Felszólalás adatai

BURÁNY SÁNDOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A múltat bevallani nem kell félnetek jó lesz. Az előttünk fekvő törvényjavaslat ellenzői és támogatói a vesszőt ebben a mondatban más-más helyre teszik. A törvényjavaslat ellenzői azt mondják, hogy félni kell bevallanunk a múltat, hiszen egyrészt érzékenységet, családi érzékenységet sértünk meg, ezenkívül olyan mennyiségű irattal árasztjuk el a közvéleményt, amely könnyen mérgezheti tovább a hazai közéletet, illetve egy másik álláspont szerint igazából a múltnak ez a része a közvélemény túlnyomó többségét egyáltalán nem érdekli. A törvényjavaslatot támogatók természetesen más helyre teszik a vesszőt a mondatban, ők azt mondják, itt az ideje bevallanunk a múltat. Itt az ideje, hogy különböző egyedi esetek sorozatát lezárva a múltat végre tegyük megismerhetővé. Mi, akik a törvényjavaslatot kidolgoztuk és az Országgyűlés elé terjesztettük, természetesen azt valljuk, hogy a múltat be kell vallani és le kell zárni.

Az állambiztonsági szolgálatok története, a múlt e szelete részben a rendszerváltás történetének a része. Mostanában újra vitatkoznak történészek arról, hogy igazából meddig tart a rendszerváltás, valójában mikor fejeződik be. És persze beszélnek a rendszerváltás különböző elemeiről, gazdasági, szociális, politikai rendszerváltásról. Többféle szelete van tehát a rendszerváltásnak. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy a rendszerváltásnak ez a szelete nincs lezárva. S amennyiben igen, az elmúlt hónapok, talán évek történései azt bizonyították, hogy rosszul varrtuk el a szálakat. Világossá vált, hogy éppen az a legfőbb forrása a kútmérgezésnek, ha a rendszerváltásnak ezt a részét nem fejezzük be. A múlt lezárása nélkül ugyanis nem lehet stabil és jó jövőt építeni.

Mondják, hogy a rendszerváltozás tizenöt éve tart. A történelemben sokféle háború volt már, volt tizenöt éves háború, volt harmincéves háború, volt százéves háború. Én eleve nem szeretem, ha a politikai küzdelmek háborúhoz hasonlítanak. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy a vélt vagy valódi ügynökmúlt az elmúlt tizenöt év közéletében alkalmas volt arra, hogy hadat viselő felek eszközrendszerévé silányodjon. Azt vallom, hogy a rendszerváltozás nem lehet sem tizenöt éves, sem százéves háború. Ha már egyszer tizenöt éve tart ez a történet, akkor itt az ideje, hogy vegyünk egy nagy levegőt, és rendezzük végre közös dolgainkat.

A törvényjavaslat kidolgozóinak egyik fontos célja volt, hogy a múlttal ne lehessen visszaélni. Jelenleg - akárhogy szépítjük is - különböző egyéni és csoportérdekek határozzák meg, hogy kiről mi derül ki. Nem volt olyan hónap az elmúlt időszakban, amikor politikusokról, az értelmiség képviselőinek egyikéről-másikáról, sportolókról, zenészekről ne derült volna ki valami, és aztán természetesen az érintettek felfogásának, vehemenciájának tükrében foglalt állást mindenki, volt, aki beismerte, volt, aki tagadta, a viták mindenesetre nem csitultak. Világos, hogy bár a jelenlegi törvényi szabályozás ezt a gyakorlatot tiltja, Magyarországon jelenleg a jog ennek a gyakorlatnak nem képes gátat vetni. Márpedig ha ez a helyzet, és tényszerű, hogy ez a helyzet, akkor itt az ideje olyan törvényt alkotni, amely megakadályozza, hogy egyes emberek különböző érdekek alapján szivárogtassák ki a múltnak azt a részét, amihez éppen ők hozzáférhettek.

Ennek a gyakorlatnak tehát véget kell vetni. Annál is inkább, mert a Szocialista Párt nem bűnbakokat keres. Nem bűnbakokat keresünk, hanem a teljes igazságot. Az igazság részleteiben nem ismerhető meg. Történészek évek óta vitatkoztak, vitatkoznak arról, hogy milyen mértékű nyilvánosságot, kutathatóságot teremtsünk meg az állambiztonsági szolgálatok tevékenységével kapcsolatban. A történészek többségi álláspontja ma már az, hogy ezt a múltat nem lehet megismerni, ha csak egy része válik hozzáférhetővé. Ez a múlt csak akkor ismerhető meg, ha lényegében valamennyi dosszié, valamennyi akta - természetesen leszámítva néhány indokolt kivételt - hozzáférhetővé, megismerhetővé válik.

Itt ki kell térnem a törvényjavaslatnak egy apró mozzanatára, amire érdemes felhívni a figyelmet. Korábban, ha az állambiztonsági szolgálat szóba került, akkor az igazságot mindenki 1944 és 1990 között kereste. A történészek egy része az elmúlt időszakban viszont felvetette, nem kizárt, hogy az állambiztonsági szolgálati tevékenység aktái az 1944 előtti időkre is visszanyúlhatnak. Én természetesen nem vagyok a titkok tudója, nem tudom, hogy a Horthy-korszak csendőrségére, titkosszolgálatára nézve a különböző levéltárakban, hivatalokban milyen akták találhatók, abban viszont biztos vagyok, hogy ha ilyen akták léteznek, azokat ugyanúgy megismerhetővé és kutathatóvá kell tenni, mint az 1944 után keletkezett papírokat.

(9.50)

Ezért célunk tehát a teljes igazság, időben; minden, ami 1990, a rendszerváltozás előtt keletkezett - néhány korlátozástól eltekintve, amire mindjárt kitérek -, legyen megismerhető, kutatható, és ebben a tekintetben ne legyen különbség a III-as főcsoportfőnökséghez tartozó különböző osztályok papírjai között.

Ugyanakkor célunk - és most térnék rá a kivételekre - a magánélet és a nemzetbiztonsági érdek védelme. Kezdjük talán a nemzetbiztonsági érdekekkel. A kelet-európai rendszerváltás a különböző országokban eltérő módon ment végbe. Nem célom e helyütt egy európai kitekintést adni, hogy a különböző kelet-európai országokban ez hol, milyen módon zajlott, de azt fontos megjegyezni, hogy Magyarországon, ahol az átmenet békés volt, az átmenet a szolgálatokat is érintette.

Azok a tisztek, azok a személyek, akik tevékenységükkel bizonyították, hogy hazájukat szolgálták, és szakmai tudásuk alapján alkalmasak voltak arra, hogy demokratikus köztársaságunkat szolgálják tovább, azok a tisztek, azok a személyek különböző időpontokig, akár a mai napig is aktívak maradtak. Ismert, hogy a szolgálatok állományának jelentős része 1990 előtt kezdte tevékenységét, és mind a mai napig, reméljük, eredményesen szolgálja a Magyar Köztársaságot is. Éppen ezért nemzetbiztonsági érdek fűződik ahhoz, hogy mindazok személyét, akik a mai napig aktívak, homály fedje. Hiszen sehol a világon nem teszik közkinccsé a titkosszolgálatok aktív tagjainak, közreműködőinek névsorát - nem véletlenül. Magyarország sem követhet más gyakorlatot, ha nemzetbiztonsági érdekeire tekintettel van, márpedig én úgy gondolom, hogy erre tekintettel kell lennünk.

Tehát nem lehet nyilvános a ma is aktív, a Magyar Köztársaságot szolgáló személyek névsora. És természetesen figyelemmel kell lennünk az adatvédelmi törvény előírásaira, nemcsak azért, mert az egy törvény, hanem azért is, mert ezek jogos előírások. Az adatvédelmi törvény kimondja, hogy mindenkinek joga van a saját magánéletére. Márpedig a múlt megismerése adott esetben olyan akták megismerését is jelentheti, amelyekben magánéletre történő utalás szép számmal van. Az adatvédelmi törvény méltán tiltja, hogy bárki vallásával kapcsolatos, bárki szexuális orientációjával, szokásaival kapcsolatos, bárki egészségi állapotával kapcsolatos adatot idegen személy rajta kívül vagy a közvetlen hozzátartozókon kívül megismerjen. Ezeket a tilalmakat tehát fenn kell tartanunk. De ezzel ki is merült minden tilalom, amelyet fontosnak tartunk. A nemzetbiztonsági érdek védelme és a magánélet védelme, ez az a két tilalom, amely korlátozást jelent egy olyan törvényjavaslat esetében is, amely a korábbi kísérletekhez képest jóval messzebb megy a nyilvánosság megteremtése irányában.

A politikai és szakmai viták egyik fókusza egyébként éppen az, hogy a nyilvánosság érdekei és a nemzetbiztonság érdekei közötti határvonalat hol húzzuk meg. Mi, szocialisták mind a két érvet fontosnak tartjuk, mind a két törekvést jogosnak tartjuk, ebben eltökéltek vagyunk. De nyilván számos módosító indítvány fog születni a következő napokban - amennyire én tudom, már születtek is módosító indítványok -; mi készek és nyitottak vagyunk minden olyan tárgyalásra, amely pontosabban tudja meghatározni, hogy hol a határ a nemzetbiztonsági érdek és a nyilvánosság érdekei között. Ha ezt a törvényjavaslathoz képest jobban, pontosabban tudjuk meghúzni, akkor mi ebben partnerek leszünk.

Az önök előtt fekvő törvényjavaslat, ahogy az előbb említettem, minden korábbinál messzebbre megy a nyilvánosság megteremtésében. Itt, a Magyar Országgyűlésben még nem volt alkalmunk tárgyalni olyan törvényjavaslatot, amely azt célozta volna, hogy bárki bemehessen a levéltárba, és a már említett korlátozások mellett megismerhesse azokat a papírokat, amelyek a levéltárban vannak; hogy bárki érdeklődő bárkire rákérdezhessen, és ha az illető esetében van valamilyen érintettség, akár azért, mert megfigyelt volt, akár azért, mert megfigyelő volt, ez nyilvánosságra kerülhessen. Sőt, mi több, az Országgyűlés asztalán nem volt még olyan törvényjavaslat, amely azt célozta volna, hogy a szélesebb megismerhetőség érdekében a megismerhetőség az interneten keresztül is megtörténhessen.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy a törvényjavaslattal azt nem lehet elrendelni, hogy holnapután minden akta az interneten hozzáférhetővé váljék. De törvényi rendelkezést hozhatunk arról, hogy igenis ez kell legyen a célunk, és természetesen az ehhez szükséges szakmai-tárgyi feltételeket meg kell teremteni. Ez nálunk sem megy majd néhány óra vagy néhány nap alatt. Azokban az országokban, ahol az interneten kutathatóvá, hozzáférhetővé tették a múltat, az akták digitalizálása hosszú időt, adott esetben éveket is igénybe vett.

A törvényjavaslat elfogadása esetén a megismerhetőség azonnali lehetőséggé válik, hiszen hatálybalépését követően a Történeti Levéltár anyagai között bárki megnézheti azt, amire kíváncsi, és természetesen ezzel párhuzamosan a digitalizálásra elő tudjuk azt készíteni, hogy mindez néhány év alatt, néhány év kutatómunkája, szorgos szakértői munkája következtében az interneten is hozzáférhetővé váljék.

Tudjuk jól, hogy a törvényjavaslat felveti két alkotmányos alapjog ütközésének lehetőségét. A magyar alkotmány egyaránt fontosnak tartja a személyes adatok védelmét, és egyaránt fontosnak tartja az információszabadságot is. A kettő adott esetben ütközhet. Adott esetben igenis személyes adatokkal kapcsolatban kell azt eldöntenünk, hogy ez közérdekűnek minősül-e vagy sem. Az alkotmányban közvetlen utalás arra, hogy amikor ez a két alapjog ütközik, mi a teendő, nincsen. Ismerjük a törvényi előírásokat, és ismerjük az Alkotmánybíróságnak azokat a döntéseit, határozatait is, amelyek e tárgykörben születtek.

A magyar Alkotmánybíróság egy esetben mondta ki minden kétséget kizáróan, hogy a közérdek adott esetben erősebb lehet a személyes adatok védelmének igényénél, és ez az egy eset a közszereplők esetében történt meg. Az Alkotmánybíróság adott néhány ismérvet arra vonatkozóan, hogy ki tekinthető közszereplőnek. Bár a definíció egyértelműnek tűnik, tudjuk, hogy a gyakorlatban a jogértelmezés és a közéleti gyakorlat korántsem ilyen egyértelmű. Ismerünk politikust, aki azt mondta, hogy elismeri, hogy ő közszereplő, és az ő esetében aktái hozzáférhetővé váltak, és ismerünk olyan országgyűlési képviselőt is, és nem országgyűlési képviselőt, de az én fogalmaim szerinti közszereplőt is, aki úgy nyilatkozott, hogy nem tekinti magát közszereplőnek. Adott esetben ezt bíróságnak kell kimondania, és bár sokan vannak, akik a bírósági ítéletek egyikét-másikát vitathatják, le kell szögeznünk, hogy a bírósági ítéletek, ha jogerősek, megkérdőjelezhetetlenek. Magyarán, hiába mondja ki egy alkotmánybírósági határozat, hogy ki tekinthető közszereplőnek, a gyakorlat felemás és ellentmondásos.

(10.00)

Ha pedig azt akarjuk, amit ez a törvényjavaslat megfogalmaz, hogy a múlt legyen megismerhető teljes egészében, akkor lényegében lebontjuk a határt civilek és közszereplők között.

Az alkotmánybírósági gyakorlatból következően - bár bizonyosat nem állíthatunk - nem lehetünk biztosak abban, hogy ez a szándék kiállná az alkotmányosság próbáját egy alkotmánybírósági határozat esetén. Éppen ezért hosszú jogi konzultációkat követően arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha valóban a lehető legteljesebb körben kívánjuk lehetővé tenni a múlt megismerését és lezárását, akkor a törvényjavaslatot ki kell egészíteni egy alkotmánymódosítással is. Ezt is az Országgyűlés elé terjesztettük, és teljes joggal tárgyalja együtt a tisztelt Ház a két javaslatot.

Hölgyeim és Uraim! A magyar politikai elit 15 éve adós a rendszerváltás e szeletének lezárásával. Személy szerint is azt szeretném, ha nyilván heves viták után, de ezen túljutnánk. Azt szeretnénk, ha az Országgyűlés néhány hét múlva ezt a törvényjavaslatot megalkotná, és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítást is elfogadná. Ebben az esetben lehetünk csak biztosak abban, hogy a múlt a lehető legteljesebb körben megismerhető és lezárható lesz.

Mi, szocialisták le akarjuk zárni a rendszerváltást. Azt akarjuk, hogy a politikusok, az értelmiség, általában a közélet elitje a jelen és a jövő problémáival foglalkozzon. Ennek érdekében nyújtottuk be javaslatunkat, s ennek érdekében kérem a tisztelt Házat, hogy megvitatása után a javaslatot fogadja el.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)