Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az első szavam az Állami Számvevőszék munkájának az elismerése, köszönet érte. Azért kezdem ezzel az első szóval, mert attól tartok, hogy a témába belemélyedve elragad majd az idő, és nem jutna alkalom arra, hogy ezt mondjam. Ugyanis olyan bőséges anyag, téma került ma az Országgyűlés asztalára, hogy ez bizony megérdemli azt az időt, amit ráfordítunk - sokkal többet is.

Azzal kezdeném a megszólalásomat, hogy olyan ez a téma, az Állami Számvevőszék értékelése a közpénzek kezelése kapcsán - talán ezzel a szóval mondom -, mint egy olyan beteg ember, akinek a feje is fáj, a lába is fáj, meg nehezen is szuszog, szívverése is van, sok minden baja van. Él ez a teremtés, él ez a valaki, de nem úgy, ahogy élhetne; sok mindene fáj. Sokféle tünetre mutat rá az Állami Számvevőszék jelentése, beszámolója.

Nincs módom arra, nem is szándék, hogy akár csak leltárba vegyem ezeket, hiszen az Országgyűlés ülésén ma jó néhány téma alaposan megvitattatott és elemzésre talált, különösen átfogó volt az Állami Számvevőszék elnökének a tájékoztatója. Nagyon hasznos volt, amikor azzal kezdte az elnök úr, hogy a nyilvánosság; az Állami Számvevőszék valami olyan - engedtessék meg a hasonlat -, mint egy tükör. Tessék, itt van Magyarország, tessék belenézni ebbe a tükörbe, így tetszenek kinézni maguk, önök, mi, magyarok.

És akkor egymás után a részletek, sorolom őket. Ilyesmi, hogy az ellenőrzési kultusz változására van szükség, és az Állami Számvevőszék ezt műveli. Milyen érdekes, igen tisztelt képviselőtársaim - lássuk meg ezt, ha nem látjuk -, nagyon érdekes, hogy a Magyar Köztársaság Számvevőszéke jól végzi a munkáját. Ezt úgy mondom most, mint ennek a tudománynak a mestere is, meg úgy is, mint aki a nemzetközi világban ismerem ezt a témát, sőt a nemzetközi intézmények értékelik - itt tartanak nemzetközi konferenciát, a mi számvevőszéki elnökünk a világ számvevőszéki egyesületének az elnöke volt, vagy talán most is az -, szóval, sokféle elismerése van, az intézmény kitűnő. Az, amivel foglalkozik az intézmény, ez a szegény Magyarország, ez a szegény magyar állami költségvetés, viszont sántikál, a feje fáj, a hasa fáj.

Érdekes volna, hogyha az egészséges beteg azért egészséges, mert a doktorok, az orvosok jók. De itt valahogy éppen fordítva van: a doktorok nagyon jók, csinálják, értik a dolgukat; talán azért, mert a betegen gyakorolnak? Mert a beteg bizony igen beteg - ez a magyar közpénzintézmény és annak a kezelése. Hogy aztán ez hová vezet? Sokfelé. Az egyik, ami megütötte itt a fülünket, gondolom, nemcsak az enyémet, hanem sokakét, akik hallgatnak bennünket, hogy mit is jelent a közpénzek kezelésének ilyen állapota a magángazdaságra, a versenyszférára. Hogyan látják a vállalkozók, a kicsik és a nagyok, a honiak és a külföldiek ezt a Magyarországot, ahol termelnek, fogyasztanak, beruháznak? Hogyan tűnik ezeknek az embereknek, döntéshozóknak a szemében az az ország, ahol a közpénzek úgy kezeltetnek, és ezt felsoroltuk, ahogy kezeltetnek. Ez bizony a legártalmasabb propaganda, ha valaki arra bérelne propagandistákat, hogy Magyarországot befeketítsék a világ szeme előtt, ez egy alkalmas eszköz volna, ismétlem, rámutatni arra, hogy a közpénzek kezelése hogyan hat a magángazdaság döntéshozói számára.

Idetartoznak persze olyan lényeges elemek, mint a makrogazdasági előrejelzések. Hát persze, hogy ország-világ, a döntéshozók, mindenki figyeli a makrogazdasági adatokat, a GDP-t, az inflációt, a foglalkoztatottságot, a munkanélküliséget és így tovább. És amikor a próféták egymás után hamis prófétáknak bizonyulnak vagy legalábbis tévesnek, vagy balkezesnek, akkor hitelét veszti az az intézmény, amelyik előre jelez. Ez is árt annak a szférának, megint a magánszférára utalok, ami mégiscsak az ország tevékeny része. A költségvetési felelősség ebben az összefüggésben persze nemcsak az lesz, hogy a bevételek és a kiadások miképpen egyeznek és mennyi a deficit, hanem az is, ahogy ez látszik a világ szemében - erről beszéltem.

Továbblépve, ugyancsak az egyik fájó elem ebben a témában az, amire az elnök úr utalt, de csak utalt, hogy hogyan is néz ki a közpénzek szerepe a magyar gazdaságban. Gondolok a beszedett adókra és azoknak az elköltésére a költségvetési kiadási oldalán, amit a közérthetőség szempontjából lehetséges két fő csoportba osztani. A Kincstár elkölti a pénzt azért, mert olyan közfeladatokat, amik a termelésre, a szolgáltatásokra vonatkoznak... - tehát a polgárok, a vállalatok kapnak, "vesznek" az államtól valamit, például utakat, a rend és a közigazgatás fenntartását, az oktatást, az egészségügyet, szóval, valamit vásárolunk az államtól, azért fizetünk adót. A befizetett adó ennek az ellenértéke.

(12.50)

A másik fele, amit az állam elkölt, az újraelosztás. Hogy ez aztán valóban fele-fele-e - Magyarországon talán az -, és hogy mi a kívánatos, optimális állapot, ezt jó volna nézni, tudni, és ezért is elismerés illeti a mi Állami Számvevőszékünket, hogy ők már elkezdtek erről a témáról gondolkozni. Nevezetesen, mennyi a juttatáselem abban, amit a Kincstár elkölt, és mennyi az, ami szolgáltatás. Ugye, értjük? A juttatás nem szolgáltatás. A szolgáltatást megvesszük, veszünk valamit azért a pénzért. A juttatás lehet ilyen természetű, de lehet jótékonyság vagy filantrópia, vagy valami, amikor a társadalom torzulásait kívánja a Kincstár ilyen módon javítani.

Befejezésül arra szeretném buzdítani magunkat és az Állami Számvevőszéket, hogy munkája ezen vetületének adjon prioritást, hogy valóban tudjuk azt világosabban, hogy milyen szándékkal mennyi kiadás keletkezik, és mi lesz annak a hatásfoka a termelési, szolgáltatási szférában, és a másik pedig: a társadalom javulásának a tekintetében.

Ilyen szempontok vizsgálása tovább javítja majd az Országgyűlés lehetőségét arra, hogy amikor döntéseket hozunk, tisztábban lássunk, még tisztábban lássunk, mint eleddig.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)