Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy államtitkár asszony ilyen cinikusan áll a kérdéshez, hiszen azok az elsőkörös módosítások, amelyek tárgyalási alapul szolgáltak a bizottság előtt, és amelyeket persze ilyen-olyan okkal le lehet söpörni az asztalról - s ezzel kapcsolatban sok meglepetést nem okozott a kormányzat -, a reményt sem mutatták, hogy hajlandó egyáltalán a tárca az egészségügy helyzetén változtatni. Annak az egészségügynek a helyzetén, amelyik hétről hétre rosszabb állapotban van, most már egyre erőteljesebben a morális válság jelei is mutatkoznak, és bármerre nézünk az egészségügy területén, csak gondokat tapasztalunk, amire mindig van valamilyen magyarázat.

Tegnap egy mentőszállítással kapcsolatos probléma merült föl, akkor volt rá magyarázat, hogy nem sürgősségi hívás volt, hanem csak másik hívás. Igaz, a szakmán belül mindenki arról panaszkodik, csak nem mernek hangosan panaszkodni - s ez is intő jel, hogy 15 évvel a rendszerváltoztatás után nem mer valaki kiállni, nem mer egy intézményvezető kiállni, és azt mondani, hogy eddig, és ne tovább, hogy már tovább nem lehet feszíteni a húrt -, hogy igen, például a mentőszolgáltatással is roppant gond van, a vezényléssel hihetetlen nagy gond van. Hiszen önök minden ilyen átalakítást úgy csinálnak, hogy előbb, ami van, azt szétverik, és utána kezdik el az új rendszer, struktúra kiépítését, és persze, hogy működési zavarok vannak. Elég csak utalnom az országos intézetekre. Most pont az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet adatbázisával kapcsolatban merültek föl problémák, meg egyéb adatok vesznek el. Tehát hajlandóság nincs rá.

Tényleg példátlan, államtitkár asszony; tudom, hogy a mundér becsületét kell védeni, de legalább nem cinikusan kell válaszolni, és nem kellene a kormánynak ezen a területen is fényeznie magát, hogy minden nagyon jól megy.

Azt, hogy az onkológiai ellátás hihetetlen aggasztó jövő elé néz, szakmailag nem lehet vitatni. El lehet fogadni, hogy mondjuk, a különkeretes gyógyszereket megszüntetjük, beépítjük a hbcs-be, de akkor, amikor a szakmának az egyéb kívánságait nem hajlandók figyelembe venni, amikor kiderül, hogy daganatcsoportok maradtak ki az egész BNO-ellátásból is ez alapján - nyilvánvalóan a kezelést meg fogják kapni, mert azért az ellátórendszer olyan, hogy nem fognak ezért senkit elküldeni, és nem tagadják meg -, de ez feszültségeket okoz, az biztos.

Gógl Árpád miniszter úr utalt arra a hihetetlen ellentmondásra, hogy az ember naponta kinyitja a sajtóorgánumokat, s mindenhol azt olvassa, még szaklapokban is - ez a tragédia az egészben -, a most legfrissebben megjelent Kórház című szaklap is azt írja, hogy jaj, de jó, 34 milliárd van a népegészségügyi programra. Ha a közvetlen szűréseket veszem, az is csalfa dolog enyhén szólva, és nagyon puhán fogalmaztam. Aki a szakmában van, tudja jól, hogy beleraknak egy kasszába egy szűrőprogramot, ugyanakkor a finanszírozásnál meg büntetik azokat, akik tisztességesen elvégzik a dolgukat. Erre jön a bűvszó, hogy de korlátlanul lehet azt a tevékenységet végezni. Csak abba a csapdahelyzetbe kerül… (Dr. Vojnik Mária dr. Katona Bélával konzultál.) - nyilvánvalóan nem tudok újat mondani államtitkár asszonynak, ismeri már ezeket a problémákat -, csak abba a csapdahelyzetbe kerül az egészségügyi szolgáltató, hogy mit csináljak, szűrjek, találjak magamnak beteget, utána köteles vagyok ellátni, és ezzel saját magamat romba döntöm, vagy pedig valamilyen módon próbáljak a feladat elől kitérni, és akkor tulajdonképpen a célját nem tudja betölteni.

Én kifejezetten kértem az ülésszak kezdete előtt - minden bizottság a munkarendjét megcsinálja, így az egészségügyi bizottság is, csak azért jutott eszembe, mert itt van Schvarcz Tibor elnök úr -, hogy talán tekintsük át még a ciklus lezárását megelőzően, hogy az egészségügyi intézmények létszámhelyzete hogyan áll, mert mindenhonnan jönnek az információk. Miután ugyanúgy, ahogy az oktatásügyben, a duális finanszírozás miatt az államnak elméletileg a működést állnia kellene az egészségügyben is, a meglévő fejlesztési forrásaikat kénytelenek a működésre, béremelésre fordítani az egészségügyi intézmények is, mert a múlt évben sem adta oda az állam az ehhez szükséges forrásokat. A Kórházszövetség mondta azt, hogy jóval jelentősebb mértékben kellett volna megemelni az alapdíjat ahhoz, hogy az állam által meghatározott bérek kifizetésre kerülhessenek, s ez a jövő évben hatványozottan fog érvényesülni. Miközben mi itt már rég vitatkoztunk a költségvetésen, akkor még mindig nem lehetett ismerni a minimálbért, még mindig nem lehetett ismerni a Kjt. tábláját. Most már azt ismerjük, csak a fejüket fogják az intézményvezetők, hogy vajon ezeket a kötelező emeléseket miből fogják kifizetni, miből fogják az áthúzódó hatásokat kifizetni, erre nincs forrás.

Az is igaz, azt is tudják önök, hogy hónapról hónapra adósodnak el és válnak lényegében kiszolgáltatottá a beszállítók felé az intézmények, és akkor elgondolkodik rajta az ember, hogy vajon a magánosítás az egészségügyben miért nem lett törvényileg szabályozva, miért nem lett visszahozva az a bizonyos kórháztörvény, amit eljárási okok miatt az Alkotmánybíróság megsemmisített: hogy szabad legyen a préda. Mert így, kérem, odalökjük az egészségügyi intézményeket a beszállítóknak, ami pont a működés zavaraihoz vezethet. Közben azért a kormány hoz olyan rendeleteket, amik ezt fölerősítik. A különböző képernyő-diagnosztikus eszközök kapcsán a tízéves határidő szakmailag elfogadható, csak akkor adjunk hozzá pénzt, hogy le tudják cserélni az intézetek, és ne kényszerüljenek bele olyan privatizációs dolgokba, amelyeknek a végén mindig valamilyen botrány van, és ami nem tiszta. Nagyon nehéz helyzetben van. Én nem hiszem, hogy önök ezt nem tudják. Nem hiszem, hogy a tárca nincs azzal tisztában, hogy recseg-ropog az egész ellátórendszer, és hogy ezért valamit kellene tenni, valami pluszt kellene tenni.

Föl fog állni most az államtitkár asszony, és azt mondja, kérem, nem tettek le javaslatot az asztalra. Bármilyen részéhez nyúlunk a költségvetésnek, recseg-ropog az egész. S ne haragudjon, önök vállaltak kormányzati szerepet, önök vállaltak felelősséget, és ha szűkös a kassza, akkor prioritást kell fölállítani, hogy mi az, ami fontos, és mondjuk, egy normálisan gondolkozó kormányzat azt mondja, ha megszorítást kell eszközölnöm, akkor nem a humán szférában teszem a megszorítást, mert az elvesztett emberek, az oktatásügyben elvesztett évek nagyon nehezen pótolhatók, bizonyos esetekben pótolhatatlanok. És egy biztos: az egészségügy nem szerepel a prioritások között.

A 21 lépést említik mindig, közöttük is a sürgősségi ellátást, és minden mindennel összefügg, államtitkár asszony: akkor, amikor a mentőszolgálat működése recseg, a sürgősségi ellátás sem fog működni! Amikor ki van adva kimondatlanul, hogy sima szállítást hat óra után a mentők nem végeznek, akkor egy sürgősségi osztály hogyan tudja hazaküldeni a beteget hat óra után vagy később? Föl kell venni a kórházba! Az utcára nem rakhatja ki. Ilyenekre önök nem gondolnak, mert mindig csak egy adott szegmenset vizsgálnak, annak az ügyét intézik, az összefüggésekkel már nem hajlandóak foglalkozni.

(16.50)

Úgyhogy én nagyon kérem, legalább ne hergeljék az egészségügyben lévőket, mert ezek a problémák mind az egészségügyben dolgozókon fog lecsapódni. Hisz az a beteg, akinek mondjuk, három hónapra adnak egy megjelenési lehetőséget bizonyos szakrendelésekre, vagy beül egy szakrendelésre, és teljesen bizonytalan, hogy mikor kerül sorra, mert olyan hosszú az előtte lévők sora, nem a kormányt fogja szidni, hanem az ellátót fogja szidni. Sőt, nem fogja érdekelni adott pillanatban, hogy a volumenkorlátos finanszírozás miatt nem nagyon növelhetők az adott egységnyi ellátások. Amikor büszkén hirdetjük, hogy hál’ istennek, és tényleg hál’ istennek a várható életkor növekszik, és ez önmagában indukálná a pluszforrásokat az egészségügyben, hiszen abban az idősebb korosztályban veszik nagyobb mértékben igénybe az ellátást, ehhez képest pedig közel 5 százalékkal csökkentik az egészségügyre fordítható összeget. Tényleg beláthatatlan következményei lesznek!

Úgyhogy legalább ne dicsérjék a saját egészségügyi tevékenységüket, és ne hangoztassák azt, hogy itt minden szép, minden jó. Hihetetlenül nagy gondok vannak, és hihetetlenül nagy problémák lesznek ebből a későbbiek folyamán. Csak ennyit szerettem volna mondani.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)