Felszólalás adatai

BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársak! Engedjék meg, hogy mielőtt a tárgyra térnék, igen röviden néhány szót szóljak erről az előző, szűk körben kissé szokatlan afférról, amit Horn Gábor felszólalásának eleje váltott ki.

Molnár Ferenc, a neves színműíró annak idején művészemberhez illő életet élt: késő éjszakai lefekvés, déli fölkelés. Egy alkalommal bírósági ügye volt, és ezért nyolc órakor meg kellett jelennie a budapesti utcán. Megdöbbenve észrevételezte: "Sosem gondoltam volna, hogy ennyi ember jár a bíróságra." (Derültség.) Nos, kicsit Horn Gábor is így van, tudniillik úgy érzi, hogy az oktatási területet sújtja mindig ez a, ha tetszik, méltatlan és kis létszámú részvétel az üléseken. (Horn Gábor közbeszól.) Én, aki egy csekély létszámú képviselőcsoport tagjaként nagyon sok napirendi ponton kell hogy részt vegyek, meg kell hogy mondjam, sajnos néha a délelőtti üléseken fontos témákban is ez a baráti tizenöt fős kör van jelen.

(20.20)

Hozzá kell tennem, sajnos ez a munkarend, amely azt várná egy képviselőtől, hogy egy héten keresztül reggeltől éjfélig legyen bent, bizony demoralizálja még azokat is, akik egyébként kötelességszerűen részt vennének az ülésen. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van! - Dr. Takács Imre: Még nem tapsoltam meg a MIÉP-et, de most igen!)

Rátérve a tárgyra: felnőttképzési törvény nélkül hogy működhet a felnőttképzés? Tulajdonképpen vannak törvények, hiszen ezek alapján folynak most képzések, de ez nem azt jelenti, hogy valóban ne lenne szükség egy koherens, erre a területre vonatkozó törvényi szabályozásra. Azok a gyakran hangoztatott szlogenek, hogy tudásalapú társadalom, élethosszig tartó tanulás, ha nem is kivételesen, de ezen a területen valóban lényegesek és fontosak. Az élet során megújuló tudásra a piacgazdaság körülményei között ma valóban egyértelműen szükség van. Volt időszak, amikor egy oktatási intézményben előre lehetett tudni, hogy azoknak, akik ott végeznek az adott évben, hol lesz a munkahelyük, ez megfelelő létbiztonságot jelentett, s adott esetben persze kapu nélküli munkanélküliséget. Most nyilvánvaló követelmény, hogy az élet során a megújuló tudás adott esetben ne csak arra a szakterületre vonatkozzon, amiből valaki az első képzettségét szerezte, hanem átképzésre is valóban szükség van. Tehát igen, valóban fontos törvényjavaslatról van szó.

Ki vagy mi áll ennek a törvényjavaslatnak a fókuszában? Engedjék meg, hogy felolvassam a törvény bevezető részét, preambulumát, ami általában a törvény célját határozza meg, valamint az általános indoklás első néhány mondatát, amelyek szintén ezt kell hogy kifejezzék valahogy. Azt mondja a preambulum - nem szó szerint idézem -, hogy az alkotmányban biztosított, tanuláshoz való jog az állampolgár egész életpályáján érvényesüljön, ez a cél; a képzéshez való hozzáférés szabályozott lehetősége; sikeresek legyenek aktív életük során, s a felnőttkori tanulás és képzés révén az életvitel minősége javuljon - teljesen egyetértek. Az ember áll ennek a törvényjavaslatnak a középpontjában.

Mit mond az általános indokolás bevezetése? A tőke országok közötti gyors, szabad mozgása, a nemzetgazdaságok nemzetközivé válása, a technikai fejlődés felgyorsulása következtében hazánk számára is egyre növekvő jelentőségűvé válik a tőke személyi feltételeinek fejlesztése. Egy-egy ország lakossága a tőke nézőpontjából mint humán erőforrás jelenik meg.

Azt hiszem, ez nem az a felfogás, amit a törvény megvalósulása során nekünk el kell fogadni, mert azt hiszem, valóban az a helyes, amikor az élethosszig tanuló ember és annak az érdeke áll a törvény középpontjában.

Miért megkésett ez a törvény? Valóban igaz, hogy minden kormányzati ciklus végére jut törvény, mégis azért mondjuk megkésettnek, mert ez évről évre, rendszeresen szerepelt a kormány jogalkotási programjában. Tehát itt a megkésettség mögött valóban az ígéret késői beteljesítése van. Egyébként úgy is felfoghatnánk, hogy mi kész vagyunk ezzel a törvénnyel, mert sokszor az európai uniós elvárásokat tekintjük mérvadónak. Azt hiszem, többen olvastuk, hogy a 2000. évi EU-jelentésben a jelentésírók nagy megnyugvással konstatálták és részletezték, hogy Magyarországon a kormány megalkotta a felnőttképzésről, az élethosszig való tanulásról szóló törvényt; talán csak bízhatunk abban, hogy ezek a jelentések más tekintetben nem ilyen pontatlanok, Örülünk annak, hogy ez a törvény most ide került.

Nyilván a számadatok is megadják ennek a törvénynek a súlyát, hiszen 430-450 ezer fő vesz részt a felnőttképzésben jelenleg is; kétezer intézményről van szó. Tehát annak ellenére, hogy adott törvények ezt szabályozzák, feltétlenül szükség van a kimondottan a felnőttképzésre vonatkozó jelen törvény megalkotására. Azt általában bírálni szoktuk, ha valami ilyen értelemben kerettörvény, ha valamiről úgy érezzük, hogy a jogi hierarchiában tartalmilag törvényi szinten kellene szabályozni, az vajon miért kerül alsó szintre, miért marad más törvényekben. Ezt a jelen esetben éppen azért tudom elfogadni, amit Csizmár Gábor is jelzett, mivel ez rendkívül sokrétű terület minden szempontból, kezdve onnan, hogy iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli oktatás, hogy amilyen végzettséget kap, vagy egyszerűen fogalmazok: amilyen papírt kap, az államilag elismert vagy nem elismert. Ennek olyan széles területei vannak, hogy én éppen ezért tudom azt elfogadni, hogy egy törvénybe helyezve nem lehet mindent szabályozni, hanem bizonyos szempontból egy kerettörvényt kell jelenleg elfogadni, és ennek kell érvényesülnie.

Természetesen itt megjelennek új elemek és új intézmények. Én úgy gondolom, a legnagyobb szerepe az igénybe vevő érdekérvényesítésének, az igénybe vevő minőségi garanciáinak van, mert személyes ismeret alapján számtalanszor hallottam bizony olyan propagandával működő felnőttképzési vállalkozásokról, ahol aztán adott esetben a tanfolyam végén derült ki, hogy az ígéret nem valósul meg, nem azt a képzést kapja a képzésben részesülő, mint amire jelentkezett. Tehát hogy ezek a minőségi garanciák valamilyen módon szabályozottan, akkreditációval teljesülni fognak, szerintem ez az egyik legfontosabb eleme ennek a törvénynek. Természetesen az állami forráshoz való hozzáférésnek is ez feltétele kell legyen. Valóban meg kell mondani, hogy a szakképzési törvény alapján természetesen jelenleg is vannak akkreditált felnőttképzések, tehát önmagában valóban nem lenne annak akadálya, hogy ha a törvény más szempontból egyébként 2002. január 1-jén hatályba lép, akkor az akkreditált felnőttképzési intézmények részesülhessenek ezekből a forrásokból és kedvezményekből. Sajnos, 2003. január 1-jéig itt nyilvánvalóan várni kell.

Amely kritikával egyetértek - és én is ugyanazt fogalmaztam meg, mint az előttem szóló ellenzéki képviselők -, az ezeknek a bizonyos testületeknek, az országos felnőttképzési tanácsnak vagy az akkreditációs testületnek az összetételére vonatkozik. A MIÉP egyértelműen híve annak, hogy az adott területen a világos állami felelősség megvalósuljon, és a felelősséghez nyilvánvalóan hozzátartozik a döntési jogkör is. Azonban például ha a felnőttképzési akkreditációs testületnek van 17 tagja, s felsorolja a törvény, hogy mely minisztériumok képviselői ennek a tagjai, tehát világos a kormányzati szervek egyértelmű részvétele, s ugyanezt mondhatom az országos felnőttképzési tanácsról is - az oktatásirányításért, a költségvetés-szervezésért, a foglalkoztatáspolitikáért felelős tárcák, s sorolhatom tovább -, tehát világos az egyértelmű állami döntéshozatali részvétel, akkor én is úgy gondolom, hogy ha utána megfogalmazzuk, hogy egyházak, helyi önkormányzatok, felnőttképzést folytató intézmények képviselői a tagjai, őket saját maguk delegálják valamilyen választással. Tehát nem tartom indokoltnak, hogy ebben a tekintetben is a miniszter, mondjuk így, csúnya szóval: szemezgessen az adott kategóriák képviselői közül. Hagyjuk meg a demokráciának azt a lehetőségét ezen a területen, hogy ebbe a kontingensbe ők az általuk legalkalmasabbnak tartott személyt delegálják.

A felsőoktatási intézmény esti, levelező vagy távoktatási szakára felvételi nélkül történő bekerülésről beszélt Csizmár Gábor. Ezt én a jelenlegi helyzetben nagyon veszélyesnek tartanám a következő miatt. A felsőoktatási intézmények sajnálatos módon azzal a kormányzati törekvéssel, amelynek az egyik oldala persze pozitív, hogy minél több hallgató - fiatal vagy idős, attól függ, melyik képzési formánál - kerüljön a felsőoktatásba - és jelenleg általában ez áll az eredmények középpontjában -, nem tudtak lépést tartani, sem a tárgyi feltételei, sem a személyi feltételei vonatkozásában.

(20.30)

Egész elrettentő példákat tudok mondani: egy-egy nagy intézményben tanegységfelvétel során reggel hatkor állnak sorba azért, mert jelenleg csupán annyi terem és annyi oktató van, hogy a viszonylagos szabadság mellett a kötelező szigorlatok letételéhez tárgyakat felvegyenek... - hihetetlen kaotikus állapotok vannak. De más példát is mondhatnék. Tehát nem tudott a felsőoktatás lépést tartani azzal a megnövekedett létszámmal, ami jelenleg jellemzi ezt.

Ha ehhez képest mi most még megtennénk azt, hogy bizonyos képzési szakokra - akár csak estire, levelezőre - lehetővé tennénk a felvételi nélküli bekerülést, ez még nagyobb létszámnövekedéssel járna; és az a felfogás, hogy a felvételi szerepét vegye át az intézményben az első félév, év egy-két tantárgya, pontosan emiatt a nagyon nagy kapacitáshiány miatt nem érvényesíthető. Ennek az a következménye, ha a felsőoktatási tanulmányok folytatásához szükséges minimális képzési szint nincs meg, akkor természetesen a színvonal jelentősen romlik.

Összefoglalóan azt tudom mondani, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja egy-két módosító indítványt természetesen hasznosnak tart, de mindenképpen támogatja, hogy ez a törvény megszülessen.

Köszönöm szépen.