmi igazságosságban hiszek. Nem vitatom, hogy lehet másban is hinni, de szeretném, ha tudnák, amikor az adótörvényekben az van benne, hogy megszüntetjük a gyermekek után járó adókedvezmények egy részét, ezt éppen azért tesszük, hogy igazságosabban, a mindenkihez eljutó családi pótlék formájában annál még többet kapjanak meg.

A kérdés úgy merül fel, hogy kit támogat inkább a kormány, a magas jövedelműeket vagy az alacsony jövedelműeket. A mi válaszunk az, hogy inkább az alacsony jövedelműeket kell támogatni a családtámogatásban. Nem állítom, hogy ezzel mindenkinek egyet kell érteni, csak azt állítom, hogy a mi kormányunk ebben hisz, mert abban semmiképpen nem tud hinni, hogy az kapjon többet, akinek a szülei egyébként is többet keresnek. S nem azért, mert nekik nem lenne jó, ha többet kapnának, nem azért, mert én olyan nagyon elégedett vagyok mindennel, amit látok az országban. Egy miniszterelnök nem lehet elégedett addig, amíg akár csak egyetlen olyan gyermeket vagy családot is lát, ahol az a dilemma, hogy a gyereknek cipőt vegyenek télire, vagy befizessenek egy szakkörre. Ahol ilyeneket lát az ember, ott a miniszterelnök nem mondhatja azt, hogy rendben mennek az ügyek. Nem mondom azt, hogy rendben mennek az ügyek, ameddig látok olyan nyugdíjasokat, akik a hónap végén azon gondolkodnak, hogy vajon tudnak-e még kiflit is venni, vagy nem tudnak kiflit venni - és tudom, hogy vannak ilyen nyugdíjasok -, hogy ki tudják-e fizetni az áramszámlát, vagy nem tudják kifizetni az áramszámlát.

Éppen ezért fontos, hogy olyan társadalompolitikát csináljunk, amely arra felé viszi a jövedelmet, ahol nincs elég anélkül, ha a társadalmi-nemzeti közösség nem kapaszkodik össze. Erről a fajta összekapaszkodásról, erről a fajta felelősségvállalásról beszélek, arról, hogy lent több lehetőséget kell adni, és ehhez bankadóval, luxusadóval - amire büszke vagyok, hogy bevezettük, és most javasoljuk, hogy bevezessük - teremtsünk elő forrásokat. Azt gondolom, ezek a fontos történetek, mert ettől lesz az ország élhetőbb és igazságosabb. Persze, kell hozzá bátorság is; például megvívni önökkel ezt a vitát. Megvívni azt a vitát, melynek során időnként még azon is vitatkozunk, hogy kétszer kettő valóban négy-e. Én azt állítom, hogy négy, de látom, hogy vannak olyanok az ellenzéki padsorokban, akik ezt vitatják. (Dr. Áder János: Hol marad a taps?)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy héttel ezelőtt itt a Házban, majd azt követően hosszú-hosszú vitát folytattunk arról, hogy vajon mennyire veszélyesek azok a kijelentések, amelyek a visszaállamosításról szólnak.

(13.20)

Arról vitatkoztunk, vajon igaz-e, hogy a populizmus veszélyes árnya nagyon hosszú is lehet, és a populista gazdaság- és társadalompolitika ragadós példát jelenthet, ezért óvakodni kell attól, hogy kiengedjük-e ezt a szellemet a palackból. Itt a vitában is, majd később már a Parlament falain túl is többen azt állították, hogy az, amit én veszélynek tekintek, nem komoly veszély, ilyen veszély nincs az országban. (Zaj, közbekiáltások a Fidesz soraiból.) Ezek után pedig azt tapasztalom, hogy Orbán Viktor úrnak a visszaállamosításról elmondott szavai valóban olyan folyamatot indítottak el (Zaj, közbekiáltások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.), amely folyamat, azt gondolom, hogy Magyarország számára, az itt lakó emberek számára, a magyar nemzet számára rendkívül kedvezőtlenek. Éppen azt a szellemet szabadítja ki a palackból, amelyet az ő segítségével, az ő személyes politikai kiállásával és bátorságával 15 évvel ezelőtt vissza lehetett gyömöszölni abba a palackba. (Folyamatos zaj.)

A vitatkozós demokráciának, azt gondolom, hogy van helye a parlamentben. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Monológot mondasz.) A veszekedés demokráciáját nincsen okunk szeretni, az egymást sértegető demokráciát pedig el kell utasítani. (Taps és közbekiáltások a kormánypártok soraiból: Úgy van!) Ezzel együtt megpróbálok vigyázni valamennyi szavamra, hogy az semmiképpen ne legyen sértő. (Derültség, felzúdulás és közbekiáltások a Fidesz soraiban.)

Az a példa, amelyet Orbán pártelnök úr személyes és politikai befolyásával gyakorol az országra és saját pártjára, úgy látom a Fidesz volt alelnökének szavaiból, nagyon is ragadós. Mit mondott a múlt héten, most már kifejtve az orbáni visszaállamosítás politikáját a Fidesz korábbi alelnöke? Azt mondja, hogy majd kiválasztunk száz céget, aztán majd mi meghatározzuk, mármint hogy ők, az éppen talán hatalmon lévő politikusok, meghatározzák, hogy mennyi, amennyit ezekért a cégekért adnának a tulajdonosoknak, hogy azt visszavásárolják. Aztán, ha a tulajdonos mégis ragaszkodna a vagyonához, vagy nem tetszik neki a felajánlott ár, akkor megpróbálnák őt ellehetetleníteni, mert a vezető Fidesz-politikus szerint úgy helyes, ha a kormány azt mondja a befektetőknek, hogy kívül tágasabb. A Fidesz volt alelnöke, Illés Zoltán képviselő úr mondja ezt azóta sem megcáfolva. (Folyamatos zaj.)

Én, tisztelt hölgyeim és uraim, nem a kormány nevében, nem egyszerűen a demokratikus közép nevében, a tisztességes, a törvényeit betartó Magyarország nevében azt mondom, hogy kérem, ezt hagyják abba! Kérem, ez árt az országnak! Kérem, ez nem játék! Azt mondani Magyarországon egy vezető politikusnak, hogy ha nem adja vissza a vagyonát, akkor majd mi ráküldjük a hatóságokat, és azt mondjuk: ha pedig nem tetszik, akkor kívül tágasabb - ez nem gyerekjáték! (Zaj, közbekiáltások az ellenzék soraiban.) Ez az ország sorsával, az ország jövőjével való felelőtlen bánás. Kérem, ne tegyék! (Taps a kormánypártok soraiban.)

Nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük a szabadságot. (Derültség és közbekiáltások az ellenzék soraiból: Röhej! - Az elnök csenget.) A szabadság részeként természetesen meg kell védenünk a köz- és a magántulajdont egyaránt. Igen, tisztelt hölgyeim és uraim, mert azt gondoljuk, hogy a szabadságot első helyre helyező gazdasági rendszerek az egyenlőség és a jólét magasabb szintjét tudják elérni, mint azok a rendszerek, amelyek az állam erejét igyekeznek növelni, és elnyomják a gazdasági szabadságot. (Zaj, közbekiáltások a Fidesz soraiban.) Igen, azt gondoljuk, hogy a szabadkereskedelem nem létezhet szabad piacok, szabad emberek és demokrácia nélkül. Nincsen okuk, ellenzéki képviselő urak és hölgyek, bekiabálni. Nincs joguk azt mondani, hogy ez egy tőről metszett liberális álláspont. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Nem te mondod meg!) Semmi okuk nincsen rá. Azért nincsen, mert hogy tudják, én most idéztem ezeket a mondatokat. Idéztem egy olyan szövegből, ami egyébként az én ízlésemhez képest valóban egy picikét liberális. Idéztem a Nemzetközi Demokratikus Unió deklarációját, amelyet három hónappal ezelőtt Orbán Viktor írt alá. (Taps és derültség a kormánypártok soraiban.) Washingtonban ez év július 18-án Orbán Viktor, az önök pártelnöke azt a nyilatkozatot írja alá, amely szerint azok a rendszerek, amelyek a piac és a magántulajdon szabadságára építenek, ezek a rendszerek nagyobb jólétet, több prosperitást, több szabadságot jelentenek, mint azok, amelyek az állam erejét igyekeznek növelni, és elnyomják a gazdasági szabadságot. (Közbekiáltások a kormánypártok soraiból: Éljen! Így van! Egyetértünk! - Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Két dolog lehetséges: vagy a Fidesz pártelnöke nem olvassa el, amit aláír (Derültség a kormánypártok soraiban.), vagy azt az egyébként szerintem megengedhetetlen játékot játssza velünk, hogy amikor nem vagyunk ott és külföldön tartózkodik, akkor akár olyan liberális szövegeket is aláír, amely egyébként szerintem szociáldemokrataként némi finomításra is szorulna. (Általános zaj.) Amikor pedig itthon van, akkor pedig azt mondja, hogy mindez, amit itt aláírt volna, elfogadhatatlan, megengedhetetlen, hogy ő ilyet nem kíván tenni.

Azt hiszem, hogy olyan elvek és olyan gondolatok alapján, amelyeket ez a deklaráció tartalmaz, egyébként lehetne ennél sokkal mélyebben és sokkal együttműködőbben beszélni az ország dolgairól. Ez egy olyan alap, amelyben bal- és jobboldal, kormány és ellenzéke értelmes vitát folytathatna egymással. De úgy látom, hogy ez a tárgyalási alapja a Fidesznek, ha Washingtonban van, ha pedig itthon van Budapesten vagy vidéken, akkor pedig ennek az ellenkezője. Magyarországnak arra a bátor Orbán Viktorra van szüksége, akinek volt bátorsága szembemenni mindazzal, amit ’90 előtt talált, akinek volt bátorsága a palackba visszagyömöszölni a szellemet, és nem arra, aki kiengedi ezt a szellemet ebből a palackból. (Zaj, közbekiáltások a Fidesz soraiból. - Taps a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.)

Tudják, tisztelt képviselők, a populizmus olyan, mintha mozogna, de valójában egy helyben topog, mert az a politika, amely egyszer jobbra, máskor pedig balra fordul, nem halad, legfeljebb csak forog; olyan, mint a szélkakas. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) A forgástól pedig elszédülhet az ország, de biztosan nem jut előre, legfeljebb hátra. Márpedig Magyarországnak nem szédülésre van most szüksége, mert megszédült a történelme során már számtalanszor. Arra van szüksége, hogy hosszú évtizedek után olyan politikusai legyenek, akik bátor, egyértelmű programot és célt adnak az országnak. Akik mindig vállalják elveiket, Washingtonban éppúgy, mint Magyarországon. Akik ugyanazt mondják akkor, amikor a dolgozókkal találkoznak, és ugyanazt mondják, amikor a tőke, a vállalatok képviselőivel találkoznak. (Folyamatos zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) A szélkakas csak azt tudja megmutatni, hogy honnan fúj a szél.

A politikának azonban ennél több dolga van. Az, hogy akárhonnan is fúj a szél, a szelet képes legyen befogni a vitorlába, hogy az nekünk dolgozzon, Magyarországnak, értünk, a felemelkedésünkért, Magyarországért és a köztársaságért.

Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai