Felszólalás adatai
251. ülésnap (2017.10.30.), 25. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kövér László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | Országgyűlés időkeretben történő tárgyaláshoz hozzájárult |
Videó/Felszólalás ideje | 8:05 |
Felszólalások: Előző 25 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az előterjesztést a jegyző által ismertetett, a Jobbik és az LMP kérése alapján módosított időkeretben tárgyalja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház 138 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül az időkeretes tárgyalásra történő javaslat elfogadta.
Most házszabálytól való eltérésre tett javaslatokról döntünk.
A Házbizottság a házszabálytól való eltérésben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló T/18004. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi napon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. A házszabálytól eltérésre tett javaslatot T/18004/3. számon a honlapon megismerhetik. Kérdezem a tisztelt Házat, hogy hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Most kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A házszabálytól való eltérést 157 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodással a tisztelt Ház megszavazta.
Az elfogadott döntésünknek megfelelően a módosító javaslatok benyújtására a mai napon 15 óra 6 percig van lehetőség. A törvényjavaslat összevont vitájára, az összegző módosító javaslatról történő döntésre és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! A Házbizottság a házszabálytól való eltérésben azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a hivatalos nevén Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatásáról szóló, H/18032. számú előterjesztés tárgyalása során úgy térjen el a házszabálytól, hogy a holnapi ülésnapon már a zárószavazásra is sor kerülhessen. Az erre vonatkozó javaslatot H/18032/1. számon ismerhetik meg a honlapon.
Kérdezem a tisztelt Házat, hogy hozzájárul-e a házszabálytól való eltéréshez. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház 160 igen szavazattal, 2 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a házszabálytól való eltérésre tett javaslatot.
Ennek megfelelően módosító javaslatok benyújtására a mai napon 15 óra 7 percig van lehetőség. Az előterjesztés összevont vitájára a mai ülésnapon, az összegző módosító javaslatokról történő döntésre és a zárószavazásra a holnapi ülésnapon kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most a napirend módosítására tett indítványokról döntünk.
A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az Országgyűlés csütörtöki ülésnapján „A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslat tárgyalására a T/18008. számú, „A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslat tárgyalását követően kerüljön sor.
Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja továbbá azt javasolta, hogy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló T/18004. számú törvényjavaslat összevont vitájára az Országgyűlés keddi ülésnapján a napirend előtti felszólalásokat követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, szintén kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a módosító javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló T/18005. számú törvényjavaslat általános vitájára az Országgyűlés keddi ülésnapján, az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló T/18003. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, szintén kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
Még mindig a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény módosításáról szóló T/18009. számú törvényjavaslat általános vitájára az Országgyűlés csütörtöki ülésnapján az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló T/18010. számú törvényjavaslat általános vitáját követően kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a megtakarításokból származó kamatjövedelem adóztatásáról szóló 2003/48/EK tanácsi irányelvben előírt kötelezettségek végrehajtása céljából a Magyar Köztársaság, valamint a Csatorna-szigetek, a Man-sziget és a függő vagy társult karibi területek között aláírt Megállapodások megerősítéséről és kihirdetéséről szóló 2005. évi LII. törvényben kihirdetett Megállapodásokhoz kapcsolódó módosításokról szóló T/17778. számú törvényjavaslat zárószavazására az Országgyűlés keddi ülésnapján ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
(14.10)
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Libanoni Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló T/17779. számú törvényjavaslat zárószavazására az Országgyűlés keddi ülésnapján ne kerüljön sor. Aki ezt támogatja, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Tisztelt Ház! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendet elfogadta.
Tisztelt Ház! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztés bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Igazságügyi bizottságot az országgyűlési beszámoló a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2016. évi tevékenységéről szóló B/17919. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház 113 igen szavazattal, 43 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a bizottságot tárgyalásra és határozathozatalra felkérte.
Soron következik a személyi javaslatról történő határozathozatalunk. Felkérem Hiszékeny Dezső jegyző urat, hogy ismertesse az elnöki jogkörben előterjesztett S/18081. számú személyi javaslat tartalmát.
Felszólalások: Előző 25 Következő Ülésnap adatai