Felszólalás adatai

NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint már az előttem szólók említették, ez a javaslat megint a mostanában dicséretes módon megszaporodott ötpárti egyeztetéseken már átesett. Úgy tűnik, ez most a parlamenti illemtanhoz lassan hozzátartozik, hogy szinte mindenről tartunk ötpárti megbeszélést, ami természetesen helyes dolog. Egyáltalán nem kívánom ezt a gyakorlatot bírálni vagy pláne elítélni valamilyen okból. De mindenesetre korábban lényegesen kevesebb ilyen volt, mint mostanság.

Az is eléggé nyilvánvaló, hogy ha a biometrikus útlevelek bevezetéséről beszélünk, alapvetően nem az európai uniós kényszer az, ami bennünket elsősorban efelé taszít, hiszen mint tudjuk, az Európai Unió országaiba egyáltalán nem szükséges semmilyen útlevél, nemhogy biometrikus lenne, hanem semmilyen sem kell, akár személyi igazolvánnyal, sőt bizonyos országokban már egy fényképes jogosítvánnyal vagy újraoltási bizonyítvánnyal vagy kishajó-vezetői okmánnyal is át lehet menni, például Ausztriába.

Ez döntően - beszéljünk nyíltan - az amerikai vízum eltörlése kapcsán vetődött föl igazán, de ez egyúttal egy olyan problémát is fölvet, hogy miután erről azért terjedtek hírek, de tegyük a kezünket a szívünkre, még lehet, hogy köztünk is van olyan, aki ha rákérdeznének, hogy mi is az a biometrikus útlevél, lehet, hogy nem tudná megmondani. Pláne így vannak ezzel az egyszerű vagy mezei állampolgárok, és elég sok embernek van ma még útlevele. Elég méltánytalannak tűnik, hogy jelentős költségekbe verve még érvényes útlevéllel bírókat, ha netalántán - bár ez sem túl gyakori - Amerikába kívánnak utazni, új útlevél kiváltására kötelezzünk, illetve kényszerítsünk, mert egyébként meg ugyanúgy vízumot kell kérniük, mintha nem is lenne Magyarország és Amerika között ilyenfajta kapcsolat vagy ilyenfajta egyezség. Ez egy kicsit érdekes dolog.

Érthető persze, de megfontolandóan tartanánk, hogy az átmeneti időszakban, amíg ez ugyanolyan természetessé nem válik, mint más új típusú igazolványok, kedvezményessé vagy akár ingyenessé tehető is lenne, hogy a meglévő, érvényes útleveleket kicseréljék az új típusú útlevelekre, ha valaki olyan helyre utazik, ahol erre szüksége van. Egyébként meg - mint mondottam - Európa legnagyobb részében nem szükséges ez, és még soká lesz az, mire ezt kérik az Unión kívüli országokban másutt is.

(22.20)

Amiről itt szó esett: nyilvánvaló, hogy érdemes a nagyobb biztonságot nyújtó okmányokat fokozatosan bevezetni, de azért a dolognak ezt a részét át kellene nézni. S mivel ez kétharmados törvény, még beszélni kellene arról, hogy például az említett módon nem kellene ezzel újabb terhet az emberek nyakába varrni.

Nagyon érdekes felvetés volt az, amit Tóth képviselőtársam a csecsemőknek adandó személyi igazolvánnyal kapcsolatban mondott. Teljes mértékben igaza van, mert egy csecsemő nem hogy hat év alatt változik sokat, hanem hat hónap alatt is, sőt két hónap alatt is. Egy újszülött igazolványképe már két hónap múlva se alkalmas semmire. Az egész egy kicsit műtyúkszemnek tűnik a szememben. Valakinek egy nagy ötlete támadt, hogy adjunk minden csecsemőnek fényképes személyi igazolványt, mert ez milyen trendi dolog, de gyakorlati értelme nem sok van, éppen azért, amit Tóth képviselőtársam elmondott. Nem kellene automatikusan kidobni erre nem kevés pénzt, mert egy ilyen igazolvány előállítása - mint tudjuk - pénzbe kerül. Meggondolandó ez ebben a formában azért is, amit Tóth képviselőtársam vetett fel.

De van egy másik szempont is, amit a honvédelmi és rendészeti bizottságban megfogalmaztunk többen is. Gondoljuk csak meg, ha egy újszülöttet vagy egy kisgyermeket - akinek a kommunikációképessége meglehetősen korlátozott, mert még beszélni sem tud - egy családi viszálykodás során valamelyik szülő a hóna alá kap, és elmegy vele valahová, egy harmadik-negyedik országba. Ha ott megkérdezik tőle, hogy ki ez a gyerek, akkor egyszerűen bemutatja a személyi igazolványát, és a dolog rendben van, mert a gyerek igazolta a személyazonosságát. De hogy hogyan került oda, jogszerűen került-e külföldre, az a szülő, aki kivitte, megbeszélte-e a másikkal, nem derül ki. Nem hiszem, hogy ez életszerűtlen lenne, voltak már ilyen esetek a közelmúltban, persze anélkül, hogy a gyereknek személyi igazolványa lett volna. De ha lesz, akkor igazából még megfogni vagy visszatartani se nagyon lehet.

Ezt viszont egy módon el lehetne kerülni, úgy, ha a gyerek személyi igazolványában benne lenne a két szülő elérhetősége és azonosíthatósága, hogy vitás esetekben meg lehessen találni a gyereket, hogy hol van, mert az igazolvány alapján beazonosítható, másrészt meg egy hatósági eljárás során viszonylag egyszerűen lehetne kontrollálni, hogy jogszerűen vitte-e el egy másik országba a szülője. Lehet, hogy egy kicsit körmönfontnak és felesleges óvatosságnak tűnik az, amit mondok, de azt hiszem, ha csekély számban jelen lévő képviselőtársaim közül bárki felidézi azokat az emlékeit vagy élményeit, amiket esetleg a választókerületében hozzá forduló apukák és anyukák előadnak a családon belüli viszontagságok és ebben a gyerek mint zsarolási tényező felhasználásával kapcsolatban, az nem gondolnám, hogy ezt a veszélyt túlzottnak és megalapozatlannak találná.

Van is erre utalás a törvényben, de úgy, hogy ez csak kérelemre kerüljön bele az igazolványba, ha lesz ilyen igazolvány, és ez ne legyen automatikus megoldás. Már csak azért se, mert tudomásom szerint - ha véletlenül tévedek, nem haragszom meg, ha helyreigazítanak - útlevelet kiskorú számára csak mindkét szülő egybehangzó véleménye alapján lehet kiállítani. Tehát csak úgy nem lehet egy gyereknek útlevelet váltani, hogy az egyik vagy a másik szülő külön kéri, és utána az említett módon a hóna alá kapja, és hetedhét határon túl lesz vele, mire a másik észreveszi, hogy nincs meg a gyerek. Ha ezt valamilyen módon egy igazolványnál biztosítani lehet, akkor ezt mindenképpen megfontolásra ajánlanám.

Felvetődött az is a bizottságunkban - ezt az SZDSZ képviselője vetette fel -, hogy ennek a törvénymódosításnak a címe nem teljesen vág egybe a tartalmával. Nevezetesen arról van szó, hogy úti okmányokról, olyan úti okmányok kiadásának a változtatásáról, illetve olyan igazolványok kiadása rendjének a változtatásáról beszél, amelyek úti okmányként használhatók, majd egyszer csak, hipp-hopp belekeveredik a tajkártya meg az adószám, amik nem úti okmányok, ezekkel egyelőre még a szomszéd faluba se lehet utazni, ha igazolvány kell hozzá. Nem tudni, hogy kerül a csizma az asztalra, van némi igazság abban, hogy legalább a címben illett volna kitérni arra, hogy itt nemcsak a klasszikusan vett úti okmányokról van szó, hanem egyéb okmányokról is, aminek egyébként az újszülött számára való kiadása nem tűnik rossz ötletnek, sőt az előbbi érvek alapján ez sokkal jobb ötlet, mint a személyi igazolvány, mert ebben nincs olyan veszély. És nem baj, ha az adóhivatal valakire ráteszi a kezét, mert előbb-utóbb ráteszi, hát egye fene, akkor tegye rá az újszülöttre is, mert azon jó darabig sokat keresni úgyse tud, mert annak még nincs se jövedelme, se vagyona, amit meg lehetne sarcolni, nagyobb baj tehát nem származik belőle. De majd lesz egy igazolvány, amit el lehet veszíteni, mert az is benne van, hogy ezeknek az igazolványoknak egy jelentős része addigra, amire használni kellene, már régen el fog veszni, és amikor kellene, nem fogják találni. De ez legyen az illetők problémája.

Egyébiránt mindazt figyelembe véve, ami ebben a javaslatban szerepel, fő irányát tekintve jó, bizonyos közösen is megfogalmazható és átgondolható korrekciókkal mindenképpen támogatható, és ennek megfelelően nyilvánvaló, hogy a jelenlegi elvi támogatásunkat gyakorlatira is válthatjuk, ha a további tárgyalások során ilyen kérdésekben még sikerül megállapodásra jutnunk, mert úgy tudom, hogy ilyen megállapodások tervbe vannak véve. Ezeken a megbeszéléseken valószínűleg nem én fogok részt venni, de a Fidesz képviselője ezt fel fogja vetni.

Köszönöm szépen a szíves figyelmüket.