Felszólalás adatai
228. ülésnap, 39. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kövér László (Fidesz) |
Felszólalás oka | Országgyűlés időkeretben történő tárgyaláshoz hozzájárult |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás ideje | 6:51 |
Felszólalások: << 39 >> Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Házat, egyetért-e azzal, hogy az előterjesztést a jegyző által ismertetett és az MSZP, valamint a KDNP kérése alapján módosított időkeretben tárgyalja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház az előterjesztés időkeretben történő tárgyalását 131 igen szavazattal, 22 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az Igazságügyi bizottság a burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról szóló T/15329. számú törvényjavaslathoz a házszabály 70. §(1)bekezdése alapján túlterjeszkedő módosító javaslatot terjesztett elő T/15329/8. számon.
A házszabály 70.§ (2) bekezdése szerint az Országgyűlés vita nélkül dönt arról, hogy a túlterjeszkedő módosító javaslat valamely szabályszerű módosító javaslat tartalmával való összefüggése vagy a házszabály 44. § (1) bekezdésében meghatározott szempontok érvényesítése miatt nyilvánvalóan szükséges-e.
A döntést megelőzően a túlterjeszkedő módosító javaslatot benyújtó bizottság előadója, majd a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény előadója szólalhat fel, összesen négyperces időkeretben. Ezt követően a törvényjavaslat előterjesztője ismertetheti álláspontját kétperces időkeretben. A túlterjeszkedő módosító javaslatot benyújtó Igazságügyi bizottság nem állított előadót.
Megkérdezem, hogy az előterjesztő kíván-e a felszólalás lehetőségével élni. (Nincs ilyen jelzés.) Nem kíván.
Tisztelt Országgyűlés! Most tehát a döntés következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a házszabály 70. § (2) bekezdése alapján megállapítja-e a T/15329/8. számú túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
(14.20)
Az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségét 116 igen szavazattal, 20 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett megállapította.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés a túlterjeszkedő módosító javaslat szabályszerűségét megállapította, a házszabály 70. § (3) bekezdése alapján e módosító javaslatra az általános vita újra megnyílik. Tájékoztatom önöket, hogy a szabályszerű túlterjeszkedő módosító javaslathoz a vita lezárásáig lehet képviselői módosító javaslatokat benyújtani.
Tisztelt Országgyűlés! Most házszabálytól való eltérésre tett javaslatról döntünk. A házbizottság a házszabálytól való eltérésben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló T/15381. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a Költségvetési bizottság az összegző jelentést és az összegző módosító javaslatot a házszabály 93. § (1) bekezdésében foglalt határidőre való tekintet nélkül 2017. június 6-án, kedden 9 óráig nyújthassa be; bármely képviselőcsoport vezetője legfeljebb összesen tíz, a házszabály 48. § (2) és (4) bekezdése szerinti kérést nyújthasson be. A házszabálytól eltérésre tett javaslatot T/15381/1232. számon a honlapon megismerhetik.
Kérdezem a tisztelt Házat, hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház a házszabálytól való eltéréshez 149 szavazattal, 1 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett hozzájárult.
Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztésekbizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri‑e a kijelölt Gazdasági bizottságot az atomenergia 2015. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló B/15684. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 113 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül a határozathozatalra felkérte.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Alapjának záróbeszámolójáról szóló B/15686. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház 115 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül kérte fel a kijelölt bizottságot a határozathozatalra.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Kulturális bizottságot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 2016. évi tevékenységéről szóló B/14342. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a kijelölt bizottságot 115 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül a határozathozatalra felkérte.
Tisztelt Országgyűlés! Személyi javaslatról a mai napon nem döntünk.
Most, 14 óra 26 perckor áttérünk az interpellációk és az azonnali kérdések tárgyalására.
Lukács Zoltán és Szakács László, az MSZP képviselői, interpellációt nyújtottak be a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Ha beomlanak a bányát vázazó oszlopok...” címmel. Lukács Zoltán képviselő úré a szó.
(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Felszólalások: << 39 >> Ülésnap adatai