Felszólalás adatai
193. ülésnap (2016.12.05.), 264. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Gyüre Csaba (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:20 |
Felszólalások: Előző 264 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban, amikor ez a törvényjavaslat idekerült, akkor az volt a legfontosabb kérdés, hogy van‑e szükség egy ilyen újfajta törvényre. Amikor a miniszter úr a nyitó beszédében, az általános vita megkezdésekor erről beszélt, akkor elmondta, hogy három törvény lenne, amely szerves része egymásnak, amely benyújtásra is kerülne, amelyek közül azonban egy törvény nem került be, ami, én azt gondolom, a kormánypártok szempontjából, illetve annak a kérdésnek a szempontjából, hogy van‑eszükség új közigazgatási rendtartásra, általános közigazgatási rendtartásra, ezt önmagában már ez a harmadik törvény is befolyásolta, hiszen ez így együtt lett volna egy egész.
Mi azt mondtuk, a Jobbik azt mondta kezdettől fogva, hogy nem vagyunk annak a hívei, hogy nincsen szükség Magyarországon új közigazgatási rendszerre, abban az esetben, hogyha a kormány előterjesztése jó, és azt látjuk, hogy jobb lesz a rendszer, mint a régi rendszer volt, akkor természetesen támogatjuk. Jelen pillanatban azonban nem láttuk, hogy ez valóban megtörtént volna, hogy ez valóban jobb lenne, mint a jelenleg működő rendszer, illetve volt egy része, amely kétharmados volt, amelyre az ellenzék végig azt mondta, hogy nem fogja megszavazni, és egyik ellenzéki párt sem adta be a derekát ebben a kérdésben, hiszen álláspontunk szerint ez olyan fontos, a jogállamiságot érintő kérdéseket vetett volna fel, amelyek a jogállamiságba vetett hitet vették volna el a magyar emberektől, végül ki is maradt ez a kétharmados jogszabály, szerintünk pedig önmagában ez nem támogatandó.
Ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom kifejtette az általános vitában is az ezzel kapcsolatos álláspontját, Staudt Gábor, illetve jómagam a vezérszónoki felszólalásban több ponton megfogalmaztuk ezzel kapcsolatosan a kritikáinkat, és ugyanúgy a Törvényalkotási bizottság ülésén sem támogattuk, a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről azon az ülésen, amelyre Vas Imre képviselőtársam is hivatkozott, mi tartózkodtunk, és nekünk jelenleg is ez az álláspontunk, ebben az ügyben tartózkodni fogunk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
Felszólalások: Előző 264 Következő Ülésnap adatai