Felszólalás adatai

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy önmagán túlmutató problémát és ezt tükröző jelentést vitatunk most. Önmagában is hatalmas jelentősége van annak, hogy még a legutóbbi, nem teljesen értékelt népszámlálási adatok szerint is az ország népességének 6 százalékát mindenképpen kitevő nemzetiségi állampolgárok sorsáról beszélünk. De a jelentőség más szempontból is túlmutat a mennyiségen. A jelentőség minőségi és nemcsak mennyiségi. Világszerte vallják, hogy egy társadalom integrációs képességének, a társadalmi harmóniának, az adott ország közérzetének fontos fokmérője, hogy hogyan érezhetik magukat az adott országban a kisebbségek. A kisebbségek általában, de különösen a nemzeti, nemzetiségi kisebbségek, hiszen az ő identitástudatuk és kulturális-nyelvi hagyományaik a legerősebbek a többi, más típusú kisebbséghez képest is.

Az a társadalom képes a harmóniára és különböző csoportjai harmonikus együttélésének jogi és kulturális garantálására, aki épp ezért a nemzetiségi kérdést nem pusztán mennyiségnek tekinti, hanem az előbb említettek értelmében minőségnek is.

Ha pedig minőségnek tekintjük, akkor legáltalánosabban szólva a nemzetiségek jogainak és helyzetének legfontosabb fokmérője az, hogy érezhetik-e magukat az adott ország politikai nemzete egyenrangú tagjainak, és érzik-e a szabadságot, hogy a kulturális nemzethez való tartozás értelmében szabadon választhassanak. Választhassák a kettős kötést és a kettős identitást is, amennyiben a saját nemzetiségüknek megfelelő kulturális nemzethez is tartoznak, és mivel évszázadok óta itt élnek, a magyar kulturális nemzetnek is részei, de legyen joguk akár a kettős identitás helyett az egyfelé való tartozás kulturális identitását is választani, és az állam a maga anyagi, jogi és kulturális eszközeivel természetesen ezt is segítse elő.

Örülök, hogy ezt a beszámolót a kezünkben tartjuk. Azt kell mondanom köszönettel a beszámoló készítőinek, hogy ami adathoz hozzá tudtak férni - itt már volt szó, hogy a népszámlálási adatok teljes feldolgozása nem történt meg, de ami adathoz hozzá tudtak férni -, azt ők korrekten, ebbe a 130 vagy mellékletekkel együtt még több oldalas jelentésbe belefoglalták.

Talán jobb lett volna, de én is tudom, hogy a kétéves beszámolási kötelezettség kötelezte a kormányt arra, hogy még az idén idehozza a jelentést, én is jobban örültem volna, hogyha egyszerre láthatjuk a már említett nemzetiségi stratégiával, amit - ahogy itt a kollégám elmondta - október 30-ig kellett vagy kellett volna elkészíteni. De bízom benne, hogy az is hamarosan elkészül, hiszen az államtitkár úr által említett európai és nemzetközi kötelességek is erre hívnak fel minket. Épp ezért hozzászólásomban a jelentésben foglalt tények mellett talán megengedik nekem, hogy néhány javaslatot is megfogalmazzak e tények alapján arra nézve, hogy min kellene esetleg változtatni, amire jó alkalmat kínálhat ez a, most már remélem, pillanatok alatt és az országos szövetségek együttműködésével elkészülő nemzetiségi stratégia.

A kétéves beszámoló időtartamában - és ezt a jelentés is tartalmazza - számos fontos jogi változás, a jogi keretek változása is történt a nemzetiségek életében. Álláspontunk szerint ezek között a változások között vannak pozitív jogi változások, vannak negatív jogi változások, legalábbis a mi véleményünk szerint, és talán vannak kihagyott lehetőségek is, amik nem a korábbi helyzeten rontanak, de ha már a nemzetiségi joganyagnak ilyen nagy részéhez hozzányúlt a parlament, talán alkalmat adhattak volna még további előrelépésekre is.

(11.00)

Nyilván az alaptörvénnyel érdemes kezdeni a beszámolási ciklus alatti jogi változások sorát. Az alaptörvény talán kevésbé konkrétan befolyásolja a nemzetiségek sorsát, de a törvényalkotásban és a törvényalkalmazásban is olyan zsinórmértéket jelent, aminek fontossága miatt itt minden szónak jelentősége van. Benyomásunk szerint az állam nemzetiségek irányába fennálló kötelezettségei szempontjából az új alaptörvény egy fokkal gyengébb és puhább megfogalmazásokat tartalmaz a réginél, pedig a régin is volt javítanivaló. Kevésbé markánsan fogalmazza meg az állam kötelezettségeit a nemzetiségi nyelv, kultúra és a nemzetiségi megmaradás garanciáinak biztosítására. Talán, ha már új alaptörvény van, akkor érdemes lett volna - és ez a régiben se volt így, még egyszer mondom, ez tehát nem kritika, hogy negatív változás lenne, hanem inkább egy elmaradt lehetőséget említ -, és ha már nagyon helyesen a magyar nyelv védelmére vonatkozó kötelezettségek mellett belefoglalta a parlamenti többség az alaptörvény szövegébe például a jelnyelv létének és védelmének fontosságát is, akkor itt lett volna az alkalom kiemelten és pontos szöveggel foglalkozni a nemzetiségi nyelvek védelmével is, hiszen ahogy mondtam, ez nem mennyiségi kérdés, ez minőségi kérdés egy országban.

A további és talán a legfontosabb jogi keretváltozást természetesen az új nemzetiségi törvény jelenti. Itt is látok vagy látunk pozitívumokat, sok minden a nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásában, működésében, alakulásában vagy megszűnésében jogilag pontosabbá vált, és ez egy kiszámíthatóbb jogi környezet. Ámde ezek a pozitívumok, amelyeket most nem részleteznék, hogy pontosan mi változott abban a törvényben, nem feledtethetik azt a negatívumot, hogy olyan törvényt fogadtunk el, ami teljes formájában nem bírta az országos nemzetiségi önkormányzatok támogatását - részint talán az egyeztetés anomáliái miatt, részint meg komoly tartalmi okokból. Én még emlékszem arra a levélre, amit az országos önkormányzatok elnöki értekezletétől kaptunk, és ami azt kérte, hogy ne fogadjuk el ebben a formában a törvényt. Nyilván nem minden mondat és nem minden szándék ellen volt kifogásuk, de ha kihasználtuk volna azt, hogy abszolút nem kergetett a tatár, és tovább folytatja az előterjesztő az egyeztetést, akkor azok a részek is csiszolódhattak volna, amelyek véleményünk szerint joggal váltották ki az ellenérzését vagy a kritikáját az országos nemzetiségi önkormányzatoknak.

Ezek közül mindenképpen érdemes kiemelni azt a problémát, amely szintén a népszámlálás jogi értelmezésével függ össze. Valamennyi nemzetiségi önkormányzat akkor kifogásolta és joggal kifogásolta, hogy a törvény a nemzetiségi önkormányzatok tekintetében, ha nem is pontos jogi értelemben, de tartalmi értelemben visszamenőleges hatályú. A 2011-es népszámlálás idején senki sem mondta meg a magyarországi nemzetiségi állampolgároknak, hogy annak, hogy mit felelnek a nemzetiségi hovatartozásról a kérdezőbiztosnak, vagy felelnek-e egyáltalán, vagy valamilyen más okból ezt nem akarják megmondani, perdöntő jelentősége lesz a tekintetben, hogy egy-egy településen lehet-e önkormányzatot alakítani. És lehet utólag bölcsnek lenni, hogy aki nem vállalta fel a népszámlálásnál az identitását, az miért tartana igényt az önkormányzatiságra, de ez a bölcselkedés nagyon elvont és nem életszerű. Érezhette úgy egy nemzetiséghez tartozó állampolgár, és ez még a legártatlanabb magyarázat, hogy nincs szüksége arra, hogy az identitását a kérdezőbiztosnak ilyen módon is kifejezze, ő anélkül is az, ami. Érezhette azt is, hogy ő kettős kötésű, és nem feltétlenül akarja megemlíteni a kettős kötés egyikét, a nemzetiségi identitását. És legrosszabb esetben - ilyen is van, jól tudjuk, ami már nem olyan ártatlan magyarázat - a magyarországi cigánysághoz tartozók érezhették és érezték is úgy, hogy nem célszerű ezt megmondani. Nem az államtól féltek, tehát nem a kérdezőbiztosokat, a KSH-t és áttételesen a mögöttük lévő kormányzatot gyanúsítom, hogy tőle kellett félni, hogy ha valaki cigánynak, romának vallja magát, akkor baja lehet. De az az általános történelmi tapasztalat, hogy Magyarországon nem igazán jó cigánynak lenni - nem most, hanem hosszú-hosszú ideje -, vezethette oda a roma állampolgárokat, hogy ha nem muszáj - és nem volt muszáj -, akkor ők ne mondják meg a kérdezőbiztosnak ezt az identitást.

A számok magukért beszélnek, és a jelentés ennyiben korrekt. A jelentés ismerteti pontosan, hogy melyik nemzetiségből hányan vallották magukat a népszámláláskor is nemzetiséginek. A romák esetében maga a jelentés mondja számokkal azt, hogy feleannyi cigány állampolgár vallotta magát cigánynak, romának, mint amennyiről minimálisan a becslések alapján tudunk. Ez a jelentés azt mondja, hogy a becslések alapján 600 ezer roma állampolgár él köztünk, máshol, szintén kormányzati anyagban én olvastam 700 ezret is, de nyilván nem tudunk a számokon vitatkozni, hiszen ezek nem alaptalanul, de mégiscsak becsült számok, és ugyanez a jelentés korrekten tartalmazza, hogy körülbelül 300 ezren voltak, akik ilyen-olyan módon roma állampolgárnak vallották magukat. Ez önmagában nem okozna nagy problémát, hiszen még akár örülhetünk is neki és örülök is, hogy 2011-ben ez a szám a duplája volt annak, ahányan 2001-ben vallották magukat romának. Tehát lehetne örülni is a fejlődésnek, ha - még egyszer mondom - ez a szám, ami ezek szerint nem a valóságot tükrözi, nem vont volna meg jogot, mint utólag kiderült, egy-egy helyi nemzetiségi önkormányzat megalakulásától.

Nyilván ez a cigányság- és a romaprobléma területén az anyagban is kimutathatóan számszerűen drámai, fele olyan szám alapján adtunk önkormányzatok alakítására jogot, mint ami a valóság. Ezt semmi nem magyarázza, és semmi nem menti. Ráadásul ugyanez az anyag kisebb mértékben, de mutat eltérést a népszámlálás adatai és a valóságos számok, illetve becslések között, akár egy olyan nemzetiség esetében is, mint a németek, akik az ember benyomása szerint büszkén és méltán büszkén szokták vállalni az identitásukat, és úgy látszik, hogy a népszámlálásnál ez mégsem teljeskörűen működik, és sorolhatnám a többieket is. Jóval kisebb az eltérés persze, tehát 10-20 százaléknyi az eltérés egyéb nemzetiségek esetében, de 50 százalékos az eltérés, ahogy mondtam, a romák, a magyarországi cigányság esetében. Sajnos tehát a valóság bebizonyította, hogy az új nemzetiségi törvénynek az az intézkedése, ami úgy teremt visszamenőleges jogalapot a népszámlálásban, hogy azt a kutya nem mondta akkor, hogy ebből ez lesz, bizony ilyenfajta eltéréseket eredményezett a valóság és a népszámlálási adatok között.

Szintén fontos jogi keretváltozás volt az ombudsman intézményének a változása. Nem helyeseltük és ma sem helyeseljük azt, hogy helyettessé fokozódott le a nemzetiségek, a kisebbségi állampolgárok jogai képviseletének funkciója. Tiltakozott ez ellen, ha jól emlékszem, szinte valamennyi vagy akár valamennyi országos nemzetiségi önkormányzat is. Történt ugyan pozitív lépés, éppen tán két hete vagy egy hete, amikor elkezdtünk egy olyan törvényt tárgyalni, amely a helyettes ombudsmanok, szebb új nevükkel szószólók jogait visszabővíti. Ezt úgy fogom fel, mint egy önkritikus korrekciót, hogy túlságosan lefokozták ezt a jogot, de a visszabővítés nem teljes körű. A helyettes ombudsmanból vagy szószólóból most sem vált teljes jogú szószóló, nem kapta vissza azokat a jogait, amelyeket az ombudsmani törvény elvett tőle. Csak egyetlen fontos dolgot hadd említsek: az Alkotmánybírósághoz való fordulás jelentősége az Alkotmánybíróságról való jogszabályok változása miatt hihetetlenül megváltozott. Sokkal kevesebbek fordulhatnak Alkotmánybírósághoz, például egy nemzetiségi önkormányzat nem fordulhat, csak az érintettek megfelelő kálváriájának, bírósági eljárásának végigjárása után fordulhat valaki.

(11.10)

De a képviseletében az érdekképviselet nem járhat el. Tudjuk, hogy a parlamenti képviselők mennyisége is megnőtt, akik oda fordulhatnak. Az ombudsmané megmaradt, de elnézést a pongyola szóért: csak a főombudsmané. Borzasztó fontos lett volna, ha a nemzetiségi jogok szószólója is, ha már visszakapott helyesen bizonyos jogokat, ezt a jogot is visszakapja más egyéb, most nem részletezendő jogaival együtt.

De nem csak a jogi keret változott; a beszámoló - még egyszer mondom, ezért köszönettel tartozunk - részben számot ad másfajta pozitív és negatív változásokról is. Ami az anyagi feltételeket illeti, mert nemcsak a háborúhoz kell pénz, pénz, pénz, hanem nemcsak a pénzen múlik ugyan, de pénz, pénz, pénz és még egyszer pénz kell a nemzetiségi identitás megőrzési feltételeinek biztosításához is. Azt ebben az értelemben pozitívnak fogom fel, hogy ugyan nem ebben a beszámolási időszakban, de '13 és '14 között a most benyújtott költségvetési tervezet szerint nő valamivel a nemzetiségek ilyen-olyan csatornán főleg az önkormányzatokhoz eljutó támogatása, bár ezt a többletet fel fogják szívni a többletfeladatok, az önkormányzati, a nemzetiségi önkormányzati és parlamenti választások előkészítése. De ha a beszámolási időszakot nézem, tudom, hogy ez anyagilag nem volt könnyű időszak, de mégsem a sikerlistához tartozik, hanem a veszteséglistára, hogy a nemzetiségi pénzek, most megint együttesen számolom, 2012-ről '13-ra, tehát a beszámolási időszakban félmilliárddal csökkentek. Volt, ami ezen belül nőtt, volt, ami csökkent, de nemcsak az összkiadás csökkent, hanem sajnálatosan csökkent az egyes helyi nemzetiségi, akkor még úgy hívták, kisebbségi önkormányzatokra jutott költség is, tehát amivel helyben egy önkormányzat átlagosan gazdálkodott, az ebben a két évben csökken. Bízom benne, hogy a '13 és '14 közötti növekedés talán még év közbeni korrekcióval tovább terjed, hogy ne csak az objektíve felmerülő pluszkiadások fedezésére legyen elég.

Az oktatás területén, amit mindnyájan alapvetőnek érzünk az identitás és főleg a nyelv fenntartása érdekében, történtek pozitív és negatív változások is. Köztudomásúlag mi negatív változásnak tartjuk, hogy az önkormányzatok kezéből az iskolafenntartásnak minden lényeges aspektusa kikerült, de ezen a bajon belül komoly és fontos kárenyhítésnek tartjuk, hogy a nemzetiségi önkormányzatok viszont kaptak iskolafenntartói jogot, és rugalmasabbá vált ebben az előállított kényszerhelyzetben a nekik való iskolaátadás lehetősége is. De ez nem változtat sajnos az alapbajon, ahogy mondtam, csak felszíni sebgyógyítás, bár nyilván az sem lényegtelen, hogy valakinek a sebeit gyógyítják-e. Általában az a szemlélet, ami túlcentralizál, ami a NAT-tól, a Nemzeti alaptantervtől való eltérés lehetőségét a pedagógusoknak és iskoláknak szűkíti, az soha nem jó a speciális oktatást igénylő csoportoknak. Soha nem jó, még akkor is, ha a törvényalkotónak nem az volt a szándéka, mert az ő helyzetük, akárhogy is, jobban el kell hogy térjen az átlagtól, ezért egy kevésbé centralizált modell álláspontunk szerint jobban képes a nemzetiségi sokszínűség és a nemzetiségi identitás fenntartására. Vannak talán kihagyott, de nem véglegesen vagy remélem, nem örökre kihagyott lehetőségeink az oktatásban is, már az oktatás jogi szabályozásában és kereteinek biztosításában is.

Érdemes pontosítani, hogy ha már az a folyamat előrehaladt, hogy sok helyen egyházak veszik át a korábban önkormányzati, most állami iskolákat, akkor hogyan lehet biztosítani, hogy az egyházi intézményben ne csökkenjen a nemzetiségi nyelven való tanulás és a nemzetiségekre való odafigyelés lehetősége.

Nem azért csökken, mert az egyházak gonoszak és nem akarják, hanem mégiscsak egy másfajta szabályozási keretbe kerül az, ami esetleg bejáratott módon az adott településen jól működött.

Érdemes azt is megnézni, hogy ha van pedagógus-életpályamodellünk, és nem megyek bele, hogy ebben mi a jó és mi az, ami szerintünk nem jó vagy nem tökéletes, de érdemes továbbgondolkodni azon, hogyan lehet ebben a pedagógus-életpályamodellben a megjelentnél nagyobb dotációját, premizálását, elismerését biztosítani azoknak a pedagógusoknak, akik a nemzetiségi körben dolgoznak, minden nemzetiség körében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), de nyilván még sajátos szempontból a roma nemzetiség körében is. Igen, befejezem, elnök úr, köszönöm. Nem nekem csörgött? (Derültség a Jobbik soraiból. - Közbeszólások a Jobbik soraiból: De! De!) De - mindjárt kitaláltam, hogy nem másnak.

Épp ezért az a javaslatunk, hogy abba a bizonyos készülő nemzetiségi stratégiába kerüljenek bele a most mutatkozó hiányok, és vegyük elő újra akár a jogi kereteket is, különös tekintettel a roma integráció egész problémájára, mert nem kell mondanom, hogy végzetesen nem értünk egyet a Jobbik frakciójának képviseletével, akik úgy gondolják, hogy a fő baj az, hogy a cigányság csak jogokat követel. Nézzük meg a rendőrségi statisztikákat: nem lehet igazolni, hogy egy cigány emberrel kíméletesebben bánnának, nem is kell, hogy úgy bánjanak. (Moraj a Jobbik soraiból. - Közbeszólások ugyanott, köztük: Nincs statisztika!), a probléma más tehát.

Köszönöm szíves figyelmüket.