Felszólalás adatai

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy először az 1998-ban elfogadott kormányprogramból idézzem az idevágó bekezdést. Ez így szólt: "A kormány kezdeményezi, hogy széles körű szakmai, társadalmi egyeztetésre alapozva, az állampolgárok munkaerő-piaci pozíciójának folyamatos javítása, versenyképességük erősítése, és ezáltal a gazdaság fejlődése érdekében induljon el a felnőttek oktatását, szakképzését jogi garanciákkal is biztosító felnőttképzési törvény koncepcionális előkészítése, s már e ciklusban mint önálló törvény kerüljön elfogadásra." Képviselőtársaim! Kormánypárti képviselőként jelenthetem, ez a feladat folyamatban van, a feladatot elvégezzük, végrehajtjuk, a kormány szavatartó.

Egyébként a magyar felnőttképzési törvény megalkotását az OECD-országok humánerőforrás-politikájának elmúlt évtizedbeli tapasztalatai, valamint a felnőttképzéssel foglalkozó jogszabályai is indokolják. Az egész életen át tartó tanulás olyan általános követelménnyé vált mindenütt, amely beépült az Európai Unió, sőt már a csatlakozásra váró országok némelyikének oktatás- és foglalkoztatáspolitikájába egyaránt. Persze, nem árt tisztáznunk, hogy mi is ez előtt állunk most, és nagyon komoly kihívásokkal kell szembenéznünk, amely átfogó humánerőforrás-fejlesztő stratégiának a kialakítását vonja maga után.

A cél - sokszor elmondtuk már, én is elmondtam ezen a helyen - a tudás folyamatos fejlesztése, amelynek alapja a megfelelő általános műveltség, az alapvető iskolázottság, valamint készség, affinitás a társadalom és a legkülönbözőbb szakmák problémái iránt. Az oktatás, a szakképzés szervezetével, tartalmával kapcsolatos kérdéseket az 1999-ben hatályba lépett amszterdami szerződés a tagállamok kizárólagos hatáskörébe utalta, amivel explicite kizárták a jogharmonizációt. Ugyanakkor a közösségi programokban való részvétel mind jogi, mind politikai értelemben a tagságból fakadó kötelezettség.

Tudjuk azt is, hogy a 2000. évtől a strukturális alapok által támogatott három fő célkitűzés egyike a humánerőforrás-fejlesztés, amelyre a következő öt évben mintegy 60 milliárd eurót szán az Európai Szociális Alap. Azt is jó tudni persze - és ezt ellenzéki képviselőtársaimnak is mondom, ők is mondják mindig ezt nekünk -, hogy az Európai Bizottság által kiadott országjelentések évről évre visszatérő fordulata az a figyelmeztetés, amely szerint az oktatásügy egészének a színvonalát csupán a szektor tartós alulfinanszírozottsága, a pedagógusok kirívóan alacsony bérezése veszélyezteti.

Örömmel jegyzem meg, hogy az idei, tavalyi országjelentés is már komoly előrelépéssel számol e területen Magyarország esetében (Horn Gábor közbeszól.), komoly előrelépéssel, el kell olvasni az országjelentést. (Horn Gábor: Tavaly éppen csökkent a jövedelmünk, de ez nem olyan nagy baj!) Az országjelentést ettől függetlenül el kell olvasni, és az országjelentés azt mondja, hogy előrelépés történt. (Horn Gábor: Attól még csökkent a jövedelem! - Dr. Pálinkás József: Nem csökkent, Gábor!)

A hazai hatályos szabályozás alapelvei, fő rendelkezései összhangban vannak az Európai Unió idevágó állásfoglalásával. Az 1993-ban elfogadott törvények - a szakképzési, a közoktatási és a felsőoktatási törvény - szinkronban vannak az európai uniós kívánalmakkal. Viszont még mindig van egy olyan törvény, egy olyan szektor, amit nem szabályozott az oktatásügy, ez pedig a felnőttképzés. Ennek a szerepe nagyon fontos, hiszen a magyar lakosság csatlakozásra történő felkészítésében ennek a törvénynek nagyon komoly szerepe lesz.

Nézzük csak, hogy milyen szerepet szánunk ebben a törvényben néhány terület képzésében! Mindenekelőtt nagyon fontos lenne az idegennyelv-oktatás színvonalának emelése - senki sem vitatja; az európai ismeretek oktatása, európai és magyarországi identitástudat megalkotása; az oktatás és a munka világa közötti kapcsolat erősítése, a lifelong learning, sokat idézett angol kifejezés felemlítésével; az esélyteremtés irányába mutató formák széles körű meghonosítása, valamint a társadalmilag, fizikailag és szellemileg hátrányos helyzetű fiatalok képzését célzó speciális programok elindítása.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd idézzek fel egy 15 éves történetet most! A korábban meglehetősen monolitikus felnőttoktatási rendszer a nyolcvanas évek elejétől-közepétől több szektorúvá vált. Jelenleg Magyarországon mintegy két és fél ezer felnőttképzési szervezet, vállalkozás működik, amelyek egy része iskolarendszerű formában, nagyobb része viszont azon kívül folytatja tevékenységét. Látható, hogy bár az elmúlt időszak története a szakképzés, az átképzés, a szakképző magánvállalkozások sikertörténete, azért a magyar felnőttoktatás elmúlt 12 évi fejlődésének képe meglehetősen féloldalasra sikeredett.

Például a nonprofit szektor szerepét nehezíti, hogy még nem fejlődött ki egy olyan tőkeerős polgári réteg az országban, amely a civil szférát hatékonyabban tudná támogatni. Vagy felhozhatnánk példaként a minél nagyobb szerepet betöltő nonformális szektort, s azon belül különösen az úgynevezett történelmi egyházakat - a római katolikus, az evangélikus és a református egyházakat -, valamint azok kulturális és közművelődési egyesületeit, amelyek eddig bizony mintegy pályán kívül rekedve, nem részesültek a forrásokból.

Az elmúlt 10-15 évben tehát a társadalomban öngerjesztő módon olyan folyamatok indultak el, amelyek az oktatási rendszerben - ezt nehéz kimondani, de mégis így van - szervetlen jelenségeket eredményeztek. A most előttünk lévő törvény ezt a kaotikusnak tűnő helyzetet próbálja rendezni. Azt hiszem, hogy ez minden párt, minden társadalmi réteg közös érdeke. Ebben egyébként a bizottsági vita során sem volt közöttünk véleménykülönbség. Véleménykülönbség máshol volt.

A törvényt szerintem nyugodtan írhatná akár a Gazdasági Minisztérium, de írhatná a Szociális és Családügyi Minisztérium is, hiszen a megoldandó problémakör részterületei őket is érintik, mivel a társadalom döntő többsége - nem is fogalmazok pontosan -, a társadalom jelentős része hátrányos helyzetben van, főleg a nyugati normák szerint, és olyan alacsony iskolázottsággal rendelkezik, hogy nem tud kapcsolódni a jelenlegi európai intézményrendszerhez, ezért a felnőttképzésnek hozzájuk kell alkalmazkodnia.

Hogyan is történjen ez? A XXI. századi Magyarországnak, magyar felnőttképzésnek alapvetően két jelentős kihívással kell számolnia, szembenéznie.

(18.50)

Az egyik a foglalkoztatási, a szociális gondok mentén szerveződő, míg a másik a helyi, a regionális, a nemzeti, valamint a globális társadalmi problémák mentén szerveződő kihívás. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy az eddigi oly dinamikus fejlődés megakad, mert a bevonandók körének szélesítésekor folyamatosan szembetalálkoznak az általános műveltség hiányával. Egy érdekes adatsor ezt mutatja, hogy például ahogy az iskolai végzettség emelkedik a lakosság körében, annak megfelelően emelkedik a felnőttképzésben részt vevők száma is. A felnőttképzésben mindinkább az iskolázottabb társadalmi csoportok vesznek részt, az iskolázatlanabbak pedig egyre kevésbé. A felnőttképzés így tehát nem pótolja, nem helyettesíti az iskolázottság hiányát, hanem folytatja és kiegészíti.

A felsőoktatás tömegessé válásával egy újabb szakasz szerveződik az oktatásban. Ezért szoktam azt mondogatni mindig, hogy a polgári kormány minden hiedelem ellenére sokkal hívebben vallja, vállalja és gyakorolja azokat az eszméket és gondolatokat, amelyeket annak idején még - lehet, hogy jó szándékból, lehet most más okból - a Szocialista Párt hirdetett meg a választási kampányában - végignéztem annak idején a programokat. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Ezt a szociális törvénykezést most a Fidesz-MDF-kormányzat teljes mértékben fel is vállalta. Felvállalja, mert fel kell vállalni ezt a fajta felzárkóztató tevékenységet, amellyel egyszerre tudunk válaszolni a Nyugattal szembeni 30-40 éves lemaradásunkra, és választ tudunk adni a globalizáció okozta válságjelenségekre is. Miért? Mert a kettészakadt társadalom nem pusztán a társadalmi kohéziót veszélyezteti, de szorult helyzetbe hozza nemzetközi gazdasági versenyképességünket is. Egészen újfajta tudáselemek jelentek meg a társadalomban, amelyekre újfajta válaszokat is kell adni.

Az új törvény, a felnőttképzési törvény szakít a sematikus beidegződésekkel; bátran megfogalmazza, hogy paradigmaváltás történt a társadalomban. Ez azt jelenti, hogy olyan szerepre kell felkészíteni a családokat, ha tetszik: a mikroközösségeket, amely segítségével kötelesség- és jogtudó emberekként önmaguk fogják felismerni a biztos jövőjükhöz vezető utakat is. Ezeket elöljáróban mindenképpen elmondtam volna, hogy mindenki lássa, a törvény milyen erővonalak mentén épül fel.

És most lássuk, hogy mit tartok én a legfontosabb tartalmi elemeknek a törvényben! Mindenekelőtt azt, hogy a törvény pontosan szabályozza az intézményhálózatot. Ezt az intézményhálózatot, amelyet a törvény szabályoz, többszintű intézményrendszerrel képzeli el. Ennek az intézményrendszernek megvan a maga kutató háttérintézete - a Nemzeti Szakképzési Intézet. Létrehozza a regisztráció rendszerét; létrehozza, nagyon komoly szándékkal, az akkreditáció rendszerét; létrehozza a minőségbiztosítás rendszerét. Természetesen olyan módon hozza létre ezt a minőségbiztosítási rendszert, hogy a meglévő közoktatási minőségbiztosítási rendszerhez próbálja ezt alkalmazni, ami a legtöbb esetben bevált, jól működő rendszer.

A törvény ezenkívül olyan testületeket hoz létre, amelyek hiánya eddig is fájóan gyenge pontja volt a felnőttoktatásnak. Létrehozza a felnőttképzési akkreditáló testületet, tanácsot. Ennek a testületnek a feladatait nagyon pontosan szabályozza, méghozzá rendeletek útján. Itt kell elmondani, képviselőtársaim - és ezt elmondtuk a vita során is -, a törvény nem azért készült, hogy minden egyes sorával pontosan szabályozza az egész szektort, erre képtelen lenne. A törvény tudomásom szerint már az 1993-as, '94-es, '95-ös, legelső írott változatában is keret jellegűként próbálja meg szabályozni a szektort.

A törvény szabályozza a támogatási rendszert is, a felnőttképzés ugyanis véleményünk szerint semmiképpen sem képes eltartani magát, hanem állami, közhatalmi támogatásra szorul. Ahhoz azonban, hogy ez a támogatás a legnagyobb hatásfokú legyen, szükséges bizonyos normatív rendszer alkalmazása. Ezt a törvény, nagyon helyesen, a regisztrálás és akkreditálás folyamatának végén, a minőségbiztosítási rendszer kiépítéséhez kötve, szakaszosan, tehát elnyújtva, 2003. január 1-jével lépteti életbe, tehát végre megoldja az évtizedes problémákat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény nagyon fontos; véleményünk szerint annyira fontos a törvény, hogy minden eszközt meg kell ragadjunk ahhoz, hogy a kormánypártok és az ellenzéki pártok konszenzusra jussanak. Annak érdekében tehát, hogy egy általános, remélhetőleg legalább egy-két évtizedig hatályos, hosszú hatályú törvény szülessen, sok olyan kérdésben próbálunk egyezkedni az ellenzéki pártokkal, amelyekben megtalálhatjuk a közös nevezőt. Úgy hisszük, hogy egy ilyen közösen megalkotott törvény híven szolgálja mind az ellenzéki pártok, mind a kormánypártok, mind az egész társadalom érdekét. Ezért, még egyszer mondom, igyekszünk konszenzust teremteni a felek között.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)