Felszólalás adatai
253. ülésnap (2005.10.10.), 70. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Filló Pál (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | képviselő elfogadta a választ |
Videó/Felszólalás ideje | 0:54 |
Felszólalások: Előző 70 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Miniszter Úr! Örülök annak, hogy a kormány sok tekintetben egyetért velünk. Meggyőződésem szerint, túl a kormányzati intézkedéseken, a munka törvénykönyvén is szükséges lesz majd módosítani. Ezért én a tisztelt miniszter úr válaszát azzal a feltétellel tudom csak elfogadni, hogy nagyon remélem, hogy majd a munka törvénykönyve e tárgyban benyújtott módosító indítványát a tárca is támogatni fogja, hiszen akkor tudjuk csak valóban azt megakadályozni, hogy Magyarországon ehhez hasonló esetek előfordulhassanak.
Védjük meg a dolgozók választott tisztségviselőit, és védjük meg a magyar dolgozók érdekeit! (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiban.)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 70 Következő Ülésnap adatai