Felszólalás adatai

KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt meghívott Vendégek! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! "Az emberiségnek egy nemzetet megtartani, ez és nem kevésb forog most kérdésben, s rajtunk áll ennek szerencsés eszközlése." A képviselők feladatát gróf Széchenyi István ekként foglalja össze a Stádiumban. Most, amikor Magyarország új alaptörvényéről tanácskozunk, méltó és igazságos, illendő és felettébb hasznos, hogy felidézzük ezt a gondolatot. Az ügy, amelyben járunk, a nemzet megmaradásának ügye.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Magyarország történelmének egyik legsúlyosabb kihívása előtt áll. Nem kisebb kérdést kell megválaszolnia, mint hogy Európa egyenrangú társországaként tudja-e átlépni a harmadik évezred küszöbét, vagy lecsúszunk a világ végleg megrekedt, nyomorba, káoszba és erőszakba süppedt, reménytelenségben vegetáló nagyobbik részéhez. Magyarországnak választ kell adnia arra, hogy korszerűsíteni tudja-e gazdaságát, oktatását, igazgatási rendszerét. Választ kell adnia, hogy gátat tud-e vetni a társadalom végletes kettészakadásának, biztosítva az elszegényedett millióknak legalább a majdani felemelkedés reményét. Választ kell adnia arra, hogy mindeközben képes lesz-e fenntartani az egyéni szabadságjogok és a demokratikus intézmények működő rendszerét. Választ kell adnia, hogy képes lesz-e az alattvalók örökül kapott társadalma helyett megteremteni a végre szabad kezdeményezőképességű polgárok társadalmát. Választ kell adnia, hogy képes lesz-e mindehhez a polgárok szolidaritását, összetartozás-tudatát kifejező közösségek létrejöttét és fennmaradását elősegíteni. Választ kell adnia, hogy képes lesz-e mindehhez olyan kulturális és erkölcsi környezetet teremteni, amely az emberi, polgári értékek kiteljesedését segíti. Választ kell adnia arra, hogy képes lesz-e megőrizni élhető és lakható formában a természetes és mesterséges környezetünket. Magyarországnak választ kell adnia önmaga és a világ számára: akar-e, tud-e - és ha igen, hogyan - részt venni az emberiség előtt álló kérdések megválaszolásában.

Tisztelt Országgyűlés! Nekünk, politikusoknak, akik ellenzékben vagy kormányon az ország sorsa iránt felelősséget viselünk, választ kell adnunk arra a kérdésre, miként tudunk részt venni a magyarság előtt álló feladatok megoldásában. A Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint a Magyar Köztársaságnak, a magyar polgároknak olyan alkotmányra van szüksége, amely alapot és keretet ad e nemzeti, történelmi kihívásra adandó, hosszú távú válasz sikeréhez.

Tisztelt Országgyűlés! Aki a képviselőtársaim közül jól figyelt, az rájöhetett, hogy az iménti gondolatok nem most hangzottak el először ebben a Házban. Valóban, Szájer József képviselő úrnak a Magyar Országgyűlésben 1996. május 22-én a Magyar Köztársaság Alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában a Fidesz vezérszónokaként elmondott beszédéből idéztem. Ha e gondolatok mégis az aktualitás erejével szólnak, ha magam sem találhattam volna jobb megfogalmazást, hogy a mai helyzetünkhöz igazítsam Széchenyi 180 évvel ezelőtti parancsát, nos, az talán nem a véletlen műve. E mondatok hat esztendővel a zsákutcának bizonyult államszocializmus bukása után, négy évvel az új évezred kezdete előtt, tehát másfél évtizede hangzottak el, egy négy és fél évtizedes kommunista országrombolás utáni, négy szabad esztendőt követő utódpárti kormányzati ciklus kellős közepén, amely ciklusra jött újabb négy szabad esztendő, ez ideáig, mondhatni, sajnos, az elmúlt hat és fél évtized legsikeresebb időszaka, amely négy esztendő végére a nemzet végre felemelhette a fejét, úgy érezhette, hogy túljutott a rendszerváltozással szükségszerűen együtt járó lecsúszáson, nyomorúságon, nélkülözésen, bizonytalanságon, szétesettségen, és immár kikapaszkodhat abból a gödörből, amelybe 1990-ig a kommunizmus, majd 1994 után annak örökösei és a magukat liberálisnak nevező szövetségeseik juttatták.

Majd megint jött, most már kétszer négy év, és itt állunk újra az egyszer már elvégzettnek hitt munkát, megoldottnak gondolt feladatot magunk előtt látva, felemelni egy kirabolt, meggyötört, legyengített, tartalékaitól is megfosztott, szellemi, erkölcsi, lelki és biológiai értelemben is tönkretett országot, miközben azok, akik mindezt elkövették rajtunk, ahelyett, hogy szégyenükben elbújnának, levonulnának a közélet általuk összerondított színpadáról, itt ágálnak, fenekednek ellenünk, leckéztetni próbálnak jó modorból, szociális érzékenységből, demokratikus viselkedéstanból, szakértelemből, és közben ott tesznek keresztbe, ahol csak lehet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az úgynevezett baloldal által kisajátíthatónak vélt Bibó István írja egyik alapvető, a kiegyezéses rendszer csődjét és bukását elemző munkájában: "Az általánosan elterjedt ellenkező nézettel szemben le kell szögeznünk, hogy a politikában hazudni nem lehet. Pontosabban: lehet itt-ott hazugságokat mondani, de nem lehet hazugságra politikai konstrukciókat, politikai programot felépíteni."

(9.40)

Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, az úgynevezett rendszerváltozás alapvető konstrukcionális hazugsága, amelyre ráment az életünkből húsz év és majdnem minden viszonylagos eredményünk, amelyért e húsz év alatt keservesen megküzdött és megszenvedett az ország, az a fikció volt, hogy lehet demokráciát, jogállamot, hazát, nemzetet, jövőt építeni olyanokkal, akik egész életüket, előmenetelüket, vagyonosodásukat azt megelőzően arra alapozták, hogy fenntartottak egy totalitárius diktatúrát; hogy lábbal tiporták mások emberi méltóságát és legalapvetőbb emberi jogait; hogy idegeneknek szolgáltatták ki, adták el a hazát; hogy a nemzetköziség jelszavával megtagadták saját népüket, sőt, ha úgy látszott szükségesnek, hát fegyvert is emeltek rá; hogy mielőtt kényszerűségből átadták a lelakott, rommá tett országot, az utolsó éveikben el is zálogosították még az utódaink jövőjét is. Arra a hazugságra épült az úgynevezett rendszerváltozás rendszere, hogy lehet tisztességes, valódi kiegyezésnek számító kompromisszumot kötni olyanokkal, akik másokkal mindig is csak az erő nyelvén tudtak beszélni; akik magukat a történelem kiválasztottjainak hirdették, de akik nem hittek soha semmiben, ellenben készek voltak bármikor bármit és bárkit elárulni; akik mindig is megvetettek minden értéket, amelyet nem lehetett pénzbeli haszonra váltani, és lenéztek mindenkit, aki nem így élt, és nem így gondolkodott; akik leginkább azoknak nem tudtak megbocsátani, akik ellen bűnöket követtek el. Arra a hazugságra épült, hogy a diktatúrából a demokráciába való átmenet csak egy deklaráció, egy törvényhozási aktus végén elhelyezett tollvonás kérdése; arra a hazugságra, hogy a kommunista rémuralmat jogilag egyszerre keretbe foglaló és egyszerre elpalástoló úgynevezett alkotmány toldozgatásával-foltozgatásával megalapozható egy valódi demokrácia; hogy az 1949. évi XX. törvény, amely még címében sem tagadta a kommunizmus rendszerével fenntartott jogfolytonosságot, lehet egy valóban új világ kezdete.

Kedves Barátaim! Tévedésünkért vagy jóhiszeműen vállalt hazugságainkért keserves árat kellett fizetnünk: nemcsak gazdasági és szociális válság sújtja ma hazánkat, de működőképesnek hitt alkotmányos rendszerünk is szinte csődöt mondott. 2006-ban hazugsággal, manipulációval elcsalták a választásokat, majd régi kommunista titkosszolgálati módszerekkel előidézett provokációk után rendőrterrorral próbálták megfélemlíteni az ellenzőket; embereket kínoztak, nyomorítottak meg, ítéltek el hamis tanúvallomások alapján, és mentették fel ugyanúgy a valódi bűnösöket, és mindezt a jogállam nevében. (Taps a kormánypártok, szórványos taps a Jobbik padsoraiban.) Szinte csődbe vitték az országot, az utolsó tégláit is ellopták vagy elzálogosították, és mindezt a demokráciára hivatkozva. Működésképtelenné tették az államot, mindezt a köztársaságot a kötőszavak gyakoriságával emlegetve.

A tavaly tavaszi választások után a szakadék széléről kellett visszarántanunk az országot, majdnem összeomlott minden, majdnem odalett mindenünk, még sokáig nem leszünk túl a nehezén. És akik mindezt okozták, most kétségbe vonják azt a jogunkat, amelyet a választók ruháztak ránk annak érdekében, hogy mentsük, ami még menthető, hozzuk rendbe, ami még rendbe hozható, és próbáljuk meg velük együtt megint csak újrakezdeni? A gyermeknek kél káromkodni kedve, tisztelt barátaim.

Tisztelt Képviselőtársaim! 21 esztendő telt el az első szabad választások, 23 az első ellenzéki szervezet, a Fiatal Demokraták Szövetségének megalakítása óta. A valaha fiatal demokraták gyermekei ma felnőtt választópolgárok. Több mint húsz év után akkor is számot kellene vetnünk mindazzal a tapasztalattal, amit a hátunk mögött hagyó idő felhalmozott, ha csupán a jólétbe beletunyult szerencsésebb országok unalmas élete jutott volna számunkra osztályrészül; akkor is, ha a világ mindeközben maga is nem változott volna óriásit; akkor is, ha nem olyan helyzetben lennénk, mint amilyenben vagyunk. De miután nem húsz konszolidált év, hanem a rendszerváltoztatás húsz esztendeje után vagyunk, miután a huszon-egynéhány éve számunkra mintául szolgáló nyugati világ maga is az átalakulás válságával küzd, és miután gyakorlatilag újjá kell építenünk az országot, amely történetének egyik legmélyebb és legösszetettebb válságát éli, nos, mindezek figyelembevételével, tabuk és mismásolás nélkül, de higgadtan és tárgyilagosan felül kell vizsgálnunk mindazt, amit a rendszerváltoztatás kezdete óta hoztunk létre, vagy éppen az azt megelőző korszakból hoztunk magunkkal.

Felül kell vizsgálnunk egész gazdasági rendszerünket, benne az adórendszertől a költségvetési és vagyongazdálkodáson át a munkaerő-gazdálkodásig. Át kell alakítanunk az államigazgatást, az önkormányzataink működését és gazdálkodását, az egészségügyet, az oktatást, a nyugdíjrendszert, a szociális ellátást, a honvédelem szervezetrendszerét, a bűnüldözést és az igazságszolgáltatást, a parlament működését és az azt létrehozó választási rendszert is. És ha mindez így van, márpedig ezt vitató hangokat nemigen hallani, akkor csupán éppen a mindennek keretet adó alkotmányos szabályainkhoz nem kellene, nem szabadna hozzányúlni, amint ezt viszont lépten-nyomon hallani?

Tisztelt Képviselőtársaim! Az első kérdés, amit meg kell válaszolnunk, tehát mindjárt az, hogy szükségünk van-e új alkotmányra. Mielőtt azonban elhamarkodottan rávágnánk a választ, tegyünk fel egy még ezt is megelőző kérdést: mihez képest van rá szükség, ha van rá egyáltalán, azaz jelenleg van-e Magyarországnak alkotmánya? Az egyik álláspont szerint, amelynek jegyében 1989 óta éljük állami életünket, van, mégpedig a többször módosított, és a köztársaság kikiáltásával demokratikusra és jogállamira fazonírozott 1949. évi XX. törvény, amely Magyarország első írott alkotmánya. A másik álláspont szerint is van, mégpedig az úgynevezett ezeréves történeti alkotmány, amely a maga szerves fejlődésével - a hasonlóan íratlan angol alkotmány mellett - a világ jogtörténetének egyik legkifinomultabb alkotása, amelynek jogfolytonosságát 1944-től idegen megszállások előidézte totalitárius diktatúrák ugyan megszakították, de amelyhez képest az 1949. évi XX. törvény csak egy oktrojált, fiktív alkotmány, és mint ilyen, semmilyen utólagos módosítgatással nem reparálható. Azaz a történeti alkotmány jogfolytonossága a magát ma alkotmányként megnevező jogszabály hatályon kívül helyezésével helyreállítható. És itt mindjárt felvetődik egy újabb kérdés: egyáltalán mit tekintünk alkotmánynak, mit várunk az alkotmánytól?

Tisztelt Ház! A 225 fideszes és 36 kereszténydemokrata képviselő által T/2627. számon előterjesztett, "Magyarország alaptörvénye" címet viselő javaslat a következőképpen válaszolja meg a feltett kérdéseket. A Q. cikk szerint: "Az alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. Az alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. Az alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni."

A Nemzeti hitvallás - mint az alaptörvény preambuluma - megállapítja: "Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét. (Taps a kormánypártok, szórványos taps a Jobbik padsoraiban.) Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között, élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk."

Az értelmező kéziszótár szerint alaptörvény az állam politikai, társadalmi és gazdasági rendjét és az állampolgári jogokat és kötelezettségeket meghatározó törvény, az alkotmány pedig nem más, mint valamely állam alaptörvénye vagy alaptörvényeinek összessége. E meghatározások és a fentebbi idézetek szerint tehát kijelenthető, hogy a javaslat nem csupán címében, de tartalmában is megfelel az alaptörvényekkel szemben támasztható követelményeknek, hiszen az állami és nemzeti létünkre vonatkozó alapelvek lefektetése után a Szabadság és felelősség, illetve Az állam címet viselő fejezetekben rögzíti az ember fundamentális jogait és az állampolgárokat terhelő alapvető kötelezettségeket, illetve megállapítja a politikai, gazdasági és társadalmi rendre vonatkozó legáltalánosabb normákat; önmagát - a zárórendelkezéseket követően - mint Magyarország első egységes alaptörvényét határozza meg, amely maga is része az ezeréves történeti alkotmánynak, és amely részévé teszi ezen jogi, szellemi és erkölcsi konstrukciónak azon majdan kétharmados képviselői szavazattöbbséggel elfogadandó vagy módosítandó sarkalatos törvényeket is, amelyek kiteljesítik közjogi berendezkedésünk újjáalakítását.

(9.50)

Mindezek mellett a nemzeti hitvallás mint önálló fejezet puszta létéből és még inkább tartalmából az is kitetszik, hogy az előterjesztők felfogása szerint az alkotmányba illeszkedő alaptörvény nem csupán államszervezés-technikai szabályok összessége, nem csupán a jogszabályok felett álló meghatározó erejű norma, hanem annak foglalata is, hogy itt és most, mi, a XXI. század második évtizedének magyarjai miként gondolunk magunkra, melyek azok a múltbéli tradíciók, velünk élő értékek, jövőbeni célok, amelyek közös nevezőként nemzetté formálnak, és ekként tartanak egyben bennünket. Mi az az erkölcsi alap, értékközösség, amely az eltérő világnézetű, különböző hitű, más anyanyelven beszélő, differenciált társadalmi helyzetű magyarországi polgárokat szolidárissá teheti egymáshoz és szervezett politikai közösségükhöz, az államhoz és a hazához?

Ha semmi más javítanivaló nem lett volna a ma még hatályban levő régi alaptörvényünkön, ha semmi más újdonsága nem lenne a most előttünk fekvő javaslatnak, mint hogy megpróbáljuk megválaszolni az önazonosságunkat érintő legalapvetőbb kérdéseket, már akkor is egyértelműen igennel kellene válaszolnunk az új alaptörvény szükségességét érintő felvetésre.

S itt, tisztelt hölgyeim és uraim, meg kell állnunk egy pillanatra, annak tisztázása érdekében, hogy noha minden 1994 után megválasztott kormány programjában szerepelt az alkotmányozás szándéka - amely az 1994 és '98 közötti ciklusban tetté is érett -, a folyamatosan fennálló szándék dacára húsz esztendő alatt mégis miért nem jutottunk el a megcélzott eredményig, azaz az eredendően mindenki által ideiglenesnek tekintett, átmenetinek szánt alkotmány helyébe lépő demokratikus alaptörvény elfogadásáig.

A kérdés annál is nyugtalanítóbb, hiszen 1990-ben a kommunista rendszert leváltó, demokratikusnak tekintett erőknek, ezen belül is az MDF-nek és az SZDSZ-nek együtt, 1994-ben pedig a posztkommunistáknak és a demokratikus erők táborából melléjük dezertáló SZDSZ-nek megvolt az alkotmányozáshoz szükséges kétharmados többsége. A válasz ott keresendő, ahol a rendszerváltoztató kísérlet majdnem teljessé vált kudarcának, látszólag kifogástalan demokratikus berendezkedésünk majdnem elégtelen működésének magyarázata. Az úgynevezett SZDSZ által képviselt és helytelenül liberálisnak nevezett azon destruktív, életellenes, minden társadalmi összetartó erőként számba vehető normát és tradíciót tagadó, illetve módszeresen pusztító, a gátlástalan önzésre és minden érték semmibevételére épülő agresszív, ugyanakkor a mérsékeltség és tolerancia, a modernség és európaiság képmutató jelmezébe öltöztetett politika erős, három ciklusban kormányzatot meghatározó jelenléte mellett nem volt esély arra, hogy létrejöjjön az akár szemben álló politikai felek között a közös értékekről vallott azon egyetértés, amely alapul szolgálhatott volna egy új alaptörvény megfogalmazásához. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Ez az a hiány, amely politikai küzdelmeinket az elmúlt húsz esztendőben inkább hideg polgárháborúhoz, semmit demokratikus vitához tette hasonlatossá.

A 2010. évi országgyűlési választások új fejezetet nyitottak Magyarország 1990 utáni történetében. Noha az SZDSZ teljes felmorzsolódásával az általa képviselt ideológia nem tűnt el a politikai színtérről, hiszen a kommunizmus rendszeréből átmentett pozíciókat hosszú ideig csupán pragmatikus módon védő MSZP azt teljes mértékben magába fogadta, azonban az ezt képviselő pártot - vagy ha az LMP-t is ide sorolom: pártokat - a választók kirekesztették abból a lehetőségből, hogy továbbra is akadályai lehessenek egy minimális nemzeti közmegegyezésnek.

Tehát, tisztelt képviselőtársaim, ahogy húsz év alatt soha nem a Fideszen vagy a KDNP-n múlott, hogy nem lett új alaptörvénye Magyarországnak, úgy most sem elsősorban azért lesz, mert a Fidesz és a kereszténydemokraták pártszövetsége a választók jóvoltából kétharmados többséggel rendelkezik a Házban, hanem azért, mert húsz esztendő elteltével most először nyílt esély arra, hogy egy, a sikeres jövő megalapozásához elengedhetetlen minimális értékkonszenzus mögött több mint kétharmada a választott képviselőknek fel tudjon sorakozni.

Tisztelt Országgyűlés! Itt néhány gondolat erejéig minősítenünk kell a Magyar Szocialista Párt és az LMP vitától való távolmaradását is, amit a két párt hol az alkotmányreform szükségtelenségével, hol időszerűtlenségével, hol előkészítetlenségével, hol a társadalmi konzultáció elégtelenségével, hol az előterjesztés legitimációjának vélt hiányosságaival, hol némely tartalmi elemének elfogadhatatlanságával próbál indokolni, mikor éppen melyik érvet látja célszerűbbnek.

A magunk részéről fontosnak látom leszögezni a következőket. Először is, amint az elhangzott, húsz esztendeje lóg a levegőben az alkotmányozás kérdése. Alkotmányozási kényszer, ahogyan sokan mondják, hála istennek, nem úgy, mint 1949-ben, valóban nincs, szükség és lehetőség viszont annál inkább van, ami számunkra pedig felelősségünkből fakadóan kötelezettséget teremt.

Másodszor: tavaly nyár óta, az alkotmány-előkészítő eseti bizottság életre hívása óta zajlik az előterjesztés felett ma kezdődő vita előkészítése, amely idő sem a korábbi magyarországi hasonló példákhoz képest, sem pedig nemzetközi összehasonlításban nem tekinthető rövid időnek.

Harmadszor: se szeri, se száma azoknak az alkalmaknak és módozatoknak, amelyek révén az előterjesztők meg akarták ismerni az alkotmányozás kapcsán felmerülő véleményeket és javaslatokat, beleértve a parlamenti pártok által javasolt társadalmi szervezetek bevonását az előkészítő munkába, vagy kérdőívek kiküldését nyolcmillió magyar választópolgárnak, amelyből majd' egymillió válaszolt is a megszólításra.

Negyedszer: az alkotmány-előkészítő bizottság által asztalra tett koncepciót pusztán szabadon felhasználható orientációs anyagnak elfogadva és ezzel párhuzamosan a Házszabályt módosítva lehetővé tettük, hogy az ellenzék letehesse a Ház asztalára a maga javaslatát, javaslatait, amelyeket így vitában megvédhetett volna.

Összességében tehát a Fidesz és a KDNP mindent megtett azért, hogy az alkotmányozás a lehető legnyitottabb, a lehető legszélesebb körben véleményeket, álláspontokat, javaslatokat felszínre hozó parlamentáris aktus legyen, és ez a törekvésünk a ma megnyíló vita lezárásáig fenn is áll. Ugyanakkor nem fogadhatunk el semmiféle antidemokratikus ultimátumot, diktátumot, zsarolási szándékot. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Nem fogadhatjuk el a választók által ránk testált döntési jog kétségbe vonását, mert az egyenlő lenne a választói akaratnyilvánítás szabadságának, a választási eredményeknek az elvitatásával. Nem fogadhatjuk el, hogy a tiszta és szabad választásokon elnyert mandátumunk birtokában az alaptörvényről meghozandó döntésünk kevésbé lenne legitim, mint az 1989-es alku, amely a demokratikus meggyőződésének hiányáról még a tárgyalások során is számtalanszor bizonyságot adó, a diktatúra számukra nyújtott előnyeit az utolsó pillanatokig védő MSZMP és a demokratikus szándékaiban ugyan meg nem kérdőjelezhető, de a szabad választásokat megelőzően felhatalmazással szintén nem rendelkező Ellenzéki Kerekasztal között született, s amely létrehozta a jelenleg hatályban lévő alaptörvényünk törzsét, amely alaptörvényt ugyanakkor azóta sem erősített meg sem népszavazás, sem kétharmados parlamenti többség.

Nem fogadhatjuk el a teljes körű konszenzus megteremtésére vonatkozó hangzatos igényeket sem, amelyek valójában a választók által érdemi befolyásoló erővel fel nem ruházott kisebbség diktátumai, amelyek szerint csak az a megoldás lehet demokratikus, amelyet ők annak fogadnak el, és természetesen csak azokat a politikai erőket, azokat a képviselőket kell beleszámítani az úgymond teljes körű konszenzusba, akiket ők demokratikusnak fogadnak el. Ez a fajta antidemokratikus gőg az MSZP részéről egyszerre ismerős és felháborító, de az LMP részéről is rossz emlékű időket idéz.

Mondjuk ki bátran, tisztelt képviselőtársaim, hogy az úgynevezett baloldal célja most sem más, mint hogy ha nem ők határozhatják meg, hogy mi legyen Magyarország jövendő alaptörvényében, akkor azt ne tehesse senki. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Varga László: Úgy van!) S ha már ezt egyharmadnál kevesebb mandátumuk miatt nem érhetik el, akkor legalább annyi erkölcsi és politikai kárt okozzanak ebben a folyamatban, amennyit csak tudnak.

(10.00)

S ehhez még az sem túl nagy ár, hogy saját választóikat rekesztik ki a képviselet lehetőségéből, őket hagyják cserben azzal, hogy nem tekintik a parlamentet a demokratikus érvelés és vita színterének csak azért, mert ma nem övék a hatalom.

De ne tévedjünk, kedves képviselőtársaim, ha az Országgyűlést nem is tartják alkalmasnak és méltónak arra, hogy a velünk való demokratikus vita színtere legyen, a televízió képernyőjét, a rádiók mikrofonjait és az internet megannyi lehetőségét használni fogják azok, akik most tüntetőleg kivonultak. Néhány szavas mondatokra aszalják majd az alaptörvényről szóló javaslatot, hogy aztán a médiában felfújható gumiszörnyet csináljanak belőle, amellyel a választókat riogathatják, hogy most az internacionalista testvéri segítségnyújtás lehetőségeiről ne is szóljak. (Derültség és taps.) Ha a tétet tekintjük, a nemzet megmaradását és boldogulását, nagy vakmerőség ekként elutasítani a javaslatot, de különösen magát a róla szóló vitát.

A kérdés végül is az: hiszünk-e a parlamentarizmusban, hiszünk-e abban, hogy az itt folyó munkának, gondolatcserének van értelme? Akik nem hisznek ebben, akik a politikát csak hatalomtechnikai játszadozásnak tekintik, az Országgyűlést pedig a modern média csatornáira bármikor lecserélhető, elavult színpadnak, azoknak azt tanácsolom, adják vissza a mandátumukat, hogy a választóik helyettük olyanoknak adhassák, akik hisznek a demokráciában. (Taps.) Nem a népi demokráciában, nem a szocialistában, hanem a parlamentárisban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bár az MSZP és az LMP által előidézett helyzet erkölcsileg elfogadhatatlan, az új alkotmány megalkotásának folyamatát nem gátolhatja. Magyarország teljes megújítása túlságosan is felelősségteljes és nehéz feladat, az erre szánható idő túlságosan is drága ahhoz, semhogy ne kelljen napirendre térnünk a felett a botrány felett, amelyet ellenzéki képviselőtársaink egy részének magatartása jelent. Ezzel azonban még megtisztelőbb az a feladat, amelyet el kell végeznünk, hiszen így nekünk, önöknek kell képviselnünk, képviselniük azokat a magukat baloldalinak valló honfitársainkat is, akiket saját választott pártjuk cserbenhagyott.

S ez, bár többletfelelősséget ró mindannyiunkra, nem is olyan nehéz, mint elsőre gondolnánk. Hiszen mindaz az éles szembenállás, megosztottság, kibékíthetetlenség, amely a magyar szellemet és benne a politikai elitet jellemezte, jellemzi ma is, s amely egyetértésre képtelenség oly visszataszítóvá tette sokak számára az elmúlt két évtized politikai küzdelmeit, ma ez a magyar társadalomban, a választók mindennapjainak világában nem létezik. Az ő világukban nem ideológiák mentén zajlanak a konfliktusok, az ő harcaik nagyon is hétköznapiak. Az ő konszenzusuk egy mondatban is összefoglalható: normális emberi életet szeretnének élni. Nincs jobb- vagy baloldali nyugdíjas, nincs MSZP-s vagy fideszes munkanélküli, nincs liberális vagy kereszténydemokrata gyermeket akaró anya, csak emberek, s nekik vágyaik, törekvéseik és problémáik vannak, amelyek megoldását persze ki-ki a maga értékrendjéhez, világnézetéhez közelebb álló párttól reméli inkább.

Az alaptörvény azonban erkölcsi, szellemi és jogi értelemben is a lehető legtágabb keret kell legyen, amely egy nemzetnyi, országnyi közösség számára a lehető legnagyobb közös nevezőt jelenti. Nos, tisztelt Ház, tisztelt előterjesztő képviselőtársaim, nincs okunk aggodalmaskodni, még kevésbé szégyenkezni: a T/2627. számon benyújtott javaslat - bár a szöveg nyitott bármely beilleszthető módosító indítvány befogadására - jelen állapotában is ilyen, mindenki számára elfogadható, sőt azonosulásra alkalmas dokumentum.

Meggyőződésem, hogy a most kezdődő vita végén elfogadandó alaptörvény az egész nemzeté lesz. Azoknak az alaptörvénye, akiknek a képviseletére felesküdtünk mi mindannyian, nemcsak azoké, akik ránk szavaztak, hanem azoké is, akik nem ránk szavaztak, sőt azoké is, akik egyáltalán nem szavaztak vagy nem szavazhattak. Mindannyiunké lesz. Kifejezi ezt mindjárt első mondata is, amely nemzeti imánk kezdete is egyben: "Isten, áldd meg a magyart!"

Tisztelt Ház! Most, amikor az új alaptörvényről vitázunk, tulajdonképpen egy új otthont építünk magunknak; új falakat, de azokra az alapokra, amelyekre követésre méltó elődeink is építettek. Történelmünkre, összetartozásunk, közös megmaradásunk és közös boldogulásunk történetére, ezeresztendős állami múltunkra, a Szent Korona által megjelenített joguralomra, az Aranybullára, azaz az önkény minden formájának elutasítására. Egyéni és közösségi szabadságjogainkra, amelyekért szabadságharcos hőseink, úgy a '48-asok, mint az '56-osok, ha kellett, az életükkel fizettek. Sajátosan magyar, mégis keresztényként európai, sokszínű és integráló erejű kultúránkra, szentjeink, katonáink, Nobel-díjasaink és művészeink teljesítményére. Azokra a parancsokra, amelyek a történelem kezdetétől elválasztják a jót a rossztól, s azokra, amelyek előírják a hatalmat gyakorlóknak, az államot igazgatóknak a jó, a közjó követését. És természetesen az önmagunk és egymás iránt érzett felelősségünkre, a jogokkal járó kötelességekre, amelyek nemcsak korlátoznak, hanem össze is kötnek bennünket, hiszen jogokat csak együtt biztosíthatunk mindannyiunknak. Végezetül a jövő iránti elkötelezettségre kell építenünk, arra, hogy a jövő abból áll össze, amit ma megteszünk. Semmit nem tehetünk hát pillanatnyi előnyökért, ha azzal a holnap ajtaját magunkra csapjuk.

Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti hitvallás értékösszegző deklarációja után az Alapvetés címet viselő fejezet egyesíti az alkotmányosság tiszteletre és követésre méltó világtendenciáit büszkén vállalható hagyományainkkal. Eszerint Magyarország független és demokratikus jogállam, amelynek államformája köztársaság. A hatalom forrása a nép, amely hatalmát képviselői útján kivételesen közvetlenül, népszavazással gyakorolja. Az állam a hatalom megosztásának elvén működik. Rögzíti a javaslat a hatalomgyakorlás kizárólagosságának tilalmát s az erőszak állami monopóliumát. Rögzíti a mindenkori magyar kormányok elháríthatatlan felelősségét a nemzet határok feletti egységének erősítése és megőrzése iránt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Szabadság és felelősség címet viselő fejezet végre teljesíti azt a korántsem csupán jogesztétikai kívánságot, hogy az ember elidegeníthetetlen jogainak rögzítése előzze meg az ezek garantálására hivatott állam szervezeti és működési alapelveinek leírását. Ezzel a javaslat hitet tesz amellett is, hogy a közösség iránti kötelességét teljesítő ember jogainak biztosítása legyen minden más alkotmányos szabály eredendő célja.

A javaslat a szükségszerűen szerepet nyert deklarációk mellett elsősorban normatív rendelkezéseket tartalmaz, ami azt jelenti, hogy a jogalkalmazásban az alaptörvény is méltó szerephez jut. Az alkotmányos rendelkezések az élet realitásait figyelembe véve kerülnek megfogalmazásra, így ezek a mindennapi élet részei lehetnek ahelyett, hogy valami el nem érhető magasság úri huncutságaként lebegjenek valahol a mindennapok felett.

Az alapvető jogok katalógusának példaadója az egységesülő Európa XXI. századi alapjogi dokumentuma, az Európai Unió alapjogi chartája. Az alapjogi charta mintájára jelenik meg az alaptörvényben többek között a munkavállalók és munkaadók egyes jogainak rögzítése, a gyermekmunka tilalma, a fogyatékkal élők külön védelme és a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog.

A javaslat nemcsak azt rögzíti, hogy az állam és az egyházak különváltan működnek, de azt is, hogy közösségi célok érdekében együttműködnek. A nemzedékek közötti szolidaritás erősítése jegyében a szülők gyermekeikről való gondoskodásának kötelezettségével párban megjelenik a felnőtt gyermekek rászoruló szüleik iránti gondoskodását előíró kötelezettség is.

A javaslat alkotmányos szinten teremti meg az önkéntes tartalékos rendszerben való honvédelmi szerepvállalás lehetőségét. A javaslat államalkotó tényezőként beszél a hazai nemzetiségekről és népcsoportokról, elismeri kollektív jogaikat, és rögzíti autonómiájukat. A választójog alapelveinek megállapításánál nyitva hagyja, azaz gyakorlatilag a választójog reformját célzó sarkalatos törvényre utalja úgy a kisebbségek, mint a határon kívül élő nemzetrészeink magyar állampolgárságú tagjai parlamenti képviseletének lehetőségét.

A javaslat kiemelten kezeli az emberi méltóság védelmét. Nemcsak a kínzás, embertelen bánásmód, szolgaság, emberkereskedelem tilalmát mondja ki, de az embereken végzett kísérletek és az emberifaj-nemesítést célzó gyakorlatot is. Az Alkotmánybíróság idevágó döntésével összhangban kimondja azt is, hogy a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

Tisztelt Ház! Amint látható a szövegből, az előterjesztők tisztelettel fordulnak múltunk értékei, folytatható hagyományai felé, s elkötelezettek mindazon vívmányok iránt, amelyeket a legújabb kori demokratikus alkotmányfejlődés felszínre hozott az elmúlt évtizedekben.

(10.10)

Azonban hadd irányítsam rá az önök figyelmét mindarra, ami ezt az alaptörvényt leginkább mégis jövőbe mutatóvá teszi. Az előterjesztők az alkotmányozás eszközeivel is elő kívánják segíteni, hogy Magyarország szakítson azzal a jövőt felélő politikai és társadalmi gyakorlattal, amely a közelmúltban jellemezte. Már a Nemzeti hitvallás című részben erős megfogalmazásokat találunk.

Vállaljuk, hogy örökségünket, a magyar kultúrát, egyedülálló nyelvünket, a Kárpát-medence ember alkotta és természet adta értékeit ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos felhasználásával védelmezzük az utánunk jövők életfeltételeit. Az Alapvetés o) cikke előírja az egészséges környezet védelmének és fenntartásának állami kötelezettségét és nemcsak az állam, de mindenki kötelezettségévé teszi a természeti erőforrások, különösen a termőföld és az ivóvízkészlet, valamint a biológiai sokféleség jövő generációk számára való megőrzését. A fenntarthatóság problémáját azonban nemcsak a természeti kincseink felől, hanem a gazdaság működése, a közpénzek kezelése, illetve a demográfia felől is közelíti. Az l) cikk leszögezi, hogy Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik, míg az m) cikk rögzíti a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás követelményét, amelyért az elsődlegesen viselendő felelősséget az Országgyűléshez, illetve a kormányhoz telepíti.

Az államról szóló fejezet a jövő érdekében útját állva az MSZP által végrehajtott gazdasági kalandorpolitika megismétlődésének, a felelős költségvetési politika és vagyongazdálkodás garanciális szabályainak egész sorát alkotta meg a jövő generációk esélyeinek megőrzése érdekében, az államadósság csökkentésének előírásától a Költségvetési Tanács ellenőrző szerepének megerősítésén, a nemzeti vagyon fokozott védelmén, az off-shore cégek állami vagyonhoz és forrásokhoz jutásának tilalmán át a szolidaritáson alapuló állami nyugdíjrendszer jogi stabilitásának garantálásáig.

Végül, de nem utolsósorban egy vészesen fogyatkozó társadalom felelős döntéshozóihoz méltóan kiemelten kezeli a házasság és a család intézményének védelmét, amelyet - nyomatékosítandó a szándékot - sarkalatos törvénybe utal. Nemcsak kijelenti, hogy Magyarország támogatja a gyermekvállalást, nemcsak deklarálja a gyermekek jogainak és érdekeinek fokozott védelmét, de azt is rögzíti, hogy ezentúl nem lehet olyan adórendszert létrehozni és fenntartani, amely bünteti azokat, akik egy közösség számára a legfontosabb értékről, a nemzet jövendő tagjainak életéről gondoskodnak.

Tisztelt Ház! Hamvas Bélával szólva, nem szabad elfelejteni, hogy az emberben a feladatok a bűnök arányában nőnek. Minél nagyobbak a bűnök, az ember annál nagyobb feladatok kényszerű elvégzését rója önmagára. Azt hiszem, kedves képviselőtársaim, nem érdemes tovább növelni a ránk nehezedő feladatok súlyát; jó, ha elbírunk azzal, ami idáig felgyűlt. S fogadjuk meg Széchenyi szavait is: "komoly méltósággal int az idő elfogulatlan, barátságos tanácskozásra, elérkezett azon időszak, amelyben azon kevesek meghasonlása, kiknek kezeikben van helyezve egy fejledező nemzet jövendő sorsa, még sokkal veszedelmesebb és így kárhozandóbb lenne, mint egyébkor".

Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A nemzet azzal bízott meg bennünket, hogy ügyét e Házban képviseljük, újjáépítsük és megerősítsük életének azon kereteit, amelyeket nekünk kell szabályoznunk. Ez az a feladat, amelyre vállalkoztunk, ez az a szolgálat, amelyet el kell látnunk, ez az a küldetés, amit be kell töltenünk. Ezzel tartozunk magunknak és az utánunk jövőknek. S ha ennek megfeleltünk, akkor nyugodt szívvel mondhatjuk a nemzeti hitvallás szavaival, bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában, hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelki erejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot. Úgy legyen! (Hosszan tartó taps a kormánypárti padsorokban.)