Felszólalás adatai

A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről 2011 februárja és 2013 februárja közötti időszakról szóló beszámolóról és az ehhez kapcsolódó, az emberi jogi bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslatról szól az előterjesztés.

Képviselőtársaim! Szomorú azt hallani a magyar parlamentben, és talán a magyar parlamenti képviseletnek egy igen óriási nagy hibája az, hogy olyan megnyilvánulások kerülnek a magyar parlamenti ülésterembe szóhasználatban is, amelyek nagyon sokszor a nemzetközi ingerenciát is túllépik tulajdonképpen. Egy dolgot higgyenek el nekem. Én egy olyan térségben élek, ahol a német nemzetiségi és a sváb lét tulajdonképpen több évszázados. Olyan térségben élek, ahol a cigány kisebbség is nagymértékben megtalálható. Voltam egy városnak alpolgármestere, polgármestere és már negyedik ciklusban parlamenti képviselője, de emellett európai parlamenti megfigyelő képviselő is és az Európa Tanács tagja több mint tíz éven keresztül.

(18.10)

De egy dolgot higgyenek el nekem: egy országot úgy lehet lerontani, amit egy ország nem érdemel meg, egy országgal úgy lehet elbánni, annak ellenére, hogy a saját nemzetiségével évszázadok óta, évezred óta megpróbál együtt élni és úgy viselkedni, ahogy az állampolgárokhoz illik, és olyan szóhasználatot ehhez hozzárakni, ami a határon belül élőknek és benne a nemzetiségnek is az érdekeit képviseli. Ha figyelik önök is, számos olyan ország van, ahol bizonyos nemzetiségeknek a lélekszáma jóval nagyobb, mint Magyarországon, csak kevesebbszer használnak olyan jelzőket, és próbálnak, nem azt mondom, diszkriminálni, mint ahogy képviselőtársaim mondták, hanem olyan türelmetlenül fogalmazni esetekben, amit évszázadok alatt is nehéz volt megoldani.

Tehát amikor az Európai Unió elfogadta a magyar elnökség által javasolt és összeállított romastratégiát, akkor önök is látták és láthatták, hogy nem a magyarországi az egyedüli probléma, hanem minden országban fellelhetők ugyanezek a problémák. Itt mindig a közelítés kérdése az, hogyan próbálok egy problémát megoldani, képes vagyok-e türelemmel és megfelelő forrással és a türelemnek a beteljesülésével együtt abba az irányba hatni, hogy a felmerült problémákat rendszerességgel a megoldási irányba próbálom meg elmozdítani. Mert az a legrosszabb. Itt beszéltem a demográfia kérdéséről, tehát ha vannak intézkedések, azok nem így történnek, hogy csettintek egyet, és holnaptól fogva már megváltozik.

Az elmúlt időszakban úgy érzem, a magyar kormány - figyelembe véve a nemzetközi gyakorlatot is - akár a választójogi törvényében, akár a programalkotásban; és rábírva az Európai Uniót is arra, hogy ezzel a kérdéssel sokkal erőteljesebben kell foglalkozni, és talán önöknél is el kell dönteni, mert ahogy Szilágyi képviselőtársam mondta, hogy felzárkóztatás, előtte Szávay képviselőtársam meg úgy fogalmazott, hogy integrálás; na most a kettő között óriási nagy különbség van. Óriási nagy különbség van. A világban, amikor nekiálltak integrálni, akkor eltűntek az őslakosok, és eltűnt a kultúra, és eltűnt vele együtt minden. De amikor valamit fel akarok zárkóztatni, akkor ahhoz programalkotással és a lehetőségek megteremtésével lehet hozzájárulni.

Nehéz ezekben a kérdésekben fogalmazni, tehát úgy, tisztán, hogy valóban a megoldást keressük ezekben a dolgokban. Mert az elmúlt időszakban akárhány hozzászólás volt az önök részéről, nem a horvát, nem a sváb, nem a szláv, nem a tót, és lehetne sorolni tovább, hazánkban élő nemzetiségnek a kérdésével foglalkoztak, hanem 90 százalékban kimondottan a cigányság kérdésével. (Zagyva György Gyula közbeszól.)

Képviselőtársam! Nyugodjon meg! Egy parlamenti képviselőnek nyugodtnak is kell tudni lenni. Tehát nem az az ésszerű dolog, hogy nem is figyelek oda a másikra, hanem csak mondom a magamét, mert ezzel nem viszek előre semmit sem. (Zagyva György Gyula: Legalább nem keresztrejtvényt fejtek közben, mint maga.) Meg egyébként sem lehet hallani, amit mond, leülök, nyomja meg a kétpercest, és akkor mondja el, hogy mit akar mondani. Mert ennek van értelme, úgy egyébként nincsen.

Tehát azt mondom, hogy az elmúlt időszak és maga a jelentés is pontosan azokról a döntésekről szól, amelyek az elmúlt időszakban megtörténtek, és azok a törvénykezések is, amelyek tulajdonképpen hatni próbálnak a pozitív irányú megnyilvánulásokra és megnyilvánulásokhoz, hiszen rengeteg olyan területen történtek lépések, amelyek tulajdonképpen a Magyarországon élő nemzetiségeknek a helyzetét tudták javítani. Ez minden nemzetiségre vonatkozik, képviselőtársaim, nem egy kiragadottra, hanem minden nemzetiségre vonatkozik. Hisz forrásokat teremtett hozzá, iskolákat alapított, megteremtette annak a lehetőségét, hogy valóban a nemzetiség a saját nyelvével, a saját kultúrájával, a saját identitásával tudja erősíteni a hazai közösségét, és ezáltal valóban kellőképpen meg is tudjon nyilvánulni.

Én nem keverem össze a választójogi törvényt, mert a választójogi törvényt egy másik törvényben tárgyalta a magyar parlament. Nem keverem össze a bűncselekményeket, mert azt a Btk.-ban és a Ptk.-ban tárgyalta a magyar parlament. Most kimondottan a Magyarországon élő nemzetiségekről van szó, és az elmúlt két év folyamán történt lépéseknek a változásáról, negatív vagy pozitív változásairól van szó, és annak a törvénykezési hátteréről van szó.

Szeretnék tényleg mindenkit arra kérni, hogy saját magyar nemzeti önös érdekünkből próbáljuk meg úgy a parlamentben és a parlamenten kívül is azt keresni, hogyan lehet jobbá tenni a dolgokat. Tehát nem vádaskodni és nem olyan jelzőket használni a másik képviselőre, ami, ha nem ismerjük a másikat, akkor önmagában sértő is lehet. Mert én sem ismerem az ön múltját, nem tudom, hogy ehhez és eddig a kisebbségekhez hogy viszonyult, mennyit tudott rajtuk segíteni, vagy adott esetben milyen mértékben volt pozitívan cselekvő annak érdekében, hogy a magyarországi kisebbségek esetében a megítélésük, az életük, a kultúrájuk, az identitásuk, a nyelvük tudjon erősödni. Nem tudom. Tehát nem is akarom megítélni és elítélni, senkit az égadta világon. De ha minden parlamenti képviselő a saját területén megpróbálja saját maga is pozitív érzelmekkel hozzáállva segíteni a kisebbségeknek a tevékenységét, akkor egészen biztos, hogy ebben az országban sokkal kevesebb probléma adódik és adódhat is egyébként.

Tehát én röviden és nem egy nemzetiségre kívánok koncentrálni, hanem magára az előterjesztésre is; a Magyarországon élő nemzetiségekről van szó. És nem keverném össze, mert én dolgoztam annak idején Németországban, és amikor mondtak jelzőt a magyarokra, akkor nekem is ökölbe szorult a kezem, de tudomásul kellett vennem, hogy én ott Németországban vagyok, ott dolgozom, és nem istenbizony az, hogy az a helyes megoldás, ha az ember mondjuk, elragadtatja magát. De megértettem én is velük, hogy Magyarországnak van egy múltja, egy történelme, és azzal együtt egy európaisága is. Tehát nem biztos, hogy mindig fel kell venni a kesztyűt, és nem biztos, hogy az az eredményre vezető, ha esetleg nagyon hangos akarok lenni, vagy adott esetben más eszközhöz próbál nyúlni az ember. A segítőkészség, ez a legfontosabb. Mert anélkül nem fog előremozdulni ez a kérdés sem, egyébként.

Önmagában ehhez a témához nem is kívántam hozzászólni, csak az elmúlt időszaknak ez a pezsgő vitája az emberből kivált néha gondolatokat, és megpróbálja ezt megosztani a többiekkel is. Mert uraim, képviselőtársaim, én is sokat jártam a határon túlon. Nem az érdemeimet akarom elsorolni, és mit tettem és hogyan tettem, hanem az ember azért van parlamenti képviselőként itt, hogy a magyar társadalmat, a magyar nemzetet és a benne élő nemzetiséget képviselje itthon, külföldön, a nagyvilágban is.

Ez az elsődleges szempont, és ezt kell tennünk nekünk is, mindannyiunknak. (Doncsev András és dr. Józsa István tapsol.)