Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, eljutottunk ide. Hosszú évek során sokan és sokat küzdöttek azért, hogy az önök által beterjesztett törvénynek része legyen az otthonápolók helyzetének javítása, és erről kell a következő hetekben vitatkozni, illetve a végén pedig szavazni. Ennek a vitának semmiképpen nem tesz jót, ha az ebben részt vevőket álcivileknek minősíti képviselőtársam, és nekem persze nem tisztem, hogy megvédjem őket, ezt majd megteszik ők maguk, ha ezt szükségesnek érzik, de azt hiszem, hogy az eddig elhangzott felszólalások elsősorban a felelősséget és a felelősséggel való gondolkodást helyezik előtérbe. Bármilyen módon, de azt gondolom, hogy ráirányítani arra a figyelmet, hogy van itt egy olyan társadalmi csoport, akiknek a helyzetén, mondhatnám azt is, hogy mindannyian javítani szeretnénk, de ha ezt csak részlegesen teszik meg, akkor ne csodálkozzanak, hogy egyébként akkor megkapják az emiatt járó feddést, a kritikát, ami arról szól, hogy ennek az a következménye, hogy nemcsak politikai vita alakul ki belőle, hanem még azok az érdekvédelmi szervezetek, azok az emberek is, vannak, akik rosszul érzik magukat, hiányérzetük van, mert azok a társaik, akik velük együtt küzdöttek, őket kihagyják abból, hogy egy kicsit jobb legyen a helyzetük, vagy pedig még ennél rosszabb is elképzelhető. Éppen ezért a következő percekben szeretném összefoglalni tulajdonképpen három részben és elsősorban racionális érvek alapján, hogy miért és mit lenne érdemes önöknek figyelembe venni, változtatni, azért, hogy akár az előbb említett helyzeten, de ami talán ennél fontosabb, hogy a mindennapokban legyen jobb azoknak, akik akár 24, akár 12 óra keretében végzik azt, amit tesznek; három részben.

Az egyik: néhány rövid megjegyzés az önök által benyújtottakhoz. Úgy látom, szükség van arra, hogy kicsit általánosabban is áttekintsük, hogy mihez képest nyújtottak be önök változtatást, és egyébként pedig mire lenne szükség ahhoz, hogy ez a helyzet érdemben változzon. Az első része tehát mindenképpen az a megjegyzés, hogy önök minden szakmai szervezet állítása szerint is egyeztetés nélkül nyújtották ide be ezt a törvényt. Értem, hogy sokat olvasnak és látják, mi történik a sajtóban, de egyébként azoknak a szakmai javaslatoknak a jelentős részét, amiket az érintett szervezetek, maguk az érintettek felvetettek, önök figyelmen kívül hagyják.

(11.30)

Az is lehetséges, hogy ez tudatosan történik, de akkor erre válaszolni kell. Mi az oka annak, hogy nem akarják munkaviszonynak elismerni az otthonápolást? Akkor beszéljenek erről, és legyen meg ennek a módszere. Tegyük hozzá, és ezt zárójelbe téve mondom, hogy különös kegyetlenség az, amit önök most éppen csinálnak. Mert benyújtották és egy napon tárgyalunk két olyan törvénytervezetet, az egyik, amiről éppen beszélek, a másik része, amikor 500 millió forintra emelik egy törvényjavaslattal a sportolók egyszerűsített adózásának felső határát.

Na most, ez olyan kegyetlenség szerintem magukkal az érintettekkel szemben is, de használhatnánk egészen más szavakat is erre a szituációra, ami egyszerűen elfogadhatatlan. Nem csak azért, mondhatnám a Költségvetési bizottság szempontjából, hogy önök hány milliárd forintot engedtek át az elmúlt években, amikor ezt az összeget felemelték 250 millió forintra, majd az egyesületeknek, ezeknek a kiváló kluboknak elengedték a köztartozásukat; most pedig azért, hogy azoknak a fociklubfenntartó személyeknek, cégeknek könnyebb legyen a helyzetük, mondhatnám úgy, hogy kevesebbe kerüljön, ezért abból, amiből finanszírozni lehetne azokat, akik ilyen rendkívül nehéz helyzetben vannak, na, erről a bevételről pedig önök látványosan lemondanak. Hát, magyarázzák már el, legyenek szívesek, hogy ezt mi okozza, vagy ha nem teszik meg, jelzem, különös kegyetlenség az, amit önök ebből a szempontból csinálnak. Az a felelősség, hogy 50 ezer emberről, családról, érintettről ilyen módon gondolkodnak, mindenképpen óriási felelősség abból a szempontból is, hogy azt a munkát, amit ezek az emberek végeznek, jelentős részben az állam helyett csinálják meg.

Ennek részleteire is majd szeretnék kitérni, mert ezek az emberek nem tervezték, hogy ilyen élethelyzetbe kerülnek. Nem így gondolták, de felelősséggel vállalták azt, hogy egyébként a családjukban kialakult helyzetre tekintettel igenis ezt felvállalják. És tulajdonképpen, ami a nagy közösség, a társadalom számára is a legjobb megoldás, az érintettek, az ápoltak számára a legjobb megoldás történik, ehhez képest mondjuk úgy, hogy igen szerényen hajlandók elismerni ezt a tevékenységet. Pedig, ahogy korábban mondtam, racionális érvekkel is mondom, sokkal olcsóbban ússza meg az állam akkor, amikor ők ezt megteszik.

Éppen ez is része annak az egyeztetés nélküli benyújtásnak a következményeként, hogy önök figyelmen kívül hagyják ezt a szituációt. Éppen ezért lehetett volna a Pénzügyminisztérium első becslésének megfelelően azt a 40-45 milliárd forintot erre rászánni, ami a Költségvetési bizottság ülésén elhangzott a képviselőjük részéről, nem pedig ennek harmadát, mondhatnám azt, hogy csak ennyit gondoltak, és most nem használok megint más szavakat, 15 milliárd forintot kívánnak erre fordítani.

Azt kell mondjam, hogy önök a legkevesebbel akarják megúszni ezt a történetet, azt a társadalmi nyomást, ami az elmúlt hónapokban nagyon felfokozódott. Itt félreértés ne essék, nem az álcivilek, ahogy önök használják, ahogy Nacsa képviselő úr használta, hanem ez egy általános nyomás. Ez nem csak az érintettekről szól. A társadalom lelkiismerete szólalt meg, és így támogatták azt, hogy igenis önöknek, akik ennek döntéshozói, előterjesztői, ennél sokkal nagyobb elismerésben és támogatásban kell részesíteni azokat, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy itt kopogtassanak mindennap a Kossuth téren.

Csak azon gyerekek után fog maximum 100 ezer forint járni, akikről a szakértő állapítja meg, hogy önmagukat ellátni képtelenek, azaz akik eddig kiemeltet kaptak. De közülük is csak azok, akik a gyerekükkel vannak otthon. Ráadásul még 100 ezer forintot sem kapnak, mert ahogy mondta egyébként, különböző terhek vannak, ráadásul összegeznek minden eddigi ellátást. Tehát megint csak indoklom, hogy miért a legolcsóbban akarják ezt a történetet megúszni.

A kormány ápolási díjban hozott szűk látókörű döntése messze van attól, amit egyébként a társadalmi igény és elismerés gondol erről, és ami megoldást jelent. A bejelentés semmi másra nem volt alkalmas, mint hogy némileg oldja a társadalmi feszültséget, és ahogy mondtam, megossza az érintetteket ebből a szempontból. Az érdekvédelmi egyeztetést le kellett volna folytatni és ugyanúgy kiterjeszteni arra a 33 ezer érintettre, akiket én a 15 százalékra való hivatkozással is elhagyottnak tekintek. Az, amit ön mondott, tisztelt államtitkár úr, ön is pontosan ugyanolyan jól tudja, mint én, ez egy csomag pelenkára sem elég.

Ebből kifolyólag önök felelőtlenül járnak el. Azt hiszem, sokkal jobban jártak volna, ha a törvénytervezetben meglévő politikai döntéshozatal vagy politikai döntés alapján zajló megoldás helyett, miszerint az aktuális kormány költségvetési törvényben módosítja azt, hogy éppen most mit gondol ennek a díjnak a mértékéről, egy olyan megoldást alkalmaznak, amikor azt teszik, hogy például akár a minimálnyugdíjhoz kötött módon, annak megfelelően, szabályozottan és egyébként ütemesen való emelés helyett azonnal a minimálbérre vonatkozó elismerést megteszik. Ezt kellett volna önöknek csinálni és ennek megfelelően eljárni.

Csak hogy teljesen érthető legyen a dolog, hogy kikről beszélünk: azoknak jár, akik önálló életre képtelen fogyatékos hozzátartozót látnak el, akik a legalacsonyabb összeget, a 30 ezret kapják egyébként, azok is napi 24 órában, évi 365 napban látják el évtizedeken át a hozzátartozóikat. Senki sincs itt könnyű helyzetben. Van, aki egyébként fizikailag, van, aki pedig pszichésen megterhelő munkát végez ebben, de mindannyian mélyszegénységbe jutottak és jutnak. És amit önök előterjesztettek, annak alapján ez így is marad.

Nem számít biztosítási időnek az ápolási díj most. Cáfoljon meg, államtitkár úr! Ön azt mondta, hogy szolgálati időnek beszámítják, de mivel ez a biztosítási időbe nem számít bele, ezért sok mindentől elesnek. Ez azt jelenti, hogy ha valaki például 20 évig ápolási segélyen van, és beteg lesz, kórházba kerül, nem tud ápolni, megszűnik a társadalombiztosítása 45 nap után. Másrészt emiatt nem lesz jogosult rokkantsági járadékra és így tovább.

Tehát ez a megközelítés, amit önök ebben az előterjesztésben tettek, ebből a szempontból elfogadhatatlan. Tisztázatlan, hogy mit takar az „önellátásra képtelen” kifejezés, mert ezt lehet széleskörűen is értelmezni, egyébként önök ennek a felülvizsgálatáról beszélnek, amelynek részleteit ma nem tudjuk. De egyet tudunk: öt éve önök csináltak egyszer egy ilyen szabályozást, és az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mennyire rosszul csinálták. Tehát ezért ne csodálkozzanak azon, ha bizalmatlanok vagyunk, akik egyébként nem hisznek abban, hogy mennyire felelősségteljesen járnak el.

(11.40)

Van az előterjesztésnek azon része, ami arról beszél, hogy a kórházba került fekvő beteg, ápolt után két hónapot követően nem jár az ápolási díj. Tisztelt Államtitkár Úr! Jelzem önnek, ezek az emberek, szülők, édesanyák ott vannak a gyerekükkel a kórházban, ahol csak lehet. Ezt megvonni… Értem az egyéb eseteket, mondjuk azt, hogy ebben meg is lehet állapodni, de vegyék észre, hogy a mindennapi élet arról szól, hogy velük együtt ott vannak a kórházban. Mit tehetne ezen kívül? Ezért tessék ezt a kitételt kivenni! Jobb, ha önök teszik, mert az eddigi politikai gyakorlat alapján, ha az ellenzék javasolja, akkor önök úgysem teszik meg. Akkor józan belátással érezzék át azt, hogy egyébként ez a kitétel rossz, és ezen változtassanak, legyenek szívesek.

De hogy egy pozitívumot azért mégis mondjak, mert a törvénytervezetnek van az a része, hogy nyugdíj mellett is lehet kapni, és ott egyéb vonatkozások is vannak, ilyen szempontból ezt mindenképpen pozitívnak kell tekinteni a változtatás irányát és tartalmát is tekintve.

Ami még nagyon fontos, és még egyszer hangsúlyoznom kell, az a megkülönböztetés, amire külön szeretném újra és újra felhívni a figyelmet. De ezzel együtt az ápolási díj említett összege, amit ön is felsorolt, meg sem közelíti az egykeresős modell létminimumszintjét, ami 2016-ban  jóval korábban  88 ezer forint volt, holott gyakran ez az ellátás egyedüli bevétele annak, aki nagyon komoly, sokszor rendkívüli nehézséggel végzett ápolási feladatokat lát el. Kiemelt ápolási díjra való jogosultság állapítható meg annak az egy személynek, aki egyébként komplex minősítés alapján jelentős egészségkárosodású és az önellátásra nem vagy csak segítséggel képes hozzátartozó gondozását és ápolását végzi. Ebbe a keretbe kell belegondolnunk mindazt, amiről eddig beszéltem.

Köszönöm szépen elnök úr eddigi türelmét. Szeretném majd a későbbiekben folytatni a saját hozzászólásnál. Köszönöm, államtitkár úr a figyelmét, és kérem, legyenek figyelemmel azokra a javaslatokra, amit e tárgyban az ellenzék tesz. (Taps az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a függetlenek soraiból.)