Felszólalás adatai

Valóban, amikor fölmerül ennek az emléknapnak a kérdése, vagy akár a következő napirend kapcsán, mindenki elmondhatja, hogy talán nem sok-e az emléknapok száma. Nem az emléknapok száma sok sajnos, hanem azon szomorú történelmi események száma sok, amelyekről meg kell emlékeznünk a XX. században. Azért fontosak ezek az emléknapok nyilvánvalóan, hiszen minden közösség a maga identitását, a maga elszenvedett sérelmeit egy-egy emléknapon sokkal inkább előbb tudja hozni. Egyrészről nyilvánvalóan elégtételt kell hogy kapjanak, a Magyar Országgyűlésnek, a magyar kormánynak, a magyar államnak mindig meg kell őket követni, és ezt meg is tesszük, hiszen elfogadhatatlan minden ilyesfajta kollektív megbélyegzés, pláne, ha az ilyen nagy számban magyarokat érint.

Ma is veszély a kollektív bűnösség megfogalmazása, a magyarokat érintve. Emlékezhetünk a tavaly november-decemberi történésekre, amikor a Vajdaságban élő magyarokat próbálták a kollektív bűnösség elve alapján kirekeszteni abból a körből, akik a kárpótlási törvény alapján kárpótlásra jogosultak. Vagy gondolhatunk arra a most is élő gyakorlatra a Felvidéken, amikor a kettős állampolgárság felvételében akadályozzák meg nemcsak a magyarokat, hanem másokat is. Önök is jól tudják, képviselőtársaim, 115 országban a világban elfogadott a kettős állampolgárság, az Európai Unióban 24 tagállamban, és mégis magyar nemzetiségű nemzettársainknak ma a Felvidéken közjogi következményektől kell tartaniuk, ha ezt a fajta kettős állampolgárságot választják.

A kollektív bűnösség és megbélyegzés tehát szerencsére nagyrészt elmúlt a történelemben, de bizonyos részei sajnos még reflexként itt, Közép-Európában most is élnek. Ezért fontos ezeknek az emléknapoknak a beiktatása, ezért támogatja ezt a kormány. És mint azt képviselő úr is említette, ez csak a munka fele, ha a kitelepítésekről megemlékezünk, az erőszakos elhurcolásról, az aránytalanságokról, hiszen nem valódi lakosságcsere történt, hanem a magyarok meghurcolása történt valójában, teljesen aránytalanul, megfosztva őket minden joguktól, és megfosztva minden vagyonuktól. Újra a nulláról kellett kezdeniük az életüket. Tartozunk ezeknek az embereknek annyival, hogy előbb vagy utóbb, de az ő anyagi kárpótlásukat is rendezni fogjuk.

Ilyesfajta háttérszámításaink nyilvánvalóan a 90-es évek elejéről állnak rendelkezésünkre, az akkori adatok ma már nehezen extrapolálhatók, az egész igényelendő vagyontömeg szinte megbecsülhetetlen, hiszen annyi a változó tényező benne, annyi a bizonytalansági faktor, hogy nem lehet pontosan felmérni. De ettől függetlenül bízunk benne, hogy Magyarországnak lesz olyan anyagi helyzete, hogy meg tudja lépni ezt a lépést. Az az alaptörvényszakasz, amely lezárta a kárpótlás folyamatát, és az átmeneti rendelkezéseknek az a szakasza, amely március végét jelölte meg az utolsó igények benyújtására, természetesen nem érinti ezt. Hiszen ez korábban keletkezett jogcím, és ezeket a jogcímeket az alaptörvénnyel kapcsolatos törvények elfogadása nem érintette. Tehát ez továbbra is a jogsérelmet szenvedettek számára nyitva áll, a magyar kormány pedig kész arra, hogy előbb-utóbb, de kidolgozza erre vonatkozó javaslatát. Tudjuk, hogy ez adósságunk a kitelepítettekkel szemben.

Köszönöm szépen a figyelmüket.