Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy gondolat erejéig szeretnék visszatérni a költségvetési vitában elhangzott pénzügyminiszteri expozé egy mondatára, és majd látni fogják az összefüggést.

A pénzügyminiszter úr - kár, hogy nem tudta már megvárni a vitának ezt a későbbi szakaszát ma - a tegnapelőtti expozéjában azokról az úgynevezett prognózisokról beszélt, amelyeket ellenzéki politikusok és a hozzájuk kapcsolódó vagy csatlakozó gazdasági és pénzügyi kutatók, elemzők, újságírók készítettek a gazdaság és a költségvetés lejáratására.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Pénzügyminiszter Úr! Azt gondolom, hogy nem jó dolog az, ha a gazdaságpolitikai vitákba beleszűrődik egy effajta hang. Az én ismereteim szerint Magyarországon vannak közgazdászok, vannak elemzők, vannak kutatók, és nincsenek kormánypárti meg ellenzéki számok, kormánypárti meg ellenzéki prognózisok. Óvjuk meg a gazdaságpolitikai gondolkodást az ilyenfajta mellékízektől. Már csak azért is, mert egyáltalán nem egyértelmű az, hogy a fél évvel, egy évvel ezelőtti aggodalmak megalapozatlannak bizonyultak. Nem egyértelmű ez a '99-es költségvetést illetően sem, hiszen ha a folyó kiadásokat és a folyó bevételeket vetjük egybe, és kikapcsoljuk azokat az egyszeri bevételeket, amelyekkel a költségvetés lyukait idén betömik, akkor bizony nem voltak alaptalanok azok... (Tóth István: Azelőtt nem voltak lyukak?) De azelőtt is voltak, de olyan értelemben nem voltak, mint most. Akkor nem voltak alaptalanok az aggodalmak.

De hadd figyelmeztessek arra is, most már tovább haladva a mai napirendi ponthoz, hogy azok a tavaly megfogalmazott aggodalmak a tb-költségvetés vitájában... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)

ELNÖK: Képviselő Úr! Arra szeretném kérni, nem szívesen szakítottam meg önt, de figyelmesen hallgatva, két vita van az Országgyűlés előtt, az egyik az általános költségvetés vitája, a másik a tb-költségvetés vitája. Ha kérhetem, akkor a tb-költségvetéshez tartozó kérdésekről beszéljen, hiszen az általános költségvetésről még lesz mód és lehetőség itt a Ház előtt beszélni.

Köszönöm szépen. (Dr. Gidai Erzsébet tapsol.)

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Természetesen, éppen ebben a mondatban jutottam vissza a tb-költségvetéshez, és arra utaltam, hogy a '99-es tb-költségvetés vitájában, tisztelt Országgyűlés, az ellenzéki pártok is és független szakértők is éppen a gyógyszerkasszával kapcsolatban figyelmeztettek arra, hogy a gyógyszerkassza-előirányzat tarthatatlan lesz, és ebben is igazuk volt a kritikusoknak. Nem árt tehát minősítgetés előtt odafigyelni az érvekre.

Ami pedig a pénzügyminiszter úr mai expozéját illeti, a mai expozéban volt egy mondat, amely a következőképpen szólt: kijelenthetem, hogy a mai kormány nem fogja megismételni azt a nyugdíj-reálértékcsökkenést, ami '95-96-ban bekövetkezett. Nos, azt hiszem, hogy ez megint egy olyan mondat, akárcsak az előző, ami nem meglepő a Fidesz-kormány egy miniszterétől, de mindenképpen méltatlan Járai Zsigmond közgazdászhoz.

Mert nyilvánvaló, hogy Járai Zsigmond mint közgazdász - de azt is hozzátehetem, Varga Mihály mint közgazdász - pontosan tudja, hogy miért következett be '95-96-ban a nyugdíjak reálértékének a csökkenése. (Tóth István: Tudjuk!) Még Surján László is elmondta az imént, hogy helyesli, helyeselte a vámpótlék bevezetését. Más alkalommal elmondta ő is, elmondta Varga Mihály is, hogy indokoltnak tartotta '95-ben az egyszeri nagy forintleértékelést.

Aki a forintleértékelés, a vámpótlék bevezetésével egyetért, és az elemi közgazdasági összefüggésekkel tisztában van - amit nem mindenkiről feltételezek, de Járai Zsigmondról és Varga Mihályról feltétlenül -, az azt is tudja, hogy ezeknek az intézkedéseknek az volt a kifejezett rendeltetése és célja, hogy egy súlyosan megbomlott egyensúlyi helyzetben visszafogják a belföldi fogyasztást. Igaz, Surján képviselő úr? Azt is tudja, hogy ennek ez volt a rendeltetése, másképp nincs értelme, másképp nem alkalmas az egyensúly helyreállítására.

Tehát meg kell kérdezni Járai Zsigmondtól mindenekelőtt, hogy abban a gazdasági helyzetben, amivel '94-95-ben szembenézett az ország, amit az MSZP-SZDSZ-kormány örökölt, elkerülhető volt-e a leértékelés, elkerülhető volt-e abban a két évben a reálbérek csökkenése. És ha nem volt elkerülhető, akkor elkerülhető volt-e, hogy abban a két évben a nyugdíjak reálértéke is csökkenjen, hiszen abból az elvből, amit Surján miniszter úr minisztersége idején fogadott el széles konszenzussal az Országgyűlés (Dr. Surján László közbeszól.), vagyis hogy a reálbérek együtt mozognak a reálnyugdíjakkal - igaz, Surján képviselő úr? -, következett az, hogy abban a két évben csökkentek a reálnyugdíjak.

Könnyen mondja Járai pénzügyminiszter úr és vele együtt az egész kormánytöbbség, hogy ebben a ciklusban nem kerül sor a reálnyugdíjak csökkentésére. Persze hogy nem, mert amikor önök hivatalba léptek, akkor már stabil növekedési pályán volt a magyar gazdaság, eltérően '94-95-től, sőt, egy kiegyensúlyozott stabil növekedési pályán volt, amikor senkinek eszébe nem jut, hogy a reálbérek csökkenésétől kellene tartani, senkinek eszébe nem jut, hogy a nyugdíjak csökkenésétől kellene tartani. Persze, hogy nem fogják megismételni, mert nincs olyan helyzet, amikor ilyesmi bárkiben felmerülhetne.

A nyugdíjaknál maradva, a 2000. évi költségvetésnek van egy jelentős újdonsága az 1999. évihez, és ezt üdvözölni kell. Nevezetesen az, hogy nem módosítják a társadalombiztosítási nyugdíjakra vonatkozó törvényt, hanem betartják. Ez egy előrelépés, amit el kell ismernünk.

(12.10)

Hozzá kell azonban tennünk, ez úgy történik, hogy egy alacsonyabb bázisról teljesítik azt a nyugdíjemelést, amit a hatályos törvények előírnak. Olyan ez, mint amikor egy társasjátékban azt mondják, hogy visszamegy a kiindulópontra és onnan megy tovább előre - ismerjük ezt a dobókockás játékot -, hiszen a hatályos törvényhez képest az idei költségvetésben kétségkívül 50 milliárddal csökkent a nyugdíjak összege a Fidesz-kormány döntésére. És ez nem egy egyszeri 50 milliárd veszteség a nyugdíjasok számára, hanem 2000-ben is, 2001-ben, 2002-ben is ismétlődő veszteség a nyugdíjasok számára, egészen az életük végéig. (Tóth István: Ez marhaság!) Hogy ebből mennyi volt elkerülhetetlen és mennyit lehetett volna nem csökkenteni, ez egy hosszú közgazdasági vitakérdés. A tavalyi tb-költségvetés vitájában Béki Gabriella részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel.

Azt azonban semmiképpen sem lehet mondani, amit Horváth Zsolt a vezérszónoklatában mondott, aki a nyugdíjakat a "biztonság" szóval hozta összefüggésbe. Mert ami a magánnyugdíjakat illeti, ott biztonságról a Fidesz-kormány idején semmiképp sem beszélhetünk, hiszen tavaly 7-ről 6 százalékra, az idén 8-ról 6 százalékra csökkentették - éppen tegnapi döntésükkel, amikor módosító javaslatainkat a szavazáskor elutasították - a magánnyugdíjpénztárakba befizethető tagdíjat.

Nos, én úgy gondolom, a polgár fontos jellemzője, hogy betartja a szerződéseket. A polgár még a jogelődje által kötött szerződéseket is be szokta tartani. A tegnapi szavazáskor önök kétmillió szerződést módosítottak, kétmillió magánnyugdíj-pénztári tag szerződését módosították, ráadásul úgy, hogy még júniusban is azt ígérték itt az Országgyűlésben, hogy jövőre már 8 százalék lesz. Ez igaz, államtitkár úr: a júniusi előterjesztésükben még 8 százalék szerepelt magánnyugdíj-pénztári tagdíjként, ezt módosították utólag 6 százalékra. Ami pedig azt jelenti - szemben az "egyet fizet, kettőt kap" szokásos kereskedelmi trükkel -, hogy ugyanannyit fizet a biztosított, és kevesebbet kap érte, amikor majd valamikor nyugdíjas lesz.

Annyit mondhatunk tehát nyugdíjügyben a Fidesz vezette jobboldali kormányról, hogy egy elindult, meglévő reformot roncsol ezzel a döntésével.

Áttérnék a tb-költségvetéssel érintett másik témakörre, az egészségügyre. Amikor az előző négy évben egészségügyről volt szó ebben az Országgyűlésben, az akkori ellenzék, a jelenlegi kormánypárt képviselői, élükön Pusztai Erzsébet jelenlegi államtitkár asszonnyal és Selmeczi Gabriella képviselőtársunkkal, rendszeresen olyan benyomást keltettek a hallgatóságban, mintha csak egy kormányváltás és a tb-önkormányzatok megszüntetése kellene ahhoz, hogy megszűnjön a tb-költségvetés hiánya, hogy megszűnjenek a visszásságok, és hogy teljes körű és magas színvonalú egészségügyi ellátást lehessen mindenki igényei szerint biztosítani.

Kormányváltás volt, tb-önkormányzatok nincsenek, és ha ránézünk az egészségbiztosítás költségvetésére és mindarra, amit az egészségügyről tudunk, akkor azt kell látnunk, hogy nincs változás. A kiadások reálértéke nem emelkedik, a statisztikai érzékelhetőség határán belül van, Gógl miniszter úr választási programígéretei elfelejtődtek, a gyógyszerkasszát pedig befagyasztják, és a befagyasztás persze nem tartható.

Az Állami Számvevőszék alelnökének ma reggeli beszédéből idézve: átfogó megújulási reformcsomag, reformkoncepció nincs, ilyen körülmények között pedig a költségvetési szempontból indokolt kiadásbefagyasztások csak az állampolgárok, a betegellátás kárára valósíthatók meg. Így van, mint ahogy így volt ez korábban is. Így volt persze a Surján miniszter úr féle ciklusban is, így volt az előző, MSZP-SZDSZ-kormány által jellemzett ciklusban is, és így van most is. Változás nincs. Mert a mai intézményrendszerben, az egészségügy jelenlegi intézményi struktúrájában csak a "melyik ujjunkból harapjunk le?" logika működik, megoldani a problémákat nem lehet. Olyan kényszerintézkedéseket hoznak a kormányok, mint a kapacitástörvény volt az előző ciklusban, vagy a gyógyszerkassza befagyasztása most.

Van azonban egy kis különbség: a gyógyszerkassza befagyasztása szerintem egy perspektívátlan, rossz irány. A tavalyi tb-költségvetés vitájában már elmondtam, hogy a biztosítási elvvel ellentétes az, hogy egy meghatározott összegben befagyasszák a gyógyszerkasszát.

A kapacitástörvény, valljuk be, egy rossz lépés volt - egy jó irányba. Mert a lényege az volt, hogy az egészségügy struktúráján belül az egészségügy nehéziparától, a kórházaktól az egészségügy könnyűipara, a járóbeteg-ellátás és az alapellátás felé kell szerkezetváltozást elérni, ha ugyanannyi pénzből jobb egészségügyi ellátást akarunk biztosítani.

Márpedig ez a változás - amivel, azt hiszem, mindnyájan egyetértünk, hogy egy ilyen szerkezeti átalakulásra van szükség; gondolom, abban, hogy kórház helyett járóbeteg-ellátás, ebben talán egyetértünk - a jelenlegi intézményi rendszerben csak kényszerintézkedésekkel próbálható meg, és nem fog sikerülni, mint ahogyan az előző ciklusban sem sikerült. Egy ilyen változás csak átfogó egészségügyi reform keretében képzelhető el. Az alapellátás privatizációját - amivel egyetértünk, és a folytatásával is egyetértünk, miniszter úr - követnie kell a járóbeteg-ellátás privatizációjának és szerkezeti átalakításának, no meg a kórházak üzemszerű, korszerű működése lehetővé tételének; olyan megoldásoknak, amelyek az orvosok számára teszik lehetővé és kívánatossá, hogy a kórházakból elmenjenek a jórészt privatizált járóbeteg-szakellátásba és az alapellátásba, és hogy velük együtt és ne az ő ellenükre valósuljon meg ez a szerkezeti átalakulás. Ezekről a reformokról pedig tudomásunk szerint nincs szó.

Tegyük hozzá: nem elég a szolgáltatási oldal reformja, mint azt sokan képzelik, hanem elengedhetetlen az egészségbiztosítási rendszer reformja is. Erről a Fidesz a programjában beszélt, a kormányprogram még beszélt, Selmeczi Gabriella képviselőtársunk közel egy éven keresztül beszélt - a tett azonban elmaradt, és megfelelően előkészítve mindmáig nincsen. Azt gondolom pedig, hogy olyan egészségbiztosítási reform nélkül, amely a nyugdíjreformhoz hasonlóan választhatóvá teszi a polgárok, a biztosítottak számára azt az egészségbiztosítót, amely támaszuk és szövetségesük az egészségügy ellenőrzésében, az egészségügyi költségek ellenőrzésében, avégett, hogy mindazt megkapják az egészségügyi szolgáltatóktól, amihez egészségvédelmükhöz és gyógyulásukhoz szükségük van, de ne költsenek az ő számlájukra olyan kiadásokra, amelyek nélkülözhetők és pazarlást jelentenének, egy ilyen típusú egészségbiztosítási reformra, amely ugyanakkor biztosítja azt, hogy mindenki hozzájusson a szükséges ellátáshoz és ne szakadjon ketté a biztosítottak köre - egy ilyen egészségbiztosítási rendszerre, egy ilyen egészségbiztosításra nagy szükség lenne.

Az már világos, hogy ettől a kormánytól ezt az ország nem fogja megkapni, hiszen egy ilyen egészségügyi biztosítási reformot egy kormánynak a hivatalba lépése másnapján kell elkezdeni ahhoz, hogy ebből a reformból egy ciklusban még egyáltalán lehessen valami. Sajnálatos, hogy ezek a reformok elmaradnak, és sajnálatos, hogy az Európai Bizottság országjelentésében is arról ír - szabadon kell fordítanom, mert csak angol szövegem van -, hogy az egészségbiztosítási reform elmaradásának súlyos pénzügyi következményei lesznek, fenyegetik a közpénzügyi helyzet tartós biztonságát, ugyanakkor a hatékonyságra is káros hatásuk van. Hozzáteszi azt is, hogy az egészségügyi reform elhúzódása sajnálatos, miközben a kormánynak az a döntése, hogy nem növekszenek a nyugdíjreform második pillérébe való befizetések, az új nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságát teszik kérdésessé.

Ebből vonja le az EU-jelentés - szó szerinti idézet angolul, csak idő hiányában nem olvasom föl - azt a következtetést, hogy ezek a lemaradások is azok, amelyek megakadályozták azt, hogy a bizottság javítsa a magyar gazdaságpolitika értékelését az idei országjelentésben. Ezért nem kedvezőbb a pozíciónk ma Brüsszelben, ez is szerepet játszik ebben.

(12.20)

De hadd tegyem hozzá, nem a brüsszeli értékelés a számunkra igazán döntő, amikor sajnálatosnak tartjuk, hogy ebben a ciklusban elmarad az egészségügyi reform és roncsolják a nyugdíjreformot, és ezért nincsenek megalapozott társadalombiztosítási költségvetések, hanem mert Magyarországnak lenne érdeke mindez a reform, ami elmarad. Ezért mondjuk azt, hogy ez a kormány a társadalombiztosítás terén is csak abból él, amit a korábbi kormányok megtettek, ezért mondjuk a társadalombiztosítási költségvetésről is, hogy itt egy gazdaságpolitikai és társadalompolitikai üresjáratnak lehetünk a tanúi.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)