Felszólalás adatai

DR. HENDE CSABA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat, mint már hallottuk többször is, technikai deregulációt szolgál, vagyis semmiféle érdemi módosítást vagy hatályon kívül helyezést nem tartalmaz, ezért senkinek, sem természetes, sem jogi személynek sem a jogait, sem a kötelezettségeit nem érinti. Ezért akár érdektelennek is mondhatnánk a javaslatot, amelynek parlamenti megvitatását kizárólag formai jogi okok teszik szükségessé. Mégis figyelemre méltó, újszerű és elismerésre méltó mennyiségű szakmai munka testesül meg a javaslatban, amiért az igazságügyi tárca kitűnő szakembereit elismerés illeti.

A javaslat terjedelmileg rövidíti, kilóra tehát könnyebbé teszi a Corpus Jurist, a Hatályos Jogszabályok Gyűjteményét. Elismerem, hogy ezzel akár rengeteg papírt is meg lehetne spórolni, ha és amennyiben még ma is könyv alakban forgatná a jogászság a hatályos jogszabályokat, nem pedig elektronikus úton böngészné azokat.

Az előttem szólók már részletesen beszéltek arról, hogy a joganyag terjedelmi rövidítését a javaslat milyen módszerekkel éri el, ezért elnök úr szíves engedelmével átugornám az ismertető részeket a felszólalásomban, és ezáltal egy kis időt megtakarítunk.

Nos, miután megdicsértük az előterjesztőket az imponáló mennyiségű munkáért, tegyük fel az egyetlen helyénvaló kérdést: vajon segít-e majd ez a törvény az áthatolhatatlan jogi dzsungel áttekinthetőbbé tételében? Ezentúl könnyebb, gyorsabb lesz-e a belső ellentmondások tömegével terhelt jogrendszerben az eligazodás? A válasz sajnos egyértelműen nem. A most hatályon kívül helyezett szabályok hatályban létük alatt sem okoztak semmiféle problémát a jogalkalmazóknak szerény tapasztalataim szerint. Ezért a javaslattól e téren nem sok mindent várhatunk.

Tegyük fel a következő kérdést: vajon a joganyag irdatlan mennyisége és az abban való eligazodás nehézségei jelentik-e a legsúlyosabb bajt ma Magyarországon? Vajon a törvények betartására való hajlam és készség, a jogkövetés az állami szervek, a jogi személyek és az állampolgárok részéről nagyobb lesz-e a javaslat elfogadása után? Bizony itt is nem a válaszom. Sajnos ma, amikor a magyar állam végelgyengülésének, mondhatni, haldoklásának vagyunk szemtanúi, egyáltalán nem a jogszabályok követhetetlen bonyolultsága a fő baj, hanem az, hogy a legvilágosabb, a legegyszerűbb, a mindenféle jogi szakértelem nélkül is pontosan tudható normákat szegik meg tömegesen gyakran éppen azok, akiknek a törvény betartatása lenne a feladatuk. Mert vajon bonyolult parancs-e az, hogy nőt ötödmagunkkal nem erőszakolunk meg éjszaka az utcán, és azután mintegy ráadásként nem vesszük el a 20 ezer forintját is? Avagy a Corpus Juris nem mondja ki elég egyértelműen, vitathatatlanul azt, hogy először is nem csempészünk bandákba verődve cigarettát, de ha mégis erre vetemednénk, akkor is őrizkedjünk attól, hogy a rivális bandával keletkezett elszámolási vitát úgy akarjuk rendezni, hogy túszul ejtjük amazok egy tagját, és váltságdíjat követelünk érte? Vajon ne tudná a hatályos jogból bárki kihámozni, hogy nem szabad autókat megállítani az autópályán és a sofőrt kifosztani, elvéve szállítmányát és pénzét is? Avagy nem volna bárkinek világos az, hogy egy bankrablás helyszínelőjeként nem szabad belenyúlni a kasszába? Hazánk szomorú állapotának a fő oka valójában az az érték- és normavesztett magatartás, amely a társadalom szinte egészét átjárja, és mint mindig, most a fejétől illatos a hal.

Tisztelt Ház! Mifelénk Vas megyében azt mondják az indifferens, a lényeges kérdéseket előre nem vivő dolgokra, hogy ártani nem használ. Ez a javaslat is ilyennek tűnik számunkra. Ez akár arra is elegendő ok lehetne, hogy megszavazzuk. Annak, hogy ezt mégsem tesszük, és a végszavazásnál tartózkodni fogunk, megvan a maga oka. A javaslat 1989. október 23-át teszi meg a jogrendszer cezúrájának. Azt mondja, hogy ami ez előtt született, az a diktatúra része, ami ez után, azt pedig jogállaminak tekinthetjük. Ez súlyos tévedés. A rendszerváltozás szimbolikus időpontjának kijelölni e napot történetileg sem indokolt. Sokkal inkább a szabad választások útján megalakult '90-es parlament első ülését tekinthetnénk demokratikus fordulópontnak, a népszuverenitás helyreállítása időpontjának. A két időpont között, de azt követően is számos olyan hiba, mulasztás és bűn követődött el, amelyek jórészt a törvényhozáshoz és az általa ellenőrzött vagy ellenőrizni elmulasztott végrehajtó hatalomhoz köthetőek, és amelyek együttes következménye mindaz, amit ma népünk megélni kénytelen.

Tisztelt Ház! 1989 októberében még azt hittük, hogy a demokratikus fordulat, a nyugati orientáció, az európai és transzatlanti integrációra való törekvés, a piacgazdaságra való áttérés belátható időn belül megszabadít minket a szocializmus csődtömegétől. Adósságainkat elfelejtjük, és 10-15 éves távlatban legalábbis megközelítjük a nyugat-európai életszínvonalat, jólétben, szabadságban, demokráciában, a határon túli testvéreinkkel szoros egységben fogunk élni. Ne tagadjuk, mindnyájan ezt reméltük. Ehelyett mit kapott a magyarság?

A magyar emberek egészségi állapota tragikus, a mutatók a legtöbb területen Európa sereghajtójává tesznek minket, és a múlt század elejének felelnek meg. Különösen tragikus a férfiak 40-60 éves kor közötti halálozási mutatója. A most folyó úgynevezett egészségügyi reform semmilyen javulással nem kecsegtet e téren, sőt ellenkezőleg. Államunk adóssága ahelyett, hogy eltűnt volna, megtöbbszöröződött, s mára meghaladja a 14 ezer milliárd forintot. A romlás az elmúlt öt évben különösen fölgyorsult. Sajátos világcsúcs, hogy mindeközben a magyar állam vagyona, mindnyájunk közös tulajdona a privatizáció fedőnevű művelet során gyakorlatilag eltűnt. Életszínvonalunk ma jóval messzebb van az osztrákokétól, mint volt 1989-ben. Miközben ők ütemesen emelni tudták életszínvonalukat, a miénk a '89-es szint alá esett. A valahai éltanulóból Európa sereghajtójává váltunk az elmúlt években.

Szabadságról, demokráciáról aligha beszélhetünk egy olyan országban, ahol a média döntő része a volt pártállami elit és körei kezében maradhatott, ahol alapvető szabadságjogokat maszkos és viperás, azonosító nélküli rohamrendőrök taposnak sárba. Milyen demokrácia, milyen jogállam az, ahol a mi pénzünkből tartott ombudsman mindezt elhallgatja, mellébeszél és mindezt szépítgeti, aztán hipp-hopp igazságügy-miniszter lesz a független jogőrből?

A nemzet határokon átívelő egysége 2004. december 5. és az azt megelőző minősíthetetlen kormányoldali kampány óta távolabb van, mint Trianon óta bármikor. Milyen jogállam az, ahol egy állami szerv, jelesül az Országos Választási Bizottság sorozatosan fittyet hány a föléje rendelt Alkotmánybíróság világos és egyértelmű döntéseinek, és zugügyvédeket megszégyenítő módon szlalomozik a joghézagok között? Arra legyünk talán büszkék, ahogyan a törvény előtti egyenlőség, azaz hogy egyenlőtlenség érvényesül hazánkban? A kis tolvajok megkapják a magukét, de a milliárdos bűnelkövetők sora úszta meg ejnye-bejnyével vagy hasonlóan súlytalan büntetéssel a bűncselekményeit? Miféle jogállam az, ahol büntetlenül, sőt jogszerűen meg lehet gazdagodni az állammal kötött, a közösségre nézve nyilvánvalóan hátrányos ügyletek sorával? Ahol úgy lehet állami tulajdonú ingatlant venni részletre, hogy az eladó rögtön vissza is bérli az ingatlant annyiért, amennyi a vételárrészlet lenne. Így aztán a Balaton-parti nyaraló tíz év múlva ingyen lesz a vevőé.

S mit mondjunk egy olyan országról, egy olyan jogrendszerről, egy olyan politikai rendszerről, ahol az ilyen figurákból miniszterelnök lehet? Mondjuk azt, hogy ez egy jogállam, és ünnepeljük, véssük kőbe, tegyük a jogszerűség alfájává annak a politikai rendszernek a szimbolikus születésnapját, amely mindezt lehetővé tette? Hát nem! 1989. október 23-a lehetett volna valódi cezúra, a demokratikus fordulat napja. Ehhez az kellett volna, hogy a bukott rendszert eszméivel és azok örököseivel együtt söpörje el a magyar nép. A tisztító vihar elmaradt, és lett belőle ez a nyúlós, ragadós, gusztustalan világ. A mi hibánk is, hogy mindezt eltűrtük, naivan hagytuk magunkat sokszor megvezetni. Így szerezhették meg a diktatúra urai politikai hatalmuk helyébe a gazdaság feletti uralmat, s majd arra támaszkodva szerezhették vissza a politikai hatalmat is. Ez azonban nem ok arra, hogy ostobán megint tapsikoljunk az elcsalt, elhazudott rendszerváltoztatás megünnepléséhez. Ezért nem fogja a Fidesz-frakció megszavazni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm figyelmüket.

(1.20)