Felszólalás adatai

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Akkor, amikor pár nappal ezelőtt, múlt héten itt a Házban az esti órákban a magán-nyugdíjpénztári befizetések 14 hónapra történő visszatereléséről beszéltünk - viszaterelés alatt azt értem, hogy az államháztartás rendszerén kívülről visszahozzuk legalább átmenetileg az államháztartás rendszerébe ezeket az összegeket -, akkor arról is beszéltünk, hogy további törvényeket fogunk benyújtani; a további törvények egyike itt van.

Akkor is szó volt arról, hogy a pénztártagoknak meg kell adni a lehetőséget arra, hogy újra mérlegeljék az elmúlt 12 év teljesítményét, amit a magánnyugdíjpénztárak számukra nyújtottak, és szabad akaratukból eldöntsék azt, hogy ezt a rendszert működtetni akarják-e, vagy esetleg visszajönnek az állami nyugdíjrendszerbe.

Azt kell látnunk mindannyiunknak, hogy a kormánynak alkotmányos kötelezettsége a nyugdíjrendszer működtetése. Ez két feladatot is jelent a kormány számára. Nyilván azonnal - holnap és holnapután is - nyugdíjakat kell garantálnia azoknak, akik ezt a nyugdíjat megszolgálták és ezt a nyugdíjat várják, és a kormány abban is érdekelt és az is alkotmányos felelőssége, hogy hosszú távon is egy olyan rendszert működtessen, ami fenntartható rendszer. Amikor ezt a 12 évet, a magán-nyugdíjpénztári rendszert értékeljük - ahogy többé-kevésbé már eddig is elhangzott -, azt mindenképp meg kell említenünk, hogy nincs olyan szakértő, aki azt mondaná, hogy eredményesen gazdálkodott ez a rendszer azzal a 2700 milliárd forinttal, amivel gazdálkodik.

Két számadatot szoktunk ilyenkor megidézni. Az egyik, hogy ha vagyonra vetítjük ezeknek a pénztáraknak a működési költségeit, akkor még ma is a vagyonra vetítetten is 1,2 százalékba kerül a rendszer működtetése. Nemrégen ez még 2 százalék volt. Az 1,2 százalék is vérlázítóan magas, a nemzetközi átlag 0,6 százalék körül van.

A magyar átlag akkor is nagyon magas, ha nyivánvalóan ezek a számok egy kicsit torzítanak, mert ha egy nagyobb összeggel gazdálkodik egy pénztár vagy gazdálkodnak pénztárak, akkor természetesen egy más átlagszám jön ki, de az biztos, hogy a vagyonra vetített érték Magyarországon nagyságrendekkel haladja meg a nemzetközi átlagot is. Ugyanez igaz akkor is, amikor az adminisztrációs költségeket az éves díjra vetítjük, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon ez 4 százaléknál többe kerül, és ez nyugat-európai viszonyokat látva megint csak nagyságrendekkel magasabb, mint ami elvárható lenne.

Egy nagyszerű elemzésből - egy mai napilapból - vettem ezeket a számokat, és ennek az elemzésnek a gondolatsorát követem, amikor azt mondom, hogy egy év alatt a menedzsment és a mögötte lévő szponzorintézmények 24 milliárd forinttal gazdagodnak évente. Nyilvánvalóan a menedzsment és ezek a szponzorintézmények persze mindenhol pénzbe kerülnek, de minden összevetés azt mondja, hogy Magyarországon egy évben 18 milliárddal többe kerülnek, mint az európai átlag. Ha 12 év alatt veszem ezt a 18 milliárdos éves többletet, akkor máris 200 milliárd extraprofitot találunk. Ez az extraprofit nem a pénztártagok zsebében van, hanem a menedzsment és a mögöttük lévő szponzorintézmények zsebében.

Egyszerűen arra kell választ találnunk, hogy azok, akik nem támogatják a visszatérés lehetőségének felkínálását, miért érdekeltek abban, pontosabban miért abban érdekeltek, hogy a jelenlegi rendszer fennmaradjon, és ez a 200 milliárd ne a befizetőknél, a magánpénztári tagoknál hasznosuljon, hanem sokkal inkább a menedzsmentnél és a mögötte lévő szervezeteknél.

Szocialista képviselőtársaink erre adjanak nekünk valamifajta választ, hogy miért érdekeltek ennek a rendszernek a megvédésében. A mi szándékunk tiszta. Mi világosan gondoljuk azt, hogy ennek a pénznek jobb helye van a pénztártagok zsebében, és a pénztártagok szabadon dönthessék el megint az év végén azt, hogy a jelenlegi rendszer működtetésében érdekeltek-e, vagy ezt a pénzt visszahozzák az állami nyugíjpillérbe.

Az egész tőzsde működésére is tekintettel vagyunk akkor, amikor a visszahozatalnak - mert azt reméljük persze, hogy az emberek nagy része ezt a megoldást fogja választani - olyan módját javasolja a törvénytervezet, hogy abban a portfólióban, amiben ma elhelyezkednek ezek az összegek, abban a portfólióban jön ez vissza az állami nyugdíjpillérbe, ilyen szempontból a tőzsdei rendszert sem fogjuk megingatni.

Biztos vagyok benne, hogy a döntésünk a pénztártagok milliói számára kedvező döntés (Dr. Vadai Ágnes: Nekem biztos nem!), mert 12 év működés után kapja meg mindenki annak a lehetőségét újra, hogy mérlegelve az elmúlt 12 év gazdálkodásának eredményességét vagy eredménytelenségét, szabadon döntsön arról, hogy ezeket a forrásokat visszahozza-e az állami nyugdíjpillérbe. (Zaj, közbeszólások az MSZP padsoraiban.)

Arra az okfejtésre már nem akarok kitérni, amit megemlítettem egy héttel ezelőtt is, amikor itt este vitáztunk, hogy mik azok a kényszerek, amik többek között minket erre a felismerésre vezetnek, vagy a kormányt erre a felismerésre vezetik, hogy így járjon el, ahogy éppen el kell járni. Most csak azt említem meg, hogy a kormánynak van egy alkotmányos kötelezettsége. A kormány ezzel az alkotmányos kötelezettségével élni akar, élni is fog, és azt gondolom, hogy a pénztártagok számára is ez a megoldás kínál egyedül üdvözítő megoldást, és ezzel el fogjuk érni azt, hogy az a 200 milliárd, ami valahol máshol hasznosult, az elkövetkezendő években tényleg a magyar nyugdíjasok érdekeit szolgálja.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)