Felszólalás adatai

DR. BÁNK ATTILA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ha az ember a most tárgyalandó 5061-es előterjesztést kézbe veszi, az első közvetlen benyomása az, hogy ez egy hatalmas munka, több mint 300 szakasz; az általános indokolással együtt közel 400 oldalas anyagot kaptunk kézhez, ami a büntetőeljárási törvény módosításáról szól, és azt gondolom, hogy talán a három-négy hete folyó vitában először hadd köszönjem meg ezt a hatalmas munkát az előterjesztő minisztériumnak és apparátusának ugyanúgy, mint azoknak, akik részt vettek ennek a szakmai munkának az előkészítésében.

A második kérdés, ami természetesen abban a pillanatban felvetődik ezzel kapcsolatosan, és amelyet itt hallottunk, különösen ellenzéki hozzászólók által megfogalmazva, hogy szükség volt-e erre a hatalmas munkára, egyáltalán szükség volt-e ennek a törvénytervezetnek a benyújtására. Erre az a válasz, az a természetszerű válasz, megismerve a törvényjavaslatban foglaltakat, hogy természetesen igen.

Úgy gondolom és egyetértek vele, hogy a törvényjavaslat időszerű volt, szükségszerű volt, és úgy gondolom, hogy a szakma és a mai kormánypártok mellett remélhetőleg az ellenzék igen tisztelt képviselői is belátják, hogy a korábbi, 1998. évi XIX. törvény, a büntetőeljárási reform abban a formában, ahogy akkor elfogadásra került, bevezethetetlen; és hogy még ennél is kicsit határozottabb kifejezést használjak: alkalmatlan volt erre. Így hát a törvény megalkotása és benyújtása időszerű volt, és azt kell mondanom, hogy a legutolsó pillanatban történt az eseményekhez képest, hiszen meg kellett akadályozni abban a formában a bevezetését, ahogyan azt az 1998. évi XIX. törvény tette.

Tisztelt Képviselőtársaim! A büntető igazságszolgáltatásnak, amelynek legfontosabb szabályait a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény tartalmazza, kényesen kiegyensúlyozottnak kell lennie. Az egyik oldalról az állam büntetőjogi igényét, tehát a bűncselekmények minél jobb és minél gyorsabb felderíthetőségét is segítenie kell, a másik oldalról viszont - és legalább ilyen fontos szempont - nem szabad elfeledkezni a jogállamiság talán legfontosabb biztosítékát jelentő, az egyént védő garanciális szabályokról. Ez a törvény tulajdonképpen ennek megfelel.

Az előző törvény, tehát az 1998-as törvény tárgyalási vitájában - amelyben volt szerencsém személyesen is részt venni, több mint négy éve - megdöbbentő válaszokat kaptunk, kaptam én magam is az azzal kapcsolatos felvetésünkre, hogy az a törvény, amelyet most módosít a jelenlegi, túl bonyolult, jelentős intézményei pedig teljesen idegenek a magyar és a kontinentális jog hagyományaitól, és ráadásul az akkor ott bevezetni szándékozott új intézményeket eleve úgy szabályozta a törvénytervezet, hogy - mint azt azóta egyébként a gyakorlat is bebizonyította - alig alkalmazhatóak voltak.

Régi vita tárgya, és itt Gyimesi képviselőtársam is említette, hogy kinek készül egy törvény. Minden tiszteletem, minden tiszteltünk a szakma legszűkebb tudós köreinek, de a törvény a teljes lakosságot, a társadalmat kell hogy szolgálja; érthetőnek kell lennie, de főleg végrehajthatónak, méghozzá a jogalkalmazás legalacsonyabb szintjén működők számára is érthetőnek és alkalmazhatónak kell lennie. Az előző törvény, amelyet a jelenlegi módosítás megváltoztat, éppen ebben hibázott nagyot, hogy a szakma nem fogadta el, és alkalmazhatóságával folyamatosan gondok jelentkeztek, gondokat jeleztek.

(14.50)

Az előző törvénynek tehát a bonyolultságán túl éppen az volt a legfontosabb hibája szerintem, hogy magára nézve, a szakma képviselői számára volt alkalmazhatatlan, és ebből a szempontból a most tárgyalandó törvénytervezet jelentős változásokat hoz.

Összegzésre került már ellenzéki, de kormánypárti képviselők részéről is az előttem szólók által, hogy tulajdonképpen miről is szól tulajdonképpen a törvénytervezet; valóban három csoportra oszlik az én meglátásom szerint is. A törvénytervezet egyik csoportja az, amely arról rendelkezik, hogy az 1998 márciusi elfogadásától kezdődően a hatálybalépésig majdnem öt év telik el. Ezen idő alatt több olyan törvény született, amelyeket a hatályos büntetőeljárási törvénybe kell belefoglalni, kodifikálni, tehát szükséges átvezetni egy egységes szerkezetben. Erről szól a törvény egyik része.

A módosítások másik része a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának korábbi állásfoglalásait emeli törvényi szintre.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a módosításoknak ez a köre egy újfajta modern jogászi gondolkozásmódot villant fel, hiszen így a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának korábbi állásfoglalásai kodifikációra kerülnek.

A harmadik csoport a törvény alapkoncepcióját - vélhetően erről lesz a legnagyobb vita - és egyes meghatározó jogintézményeit érinti, így a bírósági tárgyaláson a felek általi kihallgatásos rendszert is többek között, amelyet eddig valamennyi hozzászóló képviselőtársam említett.

Azt gondolom, hogy itt álljunk meg egy pillanatra, hölgyeim és uraim, mert hiszen a szabályozásnak ez a része, amely a most tárgyalandó törvényjavaslatban van, azt mutatja számomra, hogy hazánkban ma még nem dőlt el az a vita, hogy teljesen maradjon-e a több évtizedes megszokott eljárási rendszer, vagy térjünk át valamilyen más, kimondva-kimondatlanul az angolszász rendszerben megszokott elvekre és eljárási módokra.

Álláspontunk szerint a jelen törvényjavaslat és főleg annak általános indoklása elsődlegesen összességében szerencsésen nyúl ehhez a kérdéshez, a fokozatosságot, a fontolva haladást próbálja elfogadtatni, hiszen az nem egy helyes álláspont, hogy egy ilyen kérdéskörben, amely valamilyen módon - sértettként, tanúként, netalántán terheltként - mindenkit érinthetne, néhány évenként teljesen új és egyébként egymással homlokegyenest ellenkező szabályok kerüljenek bevezetésre.

Az általános vitában nem szokás és nem illik megjegyzéseket tenni a törvény egyes szakaszaival kapcsolatosan, azonban az elmúlt húsz év büntetőjogi praxisa és a két ciklusban töltött törvényhozói munka, úgy gondolom, feljogosít engem arra, hogy néhány - teljesen a törvényhez kapcsolódó - észrevételt tegyek.

Megértem, és azt gondolom, hogy ma mindenki megérti, hogy nem vonhatjuk ki magunkat a terrorcselekmények, a szervezett bűnözés felháborító megjelenési formáinak hatása alól, de persze mindenkinek tudnia kell azt is, hogy Magyarországon a polgárokat érintő ügyek alig mérhető részét képezik ezek a cselekmények, és a polgárok döntő többségét a mondhatni hagyományos, több évszázada jelen lévő bűncselekmények - lopás, rablás s a többi - érintik személyükben. Ugyanakkor tudom azt, hogy nem lehet kivonni magunkat ezen elítélendő cselekmények hatása alól, és természetes is. (Zaj a karzaton.) Megvárjam, míg befejezik, elnök asszony?

ELNÖK: Kérem szépen, hogy halkabban beszéljenek, mert zavarja az előadót. Köszönöm. Folytassa, képviselő úr!

DR. BÁNK ATTILA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Ezek miatt természetes, hogy szabályozni kell a szervezett bűnözéssel kapcsolatos fellépés eszközeit, ez azonban semmikor sem mehet a legfontosabb jogállami garanciák rovására.

A különösen védett tanú jogintézményével egyetértek. De a törvényben és a Btk.-ban is talán szabályozni lehetne, vagy célszerűbb volna szabályozni azt, hogy a tárgyalást vezető bíró és esetleg a bíróság más hivatásos bírói tisztségében lévő tagjai megismerhessék a különösen védett tanú kilétét, a védelemnek pedig biztosítani kellene azt a jogot, meggyőződésem szerint, hogy megismerhesse azt a tényt, hogy a különösen védett tanúval a hatóság kötött-e vádalkut.

A javaslatok sorában szerintem valószínűleg tévedésből került bele a 80. § és az ahhoz kapcsolódó rendelkezések. Ezek meggyőződésem szerint nagymértékben korlátozzák az ügyvédek munkáját, nagyon szélsőséges esetben a védekezéshez való jogot is esetleg korlátozhatják.

Miről van itt szó? Arról van szó, hogy meggyőződésem szerint a hatóság nem korlátozhatja egy feltételezés alapján a terhelt és a védő kapcsolatát oly módon, hogy ellenőrzés mellett beszélhet vele, illetőleg a kapcsolattartás különböző módjait megszigorítja, mind megnehezíti.

Tudjuk azt - én ezzel tökéletesen tisztában vagyok -, hogy a hatóság több alkalommal feltételezi, feltételezheti egyáltalán, hogy az ügyvéd - akár tisztségével visszaélve - bűncselekményt követ el. Álláspontom szerint azonban azért nem szükséges külön e törvényben és ebben a formában ezt szabályozni, mert ha valóban ez a feltételezés megállja a helyét, úgy az egy külön bűncselekménynek minősül, és most jelenleg a megfelelő szabályok szerint el lehet járni vele szemben. Ha viszont ebben a 80. §-ban módosítás nélkül benne marad, azt gondolom, hogy egy-egy magáról megfeledkezett védő miatt a többi gyanúsított jogait is indokolatlanul korlátozzuk.

Fontos új szabályokat vezet be a javaslat, amelyek az előzőekkel ellentétben a jogállamiság tiszteletben tartása mellett is segítik a bűnfelderítési munkát. Ilyen elsősorban a tanúvédelem létrehozása és megerősítése. Én magam külön üdvözlöm a technikai eszközök bevezetését és alkalmazását a bírósági tárgyalásokon, mint ahogy erről államtitkár úr beszélt.

Kiemelve még egy gondolatot, egyetértek a pótmagánvád intézményének bevezetésével is, amely egyébként szintén nem idegen a kontinentális hagyományoktól, mint ahogy itt az előbb tévesen hallottuk.

A törvényjavaslat összességében a lehetőségek, a hagyományok és a megújulási igény között igyekszik harmóniát teremteni, ezért az előbb említett két paragrafus kivételével elfogadásra ajánlom.

Végezetül: valamennyi joggal foglalkozó - és ma már csak, úgy látom, ilyen képviselőtársak ülnek a teremben - tudja, hogy a legjobb jogszolgáltatás az igazságos, de főleg gyors jogszolgáltatás. Húszéves büntetőjogi praxis és második ciklusban való képviselőségem mellett régóta várok egy olyan törvényhelyre, amely szerint a lefolytatott ügyészségi, nyomozati eljárások során, a benyújtott vádiratot követően a bírónak kötelessége legyen az ügyet kitűzni három napon belül a védő és az ügyész közös kérelmére, és ha arra az egy kérdésre igennel felel a vádlott, hogy a benyújtott vádiratban lévővel egyetért, és bűnösnek érzi magát, nyolc napon belül meg kelljen hozni az ítéletet, minden további eljárási cselekmény lefolytatása nélkül.

Nem tudom, hogy találkozom-e vele még a képviselőségem során, vélhetően a praxis során előbb-utóbb elérjük, hiszen ezzel nem csorbulnak a garanciális jogok, de jelentősen felgyorsul a gyors és szakszerű igazságszolgáltatás.

Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)