Felszólalás adatai

KISS ANDOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A munkavédelem kérdése olyan kérdés, amellyel minden állampolgár vagy minden élő ember az élete során gyakorlatilag többször találkozik, és többféle módjával vagy többféle megközelítésben találkozik. Vannak, akik dolgozóként élik meg, vannak, akik munkáltatóként, vannak, akik oktatják a munkavédelmet, vannak, akik felügyelik a munkavédelmet, akár miniszteri vagy államtitkári szinten is.

Jómagam életem során, valamikor az egyetemi tanulmányaim hajnalán találkoztam először a munkavédelemmel, amikor két féléven keresztül - akkori szemléletem szerint - kényszerítettek minket arra, hogy egy nagy előadóteremben munkavédelmi előadásokat hallgassunk - szerencsére csak aláírást kellett belőle szerezni. Az egyetlenegy dolog, amit a két félév alatt megtanultam, gyakorlatilag az volt, hogy ha én valamikor vezető beosztású leszek, akkor első dolgom legyen megírni a dolgozóim munkaköri leírásának munkavédelmi fejezetét, és soha ne követeljem meg ugyanezt a főnökeimtől. Ezt megtanultam, és mondhatom azt, hogy későbbi vezetői munkásságom során hasznát is vettem eme egyetlenegy gondolatnak, ami rám ragadt az egyetemen.

Következő lépésként a saját életemben a munkavédelemmel - mármint vezetőként, építésvezetőként - az építőiparban kerültem kapcsolatba, még a szocializmus idején. Meg kell mondanom, hogy a munkavédelmistől jobban tartottunk, mint a párttitkártól. Annak idején sokkal... (Dr. Takács Imre: A párttitkár rendes volt!) Nem mondhatnám - elnézést a közbeszólásért. Tehát jobban tartottunk a munkavédelmi ellenőrzéstől, mint bármilyen más ellenőrzéstől. Ilyenkor mindig ragyogóan kicsinosítottuk a gépeinket, mindenki megkapta a védőfelszerelést. Akkor természetesen minden dolgozó használta a védőfelszerelését is, aztán természetesen öt perc múlva minden maradt a régiben.

Jött a rendszerváltás. A rendszerváltás után az élet más területén szereztem tapasztalatokat a munkavédelemről. Németországban dolgoztam néhány évet, ahol egész másként kellett megtapasztalnom, mint akár a szocializmusban, akár - miután hazatértem Németországból - Magyarországon.

Itt kapcsolódnék talán az országgyűlési határozati javaslat egy pontjához, amelyben azt ecsetelgeti, hogy különböző népek hogyan viszonyulnak a munkavédelemhez. Ez a határozati javaslat is leírja, hogy ahogy észak felől délre haladunk, statisztikailag úgy növekszik a munkahelyi balesetek száma. Ezt megtapasztalhattam saját munkám során Németországban is. Azt hiszem, ennek a tudatformálás lehetett az elsődleges oka. Különböznek a tudatformálásban bizonyos népek is. Sajnos mi, magyarok, azt hiszem, ebben eléggé a hátulján kullogunk, a mi tudatunkig nem mindig jut el sem a munkavédelem kérdése, sem a másik, a Házban sokat emlegetett környezetvédelmi tudatformálás sem.

Amikor Észak-Németországban dolgoztam, ha egy dolgozóm levette a sisakját, két másodperc múlva ott volt a - mi fogalmaink szerint - körzeti megbízott rendőr azzal, hogy valaki bejelentést tett, az utcai járókelő akár mobiltelefonon, akár telefonon felhívta a rendőrséget, hogy azon a munkahelyen bizony baj van, mert valaki sisak nélkül dolgozik. Később délebbre kerültem Németországban - tehát mint ahogy az országgyűlési határozati javaslat is írja -, Bajorországban bizony egyszer azért keresett fel a rendőr, hogy egy ember valamikor Észak-Rajna-Vesztfáliából arra járt az utcán, és bejelentést tett, és micsoda dolog az, hogy őneki most emiatt ki kellett jönni erre a munkahelyre, és jegyzőkönyvezni kell. Azt hiszem, hogy ma nálunk is valahol itt tartunk. Nem hiszem, hogy ma bárki is bejelentené a rendőrségen azt, hogy akármelyik építkezésen vagy valamelyik munkahelyen dolgozók biztonsági felszerelés nélkül vagy nem megfelelő biztonságos körülmények között dolgoznak.

A rendszerváltáskor Magyarországon nagyon sok minden megváltozott, úgy, ahogy ezt az országgyűlési határozati javaslat első része is taglalja, kaotikus állapotok keletkeztek a munkáltatóknál és a munkavállalóknál is. A munkáltatóknál talán a legutolsó helyen túlra került a munkavédelem kérdése. A munkavállalók pedig azért, hogy bárhol munkát találjanak, mindenre hajlandók voltak, mindent kénytelenek voltak elfogadni.

Azután - legalábbis úgy érzékelem, hogy valamikor a kilencvenes évek közepén - bizonyos javulás történt ebben a helyzetben, de azért nem minden teljesen tökéletes. Erre utal az, hogy körülbelül két évvel ezelőtt egy kérdést intéztem a miniszter úrhoz a munkavédelem helyzetével kapcsolatban. Ebben gyakorlatilag azt fogalmaztam meg, hogy ha ma Magyarországon egy vállalkozó költségkalkulációba kezd, és árat kalkulál, akkor talán az első dolog, amivel nem nagyon kalkulál, az a munkavédelem kérdése, tehát nem állítja be az áraiba, mert maga a piac nem tudja elfogadni, mert a másik vállalkozó is hasonlóan kalkulálja az árait. Sem a környezetvédelem, sem az egészségügy, tehát a munkaegészségügy, sem a munkavédelem nem olyan tétel ma a vállalkozóknál, amelyeket igazán belekalkulálnak az áraikba. Ez a kérdés akkor egy konkrét baleset folytán fogalmazódott meg bennem.

Azt hiszem, hogy ebben a kérdésben változás sajnos az utóbbi időben sem történt. A miniszter úr az akkori válaszában nem nagyon biztatott különböző válaszokkal. Ezért üdvözöltem én azt, hogy most, gyakorlatilag két évvel eme kérdésem után végre egy országgyűlési határozati javaslat formájában a Ház elé került ez az összeállítás.

Ez az összeállítás két részből áll: egy helyzetértékelésből és egy feladatmeghatározásból.

(11.00)

A helyzetértékelést én reálisnak tartom, bár ugyanaz a kifogásom, ami itt már elhangzott a Házban, hogy sok hasznos adat megtalálható benne, de vagy pontatlan, vagy igen szakállas. Pontatlannak tartottam itt mindjárt az első bekezdésben - kedves kollégámmal, Rozgonyi Ernővel beszélgettük -, hogy Magyarországon a daganatos megbetegedések 4 százaléka foglalkozási eredetű, mintegy 1200-1400 fő hal meg évente. Ha ezt én összeszorzom 25-tel, akkor ez azt jelenti, hogy ma minden magyar ember gyakorlatilag daganatos betegségekben halna meg, ami azért talán nem igaz ebben az országban.

Hasonlóképpen a gépekről, berendezésekről egy 1996-os felmérésről tájékoztat minket a határozati javaslat helyzetértékelő része, de a legfrissebb statisztikai adat is gyakorlatilag '98-as, ami azt jelenti, hogy lassan hároméves adat lesz. Talán célszerű lett volna egy reálisabb, tavaly év végi helyzetet bemutatni az Országgyűlés számára.

A feladatokat szépen, részletesen megfogalmazza az országgyűlési határozati javaslat, ezzel egyet is tudunk érteni, jómagam, illetve a frakciónk is. Én azonban túl általánosnak és túl átfogónak tartom ezt az országgyűlési határozati javaslatot. Azt hiszem, hogy az általunk itt a Házban - legalábbis az idő alatt, két-két és fél éve, amióta én képviselő vagyok - meghozott országgyűlési határozati javaslatok ennél sokkal konkrétabb feladatokat, határidőket, felelősöket jelöltek meg. Én ezt kérném talán a kormánytól, hogy tartalommal, tehát határidő- és felelőstartalommal mindenképpen célszerűnek látnám megtölteni ezt a határozati javaslatot, mert én ebben - lehet, hogy felületesen néztem - egyetlenegy határidőt sem találtam, hogy kinek mi a feladata és mikorra.

Legfontosabbként emelném ki, és ez talán nem tűnik ki teljes mértékben ebből a határozati javaslatból - amit az elején is említettem -, a tudatformálás kérdését. Az, hogy egy olyan propagandát - ami sajtó, rádió, tévé, munkahelyi felvilágosítás, bármi lehet - kellene kifejteni ebben az országban, hogy a környezetvédelem, egészségügy, tehát környezet-egészségügy és munkavédelem hármas egységben való tudatformálása megkezdődjön vagy folytatódjon, és egy valóban nyugat-európai szintet tudjon elérni ebben az országban is. Ha ez megvalósul, azt hiszem, utána nem arról kell vitatkoznunk, hogy hány munkafelügyelő van, hány munkabiztonsági felügyelő van, hány és milyen szervezetek vannak, milyen bírságokat kell fizetni. Ha a tudatformálás megtörténik, akkor ezt mindenki saját maga kötelességének fogja érezni, s ezek a szükséges rosszak utána fölöslegessé válnak.

Tehát frakciónk nevében a határozati javaslat elfogadását támogatjuk, és köszönöm a Ház figyelmét.