Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának 7. ülésnapját megnyitom.

Engedjék meg, hogy tisztelettel külön is köszöntsem Áder János köztársasági elnök urat. (A páholyban helyet foglaló Áder János feláll. ? Taps.)

Köszöntöm kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Mirkóczki Ádám jegyző urak lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Ismételten szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom önöket két volt képviselőtársunk haláláról.

Veér Miklós az 1994. évi országgyűlési választásokon Zala megye 3. számú egyéni választókerületében szerzett mandátumot. Az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagja, az Ellenőrzési albizottság elnöke volt. Az MSZP frakciójában is ezen a területen dolgozott. Szűkebb lakókörnyezetében sokat tett azért, hogy műemléki terület legyen Keszthely történelmi városközpontja.

Tisztelt Ház! Pichler Imre volt képviselőtársunk a tegnapi napon tragikus baleset következtében elhunyt. A 2002. évi országgyűlési választásokon egyéni mandátumot szerzett az MDF színeiben Baranya megye 7. számú választókerületében, Szigetváron. Az Oktatási és tudományos, valamint a Szociális és családügyi bizottság tagja volt. 2004 novemberében kivált az MDF frakciójából, majd 2005 májusától a Fidesz-KDNP képviselőcsoportjában folytatta munkáját. A 2010. évi országgyűlési választásokon ismét egyéni választókerületben szerzett mandátumot. Tanárként, iskolaigazgatóként nemzedékek sorát tanította.

Kérem a jelenlévőket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársaink emléke előtt. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.

Tisztelt Országgyűlés! Áder János köztársasági elnök úr bejelentette, hogy a mai napon napirend előtt kíván szólni. Felszólalásának címe: „Gondolkodjunk globálisan, cselekedjünk lokálisan ? közös jövőnk kérdései”. Felkérem Áder János köztársasági elnök urat, fáradjon a szónoki emelvényre, és mondja el napirend előtti felszólalását.

ÁDER JÁNOS köztársasági elnök: Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Három ok késztetett arra, hogy Magyarország köztársasági elnökeként, a házszabályban biztosított lehetőséggel élve napirend előtti felszólalásra jelentkezzem.

Az első: alig egy hónappal ezelőtt én képviselhettem Magyarországot az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban és az azt megelőző klímakonferencián, ahol olyan kérdések kerültek terítékre, amelyek mindannyiunk életét hosszú időre befolyásolják.

A második: túl vagyunk három választáson; a magyar választók eldöntötték, kikre bízzák a kormányzás felelősségét, európai uniós képviseletünket és a helyi ügyeik intézését. A kampányzaj elültével olyan pillanathoz érkeztünk, amikor eszmét cserélhetünk olyan kérdésekről is, amelyek választási ciklusokon átívelő jelentőséggel bírnak, minden magyar család jövőjét érintik, és hitem szerint felül állnak az aktuálpolitikai pártvitákon.

A harmadik ok: Magyarország polgáraként, négygyermekes családapaként, közös jövőnkért felelősséget érző politikusként a legszemélyesebb közügyként tekintek arra a kérdésre, hogy milyen állapotban hagyjuk földjeinket, vizeinket, erdeinket, az éltető levegőt gyermekeinkre, unokáinkra.

Két és fél éve, amikor elnöki ciklusom első klímakonferenciájára készültem, az öt parlamenti párt vezetőjével egyetértettünk abban, hogy Rióban a víz kérdését állítsuk középpontba, ugyanakkor a pártok vezetőitől biztatást is kaptam, hogy a környezeti fenntarthatóság kérdését folyamatosan tartsam napirenden.

Az elmúlt két és fél évben sokszor ? legutóbb New Yorkban ? képviseltem Magyarországot és fejtettem ki álláspontomat, egy esztendővel ezelőtt pedig az önöktől kapott támogatással élve megszerveztük a budapesti víz-világtalálkozót, ahol politikai döntéshozók, a vízügyi szakma jelesei, környezetvédő szervezetek képviselői, a tudomány művelői és a gazdasági élet szereplői együtt gondolkodtak a vízgazdálkodás, vízellátás, vízbázisvédelem, víztisztítás, árvízi védekezés és a közös vízgyűjtők használatával kapcsolatos kérdésekről.

Minden ilyen típusú beszélgetés, vita kezdetén érdemes feltenni néhány egyszerű, elsőnek talán banálisnak tűnő kérdést. Meg akarjuk-e óvni vizeinket, földjeinket, természeti értékeinket gyermekeink számára? Közös-e ebben a felelősségünk? Parlamenti, politikai ciklusokon átnyúló feladatról van-e szó? Várhatjuk-e tétlenül az egyre szélsőségesebb és egyre elkerülhetetlenebb természeti katasztrófákat? Tanulhatunk-e mások hibáiból? Okulhatunk-e saját tapasztalatunkból?

(13.20)

A mai találkozóra készülve átnéztem a parlamenti pártok programját. A környezeti fenntarthatóság vonatkozásában nagy különbséget nem találtam, ami jó alap lehet arra, hogy megtaláljuk a közös nevezőt. A kérdésről való diskurzus kapcsán két veszély leselkedik ránk: az egyik, hogy az általánosságok szintjén közhelyeket ismételve, a kisszerű, rövidlátó napi politikai viták mocsarába süllyedve beszélünk a problémáról; a másik ? és ez a fontosabb ?, hogy nem vesszük észre természeti környezetünk figyelmeztetéseit, nem értünk azokból az intésekből, amelyek hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre érkeznek, pedig…

Pedig a természeti katasztrófák száma az elmúlt negyven évben az ötszörösére nőtt. Pedig a tizennégy legmelegebb évből tizenhárom az ezredforduló óta következett be. Pedig az utóbbi három évtized mindegyike melegebb volt a megelőzőnél. Pedig az elmúlt években megtapasztalhattuk, hogy mit is jelent az időjárási blokk. Ez egy új fogalom, maga a jelenség is új, lényege, hogy egy-egy nagyobb földrajzi területet a korábbiakhoz képest sokkal hosszabb időn keresztül képes uralni egy forró vagy nedves időjárási blokk. 2003-ban a nyugat-európai forróság 30 ezer áldozatot követelt, a négy évvel ezelőtti oroszországi hőség pedig 50 ezer ember halálát okozta.

Tudósok százai figyelmeztetnek minket - leg­utóbb az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete ? a jégtakaró elolvadására, a tengervízszint emelkedésére, az egyre pusztítóbb aszályokra egy helyütt, özönvízszerű áradásokra másutt, elsüllyedő szigetekre, víz alá kerülő tengerparti városokra, a megfelelő mennyiségű és minőségű víz nélkül maradó emberek milliárdjaira, a világ számos pontján az élelmiszer-termelés ellehetetlenülésére és a biztonságosabb területek felé előbb-utóbb elinduló óriási migrációs hullámra. Egyelőre úgy tűnik, Martin Wolf angol újságírónak van igaza, aki azt írta, hogy az emberiség óriási, irányíthatatlan és minden bizonnyal visszafordíthatatlan klímakísérletet folytat az egyetlen hellyel, ami otthonául szolgál.

Önök kérdezhetik, érint-e mindez minket. Vannak jó földjeink, van elég vizünk, messze vagyunk az óceánoktól, a klímaváltozás nem a mi gondunk. A magabiztos hitetlenkedőket szeretném egy kicsit elbizonytalanítani. Egy hónappal ezelőtt mindannyian láthattuk a képeket a dunántúli árvizekről: Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Zala megye, minden korábbi rekordot megdöntő vízszintek, elöntött földek, elpusztított termés, lakhatatlanná vált házak, megrongált utak, hidak, vasúti töltések, volt olyan terület, ahol az átlagos szeptemberi csapadék három-négyszerese esett le néhány nap alatt. A kár 3 milliárd forint.

De utalhatnék a tavalyi dunai árvízre is, és most nem a minden tiszteletet megérdemlő, heroikus védekezésre gondolok. Egyetlen adatot szeretnék az önök figyelmébe ajánlani: 1945 előtt a Duna vízszintje Budapesten soha nem haladta meg a nyolc métert; az elmúlt tíz esztendőben már ez négyszer bekövetkezett. A legutóbbi, a tavalyi már közel volt a kilenc méterhez, és mindössze néhány centiméter választott el bennünket attól, hogy akár a Parlament épületét, akár a Tudományos Akadémiát is homokzsákokkal kelljen megvédeni. Vagy gondoljunk a tizenhárom évvel ezelőtti tiszai árvízre, amikor egyetlen nap alatt, huszonnégy óra leforgása alatt hat métert emelkedett a folyó vízszintje.

Magyarországon is egyre gyakrabban láthatjuk, hogy míg nyár elején a rengeteg eső tesz kárt a termésben, néhány hét múlva pedig már a hőség és az aszály. És még egyetlen adatot szeretnék az önök figyelmébe ajánlani: tavalyelőtt körülbelül kétezer illegális bevándorló kért menekültstátust Magyarországon; tavaly ez a szám a tízszeresére nőtt. Magyarország kétezer embert még csak be tud fogadni, kétezer emberről még csak tud gondoskodni ? de húszezerről? Ez már komolyabb gondokat jelent. És ha ez a szám jelentősen nőni fog? Milyen gondot jelent ez majd a mindenkori kormányok és mindannyiunk számára?

A klímaváltozásnak nemcsak a föld, a víz, a levegő minőségére lehetnek közvetlen hatásai, egy-egy természeti katasztrófa súlyos gazdasági, költségvetési következményekkel is jár. Két példát hadd említsek önöknek! Az egyik a szomszédos Szerbia. Mindannyian láthatták a májusi képeket, és amikor Nikolics elnök úrral, Szerbia elnökével találkoztam, a következőt mondta nekem: „Ez az árvíz nagyobb kárt okozott Szerbiának, mint a ’90-es évek eleji balkáni háború bombázásai. Körülbelül húsz évvel vetette vissza Szerbia gazdaságát.”

A másik példa a tengerentúlról való: a New York-i főpolgármester mondta a klímakonferencián ? ennek a képeit is láthatták önök, két évvel ezelőtti a történet ?, hogy a Sandy hurrikán 20 milliárd dolláros kárt okozott New York váro­sának. A város vezetői azóta is ? elnézést, hogy ezt a kifejezést használom ? a falba verik a fejüket, hogy nem hallgattak az okos szóra; hogy nem hallgatták meg a szakértők intését, akik azt mondták, hogy néhány száz millió dolláros beruházással mindezt el lehetett volna kerülni. Még egyszer mondom, a kár 20 milliárd dollár volt.

Érdemes megfontolnunk tehát Nicholas Stern angol közgazdász-professzornak és az Európai Uniónak a számításait, miszerint egy euró mai, a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást elősegítő beruházással hat euró kárt tudunk megtakarítani.

(13.30)

Joggal tehetik fel a kérdést, hogy mit tehetünk, hiszen a megelőző évtizedek elmulasztott lehetőségei nem térnek vissza, az elpazarolt időt nem tudjuk pótolni. Ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy a természeti katasztrófák egyre több áldozattal járnak, és egyre növekvő számban keserítik meg majd az életünket.

És most itt engedjenek meg két kitérőt. A későbbi félreértések elkerülése végett szeretném rögzíteni, hogy bár beszédemben a klímaváltozás következményeivel foglalkozom, mindenkit óvnék az egydimenziós nézőponttól. Jó, ha tudjuk, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásnak nemcsak környezetvédelmi, hanem egészségügyi, szociális, gazdasági növekedést és versenyképességet érintő, a munkahelyek védelmével összefüggő, migrációs és nemzetbiztonsági következményei is vannak. E helyütt ma, azt gondolom, erről nem fogunk még beszélni.

A másik kitérő arról szól, hogy van-e értelme az összefogásnak, van-e értelme a közös cselekvésnek. Egy néhány héttel ezelőtti hírt szeretnék az önök figyelmébe ajánlani. A hír így szólt: 35 év után az ózonréteg ismét elkezdett vastagodni. Mindannyian hallottak az ózonlyukról, mindannyian hallottak ennek következményeiről, egészségügyi következményeiről is. De ezt a problémát mi okoztuk a klórgázok intenzív használatával. 25 év alatt tettük tönkre az ózonréteget, 25 év alatt tettük tönkre azt a védőpajzsot, amely évmilliárdokon keresztül jelentett megfelelő védelmet, s nemcsak nekünk, embereknek, hanem a növény- és állatvilágnak. És még újabb 15 év kellett ahhoz, hogy eljussunk a közös cselekvés gondolatáig. 15 évig még politikusok, vállalati szereplők, nagyvállalatok képviselői próbálták a szőnyeg alá söpörni a problémát; Ronald Reagan belügyminisztere például azt mondta, hogy úgy kell védekezni az ózonpajzs sérülésének károsító hatásával szemben, hogy nagy karimájú kalapot és napszemüveget kell viselni. De amikor érkeztek az egyre nyilvánvalóbb jelzések, hogy néhány országban, így például Nagy-Britanniában a bőrrákos megbetegedések száma a hatszorosára nőtt, akkor elérkezett a cselekvés ideje. És aztán Montrealban az ENSZ égisze alatt sikerült megállapodásra jutni, sikerült ezeket a gázokat betiltani, és 35 év után most a tudósok jelzik már az ózonréteg gyógyulását.

Az utolsó kérdés, amivel érdemes foglalkoznunk, hogy mit tehetünk mi, magyarok. Törekednünk kell a kedvezőtlen folyamatok lassítására, visszafordítására. Fel kell készülnünk nekünk is az egyre szélsőségesebb természeti katasztrófákra. És olyan megoldásokat kell találnunk, hogy ha a kellő körültekintéssel elvégzett munka ellenére is egy természeti katasztrófa bekövetkezik, a lehető leggyorsabban tudjuk orvosolni a kárt.

Ez így talán még túl általánosan hangzik, úgyhogy nézzük meg a dolgot egy kicsit konkrétabban! Az előbb említett természeti katasztrófák közül Magyarországot leginkább áradások, árvizek, az aszály, ezen belül is bizonyos területek elsivatagosodása és az időjárási blokkhatások veszélyeztetik. Az imént utaltam a 13 évvel ezelőtti tiszai árvízre. Annak a kára több mint 32 milliárd forint volt. Ezután fogadtuk el a Vásárhelyi-tervet, ennek keretében létesült már négy víztározó, további kettő építése folyamatban van, jövő év közepén ez a kettő is elkészül. Mi volt a cél? A cél az volt, hogy másfél milliárd köbméter víz visszatartásáról gondoskodjunk, és ennek révén egy méterrel tudjuk csökkenteni a Tisza vízszintjét anélkül, hogy gátakat magasítanánk. Ennek a célnak a felét jövőre elérjük. De a következő években még további öt tározót kell építenünk, hogy a Tisza mentén élő másfél millió ember biztonságban érezhesse magát. Ez túlnyúlik ezen a választási cikluson, és arra kérem az Országgyűlés valamennyi pártját és annak valamennyi képviselőjét, hogy támogassák ezt a programot, és ne legyenek olyan megtorpanások, mint amelyek voltak a Vásárhelyi-terv kezdetén.

Az elmúlt évek árvizei a Dunán, de más folyókon is minden korábbi rekordot megdöntöttek. Elkerülhetetlennek látszik több száz kilométeren a töltések magasítása és a vízügyi nagymeder tisztítása, bármilyen érdekeket sért is, hogy az árvizek gyorsabban levonulhassanak. Vízügyi szakembereink megfelelő tudással rendelkeznek, hát okosan használjuk ezt a tudást, okosan sáfárkodjunk vele! És miért nem kovácsolunk a szükségből erényt? Az árvízi védekezés kényszeréből visszatartott vizet érdemes lenne jobban hasznosítanunk öntözésre, haltermelésre vagy turizmusra.

Végül: több kormány is szerepeltette már a programjában, de komoly áttörést eddig nem sikerült elérni, ez pedig az erdőtelepítés. Megfelelő erdőmérnöki tudással, évek, évtizedek óta kiváló szakemberekkel rendelkezünk. Miért ne üthetnénk több legyet egy csapásra? Hiszen az erdőtelepítés révén kevesebb szén-dioxid lesz a levegőben, ugyanakkor az oxigén mennyisége nőni fog. Lehetőséget biztosít ez arra, hogy közmunkát adjunk az embereknek, hiszen meglehetősen komoly erőfeszítést igénylő tevékenységről van szó, néhány év múltán pedig komoly megújuló energiaforráshoz jutunk, a nagyvárosok köré telepített erdők pedig komoly segítséget jelenthetnek a nagy nyári hőségek elviselésében.

A klímaváltozás okozta gondok megoldásához kormánynak és ellenzéknek, nagyvárosoknak és kicsi falvaknak, nagyipari vállalatoknak és civil szervezeteknek, fiatal és idősebb generációknak az összefogására lesz szükség, és ennek az összefogásnak regionális, európai uniós, nemzetközi összefogássá kell válnia. Mert nemhogy Magyarország nem tudja a klímaváltozás gondját megoldani, de az Európai Unió 28 országa együtt sem képes erre. Hiába csökkenti az Európai Unió 40 százalékkal a szén-dioxid kibocsátását, ha Kína ugyanazt a mennyiségű szén-dioxidot, amit az Európai Unió megspórolt, néhány év alatt a légkörbe juttatja. 14 éve Kiotóban arról állapodtunk meg, hogy 1990-hez képest 5 százalékkal csökkentjük a légkör szén-dioxid-mennyiségét. Ehhez képest 30 százalékkal nőtt. Nem Magyarország hibájából.

Párizsban jövőre, egy év múlva új megállapodást kell kötnünk, ambiciózusabbat, felelősebbet. Érdemes megfontolnunk Barack Obama amerikai elnök gondolatát, aki a New York-i konferencián a következőt mondta: mi vagyunk az első generáció, amelyik érzi a klímaváltozás hatásait, és mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik még tehet valamit ellene.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Érdemes megfontolnunk ezeket a szavakat, és érdemes egymásra ebben a munkában szövetségesként tekintenünk, mert a múlt csatáit ugyan elvesztettük, de a jövő csatáit még megnyerhetjük. Gyermekeinkért, unokáinkért, a következő nemzedékért. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Nagy taps.)

ELNÖK: Megköszönöm köztársasági elnök úr felszólalását. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a Házbizottság múlt heti ülésén a frakciók megállapodtak abban, hogy a köztársasági elnök úr által elmondottakra válaszolni kívánnak, majd ezt követően a kormány ismerteti álláspontját, végül pedig a köztársasági elnök úr választásának függvényében viszonválaszra kerül sor.

Miután a köztársasági elnök úr felszólalása a 20 percet nem haladta meg, ezért a Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében a képviselőcsoportoknak 5-5 perces időkeret áll rendelkezésükre a véleményük elmondására.

Elsőként Bánki Erik képviselő úrnak adom meg a szót a Fidesz részéről. Parancsoljon!

(13.40)

BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a Fidesz-frakció nevében megköszönjem Áder János köztársasági elnök úrnak, hogy egy ilyen fontos kérdést hozott a tisztelt Ház elé. Hiszen ha mi magunk vagyunk valóban az az első generáció, akik érezzük a klímaváltozás kártékony hatásainak első hullámát, azt gondolom, ez kellő erőt ad ahhoz, hogy a változást összefogássá kovácsoljuk, és megtegyük a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy ennek a hatásai a későbbiekben ne erősödjenek, hanem tompuljanak. Elnök úr nagyon fontos kérdéseket vetett föl, amelyekre mindenképpen válaszolnunk kell, hiszen a magyar társadalom azt várja tőlünk, hogy minden fontos kérdésben olyan választ adjunk, olyan lépéseket tegyünk, amelyek vala­mennyiünk életét jobbá, szebbé teszik.

Sajnos, az elmúlt tíz év során számtalan jelét adta annak a természet, hogy nem tűri, ha az ember folyamatosan rossz irányban avatkozik be, folyamatosan szennyezi a környezetét, levegőnk, földünk és vizünk tisztaságát nem tekintjük kiemelt kérdésnek. Sajnos az elmúlt évek, az elmúlt évtizedek árvizei, környezeti katasztrófái megmutatták azt, hogy valóban, összefogás nélkül egyes országok, sőt egyes kontinensek sem tudnak elérni érdemi eredményeket. De hogy van biztató jövő, azt az Európai Parlament korábbi döntései már bizonyították, hiszen, ahogy elnök úr is említette, az ózonréteg vékonyodását sikerült közös összefogással megakadályozni, és mára eljutottunk odáig, hogy újra vastagodik az ózonréteg, újra szűkül az ózonrétegen keletkezett lyuk. Ennek következtében reális esély van arra, hogy ez az egyébként valamennyi, a Földünkön élő embert súlyosan befolyásoló környezeti tényező idővel akár meg is szűnjön.

Azt gondolom, az utolsó pillanatban vagyunk, amikor cselekedhetünk. Az Európai Parlament az idei év során elfogadott egy olyan határozatot, amelynek következtében 2015. január 1-jétől csökkenni fog az F-gázok kibocsátásának mennyisége. Ahogy a klórgázok feleltek annak idején az ózonlyuk kialakulásáért és az ózonréteg vékonyodásáért, ezek az F-gázok felelnek most a felmelegedésért. Azok az F-gázok, amelyek elsősorban a hűtőrendszerekben, a klímaberendezések feltöltésével, az onnan való szivárgással, ezen berendezések megsemmisítése során pedig a levegőbe kerülve okoznak borzalmas hatásokat. Azok a technológiai fejlesztések, amelyek az elmúlt években történtek, éppen azt a célt szolgálják, hogy a káros berendezéseket mihamarabb le lehessen cserélni, és olyan új technológiát lehessen alkalmazni, amelynek gyakorlatilag nincs ilyen káros­anyag-kibocsátása.

De hiába lép hatályba 2015. január 1-jétől az Európai Unió döntése értelmében ez az új szabályozás, ha más kontinensek, nálunk sokkal nagyobb felhasználók, illetve kibocsátók, mint például Kína, India vagy éppen az Egyesült Államok nem követik a jó példát. Elnök úr jelezte, hogy az Európai Unió mindent megtett a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében is. Hiába vagyunk élenjárók a világon, ha csupán a teljes kibocsátásmennyiség 12 százalékáért felelős Európa. Ezért nagyon fontos az, hogy Párizsban olyan konkrét döntések szülessenek, amelyekre nemcsak az európai államok tekintenek követendő példaként, saját magukra nézve kötelező erejű döntésként, hanem a nagy szennyező országok: Kína, India és az Egyesült Államok is hajlandóak legyenek arra, hogy rövid távú, a gazdaságukat rövid távon költségekkel sújtó és adott esetben a gazdasági fejlődést rövid távon visszafogó döntéseket hozzanak meg annak érdekében, hogy a klímánkat meg tudjuk védeni; hogy gyermekeink és unokáink számára egy élő világot, egy élő Földet hagyhassunk meg, és esélyt adjunk arra a következő generációknak, hogy azt a folyamatot, amit most elkezdünk, ők folytathassák, és ezáltal az a károkozás, ami az elmúlt évtizedekben történt, ne veszélyeztesse Földünk jövőjét.

Valóban az utolsó pillanatban vagyunk, ezért azt gondolom, a magyar parlamentnek és a magyar kormánynak is meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy Párizsban megszülethessen az a pozitív döntés, amely mindannyiunk érdekét szolgálja. Azt gondolom, hogy ebben minden, a magyar politikában szereplő képviselő elkötelezettségére szükség van. Nagyon kérek arra mindenkit ezért, hogy egységesen támogassanak egy olyan javaslatot, amelyet aztán elnök úr is képviselhet.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem a díszpáholyban helyet foglaló Kabibulla Dzsakupov urat, a kazah parlament elnökét és kíséretét, akik meghívásomra hivatalos látogatáson tartózkodnak Magyarországon. (Taps.) További tárgyalásaikhoz sok sikert és élményekben gazdag magyarországi tartózkodást kívánok.

Most pedig Tóbiás József úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportja vezetőjének adom meg a szót.

TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsa volt, hogy egy olyan kérdésben, ami az elmúlt negyedszázadban, már a riói konferenciát követően megfogalmazódott mind a világban, mind Magyarországon, mind az Országgyűlés épületében, köztársasági elnök úr egy magasabb horizontot üzent mind Magyarországnak, mind pedig Európának és a világnak. Elnök úr arról beszélt, hogy globális és lokális cselekvési lehetőség és jó értelemben vett kényszer is van. Az elmúlt évtizedben nagyon sokan sokszor beszélgettek az éghajlatváltozás okozta átalakulásról, hogyan és miképpen alkalmazkodhat hozzá mind a környezet, mind a társadalom, mind a gazdaság. Eddig, azt kell mondjam, hogy nagyon sok esetben írott malaszt volt. Sokszor, sok helyütt beszéltünk róla, és talán azokból az intő jelekből, amelyeket az elmúlt évtizedben Magyarországon környezeti károkként, aszályokként, viharokként, áradásokként elemzünk, még mindig nem ébredtünk rá, hogy mást és máshogyan kell tegyünk.

Ha azt nézzük, hogy az elmúlt évtizedek cselekvési tervei mennyire voltak sikeresek és mennyire voltak sikertelenek, akkor egy pici remény, hogy mindaz, ami most a New York-i konferencián történt, ugyan nem nagy, talán kicsi, de bátor és konkrét lépéseket tett a változás irányába. Ilyen a városok, az erdők védelme, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének konkrét területei és határértékei, a határidők megnevezése, az élelmiszer-biztonság kérdése, vagy pedig olyan fontos konkrét, végrehajtható megoldások, amelyek a 2015-ös párizsi konferenciára készülnek, úgymond reményt adnak. Fontos volt továbbá, hogy a résztvevők egyértelműen kimondták, hogy a globális felmelegedés 2 Celsius-fokot meghaladó, az alatt tartó célját, tehát, hogy 2 Celsius-foknál magasabban nem növekedhet az átlaghőmérséklet a világon, mindenki magára nézve kötelezőnek tartotta.

Ha Európát nézzük, akkor azt látjuk, hogy Európa példaértékűen válaszol a világban zajló kihívásoknak ezen területére, hiszen nem a század végére vállalja, hanem már 2030-ig vállalja, hogy a szén-dioxid-kibocsátású gázok határértékét, mértékét az 1990-es szinthez képest 40 százalékkal kívánja csökkenteni. Mindemellett volt egy nagyon fontos döntés is. Egy világméretű összefogás lehetősége bontakozódik ki, ahol nemzetközi szakemberek, pénzügyi-gazdasági szervezetek és nem utolsósorban civil szervezetek fognak össze azért, hogy olyan forrásokat hozzanak létre, amelyek a világon azoknak a technológiáknak a meghonosítását és fejlesztését szolgálják, amelyek úgymond hatással lehetnek a hagyományos gazdasági struktúrákra és eszközökre.

Én külön köszönöm köztársasági elnök úrnak, hogy ebben ön nagyon hatékonyan és példaértékűen vesz részt. Ha megengedi, akkor jelezném is, hogy általában egy szándéknak konkrét intézményi vagy pedig cselekvési formáit is ki kell alakítania. Nem biztos, hogy az a megfelelő, hogy a parlamentben egy felszólalását követően elmondjuk álláspontunkat. Hol vannak azok a parlamenten kívüli olyan intézmények, a gazdaság, a szakértelem, a tudás és a civil világ hármasában, ahol be tud kapcsolódni a politika? Ahol megvitatható, ahol úgymond a köz formálóit is formálja a valóság, hogy ők is mást és máshogyan tegyenek? De nem állhatunk meg pusztán ennél a kérdéskörnél, hiszen azt mondhatnánk akkor, hogy minden rendben van. Meg kell nézni, hogy lokálisan hogyan állunk.

Hogyan állunk a társadalom, a gazdaság és az őt körülvevő környezet biztonságának kérdésében? Hiszen egy új gondolkodásmód kell hogy teret nyerjen Magyarországon, ennek a gondolkodásmódnak nem lehet csak gazdasági vagy csak társadalmi megítélése. A kérdéseket, úgymond be kell illeszteni, hogyan és miképpen reagál erre a környezet.

(13.50)

S végezetül, köztársasági elnök úr, Magyarországon nem lehet fenntartható növekedési pályára állítani a közös jövőnket, ha abban ma (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeretét leteltét.) a többség nem tud kapcsolódni ahhoz a jövőhöz, amit kínálni kívánunk számukra.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból, szórványos taps az LMP padsoraiból.)

ELNÖK: Most a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, Aradszki András úr következik. Parancsoljon!

DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köztársasági Elnök úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Kereszténydemokrata politikusként megszólalni abban a témakörben, amit a köztársasági elnök úr elmondott, egyszerre könnyű, másrészt nagyon felelősségteljes is. Könnyű azért, mert alapvetéseink szerint minden embernek kötelessége a teremtett világ megvédése. A Teremtés könyvének tanító üzenete, története szerint az Úr arra adott az embernek felhatalmazást, hogy hajtsa uralma alá a Földet, de azért mondom, hogy ez egy tanító történet, mert ez felelősséget is jelent, felelősséget is követel az emberiség számára, így számunkra is, magyaroknak, európaiaknak és a Földön máshol élő polgároknak is.

Büszke tudok lenni arra, hogy 2011-ben két jelentős jogalkotási aktus történt ebben a Házban, amely a klímavédelmet, a természetvédelmet, a fenntarthatóságot szolgálta. Az egyik az Alaptörvény elfogadása volt, azon Alaptörvényé, amely sok fontos értéke mellett, sok fontos keresztény alapvetése mellett az egyik olyan alaptörvény a világon, amely a leginkább beszél a jövőről, a jövő kultúrájáról, a fenntarthatóságról, a környezetvédelemről, az emberi lét feltételeinek megőrzéséről ? azaz a teremtett világ védelméről. Fontos volt, hogy még ugyanebben az évben elfogadtuk a magyar energiastratégiát, amelynek a fenntarthatóság volt a szeme előtt, de emellett arról is gondoskodott, hogy a megújuló energiák is adaptálódjanak az energiafelhasználásba, az ország adottságaihoz igazodva biztosítsuk társadalmunk számára az energiafelhasználást. Fontos eleme volt ennek az energiastratégiának, hogy előtérbe helyezte a fenntartható fejlődést a képzések területén, azaz az oktatás megerősítését, és a később kialakítandó oktatáspolitikánk is nagy hangsúlyt helyez arra, hogy gondoskodjunk a teremtett világ védelmének tudatos, átélt és biztató megalapozásáról.

Nagyon fontosnak tartom elmondani azt is, ahogy a köztársasági elnök úr is említette, hogy ez nem helyi kérdés. Nemcsak helyi kérdés, mi csak a magunk erejét, a magunk tudását, a magunk szándékait tudjuk biztosítani a globális megoldáshoz, hanem bizony ez globális kérdés. Globális kérdés és az emberi lét alapvető kérdése. Alapvető kérdése abból a szempontból, hogy képesek leszünk-e globális szinten a szeretet, a megértés és a szolidaritás kapcsán annak mentén gondolkozni arról, hogy miként állíthatjuk meg azokat a kedvezőtlen folyamatokat, amelyeket az elnök úr is nagyon szépen és képletesen vázolt.

Úgy gondolom, ennek egy útja van: globális értelemben szeretettel és egymás iránt felelősségteljesen kell gondolkodni. Gondolni kell arra, hogy például Afrikában megtagadható-e az ott élő népességtől egy magasabb életszínvonal biztosítása. A válaszunk belső késztetésből fakadóan az lehet, hogy nem tagadható meg. De gondolunk-e arra, hogy ennek lehet olyan következménye, hogy ez együtt jár az afrikai őserdők kiirtásával, az afrikai természeti források elszennyeződésével, amely az egyébként nemes emberi szándékot sokkal rosszabb következményeket hozóan hajtja végre? Úgy gondolom, nagy felelőssége lesz a politikának a jövőben, hogy ezeket a kérdéseket globális szinten kezelje, a Kiotó utáni helyben járást megszüntesse, és kellő politikai akarattal és a közvélemény részletes, szabatos és a szociális kérdéseket is átölelő tájékoztatásával készítsen fel ezekre a változásokra.

A Kereszténydemokrata Néppárt ebben támo­gatólag fog fellépni, és ezúton üdvözli (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeretét leteltét.), megköszöni az elnök úr eddigi tevékenységét. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Ház! Most a Jobbik képviseletében Kepli Lajos képviselő úr következik.

Parancsoljon!

KEPLI LAJOS (Jobbik): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Először is engedjék meg, hogy a köztársasági elnök úr beszédének első mondataira utaljak. Azt mondta, átnézte valamennyi párt választási programját és összehasonlította azok környezetvédelemmel, klímapolitikával kapcsolatos érveit. Arra kérem mély tisztelettel a köztársasági elnök urat, úgy is mint a Fidesz egykori frakcióvezetőjét, hogy ezt a programot, mármint a Fidesz választási programját így, három választási kampány után, amennyiben ismeri, nekünk is legyen szíves eljuttatni, hisz mind ez idáig mi ilyennel nem találkoztunk. (Szórványos taps az LMP padsoraiból.)

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Az ön által elmondottak fontosságához nem férhet kétség. Le kell szögeznem már a mondandóm elején, hogy tisztelet illeti önt a téma nemzetközi színtéren történő képviseletéért. Az éghajlatváltozásnak nevezett jelenség és az azt kísérő globális folyamatok napjaink és a jövő emberiségének legfontosabb problémái. Ne ámítsuk hát magunkat, és ne folytassunk hitvitákat most arról, hogy ki vagy mi az okozója ezen drasztikus változásoknak! Ennek az ideje ugyanis nem most van itt. A legfontosabb kérdés számunkra, magyar országgyűlési képviselők számára, hogy mit kell tennünk a hazánkat érő hatások enyhítése, avagy kiküszöbölése érdekében.

Azonban mielőtt rátérnék erre, tisztelt képviselőtársaim, ne legyünk restek és ne dugjuk homokba fejünket, nézzünk szembe a múlttal, vagyis a múltnak az elmúlt 25 évvel fémjelzett úgynevezett demokratikus részével. Valljuk meg, köztársasági elnök úr a New York-i ENSZ-klímacsúcson elmondott beszédében indokolatlanul rózsaszínűre, vagy ha úgy jobban tetszik, narancsszínűre festette az elmúlt évtizedeket. Mert mit is mondott Áder János New Yorkban? Magyarország Kiotóban azt vállalta, hogy 6 százalékkal fogja csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Ehhez képest az elmúlt 25 esztendőben 40 százalékos csökkentést értünk el, mindezt úgy, hogy az elmúlt 25 évben Magyarország gazdasága, GDP-je nőtt, és úgy, hogy Magyarország sem tudta függetleníteni magát a különböző válságoktól. A fenti mondat akár a viccbeli jereváni rádióban is elhangozhatott volna, hisz a hír igaz, sőt a hír egyes elemei is igazak, azonban így egymás mellé rakva alkalmasak arra, hogy a hallgatóságot félrevezessék.

Itt ragadnám meg az alkalmat, és megkérdezném az elmúlt 25 év kormánypártjai közül jelen lévő Fidesz és MSZP képviselőit, mit tudnak felmutatni negyed évszázad után. Mert önmagában az, hogy a szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt 25 évben 40 százalékkal csökkent, egy szép szám, de semmit nem jelent. Az már sokkal árulkodóbb, hogy önök alig negyed évszázad alatt lerombolták és kiárusították a teljes magyar ipart és mezőgazdaságot. Nemzeti vagyonunkat piacra dobták, elkótyavetyélték, miközben szimpla gyarmatot, összeszerelő országot csináltak hazánkból. Így könnyű eredményt felmutatni: ha nincs ipar, nincs szén-dioxid-kibocsátás. Teljesen logikus! Csak hogy közben mi történik a háttérben, azt is érdemes megnézni. Önök semmit nem tettek azért, hogy hazánk a klímaváltozás hatásaira felkészülve megfelelő vízkészleteket tartalékoljon a vízhiányos időszakokra. Avagy hogy az árvízkérdést hogyan kezeljük, mert ugye a gátakat nem lehet a végtelenségig magasítani. Önök azért sem tettek semmit, hogy termőföldjeink, melyek a jövő magyarságának élelmezése szempontjából kulcsfontosságúak, magyar kézben maradjanak. (Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Nem igaz!) Önök padlóra tették a hazai környezetvédelmet, tisztelt képviselőtársaim, ma már nincs önálló kormányzati képviselete ennek a területnek és így a klímavédelemnek sem.

A szén-dioxid-kvótakereskedelem pedig olyan, pusztán gazdasági szempontokat követő művelet (Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Szégyen!), amelyet az Európai Unió tett azzá, amelyet egyébként európai szinten is maximum néhány tucatnyian látnak át a maga teljes egészében, hiszen olyan bonyolult szabályozással rendelkezik. Nyilván ez sem véletlen.

Az elnök úr a GDP emelkedésével példálózik, holott százszor bebizonyosodott már, hogy a környezeti állapotunk változása és a társadalom szociális helyzete szempontjából a GDP egy teljesen érzéketlen mutatószám. A GDP a profit, amelyet a multinacionális vállalkozás az éhbérért foglalkoztatott munkavállalón megkeres, és azonmód kivisz az országból. De mit mond a GDP a természeti katasztrófákról, több millió szegénységben élő emberről, a magyar társadalom egészségi és mentális állapotáról? Ugye, hogy semmit!

(14.00)

Elnök úr egy tévéinterjúban arról beszél, hogy az éghajlatváltozás és a túlnépesedés folyományaként fellépő ivóvízhiány óriási népvándorlást indít el a vízben gazdagabb területek felé ? mint amilyen a Kárpát-medence is, teszem hozzá. Ennek kapcsán beszél közbiztonsági, szociális, egészségügyi és honvédelmi krízisről is. Kérdem én, hogy ezek közül melyekre vagyunk jelen pillanatban felkészülve. Honvédelmünk maximum egy Monaco nagyságrendű állam hadseregével lenne partiban, de felszereltségét tekintve, gyanítom, azzal sem. (Dr. Hende Csaba ingatja a fejét.) Egy migrációs hullámot milyen eszközökkel tudnánk kordában tartani? Egészségügyi, szociális intézményrendszerünk alkalmas-e a krízishelyzet kezelésére? A válasz már a jelenlegi menekültproblémák alapján megadható: nem alkalmas.

Azt javaslom tehát, hogy a múlt és a jelen fényezése helyett a jövő jobbá tételével legyünk elfoglalva. Ebben, minden ilyen erőfeszítésben a Jobbik Magyarországért Mozgalom partnere lesz a kormánynak, és hogy köztársasági elnök úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) szavaival fejezzem be beszédemet: a múlt, a felelőtlenség évtizedei után végre a felelősség évtizedeinek kell következnie.

Ebben maximálisan egyetértünk, és ebben maximálisan partnerei leszünk minden politikai erőnek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Most pedig a frakciók sorában utolsóként Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes asszony következik, az LMP képviseletében, parancsoljon!

SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönettel tartozunk a köztársasági elnök úrnak, hogy idehozta a Magyar Országgyűlés elé a klímaváltozás kérdését, és hogy a fenntartható fejlődés ügyében rendre megszólal nemzetközi és hazai fórumokon. (Lázár János: Így van.) Sajnos a mindennapi problémáink közepette ritkán nézünk szembe a globális kihívásokkal, mert azt gondoljuk, hogy azok távol vannak tőlünk, bennünket nem érintenek, pedig itt vannak, már a mi életünket is befolyásolják.

Az éghajlatváltozás ténnyé vált. Az éghajlatváltozással kapcsolatos keretegyezményt 1992-ben Rióban, a Környezet és Fejlődés Világkonferencián fogadták el, de sajnos mindvégig hiányzott a politikai akarat, hogy az egyes országok ? mint például USA, Oroszország, Kína ? felelősségükkel és lehetőségeikkel arányosan felvállalják a szükséges lépések megtételét. (Lázár János: Így van. Éljen Amerika!) Bár Magyarországon teljesültek a csökkentési kötelezettségek, de ez a nehézipar bedőlésének és a gazdasági struktúra átalakulásának volt köszönhető.

Globális szinten az elmúlt évek törekvései nem hoztak számottevő eredményt, mindösszesen a kiotói jegyzőkönyv keretében vállalt, 2012. év végén lejáró kötelezettségek érvényének 2020-ig tartó meghosszabbítása történt meg. Éppen ezért nem véletlen, hogy a New York-i ENSZ-rendezvény fő célja az volt, hogy politikai elkötelezettséget ébresszen a 2015-ben Párizsban megkötendő újabb, globális méretű megállapodáshoz, és ehhez kapcsolódva ösztönözze mind az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését, mind az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodás nemzeti és regionális szintű kezdeményezéseit.

A tét nagy. A világ országainak megállapodásra kell jutniuk abban, hogy mekkora részt vállalnak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséből, és hogy a fejlett ipari országok mennyi forrást biztosítanak a klímaváltozás hatásainak kitett országok számára a várható hatásokhoz való alkalmazkodásra, mint például a mezőgazdasági termelésünknek a változó éghajlati viszonyokhoz történő igazítása érdekében a környezetkímélőbb energiahordozókra való átálláshoz, káraik csökkentéséhez. Az alkalmazkodásra Magyarországnak is fel kell készülnie. Javasoljuk, hogy az ezzel kapcsolatos feladatokat az Országgyűlés időről időre tekintse át.

Tisztelt Elnök Úr! Az éghajlatváltozás azonban csak egyetlen a számos környezeti változás között, amelyek a jövő generációk életlehetőségeit veszélyeztetik. Az ENSZ környezet és fejlődés bizottságának „Közös jövőnk” jelentése 1987-ben arra hívta fel a világ vezetőinek figyelmét, hogy a gazdasági, társadalmi és környezeti problémák egy rendszerben léteznek, és éppen ezért csak egy rendszerben oldhatók meg és nem külön-külön. Vagyis együtt, az összes problémára kellene megfelelő választ találni, és nem úgy, ahogy általában elkülönítve keressük a választ gondjainkra.

A „Közös jövőnk” jelentésnél maradva szükséges megemlíteni, hogy a dokumentum rendet tesz a gazdaság, a társadalom és a környezet viszonyában, amikor megfogalmazza a fenntartható fejlődés fogalmát. A fenntartható fejlődés többet jelent egyszerű gazdasági növekedésnél. A növekedést tartalmában kell megváltoztatni: kevésbé anyag- és energiaigényessé kell formálni úgy, hogy hatása igazságosabban érvényesüljön. Vagyis a fenntartható fejlődés nem a gazdasági növekedés fenntartását jelenti, hanem olyan gazdasági növekedést, amelyben a GDP bővülése abszolút értelemben szétválik a környezeti terhek növekedésétől, és a megtermelt javak igazságosan terülnek szét a társadalomban.

Szép elvárás, ám jelenleg semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy lehetséges-e abszolút értelemben elválasztani a gazdasági növekedést a környezeti terhek növekedésétől. Ez a tény elvezet bennünket odáig, hogy felismerjük azt a nagyon kellemetlen összefüggést, hogy a jelenlegi makrogazdasági modell alkalmatlan a fenntarthatósági célkitűzések megvalósítására.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha nem keressük meg egy baj végső okát, ha csak a jelenségeket kezeljük, akkor a baj mindaddig bővítetten termelődik újra, amíg az ok fennáll. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: A kormány nevében Fazekas Sándor miniszter úr kíván reagálni, parancsoljon!

DR. FAZEKAS SÁNDOR földművelésügyi miniszter: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a köztársasági elnök úrnak, hogy lehetőséget teremtett ennek a kormány számára is igen fontos témának a napirend előtti megvitatására. A klímaváltozás elleni küzdelem korunk meghatározó kihívása, amelyet egyetlen felelős kormányzat sem hagyhat figyelmen kívül. A kormány megfelelő intézményrendszerrel rendelkezik ennek a problémának a kezeléséhez: a környezetvédelmi, természetvédelmi feladatokat a Földművelésügyi Minisztérium látja el; valamennyi területnek megvan a tárcavezetője, a háttérintézménye, és mindazok az eszközök, pénzügyi eszközök is rendelkezésre állnak, melyeket a magyar állam, Magyarország ezekre a területekre rá tud fordítani.

Tisztelt Országgyűlés! Jól látható az, hogy az éghajlatváltozás hatásai elértek bennünket a hétköznapokban: a mezőgazdasági termelésben, a közlekedésben folyamatos kihívást jelentenek. Az elmúlt harminc évben a középhőmérséklet összességében majdnem 2 fokkal emelkedett, a csapadékmennyiség csökkent, egyenetlenül érkezik. Ez veszélyezteti az élelmezés biztonságát is, hiszen előfordul, hogy egy esztendőn belül ugyanazon a területen aszály, áradás és belvíz is van. Ehhez képest rendkívül nagy eredmény, hogy a magyar mezőgazdaság - alkal­maz­kodva a megváltozott időjáráshoz ? négy év alatt mintegy 30 százalékkal volt képes növelni a termelését, úgy, hogy közben az öntözött területek ? amelyekre még visszatérek ? alig változtak.

A kormány a környezeti adottságokat figyelembe véve alakította ki a 2014-2020-as időszak vidékfejlesztési programját, és emellett valamennyi kormányzati programban hangsúlyosan megjelentek a klímapolitikai szempontok is, tehát az uniós és belföldi forrásokat ezekre a célokra föl tudjuk használni több jogcímen, több projekt keretében.

A jelenleg is zajló stratégiaalkotási tevékenységek közül pedig a negyedik nemzeti környezetvédelmi program az, melyet ki szeretnék emelni. Ez hozzájárul a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek biztosításához, és a környezetügynek is azt a felelősségét jeleníti meg, hogy elősegítsük az ország gazdasági-társadalmi fejlődését, ugyanakkor tudatosan lépjünk fel a társadalmi és környezeti értékek rombolása ellen.

Kiemelt célunk a személy- és vagyonbiztonság, a vagyonvédelem fenntartása az árvíz- és belvízvédelem vonatkozásában. A fejlesztések, gátépítések több száz kilométeren valósultak meg, víztárolók épültek, és ezt a munkát folytatjuk is.

Az öntözés vonatkozásában pedig: köztudott, hogy jelenleg mintegy 200 ezer hektárra van öntözési engedély, ebből ténylegesen 80-100 ezer hektár, amelyen gyakorlatban öntözés zajlik. Itt az öntöző-belvíz-csatorna rendszer ? amelynek hossza mintegy 30 ezer kilométer ? kétharmada újult meg az elmúlt négy évben, zömmel Start-munkával, uniós források felhasználásával.

Fölmérte az Országos Vízügyi Igazgatóság a távlati öntözési vízigényeket is. Ezek mintegy negyedmillió hektár öntözendő területre vonatkoznak. Ezt a célt, hogy bevonjuk az öntözés körébe ezeket a területeket, el tudjuk érni. Ehhez a feltételek adottak, és így a termelés biztonsága kiegyensúlyozottabb lesz.

(14.10)

Sorsdöntő jelentőségűnek ítéljük hatékony részvételünket a nemzetközi és európai uniós klímatárgyalásokon a következő években. Hazánknak jól kell megválasztania a klíma- és energiapolitikai célokat, hogy az abból létrejövő európai keret a versenyképes gazdaság és a környezeti értékeink megóvásának ügyét megfelelően kezelje. Az uniós bizottság a 2021-2030-as időszakra vonatkozóan lefektette, hogy az Unión belül ’90-hez képest 2030-ra 40 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, legalább 27 százalékra nőjön a megújuló energia részaránya, és a javuló energiahatékonyság érdekében 30 százalékos energiahatékonysági cél is megfogalmazódott. A megújuló energiánál a biomassza hasznosítása, a közintézmények átállítása aprítékra, fatüzelésre folyamatosan történik.

És jónak mondható a helyzetünk ? itt volt kritika a GDP-vel kapcsolatban is ?, hiszen a magyar GDP azért négyszeresére nőtt 1990 óta, miközben a kibocsátásaink, üvegházhatású gázkibocsátásaink 40 százalékra csökkentek. A magyar ipar más szerkezetben, versenyképesen, az ország újraiparosításának jegyében jelentősen növekedett az elmúlt időszakban. Ez egy kiemelkedő példa arra, hogy meg lehet valósítani úgy egy fenntartható fejlődést, egy növekedést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy közben kíméljük a környezetet.

Ez kell, hogy a jövőben is célunk legyen. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:   1   1-14   15-18      Ülésnap adatai