Felszólalás adatai
13. ülésnap (2018.06.27.), 86. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Balla Mihály (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 9:57 |
Felszólalások: Előző 86 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Tisztelt Ház! Az előző témákat hallgatva most én egy kicsit más vizekre eveznék, hiszen a kormány költségvetésében is kifejezi azt, hogy elkötelezett a nemzeti szuverenitás védelme mellett, amit a költségvetés tervezésekor is figyelembe vett. Márpedig a nemzeti szuverenitás védelmének alapvető eszköze a diplomácia, ezért engedjék meg, hogy felszólalásomban kifejezetten a Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséről beszéljek. Legelőször is azt kell megállapítanunk, hogy a minisztérium költségvetése idén is jelentősen nő. Ez a növekedés immár sok éve töretlen, akárcsak a költségvetés valamennyi más területén. A növekedés az ideihez képest 72 milliárd forint, ami közel 40 százaléknak felel meg, és egyaránt mutatja a klasszikus külügyi feladatok bővülését, illetve a külgazdasági fókusz további erősítését. Ennek a 72 milliárdos növekedésnek közel fele, több mint 34 milliárd forint a határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatásának többletéből származik. 2018-ban 16 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, jövőre ez az összeg 50 milliárdra nő.
A második nagy tétel, hogy az Információs Hivatal a minisztérium irányítása alá kerül. Ez 14 milliárd forintot jelent. A növekedés harmadik jelentős eleme, hogy a külképviseleti beruházásokra 5 helyett több mint 16 milliárd forint jut majd. Végül negyedikként érdemes megemlíteni, hogy a kötöttsegély-hitelezésre rendelkezésre álló összeg jövőre az idei 8 milliárdnak közel duplája, 15 milliárd forint lesz.
Ez a négy tétel összesen 66 milliárd forintos növekedést jelent, ezért érdemes ezeket külön-külön is megvizsgálni. Először is: Magyarország Kormánya 2016-ban a határon túli magyarok által lakott területeken gazdaságfejlesztési programot indított. Az elsőként beindított vajdasági és kárpátaljai programokat 2017-ben a muravidéki, a horvátországi, az erdélyi és a felvidéki gazdaságfejlesztési programok követték, amelyek nyomán több ezer sikeres pályázat kiírására került sor, és több ezer munkahely létesült. Ezek a gazdaságfejlesztési programok az elmúlt 2,5 év alatt jelentős sikert arattak. Érdemben tudtunk hozzájárulni a határon túli magyarlakta területek gazdasági megerősödéséhez és az ott élő közösségek életminőségének növeléséhez, megkönnyítve ezzel a szülőföldön történő boldogulást. A nemzeti kormány ezekkel a gazdaságfejlesztési intézkedésekkel érdemben hozzájárult a határon túli magyar családok gazdasági megerősödéséhez.
A gazdaságfejlesztés első lépéseként minden esetben cél a mezőgazdaságból élő családok, illetve a kis- és közepes vállalkozások támogatása, amivel az egész régió erősödéséhez hozzájárulhatunk. A sikeres programok folytatódnak, de költségvetésük jövőre több mint háromszorosára nő. Ezek a támogatások jó hatással vannak a határ menti gazdasági életre és a kereskedelemre, és ez jól látható az érintett megyékben, legyen szó Nógrádról, Borsodról, Hajdú vagy Szabolcs megyékről.
A második tétel, az Információs Hivatal a Magyarország biztonságának megőrzésére szolgáló eszközrendszer egyik eleme, amely kiveszi a részét az Európát sújtó bevándorlással járó terrorveszély csökkentéséből is. A hivatal költségvetése a Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetében újdonságként jelentkezik, de egyébként lényegében megegyezik az ideivel.
A külképviseleti beruházásokra ez a harmadik rész jövőre összesen 16 milliárd forint jut majd. Több mint 5 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyarország pekingi nagykövetségének elhelyezését biztosító ingatlan megvásárlására. Két héttel ezelőtt tárgyalta a parlament az ezt a vásárlást lehető tevő nemzetközi szerződést. Itt tehát arról van szó, hogy Magyarország megvásárolja a pekingi kormányzati negyed szomszédságában lévő, 1969 óta bérelt épületet. Közel 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre a varsói kereskedelmi kirendeltség kialakítása, több mint 2 milliárd a washingtoni nagykövetségi épületnek a kor elvárásainak megfelelő átalakítására, és kereken 1 milliárd a kijevi nagykövetségünkre. Az ománi nagykövetség nyitására 430 millió forintot szán a kormány.
A negyedik rész, a kötöttsegély-hitelezés a magyar exportösztönzés fontos és hatékony eszköze. A magyar vállalatok exportképességének erősítése pedig a minisztérium külgazdasági portfóliójának kiemelt feladata. 2014 óta a magyar export és az országba érkező beruházások mennyisége egyaránt évről évre rekordot dönt. 2017-ben az export értéke átlépte a 100 milliárd eurót. A kormány célja az, hogy amellett, hogy megtartjuk pozícióinkat hagyományos exportpiacainkon, még inkább a nagy növekedési lehetőséggel rendelkező térségek felé fordulunk, ezekben a térségekben is növeljük a hazai cégek jelenlétét. Különösen fontos a hazai kis- és középvállalkozások exportképességének a fokozása. Célunk, hogy a külpiaci versenyelőnyt egyre kevésbé az árelőny, sokkal inkább a hazai vállalkozásokra jellemző magas színvonal, szolgáltatási rugalmasság, szakértelem és megbízhatóság jelentse. A külgazdasági sikerek túlmutatnak a számokon. Valójában munkahelyek megőrzését, új munkahelyek létrehozását, bérnövekedést, fejlesztéseket és innovációt jelentenek.
Az export ösztönzését segíti az az új pályázat is, amit a minisztérium 2019-ben fog első ízben kiírni, összesen 500 millió forintos keretösszeggel. Ezeken az exportfejlesztési feladatokon kívül a minisztérium a budapesti víz-világtalálkozó ismételt megrendezésével közvetlenül támogatja Magyarország vízipari exporttörekvéseit. A 2013-as és ’16-os évek után immár harmadszorra megrendezett találkozó kiemelt célja a hazai vízügyi képességek nemzetközi pozicionálása, ezáltal új exportlehetőségek megnyitása.
Az export élénkítése mellett szólnunk kell a beruházásösztönzésről is. A Külgazdasági és Külügyminisztérium számára továbbra is meghatározó jelentőségű a külfölditőke-beáramlás, a külföldi közvetlen tőkebefektetések által megvalósuló, illetve a már megvalósult befektetések továbbfejlesztését szolgáló beruházások elősegítése. Kiemelt cél, hogy olyan termelő beruházások jöjjenek az országba, amelyek a hazai kis- és középvállalatok részére is további beszállításokat generálnak, munkahelyeket létesítenek, vagy új technológiát, innovatív megoldásokat, modern termelési kultúrát hoznak Magyarországra. E nagy beruházások a beszállítói iparág irányában több ezer közvetett munkahely létrehozását is elősegítik.
A magyarországi befektetésösztönzés professzionális szervezete a Nemzeti Befektetési Ügynökség, amelynek támogatásával 2017-ben mintegy száz befektetési projekt esetében született pozitív döntés, amelyek nyomán 17 ezer új munkahely jött létre, s 3,5 milliárd euró külföldi tőke érkezik az országba.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez tehát az a négy elem, ami a Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetése növekedésének oroszlánrészéért, a 72-ből 66 milliárdért felel.
Meg kell ugyanakkor említeni, hogy a klasszikus diplomáciai és a külpolitikai feladatok közül több olyan is van, amelyre jelentős többletforrás jut. Ezek között mindenekelőtt a Gül Baba türbéje, illetve környezete méltó megújítását kell megemlíteni, ami a kiváló és kiemelkedően fontos magyar-török diplomáciai kapcsolatok egyik kézzelfogható budapesti lenyomata. A víz-világtalálkozó megrendezésére 500 millió forintot szán a kormány, a Demokrácia Központ Közalapítvány működésére az ideinél 200 millió forinttal többet. Az idei összeg duplája, 200 millió forint áll rendelkezésre a nemzetközi fejlesztési együttműködésre, ami a migrációval vívott küzdelemben a kibocsátó országok segítésében fontos szerepet tölt be.
(17.50)
Összességében tehát a 2019-es költségvetés a Külgazdasági és Külügyminisztérium számára a növekedés és a gyarapodás költségvetése. Ezeket a forrásokat a minisztérium az ország gyarapodására fordítja, és a kiadások sokszorosan megtérülnek. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 86 Következő Ülésnap adatai