Felszólalás adatai

Amiről itt most beszélhetünk ezen a ponton, az az, hogy felmerült, hogy az Európai Központi Bank, az EU elvárásai közepette markáns nemzeti érdekérvényesítésre lenne szükség. A nagy problémánk ezzel nekünk, jobbikosoknak - akik ugye, csak két éve vagyunk itt, a nemzet templomában, és jobbára kívülről figyeltük azt a folyamatot, amíg ezen említett szervezetekkel kapcsolatban a kapcsolatrendszer kialakult -, hogy ennek az alaphangja nem volt már célszerű. Gondoljunk csak arra, és nem is csak arra akarok kitérni, hogy 2001-ben, mondjuk, a földet sikerült a tőke szabad áramlása fejezetbe berakni ugyanúgy, mint nagyon sok más európai uniós tagországnak, és ebből adódik az, hogy 2014-ben majd a magyar föld elveszejtésének a veszélye valódi, reális és fennálló lesz. De azt is mondhatnám, hogy bizony a lisszaboni szerződést az itt ülő pártok jó részének, tehát Fidesznek, MSZP-nek együttesen sikerült úgy aláírni, tehát befeküdni egy olyan diktátumnak, amelyről lényegében önök nagyon keveset tudtak, hiszen a hivatalos fordítás sem készült el teljes egészében.

Tehát látható volt egy olyan szervilis magatartás, aminek egyenes következménye az, hogy nagyon sok esetben nem vesznek minket igazán komolyan, nemcsak Nyugaton, de a keleti nyitás során sajnálatos módon ez majd Keleten is a jövőben jelentkezni fog, és nagyon nehéz dolga lesz annak, aki sikerrel megpróbálja keresztülvinni ezt a folyamatot.

Sokszor elhangzott, tegnap miniszterelnöki székből is, hogy az európai uniós tagság előnyei vitathatatlanok. Ezzel nem csak mi vitatkozunk, nem csak a Jobbik vitatkozik ezen állítással; maga az Eurostat is vitatkozik vele, amelynek a statisztikái szerint 2004 és 2008 között legalábbis egy 1:6-os szorzó állt fenn a tekintetben, hogy mennyi támogatás jött be Magyarországra, és mennyi jövedelemátutalás ment ki Magyarországról nemcsak a perifériáról egészében, hanem kimondottan Magyarországról a centrumországok irányába, kimondottan Brüsszel irányába. Saját számításaink szerint egy 1:10-es szorzó figyelhető meg, tehát a bejövő támogatásnak címzett, gyakorlatilag saját pénzünk visszaosztása mellett óriási tőkekiáramlás valósult meg, ami egyébként kapcsolódik ezen előterjesztéshez is, és mindjárt rátérnék, hogy miért. Emellett pedig a saját ipari védekezési mechanizmusaink, gazdasági védőmechanizmusaink leépítése által olyan veszteségek érték Magyarországot, amelyek lényegében azóta is helyrehozhatatlanok.

Jelen pillanatban ugye, arról beszélünk, hogy az önök elképzelései szerint az MNB és a pénzügyi felügyelet összevonásának lehetőségét kivezetnék, és további olyan módosításokat hajtanának végre, amelyek lényegében a saját korábbi elképzeléseikkel is ellentétesek részben vagy egészében. Tehát nagy svunggal védték azt, hogy miért fontos adott esetben összevonni az MNB-t, PSZÁF-ot, most pedig azt próbálják megindokolni, hogy külső európai uniós diktátum hatására miért fontos ennek a lehetőségét megszüntetni. Szerencsém, hogy nem én vagyok ebben a cikis helyzetben, hogy annak az ellenkezőjét kell védenem, amit korábban védtem.

A helyzet az, hogy nem kellene ezt igazából túlmagyarázni, a helyzet az, hogy fordítanak egyet a kabáton, ugyanis szóltak kintről a gyarmatosítók részéről, hogy az egyik fiókbankjuk működését illetően problémák merültek fel, tehát a működtetést bízzák csak a gazdira, és önök itt a gyarmatországban ne próbáljanak ebbe jobban beleszólni. Tehát röviden így is össze lehetne foglalni ezt a helyzetet. A lényeg az, hogy ha keresztülviszik az előttünk fekvő módosító javaslatokat, lényegében leteszik a fegyvert, megint a nyugati fél, megint a külföld fog győzedelmeskedni, és ekkor már beszélhetünk valódi, lényegi gyarmatosításról.

De ha visszatekintünk két évtizedre, és az MNB működését és a körülötte lévő viszonyokat megvizsgáljuk, akkor látható az, hogy 22 éve jobbára 3-5 százalékkal magasabb reálkamatot szokás itt fizetni valamiért, mint az EU országainak a többségében, beleértve a környező államokat is. Tehát elmondható az, hogy miközben az európai államok és még Amerika is a válság során próbáltak segíteni a termelő szférának azzal, hogy a kamatokat, mondjuk, egy átlagosnak mondható 6 százalékos szintről levitték egy 2-3 százalékos szintre, addig a válság jelentkezésekor, a kívülről gerjesztett pénzügyi válság jelentkezésekor elmondható volt az, hogy itt 6-ról mintegy 11,5 százalékra növekedett az alapkamatláb, ami egy óriási, katasztrofális lavinát indított be.

(14.40)

Látható volt ugyanis, hogy az Európában példa nélkül álló magas kamatlábak miatt ide kimondottan a forró tőke kezdett minél nagyobb volumenben, mennyiségben érkezni, és egyszerűen leszívta a kamattöbbletet. Egy olyan jelenség kezdett kibontakozni, ami Európában páratlan volt. Az anyabankok, amelyeknek a leányvállalatai jobbára itt vannak, észrevették, hogy otthon csak 1-2 százalék a kamat, ezért minél több pénzt idehelyeztek, visszaküldtek Magyarországra, ahol a leánybankok ezt elhelyezhették betétként, mégpedig az MNB-nél, és az így parkoltatott több ezer milliárd forint kamatait természetesen visszaszerezték. És honnan szerezték vissza? Egy teljesen hibás, elhibázott hozzáállás és jogszabályi környezet miatt bizony a költségvetés érintésével, költségvetési források felhasználásával is szerezték vissza ezeket az összegeket.

Még egyszer mondom, sajnálatos módon az MNB részt vett ebben a folyamatban, a pénz itt parkoltatásában, itt fialtatásában, és aztán ezeket az indokolatlan nyereségeket kiszívták, kiszivattyúzták Magyarországról. Ez egy fenntarthatatlan folyamat. Amely ország ezt megengedi, az pénzügyi szuverenitásról semmi esetben sem beszélhet. Ezért furcsa nekem, amikor itt az MNB vélt vagy valós függetlenségéről kell beszélni. Hiszen kitől független a Magyar Nemzeti Bank? Magyarországtól ne legyen már független! Azért nézzünk már körül, hogy hol vagyunk!

Önmagában ezek a fetisizált fogalmak, mint a Nemzeti Bank függetlensége, hogy ezek miért védendőek ennyire és miért magyarázandóak túl ennyire, ezt normális embernek nehéz megmagyarázni. Ugyanis ezt a gazdaság, a kor találta ki számunkra, ezt nem a normálisan gondolkodó vagy országot, gazdaságot irányító és a hazájukért felelős személyek találták ki. Ezt egy rajtunk kívül álló gazdasági tömb és szerveződés hozta létre számunkra, és ennek eredménye az a pénzszivattyú, ami ezermilliárdos nagyságrendben áll fenn, és amiről itt beszéltem. És akkor még nem is tértem ki arra, hogy multinacionális cégek hogyan viszik ki Magyarországról azt a 4500-5000 milliárd forintot évente adózatlanul, mondjuk, az informatikai rendszer bérlésének címszavával, vagy technológiai fejlesztések átvételének címszava alatt, szintén adózatlanul, szintén kikerülve minden olyasféle szabályozást, ami Magyarországon meg tudná fogni ezt a tőkét, vagy adott esetben közteherviselésre kötelezné azokat, akik részt vesznek a magyar gazdasági folyamatokban, és ebből nyereségre tesznek szert.

Látható, hogy az általam említett több ezer milliárd forintos kamattöbblet, az a leszívott kamattöbblet, ami kikerült az országból, lényegében felemésztette mindazt, amit az utóbbi kormányzatok megszorításokkal vontak el az oktatás, az egészségügy területéről, vagy akár a társadalombiztosítás különböző szintű és fokú megcsonkításait is sikerült lenullázni azzal, hogy ez a pénzszivattyú megmaradt, működhetett, és lényegében semmiféle gátat nem támasztottak vele szemben.

De beszélhetnénk a mostani magyar alapkamatszintről is. Hogy van az, hogy egy prágai vállalkozó adott esetben még mindig csak harmadannyit kell hogy kamat formájában fizessen, mint egy magyar? Hogy van az, hogy egy angol polgárnak is sokkal könnyebb dolga van, mint egy magyarnak, pedig az ittenit senki sem támogatja? A magyar állam sem támogatja, pedig a magyar kis- és középvállalkozó adja a munkahelyek kétharmadát, míg a multi a 6 százalékát adja. Hogy fordulhat elő, hogy senki nem támogatja ezeket az embereket? Elmondható az is, hogy még egy 7 százalék körüli kamatláb, de egy 6 százalékos is túl magas lenne ahhoz, hogy a magyar vállalkozó versenyképes legyen.

A helyzet az, hogy rendszert kell váltani ezen a területen is, és sürgős lenne ezt a rendszerváltást elkezdeni. Teljesen egyértelmű, hogy vissza kell venni a monetáris felségjogokat előbb vagy utóbb. Ez egy kikerülhetetlen feladat. Lehet itt beszélni jegybanki függetlenségről, európai uniós elvárásokról, az Európai Központi Bank diktátumairól is, a monetáris felségjogok visszavétele nélkül Magyarországnak önálló pénzügy-politikai jövője nemigen lehet. Hogy ez milyen távlatban valósulhat meg, erről érdemes vitatkozni, tehát hogy az Európai Unió várható összeomlása előtt sikerül ezt még megtenni, azzal egyidejűleg vagy csak utána. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy minden egyes eltelt év nagyon súlyos károkat okoz Magyarországnak.

Az is látható ugyanakkor, hogy a brüsszeli versenyügyi biztos a válság idején sorozatban adta a felmentést az egyes államoknak arra nézve, hogy pénzt bocsáthassanak ki, tehát már egyes felségjogok tekintetében voltak eltérések, voltak engedményezések az amúgy nagyon szigorúnak, rigorózusnak tűnő brüsszeli szabályozások alól. Az a bizonyos több ezer milliárdnyi euró állami segély, amit a bankok megsegítésére osztogattak, lényegében és többségében így került kibocsátásra, ilyen felmentések alapján. Nyilvánvaló, hogy a jövő válságsorozata hasonló lehetőségek tárházát rejti. Már számos kivétel volt a felmerülő tilalmak alól, ez várható a jövőben is. De elmondható az, hogy ha Magyarország nem lép erre az útra, nem feszegeti a határokat, ha a kormányai egymás után olvasatlanul aláírják a lisszaboni szerződést, aláírják a társulási szerződést Izraellel, mert az fontos, de közben Magyarország saját belső, szuverén ügyeit nem támogatják, meg nem kívánják odáig feszegetni a határokat, hogy valamit kezdhessünk ezzel a pénzszivattyúval - ami, még egyszer mondom, ezermilliárdos nagyságrendben viszi ki a pénzt Magyarországról -, ez sokkal súlyosabb tényező, még az állami korrupciónál is nagyobb volument jelent. Elmondható az, hogy ezzel nem kezdeni valamit, ez egy hosszú távú csapdahelyzet a magyar költségvetés számára, legalább akkora, mint az államadósság újratárgyalásának elmulasztása, legalább akkora, mint az Európai Unióval fennálló pénzügyi egyensúlytalanság nem kezelése vagy pedig ezen kezelés tologatása.

Röviden összefoglalva, hosszú távon nem látunk más utat, más megoldást, mint a monetáris felségjogok visszavételét. Magyarországot vissza kell venni azoktól a gyarmatosítóktól, akik, tetszik, nem tetszik, pénzügyi eszközökkel, gazdasági eszközökkel itt vannak Magyarországon. Már a Kádár-korban is itt voltak, hiszen már akkor is itt voltak a megbízottaik aláírni a hitelszerződéseket és egyéb keretmegállapodásokat. Most is ugyanezen szervezet képviselői vannak Magyarországon, miközben kormányok, módszerek, gengszterek váltották egymást, a pénzszivattyú pedig még mindig működik. Ezt kívánjuk megállítani haladéktalanul, és reméljük, hogy erre már nem kell olyan sokat várni, mint amennyit önök várnának rá.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)