Felszólalás adatai

DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a hozzászólás lehetőségét. A Magyar Igazság és Élet Pártja frakciója egyhangúan támogatja ezt az igen fontos és időszerű törvényjavaslatot, és tulajdonképpen nagyobb ellentmondás vagy konfliktus közöttünk nincsen.

Mégis azonban szeretném néhány dologra felhívni a figyelmet. Az első, amit a törvény kiemel a részletes indoklásban is, hogy gyakorlatilag ezzel mind az alap- vagy középfokú oktatás és a felsőfokú oktatás felértékelődik. Önmagában nem szívesen használom ezt a kifejezést, elsősorban a felsőoktatásról fogok beszélni, hiszen ebben dolgozom elég régóta. Abból a szempontból talán lényeges, hogy nemzetközileg elismerik, könnyebbé válik vagy automatikusan elismerést nyernek a hazai középiskolai bizonyítványok például vagy a felsőoktatás oklevelei és diplomái, de azért látni kell, hogy magának a magyar felsőoktatásnak a színvonala igen magas, még annak ellenére is, hogy nagyon sok kár érte.

Ebből a szempontból nem szükséges az a fajta felértékelődés, amit esetleg e szó mögé gondolnak, mert az európai átlagot messze eléri, sőt egyes területeken - gondolok itt a fizikára, ezt a miniszter úr jobban ismeri, vagy a természettudományos képzésre vagy az informatikára vagy az orvostudományra, de hadd mondjam még a közgazdaság-tudománynak bizonyos területeit is - ez Európa-szerte elismert, és viszonylag könnyen el is fogadják. Korábban ez kétoldalú egyezmények keretében ment. Nem volt gondjuk végül is az itteni diplomásoknak elhelyezkedni, inkább az volt a gond, hogy ez az agyelszívás olyan erősen károsította a magyar szakembergárdát, hogy nagyon sokan elhagyták az országot. Tessék megnézni az Akadémia tudományos kutatóintézeteit: a természettudománynál 40 százalékuk elment, elhagyta az országot.

Tehát nem igazán ez a gond. Ma is például a Budapesti Műszaki Egyetem informatikai szakán olyan oklevelet kapnak a hallgatók, amely angol nyelvű, master fokozatú, nemzetközileg elfogadott. Bárhová mennek a világon, azonnal honosítják, azonnal állást kínálnak számukra. Hasonlóképpen történik az orvosok esetében is. Tehát igazán nem ez a nagy megújítás, egy ilyen felértékelődés, hanem kétségtelenül az - ahogy Horn Gábor is említette -, hogy egy nagy oktatási rendszerbe be tud illeszkedni, és az átjárás könnyítését teszi lehetővé a magyar hallgatók és fiatalok számára, és ez kétségtelenül előrelépés. Jómagam az EU-val igen kritikus vagyok több vonatkozásban is, de talán ez az a terület, ahol nagyon jól együtt lehet működni. Ebből a szempontból tartom ezt rendkívül fontosnak.

Két kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, bár tudom, hogy ebből a témából sokan nemigen készültek úgy, hogy komolyabban hozzászóljanak, mert elfogadják, és akkor mehet tovább a mai napirend, de én kiemeltem két kérdést, amit nagyon fontosnak tartok.

Az egyik az, hogy amikor a felsőoktatásban a főiskolákat, egyetemeket minősítjük, és az ottani diplomákat, okleveleket elfogadásra honosítjuk, akkor itt nagyon alaposan meg kell nézni, hogy milyen főiskoláról és milyen egyetemről van szó. Más az értelmezése ezeknek a felsőoktatási intézményeknek. Más egy magánfőiskola, esetleg egy magánegyetem, mint egy államilag akkreditált egyetem, vagy akár államilag akkreditált olyan egyetem, amelynek vannak esetleg magán-főiskolai kiágazásai is. Más az értelmezése.

Amit Magyarországon főiskolaként fogadunk el, azt például Németországban Fachhochschule címén egy felsőfokú szakmai iskolának ismerik el. Tehát itt azért jelentős különbségek vannak. Ha a magyarországi főiskolai diploma - amíg ennek az alapjait nem tisztázzuk - mint főiskolai diploma kerül ki akármelyik nyugat-európai országba, mondjuk, Németországba, akkor ott nem biztos, hogy ezt el fogják ismerni, mert a jelenlegi rendszerben más annak az értelmezése. Tehát nyilvánvaló, hogy különböző rendeletekben nagyon fontos ezt tisztázni.

Vagy hadd emeljek ki például egy magánfőiskolának nevezett svájci intézményt, amely gyakorlatilag, amikor kiadja az oklevelet, és itt honosításra benyújtják, ez valójában nem más, mint egy postsecondary képzésnek megfelelő szint. Tehát nincs tisztázva, mi az egyenértékűség, milyen intézmények oklevelei egyenértékűsíthetők.

A másik dolog a tudományos fokozatokra vonatkozik, itt óriási eltérések vannak. Hiszen ma már a PhD-ket elismerik nemzetközileg is, ezt angol nyelven is megkapják, ekörül nagy vita van, de azért van a tudományok doktora, az MTA doktora fokozat, a DSc fokozat, magam is több mint tíz évet dolgoztam e fokozatért. Ennek a honosítása hogyan történik? Ez tisztázatlan, erre vonatkozóan a törvény nem is tér ki.

(21.50)

Tehát nyilvánvaló, hogy a rendeletekben majd ezt is a helyére kell tenni, mert én nem hiszem, hogy mindazon nagydoktorok, vagy MTA-doktorok, akik komoly munkával szerezték meg, és nem kapták ezt a fokozatot, egyetértenének azzal, hogy az ő külföldi elismerésük olyan szintű legyen, hogy ne fogadják el a DSc-t, vagy esetleg azt mondják, hogy ez alacsonyabb szintre degradálódik, vagy egyáltalán nem ismerik el ennek a jogosítványát. Tehát ez kiemelkedően fontos.

A másik terület, amit fel szeretnék hozni, hogy az oklevél vagy diploma honosítása önmagában így kevés, ha nem rendeljük mögé a tananyagokat, ha nem rendeljük mögé azt, hogy gyakorlatilag mit fed le az a diploma. Tehát akkor tudnám elfogadni ezt mint dékán is, hiszen az ember többször szembesül ezekkel a kérdésekkel, ha tudnám, mit tanult, mit fed le az oklevele. Tehát be kell mutatnia természetesen a bizonyítványt, a curriculumot, be kell mutatnia, hogy miből tanult, miből készült fel, miből vizsgázott; és amennyiben nem tartom egyenértékűnek, akkor lehet, hogy törvény később kötelez rá - persze nem én, hanem egy bizottság dönti ezt el -, de akkor is elő kell írni különbözeti vizsgák letételét, mert így nem azonos, nem egyenértékű az a külföldi oklevél, amelyet itt, Magyarországon kívánnak honosítani.

Vagyis ez azt jelenti, hogy amikor itt harmonizációról beszélünk, akkor nemcsak a diplomák vagy oklevelek harmonizációját kell kiemelni, hanem a mögé helyezett tudásanyagot és a mögé helyezett tananyagot is oda kell tenni, különben rendkívül torz képet kapunk. Én elég jól ismerem a nyugat-európai gyakorlatot. Bizony nem lesz az a német, angol vagy dán egyetem, amely, törvény ide vagy törvény oda, honosítani fogja ezt minden egyéb követelmény nélkül, viszont Magyarországon sem fogják majd - az egyetemi autonómiára gondolok - elfogadni azokat a diplomákat, amelyek mögé nem tudnak megfelelő tudásanyagot helyezni. Ennek kapcsán rendkívül eltérőek azok az oklevelek, amelyek ma Európában mozognak.

Itt még három dolgot szeretnék kiemelni a törvényből, az egyik az átjelentkezés kérdése. A miniszter úr erre külön kitért; elfogadható, hogy itt különböző ágazati szempontokat kell érvényesíteni, de átjelentkezést nem tudok elképzelni például különbözeti vizsgák letétele nélkül. Tehát nincs olyan két curriculum, amely teljesen egyforma lenne.

Úgyszintén nem tudom elfogadni a 7. oldalon azt a kitételt, hogy a külföldi oklevél elismerhető, ha megállapítható - c) pontként - a végzettségi szintek azonossága. Mit értünk a végzettségi szintek azonossága alatt? Az oklevél erre vonatkozóan nem ad eligazítást - persze egy orvos esetében ad -; vannak olyan területek, amelyeknél nem egyértelműen ad eligazítást. Mondjuk, egy műszaki menedzser - ez a kedvenc területem, és ilyen nemzetközileg is van -, azt mondja, hogy ő közgazdász - ez így nem igaz. Ezt támogatja a másik rendelet, amelyik kimondja, hogy aki honosíttatja az oklevelét, az gyakorlatilag elmondhatja, hogy ő mire szeretné honosítani - ez is benne van az I. fejezet 2. § (4) bekezdésében. Ez így önmagában nem fogadható el, és nem is hiszem, hogy valaki ezt elfogadja, mert akkor fennáll az a helyzet, hogy bizonyos oklevelek mögé ő olyan honosítást kíván, ami nem felel meg a mi oktatási rendünkben az általa honosítani kívánt oklevélnek. Ezért továbbra is rendkívül fontos az, hogy az oklevelek mögötti tudásanyag összehasonlítására vonatkozóan is egyfajta egyenértékűséget vagy összehasonlíthatóságot meg tudjunk állapítani, mert különben igen eklektikus, szanaszét szóródó és nagyon rossz lesz ez a fajta honosítás.

Végül egy dolgot szeretnék még kiemelni. A miniszter úr említette, hogy nagyon jó ezeknek az okleveleknek és bizonyítványoknak az elismerése, honosítása, mert ezzel gyakorlatilag a munkaerő áramlását tudjuk serkenteni. Ez illúzió, és ebből ki szeretném ábrándítani, mert az kétségtelenül jó, ha valaki közgazdásznak vagy orvosnak tanult, és elmegy Norvégiába, ott most éppen keresik az orvosokat, és orvosként elhelyezkedik - ott nem várják meg ezt a honosítást, anélkül is elhelyezkedhet a szakmájában. Viszont ha idejön majd valaki, mondjuk, a yorki egyetemen, vagy Manchesterben vagy az Oxfordon végzett, és itt nekünk vagy a hallgatóinknak, vagy a gazdaságnak fogja a tudását átadni, ez a munkaerőmozgás azért nem így működik; ezek mögött meghatározott meghívás van, ez nem szabad mozgású munkapiac Nyugat-Európában, nem beszélve arról, hogy rendkívül sok féket építenek be. Itt a német hétéves moratóriumra gondolok például; olyannyira, hogy ma már Németországban közölték, és nem olyan régen ezt egy cikk is összefoglalta, hogy kétévente felülvizsgálják, mennyire tesznek például Magyarországon eleget azoknak a követelményeknek, hogy esetleg hét év után a munkaerő szabad áramlása előtt az akadályokat fel tudják oldani.

Természetesen ez fordítva is igaz. Tehát itt elsősorban a multinacionális cégek fogadják be ezt a munkaerő-mennyiséget, de azért a szakképzett, magasan kvalifikált munkaerő, amennyiben megfelelő jövedelmezőséget biztosítani tudnak az adott országban és itt, Magyarországon is, akkor nem fog nagyon erőteljesen rákapcsolódni erre a várt migrációs folyamatra; és ez nem is lenne szerencsés véleményem szerint, vagy legalábbis hosszú távon nem szerencsés, ha elhagyja ezt az országot.

Köszönöm szépen.