Felszólalás adatai

Ugyan voltak az előterjesztések korábbi szakaszaiban vitáink, mi javasoltuk, hogy ne csak öt látvány-csapatsportágra vonatkozzon ez a lehetőség, hanem mondjuk, adott esetben olimpiai sportágakra vagy egy szélesebb körre mindenképpen. De javasoltunk egyébként egy másfajta egyeztetési folyamatot a bizottsággal, de egy szó mint száz, ez az egyeztetési folyamat alapvetően lezajlott, és végül is fő elemeiben egyébként sikernek is mondható, ezt mindenképpen el kell ismerni.

Ugyanakkor persze az ország közben olyan helyzetbe került, amilyenbe - mértékadó intézetek recessziót mondanak a '12-es évre, és hát egyáltalán, a költségvetés helyzete olyan, amilyen -, a válság és a kormányzás okozta gazdasági helyzet persze a másik oldalról azt mondatja velünk, hogy egészen alapvető létfenntartási gondjaik vannak az embereknek. Akkor persze elgondolkodtató az, hogy ilyen típusú célok megvalósítása érdekében társasági adót enged át tulajdonképpen az állam magáncélokra.

Ezzel együtt én sportszerető ember vagyok, ezt mindig el szoktam mondani, tehát nyilvánvalóan azt kell mondanom, hogy ezeket fontos céloknak tartom. Két irányban látom még a változtatás lehetőségét, túl azon, hogy teljesen egyetértek Veres Jánossal abban, amit elmondott, hogy önmagában az, ami most itt előttünk van, tehát ha elemezzük az egyes szakaszokat, nehéz azt mondani bármelyikre, hogy nem lehet ezt támogatni.

Az egyik irány mindenképpen az, úgy érzem, hogy az egyéni sportágak, vagy olyan csapatsportágak, amelyek kimaradtak ebből a körből, komoly konfliktusokba kerültek akár adott klubokon belül is. Erre felhívtuk a figyelmet, hogy lehet ilyen helyzet, és szerintem ez a helyzet van, ez vitathatatlan. Nem történt olyan mértékű szponzoring és állami támogatásbeli forrásátcsoportosítás az ő részükre, amely hasonló lehetőségeket eredményezett volna.

(18.40)

Ez nyilván megfontolás kérdése, valószínűleg nem az a költségvetési helyzet van most, amikor ebben most kell előrelépni, és egy szélesebb kaput nyitni. Mindenesetre én akkor is mondtam - bár számításokat erre nézve nem látunk -, hogy szerintem a töredéke nagyságrend az összes többi sportágnak lehet az igénye ebben a tekintetben. Nyilvánvalóan azok, akik egy-egy egyéni sportágban a gyereküket odajáratják, mondjuk, vállalkozó apuka, és az ő gyereke éppen úszik talán, nem hiszem, hogy azok milliárdos nagyságrendek, amelyek egy ilyen tekintetben, mondjuk, az utánpótlásedző bérét segítve odajuthatnak. Hallottunk olyanokat is, de ezeket csak a háttérben mondom, hogy természetesen például, ha vízilabda ágán van ez a lehetőség a támogatás igénybevételére, akkor bizonyos helyeken már gondok vannak azzal, hogy például az úszóknak hogyan van meg az uszodában eltölthető idejük ebben a tekintetben például, mert nyilván abba az irányba mennek az uszodabérlettel az uszodák, ahonnan lehet egyéb forrásokat igénybe venni, akár ilyen módon is.

Szóval az egyik kitörési pontot talán ebben látom, de nem biztos, hogy az a költségvetési helyzet van.

A másik pedig, amit szintén Veres János már feszegetett - és szerintem valóban tegyük az asztalra ezt a kérdést ma -, hogy azt látjuk, a támogatások volumenében, földrajzi elhelyezkedésében, mondjuk úgy, hogy sportszakmai szempontokon túli motivációk is szerepet játszathattak. Én jobb néven venném, ha ez tisztán szakmai kérdés lehetne, például régióközpontok, megyei központok alakulnának ki egyes látvány-csapatsportágakban, és mondjuk, inkább abba az irányba koncentrálnánk ezeket a lehetőségeket - akár a cégekkel kommunikálva, amelyek ebben együtt szeretnének működni -, hogy azokon a helyeken épüljenek meg ezek a sportszakmai központok, ahol eddig nem voltak, vagy nagyon rossz az infrastruktúra. Mert én úgy érzékelem, hogy ugyan tényleg egy nagyon széles kör élt a lehetőséggel, és nagyon sokan nyertek a beadott pályázatok közül, de a kisebb volumen oda került úgy általában, ahol szerintem még nagyobb támogatások is elfértek volna.

Szóval szerintem tanuljunk ebből, vagy azok, akik tudnak ebben dönteni, talán változtassanak a véleményükön; talán egy kicsit több önmegtartóztatás azoknak a részéről, akik befolyásolhatják ezeket a dolgokat, az fontos lenne. Elhangzott itt egyébként a felcsúti akadémia is, ez kapta a legnagyobb támogatási összeget. Én borsodiként azt tudom mondani, hogy nehéz ám eldönteni, hogy örüljön-e az ember annak, hogy egy borsodi gyerek odaköltözik, és ott kénytelen futballozni, mert azt gondolja, hogy talán ott a legjobbak a feltételek ma Magyarországon. Én mondjuk, jobban örülnék annak, ha Borsod megyében, Miskolcon tovább tudnánk folytatni azt az utánpótláspálya-építést, ami egyébként persze hogy elkezdődött a tao keretében, tehát az igénybevétel tekintetében a diósgyőri sportligeten (Dr. Kovács Zoltán: Miért nem kezdtétek el öt évvel ezelőtt?), és persze folytatva azokat a korábbi beruházásokat, amelyek még az előző kormány idejében is történtek. Tehát ebben földrajzilag is igazságosabbnak lehetne lenni, és azt hiszem, hogy az a javaslat, amit Veres János elmondott, az ezt szolgálja.

Az, hogy kicsit itt az 500 millióról 300 millióra csökken az előterjesztésben a kormány által, a két szakminiszter által felügyelten kiadható támogatási összeg, szerintem ez is egy jó irány talán, hiszen mindenképpen egy komolyabb felügyeletet jelent.

Tehát első pillanatban azt lehet mondani, hogy a három pontot lehet támogatni. Én arra kérem a kormánypárti képviselőket, hogy fontolják meg az egyéb érveinket, lesznek módosító javaslataink, ezek szerintem elfogadhatók is akár, és ha egy picit demokratikusabban a hátrányos helyzetű, de ugyanakkor mélyebb sportági hagyományokkal rendelkező térségeket is jobban sikerül támogatni, az szerintem mindannyiunknak sportszakmailag is jó lenne, és talán igazságosabb is.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)