Felszólalás adatai

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem képviselőtársaimat, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.)

Tekintettel arra, hogy több jelentkező nincsen, megkérdezem Hende Csaba politikai államtitkár urat, hogy kíván-e a vitában elhangzottakra válaszolni. (Dr. Hende Csaba nemet int.) Államtitkár úr nem kíván most válaszolni a vitában elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében pénteki ülésnapunk végén kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából: "Hiszik is vagy csak mondják? VII." címmel. Képviselő úr, öné a szó, a Házszabály értelmében ötperces időkeretben.

Képviselő úr!

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Negyedszer szavazott ma az országgyűlési többség Áder elnök úr javaslatára arról, amit elegánsan az Országgyűlés ülésrendjének szoktak nevezni, s ami valójában az Országgyűlés megcsonkítása. Három ülésszakot már végigcsináltunk ebben az úgynevezett ülésrendben. Áder elnök úr szerint nincs ok változtatni rajta, hiszen bevált.

Vajon hiszi is a Fidesz, hogy bevált, vagy csak mondja? Mit mutatnak a három ülésszak adatai összehasonlítva a korábbiakkal, az előző ciklussal meg a mostani ciklus elején a '98 őszi ülésszakkal, amikor még hetente ülésezett az Országgyűlés? Az előző ciklusban 300 és 400 óra között ülésezett az Országgyűlés, kivéve '97 tavaszát, amikor 567 órát. Ebben a ciklusban 300 óra alá csökkent ez, a '99. és 2000. tavaszi ülésszakban mindössze 256 órát ülésezett a parlament. Ebből azonban korábban, a hetenkénti ülésezés idején 23, 26, 33, 38 órát, a '97 tavaszi ülésszakon 64 órát tettek ki a napirend előtti viták. A parlament harmadolása óta ez 17, 15, sőt 2000 tavaszán összesen 11 órára csökkent, tehát a harmadára.

A legfontosabb parlamenti vitaműfajnál, az azonnali kérdések órájánál még nagyobb a csökkenés. '96-ban, '97-ben a tavaszi ülésszakon 20, illetve 24 óra, az őszi ülésszakokon 14, 13 óra jutott azonnali kérdésekre, míg '98 őszén, már a kormányváltás után is 10 óra. A háromhetes ülésezésben viszont csak 6-7 óra jut az azonnali kérdések órájára. Itt is harmadára csökkent tehát a parlamenti politikai vita ideje, s azon belül is az idő jelentős részét elveszi a kormánykoalíció. A mai ellenzéknek jó, ha negyedannyi azonnali kérdés jut, mint négy éve az akkori ellenzéknek.

S amire talán sokan nem gondoltak, a dolog kitalálói bizonyosan igen, az egy további következmény. A törvényjavaslatok, országgyűlési határozati javaslatok általános és részletes vitájának időtartama az előző ciklushoz képest alig csökkent, a korábbi 200-250 óráról egy-egy ülésszakban 180-200 órára. Csakhogy a hetenkénti ülésezéssel szemben most, amikor egész héten, hétfőtől péntekig folyik a háromhetenkénti ülésezés, radikálisan csökkent az érdemi parlamenti viták nyilvánossága. Míg a hetenkénti ülésezés idején a viták 50-60 százaléka a televízió nyilvánossága előtt folyt, még '98 őszén is 47 százaléka tévéközvetítés alatt folyt, ez most '99 tavaszán 15 százalékra, '99 őszén 29 százalékra, 2000 tavaszán 20 százalékra csökkent. Ami tehát a parlamentből megmaradt, azt sikerült elzárni a nyilvánosságtól.

Én hiszek Áder János házelnök úrnak, az új ülésrend bevált. Bevált annak, aki vissza akarta szorítani a parlamentben a vitát, az ellenzék megszólalási lehetőségét, azokat a formákat, ahol a kormány képviselőinek szembe kell néznie az ellenzéki képviselők kérdéseivel és bírálatával. Bevált annak, aki a parlamenti működés rendszertelenségével, a televíziós közvetítés radikális korlátozásával le akarta szoktatni a közvéleményt arról, hogy odafigyeljen a Magyar Országgyűlésre. Számukra bevált. Annak, akinek fontos a demokrácia, fontos a parlamentnek a magyar közéletben játszott szerepe, akinek fontos, hogy a magyar közvélemény odafigyeljen a parlamentre, annak a számára a parlament effajta megcsonkítása, amit a kormánykoalíció ülésrendnek szeret nevezni, nem vált be, annak számára ez elfogadhatatlan.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében megadom a szót Hende Csaba igazságügyi minisztériumi politikai államtitkár úrnak.

Államtitkár úr!

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A parlament munkarendjével kapcsolatos változások az ellenzék folyamatos sértettségét és kritikáját váltották ki. Szinte nem volt olyan hét, amikor napirend előtti vagy utáni felszólalások ne hangzottak volna el ez ügyben.

(23.20)

A kérdés minden vonatkozását megvitattuk már, nincsenek új érvek, nincsenek új szempontok, csak a már sokszor hallott vádak ismétlődnek.

Az úgynevezett olajügyi rendkívüli ülésnap reggelén éppen az ön frakcióvezetője, Kuncze Gábor képviselő úr szólalt fel ugyancsak a háromhetes parlamenti ülésrend tárgykörében, és az Országgyűlés tekintélyét féltette - ismétlem még egyszer, az olajügyi vita reggelén - a túl ritka ülésezéstől. Nem vagyok próféta, nem tudtam neki azt válaszolni, amit már este válaszoltam volna, hogy éppenséggel egyes ülések járulnak hozzá a parlament tekintélyének igen mélyre történő alászállásához.

Nos tehát, mondhatnánk azt is, hogy ez a kisszerű vita a parlament belügye, amellyel kapcsolatban a kormánynak nem is volna oka megszólalni, az Országgyűlés törvényalkotó munkáját ugyanis érdemben nem befolyásolta a háromhetes munkarendre való áttérés. A statisztikák bizonyítják, hogy lényegében ugyanolyan arányban végzi el munkáját a parlament, mint az egyhetes ülésezés időszakában. (Az iratait rendezgető Bauer Tamáshoz:) Ha gondolja, képviselő úr, folytatom - mert én odafigyeltem önre.

Az ismételten felmelegített vitában azonban az ellenzék rendre elfeledkezik egy lényeges vonatkozásról, arról, hogy az Alkotmánybíróságnak a parlament munkarendje kérdésében hozott határozata új helyzetet teremtett, és ma már a vitát nem lehet ugyanarról folytatni, mint az Alkotmánybíróság határozatát megelőzően. Az Alkotmánybíróság döntése előtt ugyanis a Házszabály értelmezéséről, a parlament többéves gyakorlatáról és annak megváltoztatásáról volt szó.

Az Alkotmánybíróság döntése után már csak arról lehet szó, hogy a Házszabály alkotmányellenességét vajon hogyan lehet kiküszöbölni. Az Alkotmánybíróság ugyanis 4/1999. számú határozatában azt állapította meg, hogy az Országgyűlés működésének folyamatossága az alkotmányban előírt rendes ülésszakok szabályozásából eredően alkotmányos követelmény. A folyamatosság akkor biztosított, ha az Országgyűlés úgy állapítja meg az ülésezés rendjét, hogy a rendes ülésszakok alatt az ülések az ésszerű időtartamot meg nem haladóan követik egymást. Annak eldöntése, hogy az egyes ülések milyen rendszerességgel kövessék egymást, az Országgyűlés és nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. Megállapította a határozat azt is, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet okozott, hogy a Házszabály a jogbiztonság követelményeinek nem megfelelő módon szabályozta a rendes ülésszakokon belüli ülésezési rendet.

Ma már tehát nem az a kérdés, hogy vissza kell-e, illetve vissza lehet-e térni a hetenkénti ülésezési rendhez - most egy pillanatra kérném a képviselő úr figyelmét -, a Házszabály munkarendi szabályainak alkotmánysértő jellege folytán ugyanis a Házszabály megfelelő módosítása nélkül a hetenkénti ülésezésre való visszatérés sem lenne semmivel sem alkotmányosabb, mint a jelenlegi munkarend. Ahhoz tehát, hogy a parlament munkarendjét az Alkotmánybíróság határozatában előírt követelménynek megfelelő alkotmányos alapokra helyezzük, a Házszabály konszenzusos, kétharmados többséggel elfogadott módosítását kell elérni. Ezért tehát nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzéki pártok is felelősséget viselnek, hiszen nélkülük, egyetértésük nélkül nem alkotható meg az Alkotmánybíróság által előírt házszabály-módosítás.

Nem elegendő tehát napirend előtti és utáni felszólalásokban ostorozni a kormánypártokat, mintha az ellenzéknek semmiféle felelőssége nem lenne a kialakult alkotmánysértő helyzet megszüntetésének elhúzódásában. Az lenne a konstruktív magatartás, ha az ellenzéki pártok komolyan törekednének arra, hogy az ügyrendi bizottság keretében alakult albizottságban kölcsönös támogatásra számot tartó kompromisszumok kidolgozásában vegyenek részt.

Egyébként pedig ami a nyilvánosságtól való elzárását illeti a parlament munkájának: a képviselő úr nagyon jól tudja, hogy egyrészt a televízió, másrészt a rádió közvetíti, harmadrészt pedig az írott média képviselői (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) részt vesznek, ilyenkor éjszaka ugyan már nem, de nagyon gyakran és igen nagy számmal a parlament ülésein. Tehát nincs elzárva a parlamenti munka a nyilvánosságtól.

Köszönöm szépen.