Felszólalás adatai

DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a Jobbik képviselőcsoportjának, hogy ezt a témát az Országgyűlés elé hozta, és ezt a nagyon fontos kérdést itt most megtárgyalhatjuk. Az idejüket a nyugdíjrendszer és a demográfiai folyamatok közötti kapcsolattal szeretném rabolni.

A helyzet az, hogy a termékenységi ráta csökken, és a várható élettartam pedig folyamatosan nő. Bizonyos előrejelzések szerint a következő néhány évtizedben 4-5 évvel meg fog nőni a lakosság várható élettartama, emiatt egy csökkenő létszámú aktív lakosságra egy növekvő létszámú időskorú lakosság jut. A problémára formálisan megoldás lehet a következő: vagy a foglalkoztatási rátát növeljük, a nyugdíjkorhatár növelése lehet még egy probléma, illetőleg egy Európán kívüli bevándorlás megoldás a problémákra. Európán belüliről nem beszélhetünk, hiszen Európa valamennyi országában csökken a lakosság. Azt hiszem, mindegyiknek beláthatók a korlátai: a foglalkoztatási ráta száz százalék fölé nem növelhető, a nyugdíjkorhatár is... - bizonyos életkor után már a munkavégző képesség igen-igen erősen csökken.

A kérdés az, hogy milyen típusú nyugdíjrendszer képes finanszírozni a jövőbeni nyugdíjakat, egyáltalán van-e ilyen rendszer. Nem akarom lelőni a poént, de szerintem nincsen. Tehát ezekre a problémákra nincs megoldás. Kétféle nyugdíjrendszer van. Amint korábban a nyugdíjrendszer megmentése kapcsán többször elhangzott a Házban, kétféle nyugdíjrendszer van, ez a bizonyos felosztó-kirovó - csúnya szóval, inkább szolidaritáson alapulónak nevezném -, illetőleg az előtakarékosságon alapuló nyugdíjrendszer.

A szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, hiszen a születések száma csökken, mint már említettem, tehát egyre kevesebb aktívra jut egyre több időskorú. Az előtakarékosságon alapuló rendszernél a várható életkor növekedésével, illetőleg a majdan vásárolandó szolgáltatások árának növekedéséből következően szintén fenntarthatatlan. Csak egy példa: ha elfogadjuk azt a számítást, miszerint a helyettesítési ráta az aktív életkor és a nyugdíjban eltöltött évek között 3:1, tehát három aktív évben lehet egy nyugdíjas évet finanszírozni, és veszünk egy 75 éves átlagéletkort - és ha 75 éves az átlagéletkor, akkor a 80 éves életkor is, hála istennek, egyre gyakoribb és elérhetőbb -, akkor 65-80 év között körülbelül 15 év nyugdíjban eltöltött évre 45 évnyi takarékosságot kellene feltételeznünk, ez azt jelenti, hogy valakinek 20 éves kortól már félre kellene tennie. Ha 90 évig él - és éljen - az illető, akkor már 10 éves korától meg kellene takarítania, ez azt jelenti, hogy a hozzám hasonló, gyereket nevelő családoknak vagy felnőtteknek már a nem gyerek taníttatására kell félretenni, hanem már a nyugdíjára. Tehát ez a része sem működik a dolognak. Az előtakarékosságon alapuló nyugdíjrendszer szintén fenntarthatatlan, mint már mondtam.

Az egyetlen megoldás a jó szociálpolitika a nyugdíjrendszer gondjaira; tehát a gyermekek számának a növelése, az eltartók számának a növelése, és ezért nagyon fontos, hogy olyan törvényeket vagy jogszabályokat hozzunk, amelyek a gyermekvállalást ösztönzik, hiszen a saját nyugdíjas éveinkről, saját nyugdíjas korunkról is szó van.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)