Felszólalás adatai

Az én várakozásaimat ez a jelentés nem elégítette ki. Nagyon sok spontán elemet találtam benne abból a szempontból például, hogy a meghallgatott személyiségek köre nem tűnt teljes körűnek, illetve nem teljes körű, másrészt pedig súlyúkat tekintve sem egyforma súlyú emberekről van szó.

Hogy konkrét legyek, nagyon hiányolom ebből a meghallgatott körből például a spontán privatizációt követő időszakból az SZDSZ-nek azokat a meghatározó gazdaságpolitikusait, akik tulajdonképpen úgymond a passzátszelet fújták itt a privatizáció irányába. Itt a költségvetési bizottság egykori elnöke, Soós Károly Attila neve érdekes - talán ő nem szenved amnéziában -, vagy aki nem SZDSZ-es, hanem MDF-es mezben volt politikai államtitkára a Pénzügyminisztériumnak, Szabó Tamás, és aztán az MDF Monopoly-csoportjából, mondjuk, Balás István vagy mások megidézése. Kérem, akkor nagyon sok interpelláció hangzott el ebben a Házban, és nagyon sokszor szavazták le, ha jól emlékszem, Szabó Tamást ötször-hatszor is leszavazta a saját kormányoldala, mert nem tudott a privatizációs kérdésekre kielégítő válaszokat adni.

Ilyen értelemben nekem ezek az információk, amelyeket a meghallgatott és idézett személyek mondtak, nem adnak teljes képet. Különösen hiányolom én, hogy Kovács Árpádot, aki több minőségében is meghallgatott volt - mint egykori ÁPV Rt. igazgatótanácsi elnök, mint jelenlegi igazgatótanács-tag, mint egykori számvevőszéki elnök -, azonban abban a minőségében, úgy látom, nem hallgatta meg a bizottság, hogy ő volt anno dacumál az Állami Számvevőszék azon igazgatóságának a vezetője, amely a privatizációs tranzakciókat vizsgálta, pontosabban nem vizsgálta, nem nagyon vizsgálta. Ennek megvannak az okai, ezzel önöket nem fogom fárasztani. Jó lenne, ha ő maga mondaná el, hogy vajon miért volt olyan helyzetben a Számvevőszék a kilencvenes évek elején, aztán később is, már talán nem annyira, amikor ő elnök lett, hogy nem vizsgálta a privatizációs tranzakciókat. Az én emlékeim szerint azért, mert az Állami Számvevőszék teljes vezetői kara egy hallatlan megfélemlített állapotban volt kénytelen dolgozni.

Az én személyes sorsom alakulását a Monopoly-csoport akadályozta meg, hiszen ez a parlament már tárgyalta azt a törvénytervezetet, amelyben az én felmentésem már 1991-ben napirenden volt az SZDSZ-nek köszönhetően. De ez az egzisztenciális probléma kisugárzott az igazgatónkra is, jelesül azt gondolom, hogy Kovács Árpádra is, akinek - talán megbocsátja nekem, ha idézem - az akkori jelmondata valahogy úgy szólt, hogy nem szívesen toporgok én olyan helyen, ahol az elefántok élik a nemi életüket. Tehát ez egyfajta ars poeticája is volt annak az időszaknak. Ilyen helyzetben dolgoztunk mi akkor. Sajnos Hagelmayer Istvánt már nem lehet meghallgatni, mert ő már meghalt - nyugodjon békében -, de az élők sorában ezek az emberek nagyon érdekes információkkal tudnának szolgálni, hogy tudniillik az Állami Számvevőszék praktikusan csak a kilencvenes évek második felében vizsgált meg emlékeim szerint két privatizációs tranzakciót, a spontán privatizációs korszakból egyet sem, és nagyon vékonyak azok az információk, amelyeket a Számvevőszék jelentései bemutathatnának. Bár vannak azért - és ezt is hiányolom tulajdonképpen a bizottság jelentéséből - információk, amelyek az ÁPV Rt. éves tevékenységéről szóló számvevőszéki jelentésekből kivehetők, de ezeket nem idézte be a források közé.

Úgyhogy ezen hiányérzetemet azzal fejezem be, hogy folytatni kellene a bizottságnak a vizsgálatot. Az összegző megállapításai számomra elfogadhatóak, de az összegző megállapítások nem következnek direkt módon azokból a véleményekből, emlékekből, kijelentésekből, egyebekből, információkból, amelyeket a meghallgatott személyek mondtak, hanem egyfajta, talán így is lehet fogalmazni, hogy egy előre megfogalmazott álláspont került át a jelentés végére, ami - még egyszer mondom - nekem megfelelőnek tűnik, csak nem eléggé megalapozott magával a jelentéssel. Tehát gazdagítani kellene a jelentésben lévő információkat, és ezek a személyek, akiket itt soroltam és még tudnék másokat is sorolni, ezt a teljességet megteremtették.

Felmerült itt Sáringer-Kenyeres Tamás és mások részéről is az a kérdés, hogy ki, mikor, hogyan ellenőrizte az új tulajdonos által vállalt kötelezettségek teljesítését. Maga a jelentés is felteszi a kérdést, a dokumentum felteszi a kérdést. Nagyon érdekes lenne azt is megtudni, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, amelynek a jogelődje 1992-től létezik, vajon akár az első szociálliberális kormány idején, akár később - már KEHI néven - ezzel miért nem foglalkozott. Az a kérdés is feltehető, hogy a mindenkori Pénzügyminisztérium, illetve a mindenkori Gazdasági Minisztérium fejezeti ellenőrzése miért nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel.

Tehát én azt gondolom, hogy egy nagyon komplex problémáról van szó, az ellenőrzési felelősség elmulasztása, azt gondolom, a mindenkori parlamentet is terheli politikai értelemben, hiszen az Állami Számvevőszék minden zárszámadási jelentésében leírta, hogy az állami vagyonnal való elszámolás nem történt meg, a mai napig nem történt meg, és minden zárszámadási jelentést a mindenkori parlament elfogadott. Innentől kezdve elég nehéz firtatni azt, hogy itt megáll-e a felelősség kérdése egyes személyeknél, mármint a politikai felelősség kérdése, hiszen a mindenkori parlament megadta a felmentését a gazdálkodás felelőssége alól, inkluzíve privatizációs tranzakciók lebonyolítására.

(21.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg végül még két konkrét megjegyzést. Az egyik az, hogy úgy kezdődik ez a jelentés, olyan információkat közöl, olyan kérdéseket tesz föl, hogy milyen mulasztások történtek. Ez nem elegáns, jelentem tisztelettel, mert ebben benne van egyfajta prekoncepció, hogy milyen mulasztások történtek. Ha a jelentés tárgyilagos kíván lenni, akkor ezt úgy kellett volna kérdezni, hogy történtek-e mulasztások. Ez elegánsabb, mint azt kérdezni, hogy milyen mulasztások történtek, hiszen ebben a kérdésben benne van, hogy történtek mulasztások, jóllehet a jelentés elején vagyunk még. Tehát ilyen értelemben kicsit azt a benyomást kelti az emberben az egész jelentés, hogy itt bizony, előre rögzültek már azok a végső következtetések, amelyek meg is jelennek a jelentés végén. De még egyszer mondom, ezeket nem tudta, számomra legalábbis nem tudta eléggé megalapozni az az információtömeg, ami egyébként a terjedelmes jelentésben benne van.

A másik és utolsó probléma, nem is probléma, fölvetés, ez egy szakmai kérdés, a valós piaci érték problémája. Ez érdekes dolog, engem szakmailag nagyon megfogott, hogy ilyen fogalmat is használ a jelentés. Ez egy nagyon izgalmas számviteli fogalom, nagyon nehéz definiálni a valós piaci értéket, hogy mi az. A jelentés ezt tulajdonképpen rendben levőnek tartja, tehát különösebben nem boncolgatja, hogy itt ez hogyan történt, de levonja azt a következtetést, azt írja nekünk, hogy az itt dolgozó nemzetközi cégek magyarországi leányvállalatai vagy részlegei ezt megnézték és rendben levőnek találták. Nos, ha ez így van, ha tehát elfogadta a bizottság ezt a fajta minősítést, akkor ezzel enyhül az a bizonyos döntési felelősség, amiről az egész jelentés egyébként szól.

A jelentés végül formailag is megérne egy olvasószerkesztői munkát, ráfért volna, mert helyenként nevek el vannak írva; például Suchman Tamás egy n-nel írja a végén a nevét, emlékeim szerint, nem kettővel, de ezek végül is olvasószerkesztői kérdések. Ilyen szempontból is azt hiszem, hogy egy ilyen igényes munka nem szerencsés, hogyha ennek a színvonalát formai hiányosságok, helyenként elírások, helyesírási hibák rontják.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)