Felszólalás adatai

Külön-külön minden hozzászólásra nem fogok kitérni. Egy dolgot kiemelek minden hozzászólásból, és ezt egyben fogom elmondani, ez pedig a felsőoktatás és az Akadémia kapcsolata. Tehát amikor sorra megyek azokon, akik hozzászóltak, erről a kérdésről a végén egyszer fogok majd beszélni.

Kérem a parlamentet, hogy az oktatási bizottság megfogalmazott állásfoglalását fogadja el.

Potápi Árpád beszélt az Akadémia nemzetpolitikai szerepéről. Valóban - időkorlátok miatt én erre nem tértem ki -, a Magyar Tudományos Akadémiának van külső köztestületi tagsága és külső tagsága is, a Kárpát-medencében élő, tudományukat magyar nyelven művelők az Akadémiához tartoznak. Van egy program erre külön, Domus-programnak nevezzük. Sikerült hosszú évek munkájával azt is elérni, hogy ez a program egy program legyen, az Akadémiához tartozzon. Korábban ez megoszlott az Akadémia és a minisztériumok között. Tisztább, hogyha ez a program egy helyen működik, és azt gondolom, ez jelentős lehetőséget biztosít a Kárpát-medencében a határon túl élő kutatóknak arra, hogy Budapesten dolgozhassanak az intézményekben vagy könyvtárakban, és természetesen ez az ő anyagi lehetőségeiknek megfelelő szálláslehetőséget is jelent a számukra.

A szerb-magyar vegyes bizottsággal kapcsolatosan majd később fogok kitérni, elnézését kérem Potápi képviselő úrnak, majd Szávay István képviselő úr felvetéseire válaszolva fogok erre kitérni.

Kara Ákos az egyetemek és az MTA kapcsolatáról beszélt. Engedjék meg, hogy ezt is később fejtsem ki.

Az OTKA jelentős növekedése. 2012-ben közel 40 százalékkal nőtt az OTKA. Természetesen én szeretném azt, hogyha a költségvetésben idén is lehetne növekedés, de azt is el tudom fogadni, hogy ha az egyszeri 40 százalékos növekedés megmarad, az ország teljesítőképességeit figyelembe véve ez számomra elfogadható költségvetés. Mondom még egyszer, természetesen szeretném, ha ez a támogatás növekedne, hiszen ez jelenti a versenypályázati finanszírozását a kutatásnak. Az összegnek durván a 65 százaléka az egyetemeken, a többi a kutatóintézetekben kerül felhasználásra, tehát ilyen módon az Akadémia költségvetésében ott lévő összeg, annak egy jelentős része az egyetemeken hasznosul.

Áttérve Hiller István hozzászólására, itt is a felsőoktatás és az MTA kapcsolata. Mint mondtam - és akkor most itt térek ki rá, és itt mondom el a kapcsolatrendszert -, ez többrétű. Az Akadémia tagjainak nagy része egyetemen oktat. Az Akadémia költségvetésében van több olyan rész, amely a felsőoktatás munkáját segíti. Ilyen az OTKA, ilyen a Lendület-program, amelyet 2011-ben kiterjesztettünk az egyetemekre. Ez egy olyan program volt, amit az Akadémia saját költségvetéséből... Magyarul, minden intézettől elvettem valamennyit; végül is a költségvetés összeállításáért az elnök felelős, úgyhogy engedjék meg, hogy egyes szám első személyben beszéljek. Minden intézet költségvetéséből elvettem valamennyit, és létrejött ez a program, majd 2010-ben ezt megismételtük.

Ezek az összegek összeadódnak. Tehát nem arról van szó, hogy egy évben 500 millió forint, és aztán a következő évben semmi. Ez megy tovább öt évig. Ilyen módon most már az Akadémia 2013-as költségvetésében - Ágh Péternek mondom - közel 3 milliárd forint áll rendelkezésre erre a programra, tehát közel 3 milliárd forint áll rendelkezésre, hiszen az az 500 millió, majd 600, majd 1,2, és a költségvetésben most előirányzott plusz 600 millió forint mintegy 3 milliárd forintot tesz ki.

Hiller képviselő úr, az Akadémia mindig törekedett a korrekt és kiegyensúlyozott viszonyra a mindenkori magyar kormánnyal. Az Akadémia nem a nemzettől, hanem a pártpolitikától független. Az Akadémia mindent megtett azért, hogy azokban a kérdésekben, amiben kompetens, amiben közre tud működni a magyar közélet, a magyar közállapotok javítása érdekében, ezt megtettük, és a későbbiekben is meg fogjuk tenni.

Michl képviselő úr részletesen elemezte a javaslatokat, a külföldi kapcsolatrendszert. Igen, a Magyar Tudományos Akadémia, mint az a tudományban teljesen természetes, nagyon kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik, és hogyha megrendezünk egy tudományos világfórumot Magyarországon, és innen a tudományos élet vezetői közül mintegy hat-hétszázan úgy mennek el, hogy Magyarországról pozitív képpel távoznak, azt gondolom, hogy az Magyarországnak nagyon-nagyon sokat jelent.

(12.30)

A következő felszólaló Balczó Zoltán volt, helyesen mondta; azt gondolom, a személyi feltételek legalább olyan fontosak, mint a pénzügyi feltételek. Ezért is tartom nagyon fontosnak azt, hogy a kiválasztás a lehető legszigorúbb legyen, ugyanakkor stabil finanszírozást biztosítsunk. Ezt a beszámolóban is elmondom, most is hangsúlyozom, hogy az nem megoldás, hogy egy évre, akár egészen magas ösztöndíjat is biztosítunk valakinek, a következő évben pedig elengedjük a kezét. Itt a 30-as, 40-es éveikben járó, kiemelkedő kutatókról van szó, akik azt akarják, hogy Magyarországon dolgozhassanak, de a jövőjük biztosítva legyen, a gyerekeiket, a családjukat jövőre is el tudják tartani. A Lendület-programnak éppen az az erőssége, hogy biztos jövőt vetít eléjük. Természetesen öt évre adjuk először. Amennyiben a várakozások teljesülnek, akkor ez az intézetek esetében beépül a programba.

Az európai uniós pénzekről is említést tett Balczó Zoltán. Itt kétféle támogatásról kell beszélnünk. Az egyik a magyarországi NFÜ által elosztott támogatás, a másik az Európai Uniónak például az Európai Kutatási Tanácsa által elosztott pénzek. Itt semmi más nem számít, csak a kiválóság. Nekünk tehát mindent meg kell tennünk azért, hogy a legkiválóbb kutatókat vagy közülük sokat Magyarországra hozzunk, mert csak akkor tudunk elnyerni ezen az ágon vagy ezen a csatornán támogatásokat. Itt tehát részben a magyarországi támogatásokat kell világossá, átláthatóvá, értékalapúvá tenni, másrészt meg kell erősítenünk mind az egyetemeket, mind a kutatói hálózatot abban az értelemben, hogy legyenek olyanok, akik az európai színtéren versenyképesek.

Valóban vannak olyan nemzeti célok, amelyeket figyelembe kell vennünk a kutatás támogatásánál; soha nem gondoltam természetesen azt, hogy a magyar irodalomra vonatkozó kutatásokat, mondjuk, Kosztolányi-kutatásokat valahol másutt majd megcsinálják, és azt ugyanolyan mércével mérjük, a hivatkozásokat és egyebeket, mint mondjuk, az idegtudományi kutatásoknál. Ugyanakkor az eredmények mérését mindenütt meg kell valósítanunk, mert egyébként nem tudunk különbséget tenni az igazán értékes kutatás és a kevésbé értékes kutatás között. Itt az értékelésnek tudományterületenként más szabályai vannak. Egy példával hadd világítsam ezt meg. Sok szó esett itt az idézésekről, hogy kinek a műveit mennyien idézik. A matematikában az átlagos idézettség 2, az idegtudományban 9. Tehát ha egy matematikust 200-an idéznek, az éppen olyan jó, mintha egy idegtudóst 900-an. Tehát óvatosnak kell lenni ezekkel a számokkal.

Balczó képviselő úr jelezte, hogy el kell mennie; majd külön megbeszélem vele. Az biztos, hogy 47-nál több szabályzatot módosítottunk az elmúlt négy évben. Az akadémiai törvény módosult, és számos olyan kérdés szabályozatlan volt az Akadémián, ami lehet, hogy az én szabályok iránti vonzalmam, de inkább az átláthatóság iránti igényem, hogy ezeket a szabályokat fektessük le. Az, hogy ezeket a szabályzatokat meg kellene tanulnia valakinek, valami félreértés lehet. Én magam sosem gondoltam, hogy ezeket a szabályokat valakinek meg kellene tanulni. Azért van az írásbeliség, hogy a szabályokat meg tudjuk nézni, ha valamiben nem vagyunk biztosak. Ugyanakkor szabályokra szükség van.

Úgy gondolom, nem elég hatékony a felhasználás - Szilágyi Lászlónak mondom - az európai uniós pénzek esetében. Itt mind az intézményeknek, mind a pályázatokat elbíráló szervezetnek van tennivalója. Azt gondolom, közös felelősség az, hogy ezeket az összegeket, amelyek nagyon nagy összegek ma Magyarországon, a lehető leghatékonyabban használjuk föl, hatékonyan pedig akkor tudjuk fölhasználni, ha biztosítunk elég időt magunknak arra, hogy megnézzük, mik azok a kutatások, amelyeket támogatunk.

Szávay István képviselő úr fölvetette a magyar-szerb vegyes bizottság kérdését, és azt, hogy miben lehet gondolkodni és miben nem. Mindenben lehet gondolkodni, képviselő úr, senkinek nincs a pozíciója odabetonozva. A bizottság munkájával változatlanul nem vagyok elégedett, ezt jeleztem. Ékes Ilonától megkaptam azokat az iratokat, amelyeket ön is, Ékes képviselő asszony is kifogásolt. Elnök úrnak ezeket jeleztem. A megoldást, úgy látom, még inkább saját kezembe kell venni, ezért a szerb akadémia elnökével 24-én találkozom, ahol fölvetem ennek a bizottsági munka felgyorsításának a kérdését. Arra vonatkozóan, hogy milyen döntést hozok a bizottság összetételét illetően, a szerb akadémia elnökével, illetve Glatz elnök úrral való tárgyalás után fogom meghozni ezt a döntést.

A képviselő úr által említett kitételeket, idézeteket kommentálni azért nem kívánom, mert nem tudom, hogy pontosan milyen környezetben hangzottak el. Glatz Ferenc elődöm föltehetően nem fog megsértődni azért, amikor olvassa majd a jegyzőkönyvben - aligha hiszem, hogy figyelné most a parlament munkáját -, hogy ő szeret, mondjuk úgy, úgy fogalmazni, amire odafigyelnek. Az én ízlésemnek ez a fogalmazás nem mindig felel meg. Hogy egy-egy előadásban milyen kifejezéseket használ és milyen kontextusban használja ezeket, természetesen ebben az értelemben nem vagyok az ő főnöke, mindenki egy előadásban a szólásszabadság keretein belül azt mond, amit akar. Ugyanakkor bizottsági elnökként természetesen oda kell figyelni arra, hogy pontosan fogalmazzon.

Az a kérdés, amit fölvetett, nagyon érdekes és fontos kérdés is, hogy szeretné látni az intézetek konkrét munkáját. Ez azért nincs benne a kétévenkénti beszámolóban, mert ezt az Akadémia elnöke minden évben megteszi a közgyűlésen. Egy, az intézetek munkáját bemutató anyag készül, ez az anyag nyilvános, ott van az Akadémia honlapján. 2008 óta az Akadémián minden egyes határozat, minden egyes közgyűlési hozzászólás dokumentálva van. Megfontolandó, hogy ezt mint függeléket hozzáfűzzük-e a jelentéshez. Ugyanakkor a jelentés akkor elég vastag lesz, és azt a veszélyt hordozza, hogy a kutatók a szakterület specialitásainak megfelelően fogalmaznak, és nem lesz eléggé közérthető. De a fölvetése jogos, megfontolandónak tartom.

Hogy a kutatóhálózat átalakítása szakmailag indokolatlan lett volna, azt viszont nem hiszem. Értem, hogy képviselő úr itt megemlített egy intézetet, amely intézet igazgatója hozzám is jár panaszkodni az átalakítás miatt. De az azért mégis csak lehetetlen dolog, hogy egy 20 fős kutatóintézetet pontosan ugyanolyan államigazgatási módon irányítsanak, mint egy, mondjuk, 30 ezer hallgatós egyetemet. Mert egy 20 fős kutatóintézetnek pontosan ugyanaz volt az államigazgatási státusa, mint mondjuk, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek. Most létrejöttek olyan méretű intézetek, amelyben az igazgatónak vagy főigazgatónak lehet irányítási feladata, a korábbi intézetek igazgatóinak pedig rengeteg idejük maradt arra, hogy azt csinálják, amit legjobban szeretnek: a kutatást.

Úgy gondolom tehát, hogy az átalakítás szakmailag indokolt és időszerű volt. Azt nem állítom, hogy egy intézményrendszer létrejön, és az örökre úgy lesz. Ha az élet megköveteli, bizonyára lehet az intézethálózatban további módosítás is.

(12.40)

Vízgazdálkodás - Turi-Kovács Béla fölvetette. Ez valóban nagyon fontos kérdés. Ebben mi letettünk egy stratégiát az asztalra. Azt hadd pontosítsam, hogy mi alternatívákat tudunk mondani. Meg tudjuk mondani azt, hogy ha így döntünk, akkor ez ennyibe kerül, ilyen következményekkel jár. Erre jött létre egyébként - visszautalva Szávay képviselő úrnak - az Ökológiai Kutatóközpont, hogy meglegyen az a kritikus tömeg, amely például vízstratégiai kérdésekben képes egy olyan, alternatívákat tartalmazó jelentést, stratégiát készíteni, amelynek alapján a döntéshozók meghozzák a döntésüket, mert ezt a döntést viszont a döntéshozóknak kell meghozni.

A kutatóegyetem kérdése. Az egy régóta a levegőben lévő kérdés, hogy ugyanúgy, ahogy a Magyar Tudományos Akadémián, a kutatásokat koncentrálni kell, az egyetemek esetében is egy világosabb feladatkijelölést kell megtennünk. Világossá kell tenni, hogy melyek azok az egyetemek, amelyeknek elsősorban az a feladatuk, hogy a világ élvonalába tartozó kutatásokat végezzenek, s melyek azok, amelyek inkább a gyakorlatorientáltabb területeken működjenek.

Ha megengedjük azt, hogy a felsőoktatási intézmények mindegyike minden területen képezni, kutatni akarjon, akkor az a veszély, hogy ehhez nem lesz elég pénzünk. Ha nagyon sokat markolunk, keveset fogunk fogni. Ezért én inkább azt javaslom, és javasoltam már 2009-ben is, hogy markoljunk kevesebbet és fogjunk többet. Ez természetesen azzal jár, hogy konfliktusokat adott esetben fel kell vállalni.

Hogy a kutatóegyetemekre ütünk-e egy pecsétet vagy nem, hogy ő kutatóegyetem vagy nem, ez igazából véve olyan nagyon sokat nem fog jelenteni. Az jelent majd nagyon sokat, ha stabilitást biztosítunk ahhoz, hogy néhány egyetemen a világ élvonalába tartozó és ennek következtében adott esetben drága kutatások folyhassanak, más helyeken pedig lehetőséget teremtünk arra, hogy a gazdaság, a szolgáltatások igényeit jól kielégítő szakembereket képezzenek, és természetesen a tudományban ezen intézmények teljesítménye kisebb lesz.

Jó lenne az, ha Magyarországon az a rendszer alakulna ki, hogy a legjobb egyetemek doktori iskoláiban képzett fiatalok mennek el tanítani ezekbe az intézményekbe, ahol esetleg doktori iskola sincs. Ez egy sokkal jobb módszer, mint az, hogy ha ezek az intézmények nagy nehezen megpróbálnak doktori iskolát létrehozni, és ott az 50 fölötti adjunktusoknak vagy tanársegédeknek PhD-t adni. Én tehát itt határozottan azon az állásponton vagyok, hogy a néhány kiemelt egyetemet kell abba a helyzetbe hozni, hogy a világ élvonalába tartozó kutatásokat végezzen, a többinek pedig lehetővé tenni azt, hogy kiszolgálják a magyar gazdaság, a magyar szolgáltatások igényeit.

Ágh Péternek, azt gondolom, már válaszoltam. Igen, ez a program azért jött létre, hogy egyrészt átalakítsuk a kutatóintézetek finanszírozását, mert nem mondtam ki ezt ilyen nyíltan, de tudja ezt mindenki, aki belegondol: a Lendület-program nemcsak fiataloknak biztosított lehetőséget, hanem átalakította az intézethálózatot is. Mert annak az intézetnek, amelyik a négy forduló mindegyikében egy vagy több pályázatot elnyert, olyan félmilliárd forinttal megnőtt a költségvetése, míg aki nem nyert el, annak nem nőtt meg a költségvetése. Ez tehát a kutatóhálózatnak egy, a fiatal kutatók, a kutatók derékhadának a bevonásával történő átalakítása volt. Ezért is kérem a Jobbik-frakciót is, hogy fontolja meg a tartózkodását, és inkább támogassa a beszámolót, és segítsenek abban, hogy ezt a munkát tovább tudjuk folytatni.

Köszönöm szépen. (Taps.)