Felszólalás adatai

DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem ehhez kívánok hozzászólni, mert úgy gondolom, ennek nincsen értelme, méltatlan ez a Házhoz; én a törvényhez. Tényleg az a helyzet, hogy nehéz általános vitát folytatni erről a sok kis apró kérdésről rendelkező törvényjavaslatról. Arról pedig, hogy a Széchenyi István Főiskola egyetem legyen, elmondották már többen érthetően, ékesszólóan és érintve mindazt, amit érdemes.

Amit hozzá lehet tenni, az talán az, hogy úgy gondolom, mégis érdemes volt jó két évvel ezelőtt ezt a bizonyos törvényi paragrafust belevenni ebbe a lényeges döntéseket tartalmazó törvényjavaslatba. Nem egy főiskolát vettünk mi oda bele! Nem úgy történt az, hogy beletettük egy nagy kosárba a létező harminc vagy negyven magyar főiskola nevét tartalmazó golyót, és kihúztunk egyet, hogy na, egyet beteszünk, hátha az valamit majd csinál, és akkor esetleg egyetem lesz.

A győri Széchenyi István Főiskola látszott akkor is a magyar főiskolai spektrumból arra potens jelöltnek, hogy belőle megfelelő teljesítménnyel, megfelelő kritériumok elérésével egyetem legyen két éven belül. Azt mondtam akkor - most, az oktatási bizottsági vitában is -, hogy ez egy picike felsőoktatás-fejlesztési törvény volt, nemcsak egy szabályozási sorozat, hanem valakinek, valaminek azt mondtuk, hogy ha ezt megteszed, így fejlődsz, akkor az leszel, amit indokoltnak látsz, és mi is látunk. Ez következett most be. Úgy tűnik azért, összességében valamennyiünk örömére.

Ami a törvény többi részét illeti: ha mégis általános jelleggel próbálom itt jellemezni, akkor azt mondanám, hogy követő és nem serkentő törvény. Ezt, ha nem tetszenek haragudni, idegen szóra is lefordítom, ez reaktív jellegű és nem proaktív jellegű törvény. Ezt én nem elítélőleg mondom, az élet hozta ezeket az igényeket, hogy ilyen és ilyen pontokban szükséges a pontosítás vagy kiegészítés, és ezt a törvény most ilyen értelemben követi, csúnya szóval lereagálja, úgyhogy maradjunk a magyar változatnál, ha már egyébként úgyis tárgyalunk a magyar nyelv védelméről vagy alkalmazásáról szóló törvényről más alkalommal.

Ami az egyes pontokat illeti: én csak háromhoz vagy négyhez fűznék mégis megjegyzést, hiszen így általánosságban többet nem igazán lehet mondani. Az 1. §-ban ennek az adományozói körnek a kibővítése - amiről már Révész Máriusz képviselőtársunk is szólt - a magánadományozókkal. A lelki szemeim előtt miért ne képzeljem el, hogy jön még egyszer Soros György vagy jön egy másik Soros György, s azt mondja a magyar felsőoktatásnak, hogy ha már a világbanki 250 millió dollár nem kellett, akkor itt van 250 millió dollár, éljetek belőle, hasznosítsátok? Nem hiszem, hogy most, a holnapi napon ez bekövetkezik, de a lehetőség, ha valakinek csak 2,5 millió forintja van - menjek lentebb sok nagyságrenddel ebben az vízióban -, és doktori ösztöndíjat akar létesíteni, miért ne tehesse meg, akár a nevére szólóan is? Ha az európai joggyakorlatot diplomák ügyében honosítjuk, talán Európában kevésbé, de Amerikában teljesen általános gyakorlat, hogy névről, az adományozó nevéről elnevezett ösztöndíjak, professzorságok vannak; Horváth képviselőtársam bizonyára sokat tudna erről beszélni. Adjuk meg ezt a lehetőséget, ne kelljen ezt, a mondjuk, alapítványon keresztüli, kissé bonyolult technikát alkalmazni!

Amit én a 2. és a 3. §-ban szereplő kérdéskörrel kapcsolatban még indokoltnak látok - és ezt javaslat formájában meg is fogalmaztam - bevenni a törvénytervezetbe vagy módosító javaslatba, az az abszolutóriumnak a kérdésköre. Az abszolutórium nem szerepel a magyar jogrendben, miközben az összes magyar egyetemi és főiskolai hallgató bizonyítványában vagy indexében, ha úgy tetszik, leckekönyvében ott van egy oldal, ami arról szól, hogy befejezte, megtette mindazokat a kötelezettségeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a záróvizsgára, tehát az oklevél megszerzéséhez szükséges végső stádiumba jusson. Érdemes volna ezt a abszolutóriumot - mert sok mindent rendezhetne az ösztöndíj, a hallgatói jogviszony kérdésében - pontosítani, tehát bevezetni. Azt gondolom, hogy ez a hallgatóság érdekében és az egész rendszer tisztánlátása és rendezettsége érdekében tehető meg.

Az 5. §-ban szereplő törvényességi felügyelet kérdésköre most azzal bővül igazából, hogy a miniszter megkapja azt a felhatalmazást, hogy rendeletet alkosson erről. Ezzel kapcsolatban az a hiányérzet van bennem, bennünk, hogy igazából a következményekről a törvényjavaslat most sem szól. Elindít egy eljárást, amit valamilyen formában le kell folytatni, mindenki tájékoztatja a másikat, de igazából következmények itt nincsenek. Én úgy gondolom, helye volna annak, hogy a törvény is mondja ki, hogy igenis egy ilyen törvényességi felügyeleti eljárásnak lehetnek érdemi következményei, akár szankció jellegű következményei is, mert itt most ez valahogy nagyon hiányzik, és ami nincs a törvényben, az nem ugyanaz, mint ha benne van a törvényben.

Végül azt a megjegyzést tenném még, hogy a nyelvvizsga-bizonyítvány külön szerepeltetése a képesítési követelményektől, nem abba belefoglalva, valahogy az egész képesítési követelmény komplex és összetett, de egységet sugalló és majdnem megvalósító koncepcióját sérti, abba nem fér bele. Ha mindenről leírjuk részletezve, hogy milyen szakmai és milyen egyéb gyakorlati és más jellegű követelményeket kell a hallgatónak ahhoz teljesíteni, hogy a képesítését megkaphassa, akkor ebbe az idegen nyelvi követelmény is beletartozik. Tehát nem látom ezt indokoltnak. Ne kelljen bárkinek is a képesítési követelmények mellett még máshol is utánanézi, hogy vajon mi is az, ami még teljesítendő! Ha másutt talál egyet, akkor utána elkezd tovább gondolkodni, hogy hátha még más is van valahol. Ez nem jó rendszer. Úgy gondolom, az a rendszer a jó, amelyik egy helyen, ott, ahol ennek helye van, kompaktul rendezi ezt az egész kérdéskört.

Ezzel együtt azt gondolom, hogy ezek az életet követő módosító javaslatok megérettek arra, hogy támogassuk őket, és ilyen értelmű döntést hozzunk.

Köszönöm szépen.